Petőfi Népe, 1973. szeptember (28. évfolyam, 204-229. szám)
1973-09-30 / 229. szám
4 • PETŐFI NÉPE 9 1973. szeptember 30. / A SOLTI PINCÉK „Ez az utolsó solti bíró botja volt. S e pálinkás butelka a nagyapámé. Itt van ez a váza: babot tartottak benne a régiek. Egy vödröt kért érte a volt gazdája, amikor elcsaltam tőle. Nézzék ezeket a köcsögöket, vedreket, korsókat! Ezt a mán- golót. rokkát, béklyót, meg a köpülót! Mind-mind érdemes megőrizni; mesélnek majd egykor az utánunk jövőknek.’' A lenti szavakat Szabó István, Solt Község Tanácsának Átkára mondta, amikor a községgel ismerkedtünk. És hozzátette még, hogy az a vágya: legyen egyszer egy falumúzeum Solton, amilyen Csávolyon, Patajon meg Hartán van. Arra az időre őrzi ezeket a tárgyakat, óvó szeretettel. Amikor később a község egyik szépségét-ékes- ségét, a Szőlőhegyet nézegettük gyönyörködve, mikor az őszbe, hajló vidék színeit, pompáját magunkba szívtuk, azt kérdeztem: miért ne lehetne éppen itt, az ötszáznál több pincéből egyel erre a célra felhasználni? A titkár azt válaszolta, hogy erre már ő is gondolt, nem egyszer. Itt, ahol a hagyomány szerint Árpád, fia, Solt (Zsolt) várat építtetett, s hol sokáig — mint egyik királyi vármegye központjában — az akkori időkhöz képest változatos élet folyt, múltat idéznek ezek a fehér falú, nádfedeles pincék. Romantikus zugok, meghitt sarkok,' kedves, kicsi fészkek húzódnak meg az öreg fák között, titokzatos, suttogó szellők járnak a hallgatag' falak, az -idővel, időjárással dacoló tetők között. . . A pincék elé — és fölé — épített nádtetős présházakban szerényen meghúzódnak a kádak, darálók, prések, a javításra váró vagy frissen elkészült hordók, kicsik és egészen nagyok, s a különféle szerszámok, eszközök, az ember hű segítői faradhatatlan munkájában. Egy-két apró asztal, néhány szék, pad mindegyikben, hogy megpihenjen a gazda nehéz munkája közben vagy, ha betér a vándor, hellyel kínálhassa a szíves marasztalás, leöblíteni jó solti borral az út porát. (Pásztor Zoltán felvételei.) A solti pincék! Öregek és kedvesek, szemet-lel- ket gyönyörködtetőek, amint a „négy’ oldalában megbújnak csendesen egymás mellett, hogy ne csak a szemnek adjanak élményt, hanem hű társai legyenek a dolgos emberi kéznek! Volt idő, amikor egyesek halálra ítélték őket, de ők dacolnak az elmúlással, s szorgos gazdáik segítik is őket ebben. Szépítik, javítják egyre alkalmasabba teszik őket az életre. Az ember örömére és haszSzennyeződő szőkébb hazánk Természeti környezetünket — a vizet, a levegőt, a talajt, az élővilágot — évezredek tóta, lényegében a civilizáció hajnalától fogva szennyezzük és pusztítjuk, körforgásába foly- onosan és előre ki nem számítható . károkat okozva avatkozunk be. Mégis, a folyamat nyomonkísérése, egészen az elmúlt évtized végéig, világviszonylatban is néhány száz tudós kutatási területére zsugorodott. ; A 70-es évtized elején egyszeriben nyugtaf lanítóan „divatos” téma lett a környezetvédelem: a tömegtájékoztatás naponta hírt ad a riasztó tények sokaságáról. így nemcsak a szennyeződés, de az odafigyelés is kezd világr méretűvé válni. Márcsak azért is, mert a környezetrontás következményei mind gyakrabban érnek el hozzánk. Szemünk előtt zajlik a folyamat, amelynek végkifejletét nem látjuk. Az emberiséget ma már a megmaradás parancsa szólítja fel hatékony és átfogó védelmi intézkedésekre. Ez utóbbihoz akkor kapcsolódhatunk hasznosan, ha elsősorban a „saját portánkon” tekintünk szét. A Bács megyei bioszféra, a két folyó között, már rég nem érintetlen, idillikus sziget. .. I. Füst, por, fluórgáz MTyen levegőt lélegeznek a kecskemétiek? Kéznél volna a vigasz, miszerint nem rosszabbat, mint a hasonló nagyságrendű városok — nagyjából a megyeszékhelyek — legtöbbjének lakói. Ezzel azonban nem jutunk messzire. Konkrétabb elemzésre van szükség. Füst, gáz, por, korom — évszakonként változó mennyiségben, ám. voltaképp állandóan jelenlevő szennyező anyagok. Kétségkívül, hogy a téli időszakban a füst,a meghatározó, épp úgy, mint nyáron a por. Az új lakótelepek már „átálltak” a földgázüzemre. De a városközpont, ideértve a Széchényi téri tömböt, továbbra is hagyományos füstjét okádja a bioszférába. A jelenség közismert, nem igényel különösebb részletezést. Talán a következmény is? Az orvosi rendelőkben emelkedőben vannak a légzőszervi panaszok. A kecskeméti csecsemők a nyáron is D-vitamint kapnak; porszemcsék billióin törnek meg az ibolyántúli sugarak. Némely vélekedés “szerint a kecskeméti” tehenek teje is kevesebb D-vitamint tartalmaz, mint a távolabbi falvakban tartottaké. Két évvel ezelőtt a város több pontján mérték a porszennyeződést. Eszerint a Nagytemplom környékén négyzetkilométerenként és évenként 359 tonna por nehezedik a bioszférára, az itt Iákök és a járókelők tüdőpórusaira. Ugyanez a Leninvárosban: 278 tonna. A megengedett mérték: 150 tonna. Évtizedekkel korábban még főleg a pusztai szelek sodortak homokfelhőket a város fölé. Ma inkább a hiányos és korszerűtlen útburkolat, s ezzel összefüggésben az. úttisztítás megoldatlan gépesítése telíti porral a kecskeméti levegőt. Az úttisztítás oroszlánrésze mostanság is arra á mintegy húsz utcaseprőre hárul, * akiknek átlagos életkora meghaladja a 65 évet. A tisztítandó 9 A ZIM fluórszürö berendezése. A kísérletek nem biztatnak megnyugtató megoldással. útfelület: 600 ezer négyzetméter. A kecskeméti levegő rontásában az üzemek közül messze a Zománcipari Művek gyáregysége a „legproduktívabb”. A zománcpor gyártásánál fluorvegyületek — fluorid és fluorhidrogén — szabadulnak fel, s a terjengő gáz elönti nemcsak a Leninvárost, de a környező kerületeket is. Nem beszélve most arról, hogy a fluorgáz súlyos munkahelyi ártalomként is jelentkezik, az üzem falain kívül a légnemű vegyianyagok csaknem tízezer ember egészségét veszélyeztetik. A levegő megengedett fluorhidrogén- tartalma 0,0013—0,005 milligramm légköbméterenként, a mért szeny- nyezés ugyanakkor 0,58—0,79 milligramm. A felhalmozódás a megengedett felső határértéknek több mint a százszorosa! Hasonló az arány a fluorid felhalmozódását illetően is. A fluorvegyületek a csontozatban és a fogazatban okoznak maradandó károsodást. A legszilárdabb anyagokat. így például az .üvegeket , is megtámadják. A le- ninvárosi házak lépcsőházi ablakai már-már tejüveggé hnmá- lyosultak. A zománcpor gyártása az elmúlt tíz éveben a korábbinak a sokszorosára növekedett; ebből az anyagból az egész ország igényét innen látják el. A bővítmény üzembe helyezésére vonatkozóan a ZIM máig sem kért en- gadélyt a városi hatóságoktól. Annak ^megakadályozása, hogy a fluorvegyületek a szabadba távozzanak, jogos és indokolt követelmény. Ügy a lakosság, mint a hatóság részéről. Legutóbb a Városi tanács vb — nem járulva hozzá dr. Horgos Gyula, kohó- és gépipari miniszter halasztási kérelméhez sem — úgy foglalt állást, hogy a ZIM ez év végéig készítse el a szennyeződés megszüntetésére vonatkozó terveket, a jövő év végéig pedig helyezze üzembe a szűrőberendezést. Az eddig szűrési kísérletek ugyanis nem vezettek eredményre. Egyes vélemények szerint a további berendezések sem kecsegtetnek sok reménnyel. Optimális hatásfokú szűrés esetén is legfeljebb 96 " ,,-os gázlekötést lehet elérni, s így a kiáramló szeny- nyezőanyagok még mindig 4—5- szörös mértékben haladják túl a megengedett értékeket. Ám legalább ennyire kilátástalanná teszi a szűrést az a körülmény, hogy a berendezés működtetése napi 80 ezer forint plusz kiadást ró a vállalat nyakába. Éz a költségkihatás a megoldásra való őszinte törekvést is zárójelbe teszi. Megoldásként nem marad más, mint a légszennyező üzemrész kitelepítése. Ha a vállalatfejlesztési alapjából ilyenre nem futja, a kpzpontl támogatás csatornáinak is meg kell nyílniuk. További kérdés, hogy ez jelenthet-e végleges megoldást. Kitelepítés esetén az üzem a mezőgazdasági termelés övezetébe kerül, s a tápláléklánc közvetítésével a fluorvegyületek újra csak az emberi szervezetben „kötnek aí . Ha nem is vegyi ártalomként, de közérzetet rontó, kellemetlen tényezőként érzékeljük a Kecskeméti Konzervgyár I-es teleperői áradó hagymaszagot. Ez a szenyeződés azonban már nem- csak a megyeszékhely „privilégiuma”. A solti ÁTEV orrcsik- landozó bűze az utóbbi időben csak azért mérséklődött, mert maga a termelés is visszaesett. Legutóbb a félegyházi — szövetkezetek által szervezett — háztáji libahizlalás váltott ki országos sajtóvitát. A következtetéseket. azok vonták le helyesen, akik a gazdasági hatékonyság mellett „ a környezetvédelmi megfontolások felett sem siklottak el. Ez különben bármely ipari és mezőgazdasági eredetű környezetszennyeződésre egyaránt vonatkozik. Hatvani Dániel (Folytatjuk) Sorstragédia A z első világháború elején, úgy jtörülbelül 1915-ben árván maradt egy kisfiú az akkori Magyarország északi részenek egy kis községében. Vatga Gyulának hívták a gyereket, akit azután pártfogásába vett a falu népe és felnevelt. Sajnos, á nevelésnek éppen a legfontosabb tényezője, az iskola maradt ki, illetve abból mindössze két elemit végzett a fiú. Aztán libapásztor, kiscseléd • béres lett belőle. Élete, sorsa a továbbiakban tanyákon, legelőkön, tarlókon, szőlőkben, kukoricatáblákon folyt tovább, s mindig a mások akarata szerint kellett cselekednie. Így aztán a felnőtt ember már teljesen önállóban, akarat és cél nélkül tengődő férfi.lett. Betöltötte már huszadik évét, amikor béresnek szegődött Tok Győzőhöz, akihez aztán olyan erős szálakkal kötődött, hogy most, hatvankét éves korában sem szakadt még el tőle. Neki ma is ő a parancsoló, a gazda, noha Tok Győző már régen csak úgy tekinti. Varga Gyulát, mint olyap embert, akit gyámolítani, segíteni, támogatni kell. A gazda és bérese 1939-ben Szabadszállásra költözött, s ma is ott él. Varga Gyula elmondta a tárgyaláson, hogy jól érezte magát Tok Győzőéknél, elégedett volt, dolgozott, semmiben nem szenvedett hiányt. A gazda megbecsülte, s nem úgy bánt vele, mint a béresével, hanem, mint a család egyik tagjával. Elérkezett I960, amikor Tok Győző belépett a szabadszállási termelőszövetkezetbe, s. természetesen követte példáját Varga Gyula is. Ö azonban, mint önálló munkára képteldh ember, hamarosan ott is hagyta a közös gazdaságot, hiszen nem tudott beleilleszkedni a kollektívába, ő csak néhány hold földön, közvetlen irányítás alatt tudta elképzelni az életét. S ha a címben sorstragédiáról beszéltünk, akkor Varga Gyula életének ilyen alakulására, egyéniségének a gyerékkor szintjén történt megrekedésére, önállótlanságára, félénkségére, gondolunk. Arra hogy a két elemiben tanultakat is elfelejtette, s így szellemileg any- nyíra visszamardt, hogy ma már egy öt-hat éves gyerek is tájékozottabb, mint a 62 éves felnőtt Varga Gyula. Legnagyobb tragédia azonban mégis az, hogy a/hajdani árvagyerek jól érezte magát ebben a testi-lelki kiszolgáltatottságban, és soha nem ébredt fel benne az p természetes törekvés, hogy a maga gazdája legyen: háza, lelesége, családja, gyermekei körében éljen. A legnagyobb emberi tragédia az, ha a szolga jól érzi magát a szolgaságban, ha mái a lehetséges legjobbnak tartja azt a közeget, amelyben legkevésbé arra van szükség, hogy embernek, önálló életre törekvő valakinek tartsa magát. Tok Győző ezért a legkevésbé sem hibáztatható. Számos tény bizonyítja, hogy éppen ő. a „gazda” törekedett nem egyszer arra, hogy elindítsa Varga Gyulát az önállóság útján. Amikor 25—26 éves volt a fiú, ő ajánlotta neki több ízben, hogy nősüljön meg, mert ez az élet rendje. Legyen felesége, majd gyereke. Varga Gyula azonban erre soha nem gondolt, meg sem lordult a fejében. Amikor kilépett a termelőszövetkezetből, Tok Győző ismét segítségére sietett: vett neki egy k»s tanyát, szőlővel, ahol dolgozhatott, élhetett volna — mostmár önállóan. / ■f'jgy látszott, hogy Varga Gyula képes, lesz erre: jószágokat tartott, ^ marhákat hizlalt. Amikor leadta az állatokat, nem egy esetben 10—15 ezer forintot is kapott a kezébe. Az önállóságnak ezek a látszatai azonban hamarosan összeomlottak, s a következmények mely összefüggésbe hozhatók gyermek- és serdülőkora cselédéveivel. Tanyája szomszédságában lakott a kilencvenéves Bognár Mihály, egy nagy akaratú kiskun aggastyán, aki egyedül élt. De nem sokkai azután, hogy Varga a tanyába költözött, az öreg magához vett egy 26 éves lányt, aki segített a háztartásban. A lány Bognár Mihály tanyája udvarán egy különálló épületben lakott. Megtudta, hogy Varga Gyula nagy pénzeket vesz fel az állatokért, s úgy gondolta, behálózza az egyedül álló, embert, mert a pénz neki is jól jött volna. Jellemző, hogy nem Varga Gyulának, hanem Tok Győzőnek írt, s arra kérte, engedje meg, hogy oda költözzön Gyula bácsihoz, mert ő nagyon szereti ezt az embert. A dolog vége az lett, hogy Varga Gyula költözött a lányhoz, bár erről ismerősei, szomszédai igyekeztek lebeszélni. A lány aztán már könnyű helyzetben volt. Ügyszólván minden pénzt kicsalt az idős Varga Gyulától, aki nem ezt látta a szokatlan szituációban, hanem meghatódott attól, hogv ő tartozik valakihez, asszonya van, méghozzá fiatal. Főz neki. időnként mos rá. ragaszkodik hozzá. Elképzelhető, mit jelentett mindez annak, akinek soha nem volt társa, aki a családot csak kívülről látta, ismerte mindig. Azt eleinte nem tudta, hogy a lány alkalmi vendégeket fogad, s megdöbbent, amikor időnként elkergette, kizárta, majd egyszer meg is verte. Akkor ugyanis már nem volt pénz. A megrendült Varga Gyula nem akarta elhinni ezt á hirtelen fordulatot, s időnként mégis átment a lányhoz, illetve át akart menni. így többek között 1973. május 8-an az alkonyati órákban is erre szánta el magát. Azt nem tudta, hogy a lány közben már telebeszélte Bognár Mihály fejét azzal, hogy miért küldte el Vargát: rosszindulatú ember, elvitte a talicskát is, de csak később hozta vissza, mint igéi te stb. A 90 éves aggastyán hitt a lánynak, akit 13 éves kora óta ismert. így aztán, amikor Varga Gyula elindult Bognár tanyája felé. ott már ellenséges hangulat várta. Útközben magához vett egy szőlőkarót, de ezzel semmi célja nem volt. A lány házának ajtaja zárva, ablaka lefüggönyözve. Bognár Mihály meghallotta, hogy az udvaron van valaki. Ö is felvett egv kisbabát és kiment. Látta, hogy Varga Gyula az. __ Mit keresel itt, te csavargó? Azonnal takarodj innen, semmi s zükség nincs itten rád! — Mér mond nekem ilyeneket Miska bátyám. Akkor nem voltam csavargó»amikor fát vágtam, jószágot etettem itt magánál? Az öreg még mondott valamit, de Varga Gyula oda ment hozzá, a baltát kivette a kezéből, s a szőlőkaróval, jó nagy erővel fejbe vágta az öreg embert, de az nem esett össze, hanem megfordult és bement a konyhába. Varga Gyula utána eredt és hátulról újra nagy erővel lesújtott. Az idős Bognár összeesett és két órán belül meghalt. Vargát elfogta a rendőrség, letartóztatták. Tettét beismerte, cselekedetét megbánta. Miért ütötte agyon Varga Gyula Bognár Mihályt? Konkrétan, tényekkel megerősítve ezt nem lehet tudni. De valószínűleg azért, mert a csalódás, amit a lány okozott neki, már eddig is kiforgatta sokszínűnek aligha nevezhető lelki világából. S amikor az öreg sértegetni kezdte őt. aki egész életében a becsületet tartotta a legfontosabbnak, a másik ember tisztelete volt előtte az erkölcs netovábbja — ezzel betelt a pohár. Elszabadultak ösztönei, indulatai. Nem tudhatta sem ő. sem az öreg Bognár Mihály, hogy mindketten a lány hálójában vergődnek, s azt sem tudhatta a 90 éves férfi és a 26 éves lány, hogy Varga Gyulával — noha igen egyszerű ember — nem lehet, nem szabad játszani, őt nem szabad alaptalanul sértegetni, gúnyolni... A/Jindezek ellenére Varga Gyulát bűnösnek mondta ki a megyei bíróság emberölés bűntettében. s ezért nyolcévi szabadságvesztésre ítélte. Enyhítő körülményként értékelte azt, hogy Varga Gyula 62 éves koráig büntetve nem volt. sorsa az átlagosnál is nehezebb már-már kegyetlen, s ő maga is beteg. Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, a vádlott és védője fellebbeztek. Gál Sándor
