Petőfi Népe, 1974. február (29. évfolyam, 26-49. szám)
1974-02-10 / 34. szám
4 • PETŐFI NÉPE • 1974. február 10. Téli napok a hajójavítóban A Folyamszabályozó és Kavics- kotró Vállalat bajai hajóépitó és -javító üzemében, most van a szokásos téli karbantartás dandárja. A Nagypandúr-szigeti kikötőben egy tucatnyi úszóegység várja, hogy meghibásodott részeit megjavítsák. illetve kicseréljék. A Duna mellé telepített üzem 150 dolgozója sokféle szakmát képvisel. A vontatóhaiókon, kotóránként 400 köbméter teljesítményű FK—209-es. szintén rászorul az alapos karbantartásra. A vállalat évenkénti 5 millió köbméteres kavicstermeléséből alaposan kiveszi részét a Dunán járók közül legmagasabb teljesítményre képes elevátor is. Az említetteken kívül a tél folyamán még mintegy 20 úszóegységet tesznek to• Az FK—209-es nagy teljesítményű elevátor szórni. is karbantartásra • Kiöregedett a kavicsuszály 500 tonnás csör- lője. 15 évig állta a sarat, de most már javítani kell. Schmidt Tibor a November 7. szocialista brigád vezetője és Késmárki JA. zsef hajókovács hamar segít a bajon. (Szabó Ferenc felvételei.) rókon. uszályokon akad tennivaló az esztergályos, marós, hegesztő, lakatos, kovács, villanyszerelő, csőszerelő, ács és asztalos számára egyaránt. Az FK—206-os elevátoron például, amelyet most újítanak feL többek között fenék- lemezcserét is végre kell hajtani, hogy tavasszal újra szolgálatba léphessen a Tiszán. Társa, az vábbi használatra alkalmassá az üzem dolgozói. Az úszóművek javítása mellett a bajai hajóépítők termelésében jelentős szerepet játszik az alkatrészgyártás. Az elmúlt esztendőben két úi. egyenként 2,8 millió forintos értéket képviselő lakóhajó is elhagyta a Nagypandúr- szigeti kikötőt. A. T. S. Egy településről felfedezni, hogy kétarcú, amikor úgyszólván minden város, nagyközség, község átmenetet jelentő fejlődési stádiumban van, egyáltalán nem igényel különösebb szociográfiai műveltséget. Hiszen például Akasztón is minden tételnek megtalálható - az ellentéte, minden előremutató jelenséggel szinte párhuzamosan munkálnak gyakorta a visszahúzó motívumok. Ügy érezzük azonban, hogy ebben a valamivel több, mint négyezer lelket számláló községben élesebben rajzolódnak meg a vonalak a „két arc” között, s nem a nagyotmondás szándéka íratja le velünk, hogy az előremutató jelek évről évre erősödnek, tehát azok a tulajdonképpeni meghatározók. Mégis hiba volna lemondani a „másik oldal” megrajzolásáról akkor, amikor teljes és hiteles képet akarunk adni a községről. Walter György, a községi tanács vb-titkára azok közé a vezetők közé tartozik, akik nem csak adminisztrálják, hanem át is élik a község életét az elmúlt századok történelmét, a jelen gondjait, keserítő problémáit, az eredményeket, az egyes emberek sorsát, mozdulásuk meghatározó tényezőit. Mindössze két éve van Walter György Akasztón, de máris sokkal többet tud, ért és érez, mint jó néhány benszülött Beszélgetésünk elején azonnal „elárulja”, milyen jó ismerője az akasztói emberek sorsának. — Nálunk semmi ipari munkalehetőség nincs. Ezzel magyarázható, hogy reggelenként Akasztóról tizenkét autóbusz indul tele emberekkel, akik Dunaújvárosba, különböző építkezésekre, Kecskemétre az útépítéshez, Kiskőrösre, az erdészethez, Kiskunhalasra az üzemekbe utaznak. Érdekes és elgondolkoztató, hogy az eljárók között sok a szakszövetkezeti tag, ők a két- lakiak. A kétlakiság azonban úgy mutatkozik meg, hogy például a férj eljár Halasra, az asszony otthon eteti a jószágot, kötözi, kapálja a szőlőt, a kukoricát. Nem ritka azonban a fordítottja sem. Előfordul, hogy a férj Akasztón tagja a szakszövetkezetnek," de Dunaújvárosban, ahol dolgozik, ott fizeti az SZTK-t. — A tapasztalat azt mutatja, hogy nem a kétlakiak azok, akik „viszik valamire”. Tavaly például 40 új családi ház épült a községben s elsősorban azok építették, akik csak a szakszövetkezetben dolgoznak, tehát nem a a kétlakiak. A kétarcúság másban is megmutatkozik, nemcsak abban, hogy kétlaki emberek élnek a faluban. Egyre feszítőbb az az ellentét, amely például az új házsorokból kialakult utcák és a hajdani zsellértelkeken épült viskók között tapasztalható. Erről azt mondja a vb-titkár, hogy az úgynevezett Pacsirta részen (itt épültek a zsellérlakások) van olyan utca, amelynek lakásaiban egyetlen padlózott szobát sem találhat az ember. Parányi ablakok, nádfedél, döngölt padló, léckerítés. Az utcán viszont — legalább az egyik oldalon — járdát építettek, villany világít esténként. Az említett házak többségében viszont még a petróleum- lámpa az egyedüli fényforrás. Mi lesz ezekkel a házakkal, az itt lakó emberekkel? Olyan kérdés ez, amelyre felelőtlenség volna bármiféle konkrét választ adni. Az kétségtelen, hogy így nem maradhat sokáig. Talán egyszer megindul egy lebontási, újházépítési folyamat. S az végigvonul a nádtetős házakon. Olyan lakások épülnek majd a Pacsirtában is, mint a falu főutcájáig: már-már paloták, a korszerűség minden jegyével. Ezekben is akasztói emberek élnek, laknak. Igaz, hogy Akasztón nincs ipari munkalehetőség, de munkát azért lehet találni. Példa rá az a jó néhány szakszövetkezeti tag, aki nem ingázik naponta, hanem a faluban, annak a hatórában keresi és találja meg a boldogulás alapját. Miért van tehát akkor az, hogy a községben mégis a lakosság negyven százaléka „szegény ember”. Persze nem a szó harminca; évekre érvényes jelentésében, hanem a többi hatvan százalékhoz, s általában a keresd foglalkozást űző, rendszeresen dolgozó emberek népes táborához viszonyítva. Nem túl ritka, hogy ezek a „szegény” emberek havonta 4—5 ezer forintot is megkeresnek. Mert ők is dolgoznák. — Ügy higgye el, hogy ez a kérdés engem is sokáig foglalkoztatott, amíg végre is megfejtettem: megisszák, megeszik a keresetüket. Mind egy fillérig. Nincs beosztás, kitűzött cél, elérni kívánt valami. Isznak, esznek és be • van fejezve. A gyerekek elhanyagoltak, szédelegnek az utcákon. Nincs összefogva a család. Nem is családok ezek, hanem egymás mellett élő felnőttek, gyerekek közössége. Ezeket az embereket irtó nehéz megállítani, elhitetni velük, hogy nem az az igazi, amit ők csinálnak. Lehetne takarékoskodni, szépen, tisztón járni, meg ilyenek töpreng hangosan Walter György, majd rágyújtván egy jó Fecskére, újabb adatot mond: — Itt évenként 12—13 ember lesz öngyilkos. A templomban mindig telt ház van és az általános iskolai tanulók 75—80 százaléka iratkozik be évenként a hittanórákra. Ez mitől van, azt mondja meg nekem? Van itt valami összefüggés a dolgok között? * Az iskola igazgatója tizenhat éve tölti be hivatását a község9 Walter György vb-titkár. ben. A múltkor összeszámolta, hogy a tizenhat év alatt 116 pedagógus jött, illetve ment Aikasz- tóról. Persze, nem az igazgató miatt, hanem mert nem volt lakása, utazgatni kellett, nem érezte jól magát stb. Természetesen olyan is akadt közöttük, aki férjhez ment, vagy megnősült. A művelődési házban — ahol könyvtár, mozi működik —minden szombaton hatalmas bálákat rendeznek. A megjelenés: 250— 300 személy. Ez mindig biztos. A bálákra Budapestről jönnek le különböző zenekarok gitárral erősítővel, orgonával, szaxofonnal és egyéb zeneszerszámmal. A nagytermet lakodalmak céljára szívesen bérbe adja a tanács. Egy esküvő kétezer forint. Tavaly körülbelül tíz lakodalom zajlott le a művelődési házban. — Vannak itt fiatalok, pedig a nyolcadik osztályt évenként elvégző 60—70 gyerekből, az ötven százalék elmegy. A többi marad. Alkalmi munkákat talál, otthon segít a szüleinek, dolgozik a szakszövetkezetben. Óvodával, bölcsődével nincs gondunk, azt megoldottuk. Legfőbb gondunk most a víz. Kutat már fúrattunk. Kiszámítottuk, hogy a vízmű 12 millióba kerülne, de az ötödik ötéves tervben az is meg lesz — mondja nem túl bizakodó hangsúllyal Walter György... * Miéi i nevezik ezt a községet Akasztónak? — teszem fel a végső kérdést a vb-titkámak. Töprengést, forrásanyag utáni szaladgálást várok, de ehelyett már mondja is: — Több változat van erre, közöttük egész vad' elképzelések. Talán a leginkább elfogadható, hogy itt egy útvonal vezetett át a vizenyős, lápos területen, s mindig megakadtak a szekerek. Talán így lett a helység neve Akasztó. De azt is mondják, hogy itt váltottak lovakat a postakocsik. Üj lovat akasztottak a szekerek elé. Ki tudja már ezt pontosan. De valami azért lehet benne. Igaz? Gál Sándor Háziasszony hétvégi kálváriája Színhely: Hentesüzlet a kecskeméti Lugossy utc&ban. idő: Napjainkban, midőn megállás nélkül írunk,, beszélünk, hallunk á szocialista együttélés Íratlan — és Írott — szabályairól. És — legalábbis értekezleteken — tökéletes egyetértéssel bólogatunk is ezekre a nor- matlvákra: „Hogyne, ügy van. Tekintettel kell lennünk egymásra.” Szereplők: Első háziasszony. — Arcszlnéről, ruházatáról, <jó) 'érőbeli állapotáról Ítélve szabad ég alatt elő. Kitűnően bírja magát — Amolett keksz segítsége nélkül is. Második Háziasszony. — Közömbösen néz ki, de Inkább bátortalan. Harmadik háziasszony: ... -ról Ítélve városi bérbázban lakó. Mint mindig, most is siet, tűkön „áll”. Épphogy csak sikerült annyi időt elcsípnie bokros teendői rovására, alul alatt beszerzi — látni fogjuk, csak szerette volna a vasárnapi ebédhez való búst. Ezúttal sertésre tervezett és szervezett meg mindent. Első háziasszony:. (Rávaszdin pislog a vaskampón csüngő két szép sertéscombra. Majd halkan, mint akt nemcsak sejti, de tudja is, bogy nem egyenes úton sántikál, odaszól a hentesnek. Akiről mindjárt kiderül, hogy „tragédiánk” főszereplője, döntnöké.) — Adjon nekem nyolc kiló disznó- combot, hallja I... Kolbásznak viszem .... Hentes: (Bólint, de mint aki kalkulál Is közben.) — Ahhoz ám karajt is kell adnom. Mert azért any- nyl comb ... Első háziasszony: — Nem számit. Mérjen csak hozzá, amennyi dukál. Hentes: — Akkor jó. (Már nyúl Is a combért. Keze abban a pillanatban áll meg a portékával egy másodpercre, amikor a Harmadik háziasz- szony határozott közbeszólását meghallja.) Harmadik háziasszony (az elsőhöz): — De kedves asszonyom, miért viszi el az orrunk elöl az egészet? Miért ebből akar kolbászt csinálni? Látja, Itt a rengeteg kolbász, vegyen ebből. Másnak ne Jusson a sertéscombból? (A henteshez.) — Legyen szíves már nekem Is mérjen pár szeletre valót belőle, mielőtt az egészet ennek az asszonynak adja oda. Hentes: (Zordonan.) — Olyan nincs. Ez az asszony maga előtt volt, ó kért előbb. Hogy magának nem marad, arról nem tehítek. Harmadik háziasszony: — De miért adja el az összes combot egy embernek, mikor hallja, hogy még más is szeretne belőle? És én nem kolbásznak viszem... Első háziasszony: (Hallgat, miként éticsiga a fűben.) Hentes: — Vegye tudomásul. Nekem azt kell adnom, amit a kedves vevő kér. (Első háziasszony képe felvidul. Szemét Is fel meri vetni.) Maga nekem nem dirigál. Harmadik háiasszony: — Kérem a panaszkönyvet. Hentes: (Legyint.) — Adom, ahogy parancsolja. Ez az üzlet úgy Is megszűnik ... Harmadik háziasszony: (Kérdőn tekint az elsőre. Nyitná már ki azt a kolbászt áhttó ajakát. Mint asz- szony tanúsítana égy kis megértést. De az biz* szendén lesüti szemét mindennemű együttérzés elől.) Így harmadik háziasszonynak elege van az egészből. Feleslegesnek látja, hogy panaszbeirással Is töltse az idejét — hiába. Távozik. — Keserűen gondol azokra a közelmúlt időkre, amikor ebben az üzletben olyan Udvarias, finom kiszolgálás volt, hogy a vásárlók egyike még az újságnak is irt az eladók kedvességéről, emberségéről. I fii ’■ Tengeri a tengeren túlra Üj kecskeméti konzervipari terméket jegyeznek a külföldi piacokon. A Kecskeméti Konzervgyárban. választékbővítés céljából tavaly csemegekukoricát tartósítottak. Az új termék amelyből húsz vagonnyit gyártottak, ízlik a külföldi vevőknek. A legnagyobb részét az NSZK-ba szállítják, de újabban Anglia is érdeklődik a dobozos .tengeri iránt. A kukoricát zölden dolgozzák fel. A morzsolt szemeket — zsengén — enyhén cukros vízben párolják és fémdobozokba töltik. Az így tartósított csemegekukoricát köretként is fogyasztják, de önmagában is ízletes, tápláló lehet A növekvő érdeklődés az új készítmény gyártásának fejlesztésére ösztönzi az üzemet: az idén bővítik és korszerűsítik a zöldkukorica feldolgozásának technológiáját. Külön kukoricavonalat szerelnek fel, amelyen a zsenge csövek fosz- tását. morzsolását tartósítását, végzik majd. A nyersanyagot a Hosszúhegyi Állami Gazdaságban termelik. 9 Itt is akasztóiak laknak. • Nádfedél alatt. (Pásztor Zoltán felvételei.) Tanácsi embertől érdeklődtünk, mit szól az esethez? Van-e Ilyen helyzetekre nézve valami „szabály”? — Szabály nincs... De ilyen esetre sem volt még példa. Két szerény gondolat. Nem az lett volna korrekt eljárás a hentes részéről, ha pl. azt mondja a „kolbl- szos” asszonynak: 1. Kérem ha egyszerre ennyi combot akar venni, jelentse be, mondjuk egy héttel előtte; vagy z. Látom asszonyom, ön földművelő. Ne kívánja, .hogy pont hét végén klsemmlzzem itt a városi betonrengeteghen élő vevőimet. Jöjjön vissza záróra előtt, s ha marad, akkor... Ez pedig már a kereskedelem kulturáltságának témakörébe tartozik. Eladója válogatja, hogy magatartásából mit szűrnek le az emberek, részint személyére nézve, de nem egyszer — mérgükben — az egész kereskedelemre általánosítva. Egy-két antikereskedö miatt. Tóth István IQ Bódi először is kinyitotta az ajtót, és kiballagott, hogy megnézze, mi van a lovakkal. — Bár ilyen körülmények között néhány napig aligha lesz szükség rájuk — szólt vissza —, de az is lehet, hogy tévedek. Meg- aztán történhet akármi, a ló akkor is érték marad. Tán tíz perc is beletelt, mire visszajött. — Alázatosan jelentem, minden rendben, szakaszvezető úr. Rettenetesen meg voltak ijedve sze- génykék. Rohangásztak le s föl a pályán. Valósággal íöszántották- Még a hálót is elszakították. Szerencse, hogy nem buktak föl, amikor nekirohantak, mert könnyen a lábukat törhették volna... De most már minden rendben... Wem is volt olyan nehéz megnyugtatni szegénykéket... Meg van ennek a módja, csak érteni kell hozzá... Kaptak megint egy kis jó zabot, ihattak rá remek friss vizet... Aztán amikor ezzel megvoltak, akkor megveregettem a nyakukat, és egy kicsit elbeszélgettem velük.../ Ha ki tetszene menni a szakaszvezető, úr, láthatná, most már olyanok, megint, akár a kezesbárány... — És különben? — vetette közbe meglehetősen idegesen Éránk. — Különben mi a helyzet? — Alázatosan jelentem, teljes a nyugalom és a némaság. — Ha a hidat fölrobbantották, akkor nerceken belül itt fognak lenni az oroszok. Érti? Perceken belül. Bódi némi fölénnyel és tagadhatatlanul nagy nyugalommal bámult vissza rá. — Aligha, szakaszvezető úr kérem. Szerintem ugyanis ezt a hidat időnek előtte robbantották fel. Tetszik tudni, a támadásban nem vagyunk mindig a legjobbak, a visszavonulásban ellenben annál nagyobb mestereknek számítunk. — Szerintem az oroszok reggelnél előbb nem érnek ide. — S akkor már miért robbantották már föl előző nap alko- nyatkor a hidat? — Mert ezt a várost is harc nélkül akarják föladni. Mire az oroszok reggelre ideérnek, már csak az utóvéd lesz a városban, erre akár mérget mernék venni. Azok még visszalövöldözgetnek egy napig, és a következő éjjel ők is megpucolnak. S mire a következő nap délelőttjén az oroszok rájönnek, hogy megszűnt az ellenállás. és mire leghamarabb délutánra átvergődnek valameny- nyien a folyón akkorra már messze jár az egész bagázs. És ha ehhez hozzá tetszik még venni, hogy a pontonhíd felépítése is némi időbe telik, addig viszont a gépesített járművek nem eredhetnek zászlóaljunk nyomába, akkor már világos, miért kellett olyan gyorsan levegőbe röpíteni ezt a szép hidat. Frank elképedve hallgatta Bódi szakszerű stratégiai magyarázatát. Miközben magában arra gondolt, hogy Wenkheim föltehetőleg mindennek felét sem tudta volna végiggondolni és elmondani. — No jó. rendben van. És velünk most mi lesz? — Ami a lovakkal — vigyoro dott el Bódi. — Micsodákkal? — Alázatosan jelentem, szakaszvezető úr. most szépen letelepszünk az asztalhoz, és eszünk, aztán meg majd iszunk valamit erre a nagy ijetségre. valamint az előállott új helyzetre. Ugyanis a gróf úr Öméltósága főszakácsnője, valamint az alezredes úr jóvoltából bőségesen el vagyunk látva étellel de itallal is. Wenkheim ugyanis nagy előszeretettel hódolt a? italozás^ bizonyos körökben bocsánatos bűnnek, sőt olykor kifejezetten erénynek minősült szenvedélyének. Ráadásul nemcsak a mennyiséget illetően volt mohó. hanem igényesnek bizonyult a minőség tekintetében is. Motyója jelentős részét az italkészlet tette ki. Volt itt vagy tíz palack Egri Bikavér, ugyanannyi Tokaji Furmint. De néhány.üveg könnyebb alföldi rizling is. Aztán egy demizspn rum. Több Üveg konyak, valamint még egy démizson — az pedig kisüsti szil- vÓriumpaal teletöltve. Bódi a konyakot választotta. — Egy kis étvágycsinálónak — mondta. — Majd szerzünk másikat az alezredes úrnak... Különben is. ki tudja, mi lehet most éppen ebben a pillanatban szegénnyel? ... Még az is lehet, hogy kerestet bennünket a városhan... Miközben egyre csak járt a szája, és — legalábbis Frank szerint — összevissza beszélt mindenféle marhaságot, a keze sem tétlenkedett. Ügyes mozdulatokkal felszeletelt vagy fél rúdnvi téliszalámit. Hozzá kenyeret vágott. — Már csak egy kis savanyúság kéne — mondta teli szájjaL — De ha nincs, akkor, egy jó pohár bor is megteszi. Igazam van, szakaiszvezető úr? Mikor végeztek az evéssel, és még egy pohár borral leöblítették a téliszalámi kellemesen csípős ízét. Bódi gondosan összepakolt mindent. Még az üvegcserepeket is összesöpörte. Szép rendet csinált a hallban, majd amikor végzett mindezzel, húzott egyet a derékszíján, úgy mondta: — Most pedig Bódi honvéd elmegy, és hoz magával két pipit. Két aranyos kis pipikét... Hogy ne legyünk olyan egyedül 'éjszaka... (Folytatjuk.) Akasztó, a kétarcú község
