Petőfi Népe, 1973. szeptember (28. évfolyam, 204-229. szám)
1973-09-12 / 213. szám
^ ® PETŐFI NÉPE 9 1973. szeptember 12. MUNKÁSMONOLÓG PÁRTSZERVEZÉS — PÁRTIRÁNYlTÁS • Kell, hogy lekössem magam a zenével... Uokti Sára, mint élmunkás a kecskeméti Habselyemnél? Ugyan ne tessék viccelni! Igaz, hogy én vagyok a szalag legelején, de a többiek munkája csak akkor függne az enyémtől, ha nem teljesíteném a normát. Tudja, az a kilenc év, amit eltöltöttem a szakmában, már jelent valami gyakorlatot. Meg ki kell használni a műszakot, nagyon meg kell gondolni, mikor menjen ki az ember elszívni egy cigit... És tulajdonképpen szakmunkás vagyok, mert amikor még Törteién laktunk, Cegléden elvégeztem a kétéves nőiszabó-tanfo- lyamot, „francia szakon”... Ez amolyan szakmai meghatározás, mert van még az „angol szak”. Mindegyikben más-más ruhadarabokat csinálnak. Szüleim különben azért költöztek át Helvéciára, mert ott él a rokonság. Darabbérben dolgozom. Hogy mennyi a norma, az attól függ, mit készítünk. Vegyük a csipkeblúzok hát- és mellszűkítőjét... A százszázalékos teljesítésért 190 körüli darabot kellene ebből egy műszak alatt kihozni. Ezért jár <2 forint. De én megcsinálok 300— 320 darabot is. Így azután a keresetem közel jár a háromezerhez. Csakhogy ez az idén március óta .van. Éveken át 1800— 1900 forint körül kaptam. Különben nem is itt kezdtem, hanem a szolgáltatónál. Azért hagytam ott, mert csak 1200-at fizet-' tek, s abból nem tudtam kijönni. Hogy én ráhajtok a pénzre? Nézze, nekem nincs más lehetőségem. Kajára legalább egy ezrest adok ki havonta. Kettőszázötven az albérlet. Minden héten hazajárok, csak az útiköltség száz forint havonta. S gyűjteni kell téli tüzelőre is ami évente legalább 600 forint. De a zsebrádiót sem tagadhattam meg magamtól, sőt a magnetofont sem, amit nem egészen egy évvel ezelőtt vettem, 3500-ért. Sokat vagyok egyedül, kell, hogy lekössem magam a zenével. A jobb számokat felveszem, sokszor visz- szahallgatom. Ez a legfőbb szórakozásom. A Tom Jones-ot szeretem a legjobban. Tisztában vagyok azzal, hogy a pénzhez nem könnyen jutok hozzá. A munkán felül is árat kell fizetni érte. Hogy mivel? Az egészséggel... Minden varrónőnek a szeme és a dereka készül ki. A gerincemmel még Három lépés távolság semmi baj, a szemem viszont már fárad. Ha fél órát olvasok, bevéresedik. De még ha csak ennyi volna. Nekem már az idegemre is ráment. Nem nem a mún- ka. Hanem a norma, a darabbér. Gyomorideget kaptam, étvágyam is elveszítettem. Amikor már nem voltam több, csak 46 kiló, az üzemorvoshoz fordultam és kaptam rengeteg injekciót. Nagyjából rendbejöttem. Azt, hogy a tempót meddig bírom, előre nem tudhatom. Hosz- szú távon a kettőezer-kilencszáz nem stabil, arra nem lehet alapozni. Ez a másodk albérletem. Az elsőt nem szerettem, nem azért, mert ott is másodmagammal voltam, hanem mert a háziak rajtunk keresztül jártak át. Itt jó ideig egyedül voltam, a szobatársam, a Mari, aki nálam jóval fiatalabb, tizenhatnál nem több, két éve jöhetett ide. Amint látja, ez különbejáratnak számít. A kétszázötvenért jár a villany- és a gázhasználat is. A háziak nem szólnak bele abba, hogy én itt kit és mikor fogadok. De félre ne értsen, ez csak azért érdekes, hogy az én életembe ne legyen senkinek se beleszólása. Az megalázó volna. Gyakorlatilag az engedmény nem jelent semmit. Volt eddig három vagy négy udvarlóm, de ide egyik sem tette be a lábát. Akkor sem. amikor egyedül laktam. Elmagyaráztam nekik, hogy az ilyesmi nem helyénvaló. Megértették. vagy legalábbis úgy tettek. Különben nem szívesen ismerkedem. És mindenkivel szemben elvárom, hogy megtartsa a három lépés távolságot. Többet lehet, de kevesebbet nem. Otthon, Helvécián még csak-csak elmegyek hébe-hóba a bálba, vagy más nyilvános helyre, szórakozni, ■ mert ott vannak ismerősök, az mégis csak más. De Kecskeméten a hat év alatt, mióta benn lakom, talán tízszer se mentem el. És akkor is csak mindig társasággal, vagyis hát csak a lányismerősökkel. Azt el sem tudnám képzelni, hogy én egyedül beüljek valahová és ott engem nézzenek. Találgassák, hogy kire várok, vagy mit tudom én. De még arról sem lehet szó, hogy csak úgy elmenjek magamban sétálni, nézzem a kirakatokat, flangáljak. Közösségi élet? Elmentem már párszor országjáró kirándulásra, amit a vállalat szervezett. De nem volt mindig idegenvezető. Engem ez rettenetesen zavart. Mert nagyon jó az, ha elmondják az embernek, minek mi a története, mire kell odafigyelni, meg ilyesmi. Hogy hozzáolvashatnék? Már említettem, hogy az olvasást nem bírja a szemem ... Talán szeretnék külföldre is elmenni, eddig még nem voltam, de ott sem tudnám elképzelni azt, hogy mondjuk az IBUSZ-nál mindenféle szedett-vedett társasággal elinduljak, olyan valakikkel, akiket azelőtt soha nem láttam. Eddigi életemmel elégedett vagyok, mert amire vágytam — a zsebrádióra, a magnóra —, azt már megszereztem. A férjhez- menésre- eddig nem is gondoltam, s általában azt vallom, hogy egy lány 24—25 éves kora előtt ne kösse le magát senkivel. Azt persze nem tudhatom, hogy az én sorom később hogyan alakul. Legfeljebb azt. hogyan szeretném. Én azt tartom, hogy ha az ember magányos, még mindig jobban tud spórolni, mint a házasságban. Amit nem kívánok: az, hogy bárkivel is az albérletben kezdjem el a közös életet. És még kilátás sincs a lakásra ... Legalább egy teleknek meg kell lenni, hogy azon mihamarább egy szükség- lakást hozzunk össze. Mert attól kezdve már csak a magunkéra költünk ... Különben én a családi házra vágyom, kis kerttel, mert az nyugodtabb életre ad módot, mint a bérház... Nem kell, hogy a férj diplomás legyen. vagy érettségizett, elég, ha jól kereső szakmunkás. Ha megvan a ház, jöhet a gyerek, először az első, aztán a második, azért kettő, hogy jobban egymáshoz kapcsolja a házastársakat. Ha már a lakás is jól be lesz bútorozva, vehetünk egy jobb kocsit, aztán egy hétvégi házra is sort lehet keríteni. Mire mindez meglesz, leszünk vagy ötvenévesek, a gyerekek is felnőnek ekkorra, s aztán az idő majd csak eltelik valahogy a nyugdíjig . .. Ennyi az én életprogramom. Ha netán módomban állna valamikor, hogy a leendő férjem fizetéséből is megéljünk, akkor sem hagynám ott a vállalatot. Szükség van rá, a társaság miatt. Mert én jól érzem magam a munkahelyemen. Mert nem foglalkozom senkinek a magánügyével. Igaz, elvárom, hogy az enyémmel se foglalkozzanak. Tanulni? Azt a munka mellett nem tudnám csinálni. Esetleg akkor, ha férjhez megyek és később gyermekgondozási segélyen leszek. Úgy gondolom, hogy majd lesz időm ... De különben is. amikor még iskolába jártam, nagyon megelégeltem a tanulást. Négy kilométerre laktunk az iskolától és az nagyon rossz volt... Aztán korán kellett önálló keresővé válnom, mert apámat, aki most gyá- logmunkás a Helvéciái Állami Gazdaságban, agyvérzés érte. Így lettem én munkáslány. Azt hiszem, máris többre vittem, mint a szüleim, mert azt, hogy kapáljak, napszámba járjak, vagy segédmunkásnak menjek el, én már nem csinálnám. ... Hadd mondjam el még, hogy erre a beszélgetésre nem számítottam. Azt hittem, hogy csak a munkaköröm érdekli, vagy — miután itt akart velem találkozni — esetleg az albérlet. Mert még soha senkit nem érdekelt, hogy miket gondolok önmagámról. Most elmondtam. És kezdem magam egy kicsit furcsán érezni. (Lejegyezte: H. D.) Magasabb követelmények A mindennapi életben sokféleképpen szoktuk csoportosítani az embereket. így például beszélünk párttagokról és pár- tonkívüliekről: a különbségtétel ez esetben a politikai hovatartozás, a szervezeti kapcsolat, illetve az elkötelezettség alapján történik. Hazánkban a lakosság mintegy hét és fél százaléka párttag. Pzek az emberek vállalták és vállalják azt a nagyobb felelősséget és társadalmi elkötelezettséget, amely a Magyar Szocialista Munkáspárt tagsági könyvével együtt jár. Ez különbözteti nieg őket pártonkívüli társaiktól. Ezt a különbséget azonban nem szabad és nem lehet abszolutizálni. Hiszen a párton- kivüliség a mi körülményeink között nem jelenti az ellenzékiséget, a kommunistákkal való szembenállást. Ha a pártonkí- vüliek szervezetileg nem is elkötelezettek oly módon, mint a párttagok, túlnyomó többségük nemcsak híve, hanem harcosa és támogatója a szocializmus^ ügyének. Tevékenyen közreműködnek a párt politikájának realizálásában és ezer szállal kapcsolódnak a szocializmus eszméihez és gyakorlatához!. Ezért a párttagok és a pártonkívülliek viszonyának meghatározó tényezője a kölcsönös bizalom! A pártonkívüliek ugyanakkor a párt számára a folyamatos utánpótlás bázisát is jelentik. Évente sok ezer ember válik hazánkban pártonkívüli bői a párt tagjává. • Erre természetesen nem mindenki kész és alkalmas ! Társadalmunkban még jelen vannak a polgári, kispolgári, szocialista-ellenes nézetek, az ezeket hordozó emberek. ök nem lehetnek a kommunista párt tagjai. Ugyancsak nem feltétlenül érett erre az sem, aki egyébként becsületesen dolgozik, rendes, tisztességes ember, akár valamilyen társadalmi tisztséget, irányító posztot töltsön is be. Ezekért az erényekért méltán megillet bárkit az elismerés, a megbecsülés, de a párttagsághoz ennyi még nem elég! Arra, hogy ki alkalmas a pártba való felvételre, és ki nem, azt mindig valamely alapszervezet tagjainak kell konkrétan eldönteniük. Sajnos, nem mindig Mikesül valamely objektív mérce alapján állást foglalni a felvételeknél. Jfógy milyen legyen ez a mérce, arra utalt a többi között a párt X. Kongresszusa, majd a Központi Bizottság 1972. novemberi határozata egyértelműen megfogalmazta a tagfelvételnél követendő utat. Az idei esztendő eddigi tagfelvételeiben érvényesül e határozat szelleme és kedvező tendenciák rajzolódnak ki. Különösen figyelemre méltó az egyenletes ütemre való törekvés, és a munkások arányának emelkedése. Ugyanakkor a felvételüket kérő személyek elbírálása és a követelmények értelmezése még nem mindig egyértelmű. Most az a legfontosabb, hogy minden pártszervezetben helyesen értsék az egységes elvek alapján megszabott követelményeket, valamint ezeket a körülményeknek megfelelő differenciálással alkalmazzák. Egyénileg mérlegeljék, hogy a pártba belépni szándékozók megfelelnek-e a párttagokkal szemben jogosan támasztható követelményeknek. Mit vizsgáljon az alapszervezet a felvétel esetén? Mire törekedjen és milyen irányban fejlessze tevékenységét a pártba belépni szándékozó? Az egyik legfontosabb feltétel, hogy az illető végez-e társadalmi tevékenységet valamilyen területen és milyen eredménnyel. Ameny- nyiben ez a tevékenység rend- szertelen volt, mi akadályozta ebben, s hogyan tud a jövőben a társadalmi tevékenységbe bekapcsolódni? Szükséges elemezni, milyen az illető közéleti szereplése. Van-e véleménye a közéletet érintő kérdésekben, s mi tükröződik a vélemény-nyilvánításban? Milyen a felvételt kérő kiállása a párt politikája mellett? Fontos mérce még a felvételét kérő politikai iskolázottságának színvonala.^ A párt politikájával való általános egyetértésen túíníé- nően miként viszonyul politikánk részkérdéseihez? Már a felvétel folyamatában kell ezt mérlegelve alakítani, hogy párttagként milyen oktatási formában tanuljon a jövőben. Nem közömbös, milyen nézeteket vall a pártba belépni" kívánkozó az alapvető világnézeti, ideológiai kérdésekben. Ezért tájékozódni kell olyan irányban, hogy a tudományos marxista Világnézet talaján áll-e?! Következésképp hogyan viszonyul önmaga és családja a valláshoz, a szocialista hazafisághoz, az internacionalizmus elvéhez?! A vallásos világnézet, a nacionalizmus, a sovinizmus — s ezt világosan meg kell mondanunk — összeegyeztethetetlen a párttagsággal ! Az anyagi termelés területén dolgozó pártszervezeteid a kiválasztásnál tartsák szem—~£lőtt, hogy területükről döntő többségben fizikai dolgozók és kisebb mértékben műszaki értelmiségiek felvétele kívánatos. Ügy, hogy közöttük ‘ jelentős számban legyenek fiatalok és nők. A szellemi életben működő pártszervezetek elsősorban a kiemelkedő szakmai, társadalmi, közéleti tevékenységet végző alkotó értelmiségiek felvételét tartsák feladatuknak. A magasabb követelmények támasztásából fakad, hogy bármely pártszervezetnek csak any- nyi embert lehet és szabad felvennie a pártba, amennyi a párttaggá nevelés időszakában, az előírt követelmények teljesítésével erre alkalmassá válik. Ez az egyetlen mérce és szabályozó elv akkor is, ha párt- szervezeteink jelentős része esetleg hosszabb időn keresztül nem vesz fel új párttagot. Politikai hiba, ha statisztikái indokokra hivatkoznak és nem arra, hogy az illető az egyik vagy másik követelménynek nem, vagy még alig felel meg. Erre már csak azért is ügyelni kell, mert az elutasítással senkit sem szabad megsértenünk és eltaszltanunk a párttól! Tagfelvételi elveinket úgy kell érvényesíteni, hogy tovább szélesedjék, erősödjék a párttal rokonszenvezők tábora. Most nem a számszerű fejlődés nagysága a pártépítési munka mércéje! A cél a párttagság szociális összetételének javítása, fegyelmének megszilár- dítása, felkészültségének foko- ’' iasá, a társadalom érdekében ^.végzett önzetlen munkájának és példamutató emberi magatartásának fejlesztése. Dr. Szabó Imre az MSZMP KB alosztályvezetője Nélkülözhetetlen kézikönyv a növényvédőknek Sokmillió forintra tehető az a kár, amelyet évente a gyomnövények okoznak a mezőgazdaságban. Védekezünk is ellenük, egyre intenzívebben, de ez csak úgy hatásos, ha ismerjük is a különböző gyomoicát. Mire reagálnak, mi az ellenségük? A vegyszeres gyomirtásnál ezt elengedhetetlenül fontos tudni. Magyarországon a gyomirtásról már ötven esztendeje nem jelent meg szakkönyv. Ezt a hiányt pótolja most Újvárosi Miklós vaskos műve, amelyet a Mezőgazdasági Könyvkiadó adott közre. A sok évtizedes kutatómunkával összegyűjtött hatalmas adatanyagra épített könyvet Csapódj/ Vera rajzai illusztrálják. Bizonyos, hogy a könyvet nemcsak a gyomirtással foglalkozó szakemberek forgatják majd haszonnal, hanem azok is, akik kedvelik a természetet és közelebbről is meg akarják ismerni. Láthatás Boldog az a szülő és gyermek, aki csak legfeljebb hírből ismeri ezt a szomorú helyzetet kifejező jogi fogalmat: láthatás. Mert mindenképpen tragikus helyzet az, amikor a láthatás jogával él valamelyik szülő. Válás után következik ez be. A joggyakorlat szerint az ellátatlan gyermeket az egyik szülőnek ítélik, míg a másiknak csak az a joga marad meg, hogy a törvényben meghatározott időközönként és időtartamig láthatja, illetve veheti magához a gyermeket. Három éven aluli gyermeket például legfeljebb 8 óra hosszáig havonként. És a gondozó szülő lakóhelyén, ami természetes. Három esztendőn felül 36—48 óra lehet a rendszeres láthatás tartama havonként. A rendszeres szót azért hangsúlyozzuk, mert van rendkívüli láthatás is. Ha például az elvált szülők olyan nagy távolságra laknak egymástól, hogy nem oldható meg rendszeresen havonta a látogatás. Ilyen esetben egybeveszik a kétféle láthatást és így 30 nap lehec ez évente. Rendkívüli lehet a láthatás iskoláskorúaknái, például a vakációban, vagy ha a nem gondozó szülő szabadságra akarja őt magával vinni, esetleg külföldi útra is. Amire természetesen előbb engedélyt kell kapnia a gyámhatóságtól, amely a gyermek sorsa érdekében, védelmében nagy körültekintéssel mérlegeli a körülményeket. — Persze, nem megy mindez olyan simán, mint ahogy elmondtam — tartotta kívánatosnak most már közbevelni Windecker Zoltán, a megyei tanács kiskunhalasi járási hivatalának fiatal gyámügyi főelőadója, akivel a kérdésről beszélgettünk. S hogy milyen tapasztalatok késztették erre a közbevetésre, következő mondatának érzelmi fűtöttségéből is sejteni lehetett. — Ez a legfájóbb, legszomorúbb munkaterületünk. Ha szabad így kifejezni, a legcsúnyább láthatási ügyek kerülnek már a járási gyámügyhöz. Az egymás iránti gyűlölet akkora az elvált szülők között, hogy még azt a csekély jogot is elvitatnák a másiktól, kijátszanák, amit a törvény meghagyott a másiknak — a gyermek láthatásával. Majd hozzáfűzte még. — Gyűlöletükben feledték, hogy az az áldatlan tortúra lelketlenség a gyerekkel szemben, laki mindezt nagyon megsínyli. Igen. Már a rosszul sikerült, boldogtalan házasságnak is legtöbbnyire a gyermekeik az igazi áldozatai. A válás keserveit midenki elszenvedi, tehát a váló feleik is, de még a társadalom is érzi a következményeit. A legnagyobb áldozat azonban itt is a gyermek. A szülők válása súlyosan károsítja lelkét, életre szóló gyógyíthatatlan sebet üt rajta. Ezért kíséri figyelemmel a gyermek sorsát a társadalom, a törvény a válás után is. Windecker Zoltán kifejtette még, hogy a válások túlnyomó többségénél nem kerül sor a láthatási jog bírósági, hatósági érvényesítésére. Általában ebben közös megegyezésre jutnak a váló szülők. Előfordul azonban, hogy már a házasság felbontása előtt összecsapnak, támadják egymást... Vagy az újabb házasság támaszt bonyodalmakat. Másoknál akkor lángol fel a gyerek láthatása körüli ádáz harc, amikor a tartásdíjat megállapította a hatóság. Az apa, aki addig éveken keresztül elhanyagolta gyerekét, nem érdekelte, a világon van-e vagy sem, egyszerre verni kezdi az asztalt. Hogy márpedig az anya egy ilyen-olyan erkölcstelen nőszemély, aki nem méltó arra, hogy a gyereket nevelje. Elherdálja, -szórakozza, cukrászdára költi a tartásdíjat, el kell tehát venni tőle a gyereket... Ítéljék neki. Hát persze; akkor mentesülne a tartásdíjtól. Volt olyan eset, hogy a váláskor még csecsemőkorban járt a gyerek. Tizenkét-tizenhárom éves volt már a kislány, amikor az apa először jelentkezett. Addig elmerült az ismeretlenségben, de most egyszerre „fontos” lett számára a gyerek. Elsősorban azért, hogy az anyát, elvált feleségét zaklassa, kínozza a láthatásáért. Képzeljük el a gyerek lelki károsodását ilyen helyzetben amikor egy új házasság folytán csak nevelőapját ismerte eddig apjaként. De gondoljuk el annak következményeit a gyerek lelkében, amikor ilyen hazug ürügyekkel tartják vissza a másik szülővel való jogos együttléttől: „Nem mégy! Majd azt mondod legközelebb, hogy nagymami születésnapjára maradtál itthon” — vagy „ ... nagyon fájt a fogad, és csak akkor volt rendelés”. A gyerek az a keskeny kis híd, ami még válás után is összeköti a szülőket. Miért kell az apának, anyának még ezer. a gyenge kis áldozaton keresztül is folytatni a gyűlölködést? Miért legyen ő ennek az öldöklő, s nem egy esetben a válás után évek múlva sem lanyhuló küzdelemnek az eszköze, postása? „Na, hogy néz ki az a gazember?” — „Most bezzeg költekezik rád. Azt hiszi nélküle nem lenne rendes ruhád.” —t „Mikor legutóbb hazamentéi, kifaggatott az a drágalátos anyád, mi?” — De hát ezek még a viszonylag szolid formái a kölcsönös áskálódásoknak. Miket vagdosnak egymás fejéhez az elvált szülők, mikor már a gyámügy előtt folytatják a viaskodást a gyerek láthatásáért! Ez pedig már a második fok itt a járásnál. Első fokon a községben kereshet jogorvoslatot a szülő. Harmadfokon a megyénél élhet panasszal. Akadt ügy, amely még a minisztériumhoz is felkerült Windecker Zoltán főelőadó szerint ésszerű lépés volt ebben a kérdésben is a hatáskör leadása a községnek, ahol 1969 óta első fokon élhet jogorvoslati lehetőséggel a szülő a gyermek láthatásáért. Helyben minden családi, szociális körülményt alaposabban, közvetlenebbül ismernek. Hatékonyabb az ellenőrzés is, hiszen a hatóság figyelme a helybeli társadaloméval társul. Ha a falvakban 3—4, nagyobb helységekben 10— 15 ilyen keserves ügy adódik évente, az csak számnak nem sok. Mert gondoljunk bele, hogy minden ilyen eset mögött a gyűlölet az egyik fűtőanyag. Ami óhatatlanul szétsugárzik a veszekedő, elvált szülők társadalmi, munkahelyi kapcsolataira, hangulatára, életkedvére, tevékenységére. A legnagyobb áldozat, a gyerek pedig rettenetes élményektől szenved, míg a szülők egymást marják. Ha gyűlölködő üzenetek közvetítésére használják fel őt a láthatás napjain, ha tiltják, hogy ajándékot fogadjon el a „másiktól”, ha kitalált ürügyekkel tartják vissza — tehát hazugságra nevelik —, saját gyermekük jövendő házasságának boldogtalanságát készítik elő. jobbik és nagyobbik fele nem felejti el, hogy tűk e sajnálatos fordulatánál gyermekük éle sáról is döntenek. Igyekeznek tehát ernbe maradni egymáshoz is, mint elvált szülök és túráit magatartásukkal törekednek a gverm, számára is minél kevesebb törést, csalódást dalmat okozva elviselhetővé tenni a csapást. Tóth Istv
