Petőfi Népe, 1973. október (28. évfolyam, 230-255. szám)
1973-10-19 / 245. szám
Apróhirdetések« apróhirdetések* apróhirdetések KÉTÉVES gyermekhez fél napra gondozót keresek. Tóth. Kecskemét, Szabó Lőrinc utca 2. (Arvaháznál.)____________________5110 BÉRBEVENNÉK Kecskemét környékén i—2 hold földet. Kecskemét, Nyíl utca 12. 2713 Házasság 175/31 Jó megjelenésű, önhibáján kívül elvált, szakmunkás férfi, korban hozzáillő lány vagy elvált aszszony ismeretségét keresi házasság céljából. Leveleket „Örök hűség 209 609” Jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe kérek. 5121 175 CM magas. 25 éves technikus fiatalember ezúton keresi korban hozzáillő lány ismeretségét házasság céljából. Leveleket „őszinte szó 209 650” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe kérek. 5161 27 ÉVES, 175- cm, barna, nőtlen, minden káros szenvedélytől mentes mezőgazdasági gépszerelő, 3000 Ft havi keresettel, saját gépkocsival, kertes, kétszoba összkomfortos lakással (mely berendezésre vár), házasság céljából megismerkedne szőke vagy barna, teltkarcsú, csinos, otthonát szerető, falusi életet kedvelő leánnyal, özvegy, vagy elvált asszonnyal. Teljes címmel ellátott leveleket „Örök hűség” jeligére a hirdetésszervezőhöz: Kiskunfélegyháza, Ady Endre u. 8. alá kéri. 2434-------—------- ■ ■ 65 ÉVES, egyedülálló, családtalan férfi házasság céljából megismerkedne hozzáillő, egyedülálló, családtalan nővel. Leveleket, „Régen kereslek” jeligére a hirdetésszervezőhöz: Kiskunfélegyháza, Ady Endre u. 8. alá kéri. 2433 FÉLEGYHAZI APRÓHIRDETÉSEK ELADÓ Kiskunfélegyháza, Horváth Zoltán u. 46. számú házrész és a Bikahegyben 273 négyszögöl porta.__________________2453 KÜLÖN bejáratú bútorozott szoba kiadó. Kiskunfélegyháza, Holló Béla u. 6. •_________ 2454 BEKÖLTÖZHETŐEN eladó Kiskunfélegyháza, Hunyadi u. 23. számú ház, három helyiséggel, kisebb részekben^_____’__________ 2455 KÉTSZOBÁS ' belső udvari lakás eladó. Kiskunfélegyháza, Fadrusz János u. 5. Érdeklődni 16 óra után. _______________________ 2456 ELADÓ Kiskunfélegyháza, Dobó u. 5. számú ház. Beköltözhető. Érdeklődni: Jókai u. 18.______ 2457 FÜTÖTT bútorozott szoba, konyha és fürdőszobahasználattal nők részére kiadó. Kiskunfélegyháza, Akácfa u. 1.___________2458 UTCAI házrész elköltözés miatt sürgősen eladó. Kiskunfélegyháza, Martinovics u. 8.______________2459 ELADÓK: 6 méter vaskerítés kiskapuval, 3 nagyobb ablak, 250 db pillértégla, oltott mész, zsebrádió, 2 ágy, 1 tükör. Kiskunfélegyháza, Lőwy Sándor u. 30.______________2460 TJJ Simson Sztár eladó* Kiskunfélegyháza. Lónyai u. 20. Érdeklődni 3 óra után. _, - 2461, LAKODALMAKRA edénykölcsönzés. Kiskunfélegyháza, Kilián György u. 33. JTóth Lászlóné. 2462 KÉTSZINTES, haromszoba összkomfort eladó. Kiskunfélegyháza, Nefelejcs u. 20. 2463 UTCAI házrész eladó. Kiskunfélegyháza, Ncmedi V. Sándor u. 3. 7464 BÚTOROZOTT szoba, konyha, spcjz kiadó. Kiskunfélegyháza,. Czuczor u. 29. 2465 VEGYES tüzelésű bojler és gáztűzhely palackkal eladó. Kiskunfélegyháza, Ságvári Endre u. l/a. II. em. 10. 2466 BÚTOROZOTT szoba, konyha kiadó. Kiskunfélegyháza, Perczel u. 9/b. Érdeklődni este 6-tól. 2472 SZOBA, konyha eladó, vagy diákoknak albérletbe kiadó. Kiskunfélegyháza, Dessewffy u. 21. " 2476 MOLN A R TELEPEN 150 négyszögöl bekerített gyümölcsöstelek eladó. Érdeklődni Kiskunfélegyháza, Dózsa György u. 8.____2477 MOSÓGÉP, centrifuga, kerékpár javítását vállalom. Kocsis István műszerész, Kiskunfélegyháza. Bercsényi u. 55.______________2478 HÁROMLANGOS magyar gáztűzhely palackkal és Minikalor olajkályha eladó. Kiskunfélegyháza, Kossuth u. 32. II. 9. Érdeklődni 16 után._______________ 2479 ELADÓ Kiskunfélegyháza, Attila u. 72. számú ház. Beköltözhető. Érdeklődni Ibolya u. 12/1.__________2480 REKAMEÉ eladó. Kiskunfélegyháza, Fürst Sándor u. X 9. C. III. 10.___________2481 NAGYKÉPÉJRNYÖS Sztár televízió eladó. Kiskunfélegyháza, Lőwy Sándor u. l/a. III. 10. Csermelyék. 2482 NŐI télikabát, fiúöltöny, kabát, nadrág eladó. Kiskunfélegyháza, Ady Endre U. 8.__________ 2483 GARÁZS kiadó, Kiskunfélegyháza, Bajcsy-Zs. u. 4. III.' em. 2.__________ 2485 A MÓRA Ferenc Művelődési Központ angol nyelvtanfolyamot hirdet. Jelentkezés naponta 8—4 óráig. Megnyitó ma lesz 17 órakor.____________________2487 HÁZ, rekamié-garnitúra és kombinált szekrény eladó. Kiskunfélegyháza, Arany J. u. 41_______ 2488 OLAJKALYHA, fehér cement, akácléc, tégla, perllt eladó. ATapba törmelék töltésföld elhordható. Kiskunfélegyháza, Lőwy A. 35. ______________________ 2489 KUKORICASZAR, 4 db cementgyűrű eladó. Kiskunfélegyháza, Jókai u. 50. 2490 Expressz ELVESZETT 13-án Kecskemét, Irtnyi u. 13. alól fekete puli, mellén fehér folttal. Megtaláló, vagy nyomravezető Jutalomban részesül. 2762 Ingatlan TÖSEIRDÖBEN beépítetlen telket vennék. Ajánlatokat ármegjelöléssel, „Tőserdö” jeligére a kiadóhivatalba kérem. _________________2731 ELADÓ Kecskemét, Mária utca 17. számú házrész. Érdeklődni a helyszínen. 5109 ELADÓ tanya, kétrendbeli lakással. Villany megoldható. Feketéék, Hetényegyháza, Szarkás 235.______5133 HOBBY-KERT eladó. 1Érdeklődni Kecskemét. Cigány János utca 16. sz. _________________________5119 KECSKEMÉT. Dankó utca 64. számú ház eladó. Azonnai beköltözhetően. 5118 ELADÓ ház, 642 négyszögöl telekkel. Kecskemét, Alsószéktó 27. Törökék. (Rendőrfalusi iskolától második 'ház.)_____________5116 110O NÉGYSZÖGÖL gyümölcsös szőlő eladó, két részben is. Szeleifalu mellett. Érdeklődni: Kecskemét, Alsószéktó 116. Bendéék.____________________2724 KÉTSZOBÁS családi ház beköltözhetően eladó. Kecskemét, Epreskert u. 23. _________________________2745 BEKÖLTÖZHETŐ szoba, konyhás házrész eladó, Kecskemét, Fürdő utca 36. Bejárás a Jász utcából. Érdeklődni délután 4- órától. ■ [5144 ELADÓ 300 négyszögöl szőlő házhelynek. Kecskemét. Alsószéktó 38. Marozsá Sándor. Érdeklődni 4 . óra után.______ 5152 ELADÓ 1 hold 1500 négyszögöl jó bortermő szőlő, sok gyümölcsfával, lakóépülettel. Villany megoldható. Érdeklődni. Kecskemét, Botond utca 5. Dunai. ______ 5100 ELADÓ Máriavárosban főútvonal közelében, autóbuszmegállónál, beköltözhető 2 szobás • összkomfortos családi ház, nagy telekkel. Ipari tevékenységre alkalmas melléképületekkel. Megtekinthető Kecskemét, Cserép u. 2 b. szombat, vasámap._________________5169 ELADÓ 1800 négyszögöl szőlő, részletekben is, épülettel, a Platter-gyárhoz 1 km-re. Molnár István, Kecskemét, Bem u. 8. I. em. _________________ 4865 KECSKEMÉT, Szarkás 24. (Lisztes köz alatt), egy hold szőlő, lakóépülettel eladó. Ugyanott 1200 négyszögöl föld hobby kertnek, részletekben is. Érdeklődni Kis- Kecskemét, Duna u. 6. . 27« ELADOM vagy elcserélem kecskeméti kertes kétszobás házamat — kétszobás öröklakásért, a város i bármely részén. Kecskemét, Hunyadiváros, Szilágyi Erzsébet utca 46/a._______2792 KOSSÁ István sétány 74. számú ház utcai része üzlethelyiséggel beköltözhetően eladó. Érdeklődni: Kecskemét, Kossá István sétány 65.______________2704 SZEGEID belvárosi másfélszobás, komfortos öröklakás eladó, azonnal beköltözhető. Leveleket „Olga” jeligére kérem kiadóba. . _2734 KECSKEMÉT, Kerekes utca 30. számú ház fele rész eladó. Érdeklődni: 15—17 óráig. 2733 SÜRGŐSEN eladó Homokbányához 1 km-re 3 szobás új épület (befejezés előtt) 494 négyszögöl szőlővel. Állattartásra alkalmas, autóbuszközlekedés van. Érdeklődni egész nap. Kecskemét, Szélmalom utca 35/a._____________________5084 EGY szoba komfprtos lakás garázzsal, OTP-átvállalással eladó. Érdeklődni 17 órától Kecskemét, Kertváros I. utca 6. épület 5. _________________________2736 KECSKEMÉTEN, 4 km-re tanya eladó,’ gazdasági épületekkel, melléképületekkel, pincével, garázzsal, 800 négyszögöles kerttel, azonnal elfoglalható. Burda Lajos, Kecskemét, Talfája 288._____________________2718 ÜJ családi ház eladó. ‘Kecskemét, Csáktornyái utca 2f7. ________________4830 KÉTSZOBÁS társasházrész eladó, OTP-átvállalással. Kecskemét, Kertváros IV. u. 5. Kele Imre.________4922 BEKÖLTÖZHETŐEN eladó kétszobás, konyhás, spejzos lakóház melléképületekkel, 664 négyszögöl szőlővel, villannyal. Kecskemét, Szolnokihegy l/a. Fűzfás köz, Forgóék.________________2703 ELADÓ félportás nagytelkű ház, száraz pince, vízvezeték van. Megtekinthető : vasárnaponként. Kecskemét, cserép u. 8/a. 5070 ELADÓ két- és félszobás beköltözhető ház garázzsal, gáz az udvarban. Kecskemét, Erkel u. 1., hétköznap 17 órától, szombat, vasárnap egész nap. Bíróéknál. _________________________5051 ÜJ 3 szobás családi ház eladó. Kecskemét, Jász utca 2/a. Érdeklődni: szombat, vasárnap egész nap hétköznap 16 óra után. _________________________4940 CSALÁDI ház eladó. Kecskemét. Alsószéktó 116. Csaláék. Érdeklődni 4 óra után. __________________5097 KÉT családnak alkalmas lakóház, azonnal beköltözhetően eladó. Kiskunhalas, Honvéd u. 3.________ 1234 CSALÁDI ház eladó. Kecskemét, Alsószéktó 52. Hórváth János.___________ 2716 150 NÉGYSZÖGÖL telek eladó építőanyaggal. Kecskemét, Kertváros, VIIL utca 2. Feketéék. Érdeklődni 16 órától.__________________5230 BALATONLELLÉN. tónál, háromszobás komfortos nyaraló 100 négyszögöl telken, eladó (berendezéssel is). Érdeklődni: Kecskemét. Csóka Utca 56.________ 2714 ELADÓ Kecskemét, Kossuth krt. 23. számú lakómentes ház beköltözhetően. _________________________5187 ELADÓ Kerekegyházán, a temető mellett, 260 négyszögöles szőlős telkek, villany és betonjárda van. Érdeklődni: a helyszínen Balázs Józseféknál._______5186 SZOBA, konyhás utcai házrész . .eladó. Kecskemét, Bérn Utca 11'. ‘ i' 1! 5193 Lakás SZOBA. konyhás lakás, melléképülettel, költségmegtérítéssel kiadó. Kecskemét, Zöldfa utca 52* ______________ 2746 150 EZER Ft készpénzzel lakásmegoldást keresek Kecskeméten. Leveleket „Idős házaspár 209 559” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe kérek.____________5071 HÁROM szoba, hallos, összkomfortos OTP-s lakás eladó. Kétszoba összkomfortos tanácsi lakást beszámítok. Kecskemét, Tinódi u. 27. 5112 KÜLÖN bejáratú bútorozott 6zoba kiadó Idősebb nőnek. Kecskemét» Batthyány utca no. somodi._______2728 ELCSERÉLEM Dunaújváros, Bólyai J. út 1. III. emelet 1. sz- alatti (2 szoba plusz hall, központifűtéses, loggiás és gázos) lakásomat kecskeméti hasonlóért. Érdeklődni lehet Búzás Györgynénél, Dunaújváros, tervező Iroda.__________5131 HÁROMSZOBAS lakás, garázzsal, a Zó ja utcában épülendő társasházban éladó. Érdeklődni levélben Kecskemét, Mathiász János utca 1._________________5154 EGY szoba, konyhás lakást keresek költségmegtérítéssel. nyugdíjas házaspár részére. városhoz közel, vagy a városban. Villany nem szükséges. Kecskemét, Vacsihegy 200. (Ceglédi úton.) ___________•____________5173 ELADÓ kétszobás szövetkezeti lakás. Kecskemét, Széchenyiváros, XIII. épület, 34-es ajtó. Érdeklődni: naponta IS—20 között. 5172 SZOBA, konyhás lakást keresek költségmegtérítéssel Kecskeméten. Leveleket „November 209 672” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe kérek._______5184 ELCSERÉLEM tanácsi garzonlakásom földszinti szoba, konyhás lakásra. Leveleket „Megbeszélés- 209 677” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe kérek. 5189 ELCSERÉLEM nagyméretű szoba. konyha, spejzos, pincés KTK-lakásom kisebbre. Leveleket „Költségmegtérítéssel 209 706” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe kérek. , 5216 ELCSERÉLEM leninvárosi kétszoba összkomfortos KIK-lakásomat, nem bérháziért. Leveleket „Két szoba fontos 200 668” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe kérek. 5180 Gépjármű EGY hónapon belüli Zsiguli-kiutalást átadok. Bácsalmás, Petőfi utca 25. Juhász József._______ 5140 MOST műszaki vizsgázott 353-as Wartburg eladó. 47 000 km-rel. Kecskemét, Wesselényi u. 6.________5179 250-ES Sport MZ eladó, .és príma állapotban levő garázsajtó. .Kecskemét, Szalvai Mihály körút 20/a. (Kupa utca felől).__________5108 FELÚJÍTOTT 606-as Trabant eladó. Motorkerékpárt beszámítok. Kecskemét, Halasi út 15. II. emelet 23. ___________ 5124 24 000 KILOMÉTERREL, garazsírozott Zaporozsec eleladó. Kecskemét, Schőnherz Zoltán tér 7. 1/2.. telefon,: 182-63. ____________2768 ELADÓ 1200 köbcentis Volkswagen mikróbusz Kecskemét, Bethlen körút 7. 5128 GZ-S Ford Escort eladó. Érdeklődni lehet Kecskemét, 12—619 telefonon. •______ 27-85 MB 1900-es Skoda jó állapotban, olcsón eladó. Kecskemét, Széchenyi tér 12. Érdeklődni: szombat délután és vasárnap 8—12 óráig. __________________2725 ZSIGULI kétéves eladó. Érdeklődni vasárnap délelőtt 10—12 óra között. Kecskemét, Rákóczi út 24., udvarban. Csákvárt. 2739 IG rendszámú Skoda S—100, megkímélt állapotban, rádióval. radiái gumikkal, betegség miatt, sürgősen eladó. Érdeklődni. Cegléd, Csapó u. 1. 1625 SÜRGŐSEN eladó 900-as Wartburg személygépkocsi, új gumikkal, majdnem üzemképes állapotban, rendszám nélkül, 2 éves műszaki vizsgával, 9000,— Ft-ért. Érdeklődni Kecskemét, Alsócsalános 8. (Ballószögi v úton, 1 km-rel szemben.)_______ 5085 ELADÓ IV-s 223-as Warszawa. Érdeklődni Kecskemét, Bethlen krt. 44. Villanyszerelő műhely. 5221 IH-S 1000-es Wartburg sze*» mélygépkocsi eladó. Kishalas. Kun Béla utca 16. Érdeklődni: este 6 után. ' 6185 WARTBURG Tourist IE forgalmi rendszámmal eladó. Kecskemét, Bem u. Ü:______________________5191 SKODA 1000-es garázsból eladó. JCecskemét, Bánk bán utca 5„ Bóna, 17 órától. 2672 Egyéb adás-vétel NÉGYOKTAVOS Matador orgona eladó (príma), vörös Mihály 6060 Tiszakécske, Tanácsköztársaság u. 50. 2741 CSÖVESKUKORICA eladó. Kecskemét, Üj Tavasz Tsz Ballószög 200. (Korhánkőzi úton 4 km-nél.)________5104 BEÉPÍTETT cserépkályha eladó. Kecskemét, Szarvas utca 29._____ 4980 ELADÓK. szép hálóbútorok; viágos kombinált szekrény, konyhabútorok, rekamiék, sezlon. Konyhabútort veszek. Kecskemét, Vak Bottyán u. 9. (Rákóczi út végénél.)____________5027 ELADÓ rekamié, hálóbútor, konyhabútor. Kecskemét, Kossuth krt. 23._______4850 MOSZKVA 25 AE. önindítós csónakmotor originált csomagolású, sürgősen eladó. Kecskemét, Botond utca 4. B. lépcsőház, este 5 után. * 6 _______ 5117 KÉT db vemhes üsző sürgősen. olcsón eladó. Tamaskó László, erdész. Kéleshalom I. 141.________1228 ELADÓ 8 hl-es hordó. Kecskemét, Puskin utca 11. _____________ 5122 AKVÁRIUM, tégla, lemezjátszó, 6/79 kötőgép, sárga hullámtető, nagy festett láda, erdélyi cserépkancsó, tányér, eladók. Kecskemét, Egressy utca 10._______2726 GAZPALACK nyomáscsökkentővel eladó. Kecskemét, Leninváros, Halasi út 7„ földszint 4._____________5141 6 HÓNAPOS német juhász kutya eladó. Kecskemét, Budaihegy 22. fio-es autóbusz végállomása.) Érdeklődni 14 órától._________5145 KÉT db kétaknás kályha eladó. Kecskemét. Kandó Kálmán utca 24, délután. ______________ 5159 KÖTŐGÉP eladó. Kecskemét, Nyíri út 15. Barcsiknál______________________5157 BONTÁSBÓL faanyag, léc, deszka, tégla, vályog, kis.szegedi cserép eladó. Kecskemét, Simon István utca 4- SZ. • ■ _ 2742 „AMA TI” dobszerelés új állapotban, sürgősen eladó, törlesztésre is. Érdeklődni: Kecskemét, Gárdonyi G. u. 19.________ 5176 FÜSZERÜZLET-BERENDEZÉS eladó. Kecskemét, X. Bacsó Béla utca 2. 5113 PARKOSÍTÁSHOZ díszfákat, díszcserjéket, tuját, ezüst- és lucfenyőt, rózsatövet szállítunk. Parkosítást vállalunk. Vörös Október Mg. Tsz Kiskunhalas, Petőfi u. 23. 1253 VASKERÍTÉS ELEMEK eladók. Érdeklődni 15 óra után, Kecskeméten, Bartók Béla út 19. szám. 5181 Vegyes NAGY udvar, egy szobával telefonhasználattal, bármilyen üzlet céljára kiadó. Kecskemét» Bem u. 13. 5063 FŐTENGELY köszörülést méretre, hengerfúrást dugattyúzást, csapágyazást vállalok. Kecskemét, Reiszmann Sándor u. 5/a. Gépműhely. 4997^ BŐR és műbőrzakók, valamint kabátok javítását és festését rövid határidőre, garancia mellett vállalja. Mészáros József, szabómester, Kecskemét, Kada Elek u. 19. Szalagház mögött. 4994 MENYASSZONYI ruhák kölcsönzése. gombhúzás, kötés, mű- és gyöngyhímzés. Mihályiné, Kiskunfélégyháza, Jósika u. 2. Tarjányi patikától._________2376 A PETŐFI Kórus rövid zongorát vagy pianinót keres megvételre. Kiskunfélegyháza.________________2417 FRANCIA nyelvtanfolyamot indít a Móra Ferenc Művelődési Központ október 18-án 18 órai kezdettel. Jelentkezni lehet mindennap 8—4-ig. Vezeti: Csányi György. Díszítőművészszakkör indul a Móra Ferenc Művelődési Központban október 28-án 15 órakor Jelentkezni lehet mindennap 8—4-ig.________2337 TÜZELŐOLAJ árusítását megkezdtem Kiskunfélegyházán, Lenin és Nefelejcs u. sarkán, volt Szőlő u. folytatása. Nagy József tüzelőolaj-kereskedő. 2230 ELFOGADHATÓ áron OTP átvállalással, kertes családi ház sürgősen eladó. Kiskunfélegyháza, Dajka utca 28. 5080 MOSZKVICS 408-as kitűnő állapotban eladó. Kiskunfélegyháza, Kossuth u. 6„ Ziegner.___________ 2421 TERMŐ citromfa eladó. Kiskunfélegyháza, Tanácsköztársaság u. 38.______2422 KETTŐ és félszobás családi ház eladó. Kiskunfélegyháza, Mártírok u. 21L _________ _ _ 2423 ELADÓ szétnyitható ebédlőasztal, 4 szék és sportgyermekkocsi. Érdeklődni 14 órától Kiskunfélegyháza, Kilián György u. 1.. III. 9. Földieknél._____2424 ELADÓ Kiskunfélegyháza, Attila u. -59. számú ház középső része, két részben is. _________________________2425 BÚTOROZOTT szoba, konyha kiadó. Kiskunhalas, Bajcsy-Zsilinszky u. 11. Érdeklődni lehet: Bíró László, Karcag, Dózsa György u. 4._________ 2426 MÉLY gyermekkocsi jó állapotban eladó. Kiskunfélegyháza, Bajza u. 31. 2427 OT hold kukorica résziből szedni kiadó. Érdeklődni: Kiskunfélegyháza, Arany János u. 43.___________2428 GYERMEK sportkocsi, alig használt, eladó. Kiskunfélegyháza, Kinizsi u. 32. __2130 OLAJFESTMÉNYEK és olajkályha eladó. Kiskunfélegyháza, Romhányi János u._2.__________-_________2431 „ELEGANT” olajkályha eladó. Kiskunfélegyháza, XII. kerület 95., Potyeszék. 2435 BAJA város belterületén keresünk virágboltnak üzlethelyiséget. Vörös Október Mg. Tsz Kiskunhalas, Petőfi u. 20. Tel.: 590. 1251 KIADÓ külön bejáratú, bútorozott szoba diákfiúk részére. Érdeklődni délután 4 óra után. Kecskemét, Mikszáth Kálmán krt. 1. . ________________________5115 ÜRES lakást vagy szobát hallgatók, elhelyezése céljából bérelne a kecskeméti Óvónőképző Intézet, Kecskemét, Kaszap utca 6—14. _______._________________5139 HAZAI, gyökeres szőlőfajták nagy választékban: Csabagyöngye, saszla, szőlőskertek, Chardonnay, Cardinál, M. Adda, Kocsis Irma. Irsai Olivér, Ottonel, muskotály, Muscát lunel, Pannónia kincse megrendelhető : Ungerbauer György, Csongrád, Felszabadulás út 42. 2719 KERESEK kiadó tanyát Kecskemét környékén, november l-re. Városhoz kb. 5—6 km-re. Címet a hirdetésszervezőhöz kérem: Kiskunfélegyháza, Ady Endre _u._8. - ‘____________2432 TANYA jókarban, 800 négyszögöl szőlővel eladó. Kiskunfélegyháza, IX. kér. 175. 2436 KÉTRÉSZES gyermeksportkocsi, fekete műszőrme bunda eladó. Tamasi. Kiskunfélegyháza, Batthyány utca 32.________2437 SÖTÉTKÉK velúr, mély gyermekkocsi eladó. Kiskunfélegyháza, Alkotmány u. 15.______•___________2438 MOSÓGÉP, mosóteknők, zománcos gyermekfürdőkád, 3 hl víz tárolására alkalmas edény, zománcos üst. talicska eladó. Érdeklődni szombat, vasárnap, Kiskunfélegyháza, Háderi Antal u. 9. 2439 MODERN, jó állapotban levq szobabútor, sportkocsira átszerelhető mély gyermekkocsi eladó. Kiskunfélegy,háza. Kilián György u. 11. szám, 17 óra után.____2440 BÚTOROZOTT szoba egy leánynak kiadó. Kiskunfélegyháza, Klapka u. 12. _____________________ 2442 800 négyszögöl keit kiadó. Kiskunfélegyháza, Cipőgyárral szemben. Farkasék. ____________________ 2443 GYERMEKKOCSI. átszerelhető, eladó. Kiskunfélegyháza, Hunyadi u. 22. ' .7 2444 OLAJOSHORDÓ, hordozható cserépkályha és fateknő eladó. Kiskunfélegyháza^ Lenin u. 55. _2445 ALBÉRLETBE kiadó külön bejáratú szoba. Kiskunfélegyháza, Kilián Gy. utca 67._____________ 2446 KONYHASZEKRÉNY eladó. Kiskunfélegyháza, Móricz Zsigmond tér 1. (Üjtemplom mellett.) Almásiék. 2447 HASZNÁLT varrógép eladó. Kiskunfélegyháza, Ady Endre u. 22.___________2448 KÖLCSÖNADNÁM háromkerekű biciklim olyan betegnek, aki SZTK-val nem rendelkezik. Vetró János, Kiskunfélegyháza, Bercsényi (volt Eszterházy) utca 16. Délelőtti órákban. 2449 BERCSÉNYI u. 4. számú ház utcai és belső része eladó. Kiskunfélegyháza. ______________ 2451 KÜLÖN bejáratú bútorozott szoba kiadó és tangóharmonika eladó. Kiskunfélegyháza, Tompa u. 7. 2452 ÜZEMKÉPES nagykerékű Wartburg olcsón eladó. Kiskunfélegyháza, Bereséjtyi_u. 55.__________ 2467 KÜLÖN bejáratú bútorozott szoba kiadó. Kiskunfélegyháza, Bercsényi u. 31.- __________2468 TEATÜZHELY eladó. Kiskunfélegyháza . Bajza u. 16. __I__I_________ 2470 SZEKSZÁRDI olajkályha eladó. Kiskunfélegyháza, Ságvári Endre u. 3/a. C. lépcsőház, I. 2. 2471 DUNA MENTj APRÓHIRDETÉSEK AZONNAL beköltözhető, kétszobás összkomfortos családi ház eladó. Kalocsa, Kökény köz 3.__________780 NAGY mennyiségű apatin cserép eladó. Bátya. Kiss Fmő u. 12.______. CX rendszámú fehér Trabant Combi eladó. Érdeklődni : Kalocsa, Lenin 40. 784 Agyúóra Vlagyivosztok mellett, a Tigriscsúcson a hagyományoknak megfelelően mindennap, . pontosan déli 12 órakor eldördül egy ágyúlövés. Annak idején I. Péter orosz cár rendelte el, hogy az öszszes tengeri hadikikötőben és erődítményben ilyen módon jelezzék a déli órát. Vlagyivosztokban csak a múlt században, 1873-ban remegtette meg először a levegőt ez a „harcias pontos idő”. Az ágyú akkor a Tengerészeti Obszervatórium épületének kapuja előtt állt. A második világháború alatt néma maradt; most ismét hódol a történelmi hagy omány okn ak. Szivvizsgálat másfél kilométerről A lettországi Jurmalában új szívvizsgálati és gyógyászati eljárásokon dolgoznak. Ezek egyike: a beteg agy- és szívműködésének bizonyos távolságból történő megfigyelése. Ez a módszer lehetővé -teszi a kezelőorvos és a beteg közötti szoros kapcsolatot — 1,5 kilométernyi távolságig. A beteg mellkasára speciális érzékelőket helyeznek, melyek rádióleadón keresztül a laboratóriumi központba továbbítják a szív működéséről kapott információkat. Ezeket az adatokat oszcillográf rögzíti. Az orvos így .nagy pontossággal kap képet a beteg állapotáról, hiszen a legkülönbözőbb életfunkciók közben vizsgálhatja. Megszámlálhatatlan kísérlet' bizonyította már, hogy olyan fizikai megterhelés, mint például a futás, hasznos, feltéve, ha azt szakember irányítja és programozása szerint végzik. Egy ilyen kurzus kezdetén a fizikai „megpróbáltatás” hatására szaporább lesz az érverés, a végén azonban — ugyanakkora megterhelés alatt — mér megközelíti a normálisát. Munkaalkalom NŐI konyhai dolgozókat 4 órás munkaidővel felveszünk. Petőfi Nyomda, Kecskemét. 1657 KISKUNFÉLEGYHÁZI Építőipari Szövetkezet 'felvesz gépkocsivezetőket és rakodómunkásokat. Magas kereseti lehetőség. 44 órás munkahét. Jelentkezés : Kiskunfélegyháza, Szabadság tér 7. 1660 A KECSKEMÉTI Berkes Ferenc Kollégium takarítónőt keres felvételre. Jelentkezés: a kollégium gondnokságánál, Kecskemét, Berkes Ferenc utca 1. 5136 A GYERMEK- és Ifjúságvédő Intézet házimunkást keres felvételre. Kecskemét, Vacsihegy 56. Farkas-villa. 5147 NEHÉZGÉPKEZELŐI jogosítvánnyal rendelkező dolgozót felveszünk, Diesel-motorhoz értők előnyben. Jelentkezés: ÉBKM. Vízmű Vállalat Kecskemét, Izsáki út 13. Munkaügyi osztály. 5165 SZOLGÁLTATÓ Vállalat felvételre keres villanyszerelő, kőműves, lakatos szakmunkásokat, valamint segédmunkásokat. Jelentkezés és részletes felvilágosítás a vállalat munkaügyi csoportjánál, Kecskemét, K. Szegedi út 4. 5164 HÁZFELÜGYELŐT felvesz a KÖJÁL, Kecskemét, Ady Endre út 19. A felvétel csak állami lakással rendelkező személlyel történhet lakáscsere útján. Érdeklődni lehet szombat kivételével, 9 órától — 16 óráig. 1652 SEGÉDMUNKÁST felvesz a KÖJÁL, Kecskemét, Ady Endre út 19. Érdeklődni lehet szombat kivételével 9 órától — 15 óráig. 1652 KÉT kőművest sürgősen felvesz a városföldi Petőfi Mg. Tsz. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet a helyszínen Üjszászi Kálmán építésvezetőnél, Helvécia, Matkó 232. 2735 A KECSKEMÉTI Baromfifeldolgozó Vállalat Kiskunhalasi Gyára női segédmunkásokat vesz fel. Jelentkezni lehet a gyár munkaügyi előadójánál. Kiskunhalas. Állomás u. 7. sz. U44 FÉRFI segédmunkást azonnal felveszünk. PIÉRT Kereskedelmi Vállalat. Kecskemét, Hornyik János utca 2. 5183 TAKARÍTÓNŐT és férfi segédmunkást felvesz a kecskeméti Szabadság téri Csemegebolt. 5209 PORTÁS munkakörbe férfi dolgozót felvesz a Gabonafelvásárló és Feldolgozó Vállalat. Jelentkezés: Kecskemét, Halasi út 25. 5205 BAJÁN megnyíló virágboltunkba üzletvezetőt keresünk. Vörös Október Mg. Tsz Kiskunhalas, Petőfi u. 23. Tel.: 550. 1252 GYAKORLOTT gyors- és gépírót, valamint férfi nyugdíjasokat fűtő és udvaros munkakörbe felveszünk. Petőfi Nyomda, Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. 1672 SEGÉDMUNKÁST keres azonnali felvételre az ÁFÉSZ szeszfőzdéje, Kiskunfélegyháza, Engels u. 22. 2473 FELVÉTELRE keresünk mezőgazdasági gépszerelőket, ív- és lánghegesztőt. Fizetés megegyezés szerint. Petőfi Mg. Tsz gépműhelye. Kiskunfélegyháza, Izsáki út. 2475 TAKARÍTÓNŐT és szakképzett felszolgálót felvesz az Utasellátó Vállalat, Kiskunfélegyháza. 2441 I GÉPKOCSIVEZETŐT felvesz a Centrum Aruház, Kiskunfélegyháza. 2474 MÁV Allomásfőnökség felvesz 8 ált. iskolai és középiskolai végzettséggel rendelkező férfi dolgozókat forgalmi gyakornok, váltóőr, kocsirendező, vonatfékező. jegy vizsgálói munkakörbe. Jelentkezés Kiskunfélegyháza, állomás segédhivatalában 7 órától du. 15.39 óráig. 2484 »KISKUNFÉLEGYHÁZI Vegyipari Gépgyár felvételre keres lakatos szakmunkásokat és betanított munkára férfi segédmunkásokat. 16Ó1 KERESKEDELMI dolgozókat, női ék férfi raktári segédmunkásokat, hidraulikustargonca-vezetőt, valamint nyugdíjast heti kétnapos foglalkoztatással felveszünk. Jelentkezés: FŰSZERT V. Kecskemét, Kiskőrösi út 9. sz. 1619 LAKÓKOCSIBAN történő elszállásolással változó külszolgálat! munkahelyre fúrási segédmunkásokat keresünk, jó kereseti lehetőséggel. Vízkutató és Fúró Vállalat üzemvezetősége, Lajosmizse. 1651 ÁLTALÁNOS kultúrcikk osztályra vezetőt keresünk. Feltételek: 5 éven felüli szakmai gyakorlat, üzletvezetői képesítés. Érettségivel rendelkezők előnyben. Ajánlatokat „1974. január 1, 209 623” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe kérünk. 5134 A BACS-KISKUN megyei Műanyag- és Gumifeldolgozó Vállalat pályázatot hirdet: építésvezető munkakör betöltésére. Bérezés megegyezés szeritít. Jelentkezni lehet személyeset! a vállalat központjában (Kalocsa, Gombolyagi út 1.) vagy levélben az eddigi működési kör leírásával és a fizetési igénv megjelölésével (6301. Kalocsa, Pf. 79.) 1642 KECSKEMÉT Városi Tanács Szociális Otthona felvételre keres konyhai munkakörbe, valamint előadói munkakörbe női dolgozót. Jelentkezni lehet Kecskemét, Szentlászlóváros 1» (Műkert) 5132 BUDAPESTI vállalat keres műszaki munkakör betöltésére felső- vagy középfokú híradástechnikai végzettségű legalább 5 éves szakmai gyakorlattal rendelkező személyt kecskeméti munkahelyre. Jelentkezéseket életrajzzal „Külkereskedelmi Vállalat 413” jeligére a Magyar Hirdetőbe, Budapestre kérjük. 1640 NŐI munkavállalókat vesz fel a Kiskunhalasi Dohánybeváltó Üzem azonnali belépéssel, állandó munkára. 1256 MAVAD Kecskeméti Kirendeltsége női, fizikai munkavállalókat keres felvételre szezon időszakra. Jelentkezhetnek: 16 évet betöltött, de 49 évnél nem idősebb női dolgozók. Vidékieknek útiköltséget elszámolunk. Bérezés teljesítménybérben történik. Jelentkezni lehet reggel 6—12 óráig, Kecskemét, Rákócziváros 20. (Hűtőház) MAVAD vezetőjénél. 5093 FELVÉTELRE keresünk pénztárosi munkakörben gyakorlattal rendelkező dolgozót. DÉGÁZ pb Gázcseretelep, Kecskemét, IX., Felszabadulás út (Méheslapos, AFOR-ral szemben). 5094 KECSKEMET Nagyállomás főnöksége azonnali hatállyal felvesz nyolc általános iskolai végzettségű férfiakat 18 —40 évesig vonatkísérő, kocsirendező munkakörbe. Egyenruha, munkaruha, üzemi étkezés, szabadjegy a dolgozó és családtagjai részére — külföldre is — biztosítva. Egyéb kedvezmény a helyszínen ismertetve. 1609 A KECSKEMÉTI Baromfifeldolgozó Vállalat azonnali felvételre keres női segédmunkásokat tollfeldolgozó üzembe, 3 műszakos foglalkoztatásra. Továbbá férfi és női segédmunkásokat azonnali belépéssel. A felvételhez orvosi vizsgálati eredményre van szükség. Jelentkezés: Kecskemét, Ceglédi út 11* 4835 AZ IZSÁKI ÁFÉSZ felvesz szakmai gyakorlattal rendelkező telepvezetőhelyettest, nagy forgalmú tüzelő és építőanyag telepére, jelentkezés szeméivesen, vagv írásban részletes önéletrajzzal az ÁFÉSZ áruforgalmi osztályán. 1590 GYAKORLATTAL rendelkező autómotorszerelőket és gyors- és gépírásban jártas adminisztrátort azonnali belépéssel felvesz a Tejipari Szállítási Szolgáltató és Készletező Vállalat Kecskéknél, Rákócziváros 16. sz. 1616 ESZTERGÁLYOST, dömpervezetőket, nehéz- és könnyűgépkezelőket, éjjeliőröket felveszünk. Jelentkezés; Kecskemét, Városi Tanács Építési Költségvetési Üzem, Kecskemét, Reiszmann S* u. 20. 5076 BÁCSKA Építő és Ipari Szövetkezet kecskeméti részlege felvételre keres: kőműveseket, segédmunkásokat és kubikosokat. Jelentkezés: Kecskemét, Marx tér 13. sz. építkezésen. 5101 KÖZLEMÉNYEK A DÉMÁSZ értesíti a lakosságot, hogy Ladánybenén, a Dudás-tanya számára létesített kisfeszültségű hálózatot 1973. október 23-án feszültség alá helyezi. Fenti időponttól ’ a létesítmény érintése és megközelítése életveszélyes és tilos! 5213 köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, munkatársaknak, akik drága jó édesanyánk, ÖZV. KULCSÁR JANOSNÉ Bakó Judit temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, együttérzésükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család. 5191 KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Hálás köszönetét mondunk mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, valamint a városi tanács, a városi tűzoltóparancsnokság, a Békés megyei tűzoltóparancsnokság, a Ruhaipari Vállalat, a TÜZÉP, az Egyesült Lepin Tsz vetőinek és dolgozóinak, akik ID. TOKAI GYÖRGY temetésén részt vettek, ravatalára ko szorút, virágot helyeztek, részvétükkel mély gyászunkban osztoztak. A gyászoló család, Kiskunfélegyháza. 2450 KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Fájó szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, szomszédoknak, Ismerősöknek, munkatársaknak, akik szeretett férjem, édesapánk, nagyapánk, JUHÁSZ SÁNDOR temetésén részt vettek, ravatalára koszorút, virágot helyeztek, mérhetetlen fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló Juhász család, Kiskunfélegyháza. 2429 KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönetét mondunk mindazoknak, akik drága jó édesanyánk, özv. Mák Pálné Borsos Magdolna temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, s mélységes fájdalmunkban velünk együttéreztek. Gyászoló család. 5170 GYÁSZHlR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a legjobb feleség és a legdrágább édesanya: özv.B. Szabó Lásziöné Tassi Rozália kecskeméti (Budaihegy 15/a szám alatti) lakos, 74 éves korában 1973. október 17-én elhunyt. Temetése október hó 20-án, szombaton délután egynegyed kettő órakor lesz a kecskeméti köztemetőben. A gyászoló család. 2797 lliilllllllllliiilliiiiiiiiiiiiiiiiiiliiiiiiiiiiliiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii Űszi-téli ruházati cikkek nagy választékával várjuk kedves vevőinket Ajánlatunk: Kötött divatáruk. Női, férficipök és divatcsizmák. Női, férfi átmeneti és télikabátok, bundák, ruhák, kosztümök. D'vattáskák, útitáskák bő választékából most vásárolja me; szükségletét a BRK Vállalat 311-es Kisáruházában, Kiskunfélegyháza. Tanácsháza épületében várjuk kedves Vevőinket: a bolt dolgozói. 2486