Petőfi Népe, 1974. május (29. évfolyam, 100-125. szám)
1974-05-01 / 100. szám
4 • PETŐFI NÉPE • 1974. május 1. „Itt van újra május elseje!...” • A 12 soros vetőgéppel naponta 50 hektáron teszik földbe a magot. Thelsz János traktoros és Oroszt Henrik munkagépkezelö elégedett a teljesítménnyel. I A Magyar—Szovjet Barátság szocialista brigád két tagja egy szu- per-zetoron az utolsó simításokat végzi. Kochstätter Henrik és Vé- ber János szerelő munka közben. A tíz évvel ezelőtt alakult hartai Lenin Termelőszövetkezetben kilencesztendős a szocialistabrigád-mozgalom. Évről évre többen kapcsolódtak a versenybe. Az elmúlt esztendőben már 11 brigád 152 taggal küzdött a megtisztelő rangért. A XI. pártkongresszusra valamint hazánk felszabadulásának 30. évfordulójára indított munkaverseny ebben a termelő- szövetkezetben is fellendítette a mozgalmat. Űjabb csoportok csatlakoznak napjainkban is a versenyhez, tesznek vállalásokat. Eddig mintegy kétszázan kapcsolódtak a mozgalomba. Helfrich Henriül > a “ 'Magyar— 'Szovjet Barátság szocialista' brigád vezetője, a helyi versenybizottság tagja: — Tavaly a 11 brigád 700 ezer forint értékű vállalást tett, amit több. mint egymillió forintra teljesített. Még nem összesítettük az idei felajánlásokat, de várhatóan máris meghaladják az egymillió forintot. A két szerelőbrigád: a „Magyar—Szovjet Barátság” és az „Ernst Thälmann” tagjai jól együttműködnek a vállalások teljesítéséért. Azt már elhatároztuk, hogy két erőgép főjavítását munkaidőn túl. terven felül elvégezzük. Már régebben megállapodást kötöttünk a tanáccsal a községi gyermekjátszótér patronálására, az általános iskolával pedig a politechnikai eszközök karbantartására. A két szerelőbrigádnak számos újítása is van. amelyeket Brenner Márton traktorosbrigád-vezető irányításával valósítottunk meg. Talán érdemes volna az egyik alkotásunkat a gyakorlatban is megszemlélni. Kimegyünk együtt a határba. Theisz János traktoros és Oroszi Henrik munkagépkezelő veti a kukoricát. Mindketten a Gagarin szocialista brigád tagjai. A 12 so- 1 Pdá* ’ VéfÖgépié'é "házilag ‘ készítették. Theisz János traktoros elmondja: — Mindig törjük a fejünket, miképp lehetne gyorsabbá tenni a munkát a gépek segítségével, így született meg az ötlet, hogy saját műhelyünkben vetögépet ké. szítünk. Brenner Márton ötlete alapján született ez a masina. Teljesítménye naponta 50 hektár. A 130 lóerős Dutra-traktor jól bírja ezt a nagy monstrumot. Sőt, előtte megy a magágykészítő kombi- nátor. A brigádok tehát segítik egymást. Ebben a közösségben jó az összhang. Az egymásra utaltság számos ötletet ad és a kivitelezésben is összedolgoznak a csoportok. Ez a vetőgép is így született, de hasonlóképpen a többi ötletes, okos munkagép is, amely növeli a teljesítményt, a munka termelékenységét. — A vállalásokat külön-külön tesszük meg. de a megvalósítás közös feladat — határozza meg Theisz János. A két szerelőbrigádnak 22 tagja van. Az átlagéletkoruk 30 esztendő. K. S. Hányszor köszöntöttük ezzel a dallal a munka, orgona illatos, piros betűs, májusi ünnepét? Sokak számára ez a nap egyet jelent a felvonulások vidám tarkaságával, gyöngyöző nevetéssel, léggömbökkel, korsó sörrel, egynapos soron kívüli jutalomszabadsággal, a dolgos hétköznapok szabályos menetében. Egyre kevesebben és ritkábban gondolunk rá, hogy volt idő, amikor tiltott ünnep volt május elseje. Titokban, kirándulónak álcázva találkozhattak a munkásmozgalom elszánt harcosai, de ezek az összejövetelek mégis éltették, ébrentartották a reményt: egyszer végeszakad az elnyomásnak, a terrornak és minden dolgozó ember szabadon, dalolva vonulhat a vérvörös lobogók alatt... Értük, a munkások védelmére született a következő határozat, éppen 85 esztendeje, Párizsban a nemzetközi munkáskongresz- szuson: „Egy meghatározott időpontban nagy nemzetközi tüntetést kell szervezni, olyan módon, hogy valamennyi országban és városban azonos napon követelik a munkanapnak törvényes erővel nyolc órára való csökkentését. E nap 1890. május elseje legyen.” És 1890-ben megszületett és a Népszavában napvilágot látott a legelső magyar vers május elsejére, egy ismeretlen H. J. névbetűkkel jelzett munkásköltő tollából: Egy hang vonult it a vén Európán, Féljétek azt, ti hatalmas urak. Mert torkotokra forrhat még talán! Egy évvel később már sok helyen betiltották, majd vérbefoj- tották a májusi tüntetéseket. „Válaszként” megindult az a földmunkásmozgalom, amely rászolgált a „Viharsarok” jelzőre. Ezt a nehéz, a készülődő vihartól terhes időszakot örökíti meg a korabeli vándorköltő Jankai József verse: Orosháza, Békés, Csaba, Battonya, Szolgabíró, zsandár, szurony, katona. Kormánybiztos, főispán és alkotmány Sütnek, főznek emberhúst a népkonyhán •.. Mórocz Jenő: (Munkás himnuszát, Hódmezővásárhely környékén énekelték először 1893-ban: Itt van újra május elseje, A levegő dallal van tele. Zengedezzük hát mi is dalunk. Mindnyájan testvérek vagyunk! Később egyre több írónk és költőnk teszi magáévá. a munkások sorsáért perelő és lázadó májusok új eszményt, új politikai célokat teremtő gondolatát, amíg a versek mennydörgésében menetelő, új világra szomjazó nép valóban kibonthatja, — ha csak egy rövid történelmi pillanatra is —, a munka és a szabadság vörös zászlóját. A legelső szabad proletárünnepre, 1919. május elsejére így emlékezik Horváth Mihály vöröspilóta, akit azzal bíztak meg, hogy erőgépéről készítsenek fényképeket a felvonulásról: — 1919. május elsején gyönyörű, napsütötte reggelre ébredt a főváros közönsége. Az emberek minden irányból megindultak a Vérmező felé, ahol az ünnepi szónokok már várták őket. A rákosi repülőtéren is ünnepi díszben álltak a hangárok, és én is örömtől repeső szívvel mentem ki a repülőtérre, hogy az utókornak segítsek megörökíteni ezt a ‘felejthetetlen napot. Huszonkét éves voltam akkor. A feladatom nem volt könnyű, mivel 15—20—50 méteres magasságból lehetett csak fotózni, és ehhez egy - nagy Brandenburger gépet kaptunk, amely már kiszolgálta az első. világháborút. Az első felvétel a Vérmezőn örökítette meg, a szónokra figyelő 100 ezres tömeget. — Ahogy megjelentünk fölöttük, örömrivalgiás tört kii az emberekből, integettek, éljeneztek, dobálták aj sapkáikat, miközben néhány tiszteletkört írtam le. Akkor a mi gépünk olyan csodaszámba ment, mint amikor Gagarinék kiszáguldtak a világűrbe. A második felvételt a Vérmező északi sarkán készítette a megfigyelőm, itt vonultak fehér ruhában a matrózok. A hó• Kun Béla beszél a Parlament előtt a május el- 9 Az első sejei gyűlésen. szabad május 9 Pártjelvény 1919-ben. 9 Bíró Mihály híres plakátja: a kalapácsos ember MÁJUS 1 9 Vidám fiatalok az ünnepen. 9 Megvendégelik a proletárgyerekeket. (23.) A csőszt lefegyverzik, közben vagy száz méterre tőlük két paraszt meglátja a lovasokat, de a búza közé rejtőznek és kihallgatják a banditák minden szavát. A lovasok most egy szakadék felé lökdösik a csőszt. Mit számít egy ilyen?! A szegény ember már ott is találja magát a mélység fölött. Felhangzik a sortűz, és az ember már zuhan is. Elkeseredett kiáltás: — Ezt is megöltük, hát állandóan gyilkolnunk kell?! — Ez a sorsuiik, és ennek már sose lesz vége! — Palma Abbate, veled megyek Afrikába, vagy egyedül megyek a pokolba! Megsarkantyúzzák lovukat, és kettesével különböző irányba indulnak el. Giuliano bandája felbomlott. A pap megáldotta a halottakat és' most az asszonyok karéjában rögtönzött temetést rendez. A legsúlyosabb sebesülteket fölteszik a buszra, amely nyomban elindul Monreale és Palermo felé. A legközelebbi városkákból érkezett már,, néhány közüzemi autó, a többi sebesültet kórházba viszik. Eleonora, a terhes fiatalasszony férje mellett akart maradni, aki szeretőn-féltőn karolja át, miközben óvatosan vezeti a lovat a hosszú, füves úton. — Hogy vagy, kis bogaram? Eleonora azonban nem válaszol rögtön. Egészen összegörnyed, jobb karjával védőn átfogja hasát, a ballal a ló sörényébe kapaszkodik. Férje a sebet nézi, Eleonora hasát nézi. A golyó a magzatot is érhette. Ám Eleonora fölemeli fejét, és könnyes arccal rámosolyog férjére. — A pici él — mondja —, mozog, érzem. j -j 29. A dzsip beért Monreale első házai közé. Ünnep van: mint minden május elsején, most is Santo Crocifisso ünnepét tartják. A körmenet éppen visszatér a templomba, itt is száll az ünnepi ének. — Még elérjük a lóversenyt. — Én rosszul vagyok, nagyon rosszul testvér — mondja Pis- ciotta. Giuliano kikukucskál a ponyva nyílásán, és a zsúfolt utcát látja. A dzsip befordul egy szűk mellékutcába, igazi nyomorult, zegzugos szicíliai sikátor. Megáll egy magányos viskó előtt, mögötte már a narancsligetek kezdődnek. Giuliano gyorsan kiszáll, bemegy a házba, a dzsip továbbindul. Gaspare Pisciotta Grado doktor monrealei tüdőgondozójánál száll ki. A városkából idehallatszik az ünnepi zajok, hangok forgataga. A bandita az egyik fehér köpenyes ápolónőhöz fordul. — Mondja meg a tanár úrnak, hogy megjöttem a röntgenre. — A tanár úr nincs a klinikán. Talán ebédel. Pisciotta felhívja az ápolónő figyelmét a zakója alatt rejtőzködő hatalmas pisztolyra. — Szóljon a tanár úrnak, hogy Faraci Giuseppe megjött a röntgenre — mondja aztán. A rémült ápolónő gyorsan elindul, a bandita pedig bemégy a váróba, és az ablaknál nézegeti a nyüzsgő főutcát. És már itt- vannak a portellai sebesülteket szállító kocsik; hiába tülkölnek, a nép csak lassan húzódik félre. A két autó mögött jön az öreg busz, fájdalmas terhével, a nyöszörgő sebesültekkel. Pisciotta kinéz az ablakon, hallja a tömeget: — Honnan jönnek? — Kicsodák? — Mi történt? Hallja a sofőrök és a sebesültek válaszait: — Portellából jövünk. — Belelőttek a tömegbe. Halottak'és sebesültek is vannak. — Kicsodák? Kik lőttek? — Nem lehet tudni. Fönt voltak a hegyen. — Miért lőttek? — Aljasságból. — Halottak és sebesültek is vannak. — Mind jó pianai meg San Giuseppe-i keresztény. — Nők és gyerekek. Egészen apróságok is meghaltak. És szájról szájra jár a hír, a főutcáról átterjed a mellékutcákra, ablakról ablakra, ajtóról ajtóra száll a hír. Giuliano a sikátorvégi viskóban, egy dézsában fürdik. Barátnője önti rá a hideg-meleg vizet, és simogatja. A tűzhelyen pompás ebéd gőzölög. Az asztal már megterítve kettejüknek. (Folytatjuk) zak között leereszkedtem, úgy kétemeletnyi magasságba, számomra ez volt a legbravúrosabb feladat. Az emlékezet tisztán, a régi felvételek valamivel halványabban őrzik annak a legelső, szabad, boldog május elsejének mámoros viharzását, ölelő fényeit. Százezrek szívták magukba önfeledten égő arccal a májusi vi-, rágok illatát, éhes proletárgyerekek szájában olvadt jóllakott mosollyá a foszlós, májusi ingyenkalács. Azt a napot aranybetűkkel vésték fel a munkásemlékezet márványfalára. És vérrel öntözték a rákövetkező esztendők, a fehérterror rémtettei. Az igéző, szép május emléke, az ember-testvériség hirtelen vi- rágbaszökkent gyönyörűséges ál. ma darabokra tört, vérbefagyott. A helyzet egyre súlyosabb lett. 1939-ben már sikerült május elsejét olyahyira elnémítani, ahogy korábban sose. A belügyminiszter „Szigorúan bizalmas! Sürgős!” — jelzésű körrendeletében megtiltotta: „folyó évi május hó 1-től május hó 2-ig bezárólag mindennemű felvonulás, nyilvános ünnepség vagy gyűlés engedélyezését", elrendelte továbbá, hogy „.. minden olyan kísérletet, amely a kirándulások, erdei séták stb. orvé alatt az indokolt hatósági ellenőrzés “kijátszását célozza, feltétlenül meg kell akadályozni. A vörös színekkel és jelvényekkel vagy forradalmi dalokkal kihívóan tüntetők ellen az 1111/1922. rés. és az azt kiegészítő 1371/1924. rés. sz. rendeleteim alapján kell eljárni és ily jellegű tüntetéseket stb. megfelelő karhatalmi intézkedésekkel meg kell akadályozni.” Ritkultak a túrák, a kirándulások. Szeptember elsején pedig kitört a háború. Vér, pusztítás, szenny zúdult a világra. De még ebben a pokoli hangzavarban sem némultak el a vörös május harcra, helytállásra buzdító harsonái. Milyen megindítóan vall például arról Julius Fucik, hogy még a börtönökben is mit jelentett május elseje, az a tudat, hogy rácsok mögé zárva is örökre egyek azokkal; akikkel csak gondolatban tudnak együtt lenni. „Vissza a zárkába. Kilenc óra. A Kreml órái most tízet kondí- tanak és a Vörös téren megkezdődik a szemle. Tartsunk velük. Ott most az Intemacionalét éneklik, most szerte a világon az In- ternacionalé harsog, zendüljön fel a mi zárkánkban is! Elénekeljük. Azután forradalmi dalok következnek, egyik a másik után, hiszen mi nem akarunk egyedül lenni hiszen mi nem vagyunk egyedül, mi. azokhoz tartozunk, akik most szabadon dalolnak a szabad ég alatt, de éppúgy harcolnak, ahogy mi harcolunk... kik senyvedtek börtönök mélyén, Elvtársak, tudjuk, hogy gondolatban, TI velünk, mind velünk vonultok A harci oszlopokban. Igen, veletek vagyunk!” Igen, velünk vannak, velünk menetelnek ma is. A halottak, akik bár megjósolták, soha sem érhették meg azt a napot, amelyet így köszöntött a „Szabadság” 1945. április 30-i számában Kállai Gyula: „Minden jel azt mutatja, hogy az idei május 1-e a magyar nép nemzeti ünnepe lesz. Negyedszázadon keresztül kettőzött őrszemek, rendőri riadóautók, katoni készültségek és polgári ruhás detektívek járták ezen a napon az utcákat és vad dühvei szimatolták, nem mozdul-e valahol a munkásság daca és elszántsága a fennálló rendszer ellen. Negyedszázadon keresztül május 1-én megreszkettek Magyarország elnyomó és gyilkos urai. Holnap másként ünnepelünk. S úgy látszik, ezen a napon nemcsak a munkásság ünnepel. A kormány törvényesen szünnapot rendelt el. A holnapi ünnep hangos, bátor és szabad ünnep lesz. Az elnyomatás sötét évei után, a tűz és a vér pokoli harcából kikerült Magyarország és Európa szabad májusa a magyar nép, s a felszabadult európai népek szabadságának és testvériségének évszázadokra szóló örömünnepe.” És azóta évről évre vidámabban harsan.a májusi induló: „Itt van május elseje, énekszó és dal köszöntse...” Elindul a menet, eleven májusfa, virágoktól, lobogók selymétől, fiatal arcok mosolyától ékes. Megfiatalodtak, megszépültek ezek a mostani májusok. A munkát ünneplik, amely visszaadta végre az embe. reknek a cselekvés kifogyhatatlan örömét és megvalósította József Attila látnoki sorait: 5 az aranyba vont ég alatt, t— mert beköszönt az ünnep — a szabadság sétára megy. Hős népe ágat lenget, s ő kézenfogva vezeti szép gyermekét, a rendet! összeállította: Vadas Zsuzsa Jó az összhang
