Petőfi Népe, 1973. szeptember (28. évfolyam, 204-229. szám)

1973-09-01 / 204. szám

az Iskolatelevizíóban Ma délután ünnepi adással köszönti az Iskolatelevfzió a tanévnyitást. Mint Kelemen Endre, az osztály vezetője elmondotta az MTI munkatársának, az Iskolatelevizió az 1973-74-es tan­évben mintegy 500 adást sugároz. Az idei tanévben — az előzőhöz hason­lítva — körülbelül 5000 új műsorperc az „időtöbblet”. Az egyik legérdekesebb új sorozat az alsóbb tagozatú iskolák I—IV. osz­tálya számára induló „Énekeljünk együtt”. A program lényegében a Ko­dály énektanítási-módszer gyakorlati bemutatója, s a gyerekeket játékdal­ra, eljátszható énekre oktatja úgy, hogy mindig valamiféle hangszeres produkcióhoz is kapcsolódik. Érde­kesség, hogy olyan adás is lesz, amelynek díszleteit maguk a gyere­kek készítették. November 6-án „Zengjük a dalt!” cimme] hosszabb összeállítás kerül a fiatal nézők elé, amely kitűnően felhasználható az is­kolai ünnepségek színesítésére is. Dj filmekkel bővül a VIII. osztályosok számára sugárzott magyarirodalom­óra is. Valószínűleg karácsonykor ke­rül képernyőre a nagy érdeklődésre való tekintettel a Mikszáth Kálmán életéről és munkásságáról forgatott produkció. Az Iskolatelevízió rende­lésére „Filmleckét” forgatnak Radnóti Miklósról és Móricz Zsigmondról is. Javában dolgoznak a régi sorozatok felújításán — figyelembe véve a tan­anyag-csökkentést. Számos eddigi mű­sor — a VI—VII. osztályos élővilág, a vn-es kémia — lekerül a képernyő­ről, csak azok maradnak továbbra is használatban, amelyek ma is aktuá­lisak. Szegedi pedagógusok közreműködé­sével módszertani kutatómunka indult meg annak felderítésére, hogyan le­het az Iskolatelevíziót még inkább összekapcsolni az úgynevezett prog­ramozott oktatással, vagyis hogyan lehet a passzív néző-gyerekekből ak­tív, cselekvő közönséget kialakítani. Éppen ezért az Élővilág anyaghoz programlapokat készítettek, amelyet az ország különböző tájain élő ezer tanuló között osztottak szét. A következő év első felében az V. osztályos földrajzból készül 16 részes sorozat. Az új filmesztétika sorozat „Bevezetés a filmelemzésbe” címmel kerül a tanulók elé, sűrítetten, még az első félév folyamán. * Az Iskolatelevízió bekapcsolódik a Magyar Üttörő Szövetség, az Országos Pedagógiai Intézet, a Művelődésügyi Minisztérium által meghirdetett szak­tárgyai versenyekbe is. Közvetlenül segítséget adnak a gyerekeknek reál­tárgyakban a csapatversenyek előké­születeihez, majd a járási, megyei döntők napján bemutatják a feladat megoldását. Balogh Jenő professzor irányításá­val 30 részes, színes fimsorozatot ké­szítettek A látás hatalma címmel, amely a látás anatómiai, pszichológiai alapjaitól követi nyomon az esztétikai Ízlés kialakulását. (MTI) Gyorsabban! Magasabbra! — Mit szerettek a legjobban csinálni — kérdeztem a bethlen- városi óvodásoktól. — Futni, labdázni, tornázni, úszni, mászni — kiáltják lelke­sülten. Kozák Imréné óvónő bizonyít­ja hogy kivétel nélkül mindegyik gyerek szereti a játékos testmoz­gást. Gyakran rendeznek házi versenyeket és tervszerűen fog­lalkoznak a kicsinyek ügyesítésé- vel, erősítésével. Az ő kezdemé­nyezésükre rendezték meg az óvodások olimpiáját. Igaz, hogy annyira lekötötte őket a szerve­zés sok gondja, hogy a bethlen- városi „versenyzők” felkészítésé­re már nem jutott idő. Így győ­zelem nélkül tértek haza a ve­télkedőről. Nem bánják mert eb­ben a korcsoportban valóban a részvétel a fontos. Maga is atletizált, úszott, Ko- zákné ezért nagyon örül a kicsi­nyek érdeklődésének. „Nagy ered­ményekkel ugyan nem büszkél­kedhetek — mondja —, de lega­lább hasznos tanácsokkal segít­hetem a kicsinyeket.” Természe­tesen a többi óvó néni — kollégái — is a minél több mozgásra biz­tatja az apróságokat. Kedvünkért dobó- és mászó­versenyt rögtönöztek. A sok in­duló miatt elődöntőket kellett be­iktatni. Így is alig fértek egy­mástól. Aki lemaradt, nem bán­kódott. Legközelebb majd jobban igyekszik. Valósággal kinyílnak a gyere­kek, amikor birtokba vehetik az ötletesen, gazdagon felszerelt sportudvart. Feltétlenül írja meg — arra kér búcsúzóul Kozák Im­réné —, hogy a Kecskeméti Ba­romfifeldolgozó Vállalattól sok felszerelést kaptunk. Strecskó Er­zsébet gondnok az összekötő a „kívánságok” és az óhajokat tel­jesítő szocialista brigádok között. Ha megjelenik az óvodában a ki­csinyek egy percre még a labdá- zást is félbeszakítják, hogy oda­fussanak hozzá. Heltai — Pásztor Kecskeméti zenekar Gyulán GAZDAG VÁLASZTÉK ISKOLAKÖPENYEKBŐL A napokban jelent meg a Művelődésügyi Minisztérium ren­delkezése, amely az új Rendtartás alapján a középiskolákban kötelezővé tette, az általános iskolákban pedig ajánlja a kö­peny viselését. A kecskeméti megyei munkás- őrzenekar tagjai augusztusban egy héten keresztül Gyulán tar­tózkodtak; a vár melletti román kollégiumban laktak. A tartalmas pihenés és szórakozás mellett na­ponta színpadra léptek. Muzsiká­jukkal gyönyörködtették a kedves gyulaiakat. Ez volt a tizenegye­dik nyári táborozásuk. A Jámbor Pál zenekarvezető és Keresztes Ferenc karnagy ve­zetésével működő együttesnek je­lenleg huszonnégy tagja van. Valamennyien részt vettek a to­vábbképzésüket is szolgáló gyu­lai kiránduláson. Felléptek mű­velődési intézményben, szabad­téri színpadon, s elmentek üzem­be is, ahol ajándékhangversenyt adtak az ott dolgozóknak. Különösen emlékezetes marad számukra az a fellépés, amikor egy nemzetközi úszóverseny al­kalmával tizennégy ország fiatal sportolóinak zenéltek. Hogy milyen szeretettel fogadják őket évről évre, bizonyítja az a napokban kapott levél is, mely­nek aláírója Székely Jánosné művelődésügyi osztályvezető. Íme, egy részlet belőle: „Több éven keresztül nyaranta egy-egy hetet városunkban töltött az önök fúvószenekara. Az évek során gyümölcsöző kapcsolat alakult ki a zenekar és az itteni művelő­dési szervek között. Itt-tartózkodá- suk városunk kuturális program­jának mindig kellemes és feleme­lő színfoltja volt.” V. M. A Könnyűipari Minisztérium tájékoztatása szerint 50 darabos modellkollekciót állítottak ösz- ísze, amelyet pedagógusok, diá­kok, kereskedelmi és ipari szak­emberek előtt mutattak be. Az alapanyag-szállítók idejében gon­doskodtak szintetikus műszál, il­letve pamut kelméről, s így idő­ben láthattak munkához a kon­fekcióipari üzemek. Köztiig a leg­nagyobb, a Szegedi Ruhagyár az első negyedévben kapta a felada­tot: 550 ezer iskolaköpenyt varr- jon az idén. Mivel jellemző sze­zonáruról volt szó, a lehetséges kapacitások gondos felmérése után külön, úgynevezett köpeny­programot készítettek . Ennek megfelelően június végéig 380 ezer iskolaköpenyt készítettek el. A ruházati kereskedelmet sem érte váratlanul az intézkedés. Az 1973-74-es tanévre 700 ezer kö­penyt rendelt a kereskedelem, an­nak ellenére, hogy tavaly egész évben 480 ezer fogyott. Fiúkö­penyből 120 ezret adtak el, most ennek a kétszeresét hozzák for­galomba. A megrendelt mennyi­ségből augusztus közepéig 630 ezer már forgalomba került, köz­te százezer hurkolt praktilon kö­peny, mely csak a Centrum áru­házakban kapható. Tanévnyitás a A Kecskeméti Állami Zeneis­kola — az elmúlt évekhez ha­sonlóan — rövid hangverseny­nyel egybekötött ünnepélyen nyitja meg a tanévet szeptember 4-én, kedden délután 6 órakor a Piarista Gimnázium dísztermé­ben. Ezen Bálint Mária hegedű­művésznő (Budapest) Beethoven hegedűversenyének első tételét adja elő. Az iskolaköpenyek ellátásával kapcsolatban a Bács-Kiskun me­gyei Ruházati Kereskedelmi Vál­lalat arról tájékoztatta lapunkat, hogy tavaly 6200 köpenyt adtak el a bajai, kecskeméti, kiskun­félegyházi, kalocsai és kiskunha­lasi gyermekruházati boltokban. Az 1973-74-es tanévre 9600 kö­penyt rendeltek meg. Ebből ed­dig 7200 köpenyt szállítottak a boltoknak, 2400 pedig szeptem­ber első napjaiban kerül a bol­tokba. A jelenlegi kínálat megfe­lelő, bár fiú-iskolaköpenyből pil­lanatnyilag nem tudják kielégí­teni az igényeket. A Kecskeméti Centrum Áru­házban elmondták, hogy június elseje óta több mint 3 ezer prak­tilon iskolaköpenyt adtak el. A Centrum Nagykereskedelmi Vál­lalattól 30 százalékkal több kö­penyt rendeltek, mint tavaly. Az igényeket maradéktalanul ki tud­ják elégíteni, csupán a nagyobb fiúköpenyekből van pillanatnyi­lag hiány. A Kecskeméti Alföld Áruház is megfelelően felkészült a for­galomra, eddig 2 ezer iskolakö­penyt adtak el. Jelenleg 4-500 műszálas köpeny közül választ­hatnak a vásárlók. T. L. zeneiskolában Ugyancsak kedden délelőtt 9- kor és délután 3-kor pótfelvételi vizsgákat és pótbeírásokat tarta­nak az új tanévre az iskola Er­kel utcai épületében. Az eddigi leninvárosi és széchenyvárosi ki­helyezett tagozatok mellett az újonnan épült hunyadivárosi ál­talános iskolában is tervezik ze­nei előképző megindítását. HOBBY-JÁRMÜ LÉGCSAVARRAL • Különleges járművet épített Bóza József, a Repülőgépes Növény­védő Állomás repülőtechnikusa. A 160 lóerős repülőgépmotorra szerelt légcsavar mozgatja a szárazföldre, mocsaras területre, havas terepre és a vízre tervezett négyszemélyes járművet. A több éltű jármű szárazföldi sebessége óránként 120—130 kilométer. A képen: A különleges jármű futópróbája. (MTI foto: Bajkor József felvétele—KS.) • Kongresszus — teljes rendben. Pekingben augusztus 24—28. között megtartotta X. kongresszusát a Kínai Kommunista Párt. A kongresz- szus elnökségében (balról jobbra) Vang Hung-ven, Mao Ce-tung pártelnök, és Csou En-laj miniszterelnök. , (Foto: Üj-Kína — AP—MTI—KS) • Losonczi Pál üdvözlő távirata Kadhafinak. Líbia nemzeti ün­nepe alkalmából Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke táviratban üdvözölte Maummar Kadhafit, a Líbiai Arab Köztársaság Forradal-; mi Parancsnoki Tanácsának elnökét. • Waldheim megérkezett Kairóba. Pénteken délután kétnapos lá­togatásra Kairóba érkezett Kurt Waldheim, az ENSZ főtitkára. A vi­lágszervezet vezetőjét a repülőtéren Hasszán El-Zajjat egyiptomi kül­ügyminiszter fogadta. O Kínai—pakisztáni találkozó. Csi Peng-íej kínai külügyminiszter pénteken fogadta a kínai látogatáson tartózkodó Aziz Ahmedet, Pa-i kisztán hadügyi és külügyi államminiszterét. A kínai hírügynökség jelentése szerint a találkozó szívélyes és baráti légkörben folyt le. • Megnyitották a „vízi” világbajnokságot. Kedvező időben, az öt­ezer nézőt befogadó belgrádi Tasmajdan uszodában péntek este meg­történt az úszó, műugró, műúszó és vízilabda-világbajnokság ünne­pélyes megnyitása. Kaszim Kusovics, a VB szervező bizottságának el­nöke és dr. Harold Henning, a Nemzetközi Űszószövetség amerikai elnöke tartott rövid beszédet, ezt követően Dzsemal Bijedics, a Ju­goszláv Szövetségi Végrehajtó Tanács elnöke átadta Tito elnök üd-; vözletét, s megnyitotta a világbajnokságot. Most már a sportolóké a főszerep, s ma délelőtt a Hollandia—Mexikó vízilabda-mérkőzéssel megkezdődhet a kilencnapos nagy parádé, amelyen 37 világbajnoki címet osztanak ki: 29-et úszásban, négyet műugrásban, hármat mű­úszásban és egyet a vízilabdában. • Döntőben a magyar evezősnyolcas. A moszkvai férfi evezős Európa-bajnokságon pénteken reményfutamokat bonyolítottak le. A magyarok ezúttal is két számban voltak érdekelve: a kormányos nél­küli kettes első futamában a hajó csak 5. lett, így kiesett, a nyolcas viszont a Szovjetunió és Csehszlovákia mögött a 3. helyet szerezte meg, s ezzel bekerült a döntőbe. • Keresik a tengeralattjárót. Az írországi Cork partjaitól mintegy 180 kilométernyire békaemberek próbálják megközelíteni a viharos tenger medrében rekedt Pisees III. nevű mini tengeralattjárót. (Telefoto — AP—MTI—KS) ABSZOLÚT FUTBALL (A Polish Weekly-ből.) PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Preiszinger András igazgató Szerkesztőség és kiadóhivatal: 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/a Teiefon: 12-619, 12-516 (központi): 11.709, 11-122, Telexszám: 224609 bmlv h Terjeszti: a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj: havi 20,— forint Postautalványon, valamint átutalással a KHI 215—95162 jelzőszámlára. Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással 6001 Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. Telefon: 13-729 Igazgató: Ablaka István Index: 25Q£5 Lapzártakor érkezett

Next

/
Thumbnails
Contents