Petőfi Népe, 1974. március (29. évfolyam, 50-76. szám)

1974-03-09 / 57. szám

1974. március 9. • PETŐFI NÉPE • 3 A kihűlt tűzhely őrzői Szépek az út mentén elsu­hanó tanyák. Hófehérek, csende­sek, mozdulatlanok, mintha mély, varázslatos álom szállt volna rájuk. Hívogatnak, mint a mesebeli mézeskalácsházikó. Az utas, amikor rálép a barátságos kertkapuhoz kanyarodó ösvény­re, úgy érzi: megállt, megsűrűsö­dött az idő körülötte. Kilépeti hajszás életének folyton forgó kerekei közül, kitágult tüdővel szívj p be a zabolátlan csikóként nyargalászó pusztai levegőt, te­kintete szomjasan issza a fehér falon végigcsurgó különös fé­nyeket, csak az éktelen csaho- lásra riad fel. Hamar rájön azonban, hogy a bozontos puli nem mérgében — örömében ugat: végre vendég nyomja le az elárvult porta kilincsét. A háziasszony, Szabó Sándor- né mosolygós arccal fogadja a ritka látogatót. Hellyel kínál a szobában és szóval tart, amíg férje előkerül a szomszédolásból. A 78 esztendős Sándor bácsi ugyanis korát és fájós lábát meg­hazudtoló fürgeséggel járja a környéket, 3—4 kilométert is szívesen elgyalogol, hogy beszél­getőpartnert kéressen magának. „Már megint elcsavargott az öreg — mondja elnéző szeretet­tel a felesége —, hiába, nem tud meglenni beszéd nélkül.” — Már­pedig a pusztában messzire kell menni annak, aki emberi szóra, társaságra vágyik. Szabó Sándor itt született, a Borbáspuszta 119-es tanyán, s amíg él, nem is vágyik másho­vá. Amíg erővel bírta, a Vörös Csillag Tsz-ben dolgozott, most. hogy nyugdíjas lett, tesz-vesz a tanyája körül, jár-kel a határ­ban. nézelődik, meghallgatja ho­gyan élnek mások, elsorolja a maga dolgait, esténként pedig bekapcsolják a rádiót és figyelik, mi újság van messze, a tanyán túl, odakint a nagyvilágban? Ez az egyetlen szórakozásuk. Beszél­getni is szoktak. — A gyerekekrői — mosolyo- dik el boldog-büszkén Szabó Sándorné. — Egy fiunk van, meg egy lányunk, az. egyik Tiszakécs- kén él, a másik Kecskeméten. Jól élnek, szépen élnek, ez a mi legnagyobb boldogságunk. Meg a gyerekek gyerekei. A 4 unoka és a 3 dédunoka, akik nyaranta élettel töltik meg a há­• Szabóék és az udvarra költöztetett öreg kemence. (Foto: Tóth Sándor) zat. Sajnos, gyorsan elszaladnak a boldog nyári napok, jön a hosszú ősz és a barátságtalan tél, amikor csak az emlékekből le­het élni és azoknál melegedni. Hol vannak már azok az idők, amikor szinte egy pillanatra sem aludt ki a tűz a kemencében-? Mindig sült valami: kenyér, ka­lács, rétes az örökké éhes gye­rekeknek. A kemence felesleges-, sé vált, az idő is eljárt felette, csak rontotta bent a lakásban a levegőt, ezért pár éve kiköltöz­tettél az udvarra. Nagyritkán, nyáron, ha összejön az egész csa­lád, begyújtanak még az öreg, rozoga jószágba, az pedig hálás, átpirosodott arccal nevet rájuk. Mintha annak örülne, hogy még mindig a szolgálatukra lehet. Együtt öregedtek meg. A Sza­bó házaspár, a tanya, a nemze­dékeket kiszolgált családi tűz­hely. Össze is tartoznak. Fogják, őrzik egymást, s a rohanó idő, mintha egyetlen pillanatra meg­állt volna fölöttük. Elégedettek, mert megtették a magukét. Bol­dogok. mert 52 éve állnak, do­logban, ünnepben, gondban, örömben, hűségben egymás ol­dalán. Nem azt siratják, hogy elfogytak, szétfutották a gyere­kek: annak örülnek, hogy az ő életük még jcbb lett, gazdagabb, változatosabb. A szívükkel fi­gyelik őket, nem az önzésükkel. Megértik, hogy ma másként , él­nek, elfoglaltabbak a fiatalok. A tanya sem ugyanazt jelenti már a számukra: élni nem tudnának benne, csak rövid időre megpi­henni. Ünnep, ha jönnek. Mostaná­ban már nem is tudnak másra gondolni, mint a nyárra. A déd­unokák újból felhangzó vidám zsivalyára, amelytől ez az öreg, sok vihart látott tanya is egészen megfiatalodik... Vadas Zsuzsa A televízió igazodik az évszakokhoz A televízió az eddigieknél- job­ban tekintétbe veszi a műsorok összeállításában az évszakok sa­játosságát —nyilatkozta az MTI munkatársának Székely Istvánné, a műsorszerkesztőség vezetője. A különböző produkciókat úgy állítják össze, s úgy tervezik az ismétléseket, hogy jobban kihasz­nálják az őszi—téli—tavaszi pe­riódus kínálta lehetőségeket. Va­sárnap délelőttönként az Iskola­televízió nyelvtanfolyamai és gyermekműsorok mellett, amelyek rendszeresen jelentkeznek, a sze­zontól függően ezután sportese­ményeket is láthatunk. A jövő­ben olyan közérdeklődésre szá­mot tartó adásokat ismételnek itt meg, amelyek nemcsak a gyere­kekhez, hanem a felnőttekhez is szólnak. Többek között ezért su­gározzák majd a közeljövőben Leonard Bernstein sorozatának újabb epizódjait, illetve szimfo­nikus hangversenyeket, zenei ösz- szeállításokat. Március 10-én dél­előtt például az „Emlékezetes hangversenyek” sorozatban Bar­tók II. zongoraversenyét hallhat­juk Kocsis Zoltán előadásában. Vasárnap délutánonként feltűn­nek majd a képernyőn az első­sorban gyermekeknek szánt szó­rakoztató, kalandos Ifjúsági so­rozatok, amilyen Bácskai Lauró István „Keménykalap és krump­liorr” című műsora lesz. Másik újdonság, hogy az Is­kolatelevízió délelőtti adásai kö­zötti szünetben ezután sorra meg­ismétlik azokat a közérdeklődés­re számot tartó produkciókat, amelyeket korábban mutatott be a televízió, de amelyeket a vál­tott tanítási rendszerben tanuló gyerekek elfoglaltságuk miatt nem láthatnak. (MTI) EGY MSZBT-TAGCSOPORT MUNKÁJÁRÓL Mindennapos barátság A Magyar—Szovjet Baráti Tár­saságnak bizonyára kevés tagcso­portja mondhatja el magáról azt, amit a kiskunhalasi kórházban működő kollektíva tagjai. Náluk ugyanis — rendhagyó módon — nem a tagcsoport megalakulása után fogtak hozzá a baráti.kap­csolatok kialakításához, hanem megfordítva: a szovjet elvtársak­kal kiépített, évtizedesnél is ré­gebbi együttműködésre tette rá a koronát, mintegy éve, az MSZBT-tagcsoport létrehozása. Egy szovjet kórházat minden­ben segítő, szoros munkakapcso­lat volt az alap. A hétköznapi barátságból fejlődött ki az évek során a két nép ünnepi alkal­mairól való közös megemlékezés. Így alakult ki sok-sok szívélyes, személyes kapcsolat, ismeretség, barátság. Tavaly egy turistacsoport tag­jaként Szimferopolban járt Béres László, a kiskunhalasi ' kórház párttitkára. Az ottani szálloda halijában fogadták a magyar ven­dégeket, akik mindegyikét a le­hetőség szerint egy-egy „szakma­beli” vette pártfogásba. így is­merkedtek meg a magyar egész­ségügyi dolgozók — az 1-es szá­mú poliklinikára látogatva — an­nak igazgatójával, A. D. Vudric- kájával, s kölcsönösen beszámol­tak egymásnak munkájuk ered­ményeiről csakúgy, mint a gon­dokról. Maga a poliklinika egy régi épületben kapott helyet, s bár egyszerű körülmények közt működik, a benne végzett mun­kát mégis példás rend, tisztaság és fegyelem jellemzi. A tagcsoport a szimferopoli kórházzal kialakított jó kapcso­latot tovább ápolja. Már elküld­ték a levelet, amely a halasi kór­ház közeli átadására, avatására szóló meghívást .tartalmazza. Az említett túra alkalmával . egyébként ketten a tagcsoportból színes diafelvételeket készítettek a Krím tájairól, útiélményeik­ről. A képes „beszámolót” nem­sokára levetítik, s erre a pre­mierre a szovjet elvtársak—szak­társak is hivatalosak. A közeljövőben újabb barátság­vonat indul a kiskunhalasi járás­ból Kijev—Moszkva—Leningrad úticéllal. A kórház egyik KISZ- alapszervezetének a titkára is ott lesz majd az utasok közt. A ba­ráti kapcsolatok ápolásának ösz- szetevője az igyekezet: minél több aktivista győződjék meg személyesen a nagy testvérnép eredményeiről, s szerezzen minél több személyes jóbarátot. Hiszen ezeket az alkalmakat sem a ké­peskönyv, sem az útleírás nem pótolhatja. Sokat hallunk, olva­sunk a természetet is átformáló nagy létesítményekről, a szovjet népgazdaság hihetetlen arányú és ütemű előrelépéséről. Minden közleménynél, statisztikánál töb­bet jelent azonban a közvetlen megismerkedés a magunkfajta szovjet polgárok életével, mun­kájával, szórakozásával; a tudat, hogy gondjaink és örömeink azo­nosak. Ezzel a szándékkal van eltel­ve a csoport mindegyik tagja. És addig is, amíg közülük mind töb­ben eljuthatnak az országaink közötti határon túlra, a lehetősé­gek keretein bélül igyekeznek erősíteni a kapcsolatokat. Leg­közelebb Budapestre látogatnak ,el, a Szovjet Tudomány és Kul­túra Házába. —a —r SAKKTUDÓS, IRODALOMSZERVEZŐ, NÉPNEVELŐ VOLT M intha ma lenne: őszes, jel­legzetesen intellektuális férfi megy, mendegél a Kisfa­ludy utcán a posta felé. Minden reggel* ha esik, ha fúj. Korán kezdi a napot Tóth László. Dol­ga töméntelen, sokfelé elgyűrűz­te az élet, sokféle szolgálat vár­ja. Azt írtam megy, mendegél: pontosabb, szemléletesebb kife­jezés híján. Sétálni talán senki sem látta hosszú életén keresz­tül, mindig céllal igyekezett va­lahová, szüntelen szellemi ké­szenlétben. A napi postájáért megy, mert mielőtt bármihez fogna, tudni akarja, mi történt a világban. Ritka eset, hogy néhány perc ele­gendő leveleinek áttekintéséhez. Felelős figyelemmel, egyforma érdeklődéssel tanulmányozza va­lamennyit, lett légyen föladója sakkvilágbajnok, kezdő verseny­ző, egyetemi tanár, iskolázatlan kapás. Tanácsot, segítséget kér­nek, tájékoztatnak, köszönnek. A szeszélyesen kanyargó Kis­faludy utcába ilyenkor még ki­csi a forgalom. Laci bácsi har­minc-negyven emberrel ha ta­lálkozik. És ugyananyiszor kö­szön. öt lépést tesz és emeli a kezét kalapjához, biccent, meg- csillarr^szemüvege. Mindenkit is­mer. A közéleti tevékenység volt az életeleme. Azok közé a keve­sek közé tartozott, aki tudott hatni az emberekre. Metsző logi­kával. szelídséggel, értelemmel, jó ügyek pásztoraként. Rövidnadrágos diákként font«» szerepet vállal és kap az első magyar sakkszövetség megszer­vezésében. Elbűvöli a nagyhírű mestereket. Fölényes tájékozott­ságával, célratörő érveivel és vi­selkedéssel Egyenrangú félként tárgyal a felnőttekkel. A hato­dikos gimnazista szerkesztési, nyomdai ügyekben tapasztaltabb Laci bácsi korosabb partnereinél. 1911 ta­vaszán sakkújságot ad ki — gon­dolom, hogy az elsőt vidéken'—, majd keresztülviszi, hogy a Ma­gyar Alföld önálló sakkrovatot nyisson, a Népszava után első­ként az országban. Az ifjúság optimizmusa, akadályt nem is­merő merészsége a férfi kitartá­sával, erejével szövetkezett. Játékos kedvét, derűjét, a meg­újulás képességét, fogékonyságát súlyos betegsége napjaiból is megőrizte. Halála előtt jártam nála utoljára, egy ismert magyar író társaságában. A szobába lép­ve láttuk, hogy a szervezete föl­adta a harcot, bevégeztetett. Kí­mélni akarván elhallgattuk jöve­telünk célját: olyan sakkozókról szeretnénk hallani, akik szorga­lom hiánya vagy más okok miatt képességeik, adottságaik alatt maradtak. A nagybeteg megérez­te visszavonulási szándékunkat. Még ekkor sem engedte meg ma­gának, hogy hiába forduljanak hozzá tájékoztató sért. „Kiszedte”, hogy mit akarunk és mind job­ban megfeledkezve állapotáról, beszélt nagy mesterekről, akik még nagyobbak lehettek volna, ha tudják, hogy ezen a földön minden munkáért adatik, ha le­gyűrik kényelmességüket, ha szí­vósak. Laci bácsi minden moccaná­sával, gondolatával a nép szel­lemi. kulturális felemelkedését szolgálta. A hétgyerekes hóttsze- gény kőműves fia mindig tud­ta, hogy honnan származik. Azon kevesek közé tartozott, akit te­hetsége az osztálytársadalomban is magasra röpített volna, ha al­kalmazkodik, ha csupán saját karrierjét építgeti. A gimnázium legjobb, kedvelt, minden lehet­séges babérokkal ékesített, ju­talmazott diákja a munkásott­honban tudakolta a jövő útjait. Szinte gyerekfejjel tanulta meg, hogy kulturális haladás el­képzelhetetlen alapvető társadal­mi, gazdasági változások; forra­dalmi megújulás nélkül. A szociáldemokrata párt aktív tagja, az őszirózsás forradalom után a Nemzeti Bizottság titkára. . és ő olvassa föl 1919 márciusában a proletárdiktatúra kivívását tu- ‘dósító táviratot- A Tanácsköz­társaság napjaiban tőle is szo­katlan energiával dolgozik, és a fehérterror börtöne sem tudja megtörni. A módszereken változ­tat: a haladó irodalom, a való­ságfeltáró, elmaradottságunkra figyelmeztető írók műveinek a megjelenését segíti. Veres Péter „szívem szerinti értelmiséginek” nevezi, Illyés Gyula, Németh László, Sárközi György baráti köréhez számítja, elis .réssel szól róla Kassák Lajos é_ Csuka Zoltán." Felszabadulás után szeretett városa polgármestereként, majd tanácselnök-helyettesként, más­kor a Hazafias Népfront megyei és városi elnökségében dolgo­zott. Érdemeit a fogyó idő csak növeli. Laci bácsi mindig fiatalpárti volt. Halálának tizedik évfor­dulóján én is a fiatalokat szólí­tom. Tanuljanak tőle szorgalmat, önzetlenséget. Éljenek olyan ter­mékeny, értékes életet, mint ő, aki nélkül sokkal szegényéül lenne Kecskemét és a haladó magyar kultúra. És akkor min­dig köztünk marad, segít, ne­künk dolgozik, mint amikor még a Kisfaludy utca köveit rótta naponta. Laci bácsi, Tóth László, a sakktudós, népnevelő, iro­dalomszervező. Heltai Nándor ti Nincs bizonyíték Prikulics, a Kökénykékítő üzem személyzetise dühösén hallgatta Héderkúti igazgató atyai korho- •lását. — Nincs mit tenni Prikulics kartárs, nyomozni kell tovább. Meg kell találni, hogy ki irkái ja ezeket a névtelen leveleket. Tűnődve nézegette a legújabb le­velet, s hangosan kezdte olvasni: ... én csak egy egyszerű, szerény dolgozó vagyok ebben az üzem­ben és nem hagyhatom szó nél­kül, hogy mik történnek itt. Élné. zést kérek azért, hogy nem írtam alá a nevem, de a végén úgyis rajtam csattanna az ostor. Hát, tehetek én arról, hogy mindent észreveszek? A munkám becsület­tel elvégzem. Kántor pedig, aki velem szemben ül. egész nap csak a körmét piszkálja és mégis ő kapott prémiumot. Pedig megír­tam előző- levelemben, hogy Kán­tor ötven forintot fizetett nekem, hogy készítsem el helyette a ha­táridős jelentését. Azt is megír­tam, hogy a második oldal negye­dik bekezdésében szándékosan rossz adatot írtam be az újítások számáról, mert a múlt évben csak két újítás volt és én nem írtam be csak egyet. Mégsem történt semmi, azt viszont hallottam az - igazgató titkárnőjétől, hogy a Kántort rágalmazó levelet nem veszik figyelembe, annál is in­kább, mert ténylegesen két újítás volt csak. a másodikat néni fo­gadták el. Arról sem tehetek, hogy a köny­velés ablakai a portára nyílnak és a napokban is láttam, hogy egy egész teherautó kékítetlen kö­kényt vitetett ki a főmérnök, amit egy óra múlva ugyanúgy vissza­hoztak. Kifelé nem kellett szállító- levél. visszafelé azonban már be­vételezték a főmérnök kartárs anyósa nevére. Éppen a pénztár felé mentem, amikor a főmérnök kartárs az anyósa nevében fel­vette a kökény árát. A pénztáros még sajnálkozott is, hogy szegény asszony nyolcvanhat éves létére kénytelen kökénvszedéssel foglal­kozni, a főmérnök kartárs meg­nyugtatta, hogy ez neki egyenesen gyógykúrát jelent, mert a friss le­vegőn való tartózkodás jót tesz,az asztmájának. A, pénzzel pedig se­gíti a balatoni üdülő építését. Amikor ezt megírtam, hallottam, hogy szidták a levél íróját, mert igenis elképzelhető, hogy az anyós a kézzel hajtható tolókocsijában az árokparton ’kökényt szedett. Azért lett egy teherautóval, mert szorgalmas volt. Arról sem tehetek hogy laká­som ablakai a piacra nyílnak és minden piaci napon látom az igaz­gató kartárs Mercédesét ott ácso- rogni. Nem soká tart az egész, hamarosan megjelenik Pőre Péter, a sofőr és cipeli a degeszre tö­mött kosarakat az igazgató kar­társ felesége után a Mercedesbe. Tudom, hogy ezeken a napokon az igazgató kartárs reggelente egészségügyi séta ürügyén gyalog fárad az üzembe. Amikor ezt megírtam, hallottam, hogy szid­ták a levélírót, aki az igazgató kartárs feleségét cipekedésre kár­hoztatná, az igazgató kartárstól pedig sajnálja azt a három-négy kilométernyi sétát. Különben is Pőre Péter KISZ-tag és társadal­mi munkában segít. Arról sem tehetek, hogy a hob- bytelkem egészen az erdő alaitt van és amikor az ásásban elfá­radva lehevéredtem az erdő szé­lén levő bokor tövébe, akaratla­nul is tanúja voltam annak, hogy a bokor túlsó oldalán Bikuci Ádám főosztályvezető kartárs és Évike, az igaizgató kartárs titkár­nője éppen a népesedési politika végrehajtásán tevékenykedtek. Amikor ezt megírtam, nemcsak az igazgató kartársnak hanem Bi­kuci Ádám főosztályvezető kar- társ feleségének és Évike vőlegé­nyének is. kitört a vihar. Egészen véletlenül tudom azt. hogy Biku- ciné nagy jelenetet rendezett és beadta a válópert. Ez elég kelle­metlen. mert a fiam. aki az idén végzi el az egyetemet Bikuciék lányának'a vőlegénye és ugyebár nem nagyon tetszene az, hogy a fiam, elvált szülők lányát veszi el feleségül. Évike vő­legénye is szakított és pont tőlem kért tanácsot, hogy Bi­kuci főosztályvezető kartársat is megpofozhatjá-e jogos felindu­lásból. vagy elég, ha Évikének le­kever egy-két frászt. Nagyon cso­dálkozom ezek után. hogy sokan fel vannak háborodva. Azt han­goztatják. hogy Bikuci kartárs rendkívül fontos felelősségteljes munkájában igen jót tesz olykor egy kis kikapcsolódás, nem is be­szélve a sikerélményről, amit ez­után vállalatunk további felvirá­goztatása érdekében tudott volna hasznosítani. Évikét is védik, szidják a levélírót, aki megakadá­lyozta, hogy egy férjhezmenés előtt álló rendes, becsületes lány ele­gendő gyakorlatot szerezzen a há­zasság nagy követelményeinek el­látásához. Ilyen dolgok történnek itt tisz­telt igazgató kartárs és akkor tő­lem meg sajnálják a különmun­kát. Amikor hazavittem hat ki­logramm kökényt, hogy otthon, az esti pihenésemet feláldozva kiké- kíthessem és ezáltal anyagi jólé­temet egy kicsit gyarapíthassam, fegyelmit akasztottak a nyakam­ba. Nem merem levelem alá oda­írni a becsületes nevem, mert tu­dom, hogy én iszom meg a levét. — Nos. mit szól hozzá Prikulics kartárs? Ugye nem engedhető meg, hogy valaki ilyen rágalmazó leveleket irkálion? — Igazgató kartárs. mondtam ■ már az öreg Leveli Lóránt írta a ' leveleket. A könyvelés írógépével. Be kell hívatni . . . — Nem lehet csak úgy nekiug­rani Prikulics kartárs. Kényes ügy ez, nem írta alá a nevét, nincs bizonyíték... Opauszky László MEGNYÍLT az AMFORA 9? AMFORA ÜVtRT hírős I BOLT i KECSKEMÉTEN, KÉTTEMPLOM KÖZBEN Minden igényt kielégítő üveg-, porcelánkerámia- ajándéktárgyak DISZDOBOZOLT, DlSZCSOMAGOLÁSÜ ARUK SZELES VÁLASZTÉKBAN! Nyitva: reggél 9—18 óráig, szombaton 9—15 óráig! L _________________________________I

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents