Petőfi Népe, 1974. július (29. évfolyam, 152-177. szám)

1974-07-17 / 165. szám

1974. július 17. • PETŐFI NEPE • 3 Hajósi postások a kongresszusért k Megjelentek az újságban az el­ső kongresszusi versenyvállalások. A kezdeményezők felhívását az­óta százak, ezrek követték. A jó ügy terjedése mindig megállítha­tatlan. A felajánlások sorában nap mint nap újabb láncszemek erősítik az országos — és helyi — összefogásban érvényesülő egy­séget. Az első, a tizedik, az ezredik kongresszusi versenyfelajánlás olvastán, mindig jelentkezik a következő vállalást tevő: „Én se maradok kívül a sorból. Társaim­mal — a magunk részéről ezt a többletet adjuk” A postás, aki naponta kézbesíti az újságokat, és szintén olvassa az első oldalakon közölt verseny­híradásokat, ugyancsak így hatá­roz: „A magam szerény garasát én is leteszem a közös asztalra”. Ezt cselekedték a hajósi posta- hivatal dolgozói is, akik vállal­ták, hogy a Magyar Szocialista Munkáspárt XI. kongresszusa tiszteletére a párt központi lapja, a Népszabadság előfizetőinek szá­mát — 1974 márciusához viszo­nyítva— ez év november 7-ig 20 százalékkal növelik. Törekvésük sikere mindennap nyomon követhető, hiszen a napi úgynevezett laplehívásból, vagy miképpen példányszám-megren­delésből nyomon követhető, ho­gyan emelkedik az előfizetők szá­ma. Betartva természetesen az előírt remittenda — azaz a visz- szamaradt példánykvótát A hivatali értesítésen túlmenő­en most már lapunkon keresztül is szólnak szaktársaikhoz. Szá­mítanak arra, hogy a megye va­lamennyi postahivatali kollektí­vája csatlakozik felajánlásukhoz. Várjuk a válaszokat, s a szer­kesztőség részéről készülünk rá, hogy bizonyos idő elteltével fel­keressük mind a kezdeményező hajósiakat, mind követőiket. Hogy hírt adjunk a részeredményekről is. • • Örökmécses Varsóban Varsó utcáin járva hihetetlen­nek tűnik, hogy három évtizede romváros volt, hogy a háború alatt itt fél millió lengyel vesz­tette életét. Az örökmécsesek azonban lépten-nyomon figyel­meztetnek — a szorgalmas len­gyel nép hiába tüntette el az üsz­kös romokat, hiába épített sugár­utakat, csupa üveg toronyháza­kat, áruházakat, milliószám új lakásokat. A Marsalkowskán, az égbenyúló Fórum szálló mellett, s talán minden utcában: már­ványtáblák. emlékművek, koszo­rúk, virágok. 1944 februárjában meghalt 100 polská, 1944 január­jában meghalt 44 polská, meg­halt 52 polská, meghalt, meg­halt ... Csorba Tibor, a 38 esztendeje Lengyelországban élő, magyar származású festőművész, író és nyelvész eddig elsősorban a len­gyel és a magyar tájakat meg­örökítő akvarelljeiről volt ismert. Legújabb festménysorozata té­májául a lengyel nép háborús szenvedéseit, a megszállók elleni harcát választotta. Újfajta tech­nikával (aszfalttal) készült 25 ké­pén életrekelnek a lengyel nép vértanúságának színhelye’: Os- wiecim (Auschwitz), Brzezinka ^Birkenau), Treblinka, Majdanek, Varsó... — A lengyelek mártíromsága életem legnagyobb és lefájdalma- sabb élményei közé tartozik, meg­rendültén szemléltem azokat a táborokat, ahol a németek kí­nozták és halálba küldték a len­gyeleket, minden hely arra kész­tetett, hogy érzéseimet plasztikus formába öntsem, örök mementó- ként az eljövendő nemzedékek számára — mondta egy beszél­getés alkalmával a festő. Nem véletlen, hogy a magyar művész lengyel szívvel érzékel­te a baráti nép fájdalmát: a len­gyelek és magyarok barátsága évezredes. A .Népek Tavaszán Bem tábornok vezetésével har­colt a magyar szabadságért egyik legderekabb seregünk. Amikor a fiatal Magyar Tanácsköztársasá­got a belső intervenció fenyegette, a Magyarországon tartózkodó len­gyel munkások csatlakoztak a harcokhoz. A • hitleri Németor­szág támadása után a lengyel MÁSIK ÚT: AZ ÁRUSPÉLDÁNYOK KELENDŐSÉGE Olvasóink is tudják, hogy a lapkiadó vállalat, a helyi pártszervekkel karöltve évente egy idő­szakban — télen — szervez előfizető toborzó ak­ciót. Évközben — így például nyáron is — a naponta eladott újságpéldányok száma jelzi, ka­pós-e a lap — beleértve most a párt központi, il­letve megyei lapját éppúgy, mint a többi napi­vagy képes hetilapot — töretlen-e az érdeklődés irántuk. Kiskőrösön — Lukács Lajos postahivatal-vezető útbaigazítása alapján — sorba látogattuk az új­ságárus pavilonokat. A fényképezőgép lencséjén keresztül is ellestünk egy-egy mozzanatot az írott betű terjesztőinek, továbbadóinak mindennapi munkájából. Holló Sándorné úgy két esztendeje dolgozik a postai pavilonban. Azelőtt havi négy, négy és fél ezer forint árú- újságot adtak itt el. ö megdupláz­ta. Mivel? Kedvében jár vevőinek. Odaszoktatja őket. Például így. Beszól egy fiatalasszony. — Nem tudja, kedves, nem ír-e valamelyik új­ság az anyasági segéllyel kapcsolatos jogi tudniva­lókról? — Dehogy is nem. Tessék, a Népszabadság mai számában mindent megtalál, ami ezzel összefügg. Vagy. — Filatéliai Szemlét kérek. — Momentán nincs, de ha ebéd után erre tet­szik járni, lesz. Es beszerzi a föld alól is. Verés Ferencnét most férje helyetteseként lát­hatják az AFESZ-pavilonhoz szokott újságvásár­lók. A férj — sajnos — jó ideje kórházban van. Mindkettőjüket szeretik a vendégek, ezért megy fel itt is a havi lapeladás értéke 16—18 ezer forintra. Kint jártunkkor Veres Ferencné niég az előző napi ítéletidő nyomait tüntetgelte. A felhő- szakadás a kis fülke belsejét se kímélte, eláztak a lapok, folyóiratok, s a dohányárus csomagok is. Veresné figyelme túlterjed az apró tolóiblakon. Jó ideje tapasztalja, mennyi kellemetlen bosszú­ságot okoz, hogy a postaépület, illetve a Szarvas Szálloda sarkánál ügyetlenül alakították ki az átmenetet a járdáról az átkelőhelyre. Ahelyett, hogy rézsútoson térne rá a betonlejáró az út­testre, egy nehezen észrevehető lépcsővel oldották ezt meg. Nők, férfiak, gyerekek egyaránt fel- botlottak már itt. — Az előbb egy kismama esett térdre — muta­tott a tetthelyre Veresné. — Ügy segítették fel... Jó lenne, ha illetékesek intézkednének a kis költséggel megvalósítható változtatásról... Veres­né már többször kérte ezt hivatalosaktól. Akikről nem készült felvétel __ Tóth Gizella m agánárus már az SO-es évek előtt kezdte hű­séges vevőkörének kialakítását. Igen lelkiismeretes „sajtómunkás” ő is. Ugyanúgy a postai kézbesítők közül Vincze János és Szabó János — a 2-es, illet­ve 8-as kézbesítő járásból —, - akik mind az elő­fizetéses, mind uz áruspéldányok terjesztésében, eladásában élenjárnak. Kőrútunkat folytatjuk majd, s legközelebb a lapárusítás más módszereiről is írunk. Tóth István Az Olvasó népért mozgalom­hoz kapcsolódó 'kezdeményezések között egyik legsikeresebb az úgynevezett olvasótáborok létre­hozása volt. Az első olvasótáibor 1972-ben nyílt meg; 1973-ban már 12 tábor működött az ország hat megyéjében. Az idén legalább 25 olvasótá­bor nyílik majd, s örvendetes, hogy a szükséges anyagiakat tár­sadalmi összefogásból fedezik: hadsereg maradványa természet­szerűleg hazánkat választotta a menekülés útjául, s csatlakozott a szövetségesek csapataihoz. A két állam közötti igazi test­véri kapcsolat mérföldkövének azonban mégis az 1948. június 18-án megkötött barátsági, együtt­működési és kölcsönös segítség- nyújtási szerződést kell tekinte­nünk. Az 1968. május 16-án alá­írt, s további két évtizedre szóló újabb szerződés pedig még job­ban megerősítette azokat a köte­lékeket, amelyek a Varsói Szer­ződés, s a KGST tagjaiként a két népet összekötik. Ezek a meg­bonthatatlan kapcsolatok a biz­tosítékai, hogy többé nem tör­ténhet meg az 1939. szeptember 1-i tragédia. A hitleri Németország megtá­madta a gazdaságilag és kato­nailag sokkal gyengébb Lengyel- országot — megkezdődött a má­sodik világháború. A náci járom alá vetett Európában lengyel föl­dön alakult ki az egyik legerő­sebb ellenállási mozgalom. A lengyelek bekapcsolódtak a szov­jet, csehszlovák, jugoszláv, fran­cia és görög partizánmozgalmak­ba is — s mint említettem, a nyugati fronton mintegy 150 ez­res reguláris sereg harcolt. A vi­lágháború utolsó stádiumában már a keleti fronton harcolt a Tadeusz Kosciuszkórq) elneve­zett Első gyalogos hadosztály — ezen a frontszakaszon mintegy 400 ezer lengyel hazafi tartózko­megyei, járási, községi tanácsok, ipari üzemek, termelőszövetkeze­tek és állami gazdaságok közösen teremtik elő a szükséges összeget. Egy-egy táborban 40 fiatal is­merkedik a közös művelődés örö­meivel. A táborok célja az ifjú­ság irodalmi ízlésének alakítása, a fiatal olvasók közösségének gyarapítása, az olvasás megked- veltetése, a művelődési készség fejlesztése és tökéletesítése. (MTI) Helyzeténél fogva is — leglátogatottabb a vasútállomás ÜTAS- pavilonja. Itt két vasutasfeleség, Salacz Jánosné és Jonácsik Tibor- né szorgoskodik. Hogy „bejáródon" régi újságbolt ezt is, kettőjük jó érzékének tudható be. A lapeladást mellékesként végzik ugyan, hiszen mi minden mást árulnak ilyen pavilonban, a folyton változó utasforgalom mellett (ez a vásárlókra vonatkozik), náluk is kiala­kult bizonyos törzsvevőkör. Ok is félretesznek lapot, kívánságra be­szereznek, így érik el újság'eladásból a 20—25 ezer forint havi for­galmat. Ami a buszmegálló kiépülésével várhatóan növekedni fog, hiszen az átutazók száma minden bizonnyal emelkedik majd. Jó ez a pavilon a környékbeliek szempontjából is. A kézbesítő tudniillik csak ebéd utánra érkezik el az állomás tájára. Jonácsik Tibornéék — őt látjuk képünkön éppen nagy Petőfi Népe eladás-„kampány" köze­pette — már reggel fél 6-kor megkapják az újságokat, s ki is nyitnak. Dallamcső Miskolctapolcán akadtam össze vele. A fene se kereste ezt a ta­lálkozást. Gyanútlanul éppen alá­merülni készültem a fürdöpark évszázados faritkaságainak hűvös csendéjben, amikor alattomosan és rajtaütésszerűen színre lépett. A pillanat jellemzésére: össze- rezzenék, nyakam hideglelősen behúzám, madársereg a csicser­gést és trillázást, fű a növését, szú a famunkálatokat hagyá ab­ba. Még ilyet! A hangeffektust egy kopaszo­dó negyvenes férfi, amolyan váll- vergetö, joviális pillantások kísé­retében vezette elő. Pontosabban: körbe a sétányon. „Hát nem gyö­nyörű?!’’,— kérdezte tekintetével, balamilyen filantróp érdemérem­re pályázva. Miután pedig én egészen ellentétes álláspontra helyezkedtem — ami bizonyára a fizimiskámon is tükröződött — a pasi csalódottan elkotródott. Emlékszem, valamikor három éve, a tiki-taki őrület csitulása­kor a tévében már rebesgették, hogy Nyugaton egy bizonyos mű­anyag-micsoda „szedi áldozatait”. Ezt a jószágot lengetni, forgatni kell körbe-körbe, és a sebessé­gétől függően lehet különböző hangmagasságon kellemetlenül ható búgás-szirénázást kicsikar­ni belőle. Nohát, én egyszeriben az örökké újdonság után szima­toló, az igények, a piaci kereslet változékonyságára érzékenyen reágáló kisiparosra gondoltam, aki a hír hallatán hanyatt-hom­lok rohan, hogy sebtiben lenyom­hassa, és 8—10 forintért tovább­adhassa ezt a — neki fillérekbe kerülő — körülbelül 80 centis, gégecsőre emlékeztető, színes ,^eneszerszámot”., Azután eszem­be jutott az ugyancsak remek üzleti érzékkel megáldott, rugal­mas-élelmes kereskedő, ö kész­séggel átveszi a portékát és a maga kis 6—10 forintos haszon­kulcsával — reklámáron — for­galomba hozza. Majd az ötlött az agyamba, vajon kinek a zsebe sínyli meg a vásári szórakoztató­ipar eme „remekművét”? Nem kétséges: a sanyargatott életű szülőé, aki képtelen elhárítani kedvenc csemetéje nyafogását, esdeklését. Hanem rajtuk kívül akad még számos — infantilizmusra fogé­kony — felnőtt, aki „viszem a kölyöknek!” jelszóval, bárgyún- önfeledten kínozza-nyaggatja a „dallamcsövet”. A „dallamcső” meg rendszerint enged az erő­szaknak. Mert a „dallamcső” szí­vesen hallatja magát. Hogy úgy mondjam: szeret szerepelni. De nem ám akárhol. A belvárosi zajt nem kedveli, ott valahogy nem bír kibontakozni, érvényesülni. Inkább a kies-nesztelen tereket, a'z eldugott zugokat vadássza. Az igen, ott aztán kitombolhatja ma­gát. A cső és bohókás kedvű, morbid gazdája egyaránt. Az igazság az, hogy tőlem ugyan voníthatna a „dallamcső", mi több, akár a tulajdonosa is. De miért kell ehhez a félre eső utcák, ligetek annyira áhított szil lenciuma? Miért szükséges az én jelenlétem? Hisz ugyanúgy en­gedelmeskedne a suta kezeknek mondjuk egy szobában, egy zárt udvarban is. Sőt, focimeccseken és fölvonulásokon például tilta­kozhatna valami mellett, vagy ellen. De mi ellen tüntet a fürdő­parkban? Egyedül a csönd ellen, ami amúgy is nyomorúságosán kevés. S főként azoknak kevés, akiknek nincs módjuk elszigetelt, mély, süppedős lakások óvóhely­csöndjébe visszahúzódni. Máris hallom az ellenvetést: túl izgága vagyok, hisz a „dal­lamcső” nem egyéb, mint ártat­lan játékszer, most előretörő, ám múló divat. Ha nem lenne ötle­tes és kelendő, úgyse gyártanák. És hát mit számít a fütyülése az egész nap bőgő motorokhoz, autókhoz, aszfaltfúrókhoz, rádiók­hoz képest? Valóban: mit számit a bombarobbanáshoz, az ágyúk dörgéséhez, egyáltalán a szuper­szonikus repülőgépek iszonyú sü- völtéséhez viszonyítva? Hogyan is lehetne erre vála­szolni?! A „dallamcső” — jól tudom: hiába is háborgók — el fog ter­jedni. Legalábbis átmenetileg. Idő kérdése csupán. És persze a felhozatalé. Hacsak ... hacsak in­tézményesen gátat nem vetünk ellene. A céltalanság, az értékte­lenség, a fülsértő-csendszaggató, gépies butaság ellen. Mondom: Tapolcán ismerked­tünk meg, miközben „ő” kímélet­lenül célba vette türelmemet, nyugalmamat. Időben szólok: jön, szaporodik, népszerűsödik. Ne en­gedjük, hogy ünnepet üljön, mint annak idején a tiki-taki. S hogy elkergessen bennünket vészesen fogyó meghitt, sétáló-pihenő-ki- kapcsolódó helyeinkről. Kutasi Ferenc dott — Berlin bevételében pedig 185 ezer lengyel katona vett részt. 1944. július 21-én Lengyelor­szág felszabadított területén meg­alakult a Lengyel Felszabadítási Bizottság, amely másnap, július 22-én manifesztumot tett közzé: bejelentette a politikai és társa­dalomátalakítási programját, a földreformot, az ipar államosí­tását, a nyugati és északi ősi lengyel földek visszatérését az anyaországhoz. Ezzel az ország történelmében először stabil ha­tárok között megindult a népi Lengyelország építése. Sikerült megszüntetni a társa­dalmat megosztó fő osztály­ellentmondásokat, csökkentek a társadalmi aránytalanságok. Len­gyelországban ma nincs otthon­talan és éhes ember, nincsenek munkanélküliek, nincs olyan em­ber, akinek ne lennének tervei, vágyai, ne bízna a jövőben — mondja a Lengyel Egyesült Munr káspárt Központi Bizottsága a Lengyel Népköztársaság 30 éves évfordulójára kiadott tézisében. Riportsorozatunkban az elmúlt harminc esztendőben épült Len­gyelországot kíséreljük meg váz­latosan bemutatni — s felvillan­tunk ' néhány képet a majdani, a XX. század végi 40 milliós len­gyel nép életéből... L. J. (Következik: A fekete Szilézia) A Krimszka Pravda írja Az UKP területi bizottsága ér­tekezleten vitatta meg a nemzet­közi kapcsolatok továbbfejleszté­sének feladatait. A rendezvényen részt vettek a városi és járási pártbizottságok titkárai, valamint a nemzetközi kapcsolatokkal fog­lalkozó megyei intézmények ve­zetői. „A külföldi kapcsolatok fej­lesztésének feladatai az SZKP XXIV. kongresszusa határozatai­nak szellemében” című beszámo­lót N. U. Abramova, a területi pártbizottság titkára tartotta meg. Az értekezlet részvevői kicse­rélték tapaszalataikát a testvér­megye, Bács-Kiskun és a test­vérvárosok szervezeteivel folyta­tott együttműködésről. Megvitat­ták a 'külföldi tapasztalatok be- vezetésénk kérdéseit. Folyik a rózsaszüret a szudaki „Rózsák völgye” szovhozban. A „Krími rózsa” kombinát fóagronó- musa elmondta, hogy ez évben a kései virágzás miatt lerövidült a szüret ideje, melynek során 3 ezer tonna szirmot kell begyűj­teni. A betakarítási munkában számítanak az iskolások, a házi­asszonyok és nyugdíjasok segít­ségére. A nagyobb gazdaságok pionírtáborokat szerveznek, aho­vá a Szovjetunió más területeiről is meghívnak iskolásokat. A Krím Nyizsegorszkij járásá­nak „Primőrje” szovhozóban fa­lumúzeumot létesítettek, mely be­mutatja a gazdaság és dolgozói­nak életét a megalakulástól — 1920-tól — napjainkig. A kiál­lított anyag jelentős része foglal­kozik a fasiszta megszállók ellen folytatott harccal. A szovhoz dol­gozóinak hősiességét szemlélte­tik a frontról írt levelek, kora­beli dokumentumok, fotók. A mú­zeum látogatóinak bemutatják a forradalom előtti parasztok öltö­zékét, használati tárgyait. Megta­lálhatók az első komszomolisták fényképei és tagkönyvei. A mú­zeumot I. M. Fuki nyugdíjas pe­dagógus szervezte, társadalmi munkában. S. B~ 25 olvasótábor nyílik az idén 0 Az „óvárosi piactér” Varsóban. Három évtizede szabad Lengyelország

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents