Petőfi Népe, 1974. május (29. évfolyam, 100-125. szám)
1974-05-01 / 100. szám
MŰVELŐDÉS • ÍROD A L O M-* M Ü V ESZE T • IRODALOM »MŰVÉSZET ' ' ' ■ :;." ' ■ : -v. •. • . ; y fim Mmí? V 0ÍCi. & íí ' :; ■ ' - ■' •. '. •«>' ORSOVAI EMIL: A május beszél Ha megremeg a mondhatatlan erdőrengeteg, mely lépteid nyomán kibont, emléknedves rügyek s háború-mart sebhelyes föld-rögök között, hegyoldal s legmagasabb ág fölé új szél kapaszkodik, s ha kékebb lesz az ég, mint szíved fanyar mélyén őrzött édes iz, — a május beszél. Amikor szádban érzed vásott múlt savát, s egyszerre fogytán sok-sok régi év, elfúlt „ lélegzeted, s ha visszafájnak társak jaj)ai, a tompa ütlegek, s a sárgult újságpapír zárta sok nyomor-betű még most is gyújt, vádolni kezd, és sújt a „vesszen”, zúg az „egyesüljetek", — a május beszél. . Minden időnket mindig hallani. S ha gondolod hogy véred pirosát hullatni kezdték rég és hull ma is, akár a gyenge eső tárt mezők fölött, mikor mi bátor élni majd kihajt s egy soha-nem-volt nyárrá érne már. — jól gondolod. A május beszél. DUDÁS KÁLMÁN: Nyitány Az ibolya, e röpke jeladás után — evőé! hangszereli hamaros újhodás az egyetemes zenekart — a zöldlángfényű robbanás elé nemcsak a kitakart venyige pirkanó színe nemcsak az enyves csillogás a rügyeken, a levegő lobogóselyme, fűz ezüstje a felhőszeplőtelen ég a som, az aranyesö szökőárjai a domb ívén nemcsak a szólaló nyitnikék — lelkesebben bíz a gyermekek leckehagyó kerge kedve meg a fiatalok pillaközén meghitten és irizáltan fényesedő tüzek az első ütemek ebben a sugaras nyitányban. • Seres Sándor: Metszet R affai Sarolta soha sem volt szabadúszó. Tizenhét évig tanított tanyán és falun. Utána — a városba költözve — könyvtárba került, délutáni hatórás műszakba. Irodalmi ösztöndíja, külön alkotói szabadsága sem volt. Most a Forrás rovatvezetője, és „mellesleg” tíz községet; illetve néhány szállást képvisel az országgyűlésben. Munkarendje szerint reggel 8-tól déli 12 óráig ír. A József Attila. és SZOT- díjas írónő Ka_ locsán egy falusias hangulatú utcában él. Legközelebb a népművészeti ház és a kórház van ide. A szavakban, le. írásokban megőrizhető népi és tájjellegű fordulatok — „duddosodó szoknyák”, „a hasunkon ablak nincsen” — a művekben tűnnek fel. A kórháznak pedig a magánéletben akadt szerepe az utóbbi években, a családot nem kerülték el a betegségek. A kórtermek a legutóbbi, Morzsahegyek című kisregényben ugyancsak fontos 'helyet töltenek be, bár az igazi színteret az üzemi környezet, az otthon és az utca alkotja. Hat műve jelent meg eddig: a Részeg virágzás verskötet; az Egyszál magam regény, ugyanezzel a címmel drámáját is bemutatták, amely a tizenkét év cselekményét egy napba sűríti; a Diplomások és az Utolsó tét drámák; a Rugósoron novellas- kötet. A Magvető Kiadónál kétezer verssora várja a megjelenést. Magyarországon az Egyszál magamat öt színház mutatta be. Az országhatárokon túl ugyancsak játszották. A regényből készített hangjátékot a hamburgi tádió is sugározta. A Diplomásokat Csehszlovákiában, Kolozsvárott és Marosvásárhelyen magyarul. Aradon román nyelven adták elő. A Kecskeméten megjelenő Forrás irodalmi C tudományos folyóirat májusban fejezi be a Morzsahegyek köziését, amely könyvalakban is elhagyta a nyomdát, és rövidesen az üzletekbe kerül. Az íróasztalon itt fekszik a festék szagú tiszteletiiél- dány. Fejes End re- Kert,ész. Ákos és mások hőséi? mellett “jrrpst újabb munkásábrázolássál gazdagodik az irodalom személ.viséglá- ra. A megírással ismét azt az erkölcsi követelményt teljesíti: az embernek legyen belső tartása, amelyhez minden helyzetben ragaszkodik és hűséges hozzá. Szenvedélyesen vizsgálja a hatalom. a visszaélések, megaláztatások és az emberi kiszolgáltatottság helyzeteit... — A recenziók és kritikák mellett tanulmány igényű dolgozatok is foglalkoznak a munkásságával. Van. aki a költő Petrőczi Kata Szidónia, az önéletiro Árva Bethlen Kata és a legkiemelkedőbb Kaffka Margit irányának egyik folytatóját ismeri fel a személyében. Melyik ábrázolási, kifejezési területen érzi magát leginkább otthon? — A nőíró meghatározás nem feltétlenül azt jelenti, hogy csak nőket ábrázolna az ember. Divatos kifejezéssel szólva, figurálisán gondolkodom. Tehát nem a történet, a mese viszi előre az írásomat, hanem az alakok belső tulajdonságai a meghatározóak. Magam előtt látom őket, még a hangjukat is hallom. Amikor a szereplőket „beledobom” egy helyzetbe, a saját lélektani törvényeik és a társadalmi lehetőségek szerint mozognak, cselekszenek. A jellem, a lélek, az egyéniség kiteljesedik vagy torzulást szenved a körülményektől függően. Nyilvánvaló, hogy egy másfajta belső tulajdonságokkal rendelkező ember — akár férfi, akár nő — másképpen reagál a tiltó vagy szabad útjelzésre. Főleg ez izgat. És különösen az a pillanat, amikor egy ember rádöbben arra, hogy nem az. akinek eddig hitte magát. Vagy rosszabb vagy jobb, illetve egy olyan tulajdonsága határozza meg a cselekedetét az adott percben, amelyről nem is tudta, hogy létezik. Szóval, az önismeretnek egy hirtelen, drámai felvillanása. a magára-döbbenés érdekel. — Mennyiben határozza meg az írásait a közvetlen tapasztalat? — Mindegyik történetemnek — legyen az hosszabb vagy rövi- debb lélegzetű — megvan az élményfedezete. Ez az a kristály, amelyet az életből veszek. Akár úgy, hogy velem esett meg. a jelenlétemben történt, vagy a szomszéd utcában néztem végig. Ismerni kell az illető munkahelyet, látni kell az embert, vagy valaki olyannal kell azonosítani a személyiséget, .gklL ísmertem. „Egy az-'egvben” víszontmem lehet tükrözni a valóságot, mert az nem lenne irodalom Első novellámban, a Rugósoron címűben például a lány figuráját magamról mintáztam meg. De a szülők tulajdonságaiban már nem az anyám vágy apám, hanem mások jelennek meg. Talán azért igyekszem mind jobban „megemelni" a történetet, mert az Egyszál magam hatásától egy kissé megijedtem — annyian reagáltak rá az ország minden részéből, any- nvian ismertek magukra. Arra törekszem, hogy több hasonló figurából gyúrjam össze a tipikusát, az általánosat. — Hogyan készül fel egy-egy munkájára? A Morzsahegyek közlése előtt megjelent egy jegyzete, amely arról szól, hogy nagyon kell ismerni a kiválasztott területet. Még egy egyszerű szerszám használatának a téves leírása is elronthatja a mű hitelét. — Igen, de tulajdonképpen másról is szó van. Nagyon sok fiatal jár hozzánk, sok gimnazistát, illetve szakmunkástanulót ismerek. Már a serdülőkorban megindul közöttük egyfajta rétegződés. Ez a megkülönböztetés, indokolatlan különbségtétel számomra rendkívül igazságtalannak tűnik. Nehéz helyzetbe kerül az a gyerek, aki kettes vagy hármas eredménnyel végzi el a gimnáziumot — esetleg nem is a saját hibájából — és utána vala-. milyen szakmát kell tanulnia. Szinte megfagy körülötte minden, levegőtlen körben mozog, s ha ez egybeesik egy otthoni családi tragédiával, akkor ez a fiatal szinte elveszett. Ilyen volt az a valóságos történet is. amelyből a Morzsahegyek című kisregény született. A középiskolába nem járt, városi társai megmosolyogták, kinevették a faluból származó és a gimnáziumból kimaradt, hozzájuk került fiút. Az iskolában igazságtalan hántások érték, a tanműhelyben pedig egy olyan autószerelő gárdába csöppent, ahol a többiek heccelték. kirekesztették maguk közül. A kamaszkorban elszenvedett hántások nagyon szomorú végkifejlethez, öngyilkossághoz vezettek az életben. Tudom, hogy ez nagyon szélsőséges eset, de hogy fiatalokat olyanok kezére is rábíznak, akiknek alig van érzékük a gyermekneveléshez, a pedagógiához, inkább csak uralkodni akarnak felettük — az már nem egyedi dolog. — Korábban verset irt a bognárról, ft kfimúve^ekröl. A Diplomások, ctrftü drámájában, ugyancsak megjelenik két munkás. Alapjában viszont eddig nem annyira a munkássá válás problémáit feszegette, hanem inkább másféle kérdésekről szólt. — Miután Kalocsára visszakerültem, egész egyszerűen találkoztam a gyermekkorommal. Édesapámat — aki bognárként dolgozott — csaknem valamenv- nyi munkásember ismerte Kalocsán. Szinte nem tudok olyan helyre elmenni, ahol ne köszönnének rám, a régi hangnemet kölcsönösen megtaláljuk egymással. A kapcsolatkor kibővült azokkal is, akik közben nőttek fel. Tudom róluk — kivéve a lumpeneket, akik mindig a családi pótlékból élnek —, hogy tájékozottak. Politikában, közgazdasági dolgokban nem egy hiya- talnokkal felveszik a versenyt. Tudják, hogy miből mennyiért mit lehet előállítani, és körülbelül ki is számítják, hogy hova kerül ennek az értéke. — Mi volt a Morzsahegyek közvetlen előzménye? — A kisregény eredetileg novellának készült, de aztán rájöttem, hogy ennél sokkal több rejtőzik a témában. Munkásokról — ugyanúgy, ahogy értelmiségiekről, parasztemberekről — már korábban is sokat írtam, minden osztályt és réteget képviselnek a szereplőim. Bár úgy könyveltek el, mint az értelmiség íróját, de nem az vagyok. Bárkiről szóljon a történetem, mindig egy társadalmi keresztmetszetet próbálok adni. — Továbbra is megmaradnak alakjai között a munkások? — Egészen biztosan. Már vannak olyan befejezett elbeszéléseim, amelyekben szerepelnek, összegyűlt egy teljes novellás kötetem. — Hogyan dolgozik? Készít előzetes jegyzeteket? — Igen, a vázlatot is megszerkesztem, de ehhez rendszerint nem tartom magam, hiszen az alakok önállóan élnek, és egy határon túl maguk irányítják a tetteiket. Soha nem tudom előre, hogy fejeződik be majd egy-egy történetem. A Morzsahegyekben — a valóságtól eltérően — sem lesz öngyilkos a fiú. Nem volt szívem hozzá, annyira megszerettem. Vidáman, valamiféle happy-anddel sem lehetett volna viszont lezárni, mert annál sokkal komolyabb az ügy. A kisregényben a Fiú bátortalansága, bizonytalansága hal meg. — Univerzális alkotóként könyvelik el. aminek viszont veszélyei is jelentkezhetnek. Néhány költeményében olykor prózai fordulatot érzek. A prózájában viszont gyakoriak a lírai elemek. Mindezeket ugyanakkor áthatja egy erős drámai feszültség, s színmüveket is írt. Melyiket tartja az igazi műfajának? — Számomra a vers az első szerelem, de úgy érzem, hogy drámaírásra születtem. A körülményeim viszont olyanok, hogy ezt a hajlamomat nem élhetem ki. Ehhez színházközeiben kellene lakni, meg kellene tanulni a színpadtechnikát, a dramaturgiát. Hat évvel ezelőtt még vállalkozóiam volna rá.... — Ha igaz az, hogy minden embernek van 'egy parasztja és egy királya — a sakkhasonlat szerint —. tehát kevésbé sikerült illetve sikeresebb alkotása — akkor melyik művére a legbüszkébb? — Vannak legkedvesebbjeim. Lehet, hogy mindig a legutóbbi az. A Morzsahegyek viszont még nagyon friss, nem tudnám megítélni. Miközben írtam, úgy éreztem, hogy benne van minden, amit akartam. Most várok egy •kicsit, és kiváncsi vagyok, hogy ugyanúgy megszeretem-e. mint akkor, amikor készült. Halász Ferenc (Foto: Bállá Demeter) VIHAR BÉLA: Köszöntés egy gyümölcsfához Lombhajad koszorúját a szerelem sugártejével öntözi sugárkorsajából a hold. A fuvallatban megremegsz, miként a zászlók selymes fodra. Így állsz egy esti kert közepén tétován, vágyakozóan, karcsú gyümölcsfa, elvarázsolt, néma királyleány. Látom, most lassan kitárod köntösöd, amelyet az alkonyat suhanó orsója szőtt árnyakból, csendből, • majd bimbód kék tüzét, e halvány gyertyalángot magasba emeled, s jellel válaszolnak reá az égi körben virrasztó örök csillagok. A balegyenes A napokban régi gyerekkori barátommal találkoztam. Évek óta nem láttuk egymást, és mint ilyenkor lenni szokott, hosszú sétát tettünk ... Beszélgettünk ... ő mondta el nekem ezt a történetet Tóth Karcsi, az ökölvívó ... Tudod, még nem voltam 14 esztendős, de már három éve bokszoltam, igazi egyesületben, a Fradiban. Esténként pedig golyóztunk, verekedtünk mi kispesti srácok. Nagy, soha meg nem törtéjit élményeket meséltünk egymásnak. Már az elején titokzatos hangon elmondtuk a csattanóját a történetnek. amelynek középpontjában természetesen mindig az Én és egy nő állott. Egy ilyen beszélgetős estén ismerkedtem meg a nálam vagy nyolc évvel idősebb Németh Nán-, dival. Ügy történt, hogy beválasztottak egy lábteniszpartiba az utca egyik lámpája alatt. Alig kezdtünk el látszani, amikor odajött egy férfi, ismertük, tudtuk', hogy tűzoltó — de akkor civilben volt és erősködve elzavart engem: — Menj haza öcsém, majd én játszom. Szó. szót követett, végül kaptam két nagy pofont. Ekkor Németh Nándi beleavatkozott és igazságot szolgáltatott. Komoly verekedés lett belőle, s Nándi győzelmével ért véget. Ez a barátom és védelmezőm úgy tíz nap múlva azt mondta: —*• Te Karcsi, holnap gyere velünk, megyünk kirándulni, lesz ott foci. ehetsz lekváros lepényt ... — Nem lehet Nándi, suliba kell mennem Ettől kezdve egy perc nyugtom sem volt. és hajnalra otthon a konyhában a vaságyon, megszületett bennem az elhatározás. — Anya úgy fáj a gyomrom, azt hiszem, lázas vagyok — mondtam szegény jó anyámnak és bizonyításképpen, hogy nincs bennem iskolakerülő szándék, elővettem a füzetet és megmutattam valóban megírt leckémet. Anya elment dolgozni és én pontosan hét órakor találkoztam a Nándival. Már több ismeretlen fiú és lány is volt ott, olyan egykorúak Nándival. Barátom messziről meglátott és hangosan odahívott: — Gyere Karcsi! Hoztál virágot? — Milyen virágot? — kérdeztem csodálkozva. — Hát orgonát ilyenkor az dukál. — Ne bántsd a fiút — szólt egy magas, fekete, szép lány —, majd én adok neki. Elindultunk, átmentünk a Mar- git-hídon. s aztán kilenc óra felé a. hűvösvölgyi villamos végállomásához értünk. Ismerősnek tűnt a hely, pedig sohasem jártam erre ..., de a sok színű zöldben pompázó és virágzó fák, bokrok mindenütt egyformák. Igazi tavaszi nap volt. Pompás világ. Menetközben beszélgettünk ... Én ugvan inkább csak figyeltem és. szemlélődtem... Tudtam, hogy ilyenkor hétközna-. pon kevesen járják az utat és az erdőt, épp ezért meglepett, hogy mindenfelé csoportokkal, daloló emberekkel találkoztunk. A Nagyrétre ériünk, ahol már jócskán voltak. Énekeltek és játszottak. Itt-ott fejelgettek. sőt két helyen valódi focival egykapuztak. Előbb ettünk, aztán mi is játszottunk. A számomra ismeretlen csoportok külön-külón telepedtek le, néha egy-egy vidám kacagó lány. vagy fiú átkiabált ugvan, egyi- kük-másikuk ismerősre is talált, köztük én is. nagy meglepetésemre, apám egyik barátjára — az is lakatos volt a Hofherrban. Megijedtem hogy itt a baj, otthon maid élárul. de ő. szegény jó Blazsek bácsD észrevette szorultságomat. s csak annyit mondott: — Ne félj. nem szólok egy szót sem „Ugyan miért nem szól az öreg?” — ötlött az agyamba és ezt rögtön meg is kérdeztem Nánditől. mi az ő véleménye erről, mi rejlik emögött? — Csigavér, Karcsi, csigavér. Egyszer csak megjelent egy vékony fiú, kezében négy pár boksz- kesztyűvel'és elkiáltotta magát. — Ki akar bunyózni? A győztesek egy pár virslit kapnak ... Rögvest odaszaladtam — odajöttek a többiek is. nemcsak a mi csoportunk, az egész rét — nagy kört alkottak. Középen én és mások, a szintén bátor jelentkezők. általában nálam, idősebbek, sőt két negyven év körüli, hasas, nagy darab, kopaszodó férfi is. Két jóbarát lehett. ahogy a tenyerüket néztem, biztos, hogy kovácsok voltak. Nagy vidámság közepette egy hátizsákra kirakták a dijakat. öt óra tálban feltűnt két rendőr bal kezükben markolták hosz- szú kardjukat. Ekkor hirtelen elcsendesedtünk — éppen dalolgat- tunk — akkor tanulgattam egy sohasem hallott dalt... A rét tele volt szórva a magunkkal hozott lila és fehér orgonákkal... és színes krepp-papírból készült rózsákkal. Nándi azonnal más nótákba kezdett, emlékszem, azt. hogy „Debreceni kaszárnya ...". meg. hogy ..Márványkőből, márványkőből van a Tisza feneke ...” A két rendőr percekig bámészkodott, de végül is elmentek. Csak később láttam meg őket újra. a villamosvégállomásnál. amint két férfit vezettek összeszíjazottan ... Erre mondta Erzsi: — Piszkos zsaruk ... Megint lebuktak ketten... Hát így történt. Estig még énekeltünk. Közben volt lepényevés. meg zsákbafutás... Ja. azt majd elfeledem, az ökölvívásban — mint ma mondanák — bronzérmes lettem. Legszebb harmadik helvem ez volt... Visszafelé Nándi fizette a villamosomat. otthon megvertek, bőgtem. úgy aludtam el. Reggel — újra iskola. Este pedig edzés, talán még nagyobb örömmel mentem. mint' máskor. A fiúk közül senki semmi különöset nem vett rajtam észre, csak én annyit magamon, hogy végre igazán, jól sikerültek a balegyenesek. Úgy éreztem, mintha a két rendőr állna velem szemben. Balegyenes, balegyenes, és közben a "tegnap tanultat dúdol- gattam magamban: — Hej. te; bunkócska. te drága... ’ Kincses György VÁCI MIHÁLY: Legenda Akit a nép ajkára vesz, fóliára veszi azt, akit a nép vállára vesz. Szivébe zárja azt, akit a nép szivébe zár, nem hal meg soha az. Majd el papír, folyóirat és könyvek nélkül is. és nő nyomdák és kiadók és tévé nélkül is, majd házról hazra jár, ügynökók nélkül is. Dallá válik, mit estenként a puszták szele visz, legenda lesz és népmese, közmondás szava is, jövő. ígéret lesz akit mindenki várva hisz. Jövővé lesz a múltja is — várják, majd visszajön, nem iigy hiszik, minr azt, ki volt, de mint ki végre jön, a várva várt öröm. aki minden ablakon beköszön. Hordják foguk között, mint tavaszi füvet, diakok élesztgetik, mint pásztor a tüzet, holtukban is öt éltetik, mint sírok a füzet. Nevét rozstáblákba Írják kedves gyalogutak, a lélek szájához emeli, ha rándul az ajak, mint vödrüket felemelik a fényre a kutak. kazlak alatt csók után majd legénynek a lány, fiú apának, apa a családnak vacsora után, róla beszél: — Volt valami, valami lesz talán... 0 Szappanos István: Nagyszüleiin emlékére (linómetszet). Morzsahegyek az íróasztalon Interjú Raffai Saroltával
