Petőfi Népe, 1973. november (28. évfolyam, 256-280. szám)
1973-11-04 / 259. szám
1973. november 4. • PETŐM WÍ.JW 1 Évforduló NOVEMBER 4. VASÁRNAP 120 évé. 1853. novemberében halt meg Garay János hírlapíró és költő. Legismertebb műve az Obsitos (1843), melyben a hazudozó. de hallgatóságát mulattató Háry János figuráját teremtette meg. E műve nyomán Kodály Zoltán daljátékot Irt. összes munkái 5 kötetben jelentek meg. Ferenczy József megírta életrajzát is. NOVEMBER 5, HÉTFŐ Szén Katajama, a japán és a nemzetközi munkásmozgalom kiemelkedő alakja 40 éve, 1933-ban e napon hunyt el. Ift97-ben az eLso japán szakszervezet és az ottani szociáldemokrata párt megalapítója. Allásfog- lalt 1904-ben az akkor kezdődött orosz—japán háború miatt, töt>b munkássztrájkot szervezett. 1921-ben a III. Internaciönálé egyik vezetője. Egy évvel halála előtt az amszterdámi kongresszuson elítélte az agresszív japán politikát és a Kína ellen elkezdett támadást. NOVEMBER 6. KEDD Pjotr Csajkovszkij orosz zeneszerző, ma 80 éve. 1893-ban ezen a napon hunyt el. Művészetének forrása a népi dallamkincs volt és az a zene sokféle műfa- ját ölelte fel. Leg- népszerűbb a 6. JÍk („Pathétique”) szimfóniája. örökéletűek operái (Anyegin, Pique dame) kamaradarabjai, balettjei (Hattyúk tava, a Diótörő) gyönyörű melódiái. Olvasóinknak vele kapcsolatban Vigh Jenő: Ha Csajkovszkij naplót írt volna (1958) c. életrajzi regényét ajánljuk. NOVEMBER 7. SZERDA Albert Camus (ejtsd Kámü) francia író 60 éve. 1913. november 7-én született. Az egzisztencializmus egyik legjelentősebb irodalmi képviselője volt. A Közöny és A pestis c. regényeinek jelentős része von a II. világháború alatti ellenállás előkészítésében. A színházról sosem mondott le, sbt darabjaiban és idegen fordításaiban maga is fellépett. 1957-ben Nobel-díjjai tüntették ki. • NOVEMBER 8. CSÜTÖRTÖK J69 éve. 1608-ban született John Milton, angol puritán költő, a polgári forradalmi eszme hirdetője, Cromwell titkára. Leghatalmasabb költői alkotásait, a pagy klasszikus példaképeket követő Az élveszett paradicsom és A visszanyert pa* radicsom c. eposzait öreg korában írta. Érdekes könyv vele kapcsolatban Lutter T.: John Milton, az angol polgári forradalom költője. NOVEMBER 9. PÉNTEK Az egyik első generátort (elektromos áram előállítására szolgáló készüléket) Emil Stöhrer lipcsei műszerész 130 esztendeje, 1843-ban szerkesztette meg. Ez három patkóalakú mágnesből (a képen alul), 6 sorbakap- csolt armatúra tekercsből (középen) és a kommutátorból (felül) állott. Az áram a mágnespatkók forgatása révén az elektromágneses indukció elve alapján keletkezett. NOVEMBER 10. SZOMBAT S PO RT«S PO RT- SPORT Osztályozom készül a Pincegazdaság tekecsapata 'Vasárnap Kecskeméten Délelőtt a sportcsarnokban és a fedett uszodában, délután a Városi pályán láthatunk jó mérkőzést vagy versenyt. A Kecskeméti SC—Csepel NB I-es női kosárlabda-mérkőzés érdekes küzdelmet ígér. A Csepel igen jó együttes és a kecskeméti lányoknak nem lesz könnyű dolguk. A fedett uszodában a területi „béka” seregszemle nyitja meg a téli úszóversenysorozatot. A Városi pályán 13 órakor a KTE— SZVSE mérkőzéstől a szurkolók természetesen KTE-győzelmet várnak. A szegediek közvetlenül a KTE mögött állnak a táblázaton, tehát nem egykönnyen adják meg magukat. Kiskunhalason A MEDOSZ a másik szegedi együttest, a Dózsát látja vendégül. A halasi csapatnak otthon végre nyerni kellene. Baján A MOM legyőzésére is biztosan számítanak. A BSK csapata most ugyan nem a legjobb formában van, de a hazai pálya előnyével bízhatunk a sikerben. Kiskőrösön A Petőfi Spartacus csapatának még ennél is sokkal nehezebb lesz a dől. ga, mert a bajnokság élén álló Vasas Ikarust fogadja. A kiskőrösieknek nagyon kell a pont, tehát minden bizonnyal küzdeni fog a csapat. ÜNNEPRE A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 56. évfordulója alkalmából a függőleges 20. szám alatti költő „Kantáta” című verséből idézünk. Weöres Sándor fordításában: „Nap, színarany-karimásan őrzi jövőnk kapuját — Hősök aludjatok árnyban ...” (Folytatás a vízszintes 1. és függőleges 66. számú sorokban!) (Zárt betűk: függőleges 20. E, I- Vízszintes 1: I. V. L, A: függőleges 86: P, A. L.) VÍZSZINTES: 13. Egy Tisza menti községből jött. 14. József Attila kLasz- szikus versciklusa. 15. Asá a földet. 16. Nógrád megyei község. 18. Azon. 19. Kétméteres ember. 20. Íz. 21. Majdnem ragadni. 24. A felső Rajna jobboldali mellékvize az NSZK-ban. 25. Betakai}jó._.,JT.-,Magot Jíinl- 29. Fésű fele, ít Kettőzve:-enni ad. 32. Kén és tárttá! vegyj ele. 34. Rangjelző szócska. 35. Luna egynemű betűi. 36. Zsinegszerű készítmény. 38. Ilyen madár a rigó is. 4Q. Zenei tanulmány, vázlat. 43. Fontosságot kifejező tulajdonság. 44. Építőanyag. 45. Nagyob- bított. 47. Enni adni. 49. Ittrium és kálium vegyjele. 50. A pincébe. 51. Foszfor, kálium és vanádium vegyjele. 53. Folyócska a Székelyföldön. 54. Határrag. 55. Teleteszi. 57. Ókori nép. a Balkán északnyugati részének őslakói. 60. Nyereg fele! 62. zárak mestere. 64. Gogol egyik ..novellahőse”. 66. ..........Dame”; Párizsi nevez etesség. 68. össze-vissza túr! 69. Kettő van belőle! 71'. Szakavatott. 72. Névjegyével lát el. 74. Tenyészállat. FÜGGŐLEGES: 1. Sziget az Ir-ten- gerben. 2. ötlet. 3. Görög betű. 4. A X. Berlinben volt. 5. Skálahangok. 6. Átgondolt, megfontolt. 7. Az örök város. 8 Romániai város. 9. Csap közepe! 10. A jelzett időtől mostanáig. 11. Édesség. 12. Kontinensek határhegy- ségc. 17. Inni adó. 19. Bizalmas kérdés. (két szó). 22. Atmoszféra fizikai röv. 23. Inai egynemű betűi. 26. Orvos munkahelye. 28. Alaposan értékeli. 30. Főzőedények. 33 Hét pecsét őrzi. 35. Kukucskálni. 37. 1ÜV. 38. Kaszáló. 39. Dísze. 4«. ... • . választás MaHercegszántó November 7-én lesz a labdarúgó MNK első országos fordulója, amelyen megyénket Hercegszántó csapata képviseli. A bajai járási bajnokságban szereplő együttes bravúros szerepléssel lett megyei győztes. Egy járási, két megyei II. o., három megyei I. o. és egy NB Jll-as csapat ellen vívta ki ezt a nagyszerű eredményt, s a vert mezőnyben laton! üdülőhely. 48. A másik part. 51. Magas hangolású klarinét. 52. Bútordarab. 55. Cselekedte. 56. Kettőzve: dunántúli városunk. 58. Négy lába van, mégis megbotlik. 59. Francia impresszionista szobrászművész, (Auguste, 1840—1917). 61. Közép-angliai grófság. 63. Hegytetőről tárul elé- bünk. névelővel. 65. Tévé. 67. Rag, -ról párja. 70. Elbocsátásban van! 72. Indulatszó. 73. Mély hangrendű helyrag. BEKÜLDENDŐ: a függőleges 20., a bravúrja van a többi NB III-as, a két NB Il-es együttes és az NB I B-s KSC is. A folytatás szerdán lesz Hercegszántón, s a község csapatának következő ellenfele a Szolnok megye győztese, a Szolnoki MÁV NB Il-es csapata. Az eredményt persze nehéz megjósolni, de az egy biztos. Szerdán zajos lesz a pálya környéke a szurkolók biztatásától vízszintes 1., és függőleges 86. számú sorok megfejtése. B. I. Az október 28-án közölt keresztrejtvény helyes megfejtése: (Vízszintes 2:) Vággyal, minthogy oly ösztönző (Függőleges is) És hallgatjuk a rádiót (Függőleges 43:) Mit lombokkal telefont. Az elmúlt héten közölt keresztrejtvény helyes megfejtői közül könyv- jutalmat nyertek: Futó Béla Kunbaja, Sebők Gábor hör. Kiskunhalas, Vékony Katalin Tázlár, Perity Józsefné Kalocsa. Hosszú és izgalmas versenyfutás után befejeződött a küzdelem a megyei férfi tekebajnokságban. A Kecskeméti Pincegazdaság csapata, amely az év folyamán legtöbbször tanyázott a táblázat élén, végül is 1 tiszta ponttal megelőzte nagy vetélytársát a Kecskeméti MÁV-ot. A büszke bajnoki cím tehát — egy évi szünet után, — ismét visszakerült régi tulajdonosához. — Ez volt a harmadik bajnokságunk — kezdte a beszámolót Budai Benő, a Pincegazdaság szakosztályvezetője. — Tavaly a MÁV megelőzött bennünket, de azt megelőzően kétszer is mi képviseltük megyénket az osztá- lyozón. Sajnos nem sok sikerrel. Mióta küzd a Pincegazdaság csapata a megyei tekesport élvonalában? — Még 1960. évben alakult meg a sportkör, amelynek , a teke az egyetlen szakosztálya. Nálunk az üzemben nagyon népszerű ez a sportág. Nemcsak a megyei bajnokságban és a városiban küzdünk, hanem rendszeresén folyik az üzemrészek házi versenye is. — Csapatunk szinte á megalakulás óta ott van a legjobbak között. Tavaly nem lettünk az elsők, s az idén sem úgy indult. A MÁV ellen idegenben vesztettünk. otthon legyőztük őket, de egy városi bajnoki ' mérkőzéssel kapcsolatban a megyei tekeszö- vetseg elvett tőlünk l pontot, s ezzel a MÁV került az élre. A KSC II. azonban : legyőzte A MÁV-ot, és ezután már végig mi vezettünk. Izgalom persze még ezután is volt bőven. A KTE ellen például nagyon rosszul áltunk. Szerencsénkre Csikány, azon a pályán nagy eredménynek számító 435 fát dobott és így 10 fa előnynyel 5:3 lett az eredmény javunkra. Most újból NB Il-es osatályo- zóra készülnek? Hazaérkezett Kubából a magyar cselgánesválogatott. A csapat edzője Varga András, a Kecskeméti SC vezető edzője és Deli is tagja volt a csapatnak. Az érdekes útról Varga András lapunk hasábjain fog beszámolni. • Vígh János, a Kecskeméti SC ökölvívója ismét tagja lett a válogatott — Van négy hét időnk, s azután kerül majd sor a küzdelemre Szegeden, semleges pályán. Szolnok, Pest és Bács megye meljett Budapest II. csapata lesz a negyedik ellenfél. Nagyon nehéz ez az osztályozó. Két nap alatt 300 dobás (200 teli és 100 tarolás) alaposan próbára teszi a versenyzőket. Most heti két alkalommal tartunk edzést és Gvebrovszki György, a KSC edzője segíti csapatunkat a felkészülésben. Van esélyük? — Esély mindig van. Ügy érzem, hogy most talán több, mint bármikor. A csapatunk jó. A tekében persze sok múlik a szerencsén. Az ellenfeleket nem ismerjük, de áki osztályozóra kerül, az nyilván nem gyenge csapat. Végeredményben az sem tragédia, ha nem jutunk fel. Jövőre megalakul az NB III. osztály, s ott megyénk 1—4. helyezettje indulhat. Ez lesz tehát az utolsó osztályozó. Terveik, vágyaik? — A sikeres szereplésen felül az, hogy egyszer nekünk is legyen saját pályánk. Mi sajnos mindig csak vendégcsapat vagyunk. Ez évente több mint 10 ezer forintba kerül. Tudjuk persze, hogy ez nem olyan egyszerű. Már sokszor terveztük, de mindig elmaradt. Pedig az üzem dolgozói és a csapat tagjai rengeteg társadalmi munkát vállalnának. Talán egyszer majd erre is sor kerül. Addig azonban jó felkészülést és sikeres szereplést kívánunk a Pincegazdaság csapatának a szegedi osztályozóra. Szabó Zoltán t» Képünkön: a K. Pincegazdasag megyei bajnokságot nyert tekecsapat. Felső sor: Bende M„ Farkas. Budai Benő szakosztályvezető, Dénárt. P. Kovács. Alsó sor: Csikány, Villám, Merena, Kocsis. Elől: Dudás. keretnek. A magyar együttes Angliába készül. • A jövő hét folyamán, kedden és szerdán láthatnak :á szurkolók NB I-es mérkőzéseket a kecskeméti sportcsarnokban. Kedden 16 órakor a KSC—ZTE NB t-és férfi röplabda-, szerdán 10.30-köri a KSC—SM.áFC NB I-es kosárlabda-mérkőzésre kerül sor. gyarországon”: Mikszáth regenye. 41. összefoglaló egyetem) vizsga. 46. BaRÖVIDEN • RÖVIDEN • RÖVIDEN 4i90 éve, 1483-bán « napon született Luther Márton, a protestantizmus megalapítója. Mozgalma a katolikus egyház és a feudalizmus ellen írt és a wittenbergi várkapura 1517. október 31-én kifüggesztett 95 pontjával indult el. a „luthe- ránizmus” előbb a parasztság felszabadulására törekvő mozgalmát támogatta — gyors térhódítása is e^zel magyarázható — később azonban Luther a feudális urak oldalára állt. A desodoráló szappan ártalmai Az amerikai orvosok, akiket nem nyugtat meg, hogy támadást indítottak a mosdószerekben található hexaclorophen ellen és ennek megengedett arányát 0,1 százalékban határozták meg, most általános hadjáratot indítottak a desodoráló hatású szappanok készítése ellen.. Az említett szappanok bizonyos fertőtlenítőszereket tartalmaznak. A szakértők úgy vélik, meg kell határozni, mi az a fertőtlenítő mennyiség, amit az ember élete végéig károsodás nélkül használhat. A desodoráló szappanokban levő■ fertőtlenítő anyagokat ugyanis a bőr teljes egészében beszívja és előfordulhat, hogy ez anyagok némelyike károsodást okozhat valamelyik belső szervben. MAI MŰSOR VASÁRNAP TELEVÍZIÓ 8.50: Sprechen Síé Deutsch? Német nyelvtanfolyam. Wartburgban a Wartburggal. 9.15: Francia nyelvtanfolyam haladóknak. Miénk az ékszer. 9.35: Csak gyerekeknek! Gyerekek a .nagyvilágban. Amerikai filmsorozat. Arab gyerekek. 2. Kisfiú. Bolgár kisfilm. 10.05: Gyere velünk, csináld velünk, csináld jobban! Az NDK TV játékos sporvetélkedője Berlinből, felvételről. 11.00: Soproni MAFC—Csepel. Bajnoki férfi kosárlabdamérkőzés. Közvetítés Sopronból. 14.33: Pedagógusok fóruma. Aktuális kérdések. 15.15: Reklámműsor. 15.20: Allatok-növények közelről. Népszerű tudományos sorozat. I. rész: Hangyasereg. 15.40: Reklámműsor. 15.45: Pillantás a sportvilágba. Filmösszeállitás. 16.05: Furcsa zálogtárgy. Magyarul beszélő szovjet játékfilm. 17.15: Műsorainkat ajánljuk! 17.40: Reklámműsor. 17.50: Delta. Tudományos híradó. 18.15: La Fontaine meséi. (SZÍNES) Magyar-francia filmsorozat V. rész: Ak molnár, a fia, meg a szamár. 18.30: Sporthírek. 18.40: Esti mese. 19.00: A hét. . . 20.00: Hírek. 26J)5: Németh László: Irgalom. TV-film. VI. (befejező) rész. (16 éven felülieknek.) 21.10: A Lindsay-vonósnégyes hangversenye (Anglia). (SZÍNES) Az Interfórum ’73 műsorából. 21.50: Hírek — Sporthírek. KOSSUTH 8.05: öt kontinens hét napja. Külpolitikai negyedóra 8.20: A kazamaták titka. Urbán Ernő regénye rádióra alkalmazva. 9.26: West Side-I történet. Részletek Bernstein zenés játékából. 10.03: Szvjatoszlav Richter Lisztműveket zongorázik. 10.22: Zenés reklámturmix 10.30: Vasárnapi koktél. 12.10: Édes anyanyelvűnk. 12.15: Jó ebédhez szól a nóta. 13.00: Tisztelet az embernek. — Írás. 13.10: Művészlemezek. 13.40: Mi dolgunk a világon? 14.00: Körkapcsolás bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről. 15.08: Pillantás a nagyvilágba. 15.28: Két szvit. 15.56: Eötvös József müvei. — A falu jegyzője (Ism.) 17.05: Faluról falunak — muzsikával. 18.13: Magnósok, figyelem! (A keddi adás ismétlése.) 19.10: öt perc sport. 19.15: Az öreg hölgy látogatása. Tragikus komédia bárom felvonásban. 21.43: Török Erzsébet népdalokat éneket. 22.10: Sporthírek. Totó. 22.25: Slágermúzeum. 23.10: Teli Vilmos. — Részletek Rossini operájából. 0.10: A Könnyűzene orgonavirtuózai. Ken Griffin felvételeiből. PETŐFI 8.30: Vendégségben őseinknél. 9.00: A Magyar Rádió és Televízió gyermekkórusa énekel. 9.15: Zenei anyanyelvűnk. 9.25: Nikola Nikolov énekel. 9.47: A ».Nyitnikék»* postája. — Kisiskolások műsora. 10.17: Ha még nem tudná. Tudományos mozaik. 10.47: Zenekari muzsika. 11.41: Láttuk hallottuk a kiállítótermekben. 12.01: Varázscipellő. — Tamara Gabbe mesejátéka rádióra alkalmazva (Ism.) 12.55: Szimfónlkus könnyűzene. 13.45: Körkapcsolás bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről. -*■ (I. félidő) 14.05: Táskarádió. 15.05: A Rádió Hangmúzeumából 15.10: A Belügyminisztérium Duna Művészegyüttesének népizenekara játszik. 16.05: Schubert: Moments musi- saux. 16.30: Mikrofon előtt az irodalmi szerkesztő. 16.40: Romantikus zene. 17.30: A vasárnap sportja. 18.05: Mit üzem a Rádió? 18.40: Puccini: A köpeny. Egy- felvonásos opera. 19.37: New York szépe. Részletek Warren filmzenéjéből. 19.50: Jó estét, gyerekek! 20.10: öt perc sport. 20.15: A rock mesterei. 20.55: Ki ez? Fotórejtvény. 21.10: Wilhelm Furtwängier vezényel. 22.19: A Juilliard vonósnégyes felvételeiből.^ 23.10: Musicalekből. 3. MŰSOR 8.00: A fruska. Részletek Sulli- van-Gillbert operettjéből. 8.40: Zenekari muzsika. 10.00: Üj Zenei Újság (A tegnapi adás ismétlése) 10.35: Christa Ludwig és Gottlob Frick énekel. 11.12: Válságban, Jurij Trifinov kisregénye rádióra alkalmazva (Ism.) L2.10: Claudio Arrau zongoraestje a Schwetzingen! fesztiválon. 13.37: A Milánói Scala zenekarának hangversenye a Bécsi Ünnepi Heteken. ■ 15.12: Egyszerű történet. Epizódok Lenin életéből. 16.07: Csak fiataloknak! (Ism.) 17.37: Az. első gyár — Gyarmaton. Riport (Ism.) 18.05: Schiff András zongoraestje 19.35: Händel: Acis és Galathea — pásztorjáték. 1.01: A Debreceni Dzscssznapok felvételéiből. Í1.46: Beszélgessünk zenéről! 12.06: Nicolai Gedda és Victoria de Los Angeles énekel. HÉTFŐ KOSSUTH 8.15: Mit üzen a rádió? (ism.) 8.50: Lulsa Tetrazzini énekel. 9.05: Colas Breugnon. Romain Rolland regénye folytatásokban X. rész (ism.) 9.30: A hét zeneműve: Sosztakovics: VII. szimfónia. 10.05: Iskolarádiő. 10.30: Zenekari muzsika. 11.29: A Szovjet Rádió Napja. 12.20: Ki nyer ma? Játék és muzsika tíz percben. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Lakatos Antal népi zenekara játszik. 13.49: Válaszolunk halgatóink- nak. 14.01: Édes anyanyelvűnk (ism.) 14.09: A Berlini VIT dalaiból. 14.19: Zongoramüvek. 14.10: A Szovjet Rádió Napja. 15.10: Iskolarádió. A nagy francia forradalom. 15.50: Fúvószene táncrltmusban. 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Több munkáslakást! 16.25: Színes népi muzsika. 17.05: Külpolitikai figyelő. 17.20: A hét rádióhallgatója. Portré muzsikával. 17.40: Lemezmúzeum. 17.57: Huszas stúdió. 19.00: Esti Krónika. 19.30: A Rádió Kabarésamháza. Novemberi műso- Mikroszkóp Színpadról. 20.53: A Lokomotív GT együttes felvételeiből. 21.10: A Szovjet Rádió Napja. 21.30: Mikrolánc. 22.20: Verbunkosok, népdalok. 23.00: Reneszánsz kórusmuzsika. 23.30: Daljátékokból. PETŐFI 8.05: Nótacsokor. 9.03: Ezeresy délelőtt. A Gyermekrádió műsora. 10.00— 12.00: A zene hullámhosszán. Közben: Kb.: 10.30— 10.35: Ütikalauz üdülőknek. 12.00: Zenekari muzsika. 12.40: A Szovjet Rádió Napja. 13.03: Giorgio Tozzi énekei. 13.30: Az első tapasztalatok. Írás (ism.) 14.00— 17.00: Kettőtől ötig ... A Rádió kívánságműsora. 17.00: ötórai tea. 18.05: Külpolitikai figyelő (ism.) 18.20: Megmérettünk és nehéznek találtattunk. III. rész. 18.45: Közkívánatra! 19.49: Reklám. 19.54: Jóestét, gyerekek! 20.00: Esti Krónika II. kiadás. 20.25: Üj könyvek (ism.) 20.28: Népdalok. 20.41: Karinthy Frigyes művei. I. rész. 21.47: A Szovjet Rádió Napja. A Moszkvai Állami Filharmónia szimfonikus zene- v karának hangversenye a Moszkvai Rádióban. 23.15: Schöck Ottó táncdalaiból: 23.30: A hét zeneműve, sosztakovics: VII. szimfónia. 3. MŰSOR 18.05: Iskolarádió. Angol társalgás középhaladóknak 13. lecke. 18.25: Huszonöt perc beat. 18.50: Beethoven: a-moll vonósnégyes. 19.35: Kapcsoljuk a zeneakadémia nagytermét. Közben; Kb.: 20.10: Láttuk, hallottuk — a színházban és a moziban (ism.) Kb.: 21.28: Operaáriák. 22.05: Dzsessz-Ielvételekből. 22.34: Kósa György: Dalok Babits Mihály verseire. • Az MH N-győztes csapat. (Tölgyesi G. felvétele)