Petőfi Népe, 1974. február (29. évfolyam, 26-49. szám)

1974-02-15 / 38. szám

1974. február 15. • PETŐFI NÉPE • 3 A párthatározatokat együtt kell megvalósítani A pártalapszervezetek munkája és szemlélete összhang­ban áll a X. kongresszus határozataival, elveivel és szelle­mével. Ezt bizonyítják az 1973-as év végi összegző taggyű­lések tapasztalatai is, ahol a kommunisták megállapították: hatékonyabbá, felelősségteljesebbé és életszerűbbé vált a pártalapszervezetek sokirányú tevékenysége. Ennek a mun­kának az eredménye hatással volt az egész országra, ami el­sősorban abban mérhető le, hogy eredményesen teljesítettük a múlt évi népgazdasági tervet és időarányosan megvalósí­tottuk hosszabb távú feladatainkat is. A színvonalasabb párt­munkához — és ezen keresztül eredményeinkhez — hozzá­járultak a kongresszus óta hozott párthatározatok, amelyek egy-egy társadalmilag és politikailag fontos kérdésben fog­munkához konkrét, elemző laltak állást, és a mindennapi segítséget adtak. Most. amikor az a feladat áll a pártszervezetek előtt, hogy cél­tudatos munkájukat tovább fej-- lesszék és erősítsék, szükségsze­rű, hogy továbbra is a X. kong­resszus határozatai, valamint az azóta megjelent párthatározatok szellemében dolgozzanak. Ez a munka pedig állandó elemzést követel, minden határozat végre­hajtásának folyamatos vizsgála­tát. Hiszen ha a határozatok kü- lön-külön. más-más időpontban jelentek is meg. a pártmunka gyakorlatában egységet alkotnak. Együttesen biztosítják a hosz- szabb és rövidebb távra kitűzött Célok folyamatos megvalósítását. A kongresszusi határozatok szel­lemében és a mindennapi gyakor­lati munkában is nagyon aktuális például az ifjúság és a nők hely­zetéről hozott határozat elveinek gyakorlattá változtatása, ami nemcsak általnos társadalmi ügy, hanem minden munkahely sajá­tos oroblérpáia is. Ezért a hatá­rozatok végrehajtása lehetőséget ad az alapszervezeteknek a párt­munka helyi jellegének erősítésé­re, sajátos feladataik megtervezé­sére és megvalósítására. A népesedéspolitikai határozat végrehajtásának szintén számba vehetők a helyi feladatai. Míg országos méretekben olyan átfogó intézkedéseket valósítunk meg, mint például a családi pótlék és az anyasági segély emelése, a több gyermekes családok intézmé­nyes segítésé, addig helyileg a dolgozó anyák, családok konkrét problémáival kell foglalkozni, dönteni lakásgondjaik megoldá­sában. az óvodai helyek bővíté­sében, a helyi lehetőségek e célra történő sokoldalú kihasználásá­ban. A korszerű üzem. és munka- szervezéről szóló határozat köve­telményei is a pártalapszerveze­tek napirenden tartandó felada­tai közé tartoznak, ugyanúgy, mint a munkaversenyről, vagy más gazdasági témákról hozott határozatok. Ezek végrehajtása nemcsak a termelés mennyiségi és minőségi növekedését segíti, hanem lehetőséget teremt a gaz­dasági szervező munka színvona­lának emeléséhez, a gazdasági agitáció és propaganda fejleszté­séhez. Természetesen még több más határozattal is példázhatnánk, bizonyíthatnánk, hogy ezek ösz- szességükben a X. kongresszuson kitűzött céljaink végrehajtását 1 szolgálják. A gyakorlati pártmun­kában azonban e határozatokról nem lehet csak általános képet adni, hanem végrehajtásuk konk­rét elemzését egyenként is el kell végezni. Ez mutatja meg ugyan­is. mit hogyan hajtottunk végre, s melyek azok a területek, ahol munkánkat erősíteni kell. Ugyan­akkor feladatunk az is. hogy az egyes határozatok értékelései alapján időközönként készítsünk összegező tételes számadást vala­mennyi határozat végrehajtásáról, s vonjunk le a további munkára megfelelő következtetéseket. Mivel a határozatok egységes célt szolgálnak, megvalósításuk is egységes és folyamatos végrehaj­tást követel. Elveink alapján a feladatok teljesítésére a heíyi sa­játosságoknak megfelelően- lehet és kell is koncentrálni, ez azon­ban nem jelentheti, hogy egyik határozatot a másiknak aláren­deltként kezeljük. A határozatok végrehajtása az alapszervezeti munka gyakorlatában is összehan­golt tevékenységet, s nagy fokú szervezettséget kíván. Amikor ezekről a kérdésekről beszélünk, azért tesszük, hogy a pártalapszervezetek figyelmét is­mételten felhívjuk arra: hivatá­suknak úgy felelhetnek 'meg, ha valamennyi határozatot hiánytala­nul-végrehajtják. Ezek a gazdasági és társadalmi életünk egy-egy szektorát érintő határozatok összhangban állnak a kongresz- szusi útmutatásokkal, azok elvei­re épülnek. Tulajdonképpen minden egyes határozat a X. kongresszus' határozata végrehaj­tásának építőeleme, s a minden­napi pártmunkának cselekvési programja. Nagy hatással van a gazdasági, politikai és a tudatfor­máló munkára, biztosítja a kong­resszuson kitűzött’ céljaink meg­valósítását. eddig elért eredmé­nyeink továbbfejlesztését:, mun­kánk folyamatosságát. Az ügyintéző felelőssége A tanácsok a tanácstörvényben előírt feladataik teljesí­tése során szinte állandóan tényleges kapcsolatban vannak a lakossággal. Az állampolgárok havonta több ezer bead­vánnyal keresik fel a hatóságot. Igen nagy azoknak a szá­ma, akiknek az ügyében határozatikig kell intézkedni. Lé­nyeges, hogy a határozatok megalapozottak, törvényesek le­gyenek. Ezen keresztül biztosítható az állampolgári jogok és kötelességek érvényesülése. ÉRTESÍTJÜK a fedett uszodát látogató, termál­vizet igénylő vendégeinket, hogy a kecskeméti szabad­téri ternálvizes medencék nzemdtetését 1974.február 16-án megkezdjük, az időjárás kedvező alaku­lására való tekintettel. NY1TVATARTAS: minden­nap reggel 6-tól este 17-ig. Amennyiben a napi átlag- hőmérséklet 0 C° alá siily- lyed, a medencék üzemel­tetését szüneteltetni fog­juk. 338 Az információs jelek szabványosítása Napjainkban világszerte nagy­számú jelrendszert használnak az érdeklődők útbaigazítására. Na­gyon kényelmetlen azonban, hogy különböző országokban az azo­nos információt tartalmazó jelek eltérőek. A legkülönbözőbb áb­rákkal jelölik az olyan egyszerű információt is, mint például a bejárat, kijárat, elsősegély, taxi stb. A jeleknek az a felesleges vál­tozatossága hamarosan megszű­nik. Bécsben nemzetközi munka- csoport alakult, amelynek felada­ta lesz egységesíteni világszerte az információs jeleket. A Pálhalmi Célgazdaság 1974. február 18-án 8 órai kezdettel a dunaújvárosi külső vasútállomás melletti rakodótéren igáslovakat kínál eladásra 314 Az állampolgárok közötti bo­nyolultabb esetekben a tanácsnak a köz- és magánérdeket is egyeztetnie kell. Még nagyobb gondot kell fordítani a hibamen­tes munkára. Ha például. a fel­lebbezési jogra történő felhívás nem a határozat rendelkező ré­szében. hanem az indokolási részben szerepel, már az is hiba. Még súlyosabb, ha teljesen elma­rad az állampolgár felhívása ar­ra. hogy amennyiben a határo­zattal nem ért egyet, az ellen fel­lebbezhet. Ha az állampolgárok között va­lamilyen ügyből kifolyólag vita támad, általában azért fordulnak a tanácshoz, mert mindkét fél a maga igazát 'tartja valósnak és bízik abban, hogy a hatóság neki ad igazat. Nagy felelősség hárul tehát a tanácsi ügyintézőre, ami­kor határozatát megindokolja. Ha túl röviden teszi ezt. akkor az ügy lényege nem ismerhető meg, ha túl hosszan, akkor meg elvesz­het a lényeg. Meg kell találni a helyes arányt, és a jogszabályi rendelkezésekre való hivatkozással úgy kell a határozatot megszöve­gezni, hogy abból félre érthetetle­nül megállapítható legyen, ki­nek miért van vagy nincs igaza. Tehát a* indokolásnak meggyő­zőnek kell lennie. Nem hiányoz­hat belőle a határozat alapját képező bizonyítékok felsorolása, még kevésbé az ügyfél által fel­ajánlott, de mellőzött bizonyítási indítvány indoklása. A kellően tisztázott tényállás alapján lehet csak megalapozott határozatot hozni. Nem régen kezembe került egy olyan határozat, amelyben köte­lezték az állampolgárt, hogy az engedély nélkül épített helyisé­get pénzbírság terhe mellett bont­sa le. A határozatból csupán az hiányzott, hogy mikorra kell az épületet lebontania. Ha a hatá­rozatban nincs előírva a teljesí­tési határidő, akkor ezt nem is lehet végrehajtani. A végrehaj­tást akadálvozza az a körülmény is,, ha nem küldik meg azt az összes olyan személynek, akinek a jogát, vagy érdekét a határo­zat érinti, jóllehet ezt a köte­lezettséget is jogszabály írja elő. Súlyos mulasztás, ha a határo­zat meghozatala után a teljesítést nem ellenőrzi a hatóság és ennek következtében nem él a végre­hajtás eszközeivel. Az államigaz­gatási eljárásról szóló jogsza­bály kötelezően előírja, hogy a végrehajtás elrendelése előtt kü­lön fel kell hívni a kötelezettet a határozat rendelkezéseinek tel­jesítésére. Ha a felhívás elma­rad, az is törvénysértő. A lakás­ügy területén helytelen az olyan gyakorlat, amikor az önkéntes teljesítésre történő felhívást a la­kásügyi hatóságok érdemi határo­zatként adják ki és ez ellen fel­lebbezési jogot biztosítanak. S mégegyszer a teljesítési ha­táridőkről. Erre különösen nagy gondot kell fordítani. Azt kell szem előtt tartani hogy megfe­leljenek a jogszabályokban elő­írtaknak és az egyéni elbírálás követelményeinek. Hiba például, amikor az olyan jogcím nélkül visszamaradt ió hiszemű személy­nél. aki elhelyezéséről maga kö­teles gondoskodni, általában 30 napos teljesítési határidőt szab­nak meg anélkül, hogy figyelem­be vennék a család létszámát, a lakásszerzési lehetőségét. Néhány olyan dologra tértünk itt most ki, amelyek betartásához fontos érdekek fűződnek. Meg kell azonban említeni, hogy sok esetben az állampolgári fegyelem sem kielégítő, így az adófizetési kötelezettség teljesítésében, az építési fegyelem betartásánál, valamint a közművesítéssel kap­csolatos kötelezettség teljesítése során történik mulasztás. A ta­nácsoknak megvan a hatáskö­rük illetve jogkörük arra, hogy a megfelelő végrehajtási eszközök útján neveljék az állampolgá­rokat a szocialista együttélés szabályainak betartására az állam- polgári fegyelem teljesítésére. Egy jól megalapozott, nem mechani­kusan meghozott döntés éppen úgy szolgálja a tanács, mint az állampolgár érdekét. Dr. Molnár József Sikeresek hazánkban a jugoszláv filmek A magyar mozi nézők körében egyre kedveltebbek a jugoszláv filmek, elsősorban műfaji sokré­tűségük miatt. Az elmúlt öt esz­tendőben 37 jugoszláv alkotást mutattak be filmszínházaink, amelyek között a háborús és társadalmi dráma, kalandfilm és vígjáték épp úgy megtalálható, mint a különös hangvételű sza­tíra. Kiemelkedő sikert aratott pél­dául a kétrészes, nemzetközi sze­replőgárdát felvonultató A ne- retvai csata 1970-es bemutatója óta csaknem egymillióan tekin­tették meg a partizánháború dicsőséges epizódját felelevenítő nagy történelmi tablót. Szép kö­zönségsikert könyvelhetett el a népszerű Bata Zsivojinovics fő­szereplésével készült izgalmas, kalandos Forró fej, amelyet 1972 óta mintegy félmillióan tekin­tettek meg. Külön említést érdemei az év első jugoszláv filmbemutatója, a Tito vezette partizánharc egyik legnagyobb szabású akcióját be­mutató Sutjeska. A premier — amelyen részt vett a film rende­zője, operatőre és egyik női fő­szereplője is — január 10-én volt, s két hét alatt 150 000 nézőt von­zott. Kétszintes Tíztorony 9 Kétszintes víztorony épül Szeged város újszegedi negye­dében. A tároló nyolcszáz köbméteres felső tartálya a magas házak, az ezerötszáz köbméteres alsó tartálya pedig az egyéb épületek vízellátását szolgálja majd. (MTI foto — Tóth Béla felv. — KS.) Jubileumra készül a Magyar Néphadsereg Művészegyüttese 1974 a Magyar Néphadsereg Vörös Csillag Érdemrenddel ki­tüntetett művészegyüttesének ju­bileumi esztendeje: áprilisban lesz negyedszázada, hogy a_ ka­tonai művészkollektíva először lépett színpadra. Az idei gazdag, változatos programban —* az év­forduló jegyében — több rangos esemény kapott helyet. Amint a művészegyüttes pa­rancsnokságán az MTI munka­társának elmondták, április 21. és 29. között reprezentatív ünnepi hetet rendeznek. Ennek során az énekkar éí a szimfonikus zene­kar közös • hangversenyt ad, jl táncosok új önálló bemutatóval lépnek a közönség elé. Az évforduló alkalmából 15 perces színes film készült a mű­vészkollektíváról. Ezt a mozik­ban kísérőműsorként vetítik majd. A televízió a jubileum kapcsán mintegy 40 perces mű­sorban ad „keresztmetszetet” az együttesről. Az év második felé­ben .az együttes NDK-beli meg­hívásnak tesz éleget. (MTI) Vizsgáztak a legjobbak Vajon milyen is lesz a holnap kereskedője, szakácsa, pin­cére? — erre a ki nem mondott kérdésre adott választ Kecs­keméten a „Szakma kiváló tanulója” megyei vetélkedő. Fi­ataljaink rendre meggyőző bizonyságot adnak felkészültsé­gükről, hiszen például tavaly az országos döntőn hat értékes helyezést szereztek a Bács-Kiskun megyét képviselők. És hogy 1974-ben milyen a szakmai utánpótlás, ezt is megtud­juk a jövő hónapban, az országos döntők után. Kedden reggel hat színhelyen rajtolt a mezőny. A BEK Szé­chenyi téri ABC-árüházában ti­zenhárom csillogó szemű fiatal vizsgázott az élelmiszer-eladás gyakorlati tudnivalóiból. Az első csoport hét tagja közül csupán egy tartozott a férfinemhez. S a szakemberek bizonygatják is, hogy mindinkább elnőiesedik ez a szakma. Az első feladat árumérés, cso­magolás, áruátvétel, majd pénz­tárgépkezelés. Rétegeződtek a késpenge alatt a téliszalámi papírvékony szele­tei, s általában jó érzékkel ta­lálták el a versenyzők a 10 és 15 dekás adagokat. A csomago­lásnál már akadt némi bajnem mindegyikük „öltöztette” előírás­szerűén a karcsú palackokat; akadt elnagyolt, ízléstelen gön­gyöleg is. Még „rázósabb” erő­próba az áruátvétel: a tucatnyi tételt nemcsak árazni, szorozni kellett, hanem azt is meg kellett róluk állapítani, melyiknél van szükség — mennyiségi hiány, sé­rült burkolat, vagy lejárt szava; tossági idő miatt — visszaáruzás- ra. S jöttek a további vizsgafel­adatok, amelyek kapcsán már a tényleges eladást, a vevővel való közvetlen kapcsolatot bírálta el a zsűri, ezen belül is a tanuló önállóságát, áruajánlási készsé­gét, megjelenését, magatartását, gyorsaságát, a munkaeszközök használatának szakszerűségét. Ezalatt az Aranyhomok kony­háján gőzölgő kondérok között, ínycsiklandó illatfelhőben készí­tette elő a négy feEerbe öltözött szakácstanuló a „versenydara­bok” nyersanyagait. Odaérkezé- sünk időpontjában már arany­sárgán rotyogott az Üjházy-tyúk­leves. A versenyzők a leendő rácpontyot szeletelték, ízesítet­ték. Az étterem felsőbb szintjén is készültek szerepükre a_ felszol­gáló tanulók, akik előzőleg már lázas ügybuzgalommal terítették meg az asztalokat, készítették^ ki az eszközök, poharak légióját. Nem mindegy, hogyan, mint ahogy az sem: miként fogadják majd a vendéget, mit kínálnak, mennyire követik a számlakészí­tés aranyszabályait. A verseny végeredménye a ké­ső délutáni órákban vált ismert-; té. A „Szakma kiváló tanulója” megyei verseny eredményei alap­ján szakmánként az alábbiak ke­rültek az országos döntőbe: Cipőeladók: Horváth Mária és Kovács Katalin (Kecskemét). Élelmiszer-eladók: Szabó- János és Fazekas Ágnes (Kecskemét), Gyetvai Katalin (Baja). Háztar- tásifelszerelés-eladók: Horváth János (Baja). Híradástechnikai- cikk-eladók: Fórián László (Kecskemét). Ruházati eladók: Virág Mária (Kiskunhalas), Bo­dor Erzsébet (Kecskemét). Fel­szolgálók: Stomfoli István és Dénes Sándor (Kecskemét). Sza­kácsok: Varga Péter (Kecs­kemét). Cukrászok: Fuszenecker Éva (Kalocsa). J. T. Egyik kutya — másik eb. Mind­kettő csinos jószág a maga nemé­ben. Pofijukon tükröződik a vilá­gunkban végbement változás. Nem szolgai alázat árad róluk, mint szegénysorban élt elődeik­ről, „akik” a száraz kenyérhajért is feladták egyéniségüket, és csö­pögő hűséggel hálálták meg a le­rágott csontot is. Nem, ezekben az ebekben ter­mészetes kutyaöntudat ömlik el, ami kellemesen konszolidált élet­körülményeikből fakad — „Kaja van, kégli van, kozmetikázásunk­ra legalább annyit fordít a gazdi, mint a sajátmagáéra, fotomodell- ként szereplünk, szórakozásaink közül nem marad ki a kutyaszép­ségverseny, s mint itt is láthat­ják, az autón, mint rangjelkép- ráadás — státusszimbólum-plusz — mind többször előfordulunk.” — Aki jól megfigyeli, mindezt leolvashatja e két ebpéldányról is. Kutyahelyzet S összegezésként ök és tömén­telen kutyatársuk elkönyvelhetik maguknak: majdhogynem ember­számba veszik őket. Fanatikus ebrajongók nem haboznak a rang­sort megfordítani sem. Különösen a nagykutyák, az erősek ázsiója nő világszerte. Er­ről tanúskodnak a sajtóhírek, me­lyekből meggyőződhetünk, hogy az ebek olyan alaptulajdonságai­nak túlfejlesztésével, mint a hű­ség, engedelmesség, új funkciók betöltésére „nevelik” őket. Egy élelmes normandiai kutya­nevelő például báli rendezőket képez belőlük. Három-négy ha­rapós négylábút kölcsönöznek tő­le a szombat esti táncmulatsá­gokra, ahol utóbb már napiren­den voltak a botrányok, garázda­ságok. A kikupáit ebek minta­szerű rendfenntartók. Élvezik a muzsikát, lármát, hangulatot, míg a zene szól. De mikor el­hallgat a zongora, a gitár, s dob, ugrásra készen őrködnek. „Tud­ják” hogy ilyenkor kezdődhetnek a zűrök. Elejét is veszik minden­fajta incidensnek, mert pénz­tárcára, nemre való tekintet nél­kül fogpróbát tartanak az izgá­gáknak azon testrészén, ahová ilyen állapotokban leszáll fész­kelni az agy. Mr. Cecil Heis chicagói „kutya- pedagógus” már az állatok ősi vad ösztöneinek felélesztésével húz hasznot belőlük. Rájött, hogy mivel sok a konkurencia, az már nem sokat hoz a konyhára, ha az okos német juhászkutyákat gaz­dáik megvédésére oktatja. Most- már támadásra idomítja őket. Ki­terjedt klientúrájától igen jó pén­zeket zsebel be a Mister. Csupa olyanokból áll Jt vevőköre, akik rablótámadásra használják a ju­hászkutyákat. A „gazdi” jelt ad, s a Heis-iskolában képzett eb máris földre rántja a gyanútlan járóke­lőt. Torkánál fogva tartja, mig „embertársa” kizsebeli az áldoza­tot. No persze a juhászkutya sem gép. Nem ' biztos , hogy mindig előírás szerint viselkedik. Karla Söderblom, 62 éves svéd asz- szonyt bepanaszolta a szomszéd­ja a bíróságnál, mondván, hogy a néni juhászkutyája a biztonsá­gát veszélyezteti. — Figyeljen ide, bíró úr! — szólt oda a bírósági tárgyaláson az öregasszony. — Ítélje meg maga, milyen bárányszelíd az én Fifikém. ‘ Hogy árthatna ez a légynek is? Azzal beleharapott a Fifi or­rába. A kutya szemrebbenés nél­kül állta a harapást. A malmöi bírót lefegyverezte a bizonyíték. Elutasította a szomszéd pana­szát. Karla Söderblom asszony illőnek tartotta, hogy a tárgyalás végén megköszönje a felmentő ítéletet. Eközben ugrott neki a juhászkutya a bírónak, és széttépte nadrágszárát. Nos, itt pedig tántoríthatatlan igazságérzetéről tett tanú bizony­ságot a juhászkutya. (Tóth István—Tóth Sándor.)

Next

/
Thumbnails
Contents