Petőfi Népe, 1974. március (29. évfolyam, 50-76. szám)
1974-03-10 / 58. szám
4 • PETŐFI NÉPE • 1974. március 10. Mélységes újságírói tévedés volna olcsó szenzációt csiholni mások elesettségéből. Ez régen nem kenyerünk, s ha időnként Írunk is nehéz sorsú, kegyetlen körülmények között élő emberekről, családokról, nem azért tesszük, hogy bárkit is megdöbbentsünk a tényekkel. » Kizárólagos célunk a segítés, a tettek sürgetése, a kimondott, leírt és igaz elvek érvényre juttatása. • Címképiinkön: omlik a fal, nem füstölnek a százéves kémények. A lakásokban hidegebb van, mint a szabadban. Zsellérházak Imrehegyen Mindenhová még nem jutott el a szocializmus, sem gondolkodásban, sem tettekben, sem pedig másokért való törődéseinkben. S ebben nem mindig és nem kizárólag azok az emberek vétkesek, akik ma is a húszas, harmincas évek „klasszikus nyomorában” élnek. Ha meglátogatja őket időnként valaki, annak önkéntelenül is szigorú kérdések fogalmazódnak meg az agyában. Földes szoba, deszkaajtó Amint később látni fogja az olvasó, a szigorúság emlegetése itt egyáltalán nem póz. Ezekben a házakban, tizennégy lakásban körülbelül negyven ember él: gyerekek, nők, férfiak. A lakásokat még valamikor a kalocsai főkáptalanság építette, azért is nevezik ezt a részt Káptalan- majornak. A konyha, a szoba földes, az ajtók olyanok, mintha papírból lennének, s a hideg szél j akadálytalanul süvít be rajtuk. Bent hideg, didergés. Villany nincs, az épületekkel senki nem törődik, pedig — amint a beszélgetés során elmondták az ott lakók — szívesen áldoznának villanyra, vakolatra, előszobát építenének, hogy emberibb környezetben élhessenek. Egyelőre azonban jogi akadálya van mindennek. A villanynak éppen úgy, mint a tatarozásnak. Mi ez a jogi akadály? A zsellérházak, a száz év körüli épületek ugyanis az állam tulajdonát képezik. Igaz, hogy az 1945-ös földreform során ezeket a lakásokat is kiosztották azok között, akik akkor éppen benne laktak, minimális összegért. Az összeget azonban senki nem fizette be, s így a tulajdonjog visszaszállt az államra, arról nem is beszélve, hogy a mostani lakók már régen nem azok, akik valamikor megkapták a lakásokat. Legtöbbjük olyan ember, akinek a tanyáját egy-egy szakszövetkezet, termelőszövetkezet elbontotta, s helyette itt kapott menedéket. Lakbért senkinek nem fizetnek. Az imrehegyi tanács azért „nem mer” kérni tőlük semmit, mert akkor az ő kötelessége volna tatarozni, amire viszont nincs pénz. A lakók legnagyobb része a császártöltési Kossuth Termelőszövetkezet tagja. A szövetkezet azért nem kér lakbért, mert a házak állami tulajdont képeznek. ö nem kérhet... ötven méterre a villanytól Ez a tulajdonjogi rendezetlenség az oka annak is, hogy az omladozó, néhol négy-öt gyerek otthonául szolgáló lakásokban nincs villany, pedig ötven-hetven méterre van a vezeték vége. Az imrehegyi Új Élet Termelőszövetkezetnek ugyanis szintén itt, a Káptalan-majorban van a pincéje, amelyet ugyancsak a kalocsai főkáptalanság építtetett. Ide kivezették a villanyt. — Én kérem minden tőlem telhető áldozatra képes volnék a villanyért, öt kiskorú gyerekem van, közöttük három iskolás. Szeretném a lakást kicsit kipofozni, rendbe tenni, ,új ajtót a régi helyére. még fürdőszobára is gondolok időnként. De nem lehet, mert nem tudom, kihez forduljak tanácsért, meg azt sem tudom, mi lesz ezzel a rozoga épülettel. Kié ez most tulajdonképpen? Ha a tanácshoz megyek, onnan a termelőszövetkezethez irányítanak. Ha ott kopogtatok, a tanácsra hivatkoznak. így aztán marad minden a régiben — kesereg Halász János harmincöt éves fiatalember, miközben felesége a reggeli maradványait takarítja le az asztalról. A két legkisebb lány kint szaladgál a hideg, de napos időben. Három iskolában van. Ez a ház, ahol Halászék laknak, régebbi, mint a hosszú zsellérházak. Az út mellett épült, de ha lehet, még rozogább, mint a hosszú palatetős házak. Halász János nem tsz-tag. Otthagyta a közös gazdaságot, mert az öt gyerek biztos és havonta betervezhető jövedelmre sarkallta. Jelenleg a Szegedi Postaigazgatóság hálózati telefonszerelője. — Mink is nagyon szeretnénk a villanyt. Meg azt, hogy végre eldőljön, kié a ház. Arra is hajlandók lennénk, hogy megvegyük ezt a kis részt, mert aztán padlóztatnánk, szőnyeget tehetnénk bele, tataroznánk, szóval karban tudnánk tartani. Halász Janiékkal sokat beszéltünk erről, de ugye mink magunkban tehetetlenek vagyunk — sorolja keserveit Molnár Pálné. Gyökértelen emberek ? A Káptalan-major lakói közül kettőt már bemutattunk. Érdemes azonban megnézni a többieket is, akikre azt mondják a gondokat szívesen lerázó, mások sorsától idegen emberek, hogy gyö- kértelenek. Ma itt, holnap ott akarnak lenni, s maguk sem tudják, mit szeretnének. Arra azonban nem gondolnak az ilyen könnyen véleményt formálók, hogy talán éppen azért tekintik menedékhelynek a zsellérházat, mert jobb, kulturáltabb körülmények közé kívánkoznak, scsak a kedvező alkalmat várják, hogy szekérre tegyék maréknyi holmijukat? Mert valójában ez a helyzet. De nem csak ez! Vannak olyan sokgyerekesek, akik ha akarnának se tudnának innen mozdulni. Hol van lakás egy héttagú családnak? Hová tudnának menni azok, akiket ide köt a munka, a mindegy, hogy milyen, de mégis lakás, a tető? Ezek arra várnak, hogy valaki felfigyel a nyomorukra, s nem nélkülük, de velük együtt teremti meg az emberi körülményeket. Lakik itt olyan hetven körüli néni, aki nemrégiben egyedül maradt, s most havi két-há- romszáz forintból tengődik. Él az egyik lakásban olyan fiatalember. akit oktalanul kitagadott az apja, az anyja, s most betegen, alkalmi munkákból tengődik. A legtöbb családban azonban három—négy—öt gyerek eszi a kenyeret. Velük mi lesz? Ezt a kérdést később még feltesszük, de akkor válaszolunk is rá. Most Hasziló Istvánról szóljunk, aki bár nem volt otthon, de a császártöltési Kossuth Termelőszövetkezet főagronómusa. Molnár Albert elmondta: házat akar építeni Császártöltésen. Már másfél évvel ezelőtt megvette a telket a Terv utcában, van építőanyag is, de nem tud kikecmeregni a majorból, mert a kiskőrösi járási hivatal szerint előbb meg kell osztani a telket. De erre másfél év alatt nem volt képes a hivatal? Akkor miért beszélünk arról, hogy segítsük a tanyáról beköltözni szándékozókat? Gyökértelen emberek? Nem! Csak meglehetősen rideg az a talaj, ahol gyökeret szeretnének ereszteni. Egy tsz dicsérete Ez az alcím szebbed hangzik, mintha azt írtuk volna,' hog£ a hivatalok közönye. Mert az utóbbi mondat legalább annyira igaz, mint a dicséretet emlegető alcím. Említettük már, hogy a Káptalanmajor — különböző egyesülések, átszervezések után — a császártöltési Kossuth Termelőszövetkezet területéhez tartozik, kivéve a pincét, mert azt átadta az imrehegyi Új Élet Szakszövetkezetnek. A közös gazdaság irodájában a már szintén említett Molnár Albert meglepő dolgokat mond a káptalan-majori emberek törekvéseivel összefüggésben. S nemcsak mondja, de hivatalos írással bizonyítja állítását. — A vezetőség a múlt évben tárgyalta a káptalaniak helyzetét. Úgy határoztunk, hogy villamosítjuk, tatarozzuk ezeket a lakásokat. Pénzünk van rá. Ehhez azonban az kellett volna, hogy a tanács, mint az állami tulajdon kezelője nekünk, a szövetkezetnek átadja ezeket a házakat. Két évvel ezelőtt kérelemmel fordultunk az Imrehegyi Községi Tanácshoz a lakások kezelésének rendezése érdekében. A mai napig nem kaptunk választ. Tavaly, 1973. augusztus 15-én írtunk ugyanebben az ügyben a kiskőrösi járási hivatalnak. Azóta várjuk a választ, de úgy látszik, hiába — mondja a főagronómus és előveszi az 1973-as levél hivatalos másolatát. Ebből idézek: „Termelőszövetkezetünk vezetősége nevében kéréssel fordulok a hivatalhoz, hogy tsz-ünk területén levő, alább felsorolt állami tanyaépületeket a tsz használatába adni szíveskedjék... A felsorolt épületekben Í0 százalékban a tsz tagjai laknak... A telepi majorban villamosítási és karbantartási feladatok merültek fel... ha a lakásokat a t. Cím használatunkba adja, úgy rövid időn belül minden lakást villamosítunk.” Amint mondtuk is — válasz nem érkezett a szövetkezethez. Pedig a császártöltési Kossuth vezetősége átérzi az ott lakók helyzetét, szeretne és tudna is változtatni rajta, de ehhez egy hivatalos papírra van szükség, amit úgy látszik, hiába kémek. De elakadhatnak e a jó ügyért, az emberért felfakadt törekvések? Lehetséges-e, hogy a Káptalan-majorban élő családok sorsáért csak a* termelőszövetkezet érez felelősséget és más közönybe burkolózik? Ez az, amit nem szabad megengedni, még akkor sem, ha a helyi tanácsnak, a járási hivatalnak eddig csak odáig terjedt az odafigyelése, hogy kimentek, ha baj volt: ha állami gondozásba kellett venni gyerekeket.* Mi lesz a sorsuk a majoriaknak? A termelőszövetkezetnek meg kell kapnia — mert megkaphatja — a kezelési jogot, s akkor normális emberi körülményeket tud teremteni az ott lakókkal egyetértésben. Ehhez nemcsak jószándéka, hanem anyagi ereje is van. •A közeli Jövőben helyet adunk lapunkban a cikkben említett hivatalos szervek véleményének, megjegyzéseinek. (Szerk.) Gál Sándor Épül az új Kossuth-adó A hazai rádiózás egy régi problémája oldódik meg 1976- ban: új adóállomás épül a Kossuth rádió műsorának sugárzására, amelynek adását az ország minden pontján jól lehet • Ilyen hatalmas betontömbhöz horgonyozzák ki az acélból készült toronykolosszusokat. majd venni. A több mint 500 millió forintot felemésztő beruházást az teszi szükségessé, hogy a Kossuth Rádió vételi lehetősége évről évre romlik, és ma már csak az ország területének 55 százalékán lehet jól venni, hallani az adást. A vételi lehetőségek romlását részben az idézte elő, hogy az elmúlt évtizedek során több olyan adóállomást állítottak üzembe Európában. amelyek a Kossuth-adóéval azonbs, vagy közel azonos hullámsávon sugároznak. Másrészt a technikai fejlődés következtében egyre több zavaró hatás árasztja el az étert, amelyek mind gyengítik a vevőkészülékek felé „igyekvő” rádióhullámokat. (A Petőfi-adó műsorának vételével kapcsolatban mind itthon, i mind külföldön sokkal kevesebb panasz hangzik el, egyszerűen azért, mivel rövidebb hullámhosszon sugároz, amire kevésbé hatnak a zavaró tényezők.! A dicsőséges előd A Kossuth Rádió műsorát ma a lakihegyi nagyadó sugározza. Talán kevesen tudják, hogy 40 esztendővel ezelőtt, amikor megkezdte a „Budapest I.” műsor szórását, Európa legnagyobb rádió- tornya volt. Az óriási „szivar” magassága 314 méter, acélszerkezetének súlya 230 tonna. A tornyot nyolc acélsodropy horgonyozza ki. amelyek mindegyike egy-egy 80 tonnás, földbe ásott betontömbbe kapaszkodik. A toronyhoz derékban csatlakozó sodronyok egyenkénti súlya nyolc tonna. Ha összeadjuk a vasszerkezet súlyát, a sodronykötelek terhét, valamint azt a feszítőerőt, ami a toronyra hat. kiderül, hogy 410 tonna nehezedik arra a porcelán szigetelőtömbre, melyen a torony áll. Mindezt annak érzékeltetésére mondtuk el. hogy milyen nagy műszaki feladatot jelent egy ilyen hatalmas toronynak a megépítése. A lakihegyi nagyadó 1944-ben történt felrobbantásáig 120 kilowatt teljesítménnyel sugározott műsort. A felszabadulást követő újjáépítéskor 135 kilowattra növelték a teljesítményét. 1968-ban felújították a tornyot, és ezzel egyidejűleg 300 kilowattra emelték az adóteljesítményt. (Ugyanakkor a környező külföldi adóállomások között már szén számmal akadnak ezer kilowattosak is.) Romlik a vétel A mérések bizonysága szerint a Kossuth-adó műsorait 1949-ben az ország területének 89, a felújítást megelőzően 64. a teljesítménynövelést követően 77 százalékán lehetett élvezhetőén fogni. Napjainkban —- mint említettük — Magyarország területének alig több mint a felén hallgatható zavarmentesen a program. Különösen éjjel, a Nyugat-Dunántúlon, az ország déli és keleti részén rosszak a vételi lehetőségek. Bebizonyosodott, hogy az ország területén középhullámon csak minden eddiginél nagyobb teljesítményű adóállomás üzemben tartásával lehet a jelenlegi hatásfokromlást megállítani. Így határozták el az új 2000 kilowattos (2 megawattos) adó építését. Ehhez azonban új antennatorony is kell. Ennek helyét egy földrajzilag megfelelőbb helyen, a Bács- Kiskun megyei Solt nagyközség határában, a településtől mintegy négy kilométerre jelölték ki. Szovjet segítséggel A jelentős beruházás szovjet segítséggel valósul meg. Hazánkban ugyanis még sohasem gyártottak 150—300 kilowattnál nagyobb tel- ’jesítményű adót. Igaz. hogy ilyen különleges méretű berendezést eddig még a Szovjetunióban sem »készítettek, de a szovjet szakemberek mégis elvállalták a speciális adóállomás terveinek elkészítését és berendezéseinek leszállítását. A 300 méter magas acéltorony alkatelemei is a Szovjetunióból érkeznek Vnajd. s a Ganz- MÁVAG szakemberei fogják ösz- szeszerelni őket. A torony — a lakihegyitől eltérően — nem szivar alakú lesz. hanem egyenletes keresztmetszetű. A 2000 kilowattos rádió-adóállomás létesítéséről szóló kormányközi megállapodást az elmúlt év derekán írták alá. Solt térségében máris folyik a rádióállomás építésének helyszíni előkészítése, a tereprendezés, valamint az úthálózat. a víz- és elektromosener- gia-éllátás létesítményeinek kiépítése. Az adó energiaellátását 120 kilovoltos vezetéken — többszörös biztosítással — oldják meg. A jövő év végéig két. egyenként 1000 kilowattos berendezést szállítanak a Szovjetunióból. így külön-külön, a főidőben pedig párhuzamosan kapcsolva lehet majd sugározni a programot 1976-tól. az ország minden pontján jól foghatóan. A Solt közelében épülő nagyadó mellett egy kisebb adótornyot is építenek, ultrarövidhullámú műsor sugárzására. A régi lakihegyi „szivar” pedig valami új feladatot kap. Más középhullámú adást sugároz majd. Érdekes, hogy Lengyelország is hasonló gondokkal küzd a rádióműsor szórása terén. Nekik is új adótornyot kell építeniük az ország centrumában. Az ebben az évben elkészülő óriás a világ legmagasabb rádió-adótornya lesz. (644 méter). ŰJ SZABADALOM: A TRANSZPROGRESSZ Szemét - csöpostán • Itt »ofcifc az ötgyerekes János. • A pincénél van villany. (Pásztor Zoltán felvételei.) A moszkvai háztartási szemétszállítás föld alatti pneumatikus rendszerének terveit japán mérnökök a lehető legjobb nagyvárosi megoldásnak tekintik1 A csőposta jellegű, de annál sokkal nagyobb Transzprogressz rendszer bárhol, ömlesztett áru szállítására is jól alkalmazható. Nagy szolgálatot tehet az építőiparban, a bányászatban és a mezőgazdaságban. Az első ipari kísérleti berendezést a grúz Sulaveri város bányájában helyezték üzembe. A tapasztalatok szerint egy hat konténerből álló, 25 tonna összsúlyú szerelvény továbbításához mindössze hétszázad atmoszféra túlnyomás szükséges. A levágó hajtotta szerelvények óránként 45 kilométeres sebességgel közlekednek a csőrendszerben, amelynek átmérője 1020 milliméter. A konténerek ki- és 'Berakodása mindössze 1 percet igényel. Az új szállítási forma kir zárja az útközbeni veszteséget és független az időjárástól, további előnye, hogy teljesen zajtalan, A szakemberek nagy jövőt jósolnak az új szállítóeszköznek. A Transzprogressz szabadalmát a japán Sumitovo társaság vállalatai /megvásárolták. (APN—KS) /
