Petőfi Népe, 1974. április (29. évfolyam, 77-99. szám)

1974-04-02 / 77. szám

PETŐFI NÉPE Űj boltok a megyeszékhelyen Egy éy alatt 99,5 millió kilométer 300 ezer forint jutalom a gépkocsivezetőknek „Aranyhomok italai” — hirdeti a felírás Kecskeméten, a Két- templom-köz egyik üzlethelyisé­gének bejárata felett. Az ÜNI- VER Szövetkezet bor- és pezsgő­boltjáról van szó, amelynek jneg- nyitására tegnap került sor. A megye és a város tanácsi és szövetkezeti vezetői közül többen megjelentek a családias hangu­latban megrendezett kis háziün­nepségen. A MÉSZÖV vendége­ként jelen volt Fritz Keune. az NDK-beli testvérszövetkezet, a Halié megyei fogyasztási szövet­kezetek szövetségének elnöke. Megtalálhatók a boltban a me­gye mindegyik állami gazdaságá­nak palackozott minőségi borai, habzóborai, pezsgői. Akinek ked­ve és hangulata van hozzá, egy- egy pohár pezsgőt, vagy egy csé­sze feketét is rendelhet az UNI- VER Szövetkezet tetszetős egyen­ruhájába öltözött alkalmazottak­tól. Bor azonban innét. fsak pa­lackozva lehet elvinni. Az új üzlet a délelőtti órákban már a vásárlóközönséget is fo­gadta. Egyidejűleg a Csányi utcában, a malommal szemben is új ke­reskedelmi létesítményt adtak át rendeltetésének a kecskeméti UN1VER Szövetkezet vezetői. Az „olcsó áruk boltja” — amelynek kialakításáról korábban már hírt adtunk — jutányos áron kínál jó minőségű öltözködési cikke­ket, divatholmikat. —a —r Óránként száz köbméter víz a szomjazó földekre Hétfőn újabb nagy teljesítmé­nyű francia- gyártmányú esőz- tető öntözőgépet állítottak üzem­be a Tisza II. egyik minta — ön­töző gazdaságában, a Hajdúszo- váti Lenin Termelőszövetkezet­ben. Az .önjáró berendezés 118 méter átmérőjű, kora lakú terü­letet öntöz egy állásból úgy, hogy óránként száz köbméter vizet juttat a szomjazó földekre. Je­lenleg őszi búzára szórják vele a mesterséges esőt. A közeli hetek­ben még egy hasonló típusú gé­pet állítanak munkába, s ezen­kívül 1700 holdon föld alatti ve­zetékes öntözőtelepe is üzemel a gazdaságnak. Vasárnap délelőtt 9 órakor a Kecskeméti Konzervgyár impo­záns kultúrtermében rendezte meg a megyei rendőr-főkapitány­ság és a megyei közlekedésbiz­tonsági tanács az 1973. évi Ve­zess baleset nélkül versenymoz­galom értékelésit. Gyenes Berta­lan, a megyei közlekedésbizton­sági tanács tagjának megnyitó­ja után Dávid József rendőr őrnagy a megye közlekedésbiz­tonsági helyzetéről tartott elő­adást. Foglalkozott az időszerű tennivalókkal, ezen belül azok­kal az emberi tényezőkkel, ame­lyek hatással vannak a balese­tekre. A továbbiakban arról be­szélt, hogy ebben az évben a ko­rábbi időszakhoz képest jelentő­sen emelkedett a sérüléses és a halálos közúti szerencsétlenségek száma. A megelőzéssel kapcsola­tos feladatokat szintén ismertet­ne az előadó. Mint előzetesen hírül adtuk, vasárnap délelőtt Kiskunfélegy­házán, a Kiskun Múzeumban megnyílt a Kecskeméten élő Bo­A több mint 450 jelenlevő gép­kocsivezető közül igen sokan fel­szólaltak és tettek javaslatot. Szinte egyhangú volt az a véle­mény, hogy a kerékpárosok és a gyalogosok közlekedési fegyelme nagyon sok kívánnivalót hagy maga után. Kérték, hogy velük szemben éppen olyan szigorral járjanak el, mint a járművezetők­kel. Jó néhányan az utak álla­potával és a közlekedési fegye­lemre való neveléssel foglalkoz­tak. A megye jelentősebb gépkocsi­parkkal rendelkező vállalatainak képviselőiből alakult bizottság értékelését dr. Dávid Benedekné, a megyei KBT tagja ismertette. A Vezess baleset nélkül verseny­mozgalomba az elmúlt évben 90 vállalat nevezett be, s egy év alatt a 2608 gépkocsi 2723 veze­tője 99,5 millió kilométert tett zsó János festőművész (a kép jobb oldalán) kiállítása, amelyet Pogány ö. Gábor, a Nemzeti Ga­léria főigazgatója nyitott meg. A meg. A vállalatok gépkocsipark­jának megfelelően hét kategó­riát alakítottak ki, amelynek el­ső helyezettjei a következők: a Volán 9-es számú vállalata, Kecskemét, Állatforgalmi Válla­lat, Kiskunfélegyháza, Finom­posztó Vállalat, Baja, Kunbajai Állami Gazdaság, MEZŐGÉP ba­jai gyáregysége, Autóközlekedési Tanintézet, Baja, Tervező Válla­lat, Kecskemét. A versenyben el­ső helyezést elért vállalatokat serleggel és oklevéllel jutalmaz­ták. Ezután következett az ankét befejező aktusa, a jutalmak át-r~ adása. A vállalatok a több mint 450 gépkocsivezetőnek 300 ezer forint tárgy- és pénzjutalmat adtak át. A Vezess baleset nél­kül versenymozgalom ebben az évben tovább folytatódik. Gémes Gábor képzőművészeti eseményen meg­jelent Madarász László, a megyei tanács elnökhelyettese is. (Tóth Sándor felvétele.) Hazaérkezett a Szovjetunióból a béke- és barátságvonat ITTASSÁG, FIGYELMETLENSÉG Négy súlyos közúti baleset A napokban hazaérkezett Moszkvából az a béke- és ba­rátságvonat, amellyel több n^inl 310 utas látogatta meg Kijev és Moszkva nevezetességeit, s amely­nek résztvevői többségükben Ba­ja és más helységek veteránjai voltak. A béke- és barátság vo­nat utasait Papp György, a me­gyei párt-végrehajtóbizottság tagja, a bajai városi pártbizott­ság első titkára vezete. A nagy létszámú delegációt fogadta a moszkvai pártbizottság és hírt adott róluk a moszkvai rádió ma­gyar nyelvű adása is. Az utazás résztvevői elégedettek voltak az IBUSZ és az INTURISZT jól szervezett és összehangolt prog­ramjával. Baja, Eötvös u. 1. Kalocsa, István király u. A4 Kecskemét, f Rákóczi út 2. Kiskunhalas, \ Hősök; tere 5. 8Keresse fel az Óra és Ékszerkereskedelmi V Vállalat üzleteit, ahol a legszebb divatékszerek, órák és ajándéktárgyak közül válogathat Szombaton délután súlyos bal­eset történt Dunavecse határában, az 51-es számú úton. Krepsz Fe­renc 22 éves. Dunavecse. Arany János utca 18. szám alatti lakos egv kölcsönkért motorkerékpárral Budapest irányába közlekedett mintegy 100 kilométeres sebesség­gel. Az egyik kanyarban nem tud­ta követni az út vonalvezetését, s az úttest jobb szélén levő autó­busz-megállóhelyet jelző táblának ütközött. Krepsz Ferencet súlyos sérüléssel a kecskeméti kórházba szállították. A motorkerékpáros kihallgatása során beismerte, hogy elindulása előtt egy üveg sört fo­gyasztott. Krepsz Ferenc ellen a rendőrség eljárást indított. A megyeszékhely és Solt közötti úton Gödér Ferenc szentesi lakos szabálytalanul előzött személygép­kocsijával. s ezért nekiütközött Horváth Imre budapesti lakos személyautójának. Horváth Imre könnyebben megsérült, ám a jár­művekben több mint 25 ezer fo­rint anyagi kár keletkezett. Gődér ellen eljárást indítottak. Vasárnap délben Kiskunmajsa he ___oan, a község és Jászszent­lá szló közötti úton ittasan kerék­pározott Takács András 53 éves, Szánk, Félegyházi út 77. szám alatti lakos. Közben indokolatla­nul áttért az út baloldalára, ahol nekiütközött a vele szemben köz­lekedő és féktávolságon belül levő Nagygyörgy Jenő. Kiskunfélegy­háza, VII. kerület Tanya 98. szám alatti lakos személygépkocsijának. A kerékpárost súlyos sérüléssel a kiskunfélegyházi kórházba szállí­tották. Takács András ellen eljá­rást indítottak. Vasárnap este Lajosmizse hatá­rában. az 5-ös számú főútvonalon figyelmetlenül akarta áttolni ke­rékpárját Kisjuhász Anna. La- dánybene. Hosszúszéki dűlő 4. szám alatti lakos. Ekkor érkezett oda személygépkocsijával féktá­volságon belül Nagy Károly, Kecskemét. Erkel utca 2. szám alatti lakos, s a fékezés már nem segített. Kisjuhász Annát súlyos sérüléssel a kórházba szállították. Mint megállapították, a balesetért a személygépkocsi vezetője nem felelős. Tűz gyermekjátékból Vasárnap, a déli órákban Bönde Szilveszter. Tataháza, Ságvári Endre utca 25. szám alatti lakos melléképületében tűz ütött ki. Többek között elégett a helyiség­ben levő motorkerékpár és ke­rékpár. Az anyagi kár tízezer fo­rint. Mint megállapították, a tü­zet a tulajdonos gyermeke idézte .elő. A tűz oltásában a bajai álla- mii ésj 'a tataházi önkéntes tűzol­tók Vettek részt. G. G. • Lapzártakor érkezett • Glof Palme Lengyelországban. Piotr Jaroszewic^ miniszter- elnök meghívására hétfőn négynapos hivatalos látogatásra Varsóba érkezett Olof Palme svéd miniszterelnök. Lengyelország évek óta megkülönböztetett figyelmet fordít a skandináv államokkal fenntar­tott kapcslatai fejlesztésének. így Varsó a svéd kormányfő mostani lá­togatását és tárgyalásait kiemelkedő jelentőségű politikai esemény­ként kezeli. (MTI) 0 Losonczi Pál távirata. Losonczi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke táviratban üdvözölte Nicolae Ceausescut, a Román' Szocialista Köztársaság elnökévé történt megválasztása al­kalmából. (MTI) • Magyar hét Varsóban. Magyar hét kezdődött hétfőn a lengyel rádióban, április 4-e, hazánk felszabadulásának 29. évfordulója alkal­mából. A műsoron a többi között Sós György „Harmadik nekifutás” című rádiójátéka, Bartók- és Kodály-est, Liszt-művek, versek, novel­lák, regényrészietek, riportok, élménybeszámolók, népi és tánczenei adások szerepeltek. 0 Kirschschläger körútja. Hétfőn Bécsben bejelentették, dr.^ Rudolf Kirchschläger osztrák külügyminiszter a Kínai Népköztársaságba és az Indiai Köztársaságba látogat. Kirchschläger a tervek szerint Indiá­ból New Yorkba repül, hogy részt vegyen az ENSZ rendkívüli köz­gyűlésén. • Kambodzsai. A VPK-ban tett látogatását befejezve hétfőn Hanoi­ból Pekingbe utazott a Kombadzsai Nemzeti Egységfrontnak és a KNEF királyi kormányának küldöttsége, amelyet Khieu Samphan miniszterelnök-helyettes vezet. (AFP, VNA. MTI) • Magyar—NDK tárgyalások. Pma Frigyes külügyminiszter hiva­talában fogadta a hazánkban hivatalos, baráti látogatáson tartózkodó Nguyen Duy Trinh miniszterelnök-helyettest, a VDK külügyminisz­terét. Ezután megkezdődtek a hivatalos tárgyalások. (MTI foto — Tormai Andor felv. — KS.) • Kitüntetés. Az Országház Vadásztermé­ben ünnepé­lyesen kiosz­tották az ez évi Kiváló, il­letve Érdemes művész kitün­tető címeket. Képünkön: Fock Jenő, a Miniszterta­nács elnöke a kitüntetések átadása után (Moldfcván Ste­fániával és Sinkovits Im­rével beszél, get. (MTI foto — Benkő Imre felv. — KS.) • Művészeti díjasok. A Fé­szek Klubban kiosztották az idei művészeti díjakat. Ké­pünkön : két kitüntetett test­vér, Esztergá­lyos Károly Balázs Béla-, Esztergályos Cecília pedig Jászai-díjat kapott. (MTI foto — Benkő Imre felv. — KS.) PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Klsltun megyei Bizottságának napilapja Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja, a Bács megyei Lapkiadó .Vállalat Felelős kiadó: Prelszlnger András Igazgató Szerkesztőség és kiadóhivatal: (001 Kecskemét. Szabadság tér 1/a Telelőn: 12-818, 12-518 (központi): 11-708, ll-m. Telexszám; 28 218 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj: havi 20,— forint Postautalványon, valamint átutalással a KHI »0—86182 jelzőazámlára. Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációt eljárással 8001 Kecskemét, Külső-Szegedi út 8. Telefon: 13-720 Igazgató: Ablaka István Index: 25065

Next

/
Thumbnails
Contents