Petőfi Népe, 1974. május (29. évfolyam, 100-125. szám)

1974-05-18 / 114. szám

* • PETŐFI NÉPE • 1974. májas IS. Dzsallud Moszkvában t Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB fő­titkára a Kremlben fo­gadta Abdu- szalam Dzsallu- dot, a Líbiai Arab Köztár­saság minisz­terelnökét. (Telefoto — TASZSZ—MTI —KS.) Hazaérkezett a Közel-Keletről a magyar parlamenti delegáció Apró Antalnak, az országgyű­lés elnökének vezetésével pénte­ken hazaérkezett az a parlamenti küldöttség, amely látogatást tett az Egyiptomi Arab Köztársaság;- ban, illetve a Szíriái Arab Köz­társaságban. A képviselőket a Ferihegyi re­pülőtéren Péter János, az ország- gyűlés alelnöke, Garai Róbert külügyminiszter-helyettes, vala­mint az országgyűlés tisztikará­nak több tagja fogadta. Ott volt Wagih M. Roushdy, az Egyiptomi Arab Köztársaság, valamint Ab- dul-Halim Kaddour. a Szíriái Arab Köztársaság budapesti nagy­követe is. Apró Antal megérkezésük után nyilatkozott á Magyar Távirati Iroda, a rádió és a televízió mun­katársainak. I — Hivatalos tárgyalásokat foly­tattunk a két ország legfelsőbb törvényhozó testületének képvi­selőivé. magas rangú vezetőkkel találkoztunk, akik informálták küldöttségünket az arab térség jelenlegi helyzetéről, országépítő munkájukról éppen úgy, mint az agresszorral vívott függetlenségi harcukról. ' — Utunk során mindenütt ta­pasztaltuk — s ezt tárgyalásaink során a két ország kormány- és pártvezetői is hangsúlyozták —, hogy az E AK és Szíria népe nagy­ra becsüli országunkat, a Magyar Népköztársaság szolidaritását az arab népek ügye iránt, nagyra becsülik, hogy, a magyar kormány minden nemzetközi fórumon ha­tározottan kiáll az arab népek igazsága mellett. Ebben is régi barátságunk kifejeződését látják — mondotta Apró Antal. (MTI) Ismét Dzsemal Bijedics a jugoszláv kormányelnök HÍREK • HÍREK A Kremlben pénteken folyta­tódtak a tárgyalások Alekszej Koszigin, az SZKP Politikai Bi­zottságának tagja, a Szovjetunió Kárnál Husszain. a Banglades Népi Köztársaság külügyminisz­tere a szovjet kormány meghívá­sára pénteken hivatalos látogatás­ra Moszkvába érkezett. Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter fogadta a vendéget a repülőtéren. Kamal Husszain Moszkvába ér­kezésekor a repülőtéren kijelen­tette: ,A legforróbb üdvözletei és jókívánságokat hozom a szov­Arafat Damaszkusziján Jasszer Arafat, a Palesztinái Felszabadítás! Szervezet végre­hajtó bizottságának elnöke pénte­ken kora hajnalban Damaszkusz­ba érkezett (AFP) Makariosz Kínába látogatott Makariosz ciprusi köztársasági elnök pénteken reggel egyhetes látogatásra a Kínai Népköztársa­ságba utazott, ahol megbeszélést folytat a pekingi vezetőkkel. (AP) Magyar—szovjet járműipari együttműködés Péntek délelőtt Budapestre ér­kezett P. I. Koroliev. az OSZSZK Minisztertanácsának elnöke és Abduszalam Dzsallud, a Líbiai Arab Köztársaság miniszterelnö­ke, a forradalmi parancsnokság tanácsának tagja között. (MTI) jet embereknek. Országunknak a Szovjetunióhoz fűződő kapcsola­tai sikeresen fejlődnek és a leg­kedvezőbbek e fejlődés perspek­tívái.’’ A bangladesi külügyminiszter hangsúlyozta: . Banglades népe rendkívül hálás az országnak nyújtott őszinte és önzetlen szov­jet segítségért. (MTI) közlekedési miniszterhelyettese, aki dr. Betlei Sándor kohó- és gépipari miniszterhelyettessel tár­gyalásokat folytat a magyar— szovjet közúti járműipari együtt­működés továbbié ilesztéséről és megtekinti a BNV-t. (MTI) Edward Gierek fogadta Gus Hifiit Edward Gieret, a LEMP KB első titkára pénteken fogadta Gus Hallt, az Egyesült Államok Kommunista Pártiának főtitká­rát, aki csütörtökön érkezett var­sói látogatására. Pénteken, az újjáválasztott par­lament első ülésszakának harma­dik napján megalakult Jugoszlá­via új kormánya, a szövetségi végrehajtó tanács. Elnöke ismét Dzsemal Bijedics lett. aki 1971 júliusa óta tölti be ezt a tisztsé­get. A kormánynak négy alelnöke van: Dobroszlav Csulafics, Milos Minies, dr Beriszlav Sefer és dr. Anton Vratusa. A külügyminisz­Elvileg döntés született arról, hogy Libanon panaszt terjeszt a Biztonsági Tanács elé a határ menti libanoni települések és pa­lesztin menekülttáborok, vala­mint Bejrút környéke ellen csü­törtökön végrehajtott izraeli légi- agrésszió miatt — jelentette ki Takieddin Szolh libanoni minisz­terelnök a kormány csütörtök es­te megtartott ülése után. Az izraeli légitámadást kom­mentálva a libanoni lapok egy­aránt azt, emelik ki., hogy e.gy téri tisztséget változatlanul Milos Minies, a nemzetvédelmi minisz­teri funkciót pedig Nikola Lju- bicsics hadseregtábornok tölti be. Belügyminiszter Franjo Herljevics lett. aki eddig Bosznia-Hercegovi­na Kommunisták Szövetségé Köz­ponti Bizottságának tagja volt. Az újjáválasztott jugoszláv szö­vetségi "képviselőház első üléssza­ka ezzel befejezte munkáját. szélsőséges és kis számú csoport felelőtlen tettének megtorlására Izrael állam teljes hadigépezetét beveti. „íme. egy nem ellenőriz­hető ökölcsapás megbosszulására az izraeli állam hivatalos doktrí­naként alkalmazza az állami ter­rort” — írja a l’Orient le Jour című .libanoni napilap. Kurt Waldheim, a világszerve­zet főtitkára csütörtökön kemény szavakkal ítélte el az izraeli lé­gierő bombatámadásait. NAPTAR < 1974. május 18., szombat Névnap: Erik Napkelte: 4 óra 04 perc. Napnyugta: 19 óra 18 perc. Holdkelté: 1 óra 51 perc. Holdnyugta: 15 óra 38 perc. IDŐJÁRÁS Várható időjárás ma estig: Fel­hőátvonulások. néhány helyen esővel. Megélénkülő, helyenként megerősödő északi, északkeleti szél. Hűvös éjszaka. A nappali felmelegedés kissé erősödik, de az évszakhoz képest még hűvö* marad az idő. Várható legalacso­nyabb éjszakai hőmérséklet 2—7, a legmagasabb nappali hőmér­séklet 15—20 fok között. (MTI) A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: Május 16-án a középhőmérséklet 11,8 (az 50 éves átlag 17,2), legmagasabb hőmérséklet 14,6 Celsius-fok volt. Május 17-én a reggel 7 órakor mért hőmérséklet 9,7, a délben egy órakor mért hőmérsék­let 11,5, a legalacsonyabb hőmérséklet 9,4 Celsius-fok volt. 10,8 milliméter csapadék hullott. \ Kecskeméti Katona József Színház műsora Május 18. este 7 óra: KÉPZELT RIPORT EGY AMERIKAI POP'-FESZTI V ÁLRÓL Jászai-bérlet. Szigethalmon este 7 óra: EGY IGAZI ŰR MOZIMŰSOR 1974. május 18.: KECSKEMÉT VÁROSI 3 órakor! Filmklub! háromnegyed 6 és 8 órakor! KETTŐS BŰNTÉNY HAMBURGBAN Színes, olasz—nyugatnémet film. Felemelt helyárú! Az ifjúsági bérletek nem érvényesek! KECSKEMÉT ÁRPÁD 3. 5 és 7 órakor! KETTŐS BŰNTÉNY HAMBURGBAN Színes, olasz—nyugatnémet film. :íi íj aopélefnélt* ;Wel8rátú4iv « »C , Az i^jüsági bérletek ü * ' nerii érvényesek! — Országos kutyakiállítást ren­deznek május 19-én. vasárnap Cegléden, a gerjeparti kiserdőben. — Péntek délelőtt ülést tartott a Kiskunhalasi Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága. A tanács­kozáson tájékoztató hangzott el többek között a szövetkezetek 1973. évi gazdálkodásáról. Meg­hallgatta a vb az igazgatási osz­tály vezetőjének beszámolóját au új lakásügyi jogszabályok érvé>- nyesüléséről és hajtásától, majd a vb-titkár előterjesztése követke­zett a lakások elosztásáról és a lakásbérletről szóló 1/1971-es szá­mú tanácsrendelet módosításával kapcsolatban. — Ma és holnap bonyolítja le a Budapesti Természetbarát Szövet­ség vízitúra bizottsága jelvény- szerző kupaversenyének második fordulóját a Dunán, az 5-ös fo­lyamkilométerkőig. Az első napon táborépítést, főzőversenyt, műso­ros tábortüzet iktattak a prog­ramba. vasárnap 11 órától pedig a megjelent vízitúrázók részére ügyességi versenyt szerveznek. — Műszaki konferenciát tart ma a Bács-Kiskun megyei Gabo- nalfelvásárló és Feldolgozó Vál­lalat. Napirendre kerül az első negyedéves gazdálkodás értékelé­se. továbbá az MSZMP XI. kong­resszusa és felszabadulásunk 30. évfordulója tiszteletére • kitűzött munkaverseny megbeszélése. — ELŐADÁS JÁRITZ JÖ- ZSÁRÓL. Az idős, .immár nyolc­van éven felüli festőművész; Járitz Józsa neve. nem ismeret­len a Bács-Kiskun megyei kö­zönség előtt A Budapesten élő művésznő erős szálakkal kötő­dik Kiskunmajsához, ahol har­minc esztendőn keresztül — nya­ranta — festette többnyire nagy­méretű olajképeit. Az ő művészi útjáról, alkotói törekvéseiről tartott előadást tegnap este Szíj Rezső művészeti író a főváros­ban, az Építők Műszaki Klubjá­ban. — Nyári tárlat Baján. A Ma­gyar Képzőművészek Szövetségé­nek közép-magyarországi területi szervezete Baján, a Türr István Múzeumban rendezi meg az idei nyári tárlatot. A kiállítást holnap délelőtt 11 órakor nyitja meg Be- reckv Loránd művészettörténész. Lottó ■vrA.(Sportfogadási és Lpttó. Jgaz- gatoság tájékoztatása szerint a 20. 'héten a Beleden , megtartott lottósorsoláson a következő szá­mokat húzták kJ: 10, 22, 72, 75, 80 A Szovjetunióba érkezett Banglades külügyminisztere ESEMÉNYEkSORÖKJRÁfí Libanon panaszt terjeszt a Biztonsági Tanács elé Rózsacsokor a kancellárnak Helmut Schmidtnek hívják csü­törtök délutántól a nyugatnémet kancellárt. A Bundestag, a szö­vetségi gyűlés délelőtt választotta meg. az új kormányfő délután egy újabb ülésen tette le az esküt. Pénteken délelőtt mutatta be ka­binetjét, ugyanakkor tettek esküt az új miniszterek, a Bundestag további ülésén, pénteken délben hangzott el az új kormányfő programnyilatkozata. Helmut Schmidt, az új kancel­lár kényelmes és biztos többségre számíthat a Bundestagban, amit már az is mutatott, hogy a szük­séges 249 szavazattal szemben 267 szavazattal választották meg. (Az ellenszavazatok száma 225 volt, senki sem tartózkodóit a szava­zástól.) A kancellár viszonylag könnyen állította össze az új kor­mányt. öt úi minisztere van. Fon­tos személyi változás az is, hogy az eddigi belügyminiszter, Gen­scher. a szabad demokraták ügy­vezető elnöke vette át a külügy­miniszteri Dosztot Scheeltől, aki — mint ismeretes — szövetségi elnökké lépett elő. (Scheel az ál­lamfői posztot július elsejétől töl­ti be.) A kormányból kiváltak olyan jellegzetes és ismert sze­mélyiségek. mint Egon ,Bahr. a brandti keleti politika „atyja”, Ehmke. a kancellári hivatal egy­kori vezetője, Jahn igazságügy­miniszter. A kormány új tagjai általában fiatalabbak, mint előd­jeik. de nem ez talán a legjellem­zőbb. hanem politikai beállított­ságuk. Legtöbben hosszú szak- szervezeti ■ múlttal rendelkeznek ugyan, de közülük a többség in­kább jobboldali színezetű. Az új kancellár 1918 karácso­nyán született. így a nyugatné­met állam legfiatalabb kancellár­ja. Megírták róla a lapok, hogy kedvenc szórakozása az orgona­játék. Politikai jejképpé formálva ezt úgy is lehet fogalmazni* hogy Schmidt más regisztereken is ját­szani kíván, mint Brandt tette. Általános a vélemény, hogy a bonni kormánv új feje előbb bel­politikai kérdésekkel kíván fog­lalkozni és egy időre elodázza a választ a külpolitikai kérdésekre. „A keleti politikában” nem lesz változás — ígérik az új kormány­hoz közel álló körök. Minden­esetre érdekes lesz megfigyelni a kancellár pénteki programnyilat­kozatának ezt a pontját. Á kancellárv^lasztó ülésen a Bundestag szinte valamennyi tag­ja jelen volt. Minden tekintet ter­mészetesen Willv Brandtot és az új kormányból kiváló, miniszte­reket kereste. A szavazás ered­ményének kihirdetése után Brandt gratulált elsőnek Helmut Schmidtnek. az idős Wehner pe­dig. a parlamenti szociáldemok- raita frakció elnöke — senki sem vehette észre honnan varázsolta elő — egy óriási rózsacsokorral kedveskedett Schmidtnek. P. J. A beváltott ígéret A portugál katonai junta teljesítette ígéretét. Antonio de Spinola tábornok, az április 25-i fordulat irányítója, néhány nappal Caetano rendszerének megdöntése után jelentette be, hogy három héten belül ideiglenes kormány■ alakul. Az ígéretből csütörtökön valóság lett. Csakném ötévtizedes fasiszta diktatúra után Portugáliának demokra­tikus kormánya van. Spinola ígéretének megvalósulását, egyebek között az tette, lehe­tővé, hogy a katonai vezetés igen tudatos, józan körültekintéssel irá­nyította az országot a fordulatot követő időszakban, s így sikerült elkerülni a szélsőséges fejleményeket. Antonio de Spinola tábornok szerdán hivatalosan is átvette az államfői tisztet, s ez az aktus jelzi, hogy a hadsereg továbbra is garanciát vállal a fejlődés biztosításában. A hadsereg szerepe önmagában is bizonyítja, hogy átmeneti idő­szakot él Portugália. Az ideiglenes kormány összetétele is tanúsítja ezt az átmeneti jelleget, a pártpolitikai erőviszonyok pillanatnyi hely^ zetét. A jobboldal még hallgat, s valójában csak a haladó csoportok — így, elsősorban a Portugál Kommunista Párt — jelentének szer­vezett erőt. Megfigyelők a második világháborút követő franciaországi helyzet-^ hez -hasonlítják a lisszaboni folyamatot. Az ideiglenes kormányt ugyanis széles körű antifasiszta koalícióhoz lehet tekinteni. Akabinet- ben részt vevő politikai csoportosulások a demokratikus kibontakozás hívei. A fasiszta diktatúra körülményei'közepette 'lényegében csak a kommunista párt épített ki jelentősebb tömegbázist, s az új rendszer ennek elismeréseként két tárcát is juttatott a pártnak. Tekintettel arra, hogy a demokratikus fejlődés megszilárdulását, nagyban befo­lyásolhatja Portugália nemzetközi helyzete, az igen fontos külügymi­niszteri tárcát Mario Soares közismert szocialista politikus kapta, aki a közelmúltban nyugat-európai látogatásakor megszerezte a szo­ciáldemokrata pártok erkölcsi támogatását. Soarest londoni munkás­párti vezetők is legfelső szinten fogadták. Spinola tábornok államfő „menetrendje” szerint egy éven belül általános választásokat rendeznek. Az út addig sem lesz könnyű. Csupán a leglényegesebb pontokra kívánunk ezúttal utalni: megoldást kell találni az afrikai gyarmati politika lezárására; Portugália szét­zilált gazdasági életének rendezésére és végül, az antifasiszta kibon­takozás ellenére számolni kell a jobboldal ellentámadásával. Az alap­vető fontosságú döntések, akár az afrikai politikáról, akár a gazda­ságról legyen szó, várhatóan mozgásba hozzák majd a most még visszahúzódó konzervatív erőket. A gyermekruházati ellátásról tárgyalt a megyei nőbizottság A csecsemő- “s gyermekruhá­zati cikkek áruellátásáról, árala­kulásáról tájékozódva a megyei NEB szakbizottsága nemrégiben — a nőbizottságok közreműkö­désével 800 kérdőíven kért é9 kapott válaszokat a legérdekel- tebbektől. Párhuzamosan 21, né­pes anlcéton is számos tapaszta­latról értesült. Mindezeket össze­gezte 1 az a tájékoztató, amelyet Trépák Árpád, a megyei tanács kereskedelmi osztályának cso­portvezetője, s egyben a NEB szakbizottsági vezetője tartott a Hazafias Népfront megyei nőbi­zottságának tegnapi ülésén. A gyermekes családokat köz­vetlenül érintő témának e fóru­mon való tárgyalása tájékoztatá­sul szolgált a nőbizottságnak a kérdőíveken és az, ankétokon felvetett jelzések alapján meg­tett intézkedésekről. Ugyanak­kor további információk gyűjté­sét is célozta a gyermekruházati ellátással összefüggő tapasztala­tokról. Ez utóbbiakkal sajnos, ezúttal sem fukarkodhattak a nőbizott­ság tagjai. Lévén csaknem mind­annyian édesanyák vagy nagy­mamák, személyes meggyőződé­sük alapján is számos példává} szolgáltak a csecsemő- és gyer- mekruházati ellátásban — a kor­mányintézkedések hatására tör­tént kétségtelen előrelépés elle­nére — tapasztalható problé­mákra. ' . > Megköszönve a nőbizottság segítségét, összefoglalójában Tre- pák Árpád rendkívül hasznosnak minősítette a vitát,' illelti^e elsősor­ban a megyei tanács kereskedelmi osztálya számára fontos informá­ciókat. Mint mondotta, ezek kö­zött több, a kereskedelmi osztály előtt eddig ismeretlen tapaszta­latokra is ráirányították a fi­gyelmet a vita részesei. A nőbizottság ülésén részt ve­vő Farkas József, a Hazafias Népfront megyei titkára felszó­lalásában a népesedéspolitikánk szemszögéből hangsúlyozta a tár­gyalt téma jelentőségét. Egyben felkérte a nőbizottság tagjait; se­gítsék elő ,a hasonló tájékoztató­kat a helyi nőbizottságok számá­ra . is. Ezt követően Farkas József a békemozgalom 25. évfordulójáról emlékezett meg, méltatva annak jelentőségét, nemzetközi eredmé­nyeit. Egyúttal, mint az Orszá­gos Béketanács elnökségének tagja, tolmácsolta az évforduló alkalmából az országos elnökség üdvözletét, majd a békemózga- lomban végzett eredményes munkásságuk elismeréséül a nő­bizottság tíz tagjának átnyújtot­ta az elnökség emléklapját. Az ülés dr. Millasin Tetéz­nek., a nőbizottság elnökének zárszavával ért véget. TAVASZI BUDAPESTI NEMZETKÖZI VÁSÁR a beruházási javak szakvására, május 18-26-ig A BUDAPESTI NEMZETKÖZI VÁSÁRKÖZPONTBAN Budapest X., Albertirsai út 10. Nyitva: szombaton és vasárnap 10-19 óráig. Szakmai napokon: május 20, 21, 22, 23 és 24-én a nagyközönség részére 14-19 óráig. A pavilonok 18 órakot zárnak. IUI 952

Next

/
Thumbnails
Contents