Petőfi Népe, 1974. január (29. évfolyam, 1-25. szám)
1974-01-10 / 7. szám
Egy panasz nyomában Ha kevés is, de van patkósarok Bizony, az újságírónak gyakran kell „hiánycikkek nyomában” elindulnia. S a legkülönösebb ebben a nyomozói tevékenységben, hogy az esetek többségében filléres, némelyek számára azonban nélkülözhetetlenül fontos cikkek azok, amelyek eltűnnek a piacról, s égen-föl- dön alig lelhetők fel. így a minap patkósarok ügyben írt levelet szerkesztőségünknek az egyik kedves olvasónk. A levélből kitűnik, hogy foglalkozására nézve fuvaros, s a csúszós, jeges utakon az éles patkósarok alkalmazása ebben a szakmában nélkülözhetetlen. „Naponta veszélyeztetjük ezreket érő lovainkat e filléres cikk hiánya miatt. Kérem segítségüket: szeretnék mielőbb 4-es patkósarkot kapni.” Eddig a levél. És bár pillanatnyilag nyúlós, nyálkás latyak fedi a közutakat, ez nem jelenthet mentséget, a probléma változatlanul fennáll. Kecskemét három vasboltjában tettünk látogn? tást. S mi volt az eredmény? A Korona utcai vasboltban azt a választ kaptuk, hogy másfél hónapja semmilyen méretű patkósarok nincs raktáron. Megrendeléseikkel hasztalan fordulnak az ország vas-műszaki vállalataihoz, Szegedtől Székesfehérvárig. S bár állítólag a 3-as sarok megffilelően pótolhatná a 4-es méretűt, a jobb sorsra érdemes fuvarosok ezzel nem sokra mennek, ha éppúgy hiánycikk! Üres kézzel távoztunk a Komszomol téri szaküzletből is. Végül a Szabadság téri bolt vezetőjétől kaptunk annyira-amennyire megnyugtató választ: — 4-es nincs, de 4 H-ból nemrég kaptunk 10 ezer darabot. A célnak ez ugyanúgy megfelfil. Száz darab ára 112 forint. A szakemberek egyébként többféle magyarázattal is szolgáltak a hiány okára. — Kevés a ló... (Nem tudjuk, mekkora lehet az országos lóállomány, de ha csak húsz lenne belőlük, a törődést, a védelmet akkor sem nélkülözhetnék.) — Az éles patkósarok idénycikk... (A fürdőruha m,eg a szőrmesapka is idénycikk, mégis jogos felháborodást váltana ki, ha a vevő hu- zafljgjEjjb időn át hiába keresné.) A panaszos levelet író Zana Gábornak (Kecskemét, Eelsőszéktó 57.) tehát ezt üzenjük: ha a 4 H méret valóban megfelel, keresse föl sürgősen a Szabadság téri vasboltot. Talán jut még a tízezerből ... —a —r Bundák Mélykútról Teljesen szabályos, nincs semmi „bunda” abban az együttműködésben, amelyet a Mélykúti Vegyesipari Szövetkezet alakított ki a Szegedi Szabó Szövetkezettel. A szerződés állandó munkát hozott a Bács-Kiskun megyei nagyközségben élő nőknek. A tavalyi évtől kezdve így már a mélykútiak is besegítenek a téli ruhaellátásba. A Tisza-parti városból leszabva érkezik az anyag, amelyet itt varrnak össze könnyű, meleg müszőr- mekabátokká. Ezekből üz úgynevezett városi bundákból eddig 25 ezret állítottak elő, s az idén is ennyit gyártanak. Képünkön: csomagolják a műszőrmebundákat a mélykúti lányok és asszonyok. (Tóth Sándor (elvétele) Hiánycikk az Íróasztal és a könyvszekrény Nyolcmilliárd forint értékű bútor készül az idén A lakásépítés nagyszabú programjához igazodva a hazai bútoripar évenként 10—12 százalékkal növeli termelését, s előreláthatólag ezt az ütemet tartja az idén is. Az előzetes számítások szerint 1974-ben 8 milliárd forint értékű bútor készül, szemben a múlt évi 7,2—7,3 milliárd forintot érő termeléssel. Ez erőteljes fejlődést jelent, mivel az ipar ötéves terve eredetileg csak 1975 végére számolt 7,5 milliárdos termelési értékkel. Az eddigi teljesítményben már bennfoglaltatnak az iparág fejlesztésének eredményei. Az iparág rekonstrukcióján belül még az idén befejeződik a BUBIV és a mátészalkai Szatmár Bútorgyár, 1975-ben pedig a Szék- és Kárpitosipari Vállalat rekonstrukciója. A hazai gyárak általában jelentős mértékben bővítik a gyermekbútor-gyártást, az ipar gyakorlatilag már 1974-ben képes minden igényt kielégíteni. Ugyanakkor ma még sokszor bosszantó módon hiányzik a boltokból az olyan berendezési tárgy, mint például az íróasztal, vagy a könyvszekrény, noha ezek előállítása semmi gondot nem okozna az iparnak. A bútorüzletek eladótere az ötéves terv idején 50—55 ezer négyzetméterrel nő, de a raktárak fejlesztése ezzel meg nem tud lépést tartani. A bútortermelés öt év alatt mintegy 60 százalékkal növekszik, a raktártér pedig legjobb esetben is csupán 30 százalékkal bővül, s ez tovább rontja a már korábban is szűkös raktárhelyzetet. Sokéves probléma megoldásának kezdetét jelenti, hogy 1974. január 1-én a Fővárosi Javító- Szerelő Vállalaton belül országos központ alakult a bútorok garanciális javítóhálózatának megszervezésére. Az év másik újdonsága, hogy kijelölt kísérleti lakótelepen a nagyipar megkezdi a térelválasztó bútorok beépítését. Ezek mindkét oldalukon bútorként használható, padlózattól a meny- nyezetig érő, átjáró ajtóval ellátott „bútorfalak”, hasznos terük mellett egyúttal lehetővé teszik a térelhatárolást is. Február 1-2: XVI. kecskeméti jogásznapok Ebben az évben ismét megrendezik a hagymányos kecskeméti jogásznapokat. A február 1-én és 2-án sorra kerülő eseménysorozat színhelye a megyei bíróság épületének első emeleti díszterme lesz. A jogásznapokat február 1-én délelőtt tíz órakor dr. Antalffy György, a Szegedi József Attila Tudományegyetem tanszékvezető tanára, a Magyar Jogász Szövetség elnöke nyitja meg: A megnyitó után dr. Szakács Ödön, a Legfelsőbb Bíróság elnöke tart előadást Az Elnöki Tanács jogpolitikai határozata és a Legfelsőbb Bíróság elvi irányító tevékenysége címmel. Az előadás minden bizonnyal igen hasznos szempontokkal szolgál majd a gyakorlati és az elméleti jogászoknak egyaránt. UgyanELŐMETSZÉS A SZŐLŐBEN Bócsán. a Szőlőskert Szakszövetkezetben folyamatosan haladnak a szőlőmetszés munkájával. A 81 hektáros szőlőtáblán naponta tizenöten-húszan dolgoznak. Ha az időjárás megengedi, 15—20 nap múlva befejezik a munkát. ezen a napon, a délelőtt folyamán könyvkiállítás nyílik a megyei bíróság épületében a Köz- gazdasági és Jogi Könyvkiadó termékeiből. A kiállítást dr. Bo- dóczky László, a megyei bíróság elnöke nyitja meg. A jogásznapok első napján, délután még három előadás hangzik el. Dr. Fonyó Antal, a Szegedi József Attila Tudomány- egyetem tanszékvezető tanára Büntetési rendszerünk továbbfejlesztésének egyes elvi kérdései címmel tart referátumot. Dr. Csanádi György, a Budapesti Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem tanszékvezető tanára A szocialista szervezetek szerződéses kapcsolatainak egyes kérdéseiről tart előadást ezen a délutánon. A harmadik előadást pedig dr. Kurucz Lajos, az Igazságügyi Minisztérium elvi osztályának vezetője tartja: ,A módosított polgári perrendtartás alkalmazásának egyes kérdései címmel. xMásnap, február 2-án délelőtt folytatódnak a XVI. kecskeméti jogásznapók eseményei. A megyei bíróság dísztermében dr. Varga József, a Minisztertanács Tanácsi Hivatalának általános elnökhelyettese Az államigazgatás néhány időszerű kérdése címmel tart előadást. A jogásznapokon elhangzó előadásokat korreferátumok követik. Zárszót dr. Prandler Árpád, a Magyar Jogász Szövetség főtitkára mond. A hagyományoknak megfelelően az idén is megrendezik a jogászbált az Aranyhomok Szállodában. G. S. Elfogták, letartóztatták a betörőt Elmulatta a lopott pénzt December 29-én, a kora esti órákban Mayer János, Soltvad- kert, Középcsábor 3. szám alatti lakos hazatérésekor észrevette, hogy a ház szobájának ablakát valaki betörte. Rosszat sejtett, s ezért azonnal, a szekrényhez lépett, amelyből hiányzott a félretett 16 ezer forint. A gyanú már ekkor Herczeg János 22 éves alkalmi munkás, biatorbágyi lakosra terelődött. Herczeg ugyanis rövid ideig Mayernél alkalmi munkát vállalt, s feltehetően megfigyelte, hogy a gazda hová teszi el a pénzt. A rendőrségi vizsgálat sikerrel járt, ugyanis Herczeg Jánost elfogták, s letartóztatták. Kihallgatása során beigazolódott a feltevés. Herczeg már korábban megfigyelte, hogy hogy Mayer hol tartja a pénzét, s kihasználta azt az alkalmat, hogy eltávoztak a lakásból. Betörte az ablakot, magához vette a pénzt, majd barátaival Budapesten, a Balaton mellett szórakoztat;, ittak. Letartóztatásakor a lopott pénzből már egy fillér sem volt nála. Herczeg János ügyében a kiskőrösi rendőrkapitányság folytatja a vizsgálatot. 9 Részeg gyalogos, szabálytalan vontatás 0 Már javában tart a téli üdülés Lengyelországban. Kirándulók a Karkonosze hegység festői tájain. (Foto CAF—MTI—KS) Könnyen tragikussá válható baleset történt kedden délután Kiskunfélegyháza belterületén. Vidinczki János, a Kútfúró és Kazánépítő Vállalat tulajdonát képező tehergépkocsival egy pótkocsit vontatott Kistelek irányába. Útközben a pótkocsi jobb oldali hátsó kerekének csavarjai lehajtódtak, a kerék kiesett, felfutott a járdára, ahol elütötte Sz. Mária 74 éves kiskunfélegyházi lakost. Sz. Máriát a mentők a kórházba szállították. Az orvosi vélemény szerint a gyalogos csak könnyebben sérült meg, kihallgatni azonban nem tudták, mert erősen ittas állapotban volt. A tehergépkocsi vezetője ellen eljárást indítottak, a pótkocsiról pedig — mivel annak műszaki állapota nem felel meg a biztonsági követelményeknek — a hatósági jelzéseket be- vontákí G. G. I • Lapzártakor érkezett • Három hónapra befagyasztják a nyersolajárakat. Genfben szerdán délután befejeződött a kőolajexportáló országok szervezetének (OPEC) rendkívüli értekezlete. Amuzgar iráni pénzügyminiszter, a konferencia elnöke közölte: a szervezet tagjai megállapodtak, hogy három hónapra befagyasztják a nyersolajárakat. Április 1-ig se növelni, se csökkenteni nem fogják az exportáló országok az olajárat, hogy időt adjanak a nyugati kormányoknak az infláció megfékezésére, és az olajtársaságok profitjának korlátozására. Ha a nyugati kormányok erre nem lesznek képesek, a három hónap elteltével az OPEC tagjai ismét kénytelenek lesznek emelni áraikat. (UPI, Reuter) 0 Nixon meghívója. Londoni diplomáciai forrásokból származó értesülések szerint Nixon elnök rövidesen meghívja Washingtonba a legnagyobb kőolaj fogyasztó tőkés országok külügyminisztereit. A tanácskozást az elképzelések szerint február elején tartanák. Hírek szerint az amerikai elnök ,20 állam, köztük az Európai Gazdasági Közös, ség kilenc tagországa külügyminiszterét szándékozik meghívni. 0 Tüntető diákok Tanaka ellen. Kétezer diák tüntetett szerdán délelőtt Bangkokban Tanaka japán miniszterelnök látogatása miatt. A fiatalok autóbuszokkal eltorlaszolták az utat a japán kormányfő szálláshelye előtt és közölték, csak akkor engedik át Tanaka gépkocsiját, ha a politikus egyenesen a repülőtérre hajtat és elutazik Thaiföldről. 0 Husák—Ponomarjov-találkozó. Gustáv Husák, a CSKF KB főtitkára kedden fogadta Borisz Ponomarjovot, az SZKP KB Politikai Bizottságának póttagját, a Központi Bizottság titkárát, a Béke és Szocializmus nemzetközi pártértekezletén részt vevő szovjet küldöttség vezetőjét. ' (Telefoto—CTK—MTI—KS) 0 Kuvait reagált az amerikai intervenciós fenyegetésre. Ha az Egyesült Államok valóban katonai intervencióra szánja el magát a közel-keleti olajtermelő országok ellen, Kuvait a levegőbe röpíti olaj- kútjait — mondta az AFP francia hírügynökség kuvaiti tudósítójá_ nak adott nyilatkozatában Szabah al-Ahmed al-Dzsaber kuvaiti külügyminiszter. (AP) 0 A HUNGAROTEX Frankfurtban. Frankfurtban szerdán megnyílt az év első kiállítása: az európai háztartási iextilkiállítás. Harminc ország kiállítói között ^ hazánkat a HUNGAROTEX képviseli, a kiállítás szervezője a HUNGEXPO. (MTI)'0 Séguy válasza d’Estaing-nak. Georges Seguy, a CGT főtitkára szerdán tartott sajtóértekezletén válaszolt Giscard d’Estaing gazdasági és pénzügyminiszter televíziós nyilatkozatára és hangsúlyozta; a CGT elutasítja a pénzügyffiTniszternek „a derékszíj szorosabbra húzására” irányuló felhívását. A gazdasági nehézségeket nem azzal kell megoldani — hangsúlyozta Séguy —, hogy újabb áldozatvállalásra szólítják fel a dolgozókat az export növelése érdekében, hanem elsősorban a belső piacot kell kiszélesíteni, növelni kell a széles rétegek fogyasztását, biztosítani kell a bérek vásárlóerejének fenntartását és növelését. . 0 Kié a kétmillió? A lottó első játékhete — mint ismeretes — mindjárt öttalálatos szelvénnyel kezdődött. Az Országos Takarékpénztár karcagi fiókjában helyezték letétbe a telitalálatos lottószelvényt. A szerencsés nyertesek: Murányi Ferencné, Mátyus Istvánná, Duna Sándorné, Vad Imréné és Kiss Mária, a helybeli Fa-Elektrolakatos. ipari Kisipari Szövetkezet dolgozói. A nyereményt, amit teljes egészében takarékbetétben helyeznek el, január 16-án fizetik ki részükre. 0 Kohoutek. Ritka felvétel: a bochumi csillagvizsgáló munkatársai Bern közelében megörökítették a Kohoutek üstököst. (Telefoto—AP—MTI—KS) PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Prelszlnger András Igazgató Szerkesztőség és kiadóhivatal: 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/a Telefon: 12-619, 12-516 (központi): 11-709, 11-122. Telexszám: 224609 bmlv Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj: havi 20,— formt Postautalványon, valamint átutalással a Km 215—95162 jelzőszámlára. Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással 6001 Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. Telefon: 13-729 Igazgató: Ablaka István Index:. 25065 t y