Petőfi Népe, 1973. december (28. évfolyam, 281-305. szám)
1973-12-19 / 296. szám
•2 • PETŐFI NÉPE • 1973. december 19. A Szojuz-13 űrhajósainak Összeült életrajza az Oroszországi Föderáció PJOTR KLIMUK 1942-ben született, a belorussziai Komarovka faluban. 1964- ben az ukrajnai Csernyigovban elvégezte a Felsőfokú Katonai Repülőiskolát, majd a légierőnél teljesített szolgálatot. Kiváló repülőnek bizonyult és-elsajátította több repülőgéptípus vezetését. 1963-ban vették fel a Szovjetunió Kommunista Pártjába. 1965- ben az űrhajósok sorába került. Elvégezte az űrhajós előkészítő tanfolyamot, majd a-Gagarin Repülőakadémia hallgatója lett. Felesége, Lilija orvostudományi főiskolán tanul Moszkvában, ötéves gyermeküket Mihailnak hívják. Klimuk őrnagy apja elesett a Nagy Honvédő Háborúban, anyja Komardvka faluban él. VALENTYIN LEBEGYEV 1942- ben született Moszkvában. 1960- tól 1966-ig a Moszkvai Légügyi Főiskolán tanult. A főiskola elvégzése után konstruktőri irodában dolgozott, ahol nagvtudású, kezdeményező mérnöknek ismerték meg. Aktívan részt vett új kozmikus műszerrendszerek kidolgozásában és kipróbálásában. Feltalálói tevékenységet is kifejtett. ■ Valentyin Lebegyevet 1971-ben vették fel a Szovjetunió Kommunista Pártjába. 1972-ben került az űrrepülőkhöz és elvégezte az űrhajósok előkészítő tanfolyamát. Repülősportot űz. Felesége, Ljudmila, mérnök a konstruktőri irodában, fiuk Vitalij 1 éves. Lebegyev apja 1968-ban meghalt. Anyja a moszkvai területen él. (TASZSZ) parlementje A Kremlben kedden megnyílt az Oroszországi1 Föderáció Legfelsőbb Tanácsának ülésszaka. A küldöttek megvitatják a legnagyobb szovjet köztársaság 1974. évi népgazdasági és költségvetési tervét, és jóváhagyják azokat a törvényerejű rendeleteket. amelyeket a köztársasági legfelsőbb tanács elnöksége, a legfelsőbb tanács legutóbbi ülésszaka ót«» eltelt időben adott ki. ; Az Oroszországi Föderáció Legfelsőbb Tanácsának ülésszakát évente kétszer hívják össze A képviselők áttekintik a föderáció gazdasági és kulturális élete fejlesztésének szempontjából elsőrendű jelentőségű kérdéseket. Kedden délben Moszkvában, a szovjet külügyminisztérium Tolsztoj utcai fogadó palotájában ünnepélyesen aláírták az 1974. évi magvar—szovjet árucsere-forgalmi jegyzőkönyvet. Az okmányokat magyar részről Bíró József külkereskedelmi miniszter, szovjet részről Nyikolaj Patolicsev külkereskedelmi miniszter látta el kézjegyével. Nyikolaj Patolicsev, az aláírást követő rövid beszédében hangoztatta, hogy a jegyzőkönyv aláírásával a két ország külkereskedelmi szervei aprólékos, bonyolult munka végére értek, amely jó eredményt hozott: 1974-ben a két ország árucsere-forgalma 10—11 százalékkal növekszik és lényegesen meghaladja értékében a kétmilliárd rubelt. A mostani ülésszakon résztvesznek Leonyid Brezsnyev és más szovjet vezetők. Az Oroszországi Föderáció lakossága 132,5 millió fő. A köztársaságban több mint 100 nép. illetve nemzetiség él. Az Oroszországi Föderációban a korszerű ipar valamennyi termékét előállítják, Ipari termelésének volumene a tervezett 6 százalékkal szemben az idén 7,2 százalékkal növekedik. A köztársaság a Szovjetunió éléstárának számít. Földjeiről az idén csaknem 129 millió tonna gabonát takarítottak be. Ez magasabb az ötéves terv végére előirányzott szintnél. (TASZSZ) Patolicsev utalt arra, hooy országaink idei szállításai várhatóan 100 millió rubellél meghaladják a tervezett szintet, s kifejezte reményét, hogy a jegyzőkönyvek túlteljesítésének jó hagyománya jövőre is folytatódik majd. Bíró József válaszbeszédében emlékeztetett arra. hogy a magyar országgyűlés szerdán ül öszsze megvitatni hazánk 1974. évi népgazdasági és költségvetési tervét- Az ipari termelés és a külkereskedelem fejlődése népgazdaságunk szempontjából kulcsfontosságú kérdésként vetődik fel. s ez a körülmény csak növeli a most véget ért magyar—szovjet árucsere-forgalmi tárgyalások sikerének jelentőségét. SVÉD GYŰJTÉS A CHILEI NÉP SZÁMÁRA • Svédországban gyűjtést folytattak a chilei nép katonai junta elleni harcának megsegítésére. Az összegyűjtött félmillió svéd koronáról szóló csekket Olef Palme miniszterelnök adta át Beatrice Allende-nek, a meggyilkolt chilei elnök lányának. (Telefoto — AP— MTI—KS) Növekszik a magyar-szovjet árucsere-forgalom AZ USA „RENDKÍVÜLI” SEGÉLYE IZRAELNEK WASHINGTON Az Egyesült Államok kongreszszusának szenátusa 55 szavazattal 31 ellenében jóváhagyta a külföldnek nyújtandó katonai és gazdasági segélynyújtásról szóló törvényjavaslatot. Ennek értelmében 5.5 milliárd dollárból 2.6 milliárd -dollár esik Izrael katonai és gazdasági megsegítésére. A 2.6 milliárd dolláros segélv keretében 2,2 milliárdot tesz ki az úgynevezett rendkívüli program, a Tel Aviv-i katonai gépezet helyreállítására. A szenátus döntését számos szenátor heves tiltakozása követte. A szembehelvezkedők között foglalt helyet a külügyi bizottság elnöke, "William Fulbright szenátor is. Fubright. hangsúlyozta, hogy az Izraelnek megszavazott „rendkívüli’’ segély negatív kihatással lehet a közel-keleti helyzet rendezésére hivatott genfi konferenciára, mielőtt az még megnyílnék. Mint mondotta, a szenátusi döntés erősíti Izrael pozícióját és bebizonyítja a békekonferencia arab résztvevőinek az Egyesült Államok pozíciójának egyoldalúságát. (MTI) Altamirano üzenete HAVANNA A Habana-Cuba rádióállomás hétfőn sugározta Carlos Altamiranónak. a Chilei Szocialista Párt illegalitásban levő főtitkárának üzenetét. A chilei néphez és a világközvéleménvhez szólva Altamirano a katonai junta véres terrorjáról beszél és kinyilvánítja a -chilei hazafiak megingathatatlan szándékát, hogy ,,a harcot a fasiszta katonai diktatúra teljes megdöntéséig folytatják”. Melettünk állnak a szocialista -országok, a Szovjetunió; A- ka, Afrika és Ázsia népei, főm ■ ilmi és felszabadító mozgalmai, a világ haladó erői — hangzik rvényen kívül helyezett Szoe i o Párt vezetőiének Havannái juttatott üzenete. ..A Chile felszabadításátvott nagy csata csak most »•dött és győzni fogunk1’’ — IV •dik be a fasiszták áltál h; . keresett Carlos Altamirán« -jz. nete a chilei néphez és az eg: haladó világhoz. (TASZSZ) Előkészületek a genfi konferenciára „Egyiptom a béke híve. Elmegyünk a genfi konferenciára, hogy ez egész világ el«)'t újból bebizonyítsuk: a békét Izrael prótaálja akadályozni'’ —- mondotta hétfőn a francia televíziónak ' adott interjújában Iszmail Fahmi egyiptomi külügyminiszter. A palesztin nép jogai! fejtegetve az egyiptomi diplomácia vezetője leszögezte: ...a közel-keleti béke helyreállításának feltétele, hogy a palesztinok részt «'egyenek a békekonferencián". Mose Dajan izraeli hadügyminiszter hétfőn este Tel Avivban az Izraeli Munkáspárt jobbszárnya. a Rafi-frakció tagjainak egyik bizalmas ülésén azt mondotta: „Izrael elmegy a genfi konferenciára, mert el kell oda mennie, de magától értetődő, hogy nem fogunk úgy odarohanni. mintha az ördög kergetne minket." A, tábornok nem..hagyojtv két-. sém;1 Izrael "'pxpáW/iós' foretwesei ' lek.!. m,r»l«ntTO«, hogy Izraelnek ..továbbra is a Szuezi-csatorna nyugati partján keil maradnia" mindaddig, amíg nem sikerül „igazi békemegállapodásra" jutni. Ami a palesztinoknak a genfi konferencián való részvételét illeti. jólértesült jeruzsálemi körök úgy tudják, Kissinger amerikai külügyminiszter arról biztosította az izraeli kormányt, hogy a palesztin szervezeteknek nem küldenek meghívót. Az amerikai és az izraeli fél taktikázására utal az a jeruzsálemi értesülés is, hogy a meghívások általában nem „békekonferenciára”, hanem egyszerűen „a genfi konferenciára” Egy magas rangú amerikai tisztségviselő. aki az utazását zik, Xvisszahónoah fugy...nyilatkozott, nem valószínű, hogy január közepe előtt érdemi tárgyalások kezdődnek a Szuezicsaiorha mentén állomásozó egyiptomi és izraeli fegyveres erők szétválasztásáról. A pénteken kezdődő ülésszak valószínűleg csak formalitásokkal fog foglalkozni. Az érdemi tárgyalások csak január közepe táján, az izraeli általános választások után fognak kezdődni, amikor a genfi értekezlet majd folytatja munkáját. Egyébként más amerikai tisztségviselőknek is az a véleményük, hogy a genfi konferencia a pénteki megnyitó ülés után az ünnepekre felfüggeszíi tevékenységét. (MTI) Letartóztatták a géprablókat Drámai volt a helyzet az athéni repülőtéren, mintegy 18 órával azt követően, hogy öt fegyveres terrorista a római Fiumicino-repülőtéren előbb felrobbantotta a Pan American légitársaság Boeing— 707-es utasszállító repülőgépét, majd húsz tússzal a fedélzeten, Athénba térítette a Lufthansa légitársaság Boeing—737-es gépét. Az athéni repülőtéren egész éjszaka folvt az alkudozás a görög hatóságok és a merénylők között, akik a Görögországban börtönbüntetésre ítélt két palesztin terrorista szabadon bocsátását követelték. A görög igazságügy-miniszter, nem sokkal a gép felszállása előtt, elutasította a merénylőknek n?.t a követelését, hogy a két . palesztin eltítéltetet rövid bírósági tárgyalás után szabadon engedjék. Időközben Rómában bejelentették, hogy a Pan American légitársaság Boeing—707-es gépe ellen elkövetett hétfői merénylet halálos áldozatainak száma 3Í-re emelkedett. KUVAIT Egybehangzó hírügynökségi jelentések szerint a kuvaiti repülőtéren kedden este megadták magukat azok a fegyveres géprablók, akik hétfőn délben a római Piumicino repülőtéren felrobbantottak egy amerikai Boeing—707-es utasszállító repülőgépet, majd megkaparintották a nyugatnémet Lufthansa légitársaság egyik Boeing—737-es gépét és túszaikkal együtt először/ Athénba, onnan Damaszkuszba, végül pedig Kuvaitba repültek. • A római terrorista támadás áldozatainak koporsói a Fiumicino.repülötcren. Jobboldalt a Pan American légitársaság Boeing—707-es típusú óriásgépe, amelyre a merénylők — az utasok beszállása után — bombát dobtak. (Telefoto—AP—MTI—KS) A légi kalózok közép-európai idő szerint valamivel 18.00 óra után feltétel nélkül megadták magukat és elfogadták a kuvaiti kormány követeléseit, amelyek a következők voltak: 1. a túszok szabadon bocsátása; 2 a Boeing—737-es személyzetének szabadon bocsátása; 3. a géprablók a túszok szabadon bocsátása után fegyver nélkül hagyják el a repülőgépet. A kuvaiti hatóságok közölték, hogy a géprablókkal létrejött megegyezés után átvizsgálták a Boeing—767-est, és a gépen egyetlen holttestet sem találtak. Hírügynökségek ebből arra következtetnek, hogy a különböző számú túszok kivégzéséről elterjedt híresztelések alaptalanok voltak, s azokat a géprablók szándékosan terjesztették. Az AFP francia hírügynökség tudni véli, hogy közép-európai idő szerint 19 óra 05 perckor a géprablók 12 személyt — túszokat és személyzetet — sértetlenül' átadtak a kuvaiti repülőtéri hatóságoknak. A legfrissebb jelentések szerint a terroristákat letartóztatták. (AFP, UPI, AP, Reuter) HÍREK - HÍREK naptAh 1973. december is-, szerda Névnap: Viola Napkelte: 7 óra 28 perc. Napnyugta: 15 óra 54 perc. Holdkelte: 2 óra 24 perc. Holdnyugta: 12 óra 28 perc. Az időjárásról A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: december 17-én a középhőmérséklet 1,9, (az ötvenéves átlag 0,5), a legmagasabb hőmérséklet 4,0 Celsius-fok volt. A lehullott csapadék mennyisége 4,5 milliméter. Napsütés nem volt.' December 18-án a reggel 7 órakor mért hőmérséklet 0,5. a délben 1 órakor mért 2,9, a legalacsonyabb mínusz 0.2 Celsius-fok. — Kiskarácsony, nagykarácsony címmel hanglemez-összeállítást mutatnak be a bajai II. számú szociális otthonban a helyi művelődési központ munkatársai. A különböző népek, nemzetiségek dalaiból összeállított műsorra december 21-én. pénteken délután 3 órakor kerül sor. — öt új bolt a tanyán. A Kiskunhalasi ÁFÉSZ 1974 első felében öt új tanyai boltot létesít a környező tanyákon. Bogárzón, Felsőszálláson Alsószálláson a pirtói iskolánál és a zsanai úton mintegy 600 ezer forintos beruházással létesítenek úgynevezett házi boltokat. — Drótfonat. A Kiskunmajsai Drótfonatgyártó Vállalatnál évenként 5.5—6 millió négyzeméter kerítésfonatot gyártanák. A belföldi igények kielégítésére készülő fontos termékből a jövő évben hasonló mennyiséget kívánnak előállítani. — Költöznek a szalagházba. Az ünnepekre újabb nyolcvan család foglalja el új. összkomfortos otthonát Kecskeméten, a város szívében. A „B” jelű szalagház harmadik szekcióiénak boldog tulajdonosai tegnap vették kézhez a kulcsokat, s mától szombatig beköltöznek a lakásokba. Az épület 238 lakásából az utolsó negyvennyolcat január végén adják át. —- Mintegy 70 ezer látogatója 1 voltaz • idén — december köze’ péi^ Kiékói ösi Petőfi-emlékháznak és irodalmi Múzeumnak. A szombathelyi anyanyelvi konferencia résztvevői, több CSEMADOK-csoport több száz úttörőcsapat és turista nyáron és kora ősszel érkezett. Az elmúlt hetekben Csehszlovákiából. Érsekújvárról. Jugoszláviából. Újvidékről jöttek középiskolások, akik megtekintették a múzeum kiállítását majd megkoszorúzták a költőforradalmár szobrát. 4 Kecskeméti Katona József Színház műsora December 19. este 7 óra: MÁRIA FŐHADNAGY Kelemen-bérlet, Kiskunmaisán este fél 8 óra: NÉVNAP MOZIMŰSOR December 19.: KECSKEMÉT VÁROSI fél 4. háromnegyed 6 és 8 órakor! BOB HERCEG KECSKEMÉT ÁRPÁD fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor! BETÖRÉS 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Felemelt helvárú! Az ifjúsági bérletek nem érvényesek — Katymáron korszerű iparcikkboltot épít jövőre a madarasi ÁFÉSZ. Az új létesítményre, annak berendezésére 1,7 millió forintot szántak. A Sport vendéglő konyháját több mint félmillió forintért újítják fel. — Naponta 60—70 hektár termőföldre szórják ki a műtrágyát a nagybaracskai Haladás Termelőszövetkezetben. A munkával a jövő hét elejére, elkészülnek. A fontos munkából a szövetkezet' valamennyi traktorosa kiveszi a részét, közülük kiváló teljesítményével kiemelkedik: Paop István és Balogh István. — Bárányexport. Hetenként 1400—1500 darab tejes- és pecsenyebárányt exportálnak a Kiskunhalasi ÁFÉSZ húsüzeméből. Legnagyobb mennyiséget az egyiptomi, kuvaiti és líbiai megrendelők veszik át. de vásárolnak a hűtött bárányokból a francia, olasz és NSZK-beli kereskedők is. — Fülöpszálláson 24 kilométer a belterületi utak hossza. Eddig 9 kilométernyit köveztek ki. Most épül 1 kilométeres útszakasz, amelynek átadása után a nagyközség belterületi útjainak' csaknem 50 százaléka szilárd, pormentes burkolatú lesz. — Száz nyugdíjast láttak vendégül az elmúlt napokban a Volán 9-es Vállalatnál. Tájékoztatták őket a vállalat idei gazdasági tevékenységéről, maid átadták az idősebb szakszervezeti aktivistáknak a Közlekedési és Szállítási Dolgozók Szakszervezetének 75 éves fennállása emlékére kiadott emléklapokat. A nyugdíjas találkozót baráti beszélgetéssel fejezték be. felelevenítve a vállalat „hőskorát” és sok kedves epizódot. — Hetenként 25 sertést dolgoznak fel a csátaljai Új Tavasz Termelőszövetkezetben. A tőkehúst és a töltelékárut a helyi boltokba, illetve Bajára, Hercegszántóra, Dávodra. és Nagybaracskára szállítják. A négy község húsellátását teljesen megoldják. — Az esztendő utolsó szállítmánya. A Kiskunmajsai Drótfonatgvártó Vállalattól ezekben a napokban küldik az NDK-ba az idei esztendő utolsó exportszállítmányát. A félmillió forint értékű alkatrészt sütőipari szállítószalagokhoz rendelték. — Mintegy 40—45 ezer forintos költséggel korszerűsítik Tabdin az élelmiszer- és húsboltot. Az 1974 első félévében sorra kerülő munkálatokkal az élelmiszerbolt alapterületét kibővítik, új raktárt építenek. A korszerű húsboltot a jelenlegi felvásárlótelep helyén alakítják ki. — Öt hektáron termesztettek cirkot a csátaljai Üj Tavasz Termelőszövetkezetben az idén. Ezekben a napokban fogtak hozzá a termés feldolgozásához. Tízen-tizenöten csépelik a magot, nyolcán pedig seprűt kötnek a szárból. A rendőrség kérése November 21-én 14 óra 30 perckor Aszód határában, a 3-as számú főútnalon egy grafitszürke Zsiguli személygépkocsi előzés közben átlökte az úttest bal oldalára az előtte haladó Trabantot, amely összeütközött egy vele szemben haladó személygépkocsival. A baleset következtében hatan megsérültek, és jelentős anyagi kár keletkezett. A balesetet okozó gépkocsi vezetője megállás nélkül további i’ladt Hatvan felé. A rendőrség megállapította, hogy az IM betűielzésű Zsigulit egy. idősebb férfi vezette, és egy női utasa volt. A gépkocsi bal első sarka a szabálytalan előzéskor — feltehetően — megrongál ódott. A Pest mérvéi Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztálya kéri, hogy aki a segítségnyújtást elmulasztó ismeretlen gépkocsivezetőre és az általa vezetett Zsigulira vonatkozóan felvilágosítást tud nyújtani, jelentkezzen a Budapest, VI. kerület. Aradi utca 20. szám alatt, vagy telefonon a 124-273/344-es számon. (MTI) Vetélkedtek a vasutas szocialista brigádok A MÁV Vezérigazgatósága és a Vasutasok Szakszervezete Elnöksége fontos feladatnak tekintik a vasutas dolgozók politikai és szakmai ismereteinek bővítését. Ennek egyik formájaként a szellemi vetélkedők megrendezését határozták el. A kiskunhalasi állomás gazdasági vezetése, a párt- és a KISZ- szervezet. valamint a szakszervezet bevonásával a szegedi igazgatóság területén a napokban elsőként szervezte meg és bonyolította le a szocialista brigádok szellemi vetélkedőiét. Az állomás 21 szocialista brigádjából 14 nevezett be és vett részt a versenyben. Gajda György, a szakszervezeti bizottság titkára megnyitója után a zsűri elnöke. Simonek Gyula állomásfőnök üdvözölte a megjelenteket és ismertette a játékszabályokat. A szoros verseny jelezte, hogy a brigádok jól felkészültek a vetélkedőre. Csupán öt pont különbséggel nyerte a versenyt a Petőfi aranykoszorús szocialista brigád s 500—500 forint pénzjutalomban részesültek. Egyben részt vehetnek a Szegeden megrendezésre kerülő területi vetélkedőn. A második helyen a pénztárosok Zrínyi Ilona, a harmadikon pedig a jegykezelők Gagarin szocialista brigádja végzett. Pénz- és tárgyjutalomban részesültek? T. T.