Petőfi Népe, 1973. október (28. évfolyam, 230-255. szám)

1973-10-19 / 245. szám

1973. október 19. • PETŐFI NÉPE • 5 Klub a tanyán Meleg október délelőtt. Agasegyháza és Helvécia között is szüretelnek, mint szerte mindenütt a ho­moki világban. Az Ágasegyházi úti általános iskolában keres­sük Szórád Erzsébetet, aki hetedik éve már, hogy itt tanítja-neveli az apró emberkéket. A közkedvelt tanítónő, aki mint egy iskolás gyerek, oly fiata­los, most is — amikor kérdezzük, merre találjuk — tanítványai között van. Azt írtuk: közkedvelt. Ez nem amolyan megszo­kott és elkoptatott frázis, amikor róla van szó. Nem véletlenül választották meg tanácstagnak, őt, a fiatal pedagógust, a kislányos tanítónénit, aki, amint elmondja szerényen, maga is tanyán született. — Jól tudom, mi az: tanyán élni, isten hála mögött lakni, messze a falutól és a várostól. Ismerem a csendet, a magányt, az egyedüllétet. És tudom, mennyire rászorulnak itt az emberek egymásra, a kölcsönös segítségre. Azt is jól tudom, mit je­lent a kis tanyai gyerekeknek a tanulás. Ezért is végzem szívesen a munkámat. Ezt mondta Szórád Erzsébet tanítónő, a fiatal tanácstag, aki KISZ-tilkár is egyben és egy klub­nak a vezetője. Erről így vall: — Mondtuk a fiataloknak, ne nyugodjanak be­le abba, hogy nálunk nincs megfelelő szórakozási lehetőség. Mondtuk, hogy fogjunk össze, és csinál­junk klubot. Volt aki kérdezte: itt a tanyán? Mondtuk, itt, ahol élünk. És nekifogtunk. Hamar munkához láttak. Kaptak az állami gaz­daságtól egy elhanyagolt épületet. Rendbehozták sajátkezűleg, kifestették, bútorzatot szereztek. Meg­javították az ablakot, ajtót; kényelmessé tették. Azóta jólesik legalább hét végén összejönni, elbe­szélgetni, szórakozni, együtt művelődni. Erzsiké elmondja, hogy ötféle lap, folyóirat jár nekik. A Magyarország, a Látóhatár, többek kö­zött. Járási támogatással vettek magnót. Sakkot, s más szórakozási eszközt is. A KISZ-tagok saját könyveik közül bevittek néhány kötetet, ezzel egy leendő könyvtár alapját vetették meg. Huszonheten vannak. Ipari tanulók, segédmun­kások, parasztlányok és -legények, az állami gaz­daság dolgozói. Az itteni KISZ-alapszervezet tag­jai. akik egyben az új klub büszke tulajdonosai is. 0 Szórád Erzsébet, a sokoldalú tanítónő. Egy éve, hogy elkezdték ezt a munkát. Érthető ha különösebb eredményt nem mutattak még fel. Legfonosabb volt, hogy otthonossá tegyék az épü­letet, kívül-belül széppé varázsolják. Hogy ked­vük legyen idejárni, örömük teljék benne. Tervezik, hogy az őszi, téli hónapok alatt több­ször, s rendszeresebben összejönnek. Meghívnak vendégeket is, vitákat rendeznek a fiatalokat érin­tő, s érdeklő kérdésekről. A zenehallgatást szerve­zetté teszik: fokozatosan megismertetik a fiatalo- 1 kát a komolyzenével is. Biztató kezdet, s követésre méltó kezdeményezés. Varga Mihály Szeszmentes szórakozóhely Kiskunfélegyházán Felnőttek az iskolapadban 0 Akik felnőtt fejjel beülnek az iskolapadokba, minden tiszteletet megérdemelnek. Sokan vannak ilyenek, de mégsem elegen. A korábbi évekhez viszonyítva az utóbbi időben alábbhagyott a tanulási kedve a felnőtteknek? A számok ezt látszanak igazolni. Az országos sta­tisztika szerint az 1960—61. tanévben még 28 859 felnőtt tanult az ál­talános iskolák esti és levelező tagozatán. Ez a szám aztán fokoza­tosan csökkent, s 1971—72-ben már csak 5897 felnőtt tanult ebben az oktatási formában. Ha magunkat akarnánk megnyugtatni, akkor azt is mondhatnánk, biztosan azért van ez, mert egyre több fiatal fejezi be kellő időben a kötelező iskolát, s kevesebben vannak ráutalva a ké. sőbbi tanulásra. Van ebben is egy kis igazság, de ne ringassuk ma­gunkat illúziókban, sajnos, még mindig sokan lépnek ki az életbe a nyolc osztály elvégzése nélkül. Mi hát mégis az' oka annak, hogy a felnőttek közül kevesen tanulnak? Sokféle magyarázat lehetséges. Többek között szemléletbeli és anyagi természetű dolgok is közre­játszanak. Ami az általános iskola befejezésének szükségességét illeti, aligha kell bizonygatni, hogy ez nemcsak az egyén, hanem az egész társa­dalom érdeke. Az üzemek jó része szakmunkáshiánnyal küzd, s a de­mográfiai előrejelzések azt mutatják, hogy a fiatalok köréből ezt az igényt nem lehet teljes mértékben kielégíteni. A felnőttek szakmun­kássá való átképzését pedig nagy mértékben akadályozza, hogy sokan nem rendelkeznek a nyolc általános iskolai végzettséggel. Például az élelmiszeriparban dolgozó betanított és segédmunkások fele nem fe­jezte be az általános iskolát, s a megye egész iparában is ez a szám eléri a 40 százalékot. 0 Az üzemek többségében már felismerték, hogy a technikai fej­lődés, a magasabb színvonalú gépesítés nem képzelhető el a dolgozó emberek általános műveltségének, iskolai és szakképzettségének fej­lődése nélkül. Ugyanakkor még nagyon sokan húzódoznak a tanulás­tól, s indokaik jeléggé megalapozottak. A dolgozó nők családi elfog­laltságukra hivatkoznak, a férfiak egy része pedig nem látja értel­mét a tanulásnak, mondván, segédmunkásként is elérhet akkora ke­resetet, mint a szakmunkások egy része. A vállalatoknál tehát nem csupán agitációra van szükség a tovább­tanulás érdekében, hanem olyan szervezeti és bérügyi intézkedésre, ami megkönnyíti a dolgozók tanulását, s a szakmunkássá válás meg­felelő anyagi előnyt is jelent számukra. Sokféle jele van már az ilyen intézkedésnek. Igyekeznek a tanfo­lyamokat a helyszínen, az üzemekben megszervezni, s az időpontju­kat is a műszakváltáshoz igazítani. A Kecskeméti Konzervgyárban, a Reszelőgyárban és másutt, kihelyezett osztályokat hoztak létre, a Baromfiipari Vállalatnál gondoskodnak arról, hogy a szakmunkáskép­­ző-tanfolyamot végzettek magasabb órabérben részesüljenek. 0 Az érdekek találkozása és az üzemi kezdeményezés, támogatás természetesen csak a feltételek egyike a felnőttoktatás továbbfejlesz­tésében. Szükség van bizonyos alapvető változásokra is a nagyobb eredmények érdekében. Érdemes idézni a megyei tanács legutóbbi ülésén megtárgyalt írásos anyagból: „önálló felnőttoktatási intézmé­nyeink elhelyezési körülményei rendkívül mostohák, önálló épület­tel nem rendelkeznek. Az oktatáshoz szükséges eszközök • minimális számban állnak rendelkezésre. A kedvezőtlen munkakörülmények mi­att a főhivatású nevelők fluktuációja nagy.” A tanácsülésen elfoga­dott irányelvek ennek a helyzetnek a javítását, megváltoztatását is feladatul tűzték ki. A jelenlegi körülmények azonban azt mutatják, hogy a társadalom figyelme még nem eléggé összpontosul a felnőttoktatásra. Illetve időn­ként ez a figyelem lanyhul, s ilyenkor következik be visszaesés. A középiskolai oktatásban részt vevő felnőttek az oktatási anyaggal való ellátás hiányosságait panaszolják, amit viszont — a Központi Bizott­ság határozatából adódóan is — az országos szerveknek kell mielőbb orvosolniuk. Nyilvánvaló, hogy a szükséges anyagi eszközök, épüle­tek, felszerelések nélkül ez az iskolatípus' sem fejlődhet a kor igé­nyeinek megfelelően. Mint e határozat is kimondja: „Növelni kell a munka melletti tanulás társadalmi megbecsülését. Megfelelő erkölcs ösztönzéssel, az érvényes munkaügyi szabályok módosításával is elő kell segíteni a dolgozók munka melletti tanulását.” 0 Akik felnőtt,.fejjel .beülnek az iskolapadba, nemcsak a szabad időről mondának löv-dé^vSIlaljáft a -'nagyobb1 ftiiláá' megszerzésével j|­­ró fáradalmakat, erőfeszítéseket 'is. TékYA'ÉsöHR hät nagyobb tisztelet­tel rájuk és az őket tanító pedagógusokra, mert megérdemlik. F. Tóth Pál Tv-készülékek - vevőcsövek nélkül ÚTTÖRŐÉLET Kedves Pajtásoki Második alkalom­mal közöljük az Üttörőélet tudósítói­nak írásait. Cgy látszik, a nyári él­mények már elhalványodtak, ezért kaptunk olyan leveleket Is. amelyek­ben a soron következő eseményekről yan szó. Kulik Irénke, a kecskeméti Szolno­ki úti Általános Iskola tanulója, a 5271. számú Hajnóczy Józsel úttörő-, csapat krónikása. Beszámolója egy érdekes expedícióról szól: az őrsök S titkosírásos napiparancsot fej­­meg, hogy felkutassák a ta­nyán élő emberek ügyes-bajos dol­gainak szószólóját, Szekér István bá­csit, a tanácstagot. Mivel az akció fo­lyamatos, valamennyi őrs naplót ve­zet az eredményekről, eseményekről. A 7-es pajtások naplójába már beír­tak egy úttörőkhöz méltó cselekede­tet: egy idős egyedülálló asszony la­kását kitakarították, felvágták a tű­zifáját is. Móra Ferenc őrsvezető, a lajosml­­zsei Központi Általános Iskolából küldött levelet. (O is az újdonsült tu­dósítókhoz tartozik.) Néhány napja emlékeztek meg a csapatzászló Ünne­péről. A községtől 3 kilométerre le­vő erdőbe őrsönként' indultak. A szel­lemi vetélkedőn valamennyien Jól szerepeltek, utána játszottak. Nagyon fáradtan tértek haza, mégis vala­mennyien elégedettek voltak, sikeres kirándulásként emlékeznek meg az eseményről. Kiskunmajsa közelében a tajói tá­borban töltött az elmúlt nyáron 10 napot Madácsi Teréz, a dunapatajl úttörőcsapat tagja. Amint levelében írja, legszebb élményei közé a vetél­kedők tartoznak, illetve a délutánon­ként tartott számháborúk. Terikét Is örömmel üdvözöljük az új tudósítók sorában! Az Izsáki Általános Iskolai Diákott­honból írt részünkre beszámolót K. Szabó Margit, a 6/c osztály tanulója. Gyöngybetűs levelében a csapat Gá­bor Áron rajának tevékenységéről, a csak tanyai gyerekekből álló csoport örömeiről, gondjairól szól. Az Idén beneveztek a „Nem térkép e táj” el­nevezésű expedícióba. Először egy kerékpártúrán vettek részt, elmentek Szabadszállásra. Megtekintették a nagyközség minden nevezetességét, meghallgatták a művelődési ház igaz­gatójának a Petőfi-emlékekkei kap­­-csolatos beszámolóját. A diákotthon lakói most nagy munkába fogtak: Izsák makettjét készítik el közösen. A makett felhasználásáról Margitka még beszámol az Üttörőélet részére. Hajagos Mária Lakitelekről jelent­kezett. Legszebb nyári élménye az úttörőtáborhoz ’ fűződik. Tiszakécs­­kén, a Tisza-parton táboroztak. A VIT-tel kapcsolatos szellemi vetélke­dő nagyszerű élmény volt valameny­­nyi résztvevő számára. „A tábor vezetői — írja Marika — még egy vízen ringó hajót is előva­rázsoltak, hogy élményünk mind tel­jesebb legyen. A vetélkedő Jól sike­rült, a pajtások valamennyien VIT- nyakkendőt kaptak.” Pajtások! valamennyi úttörőtudósí­tónak levélben küldjük el a további programot, tudósítói feladatot. A le­vélben talált válaszborítékokat hasz­nálhatják a továbbiakban. Örömmel vesszük a megye minden úttörőcsa­pat-tudósítójának jelentkezését! REJT VÉN YFEJTO KNEK A háromfordulós rejtvénypályázat harmadik -részét közöljük részetekre. A szójátékrejtvény, a dominókockák­ból készült fejtörő és a most közölt betűrejtvény megfejtését egyszerre, egy levelezőlapon küldjétek el szer­kesztőségünk címére (Petőfi Népe Szerkesztősége, 6001 Kecskemét, sza­badság téri iüa) október 26-ig. A ile­­,, yejezölap címoldalára írjátok rá: rOt­­törőréjtvény! A helyes megfejtést be­küldők között könyvjutalmat sorso­lunk ki. BETÜREJTVÉNY A körökben levő betűkből egy drá­maíró nevét állítsátok össze. A meg­fejtők ezt a. nevet küldjék be az Út­törőéletnek. Összeállította: Seimeci Katalin Kiskunfélegyházán, a Kossuth utcai Kedves presszó úgynevezett kijelölt szeszmentes ifjúsági szó­rakozóhely. Kirakatában felirat hirdeti, hogy kedden és pénte­ken délután háromtól ötig az üzletben szeszes italt nem áru­sítanak. Ez jó dolog. Annál kevésbé tartja annak Varga Sándomé üzletvezető. — A vendégeink szinte fölhá­borodnak, hogy a kijelölt időpon­tokban nem szolgáljuk ki őket „szeszes, itallal — rpondta. — Nem érdekli őket a szeszmentesség. A pénzükért sört akarnak inni. Mióta kijelölt üzlet vagyunk, megszaporodtak a panaszkönyvi bejegyzések, s lassan már a törzsvendégek is elszoknak in­nen. — És a fiatalok? — Csak néhány fiatal jött még, aki tudta, hogy szeszmentes dél­után van és várt is valamit. — Gondolom, valamilyen prog­ramot. Szerveztek önök ilyet? — Nem volt kinek. Egy-két fiatal ittlétéért nem érdemes. Egyébként sem jár ide olyan sok fiatal. Bejönnek, vesznek valamit és elmennek. Programlehetősé­geink pedig csupán a magnózás­ra terjedhetnének — ha kap­tunk volna a vállalattól magnót. — Miért ezt az üzletet jelöl­ték ki szeszmentes szórakozó­helynek? — Ezt én sem értem, hiszen nálunk eleve nagy volt a szesz­fogyasztás — válaszolta az üz­letvezető. — Felért egy italbolté­val. Ráadásul bennünket előtte meg sem kérdeztek, pedig már akkor megmondtuk volna, hogy gyakorlatilag mit lehet „kihozni" a szeszmentességből. Arról nem is szólva, hogy a kirakatban le­vő táblán kívül semmiféle pro­pagandája nincs ennek a kezde­ményezésnek. Ebben egyet1 is értettünk; Ez­után már kíváncsi voltam a ki­rendeltségvezető, Szűcs Ferenc véleményére is, aki a következő­ket mondta: — 1967 óta kéri a párt és a KISZ. hogy legyen olyan helyük a fiataloknak, ahol szeszmente­sen szórakozhatnak, magnózhat­nak — magyarázta a kirendelt­ségvezető. — Mi már előzőleg is próbáltunk eleget tenni ennek a kérésnek. Kijelöltük a Fürdő vendéglőt, de a fiatalokat nem érdekelte, nem jöttek. Teljesen új helyiség kialakítására, beren­dezésére nincs pénzünk, így csak a meglevő üzleteinket használ­hatjuk fel. A Kedves presszót a városi KISZ-bizottsággal egyet­értésben jelöltük ki. — A vállalat miért nem szer­vez programokat? — Erre nagyon kevés lehető­ségünk van, csakúgy, mint az üz­let technikai eszközökkel, mag­nóval, zenegéppel való ellátásá­ra — folytatta. — Nekünk az if­júsági, szeszmentes szórakozó­hely valóban nem üzlet, de vál­laltuk és vállaljuk továbbra is a kevesebb bevételt. Nem vitatom el a megyei ven­déglátó vállalattól, s a kirendelt­ség vezetőjétől sem a jószándé- Tk'ötT Kiskunfélegyházán eleget ^lettek a megyei utasításnak. A KISZ városi bizottsága is el­mondhatja, hogy van szeszmen­tes ifjúsági szórakozóhely a vá­rosban. De a Kedves presszó csak a hivatalos papírokon szerepel szeszmentes ifjúsági szórakozó­helyként. Hogy mit lehetett volna — és lehetne — tenni? A KlSZ-alap­­szervezetek önálló rendezvényein túlmenően esetenként pol-beat esteket, a magnóhallgatás mel­lett vitaesteket, s talán még ka­­marakiállitásokat. is rendezhet­nének. Mert lehet ez is feladata egy vendéglátó egységnek S ak­kor az üzlet bevétele sem lenne kevesebb, s a fiatalok értelmes szórakozását elősegítendő lehető­ség sem maradna kihasználat­lanul. Király Zoltán A princetoni (USA) RCA elekt­ronikai vállalat tv-készüléket ál­lított elő teljesen csövek nélkül. Az eddig használatos vevőcsöveket fényérzékeny tranzisztorok vál­tották fel. Az új rendszerű tv-ké­­szülék- a jövőben nem lesz na­gyobb, mint egy cigarettadoboz, s ráadásul jóval kevésbé lesz ér­zékeny a zavarokkal szemben és lényegesen olcsóbb lesz, mint a mai készülék. Az új készülék lencséje a fel­vételt 4X9 milliméter síkra ve­títi, amelyen 40 000 tranzisztort helyeztek el. A tranzisztorok pontokra bontják fel a képet; ezekből 160—160-at helyezték el 128 sorban. Az új rendszerű tv­­készülékek már néhány éven be­lül, sőt esetleg még korábban piacra kerülhetnek. <10) — Én ezt az embert ismerem! — emelte fel a fényképet tartal­mazó újságot az asztalról az idős ember. Bár ne ismertem volna meg, akkor talán ma is sétálgat­hatnék az utcákon. Wilhelm Kon­­radnak hívják és nagyon örülök, hogy végre a rendőrség nyomára bukkant ennek a bűnözőnek — kezdte a felháborodás legkisebb jele nélkül Neumann bácsi, aki nem tudhatta él, vagy népi él az illető, nem tudhatta, hogy mi­lyen ügyben és miért került az áldozat fényképe az újságba. Az őrnagy azonnal kapcsolt, amikor a tanú megmondta a nevet: W. K. monogramm van tetoválva az illető mellére, tehát a név meg­felel a monogrammnak. — Engem és a családomat 1944 elején elhurcoltak a néme­tek Auswitzba és csak 1945 köze­pén kerültünk haza ismét Ma­gyarországra. Ez az ember ott a koncentrációs táborban szolgált, mint német tiszt. Én perfekt be­szélem a németet, 1 így akarva­­akaratlanul amolyan alkalmi tol­mácsként használtak a lágerban. Talán ennek is köszönhetem, hogy végül is nem dobtak a kre­matóriumba. A nyelvet ugyanis nemcsak beszéltem, de írtam, olvastam is németül. Így aztán — lehet mondani — kivételes elbánásban részesítettek. Még azt is megengedték, hogy az unoká­mat, az akkor hároméves Ani­kót is magam mellé vegyem. Ké­rem, higgyék el, én mindent, de mindent eltűrtem azért, hogy a kislány életben maradjon. Visel­tem az állati megalázásokat, egyetemi tanár létemre csizmát pucoltam, követ súroltam, etet­tem a kutyákat, talicskáztam és — loptam. A sorstársaimnak lop­tam élelmet, gyógyszert és amit tudtam. De nem is ez érdekli önöket, igaz? — Tessék, itt a kávé, paran­csoljanak! — lépett a szobába Anikó, az unoka. A harminc év körüli nő üde, bájos teremtés volt. Egy pillanatra átfutott az őrnagy agyán, hogy miért nem ment férjhez ez a lány? De to­vább nem gondolkozott, magán­ügy. Megköszönték a kávét, ka­vargatni kezdték és várták, hogy az öreg folytassa. Ö azonban szünetet tartott. Maga is fölemelt egy csészét és cukor nélkül ki­­hörpinlette a forró feketét. Utána szivarért nyúlt, hosszan, látható élvezettel sodorgatta, meggyúj­totta, majd ugyancsak élvezettel hatalmas füstfelhökel fújt a leve­gőbe. A fiatal nő elnézést kért, bár mindenki természetesnek tar­totta, ha ő nincs jelen a beszél­getésnél. Ez a Walter Konrad arról volt nevezetes a lágerban, hogy úgynevezett finom, de hatásos módszerekkel dolgozott. Mi ma­gunk között úgy emlegettük: a humanista gyilkos. Altatót adott be a szerencsétleneknek, de nem várták meg, amíg a nagy adag altatótól beáll a halál, hanem már közben különféle „kísérle­teket” végeztek ezeken az embe­reken. Tudomásom szerint azt akarták megfigyelni, hogy miként „történik” a halál az emberi szer­vezetben. — Kérem őrnagy elvtárs, húz­za ki azt a középső fiókot — mutatott az idős ember a szoba sarkában álló, faragott könyv­­szekrény felé. — Abban talál egy barna dossziét, szíveskedjék ide­hozni. 4 Az őrnagy óvatosan húzta a fiókot, de az nem nyílt. — Bocsánat, elfelejtettem. Itt van a kulcs — és Neumann bá­csi háziköpenye zsebéből elővett egy láncon függő fényes kulcsot, s átnyújtotta a rendőrnek. A dosszié hamarosan ott feküdt az öregember előtt, aki — szivarját letéve — reszkető kézzel bontot­ta ki, majd az őrnagynak át­nyújtott abból egy megsárgult igazolványt. A rendőrtiszt kinyi­totta és meglepetve látta, hogy a kép ugyan azt az embert ábrá­zolja. akinek a fotóját ők az újságban közzétették. A különb­ség annyi volt, hogy több haj borította a koponyát és jól ki lehetett venni a német egyen­ruhát. Olvasta a beírásokat, han­gosan : — Walter Konrad, 1922. Frank­furt ... anyja neve, rangja, szol­gálati beosztása, stb. — Nagyon köszönjük ezt a segítséget. Nagyon hálásak len­nénk, ha átadná a rendőrségnek ezt az igazolványt. Apropó, ho­gyan került -önhöz? — Amikor a szovjet csapatok felszabadították a tábort, a né­metek menekültek és mindent eldobáltak. Én ezt megszereztem, de őszintén bevallom — bár ez nem a legszebb emberi tulajdon­ság, de az én, a mi helyzetünk­ben érthető — azt reméltem, hogy meghalt ez a német. Én 1954 óta figyelem az újságokat és keresem, hátha valahol bíróság elé állították, de nem. Ügy gon­doltam, ha nem halt meg. egy­szer eljön a kedvező pillanat, ami. kor ez az igazolvány bizonyíték lesz ellene az én vallomásommal együtt. XV. Az ügy, amely az első pillanat­tól tele volt megfejtésre váró kérdésekkel, egyre több érdekes és még a nyomozóknak is izgal­mas fordulatokkal szolgált. Az az igazság, hogy a megyei kapi­tányság gyakorlatában ehhez fog­ható nem volt, pedig egy-két esetet végig nyomoztak már a néhány évtized alatt. Bár saját hatáskörben szerették volna ezt az izgalmas és minden nyomozó­nak szakmailag próbára tevő fel­adatot ellátni, be kellett ismer­niük, hogy az ügy meghaladja az erejüket. Nem tudhatták, hogy a tettes, vagy tettesek hol, mikor és milyen körülmények között tűnnek fel az ország területén. Mert, hogy ki nem mennek az biztos. Ha pedig belül maradnak, akkor előbb-utóbb elkapják őket. Ez is biztos. A határőrség, a vám- és pénzügyőrség szintén megkapta a felhívást a sötét­szürke Mercedesek igazoltatásá­ra. Ugyan ezt végezték a mun­kásőrök, önkéntes rendőrök és a katonák is. Kilencven százalékig biztosak voltak abban, hogy a szürke ko­csiban magyar embernek kell ül­nie. hiszen az áldozat, amint az egyik bejelentő elmondta és amit a pénzügyőr is megerősített, egyedül érkezett az országba. Namármost! Valakivel itt össze­haverkodott, vagy valami isme­rősét keresett meg, elmondta ne­ki mit akar — bár a rendőrség ezt sem tudta pontosan —, s az illető leütötte, elvete a ruháját, s a kocsijával irány vissza Nyu­gatra. Ment teháta következő uta­sítás az ország valamennyi ren­dőrőrsének, kapitányságának, hogy a szürke Mercedesben min­den bizonnyal egy olyan ember ül, akinél Walter Konrad (Nyu­­gat-Németország, 1922. Frankfurt) névre kiállított útlevél lesz... Ilyet azonban nem találtak. De nem sokkal ezután — mármint az utasítást követően — érdekes nyomra bukkant az egyik du­nántúli rendőrségi kmb. A község határában, az ilyen és ilyen szá­mú műút mellett az árokba sza­ladva megtalálták a szóban forgó szürke Mercedest, amelynek ez és ez a rendszáma. A volánnál eszméletlen állapotban feküdt Kisistván József Dombos, Petőfi utca 35. szám alatti lakös, fog­lalkozása segédmunkás, életkora 23 év. Az illetőt a megyeszék­hely kórházába szállították, je­lenleg még nincs kihallgatható állapotban, sérülése nem életve­szélyes. — Óriási. Ezt az embert, a rendőrt kitüntetésben kfell része­síteni — újjongott az életvédelmi osztály vezetője és azonnal felhív­ta K vonalon a dunántúli me­gye rendőrkapitányát. Kérte, hogy amennyiben kihallgatható álla­potban lesz a tettes, értesítsék őt, s azonnal a helyszínre megy hogy a fiút kihallgathassa. A kocsit alaposan átvizsgálták. Mindenekelőtt azt akarták tisz­tázni, hogy valóban annak az embernek a tulajdona volt-e, akit holtan találtak a kereszt tövében. Az ujjlenyomatok ezt kétségte­lenné tették, de megerősítette, pontosabban egyértelművé tette ezt az igazolvány, amelyet I ko­csi irattartójában találtak: Wal­ter Konrad névre kiállítva, a 1 fénykép is egyezett, szinte töké­letes mása volt annak, amelyet Neumann Iáidor adott át a rend­őrségnek. (Folytatása következik) A meztelen holttest

Next

/
Thumbnails
Contents