Petőfi Népe, 1974. május (29. évfolyam, 100-125. szám)
1974-05-28 / 122. szám
2 • PETŐFI NÉPE • '1974. május 28. Megnyílt a Jugoszláv Kommunisták Szövetségének X. kongresszusa (Folytatás az 1. oldalról) tatta küzdelmét a további gazdasági, társadalmi és kulturális fejlődésért, a szocialista önigazgatásért, az egyenjogúság megvalósításáért, valamint minden olyan irányzattal szemben, amely ellentétes célokat követ a marxizmus—leninizmusból fakadó forradalmi követeléseinkkel szemben.” A párt elnöke ezután .elmondotta-, hogy a jelzett időszakban a munkásosztály és a társadalom összes haladó erői, élükön a •JKSZ-szel sikeresen szálltak szembe a szocialista önigazgatás minden ellenségével. A párt kijelölte a további feladatokat a gazdasági és társadalmi változásokat illetően. Rendkívül fontos esemény volt — hangoztatta Tito — az új alkotmány elfogadása. Ennek lényege abban rejlik, hogy a hatalom, amely eddig csak névlegesen volt a munkás- osztályé, most ténylegesen is a kezébe kerül. Jugoszlávia külpolitikájáról szólva Tito hangsúlyozta, hogy annak alapja az el nem kötelezettség. Ez nem választható el a békéért folytatott küzdelemtől és a szocialista társadalmi haladástól. „A JKSZ a szocialista internacionalizmus elve alapján sokoldalúan együttműködik a kommunista, a munkás- és szocialista pártokkal, más haladó erőkkel és mozgalmakkal” — mondotta többek között. Tito ezután az egység és az akcióegység fontosságáról beszéli, majd a nemzeti kisebbségek szerepével foglalkozva megállapította : „A nemzeti kisebbségek joga, hogy ápolják, fejlesszék nemzeti sajátosságaikat, nyelvüket, kultúrájukat, szokásaikat. Az a véleményünk, hogy a nemzeti kisebbségek hidat képeznek, amelyek közelebb hozzak a népeket.” Az ország előtt álló legfontosabb feladatokat taglalva a JKSZ elnöke hangsúlyozta: „Ezen a* kongresszuson nagy figyelmet kell szentelnünk a további fejlődésnek, valamint az időszerű társadalmi és gazdasági kérdéseknek. Szükség van arra, hogy világosan és felelősségteljesen határozzuk meg teendőinket, feltárva hibáinkat és tévedéseinket is. Eiekintetben fontos szerepe és nagy felelőssége van a tudatos szocialista erőknek, mindenekelőtt a kommunisták szövetségének. Az elkövetkező időszak egyik legfontosabb feladata a termelés és a termelékenység növelése lesz, fontos teendőnk, hogy leküzdjük a gyorsütemű inflációt, az indokolatlan áremelkedést, és a megélhetési költségek növekedését.'' Tito ezután elmondotta, hogy kidolgozzák az 1985-ig szóló tervet és hogy a jelzett időpontig Jugoszlávia nemzeti jövedelme a jelenlegi kétszeresére emelkedik. A JKSZ elnöke a továbbiakban hangsúlyozta a munkásosztály társadalmai vezető szerepének jelentőségét 'és a pártnak mint a munkásosztály élgárdájának hivatását. Kiemelte, hogy a JKSZ elnökségének emlékezetes 21. ülése után számottevően javult a párt szociális összetétele. A beszámoló elhangzása után megkezdődött a vita, amelynek alapjául a JKSZ elnökének beszámolója és a JKSZ elnökségének a IX. és X. kongresszus közötti időszakról előzetesen közzétett jelentése szolgál. A kongresszus hétfőn plenáris ülést' tartott, kedden és szerdán bizottságokban folytatja munkáját. Szerdán ismét plenáris ülis következik, amelyen jóváfiagyják a X. kongresszus határozatait "es a módosításokat a JKSZ szervezeti szabályzatában. Szovjet küldöttség New Yorkban Az Egyesült Államok kormányzói szövetségének meghívású - _ ra Alekszandr Ljaskónak, az Ukrán Minisztertanács elnökénei: vezetésével New Yorkba, érkezett.:. a szovjet „köztársaságok, körzetek és területek , (Vezető funkcionáriusainak küldöttsége. A küldöttség körutat tesz majd az Egyesült Államokban és véleménycserét folytat a szövetségi államok vezetőivel az amerikai helyi államhatalmi szervek tevékenységéről, valamint a szövetségi államok gazdasági és adminisztratív problémáiról. Valery Giscard d’Estaing-t hétfőn délelőtt hivatalosan beiktatták a Francia Köztársaság elnöki tisztségébe. A politikus a Francia Köztársaság 20. elnöke. Giscard d’Estaing hétfőn délután 3 órakor fogadta Pierre Messmer miniszterelnököt, aki benyújtotta lemondását. (AFP) Elutazott Budapestről Aldo Moro I Látogatásának befejeztével Aldo Moro. olasz (ülügyminiszter vasárnap elutazott Budapestről. Búcsúztatására a Ferihegyi reofilőtéren megjelent Púja Frigyes külügyminiszter, valamint a Külügyminisztérium vezető munkatársai. (MTI-foto — Szebellédy Géza felv. — KS) Feszült a helyzet Észak-írországban LONDON Hétfőn hajnalban az angol katonai erőket kivezényelték az észak-írországi üzemanyagkészletek megvédésére és a benzin, az olaj szabad útiának biztosítására. Mervyn.Rees. a tartomány ügyeinek minisztere már a. pénteki kabinetülésen ' felhatalmazást kapott erre a lépésre, de a kockázatok miatt a parancsot csak hétfőn reggel öt órakor adta ki, miután bebizonyosodott hogv a feszültség és a gazdasági káosz nőttön nő. A 17 000 angol katona a protestáns jobboldal által terrorral kikényszerített általános sztrájk tizenharmadik napién avatkozott bele az eseményekbe. A reggeli órákban katonai alakulatok szállták meg — kezdő lépésként — Belfast és Londonderry nagy üzemanyaglerakatait és tartományszerte több tucat benzinkutat. A katonák beásták magukat a töltőállomásoknál és soanyollo- vasokkal. homokzsákokkal vették körül a szivattyúkat Az angol katonaság mozdulataira a hétfő délelőtti órákig nem következett be heves protestáns ellenállás. A kelet-belfasti- protestáns negyedekben azonban rögtön kisebb barikádok épültek és az „ellenőrzőpontokon” megjelentek az UDA nevű fegyveres szervezet harisnvaálarcot viselő, fütykössel felszerelt terroristái. Mervy Rees hétfőn reggel a BBC tudósítójának kijelentette, hogy tisztában van a katonai beavatkozás esetleges súlyos következményeivel. az üzemanyag útjának megbénítása azonban már fojtogatta Észak-lrországot mondotta. HÍREK - HÍREK naptar 1974. mljüg 28.« kedd Névnap: Emil Napkelte: 3 óra 54 perc. Napnyugta: 19 óra 29 perc. Holdkelte: 11 óra 22 perc. Holdnyugta: — IDŐJÁRÁS Várható időjárás kedd estig: főként nappali felhőképződés. Elszórtan délutáni zápor, zivatar. Mérsékelt, napközbén megélénkülő nyugati, északnyugati szál. Az évszaknak megfelelő hőmérsékletek. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6—11. legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 20—25 fok között. A Balaton vizének hőmérséklete hétfőn, délelőtt 11 órakor Siófoknál 18 fok volt- (MTI) A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: Május 26-án a kfizéphómérséklet 14,4 (az ötvenéves átlag (8,5), a legmagasabb hőmérséklet 20,9 Celsius-fok volt. A napsütéses órák száma 12,4. Május 22-én a reggel 7 órakor mért hőmérséklet 14,7, a dél. ben 1 érakor mért hőmérséklet 22,1, a legalacsonyabb hőmérséklet 10,0 Celsius-fok volt. 6 Kecskeméti Katona József Színház műsora Május 28.: Baján du. fél 4 és este fél 8 óra: KÉPZELT RIPORT ) EGY AMERIKAI POPFESZTIVÁLRÓL MOZIMŰSOR 1974. május 28.: KECSKEMÉT VÁROSI fél 4. háromnegyed 6 és 8 órakor r LÓHÁTON AGYÜTÜZBEN Színes, szoviet kalandfilm. KECSKEMÉT ÁRPÁD fél 4. háromnegyed 6 és 8 órakor! KI VAN A TOJÁSBAN? Szirtes, magyar filmkomédia.. 14 éven aluliaknak nem ajánlott! — Húsz kecskeméti tanácsi és üzemi óvoda vezetője háromnapos tapasztalatcsere-látogatáson vett részt május 24—26-a között Miskolcon. Az Igó Elekné városi óyo- dai igazgató vezetésével Miskolcon tartózkodó.': ■_. i vezetőóvónők megismerkedtek Borsod-Abaúj- Zemplén megye székhelyének óvodai hálózatával, a gyermekintézmények munkájával, eredményeivel. Fülöp Gyula köszöntése Fillöp Gyulát, a Közalkalmo- zottak Szakszervezete Bács-Kis- kun megyei Bizottságának titkárát 60. születésnapja alkalmából az MSZMP Bács-Kiskun megyei Bizottságának első titkára nevében dr. Greiner József, a megyei pártbizottság titkára és dr, Pos- váncz László, a megyei pártbizottság osztályvezetője köszöntötte, s fejezte ki elismerését eddigi munkájáért. ' — Balladaestet rendez a Szegedi Tanárképző Főiskola együttese a bajai művelődési központban. Az érdeklődésre számottartó eseményre május 29-én. szerdán este 7 órakor kerül sqr. — Szerdán, május 39-én délután 3 órakor tartja az MHSZ megyei vezetősége a tanácsadó ülést, ahol a résztvevők tájékoztatót hallanak az 1973—75. kiképzési év első nyolc hónaolának eredményeiről. Másnap május 30-án délelőtt 9 órakor az MHSZ megyei vezetősége kibővített apparátus- ülésen értékeli a kétéves kiképzési program eddigi eredményeit. — \ Szegedi Nemzeti Színház társulata Verdi: Falstaff című operáját mutatja be ma este Kecskeméten. Az egvik főszerepet Komlóssv Erzsébet, a Magyar Állami Operaház tagja énekli. Az előadás hét órakor kezdődik a Katona József Színházban. — A jánoshalmi Petőfi Tsz tíz szocialista brigádiának tagjai rendszeres olvasói a oártsajtónak és a szaklapoknak. Egész esztendőre fizették elő 47 példányban a Petőfi Népét. 10 példányban a Népszabadságot. 9 példányban a Magyarországot és 71 példányban a mezőgazdasági szaklapokat. — A Vízgépészeti Vállalat III. számú lajosmizsei gyáregysége aranykoszorús Adv Endre szocialista brigádja á nagyközség háromhatári tanyai iskoláját villamosította társadalmi munkában. Ugyanez a brigád szerelte fel a diszkutat Lajosmizse központjában — összesen 13 alkalommal szervez a következő hetekben -országjáró kirándulást a soltvadkertl művelődési ház vezetősége. A tanuló ifjúságon kívül főleg a szak- szövetkezetek tagsága érdeklődik a kirándulások iránt. / Függetlenséget Angolának és Mozambiknak Lóndonban hétfőn délelőtt folytatódtak a megbeszélések a portugál kormány megbízottai és az afrikai gyarmatokon harcoló 'felszsbadítási mozgalmak 'képviselői között. A tárgyaláshoz portugál részről csatlakozott Antonio de Almeida Santos, a területközi koordinációs ügyek minisztere is. Mint a UPI portugál forrásokra hivatkozva jelentette, a felszabadító mozgalmak még a tüzszüneti megállapodás megkötése előtl el akarják érni. hogy politikai függetlenséget biztosítsanak országaiknak. Követelésük szerint Portugáliának önálló államként Kell elismernie Bissau-Guineát és elvi beleegyezését kell adnia ahhoz, hogy egy későbbi időpontban függetlenséget ad Angolának és Mozambiknak is. v A képeken: Pedro Pires, a portugál afrikai területek hazafias erőinek helyettes minisztere és dr. Mario Soares portugál külügyminiszter a tárgyalásokon. (Telefotó — AP — MTI — KS) Tanaka újabb kísérlete TOKIÓ Éliás Béla, az MTI tudósítója jelenti: Tanaka japán miniszterelnök ismét napirendre tűzte „választási reformját", amely egyszer már megbukott. Vasárnap tartott sajr tóértekezletén a hatalmon levő Liberális Demokrata Párt elnöke kijelentette, itt az ideje, hogy megreformálják a választási rendszert. Közölte: „reformtervének" fő- követelése az, hogy növeljék az egy képviselős választási körzetek számát és, hogy az egyes pártok erej üknek megfelelő arányban részesedjenek a képviselői mandátumokban. Megfigyelők rámutatnak: a választási reform kérdésének röviddel a szenátusi választások előtt történő felvetésével a miniszterelnök és konzervatív pártelnök el akarja terelni a közvélemény figyelmét olyan lényeges választási kérdésekről, mint az infláoió és az áremelkedésék. Grecsko marsall Algírba utazott Folytatódnak a tárgyalások a csapatszétválasztásról DAMASZKUSZ Asszad sziriai államfő hétfőn délelőtt ismét fogadta Kissinger amerikai külügyminisztert és négyszemközt folytatta vele a csapatszétválasztással összefüggő problémákról előző este megkezdett tárgyallást. , A találkozó kezdete után nem sokkal a sziriai fővárosban hivatalos közleményt ielenttettek meg amely hangsúlyozza, hogy továbbra is számos lényeges probléma vár megoldásra a csapatszétválasztási tárgyalások keretében. Ezek között vannak olvan kérdések. amelyeket Szíria nem is hajlandó megvitatni — hangsúlyozza a nyilatkozat. Közöttük említi meg a palesztin kommandók' kérdését. amelyet, mint hangsúlyozza. csak a palesztin vezetőkkel lehet megvitatni Megfigyelők a sziriai nyilatkozatot kommentálva« feltételezik: Kissinger amerikai, külügyminiszter előző esti tárgyalásán szóba hozta azt ,a.z izraeli indíttatású elltépzelést. amelynek értelmében a csapatszétválasztásról szóló megállapodásban Szíria kötelezettséget vállalna arra. hogy területén. |befagyasztja” a Palesztinái gerillák tevékenységét. , Időközben úiabb katonai jelentést tettek közzé Damaszkuszban és ez hírt ad arról hogy reggel kiújultak a harcok a Golan-ma- gaslat különböző szektoraiban. * « MOSZKVA Hétfőn hajnalban Moszkvában hivatalosan közölték! hogy Gro- miko külügyminiszter, az SZKP Politikai Bizottságának tagja még a nap folyamán Damaszkuszba? érkezik. Gromiko külügyminiszter újabb utazása egybevág a legutóbbi szoviet—sziriai közös közleménynek azzal a megállapításával, amely szerint a Szovjetuniónak „a közel-keleti rendezés minden szakaszában és minden területén” részt kell vennie Andrej Grecsko marsall, a Szovjetunió honvédelmi minisztere Huari Bumediennek, az algériai forradalmi tanács elnökének, a minisztertanács elnöWASHiNGTON Az amerikai külügyminisztérium vasárnap közölte, hogy az Egyesült Államok kormánya folytatni fogja a Thieu-rezsim katonai .támogatását. A külügyminisztérium Kennedy szenátor jelentésére válaszolt a fenti nyilatkozattal. Kennedy mint a szenátus menekültügyi albizottságának elnöke nemrég Indokínában járt és missziójáról közzétett jelentésében bírálta a délvietnami rendszernek nyújtott katonai segélyt. A szenátor véleménye szerint az Egyesült Államoknak Indokína tekintetében a humantiárius segélynyújtásra kellene a fő súlyt fektetnie. kének és az Algériai Demokratikus és Népi Köztársaság nemzetvédelmi miniszterének meghívására hétfőn Algírba utazott. (MTI) . HANOI A Nhan Dán hétfői száma újabb tudósítást közölt a délvietnami összecsapásokról. Május 13-a és 21-e között r- írja a lap — a felszabadító erők lelőttek 3 repülőgépet és 25 páncélozott járművet, 650 kézi fegyvert, 3 löveget és 2 aknavetőt zsákmányoltak, illetve semmisítettek meg. Erős ellenállás bontakozott ki a saigoni rezsim ellen Trung Bo (Dél-Vietnam középső része) területén. A terület 18 ezer, szögesdrótok közé zárt lakója kelt harcra szabadságáért és 21 koncentrációs tábort megsemmisítve visszatért a felszabadított területre. / Az USA továbbra is támogatja Thieut § A kecskeméti Szalvai Mihály Üttörőház képzőművész-szakköre har. madik esztendeje állítja ki a szakkör tagjainak legjobban sikerült munkáit. Az idén a Városi mozi .előcsarnokában rendezték meg a tárlatot. Batik- és pasztellképek, linómetszetek és monotípiák kaptak helyet a bemutatón. Képünkön Simon Jenőné, az úttörőház igazgatója megnyitja a két hétig nyitva tartó kiállítást. (Tóth Sándor felvétele) GAZDÁJÁRA VAR EGY JÓTÁLLÁSI JEGY Egy, május 16-án vásárolt óra jótállási papírjával kopogtatott szerkesztőségünkbe Bartha Mihály, a Kecskeméti Városi Tanács tagja. 1 — Ne vegyék alkalmatlankodásnak, hogy a szerkesztőség segítségét kérem . . . Az utcán találtam ezt az Alföld Aruház áltál lepecsétélt jótállási jegyet, s ezért előbb oda vittem el. Az áruház dolgozói, akikhez fordultam, szinte szóba sem akartak állni velem. Meglehetősen udvariatlanul elutasítottak. Kérem, tegyék közzé egy pár. sorban, hogy a szerkesztőségben adtam le a talált okmányt. Hátha szüksége lesz rá a tulajdonosának. íme, megtettük. A garanciális papiig a hirdetésfelvételt Irodánkban (Szabadság tér 1 'a) átveheti a tulajdonosa. , Harkányban épülő társasüdülőben lakrészek és garázsok is előjegyezhetek a Pécsi 2. számú ügyvédi Munkaközösségnél. 7621 Pérs. Kossuth L. u. 22. Telefnnszánt: 10-528. Kérjen díjtalan tájékoztatót! 397 Járási tűzoltó verseny Imrehegyen A kiskőrösi járás önkéntes tűz, oltóinak versenyét vasárnap Imrehegyen rendezték meg. A 39 csapat tagjait Csizmadia Tibor, a járási hivatal elnöke üdvözölte. A seregszemlén részt vett dr. Csenki Ferenc, a megyei tanács vb-titkára és Sebestény Isvtán tűzoltó alezredes, megyei tűzoltóparancsnok! A versenyen a 490 literes kismotorfecskendő szerelésében első lett a soltvadkerti általános iskola Hú- és a tabdi iskola leánycsapata. A vállalatok csapatai közül a Kiskőrösi Vegyes Ktsz női és a Kiskőrösi Állami Gazdaság fiúcsapata. A 800 literes kismotorfecskendő szerelésében első Soltvadkert férfi- és Tabdi női csapata. A vállalati tűzoltócsapatok közül ebben a kategóriában a Fülöpszállási Állami Gazdaság férficsapata vitte el a pálmát. A versenyen a harmadik kategória a gépjárműfecskendö- szerelés volt; amelyben a leg- jobbnalc a kiskőrösi városi férficsapat bizonyult. Osztott sugár ■ szerelésében a kiskőrösi MEZŐGÉP gyáregység férficsapata volt a legjobb. A díjakat, jutalmakat és az elismerő okleveleket Csizmadia Tilx>r adta át. «5 V Giscard d’Estaing beiktatása