Petőfi Népe, 1974. július (29. évfolyam, 152-177. szám)
1974-07-21 / 169. szám
4 • PETŐFI NÉPE • 1974. július 81. Forgalom és árak A Minisztertanács ez év márciusában hozott határozata nyomán a megyei MEZŐTERMÉK Szövetkezeti Vállalat vezetősége fokozott gondot fordított a megye lakossága burgonya-, zöldség- és gyümölcsellátásának megszervezésére. Fő törekvéseink: egyrészt a városi lakosság számára az árukínálatot úgy kell növelni, hogy az összforgalom legalább 5 százalékkal növekedjen, másrészt a párt általános gazdaságpolitikájának szellemében el kell érni, hogy a forgalmazott termékek árai éves átlagban csak mérsékelten emelkedjenek, legfeljebb 2—3 százalékos fogyasztói átlagárnövekedés következhet be. Természetesen, ahol lehetséges, — a kínálat olyan mértékű —, az árakat csökkentjük, mint ez a későbbiekből kiderül. Összegyűjtöttük, hogy a megye néhány fontosabb településén, városában és nagyközségében miként alakult 1974 első félévében a lakosság burgonya-, zöldség- és gyümölcsellátása. A forgalmat Összehasonlítottuk az előző év hasonló időszakával. Kecskemét. Kiskunfélegyháza, Izsák, Kiskőrös. Kalocsa, Jánoshalma. Dunavecse és Baja forgalmát ily módon viszonyítva megállapíthatjuk, hogy jelentős a növekedés. Az említett városokban és nagyközségekben az elmúlt esztendő első félévében 45 millió 163 ezer forint értékű burgonyát, zöldséget és gyümölcsöt vásárolt a lakosság. Az idén az év első hat hónapjában viszont 52 millió 309 ezer forint értékűt. A forgalomnövekedést elősegítette a nagyobb mennyiségű árufelhozatal. a választék bővülése, hozzájárult, hogy az elárusítóhelyekre naponta több alkalommal szállítottunk ki árut. Végül, javult a kereskedelem szervezettsége. és kulturáltabb lett a lakossági ellátás. , Mindezek együttes hatásaként jelentkezett az említett 15,7 százalékos forgalomnövekedés a felsorolt helységekben, Jánoshalmát kivéve. Ez utóbbi nagyközségben forgalomcsökkenést tapasztaltunk. Érdekesen alakulnak az, árak. összehasonlítottuk a fontosabb zöldség- és gyümölcsfélék, valamint a burgonya árindexét az elmúlt esztendő hasonló időszakúkéval. Az idei első félévben az úi burgonya, a petrezselyem, a vö,- roshagyma 50 százalékkal volt'olcsóbb, mint tavaly. Hasonlóképpen sokkal alacsonyabb áron került forgalomba üzleteinkben a sárgarépa, a petrezselyem, a paradicsom, a zöldpaprika, a zöldborsó és a zöldbab. Azonos áron a fejeskáposzta és a kelkáposzta. A gyümölcsök közül olcsóbb volt az alma, a cseresznye, a meggy, az egres és a sárgabarack. Azonos árban került forgalomba a nyári alma, drágább volt a szamóca. A burgonya, a zöldség és a gyümölcs árai az elmúlt évhez viszonyítva 2.4 százalékkal emelkedtek. Ezen belül egyes zöldségfélék árai jobban növekedtek, míg a gyümölcsfélék általában olcsóbbak 'voltak, mint tavaly. Természetesen ezek az adatok, amelyeket vállalatunk közgazda- sági osztálya állított össze, csak a mi szaküzleteinkben forgalmazott termékekre vonatkoznak. A MEZŐTERMÉK üzletei viszonta szervezett kereskedelemnek csak 30— 45 százalékát bonyolítják. Vállalatunk igyekezett csökkenteni az árakat, ahol a lehetőségek megengedték, pozitívan befolyásolni a fogyasztók ellátását. Arra törekedtünk, hogy az átlagárak túlzott mértékben ne növekedjenek. Azt azonban nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a burgonya, zöldség- és gyümölcstermékek forgalmazásában jelentősen érvényesülnek a szabadpiaci fogyasztói árak hullámzó hatásai. Dr. Laczkó Tibor igazgató A cukorbaj gyógyításának perspektívái Az orvosok első ízben, tartják lehetségesnek, hoigjy .sikerül a cu- feorbajt radikálisan és véglegesen meggyógyítani. Ez a betegség je- , Jenleg egymillió franciát, köztük 8000—10 000 gyermeket érint. Ahelyett, hogy inzulint adagolnának, most azzal kísérleteznek: hogyan lehetne újból működésre serkenteni a cukorbetegek hasnyálmirigyét. A legutóbbi diabetológiai kongresszuson G. Slama megvonta az első kísérletezések mérlegét. Elmondotta, hogy inzulintermelő sejteket (ún. béta sejteket) ültetnek át cukorbetegek szervezetébe.. „Ilyen átültetésekre — jelentette ki dr. Slama '■— csak kivételes alkalmakkor és csupán kísérletképpen került sor. Reméljük, hogy az új módszer alkalmazása rövidesen az embernél is lehetővé válik.” Egyelőre ugyanis csak az állatkísérletek folynak. •A 'sejtátültetés rendkívül egyszerűen oldható meg: az ember esetében elegendő, ha nem egészen 200 milligramm sejtet juthatnak be a köldöktáji vénába. A legoptimálisabb vélemények szerint öt éven belül alkalmazható lesz ez a technika az embernél is. Ha ugyan meg nem előzi egy rendkívül ígéretes megoldás: a mű hasnyálmirigy alkalmazása. Lényegéiben ez egy miniatűr protézis, amely biztosítja a szervezet számára a szükséges inzulinmennyiséget. 1975-ben megkezdik a mű hasnyálmiriggyel folytatott állatkísérleteket. A bostoni Soelder professzor véleménye szerint 1976- ban ipár az embernél is alkalmazhatják ezt az új megoldást. ^j^^nfl^9^Taztái7Mttam"^niagokatF^^ „öregember, öregember, dehogyis vagyok én még öregember, csak hetvenhat esztendős vagyok, mi az nekem?" ■— így kezdi a délutáni beszélgetést, a hajósi pincéjében az egykori betelepült sváb ősök késői ivadéka, a kifogyhatatlan humorú Boch- ner Imre bácsi, aki — amint később mondta — „vén fejjel” felcsapott „múzeumőrnek”. Pontosabban szólva, ő lett a hajósi pincemúzeum gondnoka. Persze, ami igaz, igaz: ez a sokat felhánytor- gatott, egyszer megrendezett, máskor meg szétbomlott-hordott pincemúzeum tulajdonképpen még ma is csak csírájában van meg, ami a tárgyakat illeti, hiszen az épület már régen készen várja a tökéletesebb tartalmat, a berendezést. Éppen ezért nem is erről akarunk most írni, hanem Imre bácsiról, az ő érdekes, nagyon változatos — mondhatnánk: különös — életéről. Most éppen fekete kalapban, fehér hajjal és fehéredé bajusz- szal, erősen lebarnult, kemény öklével néha az asztalra csapva, szélesen gesztikulálva beszélget velünk. — Mikor jöttek ide az ősei, mit tud azokról az időkről? — Nem tudom én azt; csak annyit, hogy Mária Terézia idejében valamikor. Hű, azóta menynyi idő eltelt! — Valamennyi pince ilyen tágas, szép, mint ez itten? — Van Hajóson tán ezerötszáz pince. Gondolom, minden tizedik lehet ilyesfajta. Ez a pinceszoba, kívül a présház, beljebb meg a belső pince. „Stibl, presshaus, ein- vendagaker” — hadarja —, nem győzöm pontosan jegyezni a sajátos hajósi tájnyelvi szavakat. Mert úgy alakult, a nehéz sodrású, bonyolult századok alatt, hogy szinte ahány hazai német falu, település, annyi külön nyelv, hogy egymást is alig értik. — Az írta Erdei Ferenc az egyik könyvében, hogy az itt élő svábok „minden képzeletet felülmúló szorgalmat fejtenek ki”. Így volt ez? — Hát dolgozni, azt szerettünk, s úgy érzem, tudtunk is. Dolgoztam jómagam is, annyit, de annyit! — Hány éves ez a pince? — Még az apósom apjáé volt. De aztán én szépítettem rajta egyszer-égyszer. 1 7™ Szíveseit hallanánk az éle11 téröl, bővebben is. — Gyerekkoromban, ha a szüleim dolgozni mentek, a lóvászonba tettek kenyerét nekünk, meg más ennivalót, ha volt; úgy mentünk iskolába, mikor felkeltünk. Nem volt virsli, meg konzerv, ilyesmi; dehogyis volt! Inkább lekváros kenyér, esetleg zsíros kenyér. Olyan szegénység volt akkorában, hogy na! — Hallottuk, hogy tizenkilencben vörösőr volt. — Így igaz. De sokszor elgondoltam mostanában is, hogy bár akkor ne változott volna vissza a régi világ! — S később jött a nősülés, ugye? — Persze. Először csak jártam az apám pincéjébe, dolgozni. Nem úgy volt, mint most, hogy tanulni lehet! De nem ám! A hat elemit, is éppen hogy kijártam, úgy bizony! S usgyi, munka, úgy bizony, kéremszépen! Na, de a nősülésről kérdezett, arra is mondok valamit. De nem tudom, kell-e ez az újságba? — Azt mesélik, hogy Imre bácsinak nagyon szép felesége volt. — Hát bizony, az! Egyszer, még akkoriban, mielőtt a házasság megtörtént, csak nézi a kocs- márosné az asszonyomat, aki alig múlt akkor tizenhat esztendős, és így dicséri: — Az Imrének legszebb a menyasszonya. De ezt nehogy leírja, még azt hiszik, dicsekszek! — Mikor költözhetett a saját házába? — Négy évre rá, hogy nősültem. Huszonháromban, Addig a szüléinknél laktunk. Közben a Sida-pusztára mentem kapásnak. Kellett a kereset. Hiszen jöttek a gyerekek is, egyik a másik után: összesen négy. — Nehéz volt az élete akkor? — Nem olyan, mint a mostani fiatal házasoknak. Hajnali háromkor keltünk, este nyolcig, kilencig dolgoztunk. Éjfél is volt néha, mire elalhattunk. Számítsa ki, mennyit pihent az ember? — S azután? — Fuvaros lettem: bort szállítottam kocsival Kecelre, Halasra, Jánoshalmára. Esett, havazott, fújt: mi mentünk. Éjfélkor megérkeztünk haza, reggel korán ébredés, lóetetés és indulás. Én aztán láttam csillagokat! Elhi- szi-e, hogy eleget láttam? Ültem a kocsin, aztán nézelődtem, volt _ időm rá. Gondolkoztam is sokat, 'mit csináljak, hogy éljek, hogy boldoguljak? — Szórakozás? — Azám! Méghogy szórakozás! Na jó: összejöttünk egyszer-egy- szer, ittunk, daloltunk, ennyi volt az egész. — És később? Hogyan élt azután? — Jobban. Vendéglőt béreltem, azután ismét gazdálkodtam. Volt, amikor húsz holdat béreltem. Ebből hat hold szőlő volt. De aztán egyszer leesett a búza ára harminckettőről tíz pengőre, félig tönkrementem, kezdhettem elölről. Mentem megint kapásnak. Aztán ültettem három hold szőlőt, merthogy nem tudtam nyugodni. Sikerült: mintha tarackot dobtam volna be a földbe, úgy nőtt, olyan volt. Közben két évig laktunk Miskén is. Ott'szőlőt kapáltam Rabata Károly gazdánál. Velem volt az egész család, ott .aktunk, kint a szőlőben. Aztán saját bort mértem — ismét itthon, Hajóson — a saját kocsmámban. — JÓ borok voltak akkor? — Jobbak, mint most. Belémbújik egy kisördög, tréfálkozva kérdezem: — Olvastam egy múlt századi könyvben, hogy a hajósiak régen festették a bort. — A gazdák, a termelők soha! Legfeljebb a borkereskedők. Imre bácsi közben többször is kínálja a saját termésű borát,: — Van még belőle elég, igyanak csak. Ebben a fehérben hét féle van együtt: rizling, kövidinka, szlanka, ezerjó, meg ilyenek. Mégsem pancsolt bor. Igazi bor. — Imre bácsi jól beszél németül? — Inkább csak svábul; de értem a németet is. Annak idején szinte magyarul alig tudtunk. Az asszonyok pláne nem. — Emlékszik még sváb nótára? — Ajjaj, de mennyire! Énekeltem én a rádióban is, kérem! — Most is énekelne nekünk? — Ahhoz olyan megfelelő hangulat kell), (Persze később, legalább úgy egy óra múlva meg is jön az a várva várt hangulat. Nem kell ugyan akkor már Imre bácsit kérni a nótázásra! Énekel ő magától is, nekihevülve, jókedvűen, barátságos, nevető arcot mutatva, csillogó szemmel.) És ézl mondja: — Hej, de sokat összejöttünk régen, így a pincékben! Vasárnap főleg, amikor nem kellett munkába menni. De jó is volt! Főleg, hogy nem hetvenhat éves volt az ember. — Az itteni emberektől hallottuk, hogy ugyancsak sokszor vitte a főjegyzőt egy időben a kocsiján. — Előfogatos voltam, s szódagyáros is. Vittem a főjegyzőt a főszolgabíróhoz, meg mit tudom én kikhez, hintóval. Nagy murikat csaptak. Nekem is fizették^ amit akartam. Először vittem magammal a tarisznyát, benne az ennivalót, de úgy látszik, szé- gyellhette, mert mondta későbbj ne vigyem, majd ők fizetnek, amik kérek. Most meg őbelé bújik a kisördög, s így viccelődik: — Aztán nehogy többet beszéljek, mint kellene, és be legyek csukva! — Majd büntetésből bezárjuk Imre bácsit, ide a pincébel — Naiszen! Jól megbüntetnének! Jót nevetünk. — Egy időben aztán nehéz lett minden, ugye? Arra gondol, amikor „ku- lák” lettem? Hát... öttel szorozták a szőlőt, rákerültem a listára egy darabig. De hát látja, kibírtam. — Hol és mit dolgozott abban az időben? — A téglagyárban; udvaros voltam. — Az mit jelentett? Mi volt a dolga? — Söprögettem az udvart. — Onnan ment végül nyugdíjba? — Igen. Látja, még jól is jártam. — Hallottuk, hogy javában dolgozik, rnagas kora ellenére, így van? Nevet: — Mondtam már, hogy nincs „magas korom”. Hetvenhat éves vagyok, ennyi az egész. Az csak nem sok? Bérelek a téesz- től egy kevéske szőlőt, járok időnként napszámba is. Meg ott a kis nyugdíj. Nagy kertem van, csinálgatom azt is; amit kell. így élek, í~y éldegélünk. — Hogyan, miként lett a múzeum gondnoka? — Tudták rólam, hogy barátságos vagyok, szeretem az embereket; s beszélem a nyelvet is, gondolom ezért. — Milyen tárgyak, eszközök vannak már együtt? — Van faprés, fadaráló, régi szék, fertály, suba, lopótök, cso- bolyó (leigl), meg ilyesmi. Lassanként szaporodik. Voltak már itt lengyelek, bolgárok, németek, — Milyennek tartja ezt a községet? — Jónak; jó itt. Nem hiszem, hogy számomra jobb hely lenne bárhol.. Van megélhetés. Nyugalom, biztonság. Sok ház épüL Emeletes is. Munkából, élő, szorgos emberek laknak errefelé; szeretem őket. Jókedvűek, az külön öröm. — Ügy látszik, hogy nem szorul a gyerekei segítségére. — Nekem nem kell segíteni. Boldogulok magam is. Jól néznék ki! Nyugdíjas vagyok, szabad, független. Nekem nem mondja senki, keljek fel korán, mégis felkelek. Búcsúzás előtt megkérdezzük: — Hol lakik, Imre bácsi? Nem tagadja meg magát, utoljára is tréfálkozik: — Hajóson. — Igen; de melyik utcában? — A Borbíró utcában. — Hány szám alatt? — Találja ki! Egyik szomszédom a negyvennégyben, másik a negyven alatt lakik. Varga Mihály Egy lakodalom ürügyén Nyári füllentések Vendégként vettem részt egy rendhagyó esküvőn és lakodalomban. A Vakok Intézetének két fiatal lakója — S. É. és M. S. — mondta ki a boldogító igent, s indult el együtt a megálmodott boldog életre. Boldog élet!? Az esemény előtt és alatt többen fejezték ki kétkedésüket: lehet boldog két vak fiatal? Az élet szépségeiben, örömeiben lesz-e. lehet-é osztályrészük azoknak, akik a Napnak csak a melegét élvezik, de fényét nem ismerik? S ami ennél is nagyobb: a természet legszebb ajándékában, a házasélet legnagyobb áldásában — a maid születendő gyermekben — lesz-e örömük, hisz’ életük legszebb gyümölcsét nem is láthatják! S végül a legsúlyosabb, de ugyancsak kimondott aggodalom : s ha a gyermek sem fog látni? Bevallom. . magam is kérdőjelekkel zártam gondolataimat, s mégis: amikor az anyakönyvvezető — egyebek között — azt mondta köszöntő beszédében: „... önök a többi házasulandó fiatallal szemben hátránnyal indulnak közös életükre” — vitat- kozhatnékom támadt. Biztos ez? Valóban hátránnyal indulnak? Még pontosabban: ők. a megítélésre legillétékesebbek, valóban így fogják fel mindezt? A lakodalmi vacsora, a reggelig tartó mulatság, mindenek előtt a két „főszereplő” magatartása volt az — számunkra bizonnyal nehezen érthető — egyértelmű válasz, kérdőjel-radírozó. Ahogy mulattak, ahogy ropták a hagyományos és modern táncokat, ahogy örültek egymásnak, ahogy jövőjük közös alakítását tervezgették — megdöbbenő erővel bizonyították: velünk, a látni tudókkal, a mindent megnézhetőkkel. a szemünkkel is mérlegelni tudó többséggel szemben előnyük van. Elsősorban: sorsuk, adott helyzetük tudatos vállalása (nem a beletörődéssel' azonos!) leckét adott, ad mindannyiunknak. Elemi erejű többletük a lélek harmóniája. az élniakarás az emberi dolgokról vallott és életükkel tanúsított. őszinte véleményük. Ha valaha is láttam két fiatalt örülni, a gratulációkat szívből megköszönni — akkor ők voltak azok. Örömük, szeretetük mindany- nyiunkat magával ragadott. Mi ez, lakodalmi riport? — mondhatja a kedves olvasó. Talán, sikerült érzékeltetni: többről, másról van szó. Emeberekről, akiknek hatványozott joguk van a boldogságra, emberi magatartás formáról, amely lecke a mindent néző, de sok szépet mégsem látó sokunknak, morálról, mely az adott hátrányt életerővé formálja. Sz. Gy. Nyár van végre, igazi nyár, minden olyan apró jelekből látható, hogy hétágra süt a nap, olykor pedig váratlanul jelleg borul az égre, dörög, csapkod, zápor paskolja a férfiak kurtaujjú ingét, meg a hölgyek forró- nadrágocskáját. Réz Kristóf, költő pedig levetette fekete ujjasát, s megírta szokásos nyári költeményét: „Ilyenkor, ha meleg vagyon sörre mén el egész vagyon mostanában az sem boroz, aki télen disznótoroz”. Apropó: nyaralás! A nyaralásról jut eszembe, hogy a kánikula nemcsak a gondatlan pihenés évadja, hanem az ártatlan füllentések korszaka is. Utcánk egyik legnagyobb szájú asszonya, bizonyos Vancákné például közértben, hentesnél, fodrásznál és a háziasszonyok egyéb spontán klubjában azzal hencegett hónapokon át, hogy az idén családostól olaszban tölti a nyarat. Csakugyan el is utaztak a legkisebb fiú keresztszüleihez — Olaszliszkára. Amikor onnan hazatértek, a közértben, a fodrásznál, a hentesnél és egyéb klubokban így hencegett: „Ó drágám, olyan jól éreztük magunkat, olyan pompás volt ott minden, annyira elengedtük magunkat, hogy bizony-bizony megfeledkeztünk az illendőségről is. Egyetlenegy képeslapot sem küldtünk az isrr‘ rősöknek. Pedig vettem ám!" , Az ugyancsak utcánkbeli Vermesék csakugyan Olaszból küldték- a képeslapokat. Azt üzenték azokon a lapokon, hogy csodálatosan érzik magukat, holott 1945 óta nem nélkülöztek annyit, mint ott, a gyönyörű kék ég alatt, mert sajna-sajna, nem adják ingyen a külföldi cuccot. De hát maradjunk hazai pályán, hazai füllentéseknél, s a nagy melegre váló tekintettel engedtessék > meg nekem, hogy ezeket csak szőrmentén ismertessem, íme hát: Fekete Lacika harmadik osztályos kisdiák azzal szédíti pajtásait, hogy a Balaton partján találkozott az egyik válogatott csatárral, s fejelésben mérték össze tudásukat... Erzsébeti Pál hipochonder hivatalnok kéthetes ragyogó nyaralás után diadalmasan' mesélte kollégáinak, hogy már az első napon kórházba szállí- tották valami súlyos betegség gyanújával, amellyel szemben mindmáig tanácstalan az orvos- tudomány. Vég Tihamér, a rigo- lyás agglegény röstellkedve váltotta be, hogy a rövid két hét alatt három csinos nő is a nyakába kapaszkodott. Forintos Anna, a szegény, csúnyácska, pártában maradt leányzó viszont azt suttogta meghitt barátnője fülébe, hogy akadt egy komolynak látszó kérője, de ő nemet mondott, mert érzése szerint az a férfi még mindig nem az igazi. Simon Lajos f • Ez a felvétel szintén a megyeszékhelyen készült, a szövetkezeti vállalat egyik zöldség üzletében. Üt Gyümölcs- csomagolás a MEZÖTER- MÉK kecskeméti telepén.
