Petőfi Népe, 1973. szeptember (28. évfolyam, 204-229. szám)

1973-09-27 / 226. szám

1973. szeptember 27. • PETŐFI NÉPE • 3

Derkics István küzdelmes élete

A TÁRGYAK RABSÁGÁBAN

Mint társadalmi munkás, sokat dolgoztam együtt vele. Fáradhatatlan volt. amikor a közösséget érintő problémákat kellett megoldani. Most itt ül velem szemben. homlokát összeráncolja, látszik rajta, fájdalmat okoz a munkától való megválás.

Derkics István elvtárs a jánoshalmi borpihce vezetője, nem szívesen emlékszik vissza gyermekéveire. Apja kocsis volt és hatod rnffíára dolgozott, ö az egyedüli fiú a négy gyermek közül. Édesapja fiatalon meghalt, ő még csak 9 éves volt. Az anya négy gyermekkel maradt magára és a kis Pisti kénytelen volt az iskolai szünetben kifutói munkát végezni, hogy hozzátehessen valameny- nyit a keresethez.* Az iskola elvégzése után szállítómunkásként dolgozott, maid testvéreit férj- hez adva az anyját is eltartotta. Már ekkor megismerkedett a nehéz fizikai munkával.

Később mint pincemunkás, majd 193S-ben magáncégnél pincemester lett. aztán az állami pincészethez került. Közben katona és a második világháborúban megsebesül. A háború befejezésével a Budafoki Pincészethez szerződik, és 1957 óta a jánoshalmi borpince vezetője.

Akkorra pince befogadóképessége 20 ezer liter volt és korszerűtlen. ma 47 ezer litert tudnak tárolni a korszerűen berendezett pincében. Az 1968-as évben modern feldolgozógépeket kaptak, és a kezdeti 20 ezer mázsa szőlővel szemben az elmúlt szüretben már 78 ezer mázsát dolgoztak fel. A tizenhat évi munkássága alatt a pince mintegy 30 millió beruházást kapott. Az emelkedett termelés mind nagyobb gondot is okozott, de az eredmény mindig megszületett, hiszen a szervezés, a termelőkkel való állandó szoros kapcsolat és a beosztottjai felé irányuló megbecsülés, viszonzásra talált. Munkáját felsőbb gazdasági szervei is elismerték. Kétszer kanta meg az

Élelmiszeripar kiváló dolgozója kitüntetést és több oklevél is tanúskodik jó munkájáról, több esetben kapott jutalmat is. Gazdasági munkája mellett társadalmi tevékenysége is megbecsülendő.

A munkásmozgalomba már 1935-ben bekapcsolódott és több bérharcban segített sztrájkot szervezni. A háború után 1945-ben tovább folytatta munkáját a mozgalomban. most már szabadon. 1957-től Jánoshalma fejlődésének és mozgalmi életének harcosa a mai napig is. Tizenkét éven keresztül a községi népi ellenőrző csoport vezetője, közben 4 évig a községi pártalapszervezet titkára. Három éve mint tanácstag fejt ki tevékenységet, és emellett a gazdasági bizottság elnöke. Nevéhez fűződik a pincében az 1967. évben megalakult Április 4. szocialista brigád munkába indítása, is. Derkics elvtárs hivatásszerete- te példamutató és ezért becsülték és szerették is munkatársai az első perctől fogva. Jánoshalmán igen népszerű ember a „Pista” bácsi.

Szeptember 15-én nyugdíjba ment. 38 évi munka után. Igaz, hogy már 64 éves. de továbbra is segíteni kívánja a nagyközség politikai, társadalmi fejlődését, *amit nem lehet megunni.

Jó pihenést és hosszú életet kívánunk Pista bácsinak.

Lusztig József

Nem nehéz felismerni, melyik kép készült előbb és melyik utóbb...

Néhány hete bizony még romhalmazhoz hasonlított a kecskeméti Katona József tér 8-as számú ház udvara. A cseppet sem hangulatos látvány, és az életveszélyes falépcső, törmelékkupac hosszú ideig sok kellemetlen percet szerzett nemcsak az itt lakók, hanem a szomszédok számára is — hiszen a 6-os számú ház autógarázsai is ebben az udvarban vannak.

A „romok” tehát eltűntek, új mellékhelyiséget, kamrákat építtetett a városi tanács. A szóbaníorgó háznak már csak egyetlen „hibája” van: rendkívül egészségtelenek a majdhogynem összedőléssel fenyegető épület lakásai. Jó lenne mielőbb emberi környezetbe költöztetni az itt élő családokat.

K. Gy.

• így csúíoskodott egy udvar hónapokig Kecskeméten, a város központjában.

Sok utánajárás után tűnt csak el a szemét... (Pásztor Zoltán és Kontra György felvételei)

Nem tudom, megfigyelték-e, hogy mostanában milyen divatos szó lett a „birtok”. Persze humoros felhanggal említik — miután nem jelentős föld- vagyonról, telekről van szó csupán —, de azért sikkes megjegyezni: „kimegyek a birtokomra, ez a paradicsom a birtokon termett, jöhetne már egy kis eső, mert a birtok...”

A birtok — írja az értelmező szótár — „Olyan vagyontárgy, mely valóságosan hatalmában van valakinek”. Vannak, akik itthon, vagy külföldön jártukban azzal dicsekednek, hogy nyaralótulajdonosok. Sokan persze nevetnének, ha látnák a „birtokot” vagy a „házat” — amit hétvégeken fusizott össze — de hát nemigen látják.

Van egy angol mondás, mely így fordítható magyarra: „Mutass kevesebbet annál, amid van”. Nálunk éppen a fordítottja állna?! Fönn az ernyő, nincsen kas...?! Félreértés ne essék: nem kárhoztatjuk a hétvégi házakat, de a „minél gyorsabban és minél többet szerezni” elvével- nem érthetünk egyet.

Amíg a „birtok” a pihenést, kikapcsolódást szolgálja, s esetleg friss zöldséget, gyümölcsöt terem a család asztalára, addig „birtokpárliak” vagyunk. De ha rabbá tesz, ha eltávolít meghitt barátokat,

ha emiatt nem jut idő a közösség, sőt, sokszor még a család számára sem, ha lassan .fontosabbá válik, mint a hivatásunk, — akkor igenis elítéljük ezt a fajta „törpetenyészetet”.

Ismerek tehetséges mérnököt, akit kiváló szakemberként bocsátottak útjára; gyorsan — s nem érdemtelenül — emelkedett a ranglétrán. Olvastam publikációkat újításairól és találmányának nagy jövőt jósoltak. Aztán egyre kevesebbet hallottam róla, legalábbis műszakiak társaságában. Mások mondták, hogy kertet vásárolt, majd beültette. A minap találkoztam vele . — Mi van a találmányoddal? —. kérdeztem. —Most más dolgom van — válaszolta sietve — öntjük a kerítés beton oszlopait. Eszembe jutott, hogy néhány évvel ezelőtt mennyit jártunk együtt színházba, moziba, megkockáztattam: — Nem jöttök? Értetlenül nézett rám: ,most, gyümölcsszezonban? Az idén fordultak termőre a fáim... A beszélgetés fonala megszakadt, kicsit a barátságé is. Más nyelven beszélünk... <

A jelenség, bár nem átalános, mégis veszélyes. A tárgyak ugyanis kegyetlen rabtartók, amelyek nemcsak elszívják erőnket, hanem kivonnak bennünket az alkotó emberek közösségéből. Gy. B.

Tanulmány a Hruz családról

FOLYÓIRATOKRÓL

Petőfi édesanyjának családjáról írt tömör, eredeti levéltári kutatásokon alapuló tanulmányt Jakus Lajos, a penci (Pest megye) falumúzeum vezetője, a költő munkásságának kutatója. Szerinte a Hruz család Turóc megyéből származott. Jellemző rájuk, hogy — később — a jobbágyi telepes falvakat elhagyva iparos, kereskedő és értelmiségi pálya felé vonzódnak.

Ma egyetlen leszármazott sem él az ősi pátriában. Ahhoz, hogy megállják a helyüket másutt is, rátermettség, alkotó értelem kellett. Hruz Mihályt — a költő dédanyjának Kecskemétre települt testvérét, aki lakatosnak tanult, mindez jellemezte, s néhány évtized alatt a város tekintélyes cívise lett. Petőfi anyai nagyapjának kezdeti vállalkozásai hasonló rátermettségre vallanak. Későbbi sorsa azonban Pet- rovics Istvánéval rokon.

A tanulmányt a Pest megyei múzeum adta ki.

Üdülés nyugdíjasoknak

A belföldi kedvezményes túrák mellett nyugdíjasoknak szervez üdülést az idén az IBUSZ. Az első csoportok már elindultak Opatijába, illetve Rabacba, a jugoszláv tengerpart két népszerű üdülőhelyére. Az őszi üdülés keretében csaknem négyszázan kelnek útra november közepéig.

TÁRSADALMI

SZEMLE

8 9

ouavuM-iamMiH

A Magyar Szocialista Munkáspárt elméleti és politikai folyóirata kettős számának első tanulmánya — Huszár István államtitkár tollából — népesedéspolitikánk időszerű kérdéseiről szól. A mindvégig érdekes írásból megtudjuk, hogy milyen jellemzői voltak a felszabadulás óta. eltelt 27 év születési mozgalmának. A születések száma 23 ezrelékkel 1954-ben érte el a maximumot. Azután csökkent, míg 1962-ben 12,9 ezrelékkel történelmileg a

legalacsonyabb szinten mozgott. 1968—69-ben 15 ezrelék, majd 1970-ben 14,7, 1971-ben 14,5, 1972- ben 14,2 ezrelék volt a születési arányszám. Ez azt jelenti, hogy a magyarországihoz hasonló — közepesnél alacsonyabb — arány európai viszonylatban Dániában, valamint Svájcban mutatkozik. Írországban, Portugáliában, Spanyolországban 20—22 ezrelékes az arányszám.

Az Évforduló rovatban a 70 éves lenini pártról olvashatunk. Az írás mottója is Lenintől származik: „A bolsevizmus mint politikai eszmeáramlat és mint politikai párt, 1903 óta áll fenn.” A cikk, éppen ebben a számban való megjelenését az első mondat pontosan indokolja: „Hetven évvel ezelőtt, 1903 júliusában— augusztusában ülésezett az Oroszországi Szociáldemokra Munkáspárt II. kongresszusa Brüsszelben, majd később Londonban.”

Figyelmet érdemlő még a Társadalmi Szemlében szereplő két írás: Serény Péter tollából Három csúcstalálkozó a világsajtó tükrében és Berecz János szerzésében A társadalmi erők és az európai biztonság. A pártaklivis- ták körében egyaránt érdeklődésre tarthat számot a Szemle és a Kulturális Élet című rovat.

VII. Múzeum saját erőből

Albu Pamíiliu érdemes tanító nevét már nemcsak Romániában.' de hazája határain túl is ismerik. A 65 éves. szikár, magas ember önerőből, nagy nélkülözések árán teremtette meg Lupsán azt a páratlan néprajzi múzeumot, amelyet méltán emlegetnek úgy, mint Románia leggazdagabb és legérdekesebb néprajzi1 gyűjteményét. A ma már 65 éves nyugdíjas tanító nagy szeretettel fogadott bennünket, s nyomban az emeletes falusi házban berendezett gyűjtemény megtekintésére invitált. A földszinten az első teremben korabeli, fakéregből készült gyümölcsszedő kosarakat, csapdákat, a halászat és vadászat, a gyümölcsgyűjtögetés különböző eszközeit találtuk meg a tárlók és vitrinek alatt.

A tanító vidám, közvetlen ember. s bár nem járt egyetemre, mégis a muzeológus hozzáértésével, szeretetével és ragaszkodásával mutatta meg a következő szobákat, ahol a pásztoreszközöket állította ki, eredeti miliőt varázsolva a látogatók számára. A faekén kívül olyan facsoroszlyát piuta- tott, amely akár egy nemzeti múzeumnak is díszére válna. Láttunk itt egyébként fatörzsből vájt gabonatárolókat, kézi malmokat, mellettük a törő kővel és fával, s a világon egyedülálló, fából font lánccal. E lán- cot — amelynek egy-egy szeme fél méter átmérőjű — gerendák összekötésére használták a korai középkorban az emberek. Miután Lupsa környékén az időszámításunk előtt is találtak a folyókban aranyat, félévezredes korú

aranymosó deszkákat, rázókat és az arany tárolására szolgáló zacskókat is megszemlélhettünk. Egy vitrinben arany teléreket, a hegyek méhéből kifejtett különböző kristályokat -is láthat az ér- ércőrlő malom kicsinyített má- deklődő. A tanító bemutatta az ércőrlő -malom mását, amely — mint az eredeti — teljesen fából készült. Az érc- őríő malmot egyébként egyszerű parasztember készítette, amelynek súlyos gerendái, az alája szerelt bütykös tengely forgatása kövfetkeztében ritmusosan zuhantak le az alájuk helyezett ércre. A római korból itt „felejtett” kő üllőn hány és hány lándzsahegyet, háztartási eszközt formálhattak, kovácsolhattak a rómaiak, s az utánuk következő népek.

Nemcsak a háztartási eszközöket gyűjtötte, csoportosította Albu Pamíiliu, de a házdipar eszközeit is. A len gerebenezését például az ősök a sündisznó kifeszített, fára szögezett bőrével végezték, amelyből több példány is található a múzeumban. Ki tudja, mikor állt az a paraszt- ház, de inkább kunyhó, amelynek ablakát keretestől szerezte meg a múzeum számára a régi-' ségeket szenvedélyesen gyűjtő férfi, amelynek az az érdekessé-, ge, hogy az üveget bél helyettesíti. A világosságot átengedi ugyan, de jól tartja a meleget is. A Lupsán és környékén élő primitív népek a tüzet két fa összedörzsölésével gyújtották, de már fejlettebb eszköz a kötéllel pörgetett fa csiholta tűz. Taplók, acél- és kovakövek bizonyítják, hogy a múlt században is még ilyen eszközökkel gyújtottak pipára, élesztették. fel a tüzet a lupsai emberek.

Oldalakon át lehetne folytatni a különböző ruhák, zeneszerszámok, szállító- és termelőeszközök leírását, amelyeket mindmind Albu Pamíiliu tanító gyűjtött össze. , Mint megtudtuk tőle, 8400 múzeumi tárgy van leltárban^ de még ennél is több olyan eszköz van a raktárakban, amelyeket nem vettek nyilvántartásba. Ezenkívül több ezer olyan tárgyról tud, ami a lup- saiak, vagy a környékbeliek tulajdonát képezik.

Hogyan lett muzeológus Albu Pamíiliu? Negyvenkét évvel ezelőtt, 23 évesen került Lupsára tanítónak, s már akkor elhatározta, hogy a gyermekek nevelésén kívül az életét arra szenteli, hogy összegyűjti a nép álltai alkotott eszközöket, tárgyakat. S hogy milyen kiváló módszerrel gyűjtötte az anyagot, arra csupán egyetlen példát említenénk: 1940-ben a szászszebeni Művészeti Múzeum az akkori gyűjteményért egymillió leit ígért a tanítónak. Albu Pamíiliu akkor sokszor éhezett, hét gyermeket nevelt, de mindenről lemondott, hogy egy-egy múzeumba illő tárgyat megvásároljon, s mégsem volt hajlandó megválni értékeitől. Később a román állam már segítséget nyújtott a gyűjtéshez, s így sikerült olyan 200—300 éves, de még ennél is régebbi üvegre és fára festett ikonokat vásárolnia, amelyek páratlanok, egyetlen múzeumban sem találhatók.

Ennek a csodálatos gyűjteménynek, amelynek kultúrtörténeti értéke felmérhetetlen, van egy aprócska hibája; ugyanis sem a tanítótól, de még a postán sem lehetett vásárolni egy-egy, a múzeum tárgyait, berendezett szobáit megörökítő képeslapot. Ezt elmondtuk a tanítónak is, aki egyetértett velünk, csupán annyit' jegyzett meg, hogy ezelőtt tíz évvel készült néhány felvétel a múzeum ritkaságairól, de azt természetesen még kölcsön sem adja oda. S bár Albu Pamíiliu féltékenyen vigyáz a múzeumi tárgyakra, a magyar újságírót mégis megajándékozta egy magafaragta díszes pásztorbottal, mondván: legyen emlék Lupsáról.

Gémes Gábor

IZEŰIES

A MAAVAM MOO*t 'S»* SíofWTASDAU- SWOnfWOA-XA* 'Ol’i'W*

A Pártélet vezető és leglényegesebb cikke az a beszélgetés, amelyet a szerkesztő Nyers Rezső elvtárssal, a Központi Bizottság titkárával, Kecskemét országgyűlési képviselőjével folytatott a gazdasági hatékonyság növelésével kapcsolatosan, A beszélgetés emlékeztet a Központi Bizottság ezzel kapcsolatos 1966-os határozatára, amellyel kapcsolatosan a nyilatkozó kifejti, hogy ezen „nemhogy változtatnunk kellene, hanem éppen azt kell az eddiginél következetesebben és jobban megvalósítani”. Majd később odanyilatkozik, hogy „A gazdasági hatékonysággal kapcsolatban határozott javulás van. Az anyagellátottság és a rendelés tekintetében jobb a helyzet, mint korábban volt. Figyelembe veendő az is, hogy az ipar ma nagyobb mértékben kap ólyan rendelést, ami tényleges szükségletet elégít ki lényegében, társadalmi méretekben megszűnt már a raktárra termelés gyakorlata olyan esetekben, mikor a tartalékolás nem közvetlenül államérdek.” Nyers elvtárs nyilatkozatában kifejti, hogy a pártszerveknek „új módon, az eddiginél nagyobb lendülettel kell a gyakorlati élet felé fordulniuk és a gyakorlati gazdasági munkát segíteniük”. A vezetői tevékenységet illetően csoportosítja a feladatokat.

„Először is gyökeresen szakítani kell azzal a szemlélettel — ami spontán kialakult hogy a

gazdasági vezető tulajdonképpen igazgat, ez az egy személy, s ha az az egy személy jó, akkor jó a gazdasági vezetés, ha pedig nem jó, akkor a gazdasági vezetés sem az.”

Majd így folytatja: „Mindezek mellett az is nagyon fontos, hogy a pártszervezetek minden területen figyelemmel kísérjék, milyen kapcsolatot épít ki a vezető környezetével, mert a vezetés hatékonysága a művezetőn, az egységvezetőn, a gyárvezetőn, az osztályvezetőn és a brigádvezetőn is múlik."

„Harmadik feladatként hangsúlyoznám a munkás munkájának hatékonyabbá tételét, a munkakörülmények javítását.”

„Negyedik feladat a szakmai képzettség, különösen a munkások szakmai képzettségének emelése. Sok tény bizonyítja, hogy az öntudatos munkások nagy része fejlődni akar szakmailag. És amikor valamilyen szakmai tanfolyam indul a vállalatnál vagy a vállalaton kívül, akkor szívesen beiratkoznak és részt vesznek azon. A társadalmi figyelemnek azonban a vállalatok nagy részénél ez nincs eléggé az előterében.”

A pártmunka időszerű kérdései című rovatban a folyóirat felhívja a figyelmet a pártélet közeljövőben lezajló fontos eseményére, a beszámoló taggyűlésre. „A kimondottan beszámoló taggyűléseknek még nincs múltjuk: eddig Összesen két alkalommal tartottak alapszervezeteink csúcsvezetőségei ilyen céllal taggyűlést. S most év végén — november, december hónapban — kerül sor harmadszor a pártélet e kiemelkedő eseményére.”

A Pártéletben megyei szerző is szerepel,' mégpedig Südi Bertalan, a jánoshalmi Petőfi Tsz párttitkára, aki a pártcsoportok munkájáról szól érdekesen és út- mutatóan. Többek között megemlíti, hogy „ötvenkilenc fős alapszervezetünkben ötvenhat párttagnak, vagyis a 94,9 százalékának legalább egy állandó pártmegbízatása. illetve társadalmi funkciója van. Ezen belül tizenegy párttagjuk lát el két, vagy több pártmegbízatást, illetve társadalmi funkciót.”

• Albu Pamíiliu az ércőrlő malom makettjét mutatja be.

A „ROMOK” ELTŰNTEK DE...