Petőfi Népe, 1973. október (28. évfolyam, 230-255. szám)
1973-10-12 / 239. szám
2 • PiETÖFI NEPE • 1973. október 12. ESEMÉNYEK SOROKBAN Grecsko marsall Varsóban Andrei Grecsko marsall, az SZKP PB tagja, honvédelmi miniszter vezetésével csütörtökön Varsóba érkezett a szovjet hadsereg küldöttsége, hogy részt vegyen a lengyel néphadsereg megalakulásának 30. évfordulója alkalmából rendezendő közn^^ti ünnepségeken. Az Iraki KP küldöttsége Magyarországon Az MSZMP Központi Bizottságának meghívására néhány napos látogatásra csütörtökön Budapestre érkezett Aziz Mohamed főtitkár vezetésével az Iraki Kommunista Párt Központi Bizottságának küldöttsége. Az iraki küldöttség megkezdte tárgyalásait Pullai Árpáddal, az MSZMP Központi Bizottságának titkárával. (MTI) Folytatják a csehszlovák— nyugatnémet tárgyalásokat A csehszlovák és a nyugatnémet fél megállapodott abban, hogy Prágában folytatják a tárgyalásokat a két állam kapcsolatainak normalizálásáról — jelentette be Bohuslav Chnoupek csehszlovák külügyminiszter a prágai rádiónak és a sajtónak adott nyilatkozatában. A miniszter szerdán este érkezett haza az ENSZ-közgyűlés ülésszakáról New Yorkból. Jobert—Kissinger találkozó Szerdán este Washingtonba érkezett Michel Jobert francia külügyminiszter. Csütörtökön megbeszélést folytatott amerikai kollégájával, Henry Kissingerrel. (AFP) Tízezer dollár / Páncéloscsata a Sinai-félszigeten (Folytatás az 1. oldalról.) / MOSZKVA Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter, az SZKP KB Politikai Éizottságának tagja csütörtökön fogadta öt arab állam nagykövetét. A nagykövetek kérésére létrejött találkozón Jehia Abdel Kader (Egyiptom), Dzsámit Sajja (Szíria), Szaleh Mahdi El-Ammas (Irak), Pheda Malék (Algéria) és Kamal 4.1-Hammud (jordánia) diplomáciai képviseletvezetők valamennyi Moszkvában akkreditált arab nagykövet nevében köszönetét mondtak a Szovjetuniónak azért a felbecsülhetetlen sokoldalú segítségért és támogatásért, amelyet az imperialista izraeli agresszió ellen harcoló, a szabadságukat és ftWhzeti függetlenségüket védelmező arab államoknak nyújt. Gromiko a Szovjetunió vezetői nevében ismét megerősítette, a Szovjetunió elvi álláspontját, amelynek értelmében változatlanul síkraszáll az arab államok elleni izraeli agresszió következményeinek felszámolása mellett. A szovjet külügyminiszter ezzel összefüggésben külön hangsúlyozta Leonyid Brezsnyev október 8-i nyilatkozatának jelentőségét, amelyben az SZKP KB főtitkára egyértelműen és világosan kifejezte a Szovjetuniónak azt az elhatározását, hogy a jövőben is mindent megtesz a Közel-Kelet tartós és igazságos békéjének és a térség valamennyi állama és népe szavatolt biztonságának biztosításáért. Gromiko kijelentette, hogy a Szovjetunió továbbra is következetesen folytatja ezt az elvi politikát. (TASZSZ) KAIRO A csütörtöki A1 Ahram találó összehasonlítást tesz az 1967-es izraeli agresszió hatodik napja és a szombaton kiújult fegyveres konfliktus hatodik napja között. A különbség azt bizonyítja, hogy az egyiptomi hadsereg sokat tanult az 1967-ben elszenvedét? vereségből, s minden tekintetben felkészült az elvesztett területek és az elvesztett méltóság viszszaszerzésére — írja a lap, s rámutat, hogy az izraeli hadsereg feladta a korábban bevehetetlennek tartott első védelmi vonalát és Tel Aviv beismerése szerint a második védelmi vonalba vonult vissza. Az egyiptomi hadsereg szilárdan megvetette lábát a csatorna keleti partján, s olyan megerősített védelmi vonalat alakított ki, amely hatékony támaszt és fedezetet nyújt a felszabadító erők további előrenyomulásához. A Sinai-félszigeten járt külföldi tudósítók első csoportja egybehangzóan azt jelentette, hogy a víziúton épített pontonhidakon zavartalanul áramlik a katonai erősítés és utánpótlás a hadszíntérre. A kairói televízió és a napilapok újabb felvételeket mutattak be a keddi és a szerdai harcokban ejtett izraeli hadifoglyokról. Ezek egy részét kórházakban ápolják. A foglyok nagy számából és nyilatkozataik tartalmából egyaránt demoralizál ódásra. lehet következtetni. Az izraeli hadvezetésben végrehajtott személyi változásokat az A1 Ahram katonai szerkesztője úgy értékeli, hogy a politikai vezetés bizalma megrendült a hadműveleteket irányító katonai vezetésben. Logikus feltételezés, hogy ezt megelőzően a katonai vezetés önbizalma is megrendült. A személycserék elárulják, hogy az újonnan kiképzett és vezető posztokra állított parancsnokok nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. Az izraeli politikai és katonai vezetés zavarodottságára, idegességére utalnak a polgári célpontok ellen végrehajtott légitámadások. A Nílus deltavidéke ellen intézett szerdai légitámadások azt bizonyítják, hogy az ellenség semmitől sem riad vissza, az izraeli pilóták rádiónak, órának, töltőtollnak, konzervdoboznak? álcázott robbanószerkezeteket szórtak le nagy mennyiségben, s ezek több polgári személy sebesülését okozták. A belügyminisztérium nyomatékosan felhívta a lakosságot, hogy tartózkodjék az ilyen tárgyak érintésétől, s jelezze illetékes helyen azok felfedezését. Az egyiptomi kormány úgy rendelkezett, hogy több iskolát kórháznak rendeznek be. Az október 13-ra tervezett egyetemi tanévkezdést meghatározatlan időre elhalasztották. Egyidejűleg felszólították a diákokat, hogy jelentkezzenek önkéntes kiképzőtáborokba, vállaljanak hátországi katonai szolgálatot, kapcsolódjanak be a polgári védelem és az egészségügyi szervek munkájába. Az egyiptomi kormányzat továbbra is nagyra értékeli azt a széles körű nemzetközi támogatást, amely Izrael általános elítélésében, az arab területeket megszállva tartó agresszor viszszavonulásának követelésében jut kifejezésre. A kairói lapok vezető helyen adják hírül, hogy Husszein Jordániái király általános mozgósítást rendelt el. Figyelemre méltó fejlemény, hogy Szadat egyiptomi elnök fogadta El-Honi őrnagyot, a líbiai parancsnoki tanács tagját. Líbia, amely az elhatározás szerint unióban egyesül Egyiptommal, eddig csupán pénzügyi támogatást ajánlott fel a harcoló arab országoknak, s nem küldött katonai erőket a frontra. Ennek egyik lehetséges magyarázata az a véleménykülönbség, amely az arab katonai stratégia 'megítélésében áll fenn a két ország között. Míg Egyiptom a megszállt arab területek felszabadítására törekszik, addig Kadhafi többször állást foglalt Izrael megsemmisítése mellett. Az irreális líbiai program, mint látható, akadálya lehet a gyakorlati együttműködésnek akkor, amikor az arab erők maximális tömörítését követeli meg a helyzet. HÍREK - HÍREK „..um Politikai terror és áremelkedés Chilében A lengyel kormány felfüggesztette kapcsolatait a juntával Az amerikaiak mély megdöbbenéssel fogadták szerdán délután a hivatalos bejelentést: Spiro T. Agnew, az Egyesült Államok alelnöke, az ország második legmagasabb választott méltóságának viselője alkut kötött az ellene korrupciós bűncselekmények miatt vizsgálatot' folytató vádhatóságokkal és enyhe ítéletért cserében benyújtotta lemondását. Walter Hoffman, szövetségi bíró előtt Elliot Richardson republikánus igazságügy-miniszter, jelent meg a vád képviseletében és a vádlottak padján ülő republikánus alelnökre „elnéző” büntetés kiszabását kérte a 40 oldalas vádiratban szereplő legkisebb vádpontban — hamis jövedelemadó-bevallás miatt. Az igazságügy-miniszter közölte, hogy a többi, kötelezően börtönbüntetés kiszabásával járó és bizonyítnató bűncselekmény ügyében (hivatali zsarolás és megvesztegetés folyamatos elfogadása) eltekint a vádemeléstől. Hoffman bíró a ..nemzeti érdekekre” és az „enyhítő körülményekre” való tekintettel 10 ezer dollár pénzbüntetést szabott ki, és 3 éves „próbaidőt” adott Agnew-nak. (Ez azt jelenti, hogy a vonatkozó büntetőtörvény értelmében kiszabható börtönbüntetés automatikusan életbelép a próbaidő alatt elkövetett újabb vétség esetén.) Richardson előterjesztett, de nem érvényesített vádirata szerint Agnew Baltimore járás főhivatalnokaként, majd Maryland állam kormányzója és később az Egyesült Államok alelnöke tisztségében — egészen 1972 decemberéig bezárólag — bizonyíthatóan több mint 100 ezer dollár összegben folyamatosan pénzadományokat kapott különböző vállalkozóktól, akiket cserében busásan jövedelmező állami megrendelésekkel jutalmazott. Agnew „nem vitatta”, vagyis elismerte bűnösségét az adócsalás vádpontjában. Azt is beismerte, hogy elfogadott pénzadományokat „nem politikai célokra”, csupán azt tagadta, hogy az adományok befolyásolták volna döntését az állami megrendelések odaítélésében. » A chilei junta terrorkampánya nem törte meg a hazafias erő ellenállását. A katonai kormány újabb négy helyszíni kivégzést ismert be. A chilei egyház és Kína elfogadta a puccsal hatalomra jutott vezetőket. A chilei katonai junta terrorkampánya, erőszaktételei nem törték meg a hazafias erők ellenállását — tűnik ki abból az interjúból, amelyet Pinochet tábornok adott a Cruzeiro című brazil lapnak. A junta vezére kénytelen volt elismerni, hogy „az ellenállás tűzfészkeibe ütközünk még ma is”, magában a fővárosban is. Santiago iparnegyedeiben mindennaposak a rendőrség és a felfegyverzett munkásosztagok közötti összecsapások. Az elmúlt néhány napban — a junta vezéreinek bevallása szerint —- 40 chilei hazafit öltek meg bírósági eljárás és ítélet nélkül. Az egész országban statáriális bíróságok működnek és ezek szinte kivétel nélkül mindenkit halálra ítélnek. A politikai terror a széles néprétegek anyagi helyzete elleni támadással párosult. A katonai junta bejelentette, hogy felemelte az élelmiszerek árait. A munkások és alkalmazottak béremelését — amelyet még az Allendekormány tervezett októberre — nem hajtják végre. Szerdán a junta újabb négy helyszíni kivégzést ismert be. Az ezekről kiadott szűkszavú jelentésekből képet lehet alkotni az ellenállási mozgalom szerveződéit Isabelle Allende (középen), a meggyilkolt chilei elnök lánya csütörtökre virradó éjjel Rómába érkezett. (Telefoto — AP MTI — KS) sér öl: fegyveres osztagok alakulnak, megtámadják a hadsereg és a rendőrség járőreit, kaszárnyáit, kisebb rajtaütéseket szerveznek a politikai foglyok kiszabadítására, vasútvonalakat robbantanak. A lengyel kormány nyilatkozatot adott ki, amelyben bejelentette, hogy felfüggeszti kapcsolatait a chilei katonai juntával, amely — mint a nyilatkozatban áll — felszámolta a demokratikus szabadságjogokat, terrorizálta a chilei népet. A jelenlegi helyzetben a santiagói lengyel nagykövetséget megfosztották a normális működés lehetőségétől. Felszámolták a lengyel—chilei kulturális intézetet. Ezért a Lengyel Népköztársaság kormánya úgy határozott, hogy felfüggeszti Lengyelország és Chile diplomáciai kapcsolatait. Ezzel egyidőben Peking — ha nem is nyilatkozatban, de ténylegesen — elismerte a fasiszta katonai juntát. Csi Peng-fej kínai külügyminiszter szerdán bekérette Armando Uribét, a Chilei Köztársaság pekingi nagykövetét, és tájékoztatta arról, hogy a Kínai Népköztársaság kormánya a továbbiakban nem tekinti őt Chile kínai nagykövetének. Chile pekingi ideiglenes ügyvivője a chilei nagykövetség másodtitkára, Fernando Perez lesz, aki kijelentette, hogy kész a katonai juntát szolgálni. Tegnap már ő vett részt azon az állami fogadáson, amelyet Csou En-laj, az államtanács elnöke adott Trudeaü kanadai miniszterelnök tiszteletére. A chilei egyház „teljes bizalommal tekint az ország jövője elé” — mondotta Raul Silva Herriquez, Santiago de Chile bíboros-érseke. A katolikus főpap azútán nyilatkozott, hogy a Jtatonai junta tagjaival — úgymond — „áttekintette a Chilében kialakult helyzetet”. Szavunk a világban „A Magyar Népköztársaság a többi tagországgal együtt, mélyen érdekelt a nemzetközi feszültségek enyhítésében, a béke és biztonság megszilárdításában. Éppen ezért részt veszünk az ENSZ keretein belül_ és azon kívül minden nemzetközi tevékenységben, amely a nemzetközi viszonyók további javítását, a feszültségek enyhítésének visszafordíthatatlanná tételét ígéri" — mondta a többi közötti, az ENSZ közgyűlésének általános politikai vitájában Péter János külügyminiszter. A magyar diplomácia vezetőjének nagy érdeklődéssel fogadott expozéja méltán hazánk külpolitikai tevékenységére irányította a világszervezet figyelmét. S aligha akadt bárki is, aki kétségbe vonhatná, hogy Budapest nepe egybe forrt az európai enyhülésért folytatott erőfeszítésekkel, a világpolitika megoldatlan kérdéseinek békés rendezésére irányuló törekvésekkel. Annak idején elsősorban Európában, de a kontinens határain túl is megkülönböztetett figyelemmel tanulmányozzák a Varsói Szerződés politikai tanácskozó testületének felhívását a biztonsági konferencia összehívásáról. Azóta már második szakaszához ért az eszmecsere, s jogos a várakozás, hogy a hosszan tartó tárgyalások végül is sikerrel kecsegtetnek. Szavunk a világban egyre erőteljesebb, egyre tekintélyesebb. Szerény erőnkhöz képest igyekeztünk mindent elkövetni, hogy a különböző társadalmi berendezkedésű országok politikusai előbb vagy utóbb közös tárgyalóasztalnál fejtsék ki nézeteiket a békés egymás mellett élés feltételeinek megteremtéséről, a kontinens államainak együttműködését szavatoló megállapodásról. Jóleső érzéssel állapíthatjuk meg: hazánk külpolitikája következetes és nem ismer megalkuvásokat. Ezt az álláspontot képviseltük és valljuk ma is a vietnami rendezésről, az indokínai béke helyreállításáról. Péter János ezzel összefüggésben rámutatott: „A mai javuló világhelyzet kialakulásáért a vietnami nép felmérhetetlen áldozatokat hozott. Most az a feladata a világ minden népének és kormányának — bármi volt is magatartása és szerepe a vietnami háború idején —, hogy közreműködésével segítse a párizsi szerződések megvalósulását a vietnami nép és az egész világ békéje és biztonsága javára.” A Közel-Keletről szólva megállapította: már az ellenségeskedések újrafellángolása előtt is ez a térség adta a legkevesebb jelét annak, hogy itt is változnak az idők. „Az enyhülés mindaddig nem minősíthető tartós enyhülésnek, amíg a közel-keleti kérdés politikai rendezése meg nem történik” — hangsúlyozta New York-i beszédében a magyar külügyminiszter. 1973. .október 12„ péntek # Névnap: Miksa Napkelte: 5 óra 57 perc Napnyugta: 17 óra 05 perc Holdkelte: 16 óra 46 perc Holdnyugta: 6 óra 22 perc Az időjárásról A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: október 10-én a középhőmérséklet 12,4 (az ötvenéves átlag 12,5), a legmagasabb hőmérséklet 20,0 Celsius-fok volt. A napsütéses órák száma io,5. Október 11-én a reggel 7 órakor mért hőmérséklet 5,1, a délben 1 órakor mért 20,3, a legalacsonyabb 4,6 Celsius-fok volt. Falburkoló és zsaluzólapok. Az építőiparban jól hasznosítható új termékek gyártását kezdték meg a Faanyagvédelmi és Fatlelítő Vállalat tokodi üzemében. Az egyik újdonság a kocka alakú falburkoló lap. Ezek a 70x70 centiméteres burkolólapok úgy va- i iálhatók, hogy különféle tetszetős mintákat lehet kialakítani a falfelületeken. Megkezdték a víztisztító anyaggal telített zsaluzólapok készítését is. Ezekből a zsaluzóelemekből az idén 65 000 darabot szállítanak az építőiparnak. Rövidesen berendezkednek a tetszetős és praktikus faházak gyártására is. Elektrokémiai szakmérnökképzés. Az utóbbi években rohamosan fejlődő híradástechnikai iparunk részére a Finomkerámiai Művek kezdeményezésére megkezdték az elektrokémiai szakmérnökök képzését a Veszprémi Vegyipari Egyetemen. A következő esztendőben a híradástechnika termékeinek felhasználói részére szerveznek szakmérnökképzést, amely során más megközelítésből, a felhasználó szemszögéből ismerkednek meg a szigetelő kerámiák tulajdonságaival. — Kiállítás. A MEZÖTERMÉK Vállalat kecskeméti kirendeltségének rákóczivárosi telepén kiállítást rendeztek. A Pannónia Filmstúdió kecskeméti műtermének fiatal munkatársai mintegy negyven alkotásában gyönyörködhetnek az érdeklődők. Töröcsik Jolán intarziáit. Kricskovics Zsuzsa és Gulyás Kiss Mariann akvarelljeit, Horváth Mária szénrajzait — valamint Palkó Pál és Lőrincz László grafikáit, Balanyi Károly olajfestményeit tíz napig tekinthetik meg áz érdeklő— Nem adta meg az elsőbbséget Hetényegyháza határában személygépkocsijával Majzitrovfcß István bácsbokodi lakos a tőle jobbkéz felől érkező Nagy Mátyás hetényegyházi motorkerékpárosnak, s ezért összeütköztek. A motoros és utasa könynyebben megsérült. A két járműben 4 ezer forint anyagi kár keletkezett. — Műsoros divatbemutató. A kiskunfélegyházi Fegyveres Érők Klubja október 13-án, szombaton este hét órakor a szegedi HODIKÖT legszebb termékeivel ismerteti meg az érdeklődőket. A műsorban fellépnek a Szegedi Nemzeti Színház művészei is. — Nemzetiségi napot rendeznek Baján szombaton, október 13-án. Délután 3 órakor a Fegyveres Erők Klubjában nagygyűlés lesz. Szentistványi Gyuláné, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának titkára mond beszédet. Este a Duna étteremben nemzetiségi bál keretében bemutatkoznak a járás nemzetiségi művészegyüttesei, közöttük a garai délszláv zenekar. Bemutatja műsorát a palotabozsoki német nemzetiségi zenekar is. — Gyermekmegőrzés a színházban. A Kecskeméti Katona József Színház vezetői és az Óvónőképző Intézet egyik KlSZ-alapszervezete között megállapodás jött létre. A következő vasárnapokon a délutáni előadások ideiére a színház egyik próbatermét játszószobának alakítják át, három-négy óvónőjelölt foglalkozik a színházba érkezett szülők, kicsinveivel. A tervek szerint a háromórás időtartamot játékkal. mesemondással, muzsikálással töltik ki. A szülők nyugodtan nézehetik az előadást, gyermekeikre szakszerűen felügyelnek. Amennyiben a kezdeményezés beválik, a vasárnap délutáni előadások időtartama alatt továbbra is vigyáznak a kicsinyekre. Skylab elnevezésű bélyegblokkot ad ki október 16-án a Magyar Posta. Az új, reprezentatív bélyegblokkot ötszínű mélynyomással az Állami Nyomda készítette Kékesi László grafikusművész terve alapján. A téglalap alakú bélyegblokk névértéke 10 forint. A KECSKEMÉTI KATONA JÖZSEF SZÍNHÁZ MŰSORA október 12. péntek este 7 óra TROILUS ÉS CRESSIDA Blaha bérlet MOZIMŰSOR Október 12.: KECSKEMÉTI VÁROSI fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor! KIS NAGY EMBER Csak 16 éven felülieknek! Felemelt helyáru! Az ifjúsági bérletek nem érvényesek! KECSKEMÉTI ÁRPÁD fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor! NINCS IDŐ 1980-ra 160 ezer szarvasmarhát tartanak Bács-Kiskun megyében (Folytatás az 1. oldalról.) tési elképzeléseket körvonalazta. A lakosság jobb hús- és tejellátása, a fogyasztási igények változása a szarvasmarha-állomány további növelését indokolja. A terv szerint, a jelenlegi 139 ezerről a következő években 160 ezerre kívánják emelni a létszámot, s a nagyüzemekben megfelelő ütemben szaporítják el a magas hozamú tej-, illetve hústermelő fajtákat. Igv többek között 7 ezer holstein-friz fajta szarvasmarha kerül a tehenészetekbe, s 10 ezernél több bőtejelő egyed et . keresztezéssel szándékoznak előállítani. A megyei tervekben szerepel az átlagos tejhozam 3200 literre emelése. A tanácskozás további részében dr. Magyari András, a biológiai tudományok doktora, tanszékvezető egyetemi tanár számolt be franciaországi tapasztalatairól, amelyet diafilmvetítéssel egészített ki. Az előadó a francia gazdasági és pénzügyi minisztérium vendégeként 18 ország 21 állattenyésztő szakemberével együtt huzamosabb időt töltött Franciaországban, ahol a szarvasmarha-tenyésztés az egész mezőgazdaság termelésének 35 százalékát adja, s jelenleg 150 kutató dolgozik az ágazat fejlesztésének legújabb módszerein. Elmondotta, hogy világszerte növekszik a tej és a marhahústermelés, de ennek aránya elmarad a népesség gyarapodása mögött. 1980-ban például (a FAO és más intézmények vizsgálatai szerint) 19 millió hektoliter tejjel lesz alacsonyabb a világ tejtermelése a szükségesnél. A marhahústermelés 1980-ra 250 százalékra növekszik 1950-hez képest, mégis 1 millió 600 ezer tonna lesz a húshiány, elsősorban azokban az országokban, ahol már eddig is a legmagasabb volt e cikkből a fogyasztás. Ezek a körülmények határozzák meg többek között a hazai szarvasmarha-tenyésztés távlatait. A cél: minél több nagyhozamú szarvasmarhát a leggazdaságosabban tenyészteni hizlalni, a tejtermelést növelni. A dániai szarvasmarha-tenyésztésről szerzett tapasztalatait a szakemberek tegnapi tanácskozásán Perczel János, a Duna menti és Kiskunsági Termelőszövetkezetek Területi Szövetségének titkára ismertette, majd dr. Glied Károly tájékoztatta a résztvevőket arról a pályázatról, amelyet a megyei tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi osztálya, valamint az Agrártudományi Egyesület hirdetett meg a szarvasmarha-tenyésztés fejlesztése érdekében. A pályázati hirdetmény szerint a szakemberek 300, illetve 600-as létszámú szarvasmarhatartó telephez komplex tartástechnológiát dolgoznának ki. Ebben részletezni kell a vezetés és az üzemszervezés feladatait, a telep teljes termelési forgóját, hasznosítási irányát, a szaporodás-biológiai célkitűzéseket. A pályaműnek tartalmazna kell a takarmány termesztésének, betakarításának, tárolásának, felhasználásának technológiáját, elkészítenék a szarvasmarhatartotelep gazdaságossági számításait, termelési, önköltségi mutatóit. A jeligés pályázatot a szakemberek ez év december 31-ig küldhetik meg a megyei tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályára. A bírálóbizottság a legjobbnak ítélt tíz pályázat közül az elsőt ötezer, a második helyezettet háromezer, a két harmadik helyezetett 1500—1500 forinttal díjazza. További hat pályázó elismerő oklevelet kap K. A.