Petőfi Népe, 1973. november (28. évfolyam, 256-280. szám)
1973-11-06 / 260. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Beváltott ígéret Kiállítás a Kossuth-kiadványokból — író—olvasó találkozó Nyolcezer Miét Vo ^ p0]|tikai könyvnapok megyei megnyitója PETŐFI NÉPE AZ MSZMP BÄCS-KISKUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJ A XXVIII. évf., 260. szám Ára: 90 fillér 1973. november 6. kedd a tanyai kollégiumoknak Tegnap délután több tonnás teherautó állt meg a kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium előtt. Nyolcezer kötet könyvet hozott Budapestről. Az értékes küde- ményt — mint Bodor Jenőtől, a megyei tanács művelődésügyi osztályának vezetőjétől megtudtuk —, csak átmenetileg helyezték el az iskola egyik raktárában. Hamarosan a kiskunfélegyházi, a kiskunmajsai és a kis- szállási diákotthonok könyvtárát gazdagítják. A kiskunfélegyházi származású Kovács Dezsőné tanár, a tanyai kollégiumi felügyelő bizottság tagja adta át a megyei művelődésügyi osztály munkatársainak a szállítmányt. Néhány hónapja az ő javaslatára és közreműködésével kérték fel tíz nagy könyvkiadónkat a hátrányos helyzetű gyerekek támogatására. Elsőként a Tankönyvkiadó igazgatósága és KISZ-szerveZete határozta el, hogy könyvek ajándékozásával segíti a kollégista gyerekek művelődését, majd a többi kiadó is csatlakozott az akcióhoz. Gyorsan terjednek a korszerű termesztési rendszerek A TOT elnöke Kecskeméten A Homokhátsági Mezőgazdasági Szövetkezetek Területi Szövetségének meghívására hétfőn Kecskemétre érkezett Szabó István, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsának elnöke. Részt vett a területi szövetség kibővített elnökségi ülésén, amelyen az időszerű gazdaságfejlesztési tennivalókat vitatták meg. Jelen volt a tanácskozáson dr. Matos László, az MSZMP megyei bizottsága gazdaságpolitikai osztályának vezetője, dr. Glied Károly, a megyei tanács elnökhelyettese, valamint több párt- és tanácsi vezető. A témáról szóló összefoglaló jelentést a résztvevők már előzőleg kézhez kapták. Az előterjesztés a megyei pártbizottság határozatainak tükrében vizsgálta a körzet közös gazdaságainak eddigi gazdasági eredményeit és a további feladatokat. Az utóbbi időben számottevő fejlődés tapasztalható a Homokhátság gazdaságaiban is. Tért hódítanak a korszerű termelési rendszerek. Mig tavaly csak két, az idén már hat modem gépsor dolgozott a kukoricatermesztésben. A gazdaságok a beruházási eszközök 60—70 százalékát fordították gépparkjuk felújítására. A szakosítás nemcsak a növénytermesztésben jelentkezik, hanem az állattenyésztésben is. A megyei pártbizottság határozatai kiemelten foglalkoznak a szarvasmarha-tenyésztés, és hozzákapcsolva a takarmányfejlesztés fejlesztésével. A körzet számos közös gazdaságában megvannak az adottságok az ágazat bővítésére. Egy év alatt a termelőszövetkezetekben 16 százalékkal, a szak- szövetkezetek közös gazdaságaiban 122 százalékkal, a háztáji, valamint a szakszövetkezetek tagi gazdaságaiban 11 százalékkal nőtt a tehénállomány. Tizenkét kedvezőtlen adottságú gazdaság mintegy 5 millió forint külön fejlesztési támogatást kapott a megyei tanácstól a szarvasmarha-tenyésztés fejlesztésére. Az írásbeli előterjesztést Ma- gony Imre titkár egészítette ki. A vitában felszólalt Gádor József, a megyei tanács mezőgazda- sági és élelmezésügyi osztályának vezetője. Áttekintette a legíonTegnap délután Szabadszálláson több százan vettek részt az idei téli politikai könyvnapok megyei megnyitóján. A József Attila Művelődési Otthonban rendezett kiállítást már a kora délutáni órákban sokan megnézték. A Kossuth Könyvkiadó új könyveit ízléses elrendezésben láthatta a közönség. A kiállított művek között szerepelt többek között Kővágó László: Internacionalisták a Tanácsköztársaságért, Dee Brown: A vadnyugat története indián szemmel és dr. Romány Pál: A tanyarendszer ma című kötete. Az érdeklődők között már az első órákban csaknem ezer forint értékű politikai vagy politikai jellegű kiadvány talált gazdára. Radácsi Gizella, a községi KISZ-vezetőség tagja, mint alkalmi könyvterjesztő elmondta, hogy több más mellett elsősorban dr. Jávorka Edit: Árak és jövedelmek, s a Vallástörténeti Kislexikon című műveket keresték. A község életében jelentős eseményre egybegyűlteket Csorba János, a nagyközségi pártbizottság titkára köszöntötte, majd átadta a szót Horváth Ignácnak, az MSZMP megyei vb tagjának, a járási bizottság első , titkárának. Az előadó ünnepi megnyitójában arról a hatalmas szerepről beszélt, melyet a politikai irodalom az 1917-es Nagy Októberi Szocialista Forradalom óta betöltött. Hangsúlyozta, hogy a politikai művek terjesztése a pártmunka egyik fontos formája és észköze. Nem véletlen — mondotta — hogy az idei megyei megnyitót éppen Szabadszálláson tartják. Ebben a nagyközségben évek óta kimagasló eredményt érnek el a politikai és pártirodalom terjesztésében. Ezután Méth Sándor, a Kossuth Könyvkiadó helyettes igazgatója emlékérmet adott át azoknak, akik a pártirodalom terjesztésében öt, illetve tíz év óta működnek közre eredményesen. A nagyközségi pártbizottság vezetői átvették az MSZMP megyei bizottságának elismerő oklevelét, az átlagon felüli terjesztői munkáért. Az ünnepi megnyitó elnökségében foglalt helyet Brenyó Mihály, az MSZMP megyei bizottságának propaganda- és művelődési osztályának munkatársa. A megyei könyvnapok hivatalos megnyitója után a nagyközségi pártbizottság székházának előadói termében került sor arra az író—olvasó találkozóra, amelyen a meghívott vendég Rákos Imre volt, akinek új könyve most jelent meg A part vezető szerepéről címmel. A helybeli ünnepségeken részt vett Sz. Lukács Imre is, az Elveszett szegénység című kötet szerzője. V. M. 6 Horváth Ignác a község terjesztési eredményeit méltatta. • A Kossuth-kiadványokat tematikus elrendezésben láthatta a közönség. (Tóth Sándor felvételei.) „Mesekastély” a gyár gyerekeinek ötven gyereket befogadó, az apróságok igényeire szabott kis világot teremtett a Kecskeméti Baromfifeldolgozó Vállalat a központi gyár közvetlen szomszédságában — példás összefogással, az országos tröszt segítségével. A csaknem 2 millió forintos, egyemeletes épületet a megyeszékhely építőipari szövetkezete készítette el igen gyorsan és jó minőségben, 120 nap alatt. A vállalat dolgozói, szocialista brigádtagjai mintegy 4 ezer óra társadalmi munkával működtek közre a központifűtés- és a villanyszerelésnél, elkészítették a kerítést, kivették részüket a csinosításból, takarításból. tosabb tennivalókat. Elismeréssel szólt a Homokhátság közös gazdaságának utóbbi években elért eredményeiről. Szabó István hozzászólásában hangoztatta, hogy a fejlődés-ütemé gyorsul a mezőgazdaságban, de a differenciálódás is jelentkezik. Jelen vannak a legkorszerűbben, a közepesen, valamint a gyengén gazdálkodó egységek. Az előrehaladás megköveteli a szakosítást. Ennek részt a zárt rendszerű termelés, amely gyorsan terjed az országban. A korszerű termesztési módszerek alkalmazásának azonban számos feltétele van. Jó fajták, megfelelő talajerő-utánpótlás, korszerű agrotechnika, modern géprendszer szükséges. Ezeknek alkalmazása behatárolt, függ a népgazdaság leherbíróképességétől is. A mezőgazdasági szövetkezetek egyesüléséről szólva elmondta, hogy az utóbbi tíz év alatt a közös gazdaságok száma megfeleződött. Ezekben a hónapokban meggyorsult az ütem. Egyre több szövetkezetben ismerik fel a szellemi és anyagi erők összevonásának szükségességét. K. S. Képünkön: Az elnökségi ülés résztvevői. Az asztaljőn balról a második Szabó István. (Tóth Sándor felvétele.) A kívülről igazi „mesekastélv- ra” emlékeztető, minden komforttal felszerelt óvodát azok a "kerekek vették birtokba, akiknek a szülei itt dolgoznak, ebben az ezer nőt foglalkoztató üzemben. A nyitvatartás a műszakokhoz alkalmazkodik, reggelente már 5 Székcsere az avatás alkalmából Az óvoda létrehozóinak frissiben megtanult műsorral kedveskednek a pöttömnyi lakók. • Láng György vezérigazgató átvágja a bejárati ajtó előtti kifeszített szalagot. órától kitárulnak az óvoda kapui. A tegnapi avatóünnepséget — amelyen - megjelentek a szakmai szakszervezet központi és megyei képviselői, a város párt- és tanácsi vezetői — Király Margit, szb-titkár nyitotta meg. Majd Láng György, a tröszt vezérigazgatója adta át rendeltetésének az új üzemi óvodát. Csizmadia István, a vállalat igazgatója pedig a kivitelezésben különösen jól dolgozó munkásoknak nyújtotta át a jól megérdemelt jutalmakat. Az ünnepség felnőtt résztvevőinek. akik ez alkalommal a kis székeken foglaltak helyet, az újdonsült és boldog lakók egy csoportja mutatott be köszöntő műsort, miközben éneklő hangon mondták együtt az „évnvítóiu- kon”: Mindnyájan örvendezünk ennek a szép napnak... H. F. Kitüntetések 3. oldal Hajós 250. születésnapját ünnepli 3. oldal Az UNIVER szövetkezet jubileuma 3. oldal A vendégek örömére 1. oldal Beszélgetés pályakezdő pedagógusokkal 9. oldal Bemutatjuk Hevesi Andrást 9. oldal Sport 10—11. oldal LENIN M p.Ít Száz politikai plakát címmel kiállítást rendez az MSZMP KB agi- tációs és propagandaosztálya, valamint a Magyar Munkásmozgalmi Múzeum a Szép- művészeti Múzeumban. Bal oldali képünkön Lc- nin-plakát. A másik kénen egy híres plakát 1919-ből. (Wormser Antal felvételei) „rt, Választmányi értekezlet VÖRÖS KATÓNAK „ v ,aC7 f, ELŐRE' a KIOSZ-nal Tegnap megtartotta soron levő választmányi értekezletét a KI- OSZ Bács-Kiskun megyei Szervezete. Az elnökségben helyet foglalt többek között Pető János, az MSZMP megyei bizottsága gazdaságpolitikai osztályának munkatársa, valamint Neményi Endre, a Kisiparosok Országos Szövetségének elnökhelyettese is. A megye különböző részeiből összesereglett választmányi tagok első napirendi pontként Szabó Ferenc megyei titkár beszámolóját hallgatták meg. A számvetés a KIOSZ hatodik országos küldöttgyűlése óta eltelt két év eredményeit és gondjait vizsgálta, különös tekintettel az utóbbi hat hónapra. Megállapította, hogy a szervezet kiemelten foglalkozott a lakosságnak végzett szolgáltatás bővítésével, minőségének javításával. A jelentést hosszan tartó vita követte, majd a következő hat hónap feladatait körvonalazták. Az értekezlet záró mozzanataként jutalmazásra került sor. Gál Ferenc kecskeméti villanyszerelő kisiparos a Könnyűipar kiváló dolgozója címet érdemelte ki. A. T, S.