Petőfi Népe, 1974. május (29. évfolyam, 100-125. szám)

1974-05-10 / 107. szám

1974. május 10. • PETŐFI NÉPE • f KISKUNFÉLEGYHÁZA, BÉKE TÉRI PIAC Az emberfia siet... Kiskunfélegyházán, alig száz méterre a központtól, a ké­sőbarokk Otemplom és a közgazdasági szakközépiskola ko­mor épületei szolgálnak heti három alkalommal kulissza­ként egy igen népszerű eseménynek. Sínek alá gumiágy • A Kalocsai Műanyag- és Gumifeldolgozó Vállalat új megrendel- lője a Budapesti Közlekedési Vállalat, amelynek gumiágyakat szállít a villamosvágányok lefektetéséhez. Július 31-ig 110 tonna gumiágyak készítenek, ami 15 kilométer sínpár alá elegendő. — Képünkön vulkanizáló gépbe helyezik a gumiágyakat. (Pásztor Zoltán felvétele.) Reggel hat óra. A piac kéthar­mada már nyüzsög. A büfé előtt hosszú sor: féldecik, kisfröccsök. A péksüteményekért úgyszintén. Olajban sült hal szagát teríti a csípős szellő. Az egyik sarokban kisebbfajta tumultus. Hatalmas garabó, két kis srác őszibarack nagyságú, gyönyörű vaj retket árul, 2 forin­tért csomóját. Kapós. Váratlanul egy férfi lép hozzájuk: — Húzzátok le a rolót! Elkelt. Hozzátok! Megvárom, míg beszámolják a Moszkvicsba: — Honnan jötte­tek? — Haleszból. — Iskola? — Délután megyünk. Anyuék kiküldték, hogy adjuk el. Jól jár­tunk, egyszerre elment. Viszik Debrecenbe. Holnap kijönnek hoz­zánk. A férfi után nézek, aki tenye­rét dörzsölve visszasompolyog újabb zsákmányért. Mennyi lehet Debrecenben a retek? □ □ □ Busa, ponty, amur 25 forintért — a tiszaalpári halászszövetke­zet választéka. A halak összezsú­folva. kétségbeesve tátognak a csöppnyi vízben. Árusítójuk kö­zömbösen figyeli, a hidegre pa­naszkodik, s várja a kilenc órát, mikorra rendszerint kiürül a pia­ci medence. o □ □ Túró, vaj, sajtok — külön szeg­let, példás tisztaság. Hófehér kö­tények, térítők, kifogástalan hi­giénia. 4—5 kereskedő, kevés vá­sárló. inkább árufelvétel, mint el­adás: — Rosszul megy ilyenkor ünnep után, meg aztán fizetés is csak ma lesz. — A termékekről egyébként kiabál, hogy frissek, kóstolásra ingerelnek. Kínálja is nagyon kedvesen az egyik néni, mégis bátortalan vagyok, mert akkor már venni is illik és... □ □ □ Fél nyolc, kezd tetőzni a for­galom. Afc üzemekbe, hivatalokba nyolcra igyekvő háziasszonyok közül sokan egy gyors bevásár­lással elintézik a család két-há- rom napi zöldség-, gyümölcs­szükségletét. Dobák Bálinttal, a három piac­rendező egyikével beszélgetek: — Milyen a felhozatal? — Ezúttal nincs nagy piac. Kevés a primőr­áru, uborka. Daradicsom egyálta­lán nincs, répa, gyökér csak ke­vés. — Az árak? — Magasak. Ne haragudjon, amikor 2—3 forintba kerül egy diónyi karaláb... □ □ □ Gyümölcs. Azaz alma, mért más már, vagy még nincs. Babos kendős néni csicsergi: — Ara­nyos, ezt nyugodtan megeheti, mert ez olyan jó ízű. Őtért tukmálja az apró jona­tánalmát. Sokallom. ö nem: — Aranyos, ennyiért szoktam adni. Megnyugszom. a □ Virágok, palánták, sokféle bor­dó-sárga kis szirmok. Fiatal pár áll meg alighanem a lány un­szolására. A fiú szónokol: — Ez mindig ilyen törpe marad? — Igen, ez törpe bársonyka. — Ak­kor nem kell — búgja félénken a lány. — Dehogynem! Legalább nem foglalja a helyet. Adjon tí­zet! — Nem kell... — ismét a lány tiltakozón. — Jól van, ak­kor csak ötöt.. ■ Izgalmas kompromisszum. □ □ □ öt forint a zeller. Erősen bo­rostás bácsika kínálja: — Friss ez anyám, veremben van, nem a szobában. Mosolygok; Kérés nélkül mu­tatná kereskedőigazolványát: ő már 50 éve csinálja. 60 esztendős lehet. Korán kezdte... Négy darabot vesz egy idősebb házaspár: — Drága ugyan, de kell a húslevesbe. Az a baj ké­rem, hogy van. aki nem szégyell 15 forintot kérni egy darab gyö­kérért Hitetlenkedem. Odavezetnek, megmutatják: 30—35 dekás lehet, szép példány. 15 forintért veszte­geti a néni. — Nem drága ez egy kicsit? — Nekem nem — és el­kezdi simogatni a 3 forintos cse- nevészebbeket. □ Király Istvánná szintén piac­rendező. Tőle az ellenőrzésekről érdeklődöm: — Rendszeresen jár­nak ki a tanácstól ellenőrizni az árakat, szükség esetén büntetést is kirónak. Ugyanígy vizsgálják egészség- ügyi szempontból is a terméke­ket. — Valami rendbontás? — Túl gyakran nem kell köz­belépnünk, inkább az úgyneve­zett guggonülő kofákra ügyelünk, akik a MÉK-től, vagy a terme­lőktől felvásárolják a portékát és magasabb áron ádják tovább. □ □ □ A műkőasztalon legalább 60 kis zsákocska, zöldség- és virágma­gok. Mellettük tábla: Simonyi Lászlóné. Közelszőlő. Látja, hogy nem vagyok komoly vevő, de azért lelkesen ismertetni kezdi készle­tét. — Tudta ez mi? Paszternák. Répa és gyökér keresztezéséből nyerik. Fehér, mint a gyökér és édeskés ízű. Krumplilevesbe, bab­levesbe kiváló. Vagy itt van a lopótök magja. A legkeresettebb, még Dunántúlról Is viszik. Folytatná, de elköszönök. Pár lépéssel odább tanúja leszek, amint rövid alku után gazdára talál egy cirokseprű. — Adja ide húszért! — Nem lehet angyal­kám. Hát csak a nyelet háromért csinálják bele! — Na?!... 22-ért? — Nem! Csak 24-ért! Aztán harmincból ötöt ad vissza. Ész­reveszik. jaj, véletlen volt. bo­csánat .. □ □ □ Kilenc óra felé oszladozik a piac. Az áruk jelentős része gaz­dát cserélve, tömött szatyrokban vándorol a minél előbbi fo­gyasztás. felhasználás felé. Van aki előtt pillanatok alatt üres lett az asztal, másoknak órákba telt, míg megszabadultak termékeik­től és megint mások szinte hiány­talanul kénytelenek hazaszállíta­ni. A minőség és az árak viszo­nyának függvényeként, ahogy az már lenni szokott. A kapuban három középkorú háziasszony pletykálgat, kezük­ben az iménti bevásárlás ered­ményével. Kérdésemre, hogy mi­lyennek találták a választékot, szívesen felelnek: — Van bőven minden.. Az alma ára elég ma­gas. A tejfölből hét forint két de­ci. de finom is. r- És a MÉK-, il­letve a tsz-pavilonokban? — Ott is akad minden, bár satnyábbak, fonnyadtabbak. Meg rengetegen állnak sorba, egy kiszolgáló van, sokat kell várni, az emberfia siet.. Kutasi Ferenc Építők az autósokért A Kiskunhalasi Építőipari Vál­lalat kiskunfélegyházi építésve­zetőségének dolgozói az autóso­kat érintő nagyszabású munkába kezdtek a napokban. Az* AFIT XI. számú Autójavító Vállalata kiskunfélegyházi szervizállomá­sának bővítéséhez láttak hozzá, s már szorgalmasan dolgoznak az alapok elkészítésén. A mintegy 10 millió forintos beruházás megvalósítása után a mostani 10 szerelőállás helyett 21-en ’ dol­gozhatnak majd a szerelők. A kéthajós. 950 négyzetméteres új szerelőcsarnokban alakítják ki az ügyfélszolgálatot és a járművek tulajdonosai az üvegfalon keresz­tül figyelemmel kísérhetik jár­művük javítását. Új diagnosztikai sort is létesí­tenek három szerelőállással, s ezeken a legkorszerűbb műsze­rekkel vizsgálják a gépkocsikat. Jól segíti majd a szakember­utánpótlást az új tanműhely. Az építőkkel kötött szerződés szerint a bővítést a jövő év ok­tóberében fejezik be, s ettől kezdve a szerviz a mostaninál sokkal nagyobb kapacitással áll­hat az autósok rendelkezésére. O. L. Szerte a Krím-félszigeten im­pozáns ünnepségeken emlékeznek meg a terület felszabadulásának 30. évfordulójáról. Meghívják az ünnepségekre a felszabadító har­cok veteránjait. Keres, Szevasz- topol és Szimferopol képtáraiban kiállításokon mutatják be a hősi napokat idéző képzőművészeti al­kotásokat. A pionír- és Kom- szomol-szervezetek baráti talál­kozókat rendeznek az egykor Krímért küzdő parancsnokkal és harcosokkal. A véres csaták szín­helyein emlékműveket avatnak. A Szimferopolban megrendezett nagygyűlésen N. K. Kiricsenkó, az UKP területi bizottságának első titkára köszöntötte a város lakosságát. Külön üdvözölte a volt partizánokat, akiknek nagy szerepe volt a város felszabadí­tásában. A nagygyűlés résztvevői megkoszorúzták a Lenin-emlék- művet és a hősi emlékműveket. Az UKP Krím területi Bizott­ság Végrehajtó Bizottságának tagjaival és póttagjaival találkoz­tak a területi Komszomol-bizott- ság végrehajtó bizottságának tag­jai, apparátusának osztályvezetői, valamint a városi, járási bizott­ságok titkárai. A találkozón meg­vitatták a Komszomol-szerveze­tek szervező- és politikai neve­lőmunkájának további feladatait, az SZKP XXIV. kongresszusán el­fogadott határozatok végrehajtá­sának egyes kérdéseit. Imre Gábor elvtárs 1967-ben járt először a szimferopoli tele­víziós készülékek gyárában, azóta a magyar 'munkásmozgalom ve­teránja láthatatlanul is állandóan jelen van az 1. sz. üzemrész­ben. Ugyanis Petr Szidorov bri­gádja tiszteletbeli tagjának kér­te fel és vállalta, hogy helyette is dolgozik. A brigád tagjai vál­lalásukat becsülettel teljesítik. Az elmúlt évben 400 készüléket szereltek össze Imre Gábor elv­társ nevében, saját normájukon felül. Ezzel meghaladja a kétezer darabot azoknak a készülékek­nek a száma, melyeket a tiszte­letbeli brigádtag „készítet t”. A műhely fő helyén van kiállítva Imre Gábor elvtárs Lenin-pla- kettje, amelyet brigádtársainak ajándékozott, itt olvashatják az érdeklődök a vele folytatott le­velezést és láthatják az üzemben tett látogatásairól készült képe­ket, több művének reproduk­cióját. S. B. MEGJEGYZÉS Ki kiért, mi miért? Szeretem a pasztőrözött tejet» amely nem csupán 3,0 százaiéig zsírt, hanem ezenkívül még „tel­jesértékű fehérjéket, életfontos­ságú vitaminokat és ásványi só­kat tartalmaz”, mint azt a mű­anyag tasakra nyomtatott szöveg közli. Persze, a fehérjéket, vitamino­kat és az ásványi sókat megeheti a nyű, ha a „folyékony tehén”, amelyben lubickolnak, enyhén szólva több napos, tehát már nem friss. Lehet ugyan, hogy a pasz­tőrözés a tej tartósságát is növeli, de azért én szívesebben iszom az előző napi, mint az egy hete tasakolt tejet. Ilyen meggondolásokból kiin­dulva vettem szemügyre tüzete­sebben a zacskón, olvasható tud­nivalókat. Mondhatom, sok ér­dekességre bukkantam. Mindjárt az üzemjelnél egy mínusz jelet fedeztem fel, így: — Ami vagy azt jelenti, hogy innivalómat nem is üzemben gyártották, hanem egyenest a Riskából engedték a tasakba (ez esetben viszont meny­nyiben pasztőrözött?), vagy pe­dig — s ez a valószínűbb — a gyártó üzem szemérmes, diszkrét, nem kíván a termék szerzőségé­vel büszkélkedni. Megtudtam azt is, hogy „5 és 110 °C között tárolva fogyasztha­tó: hónap, nap”... Ez viccnek 1% igen jó, hiszen hónap és nap min­dig van — ma is, meg hónap is (!) —, tehát az általam vásá­rolt tej lényegében időtlen, örök­kévaló. Sőt, „0 és 5 °C között tá­rolva" élettartama még egy nap, I vagyis az utolsó ítélet napját is túléli. A biztonság kedvéért azonban nem hittem ezeknek a jóslatok­nak, s valamilyen, a gyártás nap­jára utaló hieroglifa után kutat­tam. Találtam is összesen öt számjegyet, amelyekből laikus ésszel azt állapítottam meg, hogy a tejkót éppen kilenc nappal ez­előtt tasákolták! Ettől már na­gyon elment a kedvem, s inkább egy üveg paradicsomitalt vacso­ráztam. Két nap múlva, eszeveszett ha­zárd játékosként, ismét próbát tet­tem. A gyártó üzem ezúttal még óvatosabb volt: a tasakon egyet­len olyan számot nem találtam, amiből az előállítás dátumára csak következtetni is lehetne. Végső tanácstalanságomban ön- kiszolgáló boltunk egyik régóta ismert, kedves vezetőjéhez for­dultam. Ö felvilágosított, hogy ne higgyek semmiféle, mégolyán kecsegtető számnak sem. A ku­tya nem a számok közt van elte­metve, hanem a zacskó fedői közé rejtetten benyomott titokza­tos jelek adnak választ a gyár­tási időpontra. , Megadtam magam sorsomnak. Régi rákfenéje már iparunknak és kereskedelmünknek — konzer- vekről és egyéb termékekről száz­szor ismert és ezerszer elátkozott —, hogy a termékeken földi ha­landó számára megfejthetetlen jelzéseket alkalmaznak. Semmit nem ér itt a felsőfokú matema­tikai tudás, csupán néhány szak­avatott tudja megállapítani: mi mikor készült, meddig használ­ható feL Én el tudnék képzelni bármi­lyen árucikken két, könnyen ért­hető feliratot. Gyártották: ekkor és ekkor. Felhasználható: eddig és eddig. De hát ez túl egysze­rű lenne. S a bolti eladó nem azért van, hogy esetleg beleful­ladjon a jogos reklamációk ten­gerébe. Nem! Ipar és kereskede­lem állítólag — a vevőért van... —a — r Dicső napok krónikája A szerkesztő számára csak egy napig él az újság. Elkészül egy szám, s máris töprenghet a következőn. Ám, ha nap­jainkban előveszi a 30 évvel ezelőtti újságokat, történelmi dokumentumokat olvas. S én ezúttal azt szeretném elmon­dani, miről írt 1944. első felében a 4. ukrán front lapja, miről tudósítottak krónikásai annak a lángoló tavasznak, amely a szabadság hírnökeként tört be a Krímbe. működve 1943. november első napjaiban sikeres hadműveletet hajtottak végre, és hídfőállást lé­tesítettek Kéréstől északra. A félszigetre befészkelődött hitle­risták nyakán egyre jobban szo­rult a hurok. * Sem előttünk, sem az ellenség előtt .nem volt titok, hogy táma­dásra készülünk a front bal szár­nyán erődítményeibe bújt 17. né­met hadsereg ellen. Ismertek vol­tak a kiindulási bázisok: Keres, Szivas és Perekop. Csak a fő­csapás iránya és időpontja ma­radt titokban. A később kibonta­kozott események bizonyították; a hitleristák nem is tudták ki­deríteni parancsnokságunk szán­dékait. Elszámította magát a tábornok A fasiszták a Krím tartására rendezkedtek be. Az öthónapos, ideiglenes fegyvemyugvást a fél­sziget frontjain bonyolult erődít­ményrendszer kiépítésére hasz­nálták. A műszaki akadályok összhangban a természetes aka­dályokkal, olyan védelmi vonalat alkottak, amely megbízhatónak és nehezen leküzdhetőnek tűnt. Hogy a krími német csoport pa­rancsnoka hitt is ebben, ezt tük­rözi napiparancsának egy rész- lete: „A Krímet lezártuk. Nincs a világon olyan erő, amely képes lenne itt áttörni a német védel­met.” A tábornok elszámította magát. A hitleristák mélyen tagolt vé­delmi vonalai csakugyan erősek voltak, de az ellenség „zárainak” feltörésére készülődő szovjet had­sereg erői nem ismertek lehetet­lent. Frontunk csapatai már már­ciusban befejezték az előkészüler tek zömét. Csak az időjárás kés­leltette a támadást. Átkelőhe­lyeinket a Szíváson hol kegyetlen viharok rombolták le, hol a dél­vidéken soha nem látott hófer- getegek. Ezeket követően az ol­vadás tette járhatatlanná az uta­kat olyannyira, hogy a lánctal­pas traktorok is elakadtak. Nem tehettünk mást, vártuk a jó időt. Napjaink mégsem tel­tek tétlenül. Minden órát a fel­készülésre fordítottunk. 1944. április 7-én ragyogó, napfényes reggelre virradtunk. Lapunk később így emlékezett meg róla: „... a Perekopi-sán- con kora hajnalban eldördültek az első tüzérségi sortüzek. Táma­dott a tüzérség, tüzelőállásokra, bunkerekre mérte csapásait. A levegőt megrázták az első lövé­sek, melyek hangja egységes dü­börgésbe olvadt és rettenetes mennydörgés hullámzott a tava­szi nap kristálytiszta levegőjé­ben ...” A titok kipattan Valami szokatlan történt: a tü­zérség eleinte az ellenség első vonalait lőtte, majd a vonalak mögé irányította a tüzet, de a várt támadás elmaradt. A szivasi és a keresi hídfőállásoknál teljes csend honolt. Déltájban a fasisz­ták bombázógépeiket vetették be tüzéreink ellen. Harci rendjüket a 8. légi hadsereg Vöröscsilla­gos gépei zavarták meg. Földön és a levegőben dúlt a harc, de a gyalogság nem kapott parancsot a támadásra. A hitleristák úgy érezték, hogy Perekop felől mé­rik rájuk a főcsapást, ezért oda összpontosították tartalékaikat. Erre számított Tolbuhin hadse- regtábomok. a front parancsno­ka, aki úgy döntött, hogy a szi- vasi hídfőállásról támad. Leleménnyel, lelkesen Április 8-án lapunk „Kom­munisták, a rohamozok első so­rsúban !” címmel közölt vezércik­ket. Támadásunk többé nem volt titok. Reggel ismét munkához láttak a tüzérek. Repülőink bom­báikkal támogatták munkájukat. Már nemcsak Per'ekopnál, Szí­vásnál is dühöngött a tűzvész. Két és fél órával később pedig zöld rakéták a gyalogságot szó­lították ruhámra. Ekkor nyújtot­ta Zaharov tábornok a katonai leleményesség ragyogó példáját. Üjságunk ezt így örökítette meg: „Amikor a tüzérség áthelyezte csapását a német vonalak mögé, lövészárkainkból emberalakok sokasága emelkedett fel. A né­metek nem kételkedtek: rohamra indult a szovjet gyalogság! Be­vetették épen maradt tűzfegy­vereiket. s ezzel le is leplezték azokat. Tüzérségünk ismét a né­metek első vonalait sújtotta. Ez kétszer megismétlődött. A cselt későn vették észre a fasiszták. Harcosaink a lövészárkokban maradtak, csak szalmabábukat mutogattak nekik...” Csapataink estére elérték Armjanszk peremkerületeit, s reggelre felszabadult a község. Itt húzódtak a németek második védővonalai a Fekete-tengertől a Szívás sóstaváig, az Isunszki-ál- íások. Április 10-én Sztankevszkij tá­bornok csapatai mérhetetlenül nehéz harcok árán betörtek a második védővonal mögé: „Mint­egy 20 kilométer hosszan kes­keny földnyelvek húzódnak a ta­vak között, lövészárkokkal szab­dalva, aknamezőkkel borítva. Mögöttük az ellenség. Minden négyzetméter földért keményen küzdöttünk... A védelmi vona­lakat nem áttörtük, hanem át­rágtuk. Csökkent a lendület... Sztankevszkij tábornok egy éj­szakai felderítés után parancsot adott: gázolva keljünk át az Aj- gulszkoe-tavon. Ködfüggönyt te­rítettünk a tóra, ennek leple alatt másfél kilométeres vízi akadályt küzdött le a hadosztály hangtalanul. Ahol a leggyengébb volt a német védelem, ott értünk partot...” Kercs-félsziget is szabad Harcosaink április 10-én reggel elfoglalták Tomasevka községet, majd nyugatra vették az irányt és Novoalekszandrovka felszaba- dítása után a német állások mö­gé kerültek. Áttörtük az ellensé­ges védelmi vonalakat. Reggel hat óra után felbukkantak rej­tekhelyeikről és támadásba len­dültek páncélosaink. Nyomukban a gépesített alakulatok. Április 11-re virradó éjjel tá­madásba lendültek az önálló tengermelléki hadsereg hadosz­tályai. Reggel hatra felszabadult Keres városa és a kikötő. A fa­siszták az Akmona j i-állásokba vonultak vissza. Ezt a keskeny, alig 17 kilométer széles földnyel­vet még 1942-ben megerősítették. A tengermellékiek azonban olyan hevesen támadtak, hogy az ellenségnek nem volt ideje itt megvetnie a lábát. Estére, alig egy nap alatt megtisztították az ellenségtől a Kercs-félszigetet. Ugyanezen a napon délelőtt Arhipov alezredes páncélosai a motorizált gyalogsággal karöltve, kiűzték az ellenséget Dzsankoj- ból. Joggal mondható, hogy enap eseményei eldöntötték a Krírn- hadművelet sorsát. Elveszítve megerősített állásaikat, a néme­tek pánikszerűen vonultak visz- sza a hegyekbe. És Tolbuhin ekkor bevetette a gyors egysége­ket, amelyek páncélosokból, mo­torizált gyalogságból és páncél­törőkből álltak. Ezek váratlan csapást mérve az ellenségre, megakadályozták erőik csoporto­sítását (Folytatjuk) A Krimszkaja Pravda írja (1.) A harcosok erkölcsi felké­szítését a melitopoli hadműve­letek legforróbb napjaiban, még 1943 októberében megkezdtük. A katonai tanács megbízásából nagy vezércikket közöltünk „Má­sodik Sztálingrádot rendezünk a németeknek” címmel. A vezér­cikk írója a következőkkel for­dult olvasóihoz: „Eljő az idő, amikor nagy harcok dúlnak a Délért, a Krímért. A szovjet nép új győzelmeket vár. őszbe borult édesanyánk áldó szava hadltet- tekre szólít. Szülőhazánk paran­csolja, ne engedjük a németeket a Dnyeperen túlra! A Krímen kell őket megsemmisíteni.” öreg halász kalauzolt Azt a törekvésünket, hogy frontunk csapatai a Molocsnij folyón levő német védelmi vona­lak áttörése után a visszavonuló ellenség hátán betörjön a Krím­be, nem sikerült megvalósíta­nunk. Harcoló alakulataink csak a Perekopi-sánc központi részét foglalták el, éket verve ezzel a német védelembe. Embertelenül nehéz körülmények között kihar­coltak még egy talpalatnyi híd­főállást a Szíváson túl. Volt va­lami szimbolikus abban, hogy csapatainkat Ivan Olencsuk, ugyanaz az öreg halász kalau­zolta, aki 1920-ban Frunze csa­patait is átvezette. Az észak-kaukázusi front csa­patai a fekete-tengeri flottával és az azovi hadiflottával együtt-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents