Petőfi Népe, 1974. április (29. évfolyam, 77-99. szám)
1974-04-14 / 87. szám
2 9 PETŐFI NÉPE • 1974. április 14 Meg kell szüntetni a fejlődő országok kizsákmányolását Púja Frigyes felszólalása az ENSZ-közgyülés rendkívüli ülésszakán • Púja Frigyes, magyar külügyminiszter az ENSZ- közgyűlés előadói pódiumán. (Telefoto— A? —MTI—KS.) Az ENSZ-közgyűlés rendkívüli ülésszakának péntek délutáni — közép-európai idő szerint késő esiti — ülése a perui küldöttség vezetőjének ' felszólalásával kezdődött. Ezután Púja Frigyes, na- zánk külügyminisztere mondta el beszedet. Púja Frigyes a -Magyar Nép- köztársaság kormánya nevében egyeiertéset fejezte ki azzal, hogy korumc égető problémáiként a Vuágiorum . napirendjére tűzték a gazdasági fejlődés és a nyersanyag-kereskedelem proolémáit, valamint a nemzetnözi gazdasági es pénzügyi Kapcsolatok rendszere Den ieimerüit kérdéseket, amelyen különös súllyal esnek latba a fej lódó országOK vonatkozásában. — Úgy véljük — folytatta a magyar Külügyminiszter —•, hogy a napirenden szereplő kérdések megoldásában kedvező körülményeket Diztosítanak a” nemzetközi Helyzetben az utóbbi években bekövetkezett 'kedvező változások. Amikor az ENSZ közgyűlésének fórumán a nyersanyagok és. a gazdasági fejlődés kérdéseinek megoldását tanulmányozzuk — hangsúlyozta Púja Frigyes —, egyetlen pillanatra sem téveszthetjük szem elől, hogy a problémákat* csakis az enyhülés megerősítése és visszafordíthatatlanná tétele alapján oldhatjuk meg. Emlékeztetve arra, hogy a fejlődő országok viszonylagos elmaradottsága az utóbbi években nem csökkent, hanem növekedett, a magyar külügyminiszter ezt mondotta: „Megrendítő, hogy a fejlődő országokban az egy lakosra eső mezőgazdasági termelés nem nő, az éhínség az emberek millióinak mindennapi problé- mája, járványok pusztítanak, terjednek a betegségek, széles körű a kulturális elmaradottság.” >yA magyar nép — folytatta — ezeket a problémákat jól megérti, mert ismeri saját tapasztalataiból. Magyarország még nem is olyan régen ugyancsak elmaradott ország volt, s 30—35 esztendővel, ezelőtt a 3 millió koldus országának nevezték, utalva arra, hogy mintegy 9 millió lakosából 3 millió embernek nem volt biztosított a megélhetése, máról holnapra tengődött, nyomorgott.”^Utalt arra, hogy a magyar nép a minap ünnepelte 29. évfordulóját annak, hogy a szovjet hadsereg felszabadította a hitleri zsarnokság alól, s saját útján elindulva, megszabadult a külföldi monopóliumok befolyásától. „Korábban Magyarország az imperialista hatalmak játékszere volt, az imperialista monopóliumok szabad vadászterülete. Ennek egyszer s mindenkorra véget vetettünk. Csak úgy tudtuk ezt elérni, csak úgy voltunk képesek az imperialista hatalmak beavatkozását és aknamunkáját elhárítani, hogy a szocialista országokra, mindenekelőtt .nagy barátunkra és szövetségesünkre, a Szovjetunióra támaszkodtunk.” Púja Frigyes ezután szólt a szocialista országok közösségének a KGST keretében megvalósuló szoros gazdasági együttműködéséről, amely biztosítja a magyar népgazdaság válságmentes működését. A fejlődő országok és a fejlett tőkés országók kapcsolataiban kialakult jelenlegi helyzet történelmi hátterének áttekintése során emíékeztetett az imperializmus gyarmati rendszerének következményeire, megállapítva, hogy a vezető tőkés országok más országokra, a gyengébbekre, s ezen belül a fejlődő országokra iparkodnak áthárítani a kapitalista rendszer válságának terheit, s a jelenlegi nemzetközi pénzügyi rendszer lehetőségeket nyújt a nagy tőkés monopóliumoknak a fejlődő országokat károsító nagyszabású manipulációkra. „Mindebből az következik, hogy a kialakult helyzetért a vezető tőkés országoké a felelősség” — állapította meg a magyar külügyminiszter. „Véglegesen meg kell szüntetni azt a gyakorlatot, hogy a fejlődő országokat olcsó nyersanyag-ki - termelő területnek tekintsék — mondottá a továbbiakban, megjegyezve, hogy a magyar nép tapasztalatai szerint „ennek a helyzetnek a megszüntetése csak a természeti kincsek és a termelő eszközök társadalmasítása és a sokoldalú iparosítás, a tervszerű gazdálkodás útján oldható meg.” Púja Frigyes hangsúlyozta, hogy a magyar kormány továbbra is határozottan támogatja azt a szovjet javaslatot, hogy a Biztonsági Tanács állandó tagjai 10 százalékkal csökkentsék fegyverkezési kiadásaikat, s a felszabaduló összeg egy részét fordítsák a fejlődő országok megsegítésére. Utalva arra. hogy a szocialista és a fejlődő országok kapcsolatainak bővülése sokat segíthet a szóban forgó gazdasági problémák leküzdésében, a magyar, külügyminiszter így folytatta: „Itt ezv.ii a közgyűlésen is tapasztalhatók olyan elszigetelt törekvések, amelyek éket akarnak verni á szocialista közösség és a „harmadik világ” országai közé. Rágalmakat szórnak a Szovjetunióra és más szocialista országokra s azon erőlködnek jobb ügyhöz méltó buzgalommal, hogy diszkreditáliák ezen országok politikáját. Világosan látni kell azonban, hogy a szocialista közösség tevékeny közreműködése nélkül nemcsak a nemzetközi élet rendezetlen politikai problémái nem oldhatók meg, de a gazdada sági ak sem. hogy a szocialista közösség politikai és gazdasági segítsége nélkül a fejlődő országok menthetetlenül áldozatul esnének a nemzetközi imperializmus. a nagy nemzetközi monopóliumok törekvéseinek. Aki tehát a szocialista közösséget rágalmazza. nem segíti, hanem akadályozza a napirenden szereplő problémák megoldását.” Púja Frigyes példaként illusztrálva állapította meg, hogy „Magyarország és a fejlődő országok gazdasági kapcsolatainak jellemző vonása a gazdasági együttműködés, új formáink meghonoiso- dása”. Rámutatott, hogy a napirenddel ■ kapcsolatos problémák sokasága és bonyolultsága nein teszi lehetővé a gyors megoldásokat, majd befejezésül ezeket , mondotta: „A mostani ülésszak egyik leg- ' nagyobb érdeme előreláthatólag az lesz, hogy- feltárja a nemzetközi. gazdasági együttműködésben rejlő lehetőségeket, s ráirányítja a figyelmet a megoldandó problémákra, feladatokra. Az ez irányban tett erőfeszítésekben az Egyesült Nemzetek Szervezete számíthat a szocialista országok — köztük a Magyar Népköztársaság — megértésére és támogatására. (MTI) A hét eseményei - képekben • Prágai úttörők virággal köszöntik a magyar párt- é3 kormány- delegáció vezetőjét, Kádár Jánost. # Japánban sok millió dolgozó sztrájkol. Képünk: papíripari dolgozók tüntetnek Tokióban, magasabb béreket követelve. (Telefoto — AP—MTI—KS.) O A magyar párt- és kormányküldöttség Vasil Bilak társaságában Prága egyik új lakótelepével ismerkedik. (Telefoto — MTI—Külföldi Képszolgálat—KS.) • Budapesten aláírták a magyar—szovjet kormányközi kui.urá'is bizottság 19. ülésének jegyzőkönyvét. A képen: dr. Orbán László művelődésügyi minisztériumi államtitkár és Vlagyimir Ivanovics Popov, a Szovjetunió kulturáiisügyí miniszterének helyettese. • Hétfőn érkezett hazánkba Walter Scheel. A Néftiet Szövetségi Köztársaság alkancellárját, külügyminiszterét Púja Frigy és magyar külügyminiszter fogadta, (MTI foto — KS.) HÍREK * H naptAb 1974. április 14-, vasárnap Húsvét Napkelte: 4 óra 58 perc. Napnyugta: 18 óra 31 perc. . Holdkelte.: 1 óra 04 perc. Holdnyugta: 10 óra 15 perc. IDŐJÁRÁS ^Várható időjárás ma estig: változóan felhős idő, csak szórványosan előfqrduló esővel. Mérsékelt, időnként megélénkülő, néhány helyen megerősödő északi, északkeleti szél. A hőmérséklet kissé csökken. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3—8, legmagasabb nappali hőmérséklet 11—16 fok között. HÜSVÉT A PARKBAN LOTTÓ A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlésé szerint a 15. játékhéten öttalálatois szelvén^ nem érkezett. Négy találatot 65 fogadó ért el, nyereményük egyenként 77 944 forint. Hárafti találata 5733 fogadónak volt, nyereményük egyenként’ 442 forint. A kéttalálatos . szelvények száma 162 706’ ezekre egyenként 19 forintot fizetnek. — Oj módszert dolgoztak ki a fűszerpaprika vetéséhez a hartai Erdei Ferenc Termelőszövetkezetben. 21 hektáros táblán — a terület vegyszeres kezelése után — szemenként vetik a paprikamagot. A mqdszer kísérleti jellegű. (Tóth Sándor felvétele.) Moziműsor Április 14.: KECSKEMÉT VÁROSI fél 4, háromnegyed 6 órakor! HANGVERSENY BANGLADESÉRT Színes amerikai film. 8 órakor! HALÁL VELENCÉBEN 14 éven aluliaknak nem ajánlott Színes olasz film. KECSKEMÉT7 A&PÁD ‘ fél 4. háromhegyed 6'órakor! HÉ BARÁTOM. ITT VAN SABATA Felemelt helvárú! Az ifjúsági bérletek nem érvényesek! Színes, olasz westemparódia. 8 órakor! A VERÉB IS MADÁR Csak 16 éven felülieknek! Színes magyar filmvígjáték. Április 15.: KECSKEMÉT VÁROSI fél 4, háromnegyed 6 órakor! HANGVERSENY BANGLADESÉRT Színes amerikai film. 8 órakor! SZENVEDÉLY .4 éven aluliaknak nem ajánlott! Svéd film. KECSKEMÉT ÁRPÁD — ABC-áruház Kiskőrösön; Az alapjai már elkészültek a 440 négyzetméter alapterületű kiskőrösi. Batthyány utcai áruháznak, amelyet az ÁFÉSZ beruházásá- barf építenek. Minden remény megvan arra, hogy az üzlet megnyitójára decemberben sor kerül. — Páhin áz idén 250 ezer forintos költséggel átalakítják a szövetkezeti eszpresszót. Egytálételek főzésére alkálifias konyhát építenek, s a cukrászda ezzel bisztrójellegűvé alakul át. — Borexport. Ezekben ä ’n'á- pokban mintegy 10 ezer hektoliter kadarkát szállítanak szovjet megrendelők részére a kiskőrösi Petőfi Szakszövetkezetből. — Parkerdő Kunbaracson» Mintegy kéfholdas területen — a község belterületén — alakítanak ki parkerdőt Kunbaracson. A Kiskunsági Fafeldolgozó és Erdőgazdaság munkatársai már készítik a t.erveket, amelynek alapján a fákat ritkítják, tisztásokat, sétányokat alakítanak ki az erdőben. k Kecskeméti Katona József Színház műsora Április 14. du. 3 óra: LUXEMBURG GRÓFJA Bérletszünet, este. 7 óra: LUXEMBURG GRÓFJA Bérletszünet. fél 4, háromnegyed 6 órakor! HÉ BARÁTOM. ITT VAN SABATA Felemelt helyárú! Az ifjúsági bérletek nem érvényesek! Színes, niasz Westemparódia. 8 órakor! A VERÉB IS MADÁR Csak 16 éven felülieknek! Színes magyar filmvíg játék. Április 16.: KECSKEMÉT VÁROSI fél 4. háromnegyed 6 órakor! HANGVERSENY BANGLADESÉRT Színes amerikai film. 8 órakor! SZENVEDÉLY 14 éven 'aluliaknak nem ajánlott! Svéd film. KECSKEMÉT ÁRPÁD fél 4, háromnegyed 6 órakor! HÉ BARÁTOM. ITT VAN SABATA Feleméit helyárú! Az- ifjúsági bérletek . nem érvényesek! Színes, olasz westemparódia. 8 órakor! A VERÉB IS MADÁR 4lsak 16 éven felülieknek! Színes magyar .filmvígjáték. Április 16. este 7 óra: LUXEMBURG GRÓFJA Főiskolás-bérlet. Kelemen László Színpad délután 6' óra: TALÁLKOZÁSOK... Mélyfúrási és egyéb építőipari tevékenységhez segédmunkásokat változó munkahelyre alkalmazunk A szükséges iratokkal személyes jelentkezés — szombat kivételével — Vízkutató ÖV. Cégiéi Rákóczi it 72. Útiköltséget felvétel esetén térítünk.