Petőfi Népe, 1973. október (28. évfolyam, 230-255. szám)

1973-10-12 / 239. szám

1973. október 12. • PETŐFI NÉPE • 3 ÉVADNYITÁS SHAKESPEARE JEGYÉBEN: dós összehangolására törekszik, mint minden igazi rendező. En­nek a szándéknak a jegyében született meg például Csányi Ár­pád jól variálható, érdekes, mo­dern elemeket tükröző színpad­képe, amelyik általában jól funkcionált a jelenetváltások egy részénél. Egy-egy gondolatmenet azonban gyakran megakadt a színpadon, pusztán amiatt, mert a rendez» a kétszintes épít­ménynek a felső szférájába pa­rancsolta dialógus közben a sze­replőket. Az időtrahló lépcsőmá­szásból, útban álló díszletelemek kerülgetéséből úgy sikerült nem­egyszer, hogy a színész szövegé­nek végét jó hosszú lélegzetvé­telnyi szünetek után tudta csak oda kanyarítani. Gyakran kellett megszakítani a dialógusát emiatt a kerítő Pandalust játszó Len­gyel Jánosnak, aki egyébként a szereplőgárda egyik erősségeként mutatkozott be. A szűziesen tisz­ta és szép szerelmi jelenet is nehezen bontakozott ki ez ok­ból az első rész végén, Troilus és Cressída között. Bizonyára a rendezői koncepció része Poós Éva jelmeztervezői munkássága. Időnként azonban zavart egyes kosztümök megformálásánál a túlzottan keresett egyszerűség, a darab időtlen mondanivalóját aláhúzni szándékozó jelmezfor­málás. Nem minden szereplőre illet a kolduscondra, amely olyan kitűnően jellemezte és húzta alá a játékot Székhelyi József esetében. Néhány szót még a színészi játék­ról hiszen jó néhány szereplője az előadásnak most első ízbén lé­pett színpadra Kecskeméten. Nagy örömmel figyeltük a szín­padi beszéd művészetében is igen jártas fiatal Farády István já­tékát Troilus szerepében. Gesz­tusai, kifejező arcjátéka, más oldalról viszont sallangmentes egyszerűsége nagy reményekre jogosítja a nézőt. Szakács Eszter Cressidája kissé színtelenebb volt a kelleténél, különösen a darab második részében. De ebben ré­sze volt az írói jellemformálás következetlenségeinek is. Jelleg­zetes figurát vitt a színpadra Hector szerepében Tolnai Mik1'*. Az Ajaxot alákító fiatal Varsa Mátyás szépen építette fel nagy jelenetét, amikor a bölcs vezérek párviadalra próbálják rávenni az általa megformált buta, önma­gának tetszelgő, üres fejű figu­rát. Várjuk következő szerepei­ben ennek a teljesítménynek a folytatását. Trokán Péter nem annyira egy ellentmondásos jel­lemű Achillest játszik, mint in­kább egy fáradt, enervált figu­rát. Keresett gesztusai, furcsa testtartásai nem segítették hozzá a nézőt a Shakespeare által meg­formált figura megismeréséhez. Az előadás egyik legegyenle­tesebb, és színészileg is legizgal­masabb alakítása Székhelyi Jó­zsef nevéhez fűződik. Shakes­peare palettájáról sok ilyen ki­ábrándult, „dühös bolond” került le. Ezek egyik legérdekesebb faj­tája Thersites. A hátborzonga­tóan kifacsart tagokkal játszó Székhelyi József feledtette, hogy jelmeze és darabbeli helyzete mi­lyen túlzásokra kényszeríthetné. Játéka kiegyensúlyozott, tudato­san felépített remeklés volt. a néző őszinte örömére. Hasonlóan jellegénél és szerepénél maga­sabbra emelte az általa képvi­selt figura megalkotásának mér­tékét a Pandarust játszó Levonul. János. Igen hangulatos volt pél­dául az eDoszi ..seregszemle” ka­rikatúráját képviselő felvonulás kommentálása közben. A nagy­­létszámú szereplőgárda soraiból az említetteken kívül alig le­hetne többet kiemelni. Talán csak Biluska Annamária. Fekete Ti­bor. Úri István. Juhász Tibor játékára lehetett egy-egv pilla­natra odafigyelni. Talán nem tűnik ellentmon­dásnak az előhb elmondottakhoz képest, ha az előadás kommentá­lására ítélt ..néző” a maga ne­vében megjegyzései ellenére is köszönetét mond a ri+kán érde­kes lehetőségért. Shakesoenr° századokon át hallgatásra ítélt, érdekes művinek előadásáért a Kecskeméti Katona József Szín­háznak. Csáky Lajos Tr oilus rea-tmSBi n ri Troilus és Cressida szerelmi jelenete (Szakács Eszter és Farády István). (Szilágyi Mihály Fényszöv. felvételei.) műnek. Annál is inkább gyö­nyörködhettünk Shakespeare je­lenetépítő remekléseinek, szipor­kázó párbeszédeinek, izgalmas aktualitásában, mert a rendező, Ruszt "József valami mának szó­ló, a ma embere számára is megközelíthető mondanivalót bá­nyászott ki Shakespeare drámá­jából. Az eredmény, amit a fel­színre hozott, nem ellentétes a mű szellemével, értelmezései ér­dekesek, elfogadhatók, és ha egyes részleteiben az előadás alatta is maradt a várakozás­nak., egy bizonyossá vált: a Troilus és Cressida az avoni hattyúnak, Shakespeare-nek, ér­dekes szerepeket kínáló, több figyelmet érdemlő műve. A színpadon Ruszt József ren­dezésében egy tökéletesen de­­moralizálódott hadsereg vezérka­ra és valamikori legjobb harco­sai kelnek életre. Arról regél­nek, hogy 'minden a visszájára fordul és elveszti értékét minden emberi törekvés, ha elfoszlik a légben az erkölcsi tartás, ha ön­célúvá válik a küzdelem, ha letér a főútvonalról a jószán­den mondatában. Egyébként, mellékesen hadd jegyezzük meg, Shakespeare műveinek előadása bizony tekintélyes időt vesz igénybe a magyar színpadokon. A pattogós, gyors ritmusú, egy­tagú szavak tömegét felsorakoz­tató angol dialógus magyar for­dításai gyakran két-háromszoros hosszúságúak. És mégsem lehet az értelem rovására semmiféle dialógust túlon-túl gyorsítani. Hasonló bajokkal küzdött az a színészgárda, aki akár a trójai, akár a görög vezérkar tagjaként lépett a színpad deszkáira. Sajnos, egyébként is lámpával kellett volna keresni a szereplők soraiban az ol^an színészeket, akiknek szövegmondása nem hagyott kívánnivalót maga után. A tiszta beszéd, az érthetően tagolt szövegmondás, mintha bú­csút venne színpadainktól. Pedig a színésznek nem utolsó rendű hivatása az anyanyelv művelése, és Szabó Lőrinc csodálatos for­dítása is megérdemelte volna e tekintetben az értő műgondot, a klasszikus és szép dikcót. Ruszt József a színpadi me jelenítés összes elemeinek go A bemutató padsoraiban minden ülés támlájára piros rózsát helyezett a figyelmes igazgatóság, hogy a kecske­méti színház közönségét a mellé tett névjegyen meg a virággal is üdvözölje. Kedves figyelmesség, köszönet jár érte, és tartozunk magyará­zattal, hogy nem egyszerű üdvözlésről van szó, hanem egy megújult vezetésű szín­ház figyelmes gesztusáról. A bemutató díszelőadáson ugyanis Bodor Jenő, a megyei tanács művelődésügyi osztályának vezetője üdvözlő szavai mellett jelképesen be is iktatta hivatalába a nézők előtt a kecs­keméti színház új igazgatóját, főrendezőjét és a nézők nevé­­ben-rs üdvözölte az új tagokat, a vezető apparátus új beosz­tásban működő dolgozóit és elbúcsúzott a nyugdíjba vonult Radó Vilmostól, a színház örökös tagjától. Arról, hogy milyen színházvezetési művészi koncepciót vall magáénak Katona József városában a színház művészeti veze­tő gárdája, bőségesen értesülhettek a nézők, az olvasók lapunk hasábjain és — nem utolsó sorban — az országos sajtóban, a hetilapokban, folyóiratokban is. Ha a nyitódarab megválasztá­sát is ilyen programjelző gesztusként fogjuk fel (nyilván van is ilyen tudatos mozzanata), jól vizsgázott a színház új vezető­sége. Shakespeare, mint évadnyitó szerző, igazi örömet ígér. És a színházszerető közönség számára az sem utolsó rendű szempont, hogy a brit óriás egyik legkeve­sebbéit játszott művének előadá­sára vállalkozott a kecskeméti együttes. Ritkán mutatkozó, szak­embereknek és egyszerű nézők­nek egyformán sokatmondó ér­tékkel lehetett megismerkedni, amelyet, ha a statisztikai átla­gokat vesszük figyelembe, min­den kétszázadik esztendőben ját­szottak csak hazánkban. De alig került színpadra szülőföldjén, Angliában is a Troilus és Cres­sida. Évszázadok óta civakodnak a színpad tudósai, miért jó, miért rossz, miért silány, vagy miért remekmű ez a keserű hangú, egyes részleteiben a szonettek­kel egyenértékű költői szövegű dráma. Volt kor, amikor komé­diának tartották, volt, amikor elkeserítő szomorújátéknak. A darab szerkezete valóban nem egységes, sok az ellentmondás. Ha valaki a görög eposzok hő­seinek jellemére emlékezve, a színdarab hasonló nevű szerep­lőitől kérné számon a jól ismert tulajdonságokat, csalódna. Shakespeare nem ismerte Ho­mérosz művét, ingatag és gyen­ge közvetítőkön keresztül jutot­tak el hozzá a történet elemei, ■de ez az elszakadás az eposzi valóságtól nem vált kárára a dék. Shakespeare kicsinyes és nevetségesen hétköznapi emberi ballépéseket fedez föl az unos­­untalan ismételt hősi pózok mö­gött. Es ez a kicsinyesség szür­kévé és szánandóvá teszi a hő­söket, a vezéreKet, kiábrándult­tá, sorsuk iránt, gyűlölködővé a háború igazi áldozatait, a kato­nákat, az ügy valamikori har­cosait. Az előadás egészéből ez a gon­dolatmenet félreérthetetlenül elő­világít. A részletek azonban már imitt-amott eltorzulnak. Nem vette figyelembe például a ren­dező — vagy talán az előadás nem tükrözi a szándékot elég világosan —, hogy a magából és az egész világból kiábrándult, dühösen átkozódó Thersites mel­lett az író gondolatait egy másik szereplő is világosan, érthetően mondja, világítja meg, ha más oldalról is: Ulysses. Az ő bölcs mérlegelése, okos logikája egy igazság másik oldalát mutatja, amelynek groteszk fonákja Ther­sites monológjaiban is megfogal­mazódik. Sajnos azonban az elő­adás időtartamának rövidítését célzó rendezői instrukció első­rendű áldozata éppen az Ulysses szerepét játszó Major Pál szö­vegmondása. E sorok írója hiá­ba próbálta megtalálni e zakla­tott, ideges és nehezen értel­mezhető hadarásban azokat a költői szépségeket, amelyek ol­vasva kiteljesednek Ulisses min­Miért sok a képesítésnélküli? Tájékoztató a pedagógusképzésről Megjelent a művelődésügyi miniszter utasítása, amely újon­nan szabályozta a tanárképző főiskolákon, a tanítóképző és óvó­nőképző intézetekben folyó peda­gógusképzés levelező oktatását. A napirenden szereplő pedagó­gusképzés időszerű kérdéseiről beszélgetett Miklósvári Sándor­ral, a Művelődésügyi Minisztéri­um pedagógusképző osztályának vezetőjével Szőke Sándor, az MTI munkatársa. A szakemberek hangsúlyoz­zák: napjainkban gyakran szó­­bakertil a pedagógushiány, és az. hogy a képesítés nélküliek száma növekszik. Tény, hogy az óvodákban a 18 százalékot is meghaladja a képesítés nélküliek aránya, az általános iskolákban pedig megközelíti a hat százalékot. Ez a helyzet mindenképpen csökkenti az ok­tató-nevelő munka színvona­lát. — Hajlamosak vagyunk az olyan kijelentésre, hogy több pedagógust kell képeznünk, mert a hiányt csak megfelelő után­pótlással lehet megszüntetni — hangsúlyozta Miklósvári Sándor. — Ebben sok az igazság, a do­log mégsem ilyen egyszerű. Ér­demes figyelembe venni az ál­talános iskolák néhány jellemző statisztikái mutatóját is, ezek is­meretében még inkább nyugtala­nító a képesítés nélküliek szá­mának növekedése. Például a tanulócsoportok létszámát vizs­gálva az a helyzet, hogy hazánk­ban jelenleg a 41-nél nagyobb létszámú tanulócsoportok száma nem éri el a 270-et. (Ezelőtt öt évvel megközelítette a 3000-et!) A tanulócsoport-bontásban tehát óriási a fejlődés. Az is érdekes és elgondolkodtató, hogy míg 193T— 38-ban 1 096 000 általános iskolai tanulót alig több mint 26*000 pedagógus tanított, addig jelenleg 1 043 000 tanulót (tehát valamivel kevesebbet) több mint 64 000 pedagógus tanít az általá­nos iskolákban. Ha azt is figye­lembe vesszük, hogy a tanárkép­ző főiskolák, a tanítóképző és óvónőképző intézetek felvételi keretszáma a legutóbbi öt esz­tendő alatt majdnem a kétszere­sére emelkedett (az 1973—74-es tanévre több mint 3800 első éves hallgatót vettek fel ezekbe az in­tézményekbe), akkor még inkább kiderül, hogy a képesítésnélkü­liség megszüntetése nem kizáró­lag pedagógusképzési téma. Kétségtelen. hogy hazánk települési viszonyai, nevezete­sen a szétszórt, kis létszámú iskolák nagy száma és az itte­ni. élet, a munkakörülmények alapvető okai a munkaerő-gaz­dálkodás negatív jelenségei­nek. — Megkockáztatom annak ki­jelentését is, hogy nem indokolt a túlzott mértékű tanulócsoport­bontás sem, mert növeli a peda­gógushiányt. Hazánkban több mint 41 000 általános iskolai ta­nulócsoport működik, és ezek között több mint 7500-ban a ta­nulók létszáma 20, vagy annál kevesebb. Meggyőződésem, hogy ez pedagógiai szempontból indo­kolatlan. Jóllehet ezek között számos olyan tanulócsoport, il­letve iskola létezik, amelynek fokozatosan fogy a diáklétszáma, és néhány éven belül az intéz­mény megszűnik. Ezt a tenden­ciát egyébként világosan mutat­ja a következő két adat összeha­sonlítása: 1959. szeptember 1-én 6322 általános iskola működött (ebben az évben volt a legmaga­sabb az általános iskolák száma) jelenleg pedig 5197 működik, te­hát 14 év alatt 1125 iskola szűnt meg! Ez a tendencia nyilván­valóan továbbra is érvényesül majd, mert jó irányba változik a települési struktúra. — Az általános iskolák hely­zete, viszonyai magyarázzák te­hát a képesítés nélküliek szám­arányát. Kétségtelenül több pe­dagógust kell képeznünk, de az is kétségtelen, hogy indokolatlan jelenségek is előidézik a képesí­tés nélküliek számának gyarapo­dását. Az óvónőhiány oka abban van, hogy a képzés bővítése nem tudott lépést tartani az óvodák rohamos bővítésével, az igények növekedésével. Az idén 600 első éves hallgatót vettek fel a négy felsőfokú óvónőképző intézetbe, és csak a fővárosi igények kielé­gítésére működtetik a 300 sze­mélyes esti levelezőtagozatot. 1976-ban már végeznek az óvó­nőképző szakközépiskolák hall­gatói, erre az időre bővítik a Kecskeméti Óvónőképző Intézetet (ez a bővítés az első éves hallga­tók számának megkétszerezését jelenti). Remélhető tehát, hogy a képesítés nélküli óvónők jelen­legi 18 százalékos aránya nem növekszik tovább, illetve a maxi­mális nappali és levelező tago­zatos képzés révén, továbbá az óvónőképző szakközépiskolák munkájának eredményeként né­hány év alatt — az ..V. ötéves terv második felében — szám­arányuk néhány százalékra zsu­gorodik. — Előre veti azonban árnyé­kát a tanítóhiány... — Sajnos igaz, hogy a főváros területén ebben a tanévben mintegy 80 képesítés nélküli alsó­tagozatos nevelő működik. A napközi otthonok gyorsabb fej­lesztésének programja és üteme nyilvánvalóan országosan fogja éreztetni hatását, és ez elsősor­ban a tanítóhiányban jut kifeje­zésre. Erre felkészülendő, napi­renden szerepel a tanítóképző in­tézetek kapacitásának bővítése, az ehhez szükséges feltételek biz­tosítása. Ebben a tanévben 1100 első éves hallgatót vettek fel a 9 tanítóképző intézetbe (öt évvel ezelőtt 600-at!), néhány év alatt azonban — ha meg akarjuk előz­ni a tanítóhiányt, márpedig azt akarjuk — ezt a létszámot mint­egy 1600-ra kell emelni. — Bírálatok érik a pedagó­gusképzést abból a szempont­ból is, hogy a pálya nőiesedik, s ez kétségtelenül igaz. — Sokféleképpen lehet ezt ér­tékelni, azonban mindenképpen tényként kell elfogadni, bár a pályára jelentkező fiúk aránya az elmúlt néhány évben valamelyest növekszik. A középiskolákban szervezett pályairányítással le­hetne és kellene elsősorban a je­lenlegi helyzeten javítani. Ilyen értelmű, szervezett pályairányí­tási akció ma nem folyik a kö­zépiskolákban. Napirendre kelle­ne tűzni, s ha nem is eredmé­nyezne gyökeres változást, bizo­nyára, lényegesen növelni lehet­ne a férfiak arányát a pedagógus pályán. Emellett talán segít eb­ben s a tanítóképző intézetek státuszának rendezése, illetve fej­lesztése. Ismeretes: az MSZMP KB oktatáspolitikai határozata kimondja, hogy a felsőfokú taní­tóképző intézeteket főiskolákká kell szervezni. Most dolgozzák ki az ezzel kapcsolatos állami in­tézkedéseket, de máris kétségte­len, hogy az átszervezés alapve­tően hozzájárul majd a tanítói hivatás társadalmi rangjának és presztízsének emelkedéséhez, ami a fiúk számára is vonzóbbá te­hetik ezt a pályát. Véleményem szerint a férfiak arányának nö­velése elsősorban az általános is­kola felső tagozatában indokolt. Örvendetes viszont, hogy a peda­gógus pályára jelentkezők között a fizikai dolgozók gyermekeinek aránya meghaladja az 50 száza­lékot és külön öröm, hogy a pe­dagóguscsaládok gyermekei is nagy számban jelentkeznek pe­dagógusképző intézményekbe. Ezek pozitív tendenciák, amelye­ket tovább kell erősítenünk, és amelyek révén talán még a fér­fiak arányának növelése is lehet­séges. — Miként fejlődik majd a pedagógusképzés tartalma? — Az oktatáspolitikai pártha­tározat szellemében új tanlerve­­ket készítettünk és vezettünk be az idei tanévben, a tananyag­­csökkentés szellemében. Az új tantervben megvalósult a mar­xista—leninista tárgyak tartalmi egysége is. Feltétlenül a képzés színvonalát fémjelzik azok az üj tantárgyak is — a közoktatás­politika, a beszédművelés, az egészségtan, az oktatás technikai eszközei —, amelyeket az új tan­tervvel vezettünk be. A pedagó­gusképzés tartalma tehát a kor, illetve a társadalom igényei sze­rint fejlődik, tartalmában és módszereiben egyaránt korsze­rűbb lesz LÁTOGATÁS A KÍSÉRLETI ÁLLOMÁSON Ötszáz szőlő- és gyümölcsfajta Helvécián Helvéciát ugyan az illatos kajszi, a pirosló alma, a zamatos homoki bor s az állami gaz­daság híres pincészete tette ismertté, de van más nevezetessége is. Itt működik hazánknak egyetlen önálló, szőlő' és gyümölcs fajtakísér­leti állomása, ahol Barta Csaba állomásveze­tő és munkatársai hetven hektáron félezernél több gyümölcs- és szőlőfajtával végeznek ösz­­szehasonlító kísérleteket. Érzékszervi és mű­szeres viszgálattal állapítják meg többek kö­zött azok piaci értékét, szállíthatóságát, ipari feldolgozásra alkalmasságát. • Fazekas István laboratórium­vezető az alma húsának ke­ménységét méri a penetro­­méterrel. (Tóth Sándor felvé­telei.) Értékes műszerek, gyümölcs- és szőlőfeldolgozó berendezések egészítik ki az intézetben dolgo­zó mérnökök, kertész- és kon­zervipari szakemberek, vegyé­szek mindennapos munkáját. Ezek segítségét is igénybe veszik a fajták minősítésénél, külső és belső tulajdonságaik megítélésé­nél. Az intézetben termesztett több, mint ötszáz gyümölcsfajta között olyan is akad, amelyet se­hol másutt az országban nem le­het megtalálni, csak itt Helvéci­án. Ezek az úgynevezett fajta­fenntartó termesztések. Ki tudja mikor lesz azokból egy-egy olt­ványra szüksége valamelyik sző­lő- vagy gyümölcsnemesítőnek. Az Országos Mezőgazdasági Fajtakísérleti Intézet helvéciai állomásán éppen a napokban zajlott le a hagyományos bírá­lat. A hazánk minden tájáról ide szállított vagy az intézetben ösz­­szehasonlító kísérletben levő gyümölcs- és szőlőfajtákat „vizs­gáztatták” az országom hirű kuta­tók, kertészeti. tartósítóipari szakemberek, vegyészek. A Hel­vécián bemutatott minták alap­ján döntenek arról, hogy melyik fajtát érdemes elszaporítani, köz­­termesztésben tartani vagy csak fajtafenntartó termesztésben hagyni. Érthető, hogy a hazai szőlő- és gyümölqsnemesítők, ter­mesztők figyelme a helvéciai faj­takísérleti állomás felé irányul. K. A. A szőlő- és gyümölcs­bemutató egyik rész­lete. Bakos Isívánné készíti elő a bírálatra a mintákat. 9 Bírja-e a szőlőfürt a szállí­tást, hamar lehullanak-e ako­­csányról a szőlőszemek. Ezt vizsgálja Bakos Józsefné a gyorsulásos leválasztó géppel.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents