Petőfi Népe, 1973. szeptember (28. évfolyam, 204-229. szám)

1973-09-30 / 229. szám

1973. szeptember 30. • PETŐFI NÉPE « 3 A SZAKMUNKÁSKÉPZÉS TEKINTÉLYE A munkaerő újratermelé­sével kapcsolatosan közismert az a közgazdasági tétel, amely sze­rint: „Munkaerőn, vagy munka­képességen azoknak a szellemi és fizikái képességeknek összes­ségét értjük, amelyek egy em­ber testi mivoltában, élő szemé­lyiségében adva vannak, s ame­lyeket mindannyiszor mozgásba hoz, «valahányszor valamilyen használati értéket termel.” A munkaerő fizikai képessé­gei a természeti törvények által nagyon meghatározottak, s nem kis mértékben az életkor előre­haladásához kötöttek. A munka­erő szellemi képességei, benne a szakismeretek már sokkal in­kább változtathatók, és a tudo­mányok fejlődésével szinte kor­látlanul növelhetők. Ez a körül­mény arra Hívja fel a figyelmet hogy bár a munkaképesség a fizikai és szellemi tényezők egy­sége, mégis a munkaképesség szellemi tényezőjére külön gon­dot lehet és kell fordítani. Te­hát a munkaerő újratermelése, illetve megújulása egyik ténye­zőként magában foglalja (ezt Marx a munkaerő személyes fo­gyasztásával kapcsolatban álla­pította meg) a dolgozó oktatását és képzését. Tekintettel arra, hogy a szo­cialista építés a munka termelé­kenységének állandó növekedését igényli, ez a növekedés a mun­kaerő nagyobb szakképzettsége révén lehetővé teszi a munkaerő intenzív, bővített újratermelését. A termelés fejlődése, a techni­ka színvonalának emelkedése meghatározza, hogy a különböző ágazatokban, különböző szak­mákban a különböző képzettség­gel rendelkező dolgozók milyen létszámára van szükség. A munkaerő kulturális-szakmai újratermelése társadalmi való­ság. Az emberi munka a tudás és tapasztalat felhalmozódását tételezi fel. Minden nemzedék­nek meg kell tanulnia az előző nemzedék ismereteit. A termelési eszközök fejlődése szükségessé teszi a termelőerők másik össze­tevőjének fejlődését is. Éppen ezért a szakmunkásképzés jelen­tősége világszerte, természetesen hazánkban is fokozódik. Erre utal a szakmunkásképzésnek az a hatalmas organizációja, amely­nek az egész országban, de a megyében is tanúi lehetünk. • Ahogyan belelapozunk a kecskeméti 607, Szakmunkásképp ző Intézet elmúlt évi vizsgaered­ményeiről készített jelentésbe, azt kell megállapítani, hogy a szakmunkások felkészültsége az előző évekhez viszonyítva jobb, színvonalasabb. Ezek a jelzők vo­natkoznak az elméleti és gyakor­lati felkészültségre egyaránt. Na­gyon lényeges az a megállapí­tás, hogy a szakismeret a leg­jobb eredményt mutató tantárgy és az is, hogy a gyakorlat és az elmélet kapcsolata észrevehető­en javult, ami lemérhető volt a gyakorlati feladatok átgondolt megoldásán is. Ez a megállapítás abban gyö­kerezik, hogy fokozatosan javul a szakmunkásképzés és ennek eredményeképpen a fiatalok szel­lemi és fizikai teljesítőképessé­ge. Egyszóval az eddiginél jobb emberanyag áll a munkásosztály utánpótlásának rendelkezésére. Ezt számadatok, is bizonyítják. Amíg az elmúlt évek vizsgaidő- szakában átlagosan ötvenen fe­lüli volt a bukottak száma, ad­dig júniusban (a 607-esbe) a vizs­gabizottságok elé került 619 szak­munkás-jelöltből mindössze ti­zenhat fő,- tehát 2,5 százalék nem felelt meg. Jelesen és kitűnően megfelelt 5,5 százalék, jó minősí­téssel 28 százalék. A többi a kö­zepesen megfelelt, illetve a meg­felelt kategóriába tartozik. A tapasztalatok tengelyében az áll, hogy összhangban az ál­talános társadalmi és a technikai fejlődés igényeivel, a szakmun­kásképzés egyre inkább lépést tart a korszerűséggel. A korsze­rűségnek ez az egyre inkább ki­tapintható tisztelete nagyobb na­gyobb rangot ad a szakmunkás- képzésnek, mint iskolai intéz­ménynek, de nagyobb rangot ad a szakmunkás személyé­nek is. Tehát rangosodott, a szakmunkások országosan több mint egymilliós tábora, ezzel együtt növekedett a munkásosz­tály társadalmi tekintélye és erő­södött vezető szerepe. . Hiszel) mindez egyben a szocialista épí­tés korszerű igényét is jelenti, ugyanis a szakmunkásképző in­tézetekben tanuló fiatalok tízez­reiből nemcsak dolgozni tudó szakembereket kell nevelni a népgazdaság számára, hanem olyan, embereket is, akik az in­tézetben és a - gyakorlati munka során elsajátított értékeket ké­pesek aktív módon felhasználni, szocialista gondolkokdásuk és er­kölcsük fejlesztésére, munkásön­tudatok izmosítására, érzelmeik szabályozására, ízlésük és visel­kedésük fejlesztésére, egész élet­vitelük alakítására. Ez utóbbi annál is inkább hangsúlyozan­dó, mert egyes tapasztalatok arra utalnak, hogy bár a szak­mai felkészültség lényegesen emelkedett, de a napi politikai kérdésekben - való jártasság csak közepesen értékelhető. Tehát na­gyobb súlyt kell fektetni az ok­tatás társadalmi és politikai élet­tel kapcsolatos vonatkozásainak erősítésére. • Áttekintve a szakmunkás- képzés jelenlegi intézményeit, öröm tapasztalni azt a sokoldalú és a népgazdaság igényeivel lé­pést tartani akaró munkálko­dást, amelyet kifejtenek. Jó nyugtázni, hogy a szakmunkás- tanulók 60 százaléka már emelt szintű képzésben vesz részt, sőt annak elvégzése után — két éven át tovább tanulva —, szakközép­iskolai érettségi bizonyítványt is szerezhetnek. Tekintettel arra, hogy a megyében is erőteljesen fejlődő ipar egyes ágazatai nem tudják kivárni a fiatalon végzett szakmunkásokat, arra is van pél­da, hogy egyes üzemek (például a kecskeméti Fémmunkás Válla­lat) felnőttekkel végzett rövidített időtartamú szakmunkástanfolya- mot. Ennek persze az a feltétele, hogy szerződésben rögzítik a Végzés utáni két-három évig tar­tó üzemben maradást. Bizonyos, hogy ez a kezdeményezés széle­sedni fog, már annál is inkább, mert a szakmunkásképzés az új tanévben már a megyei tanács irányítása alá tartozik, amely közelebbről látva a megye ha­tárain belül levő ipar szakmun­kás-igényeit, az eddiginél jobb koordinációt biztosít. A szakmunkásképzéssel kap­csolatosan nem lehet elmenni szó nélkül amellett, hogy vaníiak — különösen a szolgáltatás te­rületén — olyan igények, ame­lyeket egyelőre nem tudunk ki­elégíteni. Szinte kihalófélben vannak a cipész, a bádogos, a késes, az órás, az üvegező, a gu-, mijavító, a bognár, a faesztergá­lyos, a kádár, szűcs, kéménysep­rő és tetőfedő szakmák. Bizo­nyos, hogy e téren is fel lehet kelteni az érdeklődést, hiszen mindezeket a szakmákat nem­csak a lakossági szolgáltatás, ha­nem az üzemek karbantartó rész­legei is igénylik. • összegezve tehát: gondjai­val együtt jó és fokozatosan fel­felé ívelő színvonalon halad a szakmunkásképzés, amelyet a társadalom jólesően nyugtáz. Üdvözlet az ünneplő Budapestnek A magyar népművészet színpompás seregszemléje a Nemzeti Galériában • Az előcsarnokban kalo­csai táncosnak öltözött babák fogadják a láto­gatót. / 1873-ban a Somogy megyei Fa- zekasdencsen, az akkor 29 éves Kiss István juhász borotvatartó dobozt faragott magának. Ugyan­abban az esztendőben, amikor az ügyeskezű juhász finom rajzú virágos á.gakkal, figurákkal tudó­sított saját gondolatairól, melyek elválaszthatatlanok voltak a kor­szak falusi gondolkodásától és ízlésétől, — Buda, Pest és Óbu­da Budapestté egyesült. Kiss Ist­ván bizonyára nem is álmondta, hogy a doboz nemcsak matuzsá­lemi életkort ér majd meg, ha­nem száz évvel később, amikor az ország 19 megyéje népművé­szeti kiállítással köszönti az egyesítést ünneplő fővárost, a ki­állítás plakátját, és katalógusát is az általa faragott borotvátok képe díszíti. A választás nem véletlenül, még csak nem is kifejezetten á kerek évszám miatt esett Kiss István faragására, amely finoman arra is céloz, hogy a nagyvárosi fejlődésének kezdetét ünneplő Budapestet, miért éppen népművé­szetük bemutatásával köszöntik a megyék? A mélyebb ok magában az ország történeti átalakulásá­ban kereshető: ugyanaz a fejlő­dési folyamat érlelte meg az egyesítést, ami országszerte ki- virágoztatía ä népművészetet.* ' A nézők maguk is meggyőződ­hetnek róla, hogy ilyen nagysza­bású bemutató még nem ölelte fel az elmúlt 100 esztendő nép­művészetét. Érthető tehát, hogy eltérve az általános szokástól, az idén nem hangversennyel kez­dődnek a budapesti művészeti hetek, hanem a megyék kiállí­tásával, a Magyar Nemzeti Ga­lériában. A kiállítás, témájában \a ma­gyar népművészet klasszikus, vi­rágzó korszakaira irányítja a fi­gyeimet, a tárgyak zöme a XIX. századból, illetve a századfordu­ló körüli évekből származik. Ezen az alapon állva bontódik fel az anyag 19 megyére, s a változatosság skáláját tovább szélesíti a teljesség igénye, vagyis, a paraszti élet parádés ünnepnapjai mellett, a minden­napok szép, egyszerű használati tárgyai is szót kérnek, s a falvak mellé felsorakoznak a mezőváro­sok, városok is — Szeged, Deb­recen, Veszprém, vagy Miskolc — melyek kézműves termékeikkel, híres vásáraikkal messzi környék paraszti ízlését formálták. A bejáratnál karikába összefo­gódzkodó, kalocsai népviseletbe felöltöztetett bábuk fogadják a látogatókat. A látvány meglepően élethű, s ezen nem is kell csodál­kozni: az öltöztetést a legszakér- tőbb kezű kalocsai asszonyok vé­gezték. Egyébként az egész kiál­lítás arról tanúskodik, hogy az összhang kitűnő volt a megvék és a főváros között. A 19 meevei múzeum összesen 42 vidéki gyűj­teményből küldött fel műtárgya­kat. A magyar múzeumügv tör­ténetében ilyen arányú közös vál­lalkozása a vidéki néprajzi g’””'- teményeknek még nem volt. ösz- szesen 3428 műtárgy került elő a raktárakból — java részét most láthatják először a nézők — és utazott fel Budapestre. Bács-Kiskun megyéből a kecs­keméti Katona József, a baiai Türr István, a kiskunfélegyházi Kiskun és a kalocsai Viskv Ká­roly Múzeum adott értékes mű­tárgyakat. sőt a többi megyéhez hason’óan közvetlen segítséget is a kiállítás megtervezéséhez és szakszerű összeállításához. Magáról a kiállításról oldalakat lehetne írni. Az anyag szemkáp- ráztatóan szép és olyan hatalmas, hogy kisebb országjárásnak is be­illik a megtekintése, még sem fárasztó, mert nem „helyi” tár­gyak halmozódnak egymás he- gyén-hátán, hanem hol ízléssel elrendezett s^obarészletek adnak ízelítőt a pai*aszti lakáskultúrá­ból, hol színpompás esküvői me­net „jön” velünk szemben, hol pedig a régi vásárok hangulata ejt rabul, a Szolnok megyei szűcs­mester sátrával, s a kolompárus gyékényre rakott, eladásra szánt árukészletével, vagy a debreceni mézeskalácsos és az ugyancsak idevalósi Mihalkó Zoltán kala­posmester sátrával. Bács-Kiskun megye Duna men­ti, bajai halásztanyát küldött szá­radó hálókkal, varsákkal. A ha­lászati munkaeszközök egyszerű szépsége mellett, a mezővárosi céhes mesterek tanult faragó­készsége érvényesül a kiskunfél­egyházi szélmolnárok malombe­rendezésein. A népművészet egy másik rétegét, a népies-vallásos plasztikát, szintén Kiskunfélegy­háza képviseli. A „Kiskun-Ma- donna”-sorozatnak nagy sikert jósolhatunk. Akik eddig csak kis szeletkéket csodálhattak meg a múlt század népművészetének „paraszt-rene­szánsz” virágzásából, most való­sággal tudományos felfedező út­ra indulhatnak! Mire mindent bejárnak, a pincétől a padlásig, a sárközi parádés szobától, a Nóe- rád megyei menyecske kék fű- tetlen hálókamrájáig, a Győr— Sporon megyei kékfestő műhely­től, a felföldi pásztorok kamrá­jáig, szinte teljes képet kannak a magyar népművészet történeti alakulásáról és rétegződéséről. A kiállítás hétfőn nyílt meg és november 25-ig tart nyitva, hét­fő kivételével mindennap 11-től 19 óráig. V. Zs. • Mohácsi busók. Kopjafák Foktőről. • Tolna megyei parasztszoba. W. D. • A bajai halászat eszközei. • Szűrök Baranyából. • Matyóföldi lakodalmas. Baranyai fehér gyászruhák. (Tóth Sándor felvételei) AZ ŐSZI MUNKÁK BIZTONSÁGÁRÓL Amikor a telexfelhívás szövegét megláttam az SZMT munkavédelmi felügyelője, Gróf István asz­talán, annak tartalmát már a megye minden állami gazdaságának igazgatója ismerte. Lévén a telex­üzenet olyan „telefon”, amely a feladással egy­idejűleg írásban érkezik meg a címzetthez- Az ér­tesítés tárgya: Pótkocsin történő személyszállítás. Hogy miért írunk erről a megyei lapban is, mikor a felhívás eljutott a címzetthez? Azért, mert az abban foglaltak ugyanúgy vonatkoznak a termelőszövetkezetekre is. Sőt még tovább, minden üzemre, vállalatra, ahol személyeket szállítanak. Azaz, hogy: csak kifogástalan stabilitású és a KRESZ-ben előírt felszerelésekkel — például rög­zített padokkal — ellátott pótkocsin lehet szemé­lyeket szállítani; ha nincs „D” kategóriájú jogo­sítvánnyal rendelkező személy, úgy az esetenkénti személyszállításnál meg kell követelni, hogy leg­alább ötéves gyakorlattal rendelkező egyén ve­zesse a vontatót; a személyeket rendszeresen szál­lító gépjárművezető számára egyébként kötelező a „D” kategóriájú jogosítvány. Bármennyire is magátólértetődőnek látszik, mégis hangsúlyozzuk, hogy a személyszállítást állandóan ellenőrizni keH. Hogy mennyire nem száraz Szabályokról, rendel­kezésekről van iít szó, melyeket elég csak „be­tanulni”, emlékeztetünk a Jakabszállás határában közelmúltban történt tömegszerencsétlenségre, amelynél — a szerencsétlenül jártakon kívül vég­eredményben mind a huszonkilenc szüretelőmun­kás életveszélyben volt. Mivel a gyakorlatban nem tartották be az elméletben talán megtanult óvó­rendszabályt. A nagy őszi betakarításnak még csak a kezdetén vagyunk. Akár a kukoricabetakarításnál akár a szüretelésnél tízezrek szállítására kerül ’ sor. Ha csupán az állami gazdaságokat vesszük példaként a náluk általában foglalkoztatott közel tizenhét- ezei ember száma kétszeresére nő a ránk következő hónap során. Standbeli dolgozóikon kívül alkalmi és időszaki munkásokat, igen sok iskolást fuvaroz­nak nap mint nap a földekre, szőlőkbe, nem be­szélve a vállalatoktól, intézményektől jelentkező „százalékos” szedőkről. Mive'l a gazdaságok rendelkezésére álló autó­buszok száma túl kevés ■ a szükségletekhez képest, nyilván be kell vetni a szállításokba a tehergép­kocsikat és a vontatók után kapcsolt pótkocsikat is. Ezért rendkívül fontos, hogy a nagyüzemi gaz­daságok vezetői egy pillanatra se feledkezzenek meg a MEDOSZ megyebizottsága, az SZMT mun­kavédelmi felügyelősége, illetve az á. g. megyei főosztálya részéről kiadott rendelkezésekről. A tömör telexüzenethez kiegészítésül Gróf Ist­ván még a' következőkre hívta fel a figyelmet A munkákat irányító vezetők gondoskodjanak a dolgo­zok megfelelő kioktatásáról olyan alapvető tud­nivalókban is, mint — hogyan állítsák a fákhoz a létrákat, szedőállványokat. Hívják fel a figyelmet arra, hogy a ládák szögezettek, illetve intézkedje­nek a kiálló szeghegyek, -fejek elegyengetéséről. Amikor biztosítják a vizet az alapos tisztálko­dáshoz, ne a „norma”, hanem az legyen az irány­adó, nogy mennyire van szükség az egészég meg­tartásához. Gondoljunk csak a permetezőszerekre, melyek ugyan elvesztették már káros hatásukat a gyümölcsön, de — mint mondani szokták — az ördög nem alszik? Nemde otthonunkban is köve­tendő elv, hogy mosatlan gyümölcsöt ne együnk. Hat még ott, ahol munkanapokon át ezt szedik! Ami pedig az ivóvízellátást illeti, jogosan vár­jak el a munkások, hogy a lajtot ne a tűző napon állítsák le, hanem a fák árnyékában, amelyek „adva vannak”. Másfelől arra is számítani lehet, hogy egyik nap­ról a másikra kiadós esőket kapunk. Ha nincs is erre paragrafusba foglalt óvórendszabály, az em­berekről való gondoskodás színvonalát emeli, ha a gazdaságok gyorsan felállítható, könnyen hor­dozható sátrakat szereznek be, ahová be lehet húzódni a hűvös eső elől. (Két legyet lehet ütni egy csapással olyan megoldással, mint ahogy a Hosszúhegyi Állami Gazdaságban teszik: szállítás­ra kimustrált buszpótkocsit rendszeresítettek; ez az eső ellen is fedelet ad, mert kint is marad a mun­kahelyen.) Aztán az „örökzöld” probléma: szüretelnek, forr a bor. A vezetők feltétlenül ellenőrizzék, hogy tökélete­sen józan emberek menjenek munkába. Ittas sze­mélyeket még a munkaterületről is el kell távo­lítani. Ha nem megy szépszóval, hatósági ember közreműködésével. Szüreteléskor nincs helye az „ittatásnakazon a címen, hogy — nyomtató ló- nak... Korunkban már csak az operettek költött meséjében él a nótaszóval, cigánymuzsikával, dí- nomdánommal összekapcsolt szüret. Nem arról van szó, hogy hiányzik a vidámság. Legyen is jó­kedvünk, hiszen munkánk gyümölcsét takarítjuk be. De tudomásul kell vennünk: — mint mondjuk a kukoricabetakarításnál, úgy a szőlőszüretnél is modern, mind kényesebb szerkezetű gépeket alkal­mazunk. Működtetésük, kezelésük közben ma­gunknak kell vigyázni épségünkre, a géptől ezt nem kívánhatjuk el. Már pedig akár pityizálgatva Mindennek megvan a maga ideje. Az áldomás­nak is. Szüret befejeztével. Tóth István

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents