Petőfi Népe, 1973. november (28. évfolyam, 256-280. szám)

1973-11-27 / 277. szám

1973. november 27. • PETŐFI NÉPE • 7 EZ TÖRTÉNT AZ NB I-BEN SPORT* SPORT • SPORT Három győzelem, két döntetlen az NB III. őszi utolsó fordulóján A játékvezető volt a főszereplő Dunaújvárosi Kohász—Kecskeméti SC 2:1 (2:1) # Ebből sem lett gól. A dunaújvárosi kapus a főidőn fekszik, a 4-es számú Kerekes térdel, a labda viszont a léc fölött hagyta el a játékteret. Salgótarján—Újpesti Dózsa 2:1 (2:1) Salgótarján, 10 000 néző, vezet­te: Palotai. Színvonalas küzdelmet vívott a két csapat. A salgótarjániak, ha némi szerencsével is, de meg­érdemelten szerezték meg a győ­zelmet. Góllövők: Szoó, Noskó (öngól), illetve Fazekas. Rába ETO—VM Egyetértés 1:1 (1:0) Győr, 3500 néző, vezette: Mo­hácsi. Kiegyenlített játék után a ven­dégek vették át a játék irányí­tását, s nem sok hiányzott a győzelmükhöz. Góliövők: Stolcz, illetve Túrái. Zalaegerszegi TE—Dorog 2:1 (1:0) Dorog, 2000 néző, vezette: Ta- polczai. A ZTE különösen az első fél­időben játszott ötletesen. Szünet után a dorogiak kezdeményeztek többet, de megfeledkeztek a vé­dekezésről. Góllövők: Pogács, Kácsor (öngól), illetve Gabala. Csepel—Szegedi EOL 2:0 (2:0) Csepel, 1000 néző, vezette: Hámori. Lendületesen játszott a Csepel és már az első félidőben a maga javára fordította a találkozó sor­sát. Góllövő: Gulyás: 2. Tatabánya—Ferencváros 2:0 (0:0) Tatabánya, 10 000 néző, vezet­te: Petri. Az FTC szétesően játszott, amit a tatabányaiak ügyesen használtak ki, s megérdemelten nyerték a mérkőzést. Góllövők: Hernádi, Kőműves. Pécsi MSC—Haladás VSE 1:1 (1:0) Szombathely, 6000 néző, vezet­te: Hévízi. Kiegyenlített játékot hozott a két csapat találkozója. A dön­tetlen megfelel a látottaknak. Góllövők: Bálint, illetve Bencsik. Bp. Vasas—MTK 1:1 (1:1) Fáy utca, 3000 néző, vezette: Emsberger. A lelkes MTK tíz emberrel is egyenrangú ellenfele volt a hul­lámvölgyben levő Vasasnak. Gól­lövők: Váradi, illetve Koritár. Videoton—Bp. Honvéd 2:1 (0:1) A Videoton a második félidő­ben kihasználta ellenfele hibáit és nemcsak egyenlített, hanem a győzelmet is megszerezte. Gól­lövők: Szalmásy 2, illetve Koz­ma. Az NB I. állása 1. Honvéd 14 9 — 5 30-14 18 2. Ü. Dózsa 14 8 2 4 32-22 18 3. Tatabánya 14 7 4 3 21-15 18 4. ETO 14 7 4 '3 18-16 13 5. FTC 14 7 3 4 24-16 17 6. SBTC 14 5 7 2 15-13 17 7. Pécs 14 5 7 2 15-14 17 8. Videoton 14 6 4 4 20-13 16 9. Csepel 14 6 3 5 21-18 15 10. MTK 14 5 3 6 17-13 13 11. ZTE 14 5 3 6 15-21 13 12. Haladás 14 3 9 6 13-17 11 13. Vasas 14 2 6 6 12-18 10 14. Szeged 14 3 3 8 14-19 9 15. Egyetértés 14 — 8 6 10-26 8 16. Dorog 14 1 4 9 12-24 6 Kecskemét. 1500 néző. Vezette: Nagy G. i Dunaújváros: Papp — Formag. gini. Fajt, Kerekes — Pajzs, Varga ■+- Szabó, (Pásztor a 80. percben). Bartók, Mártha, So­mogyi (Tatár a szünetben), Dombóvári. Edző: Palicskó Tibor. Kecskemét: Gór — Görbe, Gu­bacsi. Herbály — Diószegi, Kecs­kés — Szabó (Oskolás a 18. perc­ben). Önódi (Gyiffkó dr. a 70. percben), Molnár. Kókai, Kuru- csai. Edző: Dezsőii Ferenc. Viharos erejű szél támogatta a Dunaújvárost és több támadást vezettek az első 20 percben. Ké­sőbb a szél erejével együtt csök­kent a vendégek támadókedve. Az 5. percben szöglet után Mártha a kapu közepében tisztán kapta a labdát, de Gór beledobta ma­gát a lövés útjába Meg is sérült a kapus és egy percig állt a já­ték. A 11. percben ismét Gór mentett merész vetődéssel a jobb kapufa mellett. A 12. percben Kurucsai a kapu torkából vágta szögletre a labdát. A 15. percben Diószegi szabadrúgását Kókai szorongatott helyzetben nem tud­ta kapura fejelni. Közben Kere­kes beletalpalt Szabó lábába és a kecskeméti csapat már a 18. percben cserére kényszerült. A 20. percben a bal oldalon Kókai Molnárhoz adott, majd a visszaperdített labdával közé­pen kifordult és néhány lépés után nagy erővel a jobb sarok­ba bombázott. 0:1. (Kókai jól ismerte fel a hely­zetet és pontosan is lőtt.) A 23. percben Ónodi hosszú át­adása miatt lett. oda egy nagy lehetőség, majd Kókai és Kecs­kés egymásra várt, s így Görbe jó labdája ellenfélhez került. Ekkor már lényegesen többet tá­madott a kecskeméti csapat, de sajnos* kissé körülményesen. A 35. percben aztán egy döb­benetes játékvezetői hiba egyen­lítéshez juttatta az egyébként meglehetősen enerváltan játszó Dunaújvárost. A kecskeméti kapu előtt Bartók próbálkozott áttörés­sel. de a csele nem sikerült és Kurucsainak még becsúszó szere­lésre sem volt szüksége, hogy szögletre rúgja a labdát. A labda már rég túl volt az alapvonalon, amikor Bartók eldobta magát. A játékvezető csak másodpercek múlva sípolt, és mindenki nagy megdöbbenésére a 11-es pontra mutatott. A tiltakozás hiábavaló volt. A 11-est Bartók laposan a jobb sarokba rúgta. 1:1. (Ilyen 11-est sem láttunk még. Olyan hiba volt. amelyet szinte nehéz is ..tévedésnek” minősíteni.) A 11-estől a játékvezető is za­varba jött. mert egymás után hozta ezután a fordított ítélete­ket. s a tüntető közönséget azzal akarta kiengesztelni, hogy né­hányszor a mezőnyben a kecske­méti csapat javára tévedett. Eb­ben az ideges hangulatban sajnos. újabb gólt kapott a kecskeméti csapat. A 43. percben Herbálv felfutott egy labdával, az akció elakadt és Szabó szinte a saját 16-osról in­dult el vele. A szélső végigvezet­te a labdát a jobb oldalon, s a 16-os magasságából beadott. A kapu előtt Dombóvári leke­zelte. Egy csellel becsapta Gör­bét és a bal sarokba vágta a labdát. 2:1. (Szabó vagy 50 métert futott a labdával, és mivel Herbály lema­radt. senki sem támadta meg. A kapu előtt pedig Dombóvári be­csapta Görbét.) A második félidőt nagy akarás­sal kezdte a kecskeméti csapat. Már az 50. percben alkalom lehe­tett volna az egyenlítésre. Molnár a jobb oldalon az alapvonalig fu­tott. Beadását Fait másként nem tudta tisztázni. így kézzel ütötte az alapvonalon túlra. (A játék­vezető. bár a szabálytalanság tel­jesen nyilvánvaló volt; kiment a partjelzőhöz, majd szögletet ítélt.) A kecskeméti csapat tovább tá­madott és szinte egy kapura ját­szott. A Dunaújváros a szabály­talanságok sorozatával igyekezett széttördelni a játékot és"' tnejg-'” akadályozni az' egy.étóíí&£ ;.:W7x percben Ónodi beadását Kókai mellé fejelte. A 65. percben sza­badrúgás után a kipattanó labda Kókai elé került, aki az üres ka­pura rúgta, de egy védőről szög­letre pattant. A 76. percben Dió­szegi labdáját ismét Kókai fejelte fölé. A 88. nercben Pásztor ívelt be és Tatár is a léc mellé fejelt; pedig senki sem zavarta. A 89. percben újabb szabályta­lanság történt a vendégek 16-osán belül. Molnár esett át Pajzs ki­nyújtott lábán. Bár jóval (leg­alább 1 méterrel) a vonalon be­lül történt az eset. a játékvezető kivitte, s a vonalon kívülről rú- gatott szabadrúgást. A nagy játékvezetői hibáig egészen jó. változatos és gyors volt a játék. Utána, sajnos, már alig hasonlított a labdarúgásra. Csapkodás, szabálytalanságok, tüntetés fordított ítéletek töme­gét láttuk. A kecskeméti csapat hiába erőlködött, nem tudták be­venni a dunaújvárosi kaput A dunaújvárosi csapatból Pajzs, Bartók és Dombóvári játszott jól. A kecskemétiek közül Gór, Gu­bacsi. Kurucsai nagyon igyeke­zett. Görbe és Herbály is csak a második gólnál hibázott, ám ez sajnos, döntőnek bizonyult A játékvezetést nem szívesen bíráljuk, de ilyen gyenge bírói teljesítményt még nem láttunk NB I. B-ben. Nagy G., miután elkövette a súlyos hibát, nyilván elhatározta, nem tetézi azzal, hogy megpróbálja visszaadni. Ez talán helyes felfogás, de közben átesett a ló másik oldalára, mert két nyilvánvaló szabálytalanságért sem ítélt büntetőt. Ezzel sikerült véglegesen irreálissá tenni a mér­kőzést. Szabó Zoltán Az NB I. B állása 1. DVTK 16 10 3 3 29-12 23 2f. , -r <*o , ,16, „7h3 21-13 19 3. ;,Siolnqk^ii.>:,> iCi m ,7, . 57 í4 22r*17 19 4. B.csaba 16 7 4 5 17-14 18 5. Komló 16 7 4, 5 16-13 18 6. Olajb. 16 7 4 5 22-20 18 7. Dunaújváros 16 6 5 5 27-25 17 8. KKFSE 16 7 3 6 21-20 17 9. DVSC 16 5 6 5 15-14 16 10. MÁV D. 16 5 5 6 20-17 15 11. Kecskemét 16 5 5 6 18-27 15 12. Szekszárd 16 3 8 5 11-12 14 13. Pénzügyőr 16 6 2 8 28-30 14 14. Várpalota 10 4 6 6 13-16 14 15. Bp. Spart. 10 5 4 7 17-21 14 16. Eger 16 4 5 7 20-26 13 17. Ganz.-M. 16 4 9 7 14-26 13 18. Oroszlány 16 4 3 9 12-23 11 Komló—Oroszlány 1:0 Olajbányász SE-^Szolnoki MTE 2:1 Budafok—MÁV DAC 1:1 Pénzügyőr SE—Kossuth KFSE 2:2 Eger—Várpalota 1:1 Diósgyőr—Szekszárd 1:0 Debrecen—Ganz-MAVAG 2:0 Békéscsaba—Bp. Spartacus 2:0 „LYUKAS” VÉDELEM, KIHAGYOTT HELYZETEK... Volán SO—Kecskeméti TE 5:0 (3:0) Idényzárás döntetlennel Hajdúböszörményi Bocskai—Kiskunhalasi MEDOSZ 2:2 (1:1) Rákoscsaba, 1000 néző, vezette: Bodnár. Volán SC: Benes — Erdős, Sze­pesi, Földi — Rattmann, Lutz — Földes, Németh, Takács, Bodó, Bartosik. Edző: Kiss Jenő. KTE: Varga — Tormási, Francz- kó, Csordás — Komáromi L. (Se­bestyén), Dobó (Bende) Kovács — Mányoki, Porhánda, Bánhidi, Balatoni. Edző: Varga Béla. A 8. percben Porhanda labdá­jával Bánhidi húzott kapura, Szepesi az utolsó pillanatban sze­relte. A 14. percben „szöveg” mi­att a bal oldali 16-os sarkáról Lutz szabadrúgást végezhetett el, a belőtt labda a védőkről Bodó elé pattant, aki 10 méterről meg­szerezte a vezetést. 1:0. A 15. percben a kapura húzó Bánhidit a 16-os előtt buktatták. Csordás szabadrúgása után a labda a sor­falról már gólba tartott, az el­mozduló Benes nagy bravúrral szögletre mentett. A 18. percben Bartosik az oldalvonal mellől „gyertyát” rúgott Franczkó a le­hulló labdát elvétette és Bodó közelről a hálóba lőtt. 2:0. A 24. percben Porhanda távoli lövése a jobb oldali kapufa mellett hagyta el a játékteret. A 28. percben egy kapu elé lőtt labdát Varga kapus elhúzta, a játékve­zető les miatt sípolt, de a nagy lendülettel érkező Földes sípszó után a kapusba rohant. Varga teljesen feleslegesen Földeshez vágta a labdát és ezért a kiállí­tás sorsára jutott. A kaput egy mezőnyjátékos feláldozásával Se­bestyén foglalta el. A 30. perc­ben Földes éles beadását Sebes­tyén merész kivetődéssel hárítot­ta. Most már állandósult a hazai­ak fölénye, Sebestyén több ízben is jól hárította a lövéseket. A 44. percben súlyos védelmi hibából ismét Bodó lőtt gólt. 3:0. A második félidő elején Földes hibázott nagy helyzetben. Az 53. percben Balatoni—Mányoki— Csordás adogatás után a védők szögletre mentettek. A 60. perc­ben Németh cselezte át magát a védőkön és balra kisodorva a ki­mozduló Sebestyén mellett lőtt gólt. 4:0. A 61. percben Mányoki átjátszotta a teljes védelmet és biztos gólhelyzetben az oldalhálót találta el. A 69. percben Mányoki egyedül húzott kapura, biztos gól­helyzetben a kifutó kapusba lőt­te a labdát. A 72. percben Bodó bal oldalról kapura csavarta a labdát, amely a ki vetődő Sebes­tyén alatt a hálóba kötött ki. 5:0. A 75. percben Bende jobb oldali beadását Mányoki kapásból sen­kitől sem zavarva a kapufára lőtte. A korán bekapott gólok és a kiállítás teljesen megzavarta a KTE-védelmet. Sajnos, biztos gól­helyzetekből sem sikerült a gól­arányt csökkenteni. A hazaiak győzelme teljesen megérdemelt, annak ellenére, hogy az 5 gólból négyet a KTE-védők „segítségé­vel” szereztek. Jók: Lutz, Ratt­mann, Bodó, Földi, illetve: Má­nyoki Balatoni. Berki Zoltán Hajdúböszörmény, 1100 néző. Vezette: Ludányi. Hajdúböszörmény: Lovas — Kiss I.. Magyar, Kiss II. — K. Tóth, Váradi — Andorkó, Csa. tári, Konyári (Gaál), Gócs (Mol­nár. Edző: Lévai Antal. Kiskunhalas: Dömény — Ju­hász, Barna, Dobra — Kocsis II., Trunkos — Udvari II. (Udvari I.), Kiss A., Kiss R., Tóth IV., Oláh. Edző: Virágh István. Alaposan megfiatalított csa­pattal utazott a MEDOSZ a mérkőzésre. Az első negyedóra mezőnyjátékkal telt el, s csak a két 16-os között pattogott a lab­da. A 15. percben vezetéshez ju­tott a hazai csapat. Balól beívelt labdát Csatári előbb a kapufára lőtte. Onnan a labda Dömény hátára, majd a hálóba vágódott. 1:0. A 20. percben Kiss R. meg. sérült, de a pályán maradt. A 26. percben Oláh 20 méteres nagy lövését védte a kapus. A 40. percben Kocsis II. Trunkos- hoz fejelt, aki Kiss A-t indítot­ta. A beadást Oláh a hálóba lőt­te. 1:1. A 42. percben hazai tá­madás végén Barna mentett a berobbanó Csatári elől. A szünet után a MEDOSZ ke­rült fölénybe és a 67. percben a vezetést is megszerezték. Tóth IV. 30 méteren át vezette a lab­dát, majd hatalmas lövéssel a felső sarokba zúdította. 2:1. a MEDOSZ javára. A 76. percben Oláh hagyott ki nagy helyzetet. Elhirtelenkedve a kapus kezébe lőtt. A 88. perc­ben Andorkó megrúgta Dobrát, akit ölben vittek le. A sérülés miatt hosszabbított a játékveze­tő. A 91. percben szöglet után Caál beívelése átszállt a fejek felett és érintés nélkül a hálóba csavarodott. 2:2. Kezdésre már nem volt idő. A sok fiatalt szerepeltető ME­DOSZ nem keltett csalódást. Ér­tékes pontot szereztek, sőt, majd­nem kettőt is. Jók Csatári, Gaál, illetve Kocsis II.. Oláh, Tóth IV., Trunkos. Szalai László Az NB Il-es labdarúgó-bajnokság Keleti csoportjának őszi végeredménye 11. FÖSPED 15 12 2 1 41-12 26 2. Volán SC 15 9 4 2 35-13 22 3. Sz. Dózsa 15 10 2 3 27-18 22 4. Bp. Építők 15 8 4 3 31-27 20 5. Szabó SE 15 7 3 5 17-13 17 6. DEAC 15 7 2 6 31-26 16 7. BVTSK 15 9 4 6 27-27 14 8. H.böszörm. 15 5 *4 6 17-22 14 9. Cegléd 15 4 6 5 17-24 14 10. in. kér. 15 4 4 7 27-25 12 11. DMTE 15 5 2 8 25-23 12 12. SZVSE 15 1 10 4 11-16 12 13. KTE 15 4 4 7 13-25 12 14. Láng 15 4 3 8 19-24 11 lő. Sz. MÁV 15 4 3 8 17-31 11 16. Kk.halas 15 2 1 12 14-43 5 Ceglédi VSE—Szolnoki MÁV 1 1:1 Szegedi VSE—Szabó L. SE ] :1 m. kér. TTVE—Bp. Építők 4:1 FÖSPED Szállítók—Békescs. VTSK 4:1 Jánoshalmi Spartacus—HÓDGÉP 3:2 (2:0) Jánoshalma, 800 néző. Vezette: Kószó. Jánoshalma: Csemák — Pász­tor, Maráczi, Faddi, (Szécsi) — Ádám, Bucsi, Vaszari — Cser­mák, Fenyvesi IV., Németh, Fenyvesi III. Edző: Zag József. A 7. percben Bucsi meredeken indította Csermákot, aki a 16-os előtt lekezelte a labdát, majd ha­talmas lövést küldött a kapu jobb oldalába. 1:0. A gól még jobban felhozta a Jánoshalmát és teljesen beszorult a HÖDGÉP. A 18. percben Németh hirtelen lövésre szánta el magát. A lab­da a felső léc éléről Csermák elé pattant, aki közelről az üres kapuba küldte. 2:0. A 32. perc­ben Csala átjátszotta jánoshalmi védelmet és Csemák is kimoz­dult, de a játékos lövés helyett leadást választott és oda lett a nagy alkalom. Két perc múlva ismét Csala ügyetlenkedett el egy helyzetet, majd Vaszari lö­vését hárította a kapus. A 37. percben Ádám lövése tévesztett célt. A fordulás után a szél a ven­dégeket támogatta és a 49. perc­ben szépített a HÖDGÉP. Szabó hatalmas gólt lőtt. 2:1. Ismét a Jánoshalma percei kö­vetkeztek és • előbb Csermák, majd Fenyvesi III. hagyott ki helyzetet. Gyakran jött zavarba a HÓDGÉP védelme, s különö­sen Bogár kapus bizonytalanko­dott sokat. Az 59. percben Ádám beadását a kapus Csermák elé tenyerelte, aki közelről nem hi­bázott. 3:1. 67. perben Fenyvesi III. szög­lete után nehezen szabadult fel a vendégek kapuja, majd Cser- nák hárította Szabó lövését. A 84. percben Szabó szabadrúgás­ból állította be a végeredményt. 3:2. A végén biztosan tartotta az eredményt a Jánoshalma. Jók: Pásztor, Bucsi, Csermák. Ifjúsági eredmény 3:0 a HÓD­GÉP javára. Madarász Ferenc Kiskunfélegyházi Vasas—Apátfavi SK 5:2 (2:2) Kiskunfélegyháza, 400 néző, ve­zette: Bognár. Kkfh. Vasas: Rigó Z. — Don­gó, Sahin, Iványi I., Horváth (Jernei) — Varga, Szegő, — Lacz- kó (Gulyás), Farkas, Iványi II., Rigó J. Edző: Lantos János. A 3. percben Szilágyi 18 mé­teres szabadrúgása átszállt a sor­fal felett és a kapufáról vágódott vissza a mezőnybe. Az 5. percben Iványi II. 20 méteres nagy erejű lövése a bal felső sarokba kötött ki. 1:0. A szél segítségét élvező apátfalvi Szilvási került gólhely­zetbe, de Rigó Z. merész lábra- vetődéssel mentett. A 35. perc­ben Farkast felvágták a büntető- területen belül. A 11-est Rigó Z. értékesítette. 2:0. A 41. percben Szilágyi jól eltalált kapáslövéssel szépített. 2:1. Nem sokkal később Szilágyi lövésszerű beadását a kapuba sodorta az erős szél. 2:2. Szünet után a Vasas vette át a játék irányítását. A 48. percben Iványi II. vette el a labdát a vé­dőktől és 6 méterről továbbította a kapuba. 3:2. Az 52. percben Far­kas felrúgásáért ismét 11-eshez jutott a Vasas, Rigó Z. azonban ezúttal a felső kapufát találta el. Az 57. percben Rigó J. labdáját Farkas 10 méterről lőtte a háló­ba. 4:2. A 72. percben Varga 20 méteres lapos lövése lepte meg az apátfalviak kapusát. 5:2. A 88. percben Farkas 16 méterről alig lőtt mellé. A Vasas a második félidőben nyújtott jó játékával akár nagyobb arányban is nyer­hetett volna. Jók: Rigó J., Sahin, Iványi I., Farkas, Iványi XI. Ifjúsági eredmény: 7:1 a Kis­kunfélegyházi Vasas javára Pálfi József Mezőfi SE—ÉGSZÖV MEDOSZ 1:0 (0:0) Kiskunlacháza, 200 néző, vezet­te: Bányai. Mezőfi SE: Magó — Molnár, Sá­gi, Léva.v — Szabó, Meggyes (Tóth) —; Zubor,nyák, .Anteil, Né.r medi, Losoríczi, Illés. Edző: Krivy Ottó. Az első negyedóra a széltől tá­mogatott hazai csapat támadásai­val telt el. Ezek azonban nem jelentettek veszélyt a Mezőfi SE kapujára. Az első félidő unalmas mezőnyjátékkal telt el. Szünet után Kisuczki beállásá­val a kiskunlacháziak vették át a kezdeményezést és néhány ve­szélyes támadást vezettek. Ered­ménytelenségük azonban durva­Bajai SK—Bem SE 1:1 (1:0) Cegléd, 200 néző. Vezette: Kő­vágó. Bajai SK: Péter — Andruskó, Rausch, Győri,i, V'iszmeg — Má- rity, Bódi, Laki — Kocsis, Ke­mény, Pálmai I. Bajai támadásokkal indult a mérkőzés, de jól zárt a ceglédi védelem, s így komoly gólhelyzet nem alakult ki. A 25. percben az első bajai helyzetből mindjárt gól is lett. Pálmai I. futott el a baloldalon. A beadás átszállt a kapus felett és Bódi előbb a kapufára fejelt, majd a vissza­pattanó labdát a hálóba sodorta. 1:0. A hazai csapat ezután feljött és gyors szélsőivel sok veszélyes helyzetet teremtettek a bajai ka­pu előtt. Sorozatban érték el a szögleteket, de Péter mindig jól jött ki a labdákra. A 30. és 35. perc között négy veszélyes sza­badrúgást hárított a bajai ka­pus. A 41. percben egy ellentá­sághoz vezetett. Előbb Angeli sé­rült meg, majd az 58. percben Meggyest olyan súlyosan meg­rúgták, hogy kórházba kellett szállítani. A 67. percben Angeli átadását Lévai Zubomyákhoz to­vábbította, aki 18 méterről véd- hetetlen gólt lőtt. 1:0. A gól után a Mezőfi SE irányította a játékot. A 75. perebgn Illésnek, majd a 83. percben Angelinek volt gól­helyzete, de mindketten elügyet- lenkedték. Végeredményben a kecskeméti csapat lelkes, és fő­leg fegyelmezett játékának kö­szönheti értékes győzelmét. Jók: Lévay, Sági, Meggyes, Zubomyák. Fekete Ferenc madás során Kocsis teljesen egyedül tört kapura, de rálépett a labdára és beérték. A második félidőben végig a Bem SE támadott és a bajaiak tartani próbálták az eredményt. A 65. percben egy nagyedejű szabadrúgás elzúgott a sorfal mellett, Péter azonban hatalmas bravúrral szögletre ütötte. A 75. percben Pálmai I. ment el szé­pen a* baloldalon. Több védőt is átjátszott, végül azonban ki­sodródott és nem tudta a há­lóba lőni a labdát. A 83. perc­ben a ll-es pont magasságában szabadrúgást végzett a Bem SE. A benyesett labdát többen is el­hibázták, végül a befutó Repka a hálóba fejelte. 1:1. Az egyenlí­tés után már tartani tudta az eredményt a bajai csapat. Jók: Péter (a mezőny legjobbja), Má. rity, Győrfi, Pálmai I. Borsodi József Gamma—Kiskőrösi Petőfi Spartacus 3:0 (1:0) Budapest, 200 néző. Vezette: Páli. Kiskőrös: Ba — Bőr, Szlovák II., Balogh — Polareczká, Kállai — Sárközi. Szlovák I., Jenei (Izsák) (Gelencsér), Bohács, Ko­rozmán. Edző: Tóth Gyula. A viharos erejű szél a Kiskő­röst támogatta. A 2. percben Bo. Kacs 30 méterről nagy erővel a felső kapufát találta el. A to­vábbi 88 perc alatt a kiskőrösi csatárok egyszer sem tudtak a hazaiak kapujáig jutni. A 38. percben Nvári a hálóba lőtte Békési beadását. 1:0. A második félidőben tovább rom­lott a kiskőrösiek játéka. Telje­sen érthetetlen volt ez az unott játékfelfogás. Nem rajtuk múlott, hogy a csapat nem kapott féltu­cat gólt. A 65. percben Balogh hibájából Békési lőtte a máso­dikat. 2:0. A játék képe ebben az időszakban úgy alakult, hogy a kiskőrösiek kirúgták a labdát, s a hazaiak megszerezték és újra ott voltak kapujuk előtt. A 75. percben Ba aláfutott egy labdá­nak és Likárovics lövése utat talált a kiskőrösi kapuba. 3:0. A hazaiak még egy kapufát és egy érvénytelen gólt is lőttek. Az unott és lélektelen játékra senki sem tudott magyarázatot adni. Az egész csapatból egyetlen kiemelhető teljesítmény sem akadt. Biácsi Sándor Kalocsa VTSK—Csepeli Papír 0:0 Kalocsa, 500 néző. Vezette: Ke­lemen. A kalocsai csapat valamivel többet támadott, de a két csapat nem bírt egymással. Mindkét ol­dalon a védelem volt az erősebb csapatrész. Mindössze ennyit tudtunk meg a mérkőzésről.

Next

/
Thumbnails
Contents