Petőfi Népe, 1973. szeptember (28. évfolyam, 204-229. szám)

1973-09-01 / 204. szám

1973. szeptember 1. • PETŐFI NÉPE • 7 AMIQTOONIINR l^pr^lAPORIMPORT SZABAD IDŐ: Szeptemberben a házikertben Nincs pihenő a harkakötönyi lövészklubban • Szabó Balázs klubtitkár átadja az első három helyezettnek a díjakat./ • Síkos Györgyi laborvezető-helyettes a lőállásbán. (Nyíri Gyula felvételei) Ősszel a különböző termések betakarítása mellett még szám­talan egyéb tennivalónk akad. Amennyiben tavasszal már ko­rán szeretnénk salátához jutni, lássunk hozzá az áttelelő saláta vetéséhez. Tavaszi szedésre, illet­ve fogyasztásra a spenótma­got is most kell elvetni. Hason­lóképpen vethetünk sóskát is. Ha tél végén fóliával letakarjuk, akkor a szabadföldinél jóval ha­marabb lesz majd spenótunk, sóskánk. Most célszerű elültetni a téli sarjadék-hagyma kis sarj- hagymáit. Jól előkészített talajba 20 cm tő- és 50 cm sortávolság­ra vessük őket. Ha tél végén fó­liával letakarjuk, már akkor lesz kellemes, édeskésen pikáns ízű, enyhén csípős zöldhagymánk, | amikor még semmilyen más friss zöldségféle nem kapható. A virágoskertben is érdemes körülnézni és begyűjteni az egy- nyáriak, például a porcsinrózsa iPortulava), a kakastaréj (Celo- sia), a nebántsvirág (Impatiens). a rezeda stb. beérett magvait. Az évelők közül is jó néhány mag­ját, például a csengettyűkéét (Campanuláét), a szarkalábét (Del- phiniumét), a tatárvirágét (Iberi- sét) hasznos megszedni. Mindkét esetben a legszebb és legnagyobb virágú egyedek magvaiból szed­jünk zacskóba és szellős, hűvös, száraz helyen tároljuk ezeket. Egyúttal ültessük ki a tulipá­nok, jácintok, nárciszok, Crocu- sok, Eranthisok és Scilliák hagy­máit, hogy majd kora tavasszal szép virágaikkal díszítsék ker­tünket. Ültetés előtt gondosan gyomtalanítsuk a talajt, ássuk fel 30-35 cm-re, keverjük össze érett trágyával és öntözzük meg. A tulipánt és a jácintot napos helyre, a többit félárnyékba, ké­sőn kilombosodó bokrok alá te­gyük. Az ültetés mélységét a hagyma mérete szabja meg. A 8 cm átmérőnél nagyobb tulipán­hagymákat. 10-11 cm-re, a kiseb­beket 8 cm-re ültessük ágyúsok­ba, 20X10 cm-re. A nárciszt 12-15, és a Scilliát 5 cm mélyre ültes­és a Scillál 5 cm mélyre ültes­sük. A hagymákat 6-7 cm föld­del takarjuk. A fagyok előtt tő­zeggel vagy komposzttrágyával még takarjuk a talajt, nehogy ki­fagyjanak a hagymák. Téli tárolásra csak száraz, fagymentes, jól szigetelt és kis ablakokkal ellátott, könnyen szel­lőztethető pincét, vagy kamrát válasszunk ki, vagy készítsünk. A falakat alaposan meszeljük ki. A mésztejben oldjunk fel kevés rézgálicot, mert ez jól korlátoz­za a gombabetegségek terjedé­sét. A padlót ultrás vízzel mos­suk fel és azbeszt-kénszelet el­égetésével kénezzük ki a helyisé­get. A káros mikroorganizmusok elszaporodásának meggátlására havonta ismételjük meg a kéne- zést. Csak ép, egészséges gyümöl­csöt raktározzunk be. amit elhe­lyezhetünk külön erre a célra készített polcokon, vagy ládák­ban. * Tárolásra a szőlők közül a laza fürtű, keményebb állományú, nagyszemű, erős. vastag héjú faj­tákat válasszuk ki. Csak száraz, ép és érett fürtöket gyűjtsünk be. Gondoljunk arra, hogy egy­két romló fürt akár tíz egészsé­geset is tönkretehet. A hibás sze­meket ollóval csípjük ki. A sző­lőt tárolhatjuk aggatva, azaz egy­mástól 30-50 cm-re léceket he­lyezzünk el egymás mellett és alatt, úgyhogy a fürtöket fejjel lefelé lógatva, kettesével kötöz­zük fel. Fűrészporba fektetéskor a ládába, vagy deszkalapra 3-4 cm vastagon tiszta fűrészport szórunk és erre fektetjük a für­töket. A ládában tartás a legke­vésbé célszerű, ugyanis a fürtök e.gymást érik és nyomják, s így gyorsan romlanak. A kedvező hőmérsékletet úgy tarthatjuk, hogy ellenőrizzük és szükség esetén kora hajnalban, vagy késő este alaposan szellőz­tetünk. A páratartalmat úgy ál­landósíthatjuk, ha a helyiségben vízzel telt széles szájú edényeket helyezünk el, vagy a közlekedő utat kissé fellocsoljuk. A gyü­mölcsöket rendszeresen ellenőriz­zük majd és távolítsuk el a rom­lott példányokat. A nyár a nagy munkák ideje a falvakban. Nem könnyű ilyen­kor az MHSZ lövészklub életét szervezni. Régen kialakult már az a nézet, hogy ebben a tevékeny­ségben a nyár a nehéz időszak. Erről beszélgettünk a napokban Szabó Balázs MHSZ-klubtitkár- ral, aki Harkakötönvben a helyi erdészet vezetője is. Mit tud az ilyen nagyon szor­gos munkaidőben a klub tenni azért, hogy a sportélet ne álljon meg? — Ünnepnapokon és vasárnap is lóversenyeket rendezünk. Ok­tatási és elméleti munkára anyái- valóban nem alkalmas. Egy jó ötlettel ebben az évben azonban megoldottuk, hogy mégsem tel­nek a napok hiába! A helyzethez való alkalmazkodásnak monda­nák azt. amit mi most csiná­lunk. Éopen hallottam, hogy az el­múlt napokban is mintegy 70 fő részére kispuska-lóversenyt ren­deztek. Hogyan tudták ezt most elérni? — A közvetlenül mellettünk levő Kiskunhalasi Állami Gazda­ság ta.iói üzemegységében van a Martos Flóra Ifjúsági Építőtábor. Magától adódott a ió lehetőség, hogy a táborvezetőséggel egyez­tetve az időt és lehetőségeket, a fiatalok között a honvédelmi munka keretében lóversenyeket, szervezzünk. — Versenyekről beszélt? Tehát több ilyen lövészet is volt, vagy lesz? Hogyan futja a társadalmi vezetőség erejéből ilyen, nem kis feladatokra. — Jó munkaelosztással meg­oldjuk. Valóban nem egy, hanem több lövészetről van szó. Eddig már volt három csoport és még további két csoport lesz. Mint­egy 400 fiatallal ismertetjük meg az MHSZ-munkát. A lóversenyek előtt ugyanis rövid elméleti be­vezetőt is tartunk, melyen a lö- elmélet mellett az MHSZ-mozga- lom főbb céljairól is szólunk. Őszintén mondom, hogy a fiata­lok nagyon lelkesek, szorgalma­sak és fegyelmezettek. Öröm ve­lük dolgozni. A munkánkhoz a tá­borvezetőség. mindenekelőtt Lam- berger Galina táborvezető és Nyíri Gyula nyújtott sok segítsé­get, de kienjelkeflŐ . aktivitással dolgozott Síkos Gryo^gyi parancs- nokhelyettes,;;,f9fv'riH wwaw A fiatalokat manapság inkább csepülik, mi az oka, hogy Szabó elvtársék ilyen jól megtalálják a hangot a középiskolás táborla­kókkal? — Igaz, hogy ezek a fiatalok leányok, és középiskolások, de mégis csak nagy gyerekek. Gyor­san megérzik, ki az. aki önzetle­nül segíteni akar nekik, anélkül, hogy kellemetlenül a nyakukra A megyei labdarúgó-szövetség elnöksége, az új rendelkezések értelmében felhívja a megyei I. és II. osztályú, valamint a tarta­lékbajnokságban résztvevő csa­patokat, hogy ügyeljenek a ka­pus felszerelésére. A kapus fe­kete mezben nem védhet, tehát ilyen öltözékben a játékvezetők nem engedhetik a pályára. Az idei bajnokságban meg­szüntetett piros és sárga lapok átmenetileg megnehezítik a já­tékvezetők dolgát. Az elnökség kéri a sportkörök vezetőit és já­tékosait, hogy a sportszerűségre fokozottabban ügyeljenek. A megyei labdarúgó-szövetség elnöksége hozzájárult ahhoz, hogy' a Műszaki Főiskola megyei II. o. labdarúgócsapata az au­gusztus 26-i, és a szeptember 2-i telepedne. Nem szabad őket le­kezelni, egyenrangú félként kell velük beszélni, s főleg mindig Őszintén! Beszélgettem a gazda­ság vezetőivel is. a legnagyobb elismerés hangján szóltak a tá­bor munkájáról. A napi 6 óra fizikai munka a tűző napon nem csekély teljesítmény. Ásványi Gizella Pápáról. Csík Ilona Páz- mándról. Kun Erzsébet Magyar­óvárról elmondották, hogy a táj ói táborban nagyon jó az élet, a munka mellett bőven jut idő szórakozásra, kulturális életre is. Igaz, hogy ebben a táborban fiúk nincsenek, de a lányok azt mond­mérkőzését későbbi időpontban játszhassa le. A Gábor Áron SE labdarúgó- csapata az idén felmentést ka­pott az ifjúsági csapat indítása alól. Ez a kedvezmény azonban csak az 1973-74. évi bajnokságra szól. Az 1974-75. évi küzdelemben mindenki számára kötelező az ifjúsági csapat indítása, tehát a csapat szervezését ajánlatos már most elkezdeni. A továbbiakban a megyei lab­darúgó-szövetség elnöksége elen­gedte Matos Istvánnak, a Kalo­csai VTSK játékosának bünteté­sét, viszont Lakatos Sándor (Sza­muely SE) kérelmét elutasította és a Fegyelmi Bizottság I. fokon hozott határozatát helybenhagy­ta. v ják, hogy a két hétre nem is hiányoznak olyan nagyon. , Milyen eredménnyel szerepel­nek a leányok? Beszámítva azt. fjogv legtöb­ben itt vettek puskát először a kezükbe, én iónak találom. Pél­dául az elérhető 50 értékelt kör­egységből elég gyakori a 36—37 köregység is. A legjobb helyezettek okleve­let, tárgyjutalmakat! kapnak az MHSZ-klubtól. — örülünk a szép sikernek, és búcsúzzunk el MHSZ-köszönés- sel: További ió erőt és egészsé­get. N. J. KOSÁRLABDA Ganz-MÁVAG—Kecskeméti SC 64:62 (30:26. 54:54) MNK íéríimérkőzés. Kecske­mét. Vezette: Mihalvovszki. Ganz-MÁVAG: Galamb (22), Űjvári (8) — Németh (11) — Gál (6), Vígh (6). Csere: Kalmár (9), Varga. Bódi. Edző: Zsíros Tibor. KSC: Tóth Gy. (16). Kovács (6) — Farkas (18) — Ruszkai (11), Csányi (6). Csere: Felföldi (2), Várszegi, Székedi. Pajor, Tóth V. Edző: Guóth Iván. A rendes játékidő végén 54:54 volt az eredmény. A hosszabbí­tás utolsó 2 percében a KSC-ben már csak 3 játékos volt a pályán, míg a MÁVAG 5 emberrel ját­szott. A KSC-ből 7. a MÁVAG- ból 3 játékos pontozódott ki. 1. Mintás ingruha, egyszínű díszítéssel. 2. Piros szövetkosztüm, piros tűzdeléssel, arany gombokkal és csat­tal. Piros-kék csikós szövet turbánnal és övvel. 3. Vékony szövet vagy impregnált esőkabát, horgolt sapkával. A megyei labdarúgó-szövetség döntései MAI MŰSOR TELEVÍZIÓ 9.30: Téka. (Ism.) 10.00: Országutak. Magyarul be­szélő NDK tv-filmsorozat. II. rész. (Ism.) 11.55: Nő — három szerepben. XII. rész: Fürödni jó. (Ism.) 15.23: Vasas—Ferencváros. Baj­noki labdarúgó-mérkőzés. Közvetítés a Fáy utcából. A szünetben: Reklámmű­sor. 17.20: Hírek. 17.25: Tanévkezdés. 18.25: A VDK nemzeti ünnepén. 18.45: Az én csatornám. Komlós János műsora. 19.15: Cicavízió (színes!) 19.30: Tv-híradó. 20.00: Magyarázom magunkat! — Magyar rövidfilmsorozat. I. rész; Az élőlény és környezete. 20.10: Olvasta-e? Szerb Antal: Egy filozopter szerelmei. 21.05: Julien Clerk (színes!). A párizsi Olympia színpadán. Francia zenés film. 22.15: Tv-híradó — 2. kiadás. 22.25: A Veszprémi Tv-találkozó díjnyertes filmjeiből. Fejes Endre; Jó estét nyár, jó estét szerelem. Tv-film II. rész. (Ism.) (14 éven felü­lieknek !) KOSSUTH 8.20: Lányok, asszonyok. 8.40: Hányszor mondjam? Kom­lós János műsora IV. rész. rész (Ism.) 10.05: Nagy mesterek, világhírű előadóművészek. 11.21: Népdalok, néptáncok. 12.20: Zenei anyanyelvűnk. 12.30: Magyarán szólva . . . 12.45: Melódiakoktél. 14.09: A balgaság dicsérete. Bál­lá Anna írása. 14.19: Kóruspódium. 14.25: Új Zenei Üjság. 15.05: Kis magyar néprajz. 15.10: Csak fiataloknak! 16.00: 168 óra ... 17.30: Angyalfi Melániának. Jé- kely Zoltán rádiónovellája. 18.01: Mozart: Klarinétverseny 18.31: Vörös Sári és Szalay László énekel. 19.25: öt perc sport. 19.30: „Énekelj nekünk!” Ber­lin, Brüsszel, Budapest, Genf, Párizs, Szófia és Varsó körkapcsolásos könnyűzenei műsora. 20.27: Rádiószínház: A szépséges Meluzina. Hegedűs Géza rádiójátéka. 21.37: Melis György operafelvé­teleiből. 22.20: A beat kedvelőinek: A Bergendy-együttes felvé­teleiből. (Ism.) 23.05: Romantikus zene. 0.10: Melódiákoktól. PETŐFI 8.05: Verbunkosok, nóták. 8.45: Válaszolunk hallgatóink­nak. 9.03: Barokk muzsika. 9.50: „Jelképek erdején át...” (Ism.) 10.05: Szombat délelőtt... 12.03: Kamarezene. 13.03: Látogatás a budapesti Bolgár Kultúra Intézeté­ben. 13.35: Chilei dallamok. Isabel Párrá énekel. 14.00: Napraforgó. A Gyermek- rádió műsora. 14.50: Éneklő Ifjúság Várpalo­tán. 15.00: Orvosi tanácsok: A zu­hanyozásról (Ism.) 15.05: Szabó Ferenc: Elfelejtett szerenád. 15.27: Szerkesztőségi beszélgetés a Falurádióban. 16.05: Az élő népdal. Törökkop- pány 4. 16.15: Bűvös vonalak a perui si­vatagban. Szuhay-Havas Ervin írása. 16.30: Közvetítés a Vasas—FTC bajnoki labdarúgó-mérkő­zés II. félidejéről. 17.20: Népzenei Magazin. 17.30: Laczó Ildikó és Sólyom Nagy Sándor énekel. 18.19: Kíváncsiak Klubja: Az If­júsági Rádió műsora. 19.07: Ifj. Magyari Imre népize­nekara játszik, Endrédi Mimi énekel. 19.30: Itzak Perlman hat Paga­nini capricet hegedül. 19.50: Jóestét, gyerekek! 20.10: öt perc sport. 20.15: Üj könyvek (Ism.) 20.18: Zenekari muzsika. 21.31: A Vietnami Demokratikus Köztársaság Kultúrájának Hete. Kim és Kiö (Ä Zöld pavilon) Nguyén-Du viet­nami költő elbeszélő köl­teményének rádió-változa­ta. (Ism.) 23.13: A tegnap slágereiből. 3. MŰSOR 12.23: A Londoni szimfonikus zenekar lemezeiből. 13.53: Medea. Részletek Cheru­bim operájából. 14.38: Dzsessz Ankarából és Bu­karestből. 15.10: Olasz kórusmuzsika ma­gyar énekkarok tolmácso­lásában. 15.30: Kapcsoljuk a 22-es stúdiói: Délutáni hangverseny. . 16.50: ötórai tea. 18.10: Korok és kalandok. Világ- irodalmi dekameron (Ism.) 19.30: Leonard Bernstein Wag- ner-fel vételeiből. 20.21: Edith Piaf énekel. 20.42: Shirley Vcrrett énekel, zongorán kísér: Charles YVadsworth. 21.32: Barokk muzsika. HÉT VÉGI SPORTMŰSOR SZOMBAT labdarügAs NB III. Középcsoport: MEDOSZ ÉR­DÉRT—Kiskőrösi Petőfi Spartacus, Bp., Népfürdő u. 15.30. jv.: Tóth M. Ganz Villamossági—MEZŐÉI SE, Bp., Marczibányi tér 15,30, jv.: Gecse. kosárlabda Tisza Kupa: női kosárlabdatorna, Szolnok, 9 órától. CSELGÁNCS Országos cselgáncs serdülő csapat- bajnokság: Budapest, Jégszínhaz, 14 óra. atlétika Sserdülő B. osztályú atlétikai baj­nokság: Széktói Stadion, 10 óra. ÖKÖLVÍVÁS A Gyuranecz József-emlékverseny elődöntői: Tatabánya. 17 óra. RÖPLABDA NB II-s férfimérkőzés: Kecskeméti Építők—Ganz-MA VÁG, Kecskemét. Czollner tér, 16 óra. Szolnoki TITASZ —Mezőt! SE, Szolnok, Verseghy út, 15.30. TÖMEGSPORT A Vasas Kupa jubileumi sportnap: Kiskunfélegyházán, a Honvéd és Va­sas pályákon, 9 órától. Afelvonulás kezdete 8,30. TEKE NB II. női mérkőzés: Keméti MÁV —Ganz-MAVÁG. MAV-pálya, 16 óra. KISZÖV Kupa: Kecskemét, MAV-te- kecsarnok, a,30-tól. LABDARÜGAS NB I. B-s mérkőzés: Kecskeméti SC —Várpalotai Bányász, Kecskemét. Széktói stadion, 15 óra; jv.: Fehér II. NB II. Keleti csoport: Békéscsabai VTSK—Kiskunhalasi MEDOSZ. Bé­késcsaba, 15 óra, jv.: Balogh. Bp. Építők—Kecskeméti TE, Bp.. Népliget, 15.30, Jv.: Bacsa. NB III. Középcsoport: Apr. 4. Vasas —Bajai SK. Bp., Kelenvölgy, 15,30, jv. • Nagy J. Kalocsai VTSK—MOM, Kaiocsa, 15,30, jv.: Endes. NB III. Délkeleti csoport: Gyulai SE—Kiskunfélegyházi Vasas. Gyula. 15 óra. jv.: Barna. Jánoshalmi Spar­tacus—Szegedi AK, Jánoshalma, 15,30, Jv.: Balda. MEGYEI LABDARÜGÖ-BAJNOKSAG I. osztályú bajnokság: Valamennyi mérkőzés 15,30-kor kezdődik: Alpar— Hajós, jv.: Keresztes, Bácsalmás— Izsák, Jv.: öze, Kiskunmajsa—Radnóti SE, jv.: Benke, Tompa—Ersekcsanád, Jv.. Horváth S., Vaskút—Fájsz, jv.: Scliwartz. Soltvadkert—Kszmiklós, jv.: Szabó J., Tiszakécske—Fémmunkás, jv.: Vereb, Gábor A. SE—Kun B. SE, jv.: Csonka. II. osztályú bajnokság. Északi cso­port: Valamennyi mérkőzés 15.30-kor kezdődik: Szánk—Kiskunhalasi Spar­tacus, jv.: Szabó S. Tabdi—Solt, jv.: Simovics, Kerekegyháza—Apostag, jv.: Dobos, Lakitelek—Reménység. jv.: Szigeti, Kiskunfélegyházi Vörös Csil­lag—Dunavecse, jv. ■ Varga J., Kecel— Hetényegyháza, Jv.: Nagy L., Duna- pataj—Kecskeméti MÁV, jv.: Illés. Déli csoport: Kinizsi SE—Szamuely SE, Baja, 10 óra. jv.: Horváth. A töb­bi mérkőzés kezdete 15,30: Sükösd— Kisszállás, jv.: Scheverácz. Császár- töltés—Katymár. jv.: Németh, Szak­mar—Kelebia, Jv. ■ Szalai, Bácsbokod —Kiskunhalasi MÁV, jv.: Klein, Csá- voly—Madaras, jv.: ifj. Molnár. Mély­kút—Gara, jv.: Nagyczirok, Kunbaja —Bátya, jv.: Id. Molnár. Járási labdarúgó-bajnokságok, kis­kőrösi járás: Valamennyi mérkőzés, 15.30- kor: Bocsa—Akasztó, Soltszent­imre—Csengőd. Páhi—Kaskantyú, Ke­cel— imrehegy. Bajai Járás- Valamennyi mérkőzés, 15.30- kor: Hercegszántó—Bajaszent­istván. Bácsborsod—Felsőszentiván, Dávod—Nemesnádudvar. Bátmonostor —Nagybaracska, Tataháza—Csátalja. Kalocsai járás, valamennyi mérkő­zés. 15.30-kor: öregcsertő—Dusnok, Hajós II—Úszód. Foktő—Dunapataj II., Homokmégy—Harta, Dunaegyhá- za—Tass, Miske—Dunatetétlen. Kiskunhalasi járás: Valamennyi mérkőzés 15.30-kor kezdődik: Csikéria —Jászszentlászló. Harkakötöny—Rém, Zsana—Csólyospálos. Kecskeméti járás: Radnóti" SE II— Orgovány, 10 óra.» Lajosmizse—Város­föld, 13.30. A többi mérkőzés kezdete: 15,30: Kunadacs—Bugac, Lajosmizse— Ny^rlőrinc, Ballószög—Lásziófalva, Izsák II—Lajosmizse Almavirág Tsz, Kunpeszér—Agasegyháza. VASÁRNAP ASZTALITENISZ Megyei CS: Valamennyi mérkőzés 9.30- kor kezdődik. K. Tervezők—Kalo­csai VTSK, K. Liköripar—Tiszakécs­ke, K. Fémmunkás—Radnóti SE, Kis­kőrös—Mélykút, Kiskunmajsa—Lajos­mizse. Kkhalasi Fémmunkás—Kun­szállás. ATLÉTIKA Serdülő B. csoportú atlétikai baj­nokság: Széktói Stadion. 10 óra. KOSÁRLABDA Tisza Kupa: női kosárlabdatorna, Szolnok. 9 órától. MNK-mérkőzés: OSC—Bajai SK, Bp.. Kinizsi utca. 10.30. KÉZILABDA NB II. férfimérkőzés: HÖDIKÖT­Lajosmiz.se. Hódmezővásárhely 11 óra, Szarvasi Főiskolai Spartacus—Kecs­keméti Építők, Szarvas, 10.30. NB II-s női mérkőzések: Békéscsa­bai Konzerv—KTE. Békéscsaba. 9.30. Kinizsi Sörgyár—Kiskunhalasi MÁV, Algyői út 10 óra. Kiskőrösi Petőfi Spartacus—Békéscsabai Előre. Kiskő­rös. 10 óra. RÖPLABDA NB i-es férfimérkőzés: Kecskeméti SC—Szombathely STYL SC. Kecske­mét, városi sportcsarnok, 10.30. NB II-s női mérkőzések: Tatabányai Petőfi—Kalocsai VTSK. Tatabánya, Megyei tanács, ll óra. Bácsbokodi Tsz SK—Külker SC. Bácsbokod, 11 óra. TEKE NB II-s férfimérkőzés: Debreceni VSC—KSC. Debrecen. 9 óra. KÉZILABDA Szarvasi Főiskolai Spartacus— Kiskőrös 14:9 (5:4) NB II női. Szarvas, v.: Leányvári. Kiskőrös: Bányai — Domonyi. Kre- peta. Martos!, Szabadi. Mayer. Dezső. Csere- Lesták, Sümeginé. Szerény!, T. Nagy. Edző: Martinovits László. Az első félidőben több kapufát lőtt és a biztos gólhelyzetek sorát hagyta ki a kiskőrösi csapat. A szünet után viszont sok védekezési hibát követ­tek el és a kapus teljesítménye is gyenge volt. Góllövők: Krepeta 5. Do­monyi 2, Martos!, Szerényi.

Next

/
Thumbnails
Contents