Petőfi Népe, 1973. szeptember (28. évfolyam, 204-229. szám)

1973-09-30 / 229. szám

MŰVELŐDÉS • IRODALOM • M Ű V ESZE T • IRODALOM

*

Vi.

IY1 U V E S Z K I

Pablo Neruda

ÉJSZAKA

Szeretnék nem álmqdni, mit se tudni. Ki tanít meg nem-lenni engem, hogy éljek s mégse kelljen élnem?

Hogyan folyik folyvást a víz?

Kövek fölött milyen az égbolt?

Mozdulatlannak lenni, míg a sors forgása megszakad, s aztán friss szigettengerek szelében újra útra kel.

Mozdulatlan, titokban élni, akár egy földalatti város, mely utcáiba belefáradt, amely elbújt a föld alá és létezéséről senki sem tud, nincsen keze, se boltjai, csupán önnön csendjéből él.

Láthatatlannak lenni olykor, szavak nélkül beszélni, csak egy-egy esőcseppre figyelni, csak egy árnyra, mely elsuhan.

MAGYAR BARÁTAINK — PABLO NERUDA

Bebörtönzött emberek, ezrek jajai, könyvmáglyák sötét lángjai, üldözöttek harci esküvései kísérték utolsó útjára a század egyik nagy költőjét, Pablo Nerudát. Múlhatatlan érdemeit semmilyen fondorlat nem homályosíthatja, híre, fénye a múló idővel csak növekszik. Versei új küzdelmekre mozgósítanak, lelkesítenek: anyagi erővé válnak.

A kecskemétiek most felidézik nyolc év előtti látogatását, amikor a Nemzetközi Lenin-békedúas költő Bács-Kiskun megye székhelyén? járt. Társaságában volt Miguel Angel Asturias, aki nem sokkal később Nobel-díjat kapott.

A látogatásról Balogh József kollégánk számolt be a Petőfi Népe, majd a Kiskunság hasábjain. Itteni élményeiket megörökítették a vendégek a Megkóstoltuk Magyarországot című, a Corvina kiadásában megjelent könyvben is. Ebből idézünk egy részletet és közöljük Pablo Neruda által fogalmazott, papírra vetett üzenet fényképmásolatát. A pontos fordítás: Kecskeméti magyar barátainkat testvéri szeretettel köszöntjük mi, világjáró, del-amerikai írók. Pablo Neruda (Chile) — Miguel Angel Asturias (Guetamala).

9 O ét* /

MIGUEL ANGEL ASTURIAS — PABLO NERUDA

Kecskemét felé

Ebédelni indulunk, átszeljük az'1 Alföldet, a „nagy alföldet” a Duna és a Tisza között. Nyárfák, jegenyék árnyékolják az utakat, falvak szállnak, fehéren, mint a jelhők, és a zöld Magyarország — kukorica, szőlők, veteményesek, szilvafák — kitárul parasztasszonyaival, ünneplő munkásaival, misére hívó templomaival. Vakító tisztaság. A mezőség földdel, homokkal, vízzel és emberekkel dolgozik. Ezeréves gémeskutak, hatalmas, ágas rúd, meg a kő, amely a vödröt húzza fel, áthatolhatatlan szalmatetők, ra- gyogó új épületek, minden makulátlan a szigorú nyári fényben.

Reile Géza, Kecskemét polgár- mestere fogad a főtérén. Kis farsangi menetben vonulnak az álarcosok, a világ régi maskarái, szultán és odaliszkok, huszárok csapata, rózsaékes kisasszonyok, kannibálok, tengerészek, boszorkányok, sőt, egy Petőfi is, csizmásán, bajszosán, feketébe öltözve, mint maga a költészet lelke a legnagyobb szerelmi, kalandban.

A polgármester invitál, kóstoljuk meg a vidék borait: Csillagos története van Kecskemét borainak, a homok aranyszínű gyümölcsének. A szőlők megfogták a pusztáról érkező homokhullámokat. A háború és a béke vágtái a kóborlás kedvét hagyták örökül a homoknak. Megkötni, de mivel? És egy lángeszű szőlőműves vesz- szőt ültetett oda, óvta, serkentette, gondozta, amíg csak a muskotály és a burgundi óriási töveket, pompás fürtöket nem nemzett és olyan borokat, amelynek ámbratüze ott ég ma is Magyar- ország szívében.

wmmmmmmm

könyvespolc Zákány Észtv Agycigművesség

A sorozat legújabb kötete ismerteti a kerúmiaművészet történetét és beavatja az olvasót a kerámiakészítés alapműveleteibe. A kötet részletes történelmi visszatekintése az i. e. 7000 évvel született agyagművészet általunk legjobban ismert „szülőföldjére”, Egyiptomiba és a „mezopotámiai művészet” színhelyére visz. Felsorolja az itt kialakult irányzatok jellemző vonásait, elemzi szépségüket, leírja a kerámiaké- szités technikájának fejlődését. Megismertet a kerámia alapanyagával. az anyaggal (Hogyan készül az edény?), ezután az előkészítés. a felrakás, a formálás, az égetés — részletes ismertetése következik. Áttekinti- az arabok kerámiaművészetét, amely megújítólag hatott Európa kerámiaművészetére. bemutatja a görög, perui, itáliai, a francia műhelyek, a magyar kerámiaművészet fejlődését, stílusjegyeit, végül a népi kerámia funkcionális és díszítő fajtáival, azok jellegzetességeivel ismertet meg.

A színes, érdekesen megírt kötetet 12 színes foto illusztrálja. Minden művészet iránt érdeklődőnek ajánlható.

BESZÉLGETÉS A KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ IGAZGATÓJÁVAL

„A színház jelen idejű

művészet”

Óiákat töltöttem a Katona Jó-> zsef Színház igazgatói irodájában, hogy minél hitelesebben mutathassam be Miszlay Istvánt, az új direktort.

Látni akartam munka közben, ezért korábban érkeztem a megbeszélt időpontnál. A napi postáját rendezte. Kinevezése óta néhányszor futólag találkoztunk, és csak most tűnt föl, hogy alig változott megismerkedésünk óta.

öt esztendeje mindketten részt vettünk a Katona József Társaság „Régi drámák mai színpadon” című vitaülésen. Felszólalását az értelem, a tapasztalat gyeplőivel kormányzott szenvedély jellemezte. Dinamizmusát, kezdeményező készségét tudatosan szorította a lehetőségek kereteibe. Figyeltem, ahogy’ tette a dolgát. Abban a korbán van — 43 esztendős —, amikor a férfiakon legfeljebb néhány ősz szál jelzi az idő múlását, meg a növekvő derékbőség.

öl ügyet intézett el harmincnegyven perc alatt. Partnerei szinte észrevétlenül átvették lé- nyegretörő stílusát. Megállapítottam, hogy a tetteket a szavak elé helyezi. Ellátja feladatokkal munkatársait, de annak még jobban örül. ha mindenki megtalálja saját munkaterületein a teendőket. .. Elvárja mindenkitől az ambíciót, de számon kéri, bevasalja a hozzáértést, a felelősséggel végzett munkát. Az effajta embereknek szokás az iram csökkentését javasolni. Felesleges, káros igyekezet. Ennek a típusnak ez az utazósebessége: csak így hasznosítható maradéktalanul a motorban rejlő energia.

Az Országos Filharmónia vidéki osztályának a vezetője időpontegyeztetésre hozta az új évad hangversenyprogramját. Az igazgató jólesően nyugtázta, hogy milyen átgondolt, színvonalas a tervezet. Gyorsan szót értettek. Premier előtti hétfőn általában nem lesz koncert a színházban.' Az egyik keddi játéknapra is átengedte Miszlay a színházat, mert nem akarta megfosztani Kecskemétet egv — máskor foelalt — jeles külföldi karmestertől. „Kodály Zoltán városában mindenkinek kötelessége a hangversenyek támogatása. Egy magyarnótaest kedvéért — mintha itt túl sok lenne — nem változtatnék a programon” — így indokolta elhatározását.

Bolgár filmesek a társulat eavik tagját kérték több forgatási nanra. Érveltek - könyörögtek. hadakoztak. Az igazgató udvariasan, de határozottan megtagadta hozzájárulását. ..Senki kedvéért nem kockáztathatom az. évadnyitó előadást. Máskor szívesen, szóljanak időben.”

Színészek szombat esti „hakni hoz” kérték beleegyezését. „Nincs kifogásom a ió brigádműsorok ellen, de előbb szeretném látni a műsort. Elvégre a színészek nemcsak önmagukat, hanem a színházat is képviselik.”

Kettesben maradtunk.

— Tolmács nélkül tárgyalt a bolgárokkal. Mikor tanult meg ilyen kitűnően oroszul?

— Két évig tanultam az Eötvös Loránd Tudományegyetem Lenin Intézetében. Kitűnő alapokat szereztem itt. Még két könyv fordításával is megbíztak akkoriban. Végül mégis átpártoltam a Színház- és Filmművészeti Főiskolához. Már orosházi gimnazistaként rendezőnek készültem, csak a bizonytalan pályától aggódó szüleim biztatására iratkoztam a bölcsészkarra.

Kitűnő tanárokkal ajándékozott meg jósorsom. A színész- pedagógia titkaira Nádasdy Kálmán tanított, a darabelemzésre Major Tamás. Marton Endre a képszerű, a színpadban való gondolkodást alapozta meg tanítványaiban.

— Hallottam arról, hogy sokat utazik, figyeli, hol tartanak másutt, szívós igyekezettel próbál tájékozódni. Merre járt, mit látott, tapasztalt?

— 1968—69-ben hosszú tanulmányúton voltam a Szovjetunióban. Hála orosz nyelvtudásomnak, alaposan elmélyíthettem ismereteimet az elsőrendű szovjet színházi műhelyekben. Párizsban megcsodálhattam Jean Vilar korszakos tevékenységét, a kaposvári Cid-rendezgs előtt leveleztem Gérard Filippe-vel, aki készségesen támogatott. Tanulmányoztam a környező országokban rendezett ünnepi játékokat. Voltam Krakkóban, Salzburgban, Avignonban, jugoszláv, csehszlovák, román, nyugat-németországi színházakban. Mindig arra gondoltam, hogy mi hasznosítható nálunk, a hazai körülmények között.

— Vidéken?

— Vállalom a vidéki minősítést. Csupán a tevékenység színhelyét jelzi. A mérce itt sem lehet más. Életem nagy részét vidéken töltöttem. Csorváson születtem, és csak az érettségi után kerültem néhány esztendőre a fővárosba. Kaposvárott kezdtem a pályát, majd Szolnok következett, és a szép csabai évek, ahol előbb rendező, majd főrendező, végül igazgató voltam.

— És Gyula?

— 1964 óta vagyok a gyulai nyári évad művészeti vezetője, vagyis a kezdettől. A környezet szinte kiáltott megfelelő hasznosítás után. A magyar nemzeti dráma mindig szívügyem volt. A múlt nélkül nincs jelen, nemhogy jövő. A kritika és a közönség egyaránt elismerte törekvéseinket.

— Hallottam, hogy néhány hete kitüntetést kapott a játékok szervezéséért, irányításáért. Gratulálok!

A Jászai-díjas rendező elhárította a dicséretet.

— Többeké az érdem. Jó közösség alakult ki.

— Milyen célokkal, elképzelésekkel fogott munkához Kecskeméten?

— Korszerű, népszerű színházat akarunk. Ez igény a prózai és zenés . művekre egyaránt érvényes. A korszerűséget elsősorban a bemutatandó művek gondolatisága, eszmeisége adja. Színházunk csak így lehet haté• Paláncz Ferenc és Pap Éva, a Gyulai Várszínház idei Hunyadi című bemutatóján. Rendezte: Miszlay István.

kony részese' a város, a megye kulturális életének.

Folytatni akarjuk azt a nagyszerű sorozatot, melyet elődeink kezdtek: nagy klasszikus alkotásokat huszadik századi, korszerű felfogásban mutatunk be. Azt keressük, hogy mit mondanak a mai embereknek.

Köztudott, hogy a színházak mindenütt keresik a maguk helyét, társadalmi feladatait. Ezért figyelemmel kísérjük a színházak megújulási folyamatát, a kísérletezést. Most, hogy több fiatal rendező és művész került a társulathoz, a „megújulás” nemcsak elképzelés. Kötelező érvényű igény.

— Lesz-e változás a műsorrendben?

— A prózai előadásszámot 18-ra emeljük! Megtartjuk az operett 25-ös átlagát. A hosz- szabb felkészüléstől minőségileg jobb, erőteljesebb előadásokat várunk. A program megvalósításához az eddiginél szélesebb körű propaganda szükséges. Közönségbázisunkat főként az ifjúság és az üzemi munkásság között kívánjuk gyarapítani.

— Köszönjük a bőséges tájékoztatást. Búcsúzóul azt kérdezzük, hogy munkájában mit tart a legfontosabbnak?

— A kompromisszumokat, az

elfásultságot, a közönyt kell száműzni magunkból. Az embernek csak egy élete van, és ha a színházat választotta hivatásának, élete értelmének, akkor szépen, igényesen kell élni közös ügyünkért, a színházművészet előrehaladásáért. Mindennél

előbrevaló az a felismerés, hogy a színház jelenidejű művészet. A kosztümös darabokból is a mának szóló tanulságokat kell felszikráztatni.

Heltai Nándor

T estamentum

tölt.

wmm

Régen jártál erre — köszönA környéken a legidősebb vadászként tartják számon. Az erdőn él. Ma már az erdei szállások népe igencsak megritkult, szívesebben laknak kényelmesen a falvakban, városokban. Munkára kiszállítják őket az erdészet teherautói. Ö az erdőt választotta végérvényesen. Ez az ő világa gyermekkora óta.

Régen ismerem. Erdei kószálásaim során mindig felkeresem, útbaejtem házát. Derűs és bölcs nyugalma gondűző hatással volt mindig rám. Olyan mint az erdő. Egyszerűségében is fenséges. Az erdei emberek erősek és szívósak. Ilyen volt ő, és ilyennek tűnik most is. Hetvenéves.

Nála ülök mostr a vadászházban. A hirtelen leszakadt vihar kergetett otthonáig. Eleinte köny- nyű kis szellő borzolta meg az

erdő etejét és zörgetett tova néhány korán száradt levelet, majd gyűlni- kezdtek a felhők, és feketeségük gomolyogva takarta el a ragyogó napot. Hirtelen lett sötét. Az erősödő szél ránehezedett az erdőre, és a hatalmas fenyőszá- lak, tölgykoronák meghajoltak a súlya alatt. A sötétedő erdő szélén feltűnt a fehér rfalú vadászház és éppen jókor, mert az ég is megmordult, és egy-egy távoli sápadt villám is jelezte, hogy nagy idő készül. Mint mindig, most is barátságosan fogadott és örömmel ajánlotta házának védelmét a vihar elől.

Kint már tombolt a vihar, zengett, zúgott minden. Szives fogadtatására köszönő szavaimat elnyomta egy hatalmas csattanás, ■ amit veszedelmes morajlás követett, s nyomában özönvízszerű eső záporozott.

— Bizony, az ősszel — válaszoltam.

Lassan egy éve lesz — mondja, mint aki pontosan számon tartja a múló éveket.

Örülök, hogy jól van András bácsi — dicsérem a frisseségét.

— Nem is lenne szép, ha panaszkodnék, pedig a tél óta érzem az étiek súlyát — komolyodik el hirtelen. Csend ereszkedik közénk. Amikor ismét megszólal, már színesebb hangon folytatja.

— A télen egy hétig itt volt velem a kisunokám. Ö hozott egy kis vidámságot a házba. Tudtam egy kicsit uraskodni. Emlékszem az egyik napon szomorú fellegek borították az eget, kora délelőtt a hó is hullott. Ebédidő után az ablakhoz ültem, s néztem a havas tájat. Figyeltem a varjak röptét, az eget, amely lassan teljesen sötét lett. Lámpagyújtás után a kályha mellé húzódtam, és gyönyörködtem, hogy unokám milyen vidáman játszadozik a kis

kölyökvizslával. Egyszercsak érzem, hogy ingem alá került egy bolha, s ahogy sétált úgy tűnt, mintha legalább egy tucat lett volna rajtam. Ingem ledobva kerestem a pimaszt, de nem láttam, nem találtam.

— Marikám! Kisunokám! — szóltam. — Gyere segíts! S Marika a kis csöpp, rögtön szaladt, s már kiáltotta is.

— Nagyapó! Ott van! Ott, a nagyráncban sétál! Fogd meg! Es én megfogtam, összeroppan- tottam. Unokám csak nevetett.

— Elugrott! Nagyapó! Te nem bolhát öltél, csak a nyomát...

kacagta ügyetlenségemet. Nevetése nem volt bántó, mégis szíven ütött. Hogy én bolha nyomát öltem meg? Később, amikor le- nyugcdlunk. sokáig hánytorog- tam, nem jött álom a szememre. Eszembe jutott az egész életem, minden ami volt... Az este a szememtől arasznyira ugrott el a bolha, pedig valamikor én voltam aki megmondta, hogy a szemén, vagy a fülén kap golyót a vad. Rég volt. Ma már a kanál is

nehéz, pedig egykor félkézzel dobtam odébb a rönköt. Az orvvadászt puskástól fogtam el. Addig hajszoltam, amíg könyörgött: Kegyelmezz! Ne űzz tovább... Most elnyugszom, mint a vénemberek. Lombvesztett, ágfosztott öreg tölgy vagyok, s az út csak egy felé vezet... Szívem békessége fennmarad lányaimban, erőm és tudásom a fiaimban. Feleségem már három éve a sírban, s a szerelmem is vele ment. Semmim sincsen, csak én vagyok.

A testamentum könnyű lesz ...

Azt kívánom, hogy gyökerekkel átszőtt kertem rejtse a testemet, és minden emlékem legyen az erdőé, amiben fusson sok vad, de mindig csak jó vadász lője meg; a magból nőjenek új fák. Lombhulláskor lehullik a száraz é?. a levél, s avar lesz majd belőlük. Aztán eljön a tél, a szél meg^ a vihar, a havas csend és az erdőben csak a dőlő fák hangja roppan; majd én is elmegyek... De addig nyugodtan alszom, mint akinek már semmi dolga.

Csend, nagy néma csend telepedett ránk. Az öreg lehajtotta fejét. Az ablakon át pedig egyszerre aranyos napsugár tört be és fényesen táncolt á falon. Kint már elcsendesült az ég haragja, a fák ismét fényözönben fürde- nek és a lemenő nap sugarai meg-megtántorodnak a leveleken gyöngyöző esőcseppeken. Egyszer még felhangzik az erdőn a friss, élő lárma, a sokhangú madárdal. Kint állunk már a tornácon. Lassan az égbolt is szunnyadni kezd a hegyes és tágas, meleg völgyek felett. A szabad természetben elbámuló, városi kövek közé zárt ember itt kénytelen letenni a nagyról és kicsinyről, a bölcsről és a bolondról, a gazdagságról és szegénységről kialakított városias értékeléseiről. Egyetlen pillantás az égre, a földre, s lecsillapodik minden háborúságunk és tisztultabb belesebb meggyőződésre szelídít bennünket.

Alkonyat van, szép piros alkonyat.

Bíró József