Petőfi Népe, 1974. február (29. évfolyam, 26-49. szám)
1974-02-14 / 37. szám
2 • PETŐFI NEPE • 1974. február 14. BEFEJEZŐDÖTT AZ OLAJKONFERENCIA Enyhülés helyett éleződés A tizenhárom nagy nyugati olajfogyasztó washingtoni konferenciája kedden sem jutott el a megoldásig. Az eredeti program szerint kedden estére tervezett befejezés elmaradt, főképp az összeegyeztethetetlennek bizonyult amerikai és francia álláspont miatt. A hétfőn elfogadott napirendeket elsöpörték az ellentétek, s ezek egyeztetésével, megoldásukra tett kísérletekkel telt el a keddi nap. Hiába tanácskoztak azonban a közös piaci tagországok egymás között, s hiába tartott különtalálkozót Kissinger amerikai és Jobert francia külügyminiszter — nem tudtak megállapodni a Washington és Párizs számára egyaránt elfogadható záróközlemény szövegében. Kedden mindössze két órán át tartott a plenáris ülés, ezután már csak a közös piaci „kilencek” üléseztek egymás között. Jobert francia külügyminiszter a Kissdngerrel folytatott eszmecserét követően sajtóértekezleten' nyilatkozott a záróközlemény megszövegezését akadályozó ellentétek lényegéről. A fő ellentét — mondotta — abban a kérdésben csúcsosodik ki, hogy legyen-e folytatása az amerikai kezdeményezésre öszehívott olájértekez- letnek, melyen csak a magasan fejlett ipari olajfogyasztó országok vesznek részt, s ha igen, milyen legyen a folytatás. Jobert hangsúlyozta, hogy Franciaország megítélése szerint ez az értekezlet „nem alkalmas időpontban és túlságosan szűk körű összetételben” került megrendezésre. Nem hagyott kétséget a külügyminiszter aziránt, hogy Franciaország nem hajlandó hozzájárulni az olajimportáló tőkés országok bármilyen néven nevezendő külön- szervének létrehozásához. ■ Jobert „nem”-mel válaszolt arra a kérdésre, vajon megítélése szerint a Közös Piac „történetének legnagyobb belső válságát” robbantották-e ki a washingtoni • Jobert: „Kérdezze meg a többieket!” (Telefoto — AP—MTI—KS.) olajértekezleten előterjesztett amerikai javaslatok körül támadt nézeteltérések. Arra a kérdésre, vajon nem fenyegeti-e .veszély Franciaországot, hogy közös piaci partnerei nélküle csatlakoznak az amerikai együttműködési javaslatokhoz, Jobert így válaszolt: „Kérdezze meg a többieket”. Ez utóbbi kérdést azért tették fel a külügyminiszternek, mert a nap folyamán olyan hírek .terjedtek él, hogy a francia álláspont -■teljesen elszigetelődött, és Franciaország egyedül maradt az értekezlet többi részvevőjével szemben. Közben nyugat-európai források is megerősítették, hogy Párizs közös piaci partnerei valóban hajlanak a kompromisz- szumra, mivel semmiképpen sem akarják kenyértörésre vinni a vitát az Egyesült Államokkal. A közös piaci országok külön- tanácskozásain az amerikai— francia konfrontáció nyomán — az amerikaiak alig titkolt örömére — előtérbe került az EGK-n belüli francia—nyugatnémet konfrontáció. Helmut Schmidt nyugatnémet pénzügyminiszter sajtó- értekezleten kijelentette, hogy a Franciaországgal való nézeteltérések „túlnőtték az energiaproblémán és az egész Európai Gazdasági Közösséget érintő politikai kérdéssé váltak”. Szerdán délelőtt — magyar idő szerint a délutáni órákban — zajlott le az olajértekezlet plenáris ülése, ekkor dőlt el, hogy az „utolsó erőfeszítések” létrehozzák-e az olajértekezlet „tisztes ’ .temetéséhez” nélkülözhetetlen záróközleményt. Annyi már a zá- róleözlemény kibocsátása előtt is bizonyos volt, hogy a részvevők egy jottányival sem jutottak előre az energiaválság megoldásában és a politikai válságba átcsapó értekezletről élesebb ellentétek jegyében távoznak, mint ahogyan érkeztek. Megkezdődött a csapatszétválasztás utolsó előtti szakasza ESEMÉNYEK ;SÖÉÖÉBte Waldheim ma indul Afrikába Kurt Waldheim, az ENSZ főtitkára tegnap 24 órás látogatásra Genfbe érkezett. E svájci városban találkozik Ensio Siilasvuo tábornokkal, az ENSZ közel-keleti rendkívüli erőinek főparancsnokával és Movaffak Allaf nagykövettel. Szíria állandó genfi képviselőjével. Waldheim ma az ENSZ több magas rangú tisztviselőjének kíséretében elutazik Géniből, s megkezdi 18 napos afrikai körutazását. (AFP. UPI) Orvossztrájk Argentínában Kedden az argentin egészség- ügyi minisztérium hatáskörébe tartozó több tucat kórház háromezer orvosa lépett 48 órás sztrájkba. A sztrájkotok magasabb fizetéseket és jobb munka- feltételeket követelnek. (AP) Kenti bányászok Londonban 9 Tüntető bányászok érkeztek Kentből Londonba, hogy az angol főváros erőműveinél sztrájkőrséget létesítsenek. (Telefoto — AP—MTI—KS.) Csehszlovák—líbiai megállapodás A prágai Hrzan-palotában Andrej Barcak csehszlovák külkereskedelmi miniszter és Abu Bakr Ali Serif líbiai gazdasági miniszter szerdán kereskedelmi megállapodást írt alá az elkövetkező öt évre. Hasonlóképpen aláírták a megállapodáshoz csatolt jegyzőkönyvet komplett csehszlovák beruházási javak és gépipari gyártmányok Líbiának történő szállításáról, valamint a három évre szóló műszaki-tudományos együttműködési megállapodást __ El halasztották az olajtermelők, miniszteri értekezletét Elhalasztották az arab olajtermelő országok miniszteri értekezletét, amelynek eredetileg ma kellett volna megnyílnia Tripo- liban. A hírt Kuvait bejrúti nagy- követségének szóvivője jelentette be, a halasztás okát azonban nem közölte. (UPI) A szuezi 'frorttszákaston szerdán kezdődött csap^tszétválasztá- sök negyedik, RütöÍs<S'"elétti szakasza. Ennek keretében február 21-ig az utolsó izraeli katona is elhagyja a vízi úttól nyugatra fekvő területeket. Magát a Szue- zi-csatomát — Szadat elnök személyes utasítására — már műn-' kába vették a különböző építő- és helyreállító osztagok. Hozzáfogtak az'aknák és bombák kiemeléséhez, február 21- ig helyreállítják a Kairót Szuez város-" sál összekötő vasútvonalat, majd — valamivel hosszabb idő alatt — az októberi háborúban súlyosan megrongálódott Iszmailia-Port- Szaid vasútvonalat. Ami a szíriai fronttal kapcsolatos fejleményeket illeti, az A1 Ahram című kairói lap szerdai számában azt állítja, hogy sikerült olyan csapatszétválasztási javaslatot kidolgozni, amely egyaránt figyelembe veszi Tel Aviv és Damaszkusz álláspontját. A lap washingtoni keltezésű tudósításában. az amerikai külügyminisztériumból származó értesülésekre hivatkozva azt írja, hogy „megérett az. idő Kissinger újabb közel-keleti jnissziójánák megkezdésére”. (UPI. Reuter) Három ország együttműködésével 1974. február 12-én, a Rijeka közelében levő Krk-szige- ten az érdekelt jugoszláv, magyar és csehszlovák vállalatok vezetői aláírták az Adria-kőolajvezeték építését és használatát szabályozó szerződést. A térkép, amely az épülő Ad- ria-vezeték útját jelzi, három országot mutat, s így napjaink két fontos kérdésére hívja fel a figyelmet. Az első: az energiahelyzet, mivel a kőolaj mint századunk legfontosabb energiahordozója, akkor is előbb-utóbb az újságok címoldalára kerül, ha a közel- keleti olajkrízis nem érezteti a hatását. A föld más ipari' országaihoz hasonlóan a hazai olajfogyasztás is dinamikusan nő: évente fél-, egymillió tonna a többletigény. 1973-ban hazai termelésünk mintegy kétmillió tonna volt, importunk pedig 6 millió tonna, és ennek 90 százaléka a Szovjetunióból érkezett. Hazai termelésünk lényegesen nem fokozható. A korábbi években és az elkövetkezendőkben is, olajfogyasztásunk döntő része a szovjet importra támaszkodik. A növekvő igények azonban szükségessé teszik, hogy más forrásokból is beszerezzünk kőolajat, mivel a Szovjetunió csupán saját készleteiből nem győzi Magyar- ország ilyen gyors ütemben növekvő olajigényeit kielégíteni. (A Testvériség földgázvezeték felépítéséről szóló tudósítások azt jelzik, hogy 1965-től megindul a szovjet földgáz importja és a másik fontos szénhidrogén fajtából jelentős mennyiségű szállításokra vállal kötelezettséget a szovjet partner.) Az Adria-távvezetéken elsősorban a Közel-Keletről származó kőolaj érkezik majd hazánkba. Jó nemzetközi kapcsolataink, valamint a 200—300 ezpr tonnás tartályhajók lehetővé teszik egyrészt a kőolaj beszerzését, másrészt pedig annak gazdaságos szállítását. Egy tonna olaj egy kilométerre történő szállításának költsége közúton és vasúton egyaránt többszöröse a vízi, illetve cső- vezetékes szállítás költségigényeinek. Ezért döntötlék úgy az érdekeltek, hogy a vízi és a csővezetékes szállítás kombinációjának alkalmazásával hozzák a kőolajat Magyarországra. A 200—300 ezer tonnás tartályhajók fogadására az Adriai-ten- ger. Krk-szigetén olajkikötőt épít Jugoszlávia. E helyről kiinduló évi 34 millió tonnás kapacitású vezetékrendszeren át jugoszláv szomszédainkon kívül Magyarország és Csehszlovákia kap még olajat, és ez a tény veid fel korunk másik fontos kérdését: a nemzetközi együttműködés szükségességét. Magyarország és Csehszlovákia egyaránt tengerpart nélküli államok, így a jugoszláv partnerrel történő hosz- szú távra kialakított kooperáció alapvető fontosságú. Hazánk és Csehszlovákia a húszéves szerződés értelmében évente 5—5 millió tonna olajat kaphat az Adria-vezetéken. .Mivel Magyar- ország és Csehszlovákia egyaránt érdekelt a vezeték felépítésében, ezért részt vesznek a jugoszláv szakasz megvalósításában, s ugyanilyen, meggondoláspk alapján Csehszlovákia pedig a magyarországi szakasz megépítéséhez járul hozzá. B. ä 0 Az épülő Adria-kőolajvezeték teljes nyomvonala. • A csővezeték magyarországi szakasza. Százhalombattától a Barátság I. vezeték kihasználásával folytatja az olaj útját Csehszlovákia felé. (KS—Terra) NAPTAR 1974. február 14., csütörtök Névnap: Báliut Napkelte: 6 óra 52 perc. Napnyugta: n óra 05 perc. Holdkelte: 1 óra 2t perc. Holdnyugta: 10 óra OS perc. IDŐJÁRÁS Várható időjárás ma estig: megnövekvő felhőzet, elsősorban délen és nyugaton többfelé kisebb eső, egy-két helyen esetleg zivatar. Mérsékelt, majd megélénkülő. napközben helyenként megerősödő délkeleti szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0, plusz 5 fok között, legmagasabb nappali hőmérséklet 9—14 fok között. (MTI) A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium Jelenti: február 12-én á középhómérséklet 8,0 (az Ötvenéves átlag mínusz 0,5), a legmagasabb hőmérséklet 14,1 Celsius-fok volt. a nap 0 órán át sütött. Február 13-án reggel 7 órakor 1,4 fokot mértek, a legalacsonyabb 1,4 volt, déli 1 órakor 12,7 Celsius-fokot mutatott a hőmérő. A Kecskeméti Katona József Színház műsora február 14 este 7 óra: bolond vasárnap Arany-bérlet Szekszárdon este 7 órax HEILBRONNI KATICA MOZIMŰSOR Február 14.: KECSKEMÉT VÁROSI fél 4, háromnegyed G és 8 órakor! A RENDŐRSÉG MEGKÖSZÖNI Csak 16 éven felülieknek! KECSKEMÉT ÁRPÁD 3. 5 és 7 órakor! A RENDŐRSÉG MEGKÖSZÖNI Csak 16 éven felülieknek! — SZOMBATON NYIT a szabadtéri termálvizes medence. A kedvező időjárásra valő tekintettel az Eszak-Bács-Klskun megyei Vízmű Vállalat február 16-án. szombaton ismét megnyitja a kecskeméti fedett úszódét látogatók előtt a szabadtéri termálmedencét. Amennyiben a napi átlaghőmérséklet nem süly- lyed 0 Celsius-fok alá. a medence mindennap reggel 6-től este 17. óráig a vendégek rendelkezésére áll. — Ma este 6 órakor a kecskeméti Hosszú utcai általános iskolában Jávomé dr. Kolozsvári Judit tart előadást a gyermek érzelmeinek és vérmérsékletének néhány kérdéséről. / — Nyugdíjasok vigyáznak a , virágókra. Kecskemét parkjaiban 15 nyugdíjas parkőr ügyel arra, hogy virágot szerető emberek ne a parkból szerezzék be az illatos növényeket. A parkőrök négy, vagy nyolcórás szolgálatban dolgoznak, ezért havonta átlagosan 1200 forintot kapnak. — Megemlékezés. Ma este 6 órakor Kiskunfélegyházán, a Fegyveres Erők Klubjában megemlékeznek a szovjet hadsereg napjáról. A program keretében A haza hű fiai című filmet is levetítik. — Javítás, felülvizsgálat. A MEZŐGÉP Vállalat kiskunmaj- sai gyára — amely a megye mezőgazdasági gépelnek garanciális javításait is végzi — évente S ezer erő. és munkagépet javít, illetve vizsgál át. — Honismereti klub. Ma este 6 órakor a kiskunfélegyházi Kiskun Múzeumban honismereti' klubfoglalkozást tartanak. A programban Móra Ferencre emlékeznek. s felvázolják a helyi Móra-kutatás feladatait. Előadó Fazekas István, a Kiskun Múzeum igazgatója. SZERENCSEDISZNÓ 9 Várad! Sándornénak gyermekkora óta szenvedélye a keresztrejtvény-fejtés, s így nem mulasztotta el a „Füles” legutóbbi rejtvénypályázatának megfejtését sem, amelyet „Disznú< szerencséje lehet” címmel közölt a népszerű újság. A beérkezett mintegy 30 ezer megfejtés közül sorsolták ki a nyerteseket, s ezek közül a főnyeremény Várad! Sándorné Baja, Sas utca 3. szám alatti lakoshoz került- Ezúttal a nyereménytárgy egy fél disznó volt, amelyet a Kiskunfélegyházi Állatforgalmi és Húsipari Vállalat küldött ki a boldog nyertes lakására. Felvételünkön Várad! Sándorné a főnyereményt darabolja. — Szarvasmarha-tenyésztés. Fel- sőszentivánon az Űj Étót Termelőszövetkezetben az elmúlt évben a szarvasmarha-tenyécztés volt a legjövedelmezőbb ágazat. A 273 tehén átlagosan 3128 liter tejet adott egy évben, ami jóval meghaladja a megyei átlagot. — Vetőmagüzemet létesítenek. A Duna mentén 14 termelőszövetkezet összefogásával vetőmagüzemet létesítenek. A tanulmány- tervet az Agrárgázdasági Kutató Intézet készíti el. Ha a szükséges összeg is rendelkezésre áll, megkezdik az üzem építését, előreláthatólag még ebben az évben. — Szőlőszaporítók. A Tamási— Koleda hibrid, egyéb új fajták, valamint a hagyományos, keresett szőlőfajták szaporító anyagát állítják elő az Alföldi Szaporítóművek hosszúhegyi oltványkészítőjében. 1976-tól kezdve, évente 1,5 mlilió szőlőoltvány hagyja el a telepet. — Telkek a tanyaközpontban. A kunszentmiklósi Kunbábony Termelőszövetkezet telket osztott tagjainak a község határában. Gondoskodott a villanyról is, így semmi akadálya sincs egy új tanya- központ ' kialakulásának. Többen már fel is építették családi házukat. — Teli palackok. Hat és fél millió palackot töltenek meg szénsavas, és izsáki tájjellegű borokkal az Izsáki Állami Gazdaságban évente: — Szüretelőgép. Ebben az esztendőben már a Kiskőrösi' Állami Gazdaságban is dolgozik szüretelőgép. Két bolgár gyártmányú szőlökombájnt vásárolt a 1135 hektár szőlőterülettel rendelkező mezőgazdasági nagyüzem. — Rövidesen újabb mintaboltot nyit Kecskeméten a Baromfifeldolgozó Vállalat. A lakosság húsellátását javító üzlet a befejezés előtt álló szalagházban kap helyet. A Pálhalmi Célgazdaság 1974. február 18-án 8 órai kezdettel a dunaújvárosi- ■ külső vasútállomás melletti rakodótéren igáslojrakat kínál eladásra 314