Petőfi Népe, 1974. február (29. évfolyam, 26-49. szám)
1974-02-15 / 38. szám
Eseményekben dús- programot hoztak februárra az MTESZ Bács- Kiskun megyei szervezetéhez tartozó egyesületek és tudományos társaságok munkatervei. A jövő héttel újabb munkahelyi vezetőképző tanfolyam kezdődik a Kecskeméti Gépipari és Automatizálási Műszaki Főiskola tanári klubjában. Hasonló rendezvények zajlanak le a keddi és csütörtöki napokon a Gépelemgyárban is. Több egyesület teremtett lehetőséget arra, hogy tagjai a német és angol nyelvben szerezzenek jártasságot. Kedden délután a rét- és legelőgazdálkodás jelenéről, illetve a fejlesztési feladatokról lesz szó a kertészeti főiskolai karon, a Magyar Agrártudományi Egyesület szervezésében. Másnap az alföldi tanyák helyzetéről hangzik el előadás a kiskunfélegyházi Petőfi- könyvtárban. Február 21-én nagyszabású a takarmánygazdálkodás Tegnap délelőtt Kecskeméten ülést tartott a' Bács-Kiskuri megyei Népi Ellenőrzési Bizottság. Az ülésen részt vett dr. Molnár Imre, a KNEB elnökhelyettese is. Dr. Millasin Tetéznek, a megyei NEB elnökének azt a jelentését tárgyalták, amely az 1973- ban végzett munkáról, annak eredményességéről ad tájékoztatót. Amint az írásos előterjesztés megállapítja: a gazdasági életben bekövetkezett fejlődés egyúttal megkövetelte, hogy az ellenőrzés módszereit is tovább fejlesszék. Az új, sokrétű feladatok megoldása sokoldalúan, alaposan képzett ellenőröket igényelt, amit sikerült is elérni az élmúlt esztendőben. Ennek következménye, hogy 1973-ban összesen 73 célvizsgálatot folytattak le az ellenőrök, a lakosság bejelentése alapján pedig 220 közérdekű bejelentést, Erdészeti r t a r újítás Darabos István, a Kiskunsági Erdő- és Fafeldolgozó Vállalat nűszaki üzemének vezetője megadottá a homokbuckás területek gépesít'. Li erdőültetését, amelyet corábban csak kézi erővel lehetett elvégezni. A munkához a TL—30-as lánctalpas bolgár kis- traktort használta fel. témakörével foglalkozó eszmecserének ad színhelyet a Kecskeméti Városi Tanács díszterme. Ezt követően Baján, a Gépipari Tudományos Egyesület fennállása 25. évfordulójának jegyében tartanak klubnapot, amikor az alapítótagokkal találkoznak és beszélgetnek a fiatalok. Ugyanekkor a Finomposztó Vállalatnál az ipari szennyvíztisztítás kérdései szerepelnek a napirenden. A hónap utolsó hetében egyebek között a mezőgazdasági gépgyártás és ellátás problémáit vitatják meg a műszaki és agrárszakemberek. Tanulmányi kirándulást ez alkalommal a Geodéziai és Kartográfiai Egyesület megyei csoportja készít elő. amelynek során a Budapesti Geodéziai és Kartográfiai Vállalat újabb mű1 szereit, valamint gépi számító részlegét tekintik meg. H. F. illetve magánpanaszt intéztek el. A személyesen megjelenők száma tavaly 114 volt, s minden esetben gyors intézkedést tettek ügyükben a népi ellenőrök. Az elmúlt esztendőben lefolytatott vizsgálatoknak több mint 95 százalékában intézkedés történt, ugyanakkor a bejelentések, panaszok vizsgálatát követően 1224 esetben éltek a népi ellenőrök a realizálás különböző lehetőségeivel. Az ellenőri munka hatékonyságának növelése érdekében választotta a megyei NEB azt az igen hatásos módszert, hogy egy- egy vizsgálati anyagot az érintett munkahely kollektívájával, az ott dolgozó emberekkel ankétokon ismertetett. Ezeket az an- kétokat nem. egyszer a Szakszervezetek Megyei Tanácsával, . a Hazafias Népfronttal, termelő- szövetkezetek, üzemek, vállalaÉpül a torony (Pásztor Zoltán felvétele.) Korszerűsödő szarvasmarhatelep Pármoriostorán. a Keleti Fény Termelőszövetkezetben korszerűsítik a szarvasmarhatelepet. A régi épületek egy részét lebontják, vagy kibővítik. A felépített telepen etető- és itató- és fejőberendezéseket is felszerelnek. Az átadás még ebben az évben megtörténik. tok vezetőivel közösen szervezte meg a NEB, s összességében, a tavaly lebonyolított ilyen találkozókon több mint nyolcezer ember vett részt. Amint utaltunk is rá, a vizsgálatokat úgynevezett realizálás követte. Például a törvényes állapot helyreállítására 280 esetben, fegyelmi eljárás lefolytatására pedig 8G esetben hívták fel a népi ellenőrök az illetékesek figyelmét. Negyven esetben ösz- szesen 277 ezer forint kártérítés megfizetésére tett felhívást az ellenőrzés, továbbá hét büntető- eljárást és 78 szabálysértési eljárást kezdeményezett. A tegnap tartott ülésen a továbbiakban tájékoztató hangzott el a két NEB-ülés közölt végzett munkáról, végül bejelentések következtek. G. S. Tájékoztató a Cooptourist terveiről Közművelődési és kereskedelmi szakemberek az idegenforgalomról — 'Természetes igény ma már az utazás — hangoztatták többen tegnap délelőtt a- Cooptourist által Kecskeméten szervezett tájékoztatón. — A fiatalok meg akarnak ismerkedni a szomszédos államokkal — bizonyította tapasztalataira hivatkozva Sávolt Béla tanár. — Az ország- és világjárás a művelődés egyik leghatásosabb formája. — ez volt a Hazafias Népfront megyei bizottságát képviselő Banos József felszólalásának a mottója. A résztvevők egyetértettek Rozsnvai Simonnal, a városi pártbizottság munkatársával. aki az idegenforgalmi szemlélet módosítását, az utazásban rejlő nevelési lehetőségek hatékonyabb, tudatosabb hasznosítását szorgalmazta. Az eddigiekből is nyilvánvaló, hogy a szövetkezeti utazási iroda terveivel kapcsolatos hozzászólások révén hasznos, tanulságos fórummá változott a tájékoztató. Az egészséges vita, a sok-sok javaslat annak is köszönhető, hogy Tóth István, a megyei ki- rendeltség vezetője reálisan ismertette a Cooptourist eddigi tevékenységét és az 1974-es terveket. Hopp Győző, a budapesti központ osztályvezetője alig győzte jegyezni a kérdéseket, kívánságokat. ötleteket. Többen is felhívták a figyelmet Bács-Kis- kun megye természeti, történelmi nevezetességeire. Az idegenforgalmi irodák nem „jegyzik” jelentőségéhez mérten ezt a megyét. A Cooptourist — nemes versenyben a többi érdekelt szervezettel — érdemeket szerezhet szűkebb hazánk megismertetésében. A DUTIB tevékenységét is ismertette Herczog György. Az iroda terveiből főként a fők számára tervezett utak nyerték meg az érdeklődők tetszését. Egyenjogúság ide, egyenjogúság oda a különféle, delegációkban. szakmai tapasztalatcseréken csak elvétve lehet asszonyokat. lányokat találni. Noha esak most kezdik a novemberi szövetkezeti békevonat szervezését. máris. bizonyosra vehető, liogv a termelőszövetkezeti gazdák az ipari szövetkezetek dolgozói megkülönböztetett, ünnepi, még a szokásosnál is figyelmesebb fogadtatásban részesülnek. Az a cél. hogy olyanok utazzanak, kik még nem jártak a Szovjetunióban és a munkában is kitűnnek. H. N. MTESZ-események a hónap második felében Jelentés a megyei NEB múlt évi munkájáról ÉVI MUNKAPROGRAM — SZAKBIZOTTSÁGOK KÉTSZÁZEZER FORINTOS KÖLTSÉGVETÉS Elkészül a kecskeméti KRESZ-park Ülést tartott a megyei KBT elnöksége Kinek tetszik? Ez bizony majdnem szemétdombnak látszott. S nem hiszem, hogy bárkinek is más lenne a yéleménye. Kinek tetszik? Nekünk sem. S ki vette észre eddig? Rajtunk kívül még nagyon sokan, gondolom, ezrekben nyugodtan számolhatnék. Mert vagy három héttel ezelőtt is létezett más szemtanúk szerint. Szerdán még mindig ott díszelgett az árokparton. A Malom csárdánál kezdődik, s tart több száz méteren át. Valamikor feltehetőleg műtrágyát, növényvédő szert tartalmazó műanyagzsákok, papírlepedők, rongyok, kisebb-na- gyobb fóliadarabok hihetetlen mennyisége, zagyvaléka az árokban, az árokparton. Nem tudhatni, honnan kerültek oda, az .viszont bizonyos, hogy ugyancsak gusztustalan látványt nyújtanak. A terület már kívül esik a megyeszékhelyen, s a tiszta-virágos Kecskemétért mozgalmon, < de úgy látszik, a KPM Közúti Igazgatóságához sem tartozik. A csárdát üzemeltető termelőszövetkezet sem vállal érte felelősséget, s a gazda — ha az árokpart füvét tán megkapta kaszálásra — még nem járt arra. Vagy talán már észrevették, s felszólították a felelőst, takarítsa el a szemetet, csak éppen a felelőshöz nem jutott el az irat? Vagy eljutott,' de elfelejtette. mert más fontosabb dolgok foglalkoztatják? A szemét, akárhogy csűrjük- csavarjuk a dolgpt, ott van a főútvonal, az E—5-ös mentén. Jócskán járnak az úton külhoniak, meg más megyebeli hazánkfiai is. Ráadásul még azzal sem ámíthatjuk magunkat, hogy talán gyorsan, úgy százas sebességgel elhúznak mellette, mert éppen ott magasodik a. szélmalom, a vendégváró csárda. 'Ami részben mégiscsak azért épült olyanra amilyen, hogy megállítsa az arra járókat. Mégis állnak, vagy legalább lassítanak a járművezetők. így aztán holtbiztos, hogy nemcsak a szélkereket veszik észre, hanem a szinte a tövében kezdődő másfajta látnivalót is. Ez a szemétdombszerűség pedig se nem vendégváró, se nem marasztaló, inkább amolyan szégyellnivaló féle. És eltakarításra vár., , dé— Csütörtökön délelőtt a fegyveres erők kecskeméti klubjában tartotta ülését a közlekedésbiztonsági tanács megyei elnöksége. Az elnöklő dr. Franyó János rendőr ezredes, a KBT megyei ügyvezető elnöke bevezetője után elsőként az elnökség tagjai és a meghívottak megvitatták az elmúlt évi közlekedési balesetekről készült elemzést, s több kiegészítést tettek Cs. Nagy Pál, a KPM Közúti Igazgatóság igazgatója elmondta, már a múlt évben elkészült az a javaslat, amely a megyében levő közút-vasútkereszle- ződések fénysorompóval való ellátását szorgalmazza a MÁV illetékeseinél. Ismeretei szerint a MÁV évenként a megyében 14 fénysorompó létesítésére tett ígéretet. Elkészült a kecskeméti Korhánközi út korrekciós terve is, műszaki, bejárásra február 19-én kerül sor. A fénysorompó szintén elkészül ebben az esztendőben. Hasonló módon átadják a forgalomnak Solton az új csomóponti kereszteződést is. Dr. Lakatos István, a megyei pártbizottság munkatársa felszólalásában hangsúlyozta, hogy a rendőrség szabálysértési hatóságai által kiszabott bírságok jól szolgálják a megelőzést, de kür lönbség van a rendőrség és a bíl róság által kiszabott pénzbüntetések összegében. Az általános megelőzéssel kapcsolatban kifejtette, hogy az oktató munkában bővebben és gyakorlatiasabban ismertessék az adott út- és forgalmi viszonyok közötti helyes közlekedést. A következőkben az elnökség elfogadta azt a javaslatot, hogy a Magyar Autóklub megyei titkárát, dr. Fábián Púit válasszák be az elnökségbe. Április'30-ig megalakulnak a KBT járási szervei is a bajai, a kalocsai, a kiskun- halasi és a kiskőrösi járásokban és Kiskunfélegyházán. A kecskeméti járásban önálló KBT megalakítását nem látták szükségesnek, hanem a megyei elnökség mellett létrejön a Kecskemét városi-járási testület. A közlekedésbiztonsági tanács ez évi munkaprogramja nagy vonalakban a következő: A közlekedési fegyelem további szilárdítása, a szabálysértések, s így a balesetek számának csökkentése. Az új KRESZ elterjesztése, az oktató, nevelő és felvilágosító tevékenység fokozása, főleg a gyermekek és idősebbek körében. Törekedni’kell arra, hogy a kerékpárosok és fogatolt járművek hajtői is ismerjék és alkalmazzák a közlekedési szabályokat. Ennek a munkának elvégzésére, összehangolására alakították meg a különböző szakbizottságokat. Ezek: a nevelési és propaganda, az információs feldolgozó és tudományos értékelő, a íorgalomelemző és szervező, műszaki és forgalomellenőrző, valamint a pénzügyi ellenőrző szakbizottság. Az elnökség e bizottságok feladatait részletesen kidolgozta, s azt elfogadta. A KBT költségvetési terve az évi munkaprogramon alapszik, s annak szükséges anyagi fedezetét biztosítja. Az Országos Közlekedésbiztonsági Tanács költségvetési juttatásából 125 ezer forint áll a megyei KBT rendelkezésére. Ehhez a megyei tanács és az üzemek, vállalatok még mintegy 80 ezer forinttal járulnak hozzá. , Az elnökségi ülésen jelentette be Irsa Ernő, a Kecskeméti Városi Tanács csoportvezetője, hogy ez év április 4-én átadják a Czollner téren immár négy éve tervezett közlekedési parkot. Az elnökség elé terjesztett vázlaton látható, hogy szinte valamennyi közlekedési helyzetet kialakítják, lesz körforgalom, egyirányú utca, vasúti kereszteződés, forgalomirányító berendezéssel ellátott csomópont, és természetesen közlekedési táblák, gyalogátkelőhelyek. A KRESZ-parkhoz — mint már ezt korábban jeleztük — a Volán. 9-es számú Vállalat bizonyos mennyiségű járműparkról, kisautókról gondoskodik. Az elnökségi ülés dr. Franyó János rendőr ezredes zárszavával ért véget. G. G. B • Lapzártakor érkezett I 0 Waldheim megbeszélése az ENSZ-erők főparancsnokával. Kurt Waldheim, az ENSZ főtitkára Genf ben eszmecserét folytatott Enzio Siilasvuo tábornokkal, a közel-keleti ENSZ-erők főparancsnokával (Telefoto — AP—MTI—KS.) • A magyar és a szovjet írószövetség egyezménye. Aláírták csütörtökön a magyar és a szovjet írószövetségek közötti. 1974—75. évre szóló egyezményt. Képünk: Dobozi Imre, az írószövetség főtitkára (jobbról) és G. M. Markov, a szovjet írószövetség titkára az aláírás után. (MTI foto — Molnár Edit felv. — KS.) • Aláírták áz egészségügyi miniszterek konferenciájának ajánlását. Mmt ismeretes, a szocialista országok egészségügyi minisztereinek ez évi konferenciáját hazánkban tartják. Szakmai témája a sürgősségi betegellátás lesz. A nyáron sorra kerülő miniszteri tanácskozás előkészítő szakértői értekezletét február 12—14. között Budapesten rendezték meg. Az értekezlet — közös megállapodás alapján — ajánlást készített, amely a miniszteri konferencia szakmai vitájának alap- dokumentumául szolgál majd. Az ajánlást csütörtökön délután az Egészségügyi Minisztériumban ünnepélyesen írták alá a szakértői értekezleten részt vett delegációk vezetői. 0 Ülésezett a JKSZ Elnöksége. Csütörtökön Belgrádban ülést tartott a JKSZ Elnöksége és úgy határozott, hogy a Jugoszláv Kommunisták Szövetségének soron következő, X. kongresszusát május 27-töl 30-ig tartják meg Belgrádban. A kongresszuson Joszip Broz Tito, a JKSZ elnöke tart beszámolót „A JKSZ harca és szerepe a szocialista önigazgatás fejlesztésében” címmel. 0 Reich Károly díjnyertes plakátja. A Béke és Szocializmus, a kommunista és munkáspártok folyóiratának szerkesztősége nemzetközi politikai plakátkiállítást rendezett Prágában. A kiállítás nemzetközi zsűrije elismerő diplomával és díjjal jutalmazta Reich Károly grafikusművész „Szeretettel köszöntjük az édesanyákat” című, 1973-ban megjelent nagysikerű anyáknapi plakátját. A diplomát és díjat Katona István, az MSZMP KB agitációs és propagandaosztályának vezetője csütörtökön adta át Reich Károlynak. (MTI) NAGY HATÁSÚI TŰZOLTÓBERENDEZÉSEK 0 Baku közelében a gázkondenzáló te lepen tűz keletkezett. A nagy teljesítményű, turbó- ícaktív motorral működő vízágyúk rövid idő alatt elfojtották a lángokat. PETŐFI N£PE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja Főszerkesztő: őr. Weither Dániel Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Preiszinger András Igazgató Szerkesztőség és kiadóhivatal: 6001 Kecskemét. Szabadság tér 1/a Telefon: 12-619. 12-916 (központi): 11-709, 11*122. Telexszám: 26 241 bmlv Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési d(j: havi 20,— forint Postautalványon, valamint átutalással a KHI 219—96162 Jelzőszámlára. Készült a Pétőfl Nyomdában ofszet rotációs eljárással 6001 Kecskemét. Külső-Szeged! út 6. Telefon: 13-729 Igazgató: Ablaka István Index: 25065 .