Petőfi Népe, 1974. augusztus (29. évfolyam, 178-203. szám)
1974-08-11 / 187. szám
2 • PETŐM NÉPE • 1974. augusztus 11. GÖRÖGORSZÁG Amnesztiát kapnak a polgárháború elítéltjei Gerald Ford fogadta 57 ország nagykövetét A külpolitikában nem lesz változás Az új görög kormány amnesz- tiáb'an részesíti mindazokat, akiket az 1945—1949-es görög polgárháború idején folytatott „kommunista tevékenység” és i,kémkedés”, vagy elkövetett „politikai gyilkosság” vádjával ítéltek- el — jelenti Athénből az AFP. Az amnesztfarendelet egyaránt vonatkozik az ilyen vádakkal Görögországban fogva tartott 11 személyre, valamint a távollétükben elítélt emigránsokra. * Kiábrándult hangnemben nyilatkozott Mavrosz görög külügyminiszter a NATO ciprusi szereEgyiptom és Líbia elhatározta, hogy beszünteti az egymás ellen irányuló propaganda-hadjáratot — jelentette pénteken a MENA hírügynökség és az A1 Ahram című kairói lap. A két ország viszonyát az elmúlt időben a feszültség jellemezte. A sajtóban egymást érték a kölcsönös vádaskodások. a határokon kisebb-na- gyob incidensek voltak, és Szádat elnök Kadhafi líbiai elnökhöz intézett üzenetében a líbiai biztonsági szerveket azzal vádolta, péről- a Spiegel című nyugatnémet hetilapnak adott nyilatkozatában. Mint mondotta, a ciprusi eset „a NATO számára az igazság keserű órája” volt. Ezek után ;,ki merne hinni abban, hogy e szövetség szükség esetén tagállamait képes lenne megvédeni a külső veszélytől?” — tette fel a kérdést. Mavrosz nyilatkozatában állást foglalt a görög- országi monarchia visszaállítása ellen. Kijelentette, hogy a Görögországban tartandó választásokon a Görög Kommunista Pártnak is részt kell vennie, mert a választásokon szavatolni kell „minden komoly pályázó részvételét”. hogy ' felforgató tevékenységet folytatnak Egyiptomban. Alig néhány órával azután, hogy Kairóban bejelentették a két ország közötti propagandaháború beszüntetését, a tripoli rádió közölte, hogy Kairó Líbiából hazarendelte az összes otttartózkodó egyiptomi katonai tanácsadókat. A rádió más részleteket nem közölt. Nyugati hír- ügynökségek ezt a fejleményt a kairói közlésekkel ellentétes iránynak ítéli. (MENA. AP. DPA, UPI) Gerald Ford, az Egyesült Államok pénteken hivatalba lépett 38. elnöke az eskütétel után nyomban hozzálátott elnöki teendőihez. Az elnök Kissinger külügyminiszter jelenlétében 57 ország washingtoni nagykövetét fogadta, közöttük a Szovjetunió nagykövetét, a NATO-országok és japán diplomáciai képviseleteinek vezetőjét, a közel-keleti és a latin-amerikai nagyköveteket, valamint a Kínai Népköztársaság összekötő irodájának vezetőjét. Valamennyiük előtt megismételte a külügyminisztérium írásos üzenetének és saját nyilatkozatának tartalmát, amely szerint az Egyesült Államok külpolitikája az elnökválasztás ellenére sem szenved módosulást. Ford rövid megbeszélést folytatott az elnöki eskütétel után a kongresszus két pártjának vezetőivel. A kongresszusi pártpolitikusok támogatást ígértek az új elnöknek. Később, a nap folyamán az amerikai törvényhozás mindkét háza hivatalosan is megszavazta az elnökkel és hivatalával való együttműködést. A határozatot a szenátus, szavazás nélkül, a ház pedig 328 szavazattal, ellenszavazat nélkül fogadig el. Mint Jerald Terhorst, a Fehér Ház szóvivője bejelentette, Ford elnök fogadta a Nixon-kormány- zat gazdasági tanácsadóit, közölte velük, hogy az átmeneti időszakban számít szolgálataikra, és felhívta a figyelmüket arra, hogy kormánya első számú belpolitikai feladatának1 az infláció1 ellenőrzését tekinti. Ford öt főből álló tanácsadó gárdát nevezett ki régi bizalmi embereiből. Ezek: Rogers Morton belügyminiszter, William Scranton volt pennsyl-, vániai kormányzó, Donald Rumsfeld, az Egyesült Államok állandó NATO-képviselője, John Marsh, Ford katonai tanácsadója és Robert Hartmann, aki most külön kinevezéssel lett elnöki tanácsadó. Alexander Haig nyú- galmafcott tábornokot, a Fehér Ház nixoni személyzeti főnökét szintén felkérték, hogy az átmeneti időszakban maradjon meg beosztásában. Az alelnököt 7—10 napon belül nevezik ki — közölte még Terhorst szóvivő, s egy kérdésre válaszolva azt is elárulta, hogy a Ford-kormányzat nem fogja a magnetofonszalagok.gya- korlatát folytatni. Az ENSZ székhelyén bejelentették, hogy Ford elnök egyik első teendőjeként üzenetben biztosította Kurt Waldheim ENSZ- főtitkárt arról, hogy kormányzata támogatni fogja a világszervezetet. Üzenetet intézett Ford Tanaka japán miniszterelnökhöz és Rabin izraeli miniszterelnökhöz is. A világ számos állam- és kormányfőjétől érkeztek Washingtonba üdvözlő sorok Ford elnök címére beiktatása alkalmából. Egyiptom és Libia nehezen békül HETI VILÁGHÍRADÓ AZ ESEMÉNYEK tíRŐNlKÁJÁ HÉTFŐ: Kádár János hazaérkezett a Szovjetunióból. — Fasiszta bombamerénylet Olaszországban az Italicus expressvonaton. KEDD: Nixon beismerő nyilatkozata után rendkívüli ülést tart az amerikai kormány. — Szadat üzeneté Kadhafihoz. SZERDA: Fejszál befejezte egyiptomi látogatását. — Husszein király Kanadában tárgyalt, külügyminisztere Washingtonban. CSÜTÖRTÖK: Jaroszewicz lengyel kormányfő budapesti tárgyalásai. !— összeült Genf ben a Ciprussal1 foglalkozó hármas értekezlet. PÉNTEK: Lemondott Nixon elnök, Gerald Ford az új elnök. —Cun- hal nyilatkozott a portugáliai belső helyzet ellentmondásairól. SZOMBAT: Kleridesz is bekapcsolódott a genfi értekezlet munkájába. Találgatások az új amerikai alelnök személyéről. így látja a hetet hírmagyarázónk, Pálfy József A fél világ legerősebb, leggazdagabb hatalmának élén személycsere történt, az imperialista nagyhatalom vezetőjét már nem Ndxonnak, hanem Gerald Fordnak hívják. A Watergate- botrány adta az ürügyet arra, hogy a nagytőke központjaiban, a sajtóban, a kongresszusi padsorokban, sőt, még a saját pártjában is megsokasodjanak és a nyomozó irodát, az FBI-t fel tudja használni egy sötét ügy eltussolására... Fordnak, az új elnöknek nyilvánvalóan gondja lesz arra, hogy megnyugtassa a Capitolium honatyáit, ő nem törekszik akkora hatalomra... Egyelőre a kongresszus kerekedik tehát felül a Fehér Házon. 9 Az új amerikai elnök családja körében. (Telefoto—AP—MTI—KS) Richard Nixon ellenségei, összpontosult nyomáruk most vezetett oda, hogy a Fehér Ház ura lemondjon. Ndxon visszavonulásának mindenekelőtt belpolitikai okai voltak: a központi (szövetségi) végrehajtó hatalom nagymérvű koncentrációja ment végbe, Washingtonban, ami megriasztotta a saját hatalmára féltékenyen ügyelő kongresszust, vagyis a képviselőket és a szenátorokat. A Watergate-ügy csak jelzéssel szolgált arra, hogy íme, az el- jnök' a titkos szolgálatot, a CIA-t Nem a nixoni—kissingeri külpolitika volt az elnök bukásának oka, bár kétségtelen, hogy az amerikai reakció hidegháborús bajnokai — a Jackson-féle szenátorok és társaik — tiltakoztak ,;a Szovjetuniónak tett engedmények” ellen. A belpolitikai okokból meggyöngült helyzjetű Nixon sokáig külpolitikai sikereiből próbált új. erkölcsi—politikai tőkét kovácsolni magának, így biztosítani megmaradását a Fehér Házban. Gerald Ford, az új elnök legfontosabb mondanivalója első 9 Mavros görög és Günes 'török külügyminiszter a Ciprussal foglalkozó genfi tárgyalások szünetében. Az egyezségek létrejöttében Görögország bízik kevésbé. (Telefoto— AP—MTI—KS) nyilatkozataiban éppen az volt, hogy folytatni kívánja az enyhülés politikáját. Az amerikai külpolitika folytonosságának személyi garanciájaként Henry Kissingert kérte fel maradásra az új elnök, (a szovjet kommentárok is hangsúlyozzák, hogy az enyhülési politika nem személyekhez kötött, hanem objektív körülmények következménye.) Az őrségváltást a Fehér Házban örömmel fogadta az amerikai nagytőke is. Már a múlt hét végén, ennek a hétnek az elején látnivaló volt, hogy „a Wall street Nixon ellen szavaz”. A tőzsde árfolyam-emelkedéssel reagált minden olyan hírre, amely az elnöik lemondását helyezte kilátásba, viszont az értékpapírok árfolyama esni kezdett, ha cáfolták Nixon küszöbönálló lemondását. A tőkéseknek elegük volt már a belpolitikai bizonytalanságokból. „Űj seprő jól seper —” ezt várják Fordtól, akire az infláció megfékezésének, a dollár helyzete megerősítésének nagy feladatai is várnak. Az új elnökről azt olvasni a nyugati sajtóban: feddhetetlen. Amikor alelnök lett, a honatyák szavazása előtt az FBI több száz kihallgatást eszközölt Ford múltjának ismerői között, az egykori, egyetemi társaitól a volt szabójáig mindenkit kikérdeztek ... A közéleti tisztaságnak ilyen igénye az 1976-os elnökválasztáson minden bizonnyal újra fog jelentkezni. Az amerikai események háttérbe szorították mindazt, ami Ciprussal kapcsolatban!, vagy a Közel-Keleten adódott a héten. Cipruson elszórva még mindig dörögnek a fegyverek, robbannak a tányéraknák, csak nagynehe- zen tudták rögzíteni a görög— török—ciprusi vegyes bizottságok az ENSZ képviselőinek közvetítésével, hogy hol is húzódnak hát a frontvonalak a szigeten? A törökök az utolsó pillanatig igyekeztek minél nagyobb területet ellenőrzésük alá vonni. Az ankarai kormány szándéka világos: befejezett tények elé akarja állítani a világot, hogy Ciprus tekintélyes részén török ön- kormányzatot tudjon biztosítani a szigetország kisebbségi lakóinak. Sem a ciprusi görögök, sem az athéni politikusok nem hajlandók erre, így aztán még hosz- szú huzavonára van kilátás a genfi tárgyalásokon csakúgy, mint magán a vitatott szigeten. A Közel-Keleten, az arab világban aktivizálódnak a szemben álló erők, ahogyan közeledik az arabokat és izraelieket újra a genfi tárgyalóasztal mellé ültető békekonferencia második szakaszának időpontja. (Határozott időpontról még nincs szó ...) Izrael a dél-libanoni területek elleni ismételt támadásokkal igyekszik keménységet, hajthataflan- ságot mutatni. A genfi értekezlet egyik kulcskérdése az, hogy miként vonják -be a konferencia munkájába a palesztin felszabadító mozgalmat, illetve, hogy a későbbiek során milyen határpk- kal alakulhat ki az új palesztin állam? A genfi békekonferencia előtt az arab egység sem mondható szilárdnak. Kairó és Tripoli között ellenségesen feszült a viszony. Szadat elnök felforgató tevékenységgel vádolta > Kadhafit és szemére vetette, hogy vissza akarja vonni az októberi háború óta Egyiptomban állomásozó francia gyártmányú, líbiai felségjeles Mírage-vadászbombázó- kat. A Szadat-üzenetnek ez a része a kisebbfajta diplomáciai bombaként robbant: valaha Párizs tagadta, hogy tudomása lehne a Tfípolinak eladott repülőgépek Kairó rendelkezésére bocsátásáról ... . Szadat magatartását befolyásolhatta Fejszál szaúd-arábiai uralkodó látogatása és sok száz millió dolláros segélyígérete. Fejszálról köztudott, hogy elszánt ellenségé a líbiai elnöknek, aki viszont nem egyszer nevezte az imperialisták ügynökének és az arab ügy elárulójának a szaúd- arábiai királyt. Nem csoda, ha ilyen körülmények közt a szeptember elejére tervezett arab csúcstalálkozót október második felére halasztották. HÍREK • HÍREK NAPTÁR 1974. augusztus ll.> vasárnap Névnap: Tiborc Napkelte: 4 óra 34 perc. Napnyugta: 19 óra 04 perc. Holdkelte:’ 22 óra 27 perc. Holdnyugta: 13 óra 23 perc. MOZIMŰSOR 1974. augusztus 11.: KECSKEMÉT VÁROSI: fél 4 és 7 órakor! VOLT EGYSZER EGY VADNYUGAT 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Dupla, felemelt helyárú! Az ifjúsági bérletek nem érvényesek! Kétrészes, színes, magyarul beszélő amerikai—olasz western-film KECSKEMÉT ÁRPÁD: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor! A TÁBORNOK ÁLLVA ALSZIK Csak 16 éven felülieknek! Színes, magyarul beszélő olasz filmvígjáték ARANYHOMOK KERTMOZI: fél 9 órakor! A ZEPPELIN Színes, angol kalandfilm 1974. augusztus 12.: KECSKEMÉT VÁROSI - fél 4 és 7 órakor! VOLT EGYSZER EGY VADNYUGAT 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Dupla, felemelt helyárú! Az ifjúsági bérletek nem érvényesek! Kétrészes, színes, magyarul beszélő amerikai—olasz western-film KECSKEMÉT ÁRPÁD fél 4, háromnegyed 6 és, 8 órakor! A TÁBORNOK ÁLLVA ALSZIK Csak 16 éven felülieknek! Színes, magyarul beszélő olasz filmvígjáték ARANYHOMOK KERTMOZI fél 9 órakor! A TÁBORNOK ÁLLVA ALSZIK Csak 16 éven felülieknek! Színes, magyarul beszélő olasz filmvígjáték IDŐJÁRÁS Várható időjárás ma estig: felhőátvonulások. többfelé zápor- gSŰyel,! elsősorban pyuggtop,zivatarral. Többfelé erős. néhány helyen átmenetileg viharos erősségű nyugati, északnyugati szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11—16. legmagasabb nappali hőmérséklet az ország észáknyugati felén 22—27 fok között. délkeleten 30 fok közelében. A Balaton vizének hőmérséklete Siófoknál tegnap 11 órakor: 22 fok volt. (MTI) LOTTÓ A 32. játékhéten öttalálatos szelvény nem Volt. Négy találatot 108 fogadó ért el, nyereményük egyenként 43 153 forint. Hármas találata 7426 fogadónak volt, nyereményük egyenként 314 forint, a kéttalálatos szelvények száma 188 800 darab, ezekre egyenként 15 forintot fizetnek. A nyeremények a nyereményilleték levonása után értendők, a közölt adatok tájékoztató jellegűek (MTI) — Kedden kezdődik Kecskeméten, a Széchenyivárosban két, egyenként harminc lakásos házgyári épület műszaki átadása. Ezt követően — több mint másfél éven keresztül — minden hónapban egy-egy ugyanilyen házat készítenek el az építők. — UNIVERZUM KLUB. Egy óra sanzon címmel Harsájpyi Frigyes színművész önálló estjével mutatkozik be az UNIVERZUM: Klub közönségének. A jellépésre 12-én, hétfőn kerül sor Kecskeméten, az Aranyhomok Szálló bárjában. — A Kecskeméti Városi és Járási Rendőrfőkapitányság kéri annak az ismeretlen sértettnek a jelentkezését (Kecskemét, Kossuth tér 3. II. em. 210.). akinek Túra gyártmányú, TI 100 029 alvázszámú kék férfikerékpárját 1974. június 12-én. az esti órákban az Árpád mozi, elől ellopták. — AUGUSZTUS 16-ÁN kezdődik Gyulán a művelődési otthoni mozgalom 25 éves jubileuma tiszteletére a népművelési oktatók és kutatók XX. nyári konferenciája. A tíznapos tanácskozásnak a Jókai Művelődési Ház ad otthont. — Az állami gazdaságok részére 1,2" millió, a tsz-eknek 2,4 millió, egyéb szövetkezeteknek 1,3 millió, magánszemélyeknek — különféle biztosításaik alapján — 2,3 millió forint kártérítési fizetett ki az Állami Biztosító kiskőrösi járási fiókja az elmúlt hét hónap alatt. — Légipostabélyeg-kiállítás. Az „Aerofila 74’’ nemzetközi légipos- tabélyeg-kiállítást október 19—27. között Budapesten rendezik meg. Mintegy 460 tablón láthatók majd a legszebb és legértékesebb gyűjtemények. A rendező bizottság 23 országból 151 jelentkezést fogadott el. A legtöbb, összesen 37, gyűjteményt magyar gyűjtők mutatják be. Ezeken kívül további 18 európai és négy tengerentúli országból érkeznek bélyeggyűjtők 114 gyűjteménnyel. A nagyszabású bélyegkiállításon bemutatják a Magyar Posta Bélyegmúzeumának, ritkaságszámba menő kollekcióját is. (MTI) 9 Elke Maria Skotschier 16 éves osztrák lány első lett és egymillió yent nyert egy japán nemzetközi , szépség- versenyen. (Telefoto— AP—MTI— KS) — Fehér szőlőt terem a kadarka. A Kunbaja-Bácsszőllősi Állami Gazdaságban leváltják mindazokat a szőlőfajtákat, amelyek rossz tulajdonságaik, kis termésbiztonságuk miatt gazdaságtalanok. az idén megkezdték a kadarka átoltását. Eddig 35 hektáron oltották át a vesszőket értékesebb, általában fagytűrő fehér borszőlőfaj fákkal. — bacs megyei könyvtáros. Ez a címe annak a nagy- formátumú, hetvenöt oldalas kiadványnak, melyet a Katona József Megyei Könyvtár jelentetett meg a napokban. Közlik benne többek között Fekete Dezső, Bodor Jenöné, Németh Gábor és Gyergyádész Lászlóné cikkeit. Az ízléses borító Palkó József festőművész munkája. — Külföldiek a madárszállásokon. A Duna—Tisza-közi madárrezervátumokat egyre több külföldi műkedvelő ornitológus keresi fél a hazai szakemberek kíséretében. A legtöbb érdeklődő az ugartyúkok életét tanulmányozza, s napokat szánnak hangjuk magnószalagra vételére. — A Bácsalmási Állami Gazdaság fiataljai KISZ-védnökséget vállaltak a napraforgó-termesztés felett’. Mintegy 800 óra társadalmi munkában a 1 napraforgó kézi szelekcióját végzik el, amely a beteg, fertőzött növényegyedek eltávolítását szolgálja. — A Tiszán és a Bodrogon levonult árhullám számottevő károkat okozott a vadállományban. Tíz vadásztársaság károsodott a Tisza mellett. Valamint a Bodrogközben. Több. mint 400 őz, kétezernél több nyúl. mintegy 10 ezer fácán és négyezernél több fogoly vált a víz áldozatává. Különösen a fiatal állatok pusztultak nagy számban. — Két vendéglátóipari egységgel — a hercegszán tói révcsárdával és a bajai Pálma Étteremmel — gyarapodott a Baja és Vidéke ÁFÉSZ üzlethálózata ,az elmúlt fél évben. Ez is eredményezte, hogy> a tavalyi hasonló időszakhoz képest csaknem 20 százalékkal nőtt a forgalom, örvendetes, hogy a bevételi többletet elsősorban a hűsítő ital és az ételfo- gyasztás emelkedése hozta. 1