Petőfi Népe, 1974. március (29. évfolyam, 50-76. szám)

1974-03-02 / 51. szám

1974. március 2. • PETŐFI NÉPE • 3 Kendőzetlenül Felbontatlan csomagok A nnak idején örömmel ad­^ tunk hírt arról, hogy a bajai Ady Endre Könyvtár meg­tisztelő feladatot kapott: rábíz­ták a délszláv báziskönyvtár teendőinek ellátását. Ez köze­lebbről azt jelenti, hogy három megye nemzetiségi községeinek szerb-horváth nyelvű olvasmány­igényét kell kielégítenie. Az induláskor ezer egynéhány- száz kötet állt rendelkezésükre e célra. A Magyarországi Dél­szlávok Demokratikus Szövetsé­ge jóvoltából azután az elmúlt évben újabb könyvcsomagokat kaptak. Ezúttal nyolcvanezer fo­rint értékben. Azt gondolhat­nánk — és joggal —, hogy a kül­demény megérkezés,e után a ka­pott könyvek folyamatosan az ol­vasókhoz kerültek. Ez lenne a logikus, ez igaz; de nem így tör­tént. Bármilyen furcsán is hangzik, a csomagokat a megérkezésük óta ki sem bontották. Ott lapul­nak — érintetlenül — az intéz­mény raktárában. Egymás he- gyén-hátán. A szűk helyen szin­te hozzáférhetetlenül. Kérdésemre a könyvtárosok elmondták: azért nem bontották ki eddig a csomagokat, ' mert n,em tudják elhelyezni a köny­veket. S szállítóeszköz hiányá­ban szétosztani sem képesek a délszlávok által lakott községek­nek. Arra várnak, hogy megkap­ják végre a várva-várt művelő­dési autót. S arra, hogy a szerb- horvát nyelvet ismerő könyvtá­rost alkalmazni tudják. Mindket­tőre van ígéret. Ez jó; hogy kaptak ilyen ígé­retet. De jogosan merül fel a kérdés: nem lehetett volna elin­tézni — mindkettőt — előbb? Hat azok a bölcs belátás és jó­indulatú ügyszeretet által oda­irányított művek arra vannak kárhoztatva, hogy így lapuljanak kibontatlanul egy szűk, rozoga raktár mélyén? Egy olyan he­lyen, ahol arra sincs lehetőség, hogy kibontsák a csomagokat? Ha már így szóba került ez a téma, gyorsan meg kell jegyez­nünk, hogy. az Ady Endre Könyvtár Bács-Kiskun megye legrosszabb körülmények közt működő ilyen intézménye. Ha v,em változik a szó szerint érten­dő nyomorúságos helyzete, előbb- utóbb nem látszanak ki a köny­vek a hulló vakolat alól. Meg­írtuk ezt már máskor is. Naponta negyvenen, ötvenen szoronganak az olvasóteremnek is használt kölcsönző helyiségben a könyvet szerető bajaiak; ab­ban a kölcsönzőben, mely rak­tár is egyben, s ahol a kopott, füstös, omló falak meglehetősen lehangoló környezetet nyújtanak. Mindez a szellemi felüdülésre, a meghitt tűnődésre, elgondolko- zásra, a gondolat és szépség okozta gyönyörűségre nem ad így lehetőséget. Legfeljebb elke­serít vagy felbosszant. Gondoljuk el: hányán és há­nyán mennének el az intézmény falai közé művelődni, tanulni, az olvasás által kellemes, perceket eltölteni, ha ez nem így lennel Beszéltem bajai emberekkel, akik úgy nyilatkoztak, hogy nincs kedvük bemenni ilyen csúnya, szűk, elhanyagolt hely­re. Józsi bácsi TOVÁBB JUTNI ÖNMAGUNKNÁL Vers és próza a Forrásban A megjelenésének hatodik évfolyamába lépett Forrás idei második száma nemrégiben hagyta el a nyomdát. A fo­lyóirat olvasói közül bizonyára már sokan alaposan „meg­rágták” a benne található írásokat, mert mi tagadás, mindig kíváncsian várjuk ezt a folyóiratot, amelyre oly nagy szük­sége van a Kecskeméten, a megyében élő és alkotó embe­reknek, az irodalombarátoknak, s egyáltalán mindazoknak, akik a művelődést, a tájékozódást, a kulturált szórakozást nem fejezik be a napilapok sportrovatainál. Mit kaptak most a Forrás olvasói a kezükbe, kielégítheti-e igényeiket az a vers és szépprózai közlés (jelen írásunkban csak ezekkel foglalkozunk), amely helyet kapott ebben a második számban? A kérdést azonban másként is föltehet- jük: mit gondolhat az olvasó, ha végigböngészi a Forrás­ban közölt verseket és prózai írásokat? Azért merek ilyen fogalmazással élni, mert magam is, mint olvasó mondom el véleményemet. Amikor elkészült ez a portré, először több hangzatos címet is próbáltam adni. amelyek a „fő­szereplőt” sűrítve jellemeznék. Végül is maradt a jelenlegi, ame­lyiken őt Kecskeméten csaknem mindenki ismeri és emlegeti sze­retettel. S amelynek hallatán ki­ki arra gondolhat, amelyik olda­láról emlékezetében tartja dr. Ká- konyi Józsefet: a munkásspor­tolóra, a nagy szorgalmú és tehet­ségű jogászra, vagy az államigaz­gatási feladatok szakavatott inté­zőjére ... Az év eleie óta. amikor nyugál­lományba lépett, a Kecskeméti Városi Tanács ügyfélszolgálati, tájékoztató irodáját vezeti. Nála alkalmasabb embert aligha talál­hattak volna erre a posztra, amelyben való foglalatoskodás szinte kötelezően azzal jár, hogy a tanácsi tennivalók, sok-sok te­rületén kell otthon lennie. Élete 65 küzdelmes esztendeje nyitott könyv a kecskemétieknek legalábbis az idősebb korosztályai előtt: Közülük sokan ismerik élet­pályáját. Munkáscsaládnak volt a gyermeke, s korán özvegyen ma­radt édesanyja bizony éjt nappal­lá téve fáradozott hogy az élet­ben mindhárom szülötte boldogul­hasson. Kákonvi József az érettségi után az akkori értelmiségiek jó részé­vel azonos sorsra kényszerült: szellemi inségmunkát vállalt a városnál. — Tulajdonképpen mit jelentett ez. Józsi bátvám? Hiszen a mai fiatalok ezt a fogalmat szerencsé­re már hírből sem ismerik. — Hét esztendőn át dolgoztam havi 30 nengő bérért. Átszámítva *ez nagyjából az egyharmadát, leg­feljebb a felét teszi ki egy mai adminisztrátor fizetésének. Egész naoos elfoglaltság volt. minden kedvezmény, sőt szabadság nélkül. Pedig a szabadságra igen nagy szüksége/ lett volna, hiszen pár­huzamosan a jogra is beiratkozott. Hallomásból tudom, hogy — mi­vel a tankönyvhöz nem tudott hozzájutni — egv társától vette kölcsön, s kézírással másolta le a római jogot! Egyetlen nap ta­nulmányi szabadságot sem vett igénybe, s a doktorrá avatással kapcsolatos költségekhez kishíján egyévi fizetésének megfelelő ösz- szeget kellett megtakarítania. A diploma sikeres megszerzése után kezdett a pályája valamics­két „egyenesbe jönni”. Díjnoknak. majd közigazgatási gyakornoknak nevezték ki. Legalább tucatnyi különféle munkakört töltött be ezenkívül, példás ügybuzgalom­mal. Ezután az újonnan alakult tanács titkárságát szervezte meg, s itt is dolgozott 1968-ig. Ekkor került az igazgatási osztály élére, ahonnét a múlt év végén nyug­díjba vonult. S mint említettük, napjainkban a nemrég életre hí­vott tájékoztató irodát irányítja fiatalos lelkesedéssel, fáradhatat­lanul — Életemet meghatározta, tet­teimet mindenkor megszabta a munkás származás — mondja el­gondolkozva. — Az. hogy soha nem tagadtam meg, honnét jöt­tem, talán közrejátszott a korábbi sok-sok mellőztetésben is. — Majd felcsillanó szemmel, derűs pillan­tással kezd beszélni másik nagy szenvedélyéről, a sportról: — Ti­zenötéves koromtól 1941-ig vol­tam a KTE aktív sportolója. Ügy hiszem, kevés értelmiségi mond­hatja el magáról, hogy szívét és erejét egy életen át munkás sport­egyesület színeihez kötötte. Ter­mészetesen a foci volt az a sport­ág, amely mellett „a voksot letet­tem”. Voltam csapatkapitány, ed­ző, húsz évig a megyei JT titká­ra. s három évtizeden keresztül játékvezető. (Jómagam, majd 25 éve •— amióta talán kecskemétinek szá­mítok — úgy ismertem meg Jó­zsi bácsit, amint a zöld gyepen a 22 játékost dirigálja. S ma is ott él bennem az akkori kép: ki­hajtott fehér ingnyakú fekete mezt visel, s már akkor sem ép­pen éjsötét haja lobog a játékkal lépést tartás lendületében ...) — Hidd el. a sportnak is kö­szönhetem. hogy egyszer sem vol­tam táppénzes állományban a hi­vatali pálya 42 évén át. Persze, ma már nem a régi a gépezet, de ameddig még tehetem, dolgozni akarok. 4 A Lechner Ödön megálmodta épületben jóformán egyetlen ak­tív kortársa sincs már. De ő to­vábbra is tevékenykedik. És nem­csak ú j munkakörében akar hasz­nálni. hanem a közéleti szerep­lésből is részt vállal. Elég, ha annyit mondunk, hogy a Munka Törvénykönyve hatályba lépése óta elnöke a munkaügyi döntő- bizottságnak. s a népfront IV. ke­rületi bizottságának is titkára. Az idén ünnepli házassága 30. évfordulóját. Élete párja ugyan­csak majd négy évtizedet szentelt életéből a pedagógus hivatásnak. — Ezt a hajszás életet, a viha­ros esztendőket csak ilyen feleség, ilyen család mellett lehetett leél­ni, megharcolni, mint az enyém — mondja halkan, valami furcsa fénnyel a. tekintetében. — Nem én találtam ki, de így igaz: a jó munka egyik alapja a rendezett családi élet. Talán ebben rejlik Józsi bácsi csodálatos munkabírásának, az idővel dacoló fiatalságának a titka.. Jóba Tibor Beszéljünk először a versek­ről. Azt hiszem abban megálla­podhatunk, hogy Buda Ferenc versét bármelyik országos iro­dalmi folyóirat szívesen közölte volna, ha nem is indítóként. Tu­dom, a szerkesztők ezzel mintegy rangot akartak adni a versnek, holott annak akkor is magas rangja van, ha máshová törde­lik. Budának ez az „én-verse” újabb példa arra, hogy a vér­beli költő abból is remeket tud alkotni, ha éppen nem tud al­kotni. Ezzel a verssel olyan színvonaligényt plántált a For­rás az olvasókba, amit a továb­biakban nemhogy kielégíteni, de hozzávetőlegesen megközelíteni sem tudnak a többi versek. Szalai Csaba — amint a For­rásban közölt öt verse bizonyít­ja — kiforratlan, kezdő költő, ami egyúttal azt is jelenti, hogy az erények, s a hibák együtt burjánzanak írásaiban. Erénye a természetes látásmód, a leíró­készség, a képi megjelenítés, de ezek a tulajdonságok még csak a megsejtésig vannak jelen ver­seiben. Hibái, sajnos, jobban ki­tapinthatok: a százszor leírt jel­zőket ő százegyediknek írja le, mint például a poros akác, zörgő tengeri, vörös hold, a v i 11 bérház stb. Arról nem is beszélünk, hogy verseiben a ritmust gyakran pozdorjává tö­ri. Mindezen túl az öt versben a költő nem tud vagy nem akar túljutni önmaga helyzetén, saját gondjain, azon, hogy neki nincs hová mennie, hogy elébe áll az őszi haláltól menekülő növényi világnak, hogy szekér döcög ve­le a lápon át, hogy zúzos cipő­ben áll és vár, hogy „Én várta­lak ...” Szalai pedig képes vol­na arra, hogy érett, megmunkált, s megszenvedett (kihordott) ver­seket adjon a Forrásnak. Éppen úgy, mint Nógrádi Gá­bor, akitől két verset — Végzés, Dal — közöl a folyóirat, ö sem képes kikeveredni a „saját fáj­dalmad, örömed” igézetéből, s ezt sem a megkívánt színvonalon valósítja meg. A Végzés című versét például így kezdi: „Ami álmodás itt: hazugság/ami tör­ténés benne: ^étek /ami pilla­nat: szörnyű újság ami bizo­nyos: sosem ének...” Persze a vers végére kiderül, hogy itten fonás * IRODALOM—TUDOM ÄNY—MŰVÉSZET az ő szerelméről van szó, s ezt variálja tovább a Dal című vers­ben is, gyatra rímeivel, (boldog­talan — van; van — haszonta­lan; szegényét — pénzét; ölelé­sét — vétkét). Papp Lajos, a Miskolcon élő, s immár négykötetes költő leg­alább megmunkált verseket kül­dött a Forrásnak, noha igényte­lenek ezek a költemények. Papp Lajos sorait olvásva eszünkbe jut, amit ^ Népszabadságban leg­utóbbi kötete megjelenésekor írása címéül választott a kriti­kus: A középszer veszélyei. Igen, ezt a veszélyt látjuk Üzenet ősz­szel és Muzsikusok című versei­ben is. Jól megírt versek ezek, de nem mondanak semmit, vagy ha mégis, akkor a költő (aki még negyvenéves sincs) azon óhajá­ról olvashatunk, hogy „néha jó lenne menekülni... szállni, még­is, hogy szállni lássák bennünk a végső reménységet...” Pedig Papp Lajost, mint közéleti lí­ránk nagy ígéretét jellemezte ,az első kötet. Mi van hát akkor, hogy most végső reménységről énekel — sajnos — a középsze­rűség színvonalán. Maradt végül Galambosi László: Fehérben című verse. Szép, téli vers gondolatok, érzelmek nélkül való, viszont eredeti képekkel, jó hasonlatokkal. A Forrás új számának szép­prózai anyagáról szólva könnyebb a dolgunk. Raffai Sarolta: Mor­zsahegyek című kisregényének első része még csak a cselek­mény kezdeteit láttatja velünk, de abból máris sejlik, hogy a kibontakozás, majd a befejezés izgalmas, vérbeli kisregénnyel is­merteti meg az olvasót. Mi ta­gadás, alig várjuk, hogy a foly­tatást olvashassuk. Külön téma Ördögh Szilvesz­ter Monológ a tehetetlenségről című írása, amelynek alcíme: Franciaországi följegyzések — 1973. február—május. A szerző ösztöndíjasként volt Franciaor­szágban. Nem tudjuk, hogy ösz­töndíjas ideje alatt mit írt még, de ha csak ezt a monológot, ak­kor bizony kár volt kimennie. Nem azt vitatjuk, hogy bárkinek is — így az írónak — nincs jo­ga ahhoz, hogy ő pesszimista le­gyen, sőt, hogy ezt az állapotát érzékletesen le is írja. De miért kell ezt közölni, miért kell ter­jeszteni ezt a pesszimizmust, ezt a nihilt? Nem megyünk bele az elemzésbe, csupán néhány, al­címként kiemelt mondatot, szót idézünk a monológból: Gondola­taim gyérek, Képtelen vagyok koncentrálni, Talán ez a legke­servesebb tehetetlenség, Hát, csak megülepedik a szomorúság. Tel­jes tanácstalanság, Semmi új, Utálom, gyűlölöm magam, De- koncentráltság... Ördögh írását' Almási Márta Szappancsíkok című elbeszélése követi, majd Csató Károly Ra­gyogj. ragyogj című elbeszélése következik. Azért ez a felsoro­lás, mert a három írás megle­hetősen azonos hangulatot sugá­roz — más- más színvonalon megírva: a sorsnak, a körülmé­nyeknek való kiszolgáltatottság, s az ezzel szembeni tehetetlen­ség. Legjobban Almási Márta ír­ta meg az elbeszélést. Neki — eddig megjelent írásaiból ítélve — mindig finom érzéke volt ah­hoz, hogy bemutassa: egy lélek­tani folyamat miként torkollik tragédiába. Ehhez úgy látszik már-már megfelelő írói eszkö­zökkel rendelkezik: jellemeket tud ábrázolni, feszültséget te­remt, atmoszférát, hangulatot ad írásainak. Almási Mártára érde­mes figyelni. Csató Károly már idézett című elbeszélése tulajdonképpen nem is elbeszélés, hanem prózavers, a kezdő írókra jellemző fogya­tékossággal: nincs kiérlelve, ki­dolgozva, ha úgy tetszik, nincs eléggé kibontva a témában rejlő írói lehetőség. Ennek ellenére dicséretes a Forrás törekvése, hogy teret enged a kibontakozó tehetségeknek is. Egyetlen szám vers- és szép­prózai anyagáról szóltunk. S ha csak az említett írásokat néz­zük, azt kell mondanunk, hogy azok szerzőinek jó lenne túljut­ni önmagukon, saját világuk va­riált bemutatásán. Ez elsősorban a versekre érvényes és arra a monológra, amely a tehetetlen­ségről íródott. Lehetne véletlen­nek is mondani, hogy hangulat­ban, tartalomban hasonlatos írá­sok kerültek a mostani Forrásba, de gondolom, a szerkesztés igyek­szik majd kizárni a véletleneket a további számokból. Gál Sándor Legvégül annyit még, hogy csak sajnálni lehet azokat a lelkes könyvtárosokat, akik ■még az ilyen — túlzás nélkül — elszomorító környezetben sem vesztették el a kedvüket, s ki­apadhatatlan szorgalommal, sze­retettel foglalkoznak az olvasók­kal, igyekeznek kielégíteni igé­nyeiket. Természetesen nem a mi fel­adatunk magyarázatát adni an­nak, miért, s hogyan alakulhat­tak a dolgok idáig, ebben a ré­gi években jó hírű könyvtárban. Ahhoz sem érezzük feljogosítva magunkat, hogy bárkit is elma­rasztaljunk ez áldatlan állapo­tokért. A szokatlanul kedvezőt­len körülményeket csupán azért hangsúlyoztuk, mert a felbontat­lanul heverő csomagok felemli- tésekor — úgy éreztük — a tár­gyilagosság ezt megkövetelte. Varga Mihály Könnyűzenei olimpia Harmadízben rendezi meg az idén a Magyar Rádió szórakoz­tatózenei osztálya a Könnyűzenei olimpia című nemzetközi műsor­vetélkedőt. A nagyszabású sereg­szemlére 16 ország rádióállomása küldte el színes összeállítását. A verseny két részből, elődön­tőből és döntőből áll. Az elődön­tő, amely páros vetélkedő formá­jában zajlik, március 4-én 18.20- kor kezdődik a Petőfi-adón és három héten át tart. Ezt követi júliusban a döntő; itt válik majd el, kik azok a szerkesztők, akik a fődijat a négynapos budapesti lá­togatást elnyerik. A játékban ter­mészetesen a rádióhallgatók is részt vehetnek a rádióújságban található szavazólapok segítségé­vel. Ezeken adhatják le voksukat a legjobban tetsző műsorokra. Betonnézőben Ha a teve a sivatag, úgy a ló — még megyénk sok sarkában — az aranyhomok „hajója”. Mert az utóbbi évek fejlődése ellenére is — a Homokhátság a kiépített úttal leggyengébben ellátott te­rületek közé tartozik. 1972 végén még ott tartottunk, hogy a több mint négyezer kilométer külte­rületi úthálózatból mindössze 60 kilométer volt kiépítve. Alig több mint egy esztendő alatt — nyil­ván — nem ugrottunk feltűnően előre. Ma is azt mondhatjuk, hogy megyénkben csak a tanya- világ egyharmadában megfelelő a közlekedés. A Bács-Kiskun megyei tanya­világban élő Í64 000 ember jelen­tős részben — nemcsak, hogy így tud, de kénytelen is még lóval közlekedni az elmaradott útviszonyok miatt. A kecskeméti tanyai tanácskozáson hangzott el, hogy például Lajosmizse külte­rületén 660 tulajdonosnak 680 lova van. A 660 adózó közül 630 csak saját szükségletére, közle­kedésre tartja a lovat. A képünkön látható pusztai lovas persze nem azért indult útnak két paripával, mintha vál­tott lovakkal lenne csak képes megtenni a távolságot. Amíg ugyanis gyökeresen megjavulnak majd a homokháti útviszonyok, nem árt, ha egy-egy kiruccanásra az utánpótlás is elmegy. Most ép­pen a „perspektívát” tanulmá­nyozzák a pacik, milyen is a be­tonút, amely valamikor nemcsak a városokat, községeket köt ösz- sze egymással, hanem szalagjára fűzi az életrevaló, már most a főbb útvonalak, majorok mellett félsorakozott tanyacsoportokat. De szép is lesz az egyszer! Csak hát ez a fejlődés rendje. Mire olyan sok lesz a kiépített — pláne betonút! —, akkorára még lejjebb áld ovik a lovak, már­mint a teherhordásra, közleke­désre tartott lovak csillaga. Ámbár... Nehogy elvessük a súlykot. Volt már idő — úgy ti- zenvalahány esztendeje —, ami­kor roppant nagy mellénnyel hir­dettük: Dictum-factum! — annyi már a gépünk, hogy a ló legfel­jebb csak virslinek kell... Az­tán rövid évek alatt főbekólin- tott bennünket a meztelen való­ság. Legalább „félarccal” újból visszafordultunk a lovak felé. _ <S ki tudja előre. Lehet, hogy útjaink tíetonosodása lovainkat is arra készteti, hogy szakmát vál­toztatva” — például mint te­nyészállatok — hosszabbítsák meg jövőjüket, ma még belátha­tatlan lónemzedékig. (T. L — T. S.) A MŰSZAKI ANYAG- ÉS GÉPKERESKEDELMI VÁLLALAT Szegedi Kirendeltsége Szeged, Marx tér 4. sz. Telefon: 13-487 MŰSZAK! BECSLÉST TART 1974, március 5-én (kedden) Baján, MÉH Vállalat, Szegedi út 17. sz. alatt. Írásbeli jelentésüket kérjük kirendeltségünk. 6724 Szeged, Marx tér 4. sz. cfmre beküldeni. Foglalkozunk használt gépek, műszerek, szerszámok vételével, eladásával és közvetítésével. 449

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents