Petőfi Népe, 1973. november (28. évfolyam, 256-280. szám)
1973-11-04 / 259. szám
Kitüntetéseket adtak át Kecskeméten Tegnap délelőtt Kecskeméten, a megyei tanács székházéban ünnepséget tartottak. Az Elnöki Tanács, a pénzügyminiszter, valamint a belkereskedelmi miniszter megbízásából dr. Gajdócsi István, a megyei tanács elnöke kitüntetéseket adott át tanácsi dolgozóknak, illetve tanácstagoknak. Az eseményen jelen volt dr. Greiner József, a megyei pártbizottság titkára is, aki rövid pohárköszöntőjében méltatta a tanácstagok és tanácsi alkalmazottak áldozatkész, fáradtságos munkáját. Ezt követően dr. Gajdócsi István a Munka Érdemrend ezüst fokozata kitüntetést nyújtotta át Miskó Istvánnak, Tiszaltécske Nagyközség Tanácsa elnökének. E kitüntetés bronz fokozatát kapta Füredi Imréné, Kiskunfélegyháza Város Tanácsának tagja és dr. Hirsch Ottóné, Kalocsa Város Tanácsának tagja. Kiváló pénzügyi dolgozó kitüntetésben részesült Oravecz István, a megyei tanács vb. pénzügyi osztálya költségvetési csoportjának vezetője, Nyirádi Imre, a megyei tanács vb. pénzügyi osztályának főelőadója. A Belkereskedelem kiváló dolgozója kitüntetést kapta Paulik János, a megyei tanács vb. kereskedelmi osztályának főelőadója. A Mezőgazdaság kiváló dolgozója kitüntetést kapta Gál Gyula, a megyei tanács vb. mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályának szakfelügyelője, Horváth Zoltán, az említett osztály erdészeti, vadászati és természetvédelmi felügyelője. A mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter miniszteri dicséretben részesítette Orosz Margit és Szilvást Ilona adminisztrátorokat eddigi szorgalmas munkájuk elismeréseként. Képünkön: a megyei tanács elnöke átnyújtja a kitüntetést dr. Hirsch Ottónénak. (Tóth Sándor felvétele) ■■ MAGYARORSZÁGI BEMUTATÓ Kelemen László Színpad PETŐFI NÉPE MI, HOL, MIKOR? Katona József Múzeum, Kecskemét: Weinträger Adolf festőművész kiállítása. A múzeum nyitva hétfő kivételével naponta 10-töl 18 óráig. Katona József-emlékház és Mura- közy János-emlékszoba, Kecskemét: Az emlékkiállítás nyitva hétfő kivételével naponta 10—13 és 15—18 óráig. Református könyvtár, Kecskemét: Az Üjkollégium épületében (Szabadság tér): ötszáz éves a magyar könyv című kiállítás, nyitva naponta 9—16 óráig, szombaton 9—12 óráig, vasárnap szünnap. Kiskun Múzeum, Kiskunfélegyháza: A magyar könyvkiadás ötszáz éves évfordulója alkalmából rendezett Könyvritkaságaink cimű könyvtörténeti kiállítás, a Börtönmúzeum, a szélmalom, a Petőfi Sándor Kiskunsága című kiállítása, valamint Holló László festményeinek gyűjteményes tárlata, megtekinthető naponta 10—16 óráig. Ugyanebben az időben tart nyitva a Móra Emlékház is. Visky Károly Múzeum, Kalocsa: A Kalocsa népművészete cimű állandó kiállítás megtekinthető hétfő kivételével naponta 9—12 óráig. Vasárnap 9— 12 és 15—19 óráig. Thorma János Múzeum, Kiskunhalas: Művészettel a tudomány szolgálatában — címmel Richter Ilona Munkáesy-díjas grafikusművész, tudományos illusztrátor kiállítása; a Thorma-terem, az állandó helytörténeti kiállítás megtekinthető kedden, csütörtökön és szombaton 15—18 óráig, szerdán, pénteken és vasárnap 10— 12 óráig. (Vasárnap délután is nyitva 3—4 óráig.) Türr István Múzeum, Baja: Nagy István-emlékkiállitás és az állandó helytörténeti kiállítás megtekinthető hétfő kivételével naponta 10—13 óráig. Kiskőrösi Petőfi-emlékház és Irodalmi Múzeum: Nyitva hétfő kivételével naponta 10—16 óráig. Petőfi-emlékház és beálló fogadó, Szalkszentmárton. Nyitva hétfő kivételével naponta 9—12 és 15—17 óráig, szombaton és vasárnap 15—16 óráig. Petőfi-emlékház, Dunavecse: Az irodalmi termek és a helytörténeti kiállítás nyitva szombaton 14—15 óráig, vasárnap 9—13 és 14—18 óráig A csoportos látogatók érkezését a helyi kollégiumban kell bejelenteni. Szalvai Mihály-emlékszoba, Kecskemét, Fegyveres Erők Klubja (Lech- ner Ödön u. 3—5.): Megtekinthető vasárnap és kedd kivételével naponta 10—18 óráig. A csoportos látogatók előzetes bejelentését kérik. Patikamúzeum, Kecskemét (Batthyány u. 7.): A gyógyszerészettörté- neti szakgyűj terrrény hétköznap 8—12 óráig, vagy előzetes bejelentéssel délután is megtekinthető. Tanyamúzeum, Lajosmizse: Nyitva hétfő kivételével naponta 10—18 óráig. Valamennyi nappali tagozaton tanuló diák a múzeumokat ingyen látogathatja. Szombaton minden múzeum térítés nélkül tekinthető meg. Katona József szülőházának, a róla elnevezett színháznak a közelében, a volt megyei tanács klubtermében nyílik meg pénteken este a Kelemen László Színpad, A magyar hazai nemzeti magyar játszó társaságnak tulajdonos kormányzója is a szomszédban látta meg a napvilágot. A nagyszerű hagyományok szellemében igyekszik dolgozni az át- ellenben levő színház társulata, amely most pompás új fórumot kap. A kitűnő akusztikájú, közvetlen hangulatú teremben nem a pódiumon, hanem a nézőtér közepén játszanak a művészek. A rendezőknek tehát eleve szakítani kell az úgynevezett dobozszínházban megszokott módszerekkel. Ez a helyszín más stílust, felfogást követel. Hajdáúán Kelemen László, az első magyar színigazgató megha- tottan mondott köszönetét a Ns. Tanátsnak a támogatásért, amely „igaz hazafiúi szeretetét olyan példás jelek által megmutatni méltóztatott”. A színház barátainak a nevében mi is kifejezzük elismerésünket mindazoknak, akik a pompás új fórum, a megye, a város kulturális életét gazdagító új színpad megteremtésén fáradoztak. Váljék ez a hajlék a Kelemen László által megfogalmazott eszmék, elvek korszerű otthonává. Magyarországi bemutatót láthatnak a november 9-i premier nézői. Jovan Hristic Savonarola és barátai című izgalmas, elgondolkoztató színművét Szőke István rendezi. Nagyszerű alkalmat kap sokoldalú tehetségének érzékeltetésére a barátot alakító Tolnai Miklós. Fontos feladat jutott Úri István, Hetényi Pál és Varsa Mátyás számára is. Az egyetlen női szereplő Biluska Annamária. Hristic müvét Csuka Zoltán és Vujisics D. Stojan fordította, a jelmezeket Poós Éva tervezte. A tervek szerint novemberben összesen három, decemberben két alkalommal kerül színre a Savonarola és barátai. —i —r Munkás nagygyűlés Baján Pénteken délután Baján, a Kismotor- és Gépgyár gyáregységében több mint ötszáz főnyi hallgatóság előtt nagygyűlést tartottak, amelynek szónoka dr. Gajdócsi István, a megyei tanács elnöke volt. A gépgyár dolgozóin kívül sokan megjelentek a város különböző vállalataiból, üzemeiből. A mégyei tanács elnöke elöljáróban a megyei pártbizottság üdvözletét tolmácsolta, majd tájékoztatta a hallgatóságot Bács- Kiskun megye, ezen belül pedig Baja város negyedik ötéves tervének időarányos teljesítéséről. A részletes tájékoztató után számos kérdés hangzott el a város fejlesztésével, a lakosság problémáival összefüggésben. A kérdésekre a megyei tanács elnöke adott választ. „30 ÉV— 30 ÓRA KECSKEMÉTÉRT” A Fémmunkás és a ZIM csatlakozott a mozgalomhoz ■u Óvoda a tél előtt' Kecskemét újszülöttnek számító lakónegyede, a Műkertváros ovodát kap. Az új létesítmény 75 kisgyermeket vár még az idén. A felvételi bizottság ezután ül össze. Az átadási határidő — a legelső tárgyalások értelmében — jövő év áprilisára szólt volna. A kivitelező Bács megyei ÉPSZER Vállalat végül is úgy szervezte a munkát, hogy november végére csak a legutolsó simítások maradjanak. Az eredetileg tervezett olajtüzelés rendszerét menet közben a olcsóbb és kényelmesebb földgázra alakították át. A homlokzat végleges képe már nagyon gyors befejezést ígér. A három millió forintos befektetés lehetővé teszi, hogy a szülők az eddigi helyeknél közelebb érezhessék biztonságban csöppségeiket. A berendezéseket — asztalokat, székeket, szekrényeket — a Szék- és Kárpitosipari Vállalat kecskeméti gyára társadalmi munkában készíti el, csupán az anyag értékét számlázzák fel. Külsőleg már szinte minden rendben van, csupán a festésmázolás és a műanyag padlózat lefektetése maradt hátra. Ehhez viszont fűtés szükséges, hogy utólag ne peregjen le a festék és a padló se púposodjon fel. A földgázt a siófoki központú Kőolaj- vezeték Vállalat hozza el az épületig, mint felajánlották. A hálózatra való bekapcsolás november végén válik lehetővé. Az ÉPSZER-nek tehát a téliesí- tés valamilyen más módját kell választania ahhoz, hogy ne csalódjanak a műkertvárosiak, s december legelején valóban kívül- belül kész óvodát vehessenek birtokba a lakónegyed legifjabb nemzedékéből azok a szerencsések, akik itt jutnak helyhez. H. F. • A betonkeverő és más gépek rövidesen elvonulhatnak a helyszínről. Külsőleg szinte minden kész • A munkások betonszegéllyel veszik körül az óvoda épületét (Pásztor Zoltán felvételei) Október utolsó napián jelent meg lapunkban a Kecskeméti Városi Tanács, valamint a társadalmi és tömegszervezetek közös felhívása, hogy a megyeszékhely felszabadulásának 30. évfordulója tiszteletére .,30 év — 30 óra Kecskemétért” mozgalmat hirdetnek. Máris két levelet kézbesített szerkesztőségünkbe a posta, amelvben két vállalat jelezte, hogy megértették a felhívás célját. A Fémmunkás Vállalat kecskeméti gyárában a szocialista brigádvezetők tanácskozásán felolvasták a város lakóihoz intézett felhívást, s a gyár gazdasági, párt-, KISZ- és szakszervezeti vezetőivel együtt elhatározták, hogy csatlakoznak a mozgalomhoz. s levélben azonnal felkeresik az illetékes szerveket, hogy a vállalat kollektíváit tájékoztassák. mik azok a legfontosabb feladatok, aminek elvégzésében segíteni tudnának. A LAMPART Zománcipari Művek kecskeméti gyáregységének szocialista brigádvezetői is hasonlóan határoztak, a társadalmi és tömegszervezetekkel, valamint a gyár gazdasági vezetőivel együtt. Vállalják, hogy a mozgalomban teljes létszámban részt vesznek. Cs. K. Ünnepi árusítási rend A kecskeméti üzletek nyitva- tartása november 7-e alkalmából az alábbiak szerint alakul: November 6-án. kedden az élelmiszer-kereskedelem a hétköznapokon szokásos időben tart nyitva. Ugyanez vonatkozik a ruházati és az iparcikk-kereskedelem árudáira is. A Centrum Aruház és az Alföld Áruház 18 óráig várja vásárlóit. November 7-én. szerdán a bolti kereskedelem és a piac is árusítási szünnapot tart. Kivétel a Szabadság téri édességbolt, amely délelőtt, valamint a Rákóczi úti édességbolt, amelv délután árusít. A délelőtt folyamán a Szabadság téri s az Arany János utcai dohányáruda is nyitva lesz. • Tiszteletadás az ellenforradalom áldozatainak. Tegnap megkoszorúzták a Kerepesi temetőben az 1956-os mártírok sírját. (MTI foto — Szebellédy Géza felv. — K3) Lapzártakor érkezett • Kozmosz 606. A szovjetunióban Föld körüli pályára bocsátották a „Kozmosz—606” jelzésű mesterséges holdat. A szputnyik fedélzetén tudományos berendezést helyeztek el, amelynek feladata a világűr kutatásának folytatása. A mesterséges hold fedélzetén a tudományos berendezésen kívül elhelyeztek egy rádiórendszert a pályaelemek pontos mérésére, valamint egy rádiótelemetrikus rendszert, amely a műszerek és tudományos berendezések működéséről továbbít adatokat a Földre. 9 Hazaérkezett Todor Zsivkov. Szombaton délben visszaérkezett Szófiába Todor Zsivkov, a BKP KB első tiktára, az államtanács elnöke és kísérete. A küldöttség a Koreai Népi Demokratius Köztársaságban és a Mongol Népköztársaságban tett hivatalos baráti látogatás befejeztével úton hazafelé rövid időre megállt Moszkvában, ahol baráti megbeszélést folytatott a szovjet vezetőkkel. 9 Olajhiány a Fülöp-szigete- ken. A fülöp-szigeti kormány elrendelte. hogy előkészületül a fűtőolaj esetleges adagolására — írják össze az ország rendelkezésre álló olajkészleteit. Az intézkedést a közel-keleti háború által előállott kőolajhiány tette szükségessé. (UPI) 9 A Szerb KSZ ülése. A Szerb KSZ Központi Bizottság Belg- rádban tartott ülésén az ország legnagyob tagköztársaságának belső helyzetével és a vezetésben egy évvel ezelőtt végrehajtott személyi változások után kialakult helyzettel foglalkozott. Megállapították, hogy tavaly ősz óta jelentős személyi cserék történtek a Szerb KSZ-ben. a köztársaság politikai és gazdasági vezetésében 519-en leköszöntek tisztségükről. 578 főt leváltottak 222 személyt pedig visszahívtak funkciójukból. A KB-ülésen hangsúlyozták, hogy egy év alatt jelentős pozitív változások mentek végbe a tagköztársaság életében. Megerősödött a párt és a munkásosztály vezető szerepe, eredmények születtek a gazdaságpolitikai célkitűzések teljesítésében. intézkedéseket hoztak a szociális egyenlőtlenségek megszüntetésére. (MTI) 9 Nincs benzin. Az arab olaj- szállítások leállítása után ünnepnapokon nem lehet autót használni Hollandiában. Joop den Uye holland miniszterelnök saját kerékpárján mutat jó példát honfitársainak. (Telefotó—AP—MTI—KS) nagyon izgató film megy! (A Wochenpresse-ből) NAIVSÁG PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Preiszinger András igazgató Szerkesztőség és kiadóhivatal: 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/a Telefon: 12-619, 12-516 (központi): 11-709, 11-122, Telexszám: 224609 bmlv h Terjeszti: a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj: havi 20,— forint Postautalványon, valamint átutalással a KHI 215—95162 jelzőszámlára. Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással 6001 Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. Telefon: 13-729 Igazgató: Ablaka István Index: 25065