Petőfi Népe, 1974. május (29. évfolyam, 100-125. szám)
1974-05-05 / 103. szám
2 • PETŐFI NÉPE • 1974. május S. Kissinger tárgyalásai A frontokon folytatódnak a harcok A szovjet sajtó napja zen a napon, a Pravdának hatvankét évvel ezelőtti születésnapján ünneplik a Szovjetunióban a sajtó napját. Egy fontos dátumhoz kötődik tehát ez az emlékezés, hiszen a Pravdát Lenin alapította, s tulajdonképpen — az emigráció távolából — 6 is szerkesztette, vagy legalábbis eszmei irányvonalát 6 adta meg. Az orosz forradalmárok és a nemzetközi munkásosztály nagy vezetője, aki különben foglalkozásként nem egy kérdőíven újságírónak vallotta magát, a Pravdából a, párt jó fegyverét kovácsolta ki. A szovjet sajtó köztudott, s még az ellenfél által is plismerni kényszerült sajátossága a pontosság, hitelesség, a tények tisztelete. Az üres szenzációhajhászás idegen ettől a sajtótól, amely azonban büszkén vallja, hogy elkötelezett, pártos, minden sorát a munkáosztály, a szocializmus ügyének el0segii4.se diktálja. Napjainkban a szovjet sajtó iránti megbecsülést nagyban növeli az a tény, hogy minden rendelkezésre álló módon harcol a békés egymás mellett élés politikájának megvalósításáért és széles körű érvényesítéséért. A magyar sajtó dolgozói mint igaz harcostársaikat, idősebb testvérüket köszöntik szovjet elvtársaikat és orgánumaikat a szovjet sajtó napján! (n. j.) DAMASZKUSZ (MTI) — A tárgyalásokon haladás mutatkozott, megállapodás azonban nem született —. közhite Robert McCloskey, az amerikai küldöttség szóvivője pénteken este Damaszkuszban, miután a Kissinger, külügyminiszter vezette amerikai delegáció befejezte összesen mintegy hétórás megbeszélés-sorozatát a Szíriái vezetőkkel. Az amerikai szóvivő sajtótá- . jékoztatóján ügy nyilatkozott, * hogy ezen az első találkozón egyik fél sem számított „front- áttörésre”, s bár a csapatszétválasztással kapcsolatos témákat nagy általánosságban áttekintették, bizonyos lényeges problémák alaposabb megvizsgálását az amerikai külügyminiszter hétfőn vagy kedden esedékes második damaszkuszi látogatása idejére halasztották. A Hafez Asszad államfő vezette szíriai küldöttség, csakúgy, mint az amerikai delegáció, „konstruktívnak” értékelte az első eszmecserét — hangoztatta McCloskey. * Szombaton délben Damasz- kuszból Alexandriába érkezett Henry Kissinger amerikai külügyminiszter és kísérete. Az amerikai delegációt a repülőtérről helikopterrel vitték az Alexandria melletti Maamurába, Szadat elnök rezidenciájára, ahol a házigazda és az amerikai politikus valamivel dél előtt meg is kezdte tárgyalásait. Kissinger jeru- zsálemi és damaszkuszi megbeszéléseiről tájékoztatja Szadat elnököt. A szíriai fővárosban röviddel az amerikai küldöttség távozása után bejelentették, hogy a 'Her- mon-hegyen egész éjszaka megszakítás nélkül folyt a harc és a tűzpárbaj hajnalban a front más szakaszaira is átterjedt. Abdullah al Szabah kuvaiti hadügyminiszter és belügyminiszter szombati sajtóértekezletén bejlentette: országa egy katonai küldöttet küldött a szíriai frontra és úgy döntött, hogy 175 millió font sterling értékű összeget bocsát az Izrael elleni harc céljaira. Tel Aviv-i jelentés szerint izraeli harci repülőgépek szombaton több támadást hajtottak végre libanoni települések ellen azzal a céllal, hogy megsemmisítsék az állítólag ott kiépített gerillabázisokat. Bej rútban —megerősítve azt a hírt, hogy több dél-libanoni települést, még pedig Rasaja, Fakhar, és Khreibe falvakat, valamint az Arkubtól keletre levő Sebaa települést pénteken és szombaton is izraeli légitámadások érték —, cáfolták, hogy a települések bármelyikén palesztin bázisok lennének. A jelentés szerint a Phantom-típusú gépekről ledobott gyújtóbombák három személy halálát okozták és megsebesítettek négy katonát, valamint hét polgári személyt. A légitámadásokkal egyidőben a Hermon-hegy libanon felé eső részére helyezett izraeli ütegek ágyútűzzel árasztották el a határ menti Libanoni falvakat. Cinikus gyilkosok „Valójában a katonai junta újabb bűnéről a közvélemény megtévesztésére Irányuló újabb cinikus kísérletéről van szó” — írja Buenos Aires-i jelentésében a TASZSZ a chilei katonai juntának azt a közleményét ismertetve. amely ' szerint „a letartóztatásban öngyilkos lett. főbe lőtte magát” Juan Bustos. Valparaiso város volt rendőrkapitánya, az elnöki palota polgárőrségének parancsnoka. A közlemény szerzői még annyi fáradságot sem vettek maguknak, hogy megmagyarázzák. hogyan juthatott fegyverhez a valparaisoi kaszárnyában szigorúan őrzött Bustos. Így halnak meg — börtönök mélyén, szüntelen kínzások következtében. tanúk nélkül — a chilei hóhérok más áldozatai is. A katonai junta — folytatódik a TASZSZ jelentése — megtorlással él nemcsak azokkal szemben, akik ugyanúgy gondolkoztak. mint a meggyilkolt Allende elnök, vagy támogatták őt, hanem azok ellen is. akik csak egyszerűen hűek maradtak az alkot, mányhoz. A kormányellenes puccs- ban való részvételt visszautasító polgári és katonai személyek ellen most folyó perekben a junta képtelen vádat emel: azt állítja, hogy áz Allende-kormány .törvénytelen” volt és hogy a hozzá hű emberek árulást követtek el. A komédiával azonban túllőttek a célon. A tárgyalóteremből még a hivatalosan kirendelt védőügyvédeket is eltávolították, mivel tanúi lehettek. hogy védenceiket megkínozták. Külföldi jogászok is tiltakoztak már a történtek ellen: Joseph Horrav amerikai jogász a tárgyalási komédiát ..a védelem jogának súlyos megsértéseként” értékelte. (TASZSZ) HETI VILÁGHÍRADÓ AZ ESEM£NYEK KRÓNIKÁJA: HÉTFŐ: Kissinger—Gromiko-találkozó Genf ben. — Letette az esküt az új egyiptomi .kormány . — Bécsien ejt emelték Frapz Jónást, KEDD: Közzétették a ífŐzlémenVt a Kádár—Tito-táíálkózbról — Haza- r netért Lisszabonba Alvárű'CanhaL — NixÖri'pbsZede a Watergate- ügyről. SZERDA: A világ legtöbb államában megünnepelték május elsejét, negyven év óta először Portugáliában is. — Az olasz kormány a behozatalt megnehezítő drákói intézkedést hozott. CSÜTÖRTÖK: Angol—portugál tárgyalások Londonban. — Az NDK diplomáciai képviseletét megnyitották a nyugatnémet fővárosban. PÉNTEK: Spinola tárgyalása az amerikai nagykövettel. — Befejező-- dütt a francia elnökválasztási kampány. SZOMBAT: Kairó és Tel Aviv után Damaszkuszban tárgyal Kissinger. így látja a hetet hírmagyarázónk Pálfy József A NATO-nak köszönhettem, hogy három esztendeje eljutottam Portugáliába: a fasiszta hatóságok nem tagadhatták meg a vízumot a szocialista országok tudósítóitól sem, ha azok a NATO lisszaboni miniszteri tanácsülésére jöttek el... Ez már az „atlanti világ” játékszabályaihoz tartozik. Megvallom őszintén. akkor még nem hittem volna, hogy ilyen rövid idő elteltével valóságos politikai robbanás megy végbe Lisszabonban. (Akkor, a NATO-ülés első napján csak egy szélsőbaloldali szervezet robbantott, a szó eredeti értelmében. Levegőbe röpült a telex- és a telefonhálózat egy csomópontja. Lisszabon fél napig el is volt vágva a külvilágtól.) De éppen a három évvel ezelőtti személyes benyomások hatására vagyok óvatos a várakozásomban: merre halad ezután Portugália? A NATO-ban még bizonyos megkönnyebbülést is okozhatptt a lisszaboni változás kezdete: megszabadulnak egy népszerűtlen rezsimtől, amelyet a szövetségesi szolidaritás jegyében támogatni voltak kénytelenek. De most már arról olvasunk az amerikai sajtóban, mekkora az Azori-szigeteken levő amerikai és NATO-támaszpontok jelentősége... Spinola, az új rendszer első számú klucsembe- re már fogadta az amerikai nagykövetet, aki távozóban mindenkit megnyugtatott: „Az Egyesült Államok ezután is támogatja Portugáliát...” Spares, a másik kulcsember, a szocialista pártnak a száműzetésből most visszatért főtitkára külföldi körútra indult. Hová? NATO-fővárosokba. ahol a Szocialista Intemacionáléhoz tartozó vezetőkkel tárgyalt. Wilson- nal Londonban és Brandttal Bonnban... (Ne feledjük, a portugál gazdaság nagy része angol érdekéltségű, s ha Nagy-Britan- nia a Közös Piachoz csatlakozott, Portugália amely eddig éppen fasiszta jeliege miatt maradt kívül azon, most bekéredzkedhet oda...) Korai még meghatározni és megítélni a portugáliai változásokat. Egy bizonyos: Portugália stratégiai jelentősége nagy az imperialisták agresszív katonai tömbje, a NATO szempontjából. Az Eszakatlanti Szerződést felmondani aligha engedik Washingtonban, Londonban vagy Brüsszelben... Az is bizonyos hogy a portugál burzsoázia sem mond le egyhamar az afrikai gyarmatokról, no meg az otthoni profitszerzés lehetőségeiről. Így aztán a mai portugál vezetők még az útkeresés stádiumában vannak. A következő na- pok-hetek segítenek majd tisztázni a helyzetet és lehetőséget is adnak az' új rendszer helyének kijelölésére a világban. A Közel-Keleten a kiutat keresik a több mint negyedszázados válságból és abból a tömérdek ellentmondásból, amit az imperializmus politikája teremtett. Az egyik ilyen ellentmondássa) Kissinger amerikai külügyminiszter küszködik: egyszerre akarja bizonyítani Izraelnek, hogy az Egyesült Államok épp úgy támogatja, mint~ bármikot azelőtt,' és az arab országoknak, hogy érdekeit szintén a szívén viseli. Kissinger Algírban, Kairóban, Tel Avivban és Damaszkuszban tárgyalt a héten: szinte már nem is lep meg senkit ez a rohamtempó ... Fél év alatt ez már az ötödik ilyen villámlátogatás-sorozat ... Az eredmény? Egyiptomban kétségtelenül úgy tudta feltüntetni az amerikai vendég, hogy a Szuezi-csatoma mentén az ő közben járására sikerült létrehozni a csapatok szétválasztását, s hogy az ő érdeme az is, ha az izraeliek visszavonultak a csatorna nyugati partjáról. Ennek nyomán helyreállt az amerikai—egyiptomi diplomáciai viszony. A kairó sajtó készségesen beállt a Kissinger koncepcióit népszerűsítők kórusába. • Fock Jenő, a Minisztertanács elnöke, pénteken fogadta Gerhardt Schürert, az NDK miniszterelnök-helyettesét, az állami tervbizottság elnökét. (MTI foto — Szebellédy Géza felv. — KS) De a State Department urának a munka neheze még hátra van, Izrael nem ragaszkodott a Sinai-félsziget keskeny homok- sivatagos csíkjához, de a Golan- fennsíkhoz már igenis ragaszkodnak a Tel Aviv-i vezetők, politikusok és tábornokok. Szíria pedig nyilvánvalóan nem fogadhatja el a „pax americaná’-t, az amerikai békét, ha az izraeli agresszió szentesítését jelenti, a Golan-fennsík elfoglalását teszi örökössé. Pillanatnyilag az a diplomáciai szempontból legsúlyosabb orobléma, hogy a csapatszétvá- iasztás után nincs biztosítva mintegy automatikusan vagy intézményesen a genfi békekonferencia folytatása. Megtörténhetik — és ez a haladó arab politikusok aggodalma —, hogy a •sapatok szétválasztása megvalósul ugyan, de Genfben nem folytatódik — ilyen vagy olyan ürüggyel — a békekonferencia és továbbra is Izrael húz hasznot a halogató taktika érvényesítéséből. Izrael nevében Golda Meir, a leköszönt miniszterelnök és Rabin, a leendő kormányfő tárgyalt Kissingerrel, de természetesen egyikük sem tudott és akart Izrael hivatott és teljesjogú képviselőjeként fellépni. Meglehet, hogy a kissingeri diplomáciába éppen ez a bizonytalan helyzet illik a legjobban ... Az egyiptomi sajtó mindenesetbe gyanús sietséggel hozott nyilvánosságra különböző elképzeléseket, amelydket „Kissinger-terv” gyanánt tálalt. Tel Avivban az amerikai szóvivők már tagadták, hogy valaha is lett volna ilyen terv. Mindenesetre meg kell várni a jövő hét közepét-végét, amikor a Kdssinger-körút véget ér, hogy le lehessen mérni a közvetítői kísérlet esetleges eredményét. A közel-keleti helyzet szovjet kommentárjaiból mindenesetre az szűrhető le, hogy a genfi békekonferencia — szovjet és amerikai társelnökséggel — járulhat hozzá igazán a méltányos és tartós rendezéshez. A hét egyéb eseményei közül emeljük ki még a francia elnök- választási kampány befejezését. Pontosabban szólva: a vasárnapi első szavazást megelőző kampány ért véget Valószínű, hogy a választás első fordulója nem hozza meg a közvélemény-kutatások szerint élenjáró jelölt, a baloldali Mitterrand abszolút többségét. így két hét múlva újra szavaznak a franciák, addig új kampány bontakozik ki, amelyben Mitterrand és a mögötte másodiknak befutó jelölt vesz részt Akár Giscard d’ Estaing, a jelenlegi pénzügyminiszter lesz ez, akár Chaban Delmas, a gaulle-is- ták képviselője, volt miniszter- elnök, mindenképpen a jobboldali erőket, a polgári tömegeket fogja tömöríteni a második fordulóban. Mitterrand — így számolgatják a polgári pártok vezérkarai — csak annyi szavazatra számíthat a második menetben is, mint az elsőben ... Washingtonban a Watergate- ügy újabb fordulata keltett izgalmat: Nixon átadta a képviselőházi vizsgálóbizottságnak a követelt magnószalagok helyett — az azokon hallható beszélgetések leírt szövegét. Az elnököt felelősségre vonó .honatyáknak azonban ez nem elég. Nyugat-Európában, a Közös Piac országaiban az olasz kormány egyoldalú döntése okozott riadalmat: az importőrök ezután a behozott áruk értékének felét kénytelenek fél évre kamat nélkül letétbe helyezni, ami alaposan lefékezi az Olaszországba irányuló szállításokat. Egy példa: ha valamely olasz vevő 10 000 dollárért vásárolna külföldön marhahúst, 5000 dollárt tartozik 6 hónapra külön odaadni a hatóságnak, s ez a pénz semmi kamatot sem hoz. Érthető, hogy az importőr meggondolja, vegyen-e külföldi portárát. S az is érthető, hogy egész Európában, de világszerte ugyanúgy, ellenérzéseket váltott ki az olasz kormány döntése, amely a Közös Piac előírásainak sem felel meg, de a GATT, a világméretű kereskedelmi szervezet szabályainak sem. HÍREK • HÍREK NAPTÁR 1(74. május 3., vasárnap Névnap: GyOrgyl Napkelte) 4 óra la perc. Napnyugta) lt óra. Holdkelte) 18 óra 24 perc. Holdnyugta) 3 óra 25 perc. IDŐJÁRÁS Várható időjárás vasárnap estig: erősen felhős idő, ismétlődő esővel, zápor esővel, helyenként zivatarral. Mérsékelt, időnként élénk, a Dunántúlon erős déli, délnyugati szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8—13, legamagsabb nappali hőmérséklet vasárnap 13—18 fok között. Kecskeméti Katona József Színház műsora Május 5. du. 3 óra EGY IGAZI OR Gózon-bérlet Klskunmajsán este fél 8 óra: LUXEMBURG GRÓFJA MOZIMŰSOR Május 5.: KECSKEMET VÁROSI: fél 4. háromnegyed 6 és 8 órakori apacsok Magyarul beszélő, színes német kalandfilm KECSKEMET ÁRPÁD: fél 4. háromnegyed 6 és 8 órakor) SZIKRÁZÓ LÁNYOK 14 éven aluliaknak nem ajánlott) Színes magyar film Május 6.: KECSKEMÉT VÁROSI: fél 3 órakor! CSAJKOVSZKIJ Másfél helvárúl Kétrészes színes szovjet film. háromnegyed 6 és 8 órakor! APACSOK Magyarul beszélő, színes német kalandfilm KECSKEMÉT ÁRPÁD: fél 4, háromnegyed 8 és 8 órakor! SZIKRÁZÓ LÁNYOK 14 éven aluliaknak nem ajánlott) Színes magyar film — UNIVERZUM Klub. Hétfőn este hat órakor nvílik az Aranyhomok Szálló bárjában az UNIVERZUM Klub irodalmi presszója. A megnyitón Tolnay Miklós , a Katona József Színház tagja „Tombol a hold” című önálló estjével szerepel. — Elkezdték a vízvezetékcsövek lefektetését Mélvkúton. Hazánk felszabadulásának 30. évfordulójára a mélykúti vízmű társulat elkészíti a 35 és fél kilométer hosz- szú községi vízhálózatot. LOTTÓ A Sportfogadási és Lottóigazgatóság tájékoztatása szerint a 18. játékhéten öttalálatos szelvény néni volt. Négy találatot 45 fogadó ért el, nyereményük egyenként 104 010 forint. Hármas találata 5 709 fogadónak volt, nyeremé- , nyük egyenként 410 forint. A két- találatos szelvények száma 187 960 darab, ezekre egyenként 16 forintot fizetnek. A nyeremények a nyereményilleték levonása után értendők. A közölt adatok tájékoztató jellegűek. (MTI) — Molnár Gábor, az ismert utazó az Amazonas vidékéről tart színes diaképekkel illusztrált előadást Kecskeméten, a Kisfaludy utcai gyermekkönyvtárban. A Katona József Megyei Könyvtár és a TIT közös rendezvénye május 6-án. hétfőn délelőtt fél tízkor kezdődik. A tiszakécskei könyvtárban hétfőn délután fél ötkor kerül sor ugyanerre az előadásra. — Fagykárok. A megye területén áprilisban több napon keresztül —2. —4 C°-ig hűlt le a levegő. Az Állami Biztosítóhoz hatvan tsz és öt állami gazdaság összesen mintegy 7500 hektár szőlő-ültetvényen jelentett be fagykárt Különösen jelentős a veszteség a Kiskunhalasi Állami Gazdaságban. az izsáki Sárfehér Termelőszövetkezetben és a Hosszúhegyi Állami Gazdaságban. Kedden megkezdik a III. Békekölcsönkötvények beváltását Az Országos Takarékpénztár egy hónapja — április 10-én- — tartotta a III. Békekölcsön utolsó húzását A sorsolás után —1 az elsőtől az utolsóig — valameny- nyi kihúzott III. Békekölcsönkötvényről összesített nyereményjegyzék készült. Ennek alapján a takarékpénztári fiókok, a takarék- szövetkezetek és postahivatalok május 7-én, kedden megkezdik a III. Békekölcsön nvereményeinek kifizetését, illetve a ki nem sorsolt kötvények beváltását. Az összesített nyereményjegyzékben nem szereplő kötvényeket névér. tékben — a kötvényen feltüntetett összegben — váltják be. A III. Békekölcsönre nyereményként 34.4 millió forintot fizetnek ki. 139.6 millió forintot pedig névértékben kapnak visz- sza a kötvénytulajdonosok. A nyeremények zavartalan kifizetése, valamint a kötvények beváltása érdekében az Országos Takarékpénztár és a posta kisegítő pénztárakat is felállít. (MTI) Film a napraforgó-termesztésről • A Bácsalmási Állami Gazdaságban as Idén CPS-rendszerű napraforgó-termesztést honosítottak meg. A termesztés munkafázisairól forgat 10 perces színes filmet a Rács-Kiskun megyei Filmstúdió. Az első forgatási napon a talaj-előkészítést és a vetést vették film- szalagra. Képűnk a 12 soros vetőgép munkáját örökítette meg. (Karáth Imre felvétele) Évente 1000 jármű kerül forgalomba hazánkban és 20 országban „BUDÁMOBIL" márkajelzéssel Speciális járművek tervezése és gyártása az ipar és mezőgazdaság szolgálatában Címünk: BUDÁMOBIL Budapesti Jármű Szövetkezet 1116 Budapest, Temesvár u. 19—21. 1509 Budapest, Pf.: 29. Telefon: 451-390 Telex: 22-4287 BUDÁMOBIL BUOAPOBTI UAAMJ üZO/ETKEZET l