Petőfi Népe, 1974. június (29. évfolyam, 126-151. szám)
1974-06-20 / 142. szám
2 • PETŐFI NÉPE • 1974. Június 20. Magyarország a világ békemozgalmának élvonalába tartozik Kedden életének 78. esztendejében elhunyt Georgij Konsz- tantyinovics Zsukov, a Szovjetunió marsallja, a legtekintélyesebb szovjet katonai személyiségek egyike, volt honvédelmi miniszter. Zsukov marsall a szovjet vezetők közül az egyetlen volt, aki négyszer kapta meg a Szovjetunió Hőse kitüntetést. Katonai pályafutása az első világháborúban kezdődött, majd csaknem negyven éven át szolgált a szovjet hadseregben. Lovas parancsnokként vett részt a polgárháborúban és az intervenció elleni harcban. Nagy érdemeket szerzett a japánok elleni halhingoli győzelemben, 1939- ben, amikor a szovjet és mongol csapatok parancsnoka volt. A második világháború idején' Zsukov frontparancsnoki tisztségeket töltött be, 1941 és 1915 között a szovjet hadsereg főparancsnokhelyettese is volt. A Szovjetunió marsalljává 1943- ban nevezték ki. , Kiemelkedő szerepe volt a sztálingrádi csata, a kurszki és a berlini .ütközet szovjet hadműveleti terveinek kidolgozásában. Berlinben szovjet részről ő fogadta a fasiszta Németország hadseregének kapitulációját. A németországi szövetséges ellenőrző bizottság elnöke és a szovjet megszálló csapatok parancsnoka volt. 1946-tól Zsukov Marsall különböző katonai körzetek élén '■á!Íf,l0<Jl;953-ban 'höHtyédéliMK' mi- íjiszterlielyéttes,1 1955-től y 1957-ig honvédelmi miniszter volt,' egy időre az SZKP Központi Bizottsága elnökségének is tagja lett Zsukov Marsall 1969-ben kiadott emlékiratait „Visszaemlékezések és elmélkedések” címmel több nyelvre lefordították, a könyv magyarul is megjelent. (MTI) Romes Csandrának, a BVT főtitkárának nyilatkozata , Rövid látogatásra érkezett az elmúlt napokban hazánkba Romes Csandra, a BVT főtitkára: átadta Kádár Jánosnak, az MSZMP KB első titkárának a Béke-világtanács legmagasabb kitüntetését, a Joliot-Curie-aranyérmet, majd részt Vett az első magyar békekongresszus 25. évfordulója alkalmából Budapesten, a Sportcsarnokban rendezett nagygyűlésen. A két esemény között a párt első titkárával folytatott beszélgetéséről, a magyar békemozgalomról nyilatkozott a központi sajtószolgálatnak. — Megtiszteltetés volt számomra, hogy személyesen adhattam át Kádár Jánosnak a nemzetközi békemozgalom, a Béke-világta- nács legmagasabb kitüntetését, és megtiszteltetés a BVT számára, hogy a Magyar Szocialista - Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára örömmel fogadta ezt. A kitüntetést a nemzetközi életben, a tartós béke megteremtése érdekében kifejtett becsülhetet- len értékű tevékenységéért adományozta a Béke-világtanács Kádár Jánosnak. Személyes tekintélye, a nemzetközi enyhülés érdekében kifejtett munkája, a Magyar Szocialista Munkáspárt tevékenysége a béke biztosításában — elismerést váltanak ki világszerte. Rendkívül jólesett hallanom — mondotta a Béke-világtanács főtitkára —, hogy Kádár János a tőle megszokott közvetlenséggel és önzetlenségével először is arról beszélt, hogy a kitüntetést — bár személy szerint neki nyújtották át — elsősorban a magyar nép, a Magyar Szocialista Munkáspárt sikerének érzi. S jólestek azok a szavai, amikor, nemzetközi szervezetünk tevékenységét, jelentőségét és hatékonyságát dicsérte. > Alkalmam volt hosszabban elbeszélgetni Kádár Jánossal és örömmel tapasztaltam, hogy pártjuk és kormányuk — vagyis a magyar nép, amint ezt' ő külön hangsúlyozta — a jövőben is támogatást nyújt a békeihozgajom- nak. Erről részletesen beszámolok a BVT elnökségének, és tolmácsolom Kádár János köszönetét és üdvözletét — az ő szavait idézem: „a világot erősítő nemzetközi szervezeteknek!” Magyarország a világ békemozgalmának élvonalába tartozik — folytatta nyilatkozatát Romes Csandra. — A BVT igen nagyra értékeli az önök munkáját, Egyetlen közismert példa: a szabadságukért, a békéjükért harcoló vietnamiak minden fórumon, minden alkalommal elmondják, hogy a magyarok hazájukat segítő szolidaritása kiemelkedő mértékű. Tudjuk, hogy a múltban e sokat szenvedett nép, ösztönösen is szolidaritást vállal a jelenben sokat szenvedő néppel. Nem véletlen, hogy többször is a nép szeretetét, jelentőségét hangsúlyozom, Egy mozgalom csakis akkor lehet nagy és erős, ha abban minden állampolgára részt vesz. Nos: a magyar békemozgalom is ilyen, mert önöknél minden ember igényli a békét, s erejéhez mérten tesz is érte. Ezt az összefogást példázza a most véget ért béke- és barátsághónap is, amely az egész országot megmozgatta. A nemzetközi békemoz- galom negyedszázados évfordulója alkalmából rendezett ünnep-1 ségek között nagy jelentőségű volt a magyar béke- és barátság- hónapja. Kádár Jánossal úgy zártuk beszélgetésünket, hogy az elkövetkezendő időben többször lesz alkalmunk találkozni, hiszen a Bé- ke-világtanács két fontos eseményt tervez Magyarországon. A mostani találkozásunkkor is megállapíthattuk, hogy bizakodással nézhetünk a következő negyedszázad elé — fejezte be nyiltko- zatát a Béke-világtanács főtitkára. Holnap kezdődik a magyar-mongol együttműködési bizottság Vili. ülésszaka A magyar—mongol gazdasági és műszaki-tudományos együttműködési kormányközi bizottság VIII. ülésszaka június 21-én kezdődik Budapesten. Tumenbajarin Ragcsa, a mongol minisztertanács első elnökhelyettese, a Mongol Népi Forradalmi Párt Politikai Bizottságának póttagja, a kormányközi bizottság mongol tagozatának elnöke vezeti a baráti ország küldöttségét, amely ma érkezik hazánkba. A két ország gazdasági és műszaki—tudományos együttműködési kormányközi bizottságának létrehozását 1965-ben határozták el, amikor Kádár Jánosnak, az MSZMP KB ejső titkárának ve-, zetesével.. látogatást1 tett Mongóliában á magyar’ párt- és kormányküldöttség. Ekkor ikerült sor a barátsági, együttműködési szerződés aláírására, a két ország közötti vízumkényszer megszüntetésére, az állategészségügyi megállapodásra és más egyezmények megkötésére is. A gazdasági együttműködés'érdekében 1960-tól ötéves megállapodásokba foglalják a két ország 'kölcsönös áruszállításainak és fizetéseinek terveit. A KGST-tag- ofszágok, így Magyarország is, Mongólia fejlődésének meggyorsítására hiteleket nyújtanak, berendezéseket szállítanak, részt vesznek ipari és mezőgazdasági űzetnek’építésébéíi. Magyárország 1961 óta I— a múlt'évi adatok szerint — 24,4 millió rubel értékű hitelt és 2 millió rubel térítésmentes segélyt adott Mongóliának. A magyar—mongol árucsere állandóan bővül, a tervek szerint 1971 és 1975 közölt újabb 14 százalékkal. Az 1974. évi árucsereforgalmi és fizetési jegyzőkönyv szerint Magyarország főként gépeket, berendezéseket, alkatrészeket, gyógyszereket, kötöttárut, bőrcipőt és különböző szöveteket exportál Mongóliába, ahonnan ellentételként gyapjút, szőrmét, bőröket, bőrkonfekciót, könnyűipari termékeket,' bányaipari terméket kap. Ezenkívül a tavaly aláírt első magyar—mongol belkereskedelmi választékcsere-megállapo- dás szerint a baráti ország bőr felsőruházati cikkeket szállít ruházati és műanyagcikkek, játékok, írószerek ellenében. A kormányközi bizottságnak múlt évi VII. ülésszaka rámutatott arra, hogy' áz 'együttműködés fejlesztésében a magyar közreműködéssel 1975-ig épített és üzembe helyezett ipari létesítmények kapacitásának közös, gazdaságos kihasználására, a mongol vízgazdálkodás fejlesztésére, Mongólia ásványi kincseinek feltárására, valamint a helyi erőforrásokat jól hasznosítható kisüzemek létrehozására kell törekedni, s ennek alapján bővíteni a kölcsönös áruszállításokat. (MTI) Együttműködés, felelősség (Folytatás az 1. oldalról.) Bács-Kiskun sajátos helyzetét tekintve, igen kedvezőtlen hatása van a megye fejlődésére. A kivitelezés alatt álló beruházások egy részének átadási határideje is elhúzódik. Mindez arra vall, hogy az építőipar túlzottan le van terhelve megrendelésekkel. Bács-Kiskun megye IV. Ötéves tervében jó néhány — a lakosságot is közvetlenül érintő — létesítmény építését tűzték célul. A lakásokon kívül az iskolák, kórházak, bölcsődék és egyéb közintézmények időben való befejezése ezért, egyben fon_ > tos politikai feladat is. Emellett gondot jelent a lakáskarbantartás, a közintézmények — mint például Kecskeméten az Űjkol- légium, a Kodály-intézet stb. — felújítása, mert nincs rá kivitelező. A befejezési határidők eltolódásának döntő többségét a szakipari kapacitás hiánya okozza — mutatott rá Matos László. — Ezt a gondot még csak fokozza, hogy a megyei beruházások kivitelezéséből részt vállaló országos nagyvállalatok is hasonló problémákkal küzdenek és leginkább az itteni (országos szem- "pontból kisebb jelentőségű) munkákat sorolják hátrább. A fő gondot mindemellett az okozza, hogy a megyei építőipa-. ri szervezeteinek termelése az utóbbi években nem emelkedett számottevően. A szocialista építőipar 1973-ban mindössze 14,8 százalékkal termelt többet, mint 1970-ben. A termelés bővülése nemcsak ütemében, hanem az egyes építőipari szervezetek tekintetében is differenciáltan alakult. Míg például a Bács megyei Állami Építőipari Vállalat termelése dinamikusan fejlődött, az ÉPSZER Vállalat 1973-ban is csak annyit termelt, mint 1970-ben. Az építőipari szövetkezetek nagy többségénél is stagnálást tapasztalhatunk. A szövetkezeti építőiparnak a IV. ötéves tervben 3 ezer lakást kellene építeni és három év alatt csak 1355-öt adtak át rendeltetésének. Az építőipari kapacitás növelését több tényező akadályozza. Ezek közé tartozik, hogy csökkent az építőiparban dolgozók száma. Ugyanakkor nem javult a szakmunkások aránya sem, s csökkent a szakmunkás- tanulók beiskolázása is. Fontos ezért az e téren tapasztalható helyzet megfordítása. A termelés alakulásában alapvető szerepe van az eszközellá.- tottságnak, a műszaki-technikai felszereltség, a gépesítés színvonala emelésének,% a technológiai eljárások korszerűsítésének. E tekintetben a megyék sorrendjében a 10—11. helyen állunk. Jelentősen fejlődött ugyan a Bács megyei Állami Építőipari Vállalat, s a Kiskunhalasi Építőipari Vállalat eszközállománya, . nem mondható el azonban ugyanez a megye második legnagyobb építőipari szervezetéről, az ÉPSZER Vállalattól és 9 szövetkezetről. A feladatokról szólva az előadó hangsúlyozta, hogy a tervidőszak hátralevő részében legalább évi 6—8 százalékkal kell növelni az építőipar termelését. A fő figyelmet a folyamatban levő munkák gyorsabb befejezésére kell koncentrálni. A tennivalók közé tartozik az építőipari szervezetek közötti munkamegosztás, együttműködés javítása, a munkáslétszám növelése, a szakmunkások arányának emelése, az eszközállomány bővítése. Végül az előadó arra hívta fel a pártszervezeteket, az építőiparban dolgozó kommunistákat, hogy legyenek kezdeményezői a kongresszusi és felszabadulási munkaverseny, az újítómozgalom szélesítésének, a munka- és technológiai fegyelem megszilárdításának. A vitában elsőként Laczy Endre, az Építők Szakszervezete megyei bizottságának titkára kért szót. Részletesen elemezte a szakmunkásképzés, az építőipari dolgozók érdekvédelmének helyzetét, majd a szakszervezeti bizottságok termelést segítő munkájával foglalkozott. Hangsúlyozta azonban, hogy a munkaver- 'sennyel való foglalkozás csak úgy lehet eredményes, ha azzal nemcsak a szakszervezet, hanem a gazdasági és műszaki vezetők is megfelelően törődnek. Fenyvesi Tibor, a Bajai Lak- berendező és Építőipari Szövetkezet elnöke rámutatot arra, hogy nagy lehetőségek vannak a szövetkezetek közötti, valamint a szövetkezetek és -állami építőipari vállalatok között létrejövő együttműködésben. Miután a szövetkezeteknél lassabban képződnek a fejlesztési alapok, jó lenne, ha az állami vállalatok gépeket kölcsönöznének a szövetkezeti építőiparnak. Ily módon lehetőség nyílna jó néhány létesítmény kivitelezésénél az erőteljesebb együttműködésre. Az elnöklő Erdélyi Ignác felszólalásában' elmondta, hogy a megyei pártbizottság egy koordinációs bizottság létrehozását tervezi, amely az építőipari szervezetek együttműködését lesz hivatva összehangolni. Hangsúlyozta azonban, hogy a IV. ötéves terv teljesítése csak úgy lehetséges, ha mindenki a maga munkaterületén felelősségteljesen áll helyt, s mindent megtesz a célkitűzések megvalósításáért. Szabó Pál, a KISZÖV képviselője a szövetkezeti építőipar beruházási gondjait ismertette. Tóth Ernő, az ÉPSZER Vállalat igazgatója bejelentette, hogy az Üj- kollégium felújítását vállalják. A kivitelezésekről szólva kérte a beruházások jobb előkészítését. Dr. Gátay Ferenc, a Beruházási Vállalat igazgatója a meglevő kapacitások jobb kihasználására hívta fel a figyelmet. Felszólalt a tanácskozáson Kecskés Sándor, az MSZMP KB területfejlesztési osztályának munkatársa is, aki a beruházók, tervezők és kivitelezők összehangoltabb együttműködésének fontosságát hangsúlyozta. Rámutatott arra, hogy a termelékenység növelésének, a munkanormák rendszeres rendezésének igen fontos szerepe van az építőipar termelésében. Az anyagbeszerzéssel kapcsolatban elmondta, hogy regionális ellátó központokat létesítenek a közeljövőben, amelyek révén lényegesen javul majd az anyagellátás. A megyei építési programról szólva hangoztatta, hogy a megyei vezetés, valamint a vállalatok párt-, gazdasági és tömegszervezeti vezetőinek ösz- szefogásával a célkitűzések megvalósításának feltételei megteremthetők. A vitát Matos László foglalta össze, majd Erdélyi Ignác zárszavával fejeződött be az aktívaülés. N. O. HÍREK • HÍREK NAPTAR 1974. Június 20., csatSrtSk Névnap: Rafael Napkelte: 3 óra 46 perc Napnyugta: lt óra 45 perc Holdkelte: 3 óra 53 perc. Holdnyugta: 20 óra 20 perc Időjárás Várható időjárás ma estig: felhőátvonulások, szórványos esőkkel, helyenként zivatarral. Többfelé élénk, napközben főképp a Dunántúlon időnként megerősödő északi, északnyugati szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8—13, legmagasabb nappali - hőmérséklet 20—25 fok között. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium Jelenti: Június 18-án a középhőmérséklet 19,8 (az 50 éves átlag 19,8), legmagasabb hőmérséklet 26,7 Celsius-fok volt. A napsütéses értik száma 12,8. Június 19-én a reggel 7 órakor mért hőmérséklet 17,7, a délben egy órakor mért hőihérséklet 22,7, a legalacsonyabb hőmérséklet 12,9 Celsius-fok volt. 7,9 milliméter csapadék hullott. Kecskeméti Katona József Színház műsora BAJÄN június 20-án1 este fél 8 órakor: MARIA FŐHADNAGY MOZIMŰSOR 1974. június 20.: KECSKEMÉT VÁROSI fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakori KÉT BALLÁB AZ EZREDBEN Színes, angol filmvígjáték. KECSKEMÉT ÁRPÁD: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakort JÓ MEGJELENÉSŰ AUSZTRÁLIAI FELESÉGET KERES 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Az ifjúsági bérletek nem érvényesek! Színes, magyarul beszélő, olasz filmvígjáték. ARANYHOMOK KERTMOZI fél 9 órakor! AZ UTOLSÓ MOZIELOADÁS Csak 16 éven felülieknek! Amerikai film. — HELYREIGAZÍTÁS. Szerdal lapiink 1'. oldalán „A KSH, a SZÜV"és a megyei tanács megállapodása számítóközpont létesítéséről” című tudósításhoz tervezett képet a nyomdái előállítás sprán felcserélték a „Megkezdődött'a KGST XXVIII. ülésszaka á bolgár fővárosban” című tudósításhoz tartozó képpel. A hibáért olvasóink szíves elnézését kérjük. — Szombaton, 22-én nyitják meg a Bajai Nyár ’74 rendezvénysorozatot a városháza dísztermében. Délelőtt Az agarászat története Magyarországon a honfoglalástól napjainkig címmel kiállítás nyílik a bajai járási hivatal nagytermében. A tárlat anyagát a Fotók a kutyákról pályázat munkáiból és A kutya című folyóirat képeiből állították össze. Este a Luxemburg grófja című nagyoperettet adják elő a kecskeméti Katona József Színház művészei. — Pannónia ’74. Az' Országos Szövetkezeti Tanács támogatásával ötödször kerül megrendezésre a Pannónia ’74. a magyar szövetkezeti szakemberek tapasztalatcseréje Harkányban augusztus 11. és 24. között. A találkozó fő témája: a szövetkezeti oktatás, nevelés, vezetőképzés. A szakmai előadások, konzultációk és gyakorlati bemutatók mellett a résztvevőknek lehetőségük nyílik pihenésre. a kétezer éves Pécs kulturális és művészeti értékeinek, Baranya megye legszebb tájainak, az ott élő emberek életének megismerése. Jelentkezés: 1974. július 20-ig, cím: H—7621. Pécs, Janus Pannónius u. 11. — A Kecskeméti Zöldségtermesztési Kutató Intézetben új magyar konzervipari berendezést próbálnak ki. Az öntödei Vállalat magasnyomású homogenizáto- rának alkalmazástechnikai vizsgálatait végzi az intézet technológiai laboratóriuma a konzervgyárral és a gyártó üzemmel együttműködve. Az új gép a folyékony termékek — gyümölcs- és zöldség- levek, pürék stb. — rosttartalmának igen finom aprítását végzi el, ezzel azok minőségét, élvezeti értékét fokozza. — A kecskeméti járási úttörőelnökség szervezésében június 17- től 25-ig több. mint kétszáz úttörő részesül őrsvezetőképzésben. Ideális körülmények között, a Tisza- kécske melletti Üjbögön, az állami gazdaság építőtáborában tanulnak, szórakoznak a.-gyerekek a járás legjobb úttörővezető pedagógusainak felügyeléte mellett. NAGY ESŐZÉSEK UTÁN I Az elmúlt napok esőzései következtében' átázott a képen látható keceli ház vertvályog- fala, s hétfőn délután összeroppant. Szerencsére, még az épület környékén sem tartózkodott senki. A Keceli Nagyközségi Tanács költség- vetési üzemének szakemberei már másnap reggel megkezdték a helyreállítási munkát. Először a cserepeket szedték le. Polski Fiattalál kozó Tihanyban 1974. június 23-án, vasárnap kerül megrendezésre a IV. Polski Fiat-találkozó Tihanyban. A találkozó programja: 9.30 órától autós ügyességi verseny a tihanyi labdarúgópályán; 17 órakor ünnepélyes díjkiosztó a tihanyi Motel étterem különtermében. / Jelentkezés: a Magyar Autóklub irodájában, Bp., VI., Nagymező u. 20. Telefon: 122-849 azonnal, de legkésőbb június 21-ig. 1211 Elhunyt Zsukov marsall