Petőfi Népe, 1973. november (28. évfolyam, 256-280. szám)
1973-11-27 / 277. szám
A megyék népművészeti kiállítása nagy közönségsikere ország különböző részeiből a főPETŐFI NÉPE Meghosszabbították a Magyar Nemzeti Galériában látható „Megyék népművészeti kiállítása” nyitvatartási idejét: január 6-ig — az eredetileg tervezett november 25-i zárás helyett. A nagy látogatottság és közönség- siker alapján döntöttek így a 42 vidéki város anyagából összeválogatott látványos bemutatók rendezői. A szeptember végén megnyitott kiállításon — amely valamennyi megye népművészetének történetéről áttekintést ad — már csaknem 200 000 látogató járt. A Nemzeti Galéria előadótermében a kiállításhoz kapcsolódóan folyamatosan vetítenek a népművészet érdekességeit bemutató diafilmeket, magnetofonról lejátszott népzenei kísérlettel illusztrálva, és magyarázattal „körítve”. Sikerrel szerepéinek a tárlat idején a Galériában az városba érkező népi együttesek, népművészek is. A mostani vasárnapon a kakasdi székely népi együttes produkciójának tapsolhatott a közönség: szólóénekesek, mesemondók, népi hangszeres zenével kísért táncosok adtak műsort; bemutatták Tolna megyei filmszakkörök díjnyertes néprajzi kisfilmjeit is. A népdal ünnepe Szabadszálláson és Lakiteleken Minden jegy elkelt a járási népdalverseny szabadszállási és lakiteleki eseményeire. A vasárnap esti döntőn sokaknak csak a pótszékeken és a zenekari árokban jutott hely. A résztvevők, a nézők mindhárom alkalommal jókedvűen, elégedetten távoztak. A szakemberek véleménye találkozott a közönségével. Minden eddiginél jobban sikerült a kecskeméti járás III. népdalvetélkedője. Levegőtisztítás új módszerei Űj eljárást dolgoztak ki a levegőszennyezés csökkentésére a Magyar Tudományos Akadémia Műszaki Kémiai Kutató Intézetében. Az úgynevezett hobkolo- nás eljáráshoz berendezést is szerkesztettek, amely a kísérletekben már jól vizsgázott. Az eljárás lényege, hogy a folyadékon át meghatározott sebességgel buborékoltatják a gázokat, amelyek habot képeznek. így megnő a folyadék és a gáz érintkezési felülete, s ezáltal hatékonyabbá válik a gázból a mérgező anyagok, például a fluor, kioldása, illetve a különböző porok kimosása. Az új eljárás és berendezés első alkalmazási helye a Zománcipari Művek lesz. Már a két elődöntő is sejtette, hogy az idén jobban felkészültek a résztvevők mint korábban. Néhány „kiesett” szólista, csoport teljesítményével tavaly jó helyezést érhetett volna el. A bíráló bizottság vezetője Vass Lajos hasznos tanácsokkal segítette a résztvevők további fejlődését. A zsűri döntésével a nézők és a szereplők egyetértettek. A szólóének kategóriában két első díjat adtak ki. A ttiszakécskei Demeter Györgyné és a kunszentmik- lósi Tóth Béla bizonyult a legjobbnak. Második díjat Szabó Istvánná (Nyáriőrinc) kapott. A kunszentmiklósi Putnoki János ez évben is kiváló technikával, a népdalok üdeségét visszaadva ci- terázott. ö vette át a legjobb hangszeres szólistának kijáró díjat. A citera mesterének bizonyult Zoboki István (Tiszakécske) is. Farkas József cimbalomjátékával vívta ki a közönség elismerését és a harmadik dijat. A közeli Nyárlőrincen lakik. A tiszakécskei citerazenekar fegyelmezett muzsikálásával, a szépen ívelő dallamokkal, jóízű, hangulatos játékkal emelkedett ki a mezőnyből. Minden dicséretet megérdemelnek a második helyezésért a kunszentmiklósi. a harmadikért a nvárlőrinci citerások. Olyan sokat javult a lakiteleki Szikra Termelőszövetkezet női kórusa, hogy a bíráló bizottság „kénytelen volt’’ két első díjat kiosztani a kórus kategóriában. A tiszakécskei női kórus ezúttal is bemutatta, hogy miként kell népdalt előadni. A kórusvezető Csinger Istvánná, illetve Kovács Gezané minden elismerést megérdemelnek. A szabadszállási művelődési ház vegyes kórusa is (karnagy Kálmán Lajos) szép élményekkel ajándékozta meg a lelkes közönséget. A nagydíjat továbbra is a tiszakécskeiek tartják birtokukban. A hagyományoknak megfelelően közös énekléssel zárult a népművészet e nagyszerű ünnepe. Nyolcszáz ember — szereplők és a közönség — dalolta jókedvűen, hogy „Sej a Tiszának mind a két széle sáros...” meg „Lyányok, lyányok, olyanok vagytok este / mint a kinyílt bazsarózsa a kertbe / ti meg fiúk olyanok vagytok este / mint a majom a kapura lefestve.” Mindenki énekelt Vass Lajos irányításával. Horváth Ignác, az MSZMP járási bizottságának első titkára. Bene András, a járási hivatal elnöke. Selyem Zsigmond országgyűlési képviselő. Molnár András községi tanácselnök, Laczi Lívia népművelési felügyelő, Vörös János karnagy. Szögi Ágnes, a Népművelési Tanácsadó munkatársa zsűritagok is bizonyították, hogy jól ismerik a magyar népdalokat. Percekig tartó taps fogadta Vass Lajos bejelentését: találkozzunk. találkozunk egv év múlva H. N. Csatornázás Kiskőrösön 9 Nemrégiben készült el Kiskőrösön, az áruház mögötti részen egy 28 lakásos társasház, amelyhez most fektetik le a csapadék- és szennyvíz-elve- mető csatornát. A 140 méter hosszú csatornaépítés munkálatait a Bács Kiskun megyei Állami Építőipari Vállalat szakmunkásai végzik. • Nehezíti az árokásást, hogy magasan van a talajvíz. Ez teszi szükségessé a vákuumos eljárás alkalmazását, amelynek lényege, hogy elszívatják a talajvizet. A PÁRTÉLET ÉS A PÁRTMUNKA IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI A Kossuth Könyvkiadó egy nagyon aktuális összeállítást ajánl a pártmunkásoknak. A pártélet és a pártmunka időszerű kérdéseit összegyűjtő kötet elsősorban azért időszerű, mert ezekben a hetekben zajlanak az év végi számotadó párttaggyűlések. A kiadót „az a szándék vezette, hogy megfelelő válogatásban bocsássg rendelkezésre azoknak az írásoknak a gyűjteményét, amelyek a párt X. kongresszusát követő két évben a pártmunka, a pártépítés, a pártélet elvi-gyakorlati kérdéseiről megjelentek”. „A legtöbb írás azokat a módszertani kérdéseket, tapasztalatokat tartalmazza, amelyek a gyakorlati pártmunka során és helyi viszonylatban felhalmozódtak.” Az előszó elmondja azt is, hogy a kötet két fő fejezetet tartalmaz, az első fejezet párttal és a pártirányítással összefüggő kérdésekről ad válogatást, a második fejezetben pedig az alapszervezeti pártélettel és pártpolitikai munkával foglalkozói írások kaptak helyet. A kötet rendkívül sokrétűen ad útmutatást. Szól az ösztönös- ség és tudatosság kérdéséről, felveti a döntés és állásfoglalás fontosságát gazdasági problémákban, cikkek hívják fel a figyelmet a szocialista versenymozgalom továbbfejlesztésére. a vállalati üzem- és munkaszervezés korszerűsítésére és arra is. hogy a statisztika milyen módon állhat a gazdasági célok szolgálatába. A számos írás között megyei szerző is szerepel, nevezetesen a két évvel előbb tragikus körülmények között elhunyt Gyóni Lajos, aki a Pártélet 1971. évi egyik számában „A politikai agitáció fejlesztéséért” címmel írt. Többek között kifejti: „Nem fordulhat elő, hogy különböző társaságokban párttagok jelenlétében becsmérlő kijelentéseket tegyenek szocializmust építő társadalmunkról, s kétségbevonják, vagy tagadják erőfeszítéseinket, eredményeinket. S ahelyett, hogy a jelenlevő párttagok visszautasítanák az ilyen nézeteket, vagy vitába szállnának velük, némán lapítanak, sőt még kontráznak is a hangadónak. Ez természetesen nem általános jelenség, de hogy van ilyen, az tagadhatatlan. Tehát a kommunisták sokkal határozottabb kiállására van szükség, mert csak így tehetjük egységesebbé a közvéleményt.” A találó idézeteket hosszan folytathatnék. De a 30 ezer példányban megjelent könyv nagy lehetőséget ad arra, hogy a pártaktivista hozzáférhessen e fontos műhöz és az általános, valamint a napi politikai kérdések szolgálatába állítsa a szerzett ismereteket. NEZETELTERÉS KÉSELÉSSEL Letartóztatták Cseh János 23 éves, büntetett előéletű segédmunkás, Kunszállás, Tanya 656. szám alatti lakos november 23-án este 9 óra tájban indult haza a munkából. Üt- közben összetalálkozott Cseh István segédmunkás, Kunszállás, Tanya 607. szám alatti lakossal. A két Cseh már a találkozás előtt alaposan felöntötl a garatra, s nem csoda, ha összeszólalkoztak. Szóváltás közben Cseh János előrántotta a nála levő tőrkést és Cseh Istvánt nyakon szúrta. Cseh István könnyebben megsérült, bár a kés pengéje a nyaki főütőér előtt állt meg, s csupán a véletlenen múlott, hogy azt nem sértette meg. Cseh JáGázrobbanás, tűz Pénteken, a délutáni órákban Baján, a Bem utca 43. számú ház fürdőszobájában Schoblocher Istvánná gázpalackot cserélt. A gázpalack és a gázbojler összekötő csatlakozását az asszony nem szakszerűen szerelte össze és ezért a palackból gáz szivárgott ki. Nem sokkal később Schoblocher Istvánná gyufával meg akarta gyújtani a gyújtólángot, amelytől a helyiségben levő gáz felrobbant. A tűz átterjedt az asszony ruházatára, aki szerencsére csak könnyebben sérült meg. A tüzet a szomszédok rövid idő alatt eloltották, de így is 3 ezer forint anyagi kár keletkezett. Szombaton délben Kelebián, a Széchenyi út 30. számú ház uda szurkálót nőst a rendőrség emberölés kísérletének büntette miatt letartóztatta. Ügyében a vizsgálat niég tart. Könnyen tragikussá válható szerencsétlenség történt vasárnap hajnalban Lászlófalva határában Gábor Pál Lászlófalva, Olasz dűlő 16. szám alatti lakos — annak ellenére, hogy nem rendelkezik gépjárművezetői engedéllyel — részegen ült fel motorkerékpárjára, s utasként maga mögé ültette Fülöp László Lászlófalva, Olasz dűlő 15. szám alatti lakost. A motorral Gábor elesett. Gábor Pált és utasát a mentők a kórházba szállították. Gábor Pál ellen eljárást indítottak. gyerekjátékból varán levő szalmában keletkezett tűz. A vizsgálat megállapította, hogy a tüzet a károsult gyermeke okozta. Az anyagi kár ezerötszáz forint, A kiskunhalasi állami és a kelebiai önkéntes tűzoltók a tüzet rövid idő alatt eloltották, amellyel mintegy kétszázezer forint értéket mentettek meg. Vasárnap a késő délutáni órákban Kiskunhalason, az Alsószállás 218. számú tanyában Cseh Imre melléképületében pusztított a tűz. Az épület tető- és födém- szerkezete elégett. A tüzet a kis kunhalasi állami tűzoltók oltották el, s most vizsgálják a tűz keletkezésének okát. G. G. • Brezsnyev Indiában. Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára Indiába érkezett. Képünkön: Brezsnyev megérkezésekor Indira Gandhi miniszterelnökkel. (Telefoto—UPI—MTI—KS) • Nyugatnémet—francia csúcstalálkozó. Brandt kancellár hétfőn Párizsba érkezett, hogy részt vegyen a francia—nyugatnémet együttműködési egyezmény keretében tartandó kétnapos csúcstalálkozón. A kancellár megérkezésekor az Orly repülőtéren Messmer miniszterelnök üdvözölte. Az Elysee palotában már hétfőn délelőtt sor került az első négyszemközti megbeszélésre Poinpidou elnök ts Brandt kancellár között. • ENSZ-felhívás. Kurt Waldheim ENSZ-főtitkár és Addeke Boerma. az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) vezérigazgatója hétfőn felhívással fordult a világ kormányaihoz, arra kérve őket, hogy 30 millió dollárt és félmillió tonna élelmiszert gyűjtsenek össze az éhség sújtotta nyugat-afrikai országok támogatására. Az ENSZ eddig több mint félmillió tonna gabonával sietett az aszály sújtotta országok lakosságának segítségére, de ez még mindig kevés. • Repülőgép-eltérítés. A holland légitársaság Boeing—747 típusú repülőgépét eltérítő — egyes jelentések szerint — hét szélsőséges Palesztinái terrorista azt követelte a holland kormánytól, hogy változtassa meg Izrael-barát politikáját és ne engedjen több zsidót kivándorolni Izraelbe. A KLM egyik amszterdami szóvivője közölte, hogy a repülőgépen 247-en tartózkodnak. Tekintettel arra, hogy az utasok többsége japán, a japán hatóságok intézkedéseket tettek a szigetország 16 legfontosabb repülőterének biztonságáért. A legutóbbi jelentés szerint a repülőgép Líbia fővárosában, Tripoliban vesztegel. Este érkezett hírügynökségi jelentések szerint a gép ismét felszállt Tri- poli repülőteréről, s nem sokkal később leszállt a máltai fővárosban. • Nyugat-európai kommunisták kollokviuma. A Párizs melletti Saint-Denisben Jacques Duclos, a FKP Politikai Bizottságának tagja hétfőn megnyitotta az európai tőkés országok kommunista pártjainak kollokviumát, amelynek témája: A pénzügyi válság és következményei a kapitalista Európa népei és munkásosztálya számára. A kollokvium az európai tőkés országok kommunista pártjai januárban tartandó konferenciájának előkészítését szolgálja. • Puccs GSrőgországban. A tábornoki puccs nyomán megalakult új görög kormány megtartotta első ülését. (Telefoto—AP—MTI—KS) PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napt’apja Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Preiszinger András igazgató Szerkesztőség és kiadóhivatal: 6001 Kecskemét. Szabadság tér 1/a Teiefon: 12-619, 12-516 (központi): 11-709, 11-122, Telexszám: 224609 bmlv h Terjeszti: a Magyar Posta , „ , Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj: havi 20,— forint Postautalványon, valamint átutalással a KHI 215—95162 jelzőszámlára. Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással 5001 Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. Telefon: 13-729 Igazgató: Ablaka István Index: 25065