Petőfi Népe, 1973. szeptember (28. évfolyam, 204-229. szám)
1973-09-16 / 217. szám
4 • PETŐFI NÉPE • 1973. szeptember 16. Fényét vesztett kincsünk: a csemegeszőlő (II) Az idényjelleg egyáltalán nem hat kedvezően a fajtaválaszték kibontakozására. Megint csak a katonatelepi varázslattal hozakodom elő; az ottani gazdagság a kerítéseken kívül egyszeriben szegényességbe fordul át. A tömegárut — ha egyáltalán beszélhetünk ilyenről — évente ugyanaz a négy-öt fajta képviseli. És még mindig a Saszla az egyeduralkodó! Hazai csemegeszőlő-termesztésünk kétharmadát ez a francia eredetű fajta jelenti. Tőkéi főleg Heves déli lejtésű hegyoldalait lepik el. Számottevő fogyasztói vélekedések szerint ez a csemegszőlő mindmáig verhetetlen, a legújabb nemesítések produktumai sem különbek nála. Lehetséges... De az is nyilvánvaló, hogy az egyetlen uralkodó fajta nem vezet el az oly kívánatos forgalomnövekedéshez. A különböző érési fokozatú fajták láncolatára van szükség ahhoz, hogy a csemegeszőlő július végétől október végéig — tehát legalább három hónapon át — jelen legyen a hazai gyümölcskereskedelemben. Ezáltal meg lehet nyújtani a szezont, noha a szőlőértékesítés még mindig megmarad a szezonális keretek között. A hazai szőlőfelhozatal — idény elején és végén — alig több a semminél. Ha mégis kapni késői érésű szőlőt — az utób- zi néhány évben például —, az bolgár importból származik. Talán elhamarkodott volna azt a következtetést levonni, hogy csemegeszőlő-termesztésünk már az idényben sem képes kielégíteni a hazai igényeket, mindenesetre tény- hogy az idén is több száz vagon bolgár Afuz Ali érkezésére számíthatunk. Tárolni, de hol ? A kisüzemi szőlőtermesztő, egyben mint saját termékeinek fogyasztója, sok évtizeddel ezelőtt sem nyugodott bele abba, hogy csak az érés idején jusson hozzá a szőlőhöz. Kezdetleges, de nem eredménytelen módon kísérelte meg a szezont megnyújtani. A hűvös kamrameny- nyezetre függesztett fürtfüzérek, illetve a lapos tepsikosarakban tárolt fürtök karácsonykor, sőt még januárban is élvezhetők voltak. De nem is szükséges, hogy erről feltétlenül múlt időben szóljunk, ez a tartósítási eljárás ma még szélesebb körben dívik, mint régebben. Abból adódóan. hogy a falusi udvarok berendezkedése átalakult, a valamikori boglyák és kazlak helyét szőlősorokkal ültették be, sőt a városon élők is mind többen adják fejüket hobbykertészkedés- re. (Amely törekvésben megint csak közrejátszik a hazai kereseti viszonyokhoz képest magasnak bizonyuló ár és a gyenge választék. Így akiben van egy kis kertészkedő-paraszti hajlam, igyekezet, az önellátásrá rendezkedik be. Az „önfogyasztásra” kerülő termékeket viszont semmilyen statisztika nem képes követni, így lakosságunk jelentős hányada a valóságban „javít” a vérszegény statisztikai adaton.) A továbblépés, egyben a front- áttörés ígéretét az jelentené, ha a gazdaságok vagy (és?) a közvetítő kereskedelmi szervek is meghonosítanák a téli tárolást. A szakemberek e tekintetben borúlátóak. Az eddigi szórványos próbálkozások csődöt mondtak, s ebből annyi következtetés mindenesetre adódik, hogy a csemegeszőlőt: nem lehet olyan technológiával tárolni, mint mondjuk a téli almát. Az egyedüli kivétel talán a Cegléd Szépe, ám karácsonynál tovább ez sem áll el. Még az is nyitott kérdés, hogy a hazai klimatikus viszonyok között beérő szőlők egyáltalán tartósíthatók-e bármilyen korszerű technológiával is, ameny- nyiben hónapokkal később is számonkérjük a fürtök ham- vasságát, frissességét. Ha viszont az utóbbi követelménynek nem lehet eleget tenni, akkor hozzáfogni sem érdemes. A fogyasztó az áporodott, fonnyadt terméktől elfordul, s nem lesz hajlandó megfizetni olyan árat, amely — a tárolási költségek „rárakódása” folytán — mediterrán gyümölcsökével vetekszik. Mások vélekedése szerint ha rendelkeznénk a speciális, gázzal elárasztható hűtőkamrák sorával, bizonyára rá lehetne találni a tartósítás alkalmas módszerére. Ilyen kockázatos befektetésekre azonban, a korlátozott hazai fogyasztásra tekintettel, senki nem vállalkozik. A belenyugvás, a kockázattól való félelem önmagában is bűvös kört vont a csemegeszőlő köré. Nyugaton nem versenyképes Kínálkozna még egy kitörési lehetőség — külföld felé. De vajon tényleges lehetőségről van-e szó? A HUNGAROFRUCT az idén is mindössze 50 vagonnyi, Bács-Kiskunban termett csemegeszőlő exportjára számít. Ez majdnem, hogy jelképes meny- nyiség, hiszen nem több, mint 2—300 holdnyi termőfelületről adódik. Túlnyomórészt a tőlünk északra fekvő két szocialista ország jön számításba, valamint a nyugati fővárosok közül a közeli Bécs, ahol a magyar Saszlát hagyományosan kedvelik. Távolabb azonban nem sok keresnivalónk van, s a dél-európai országok igen rossz szőlőtermésére van szükség ahhoz, hogy „labdába rúgjunk”. A fajtaválaszték szegényessége, bizonytalansága exportunkat is jellemzi. A Saszlán kívül a Kékfrankos, az Othelló, vala- mint — csekély mértékben — a Cardinale tölti meg a hatkilós rekeszeket. Ez a gond kissé már visszautal a nemesítés problémáira: viszonylag kevés a .szállítást jól tűrő hazai fajta. De a kérdésnek más összetevői is vannak. Marhavagonokban nem lehet szőlőt szállítani — egyedül a Sárfehért lehetett, s már volt róla szó, hogy milyen célra. Hűtővagonok és hűtőkamionok kellenek. Megint csak számítás kérdése, hogy megéri-e a befektetést. A nyugat-európai magas szőlőfogyasztást az teszi lehetővé, hogy a szőlőt egész éven ót árusítják. Még a déli féltekéről is importálnak! Münchenben négy- rekeszes dobozokban hozzák forgalomba a szőlőt, s minden rekeszben más színű fürtök foglalnak helyet. A szupermarketek vásárlója „szemre” vásárol, a küllem alapján ítélkezik. Csomagolási technikánk ehhez képest messze elmaradott. • A MEZÖTERMÉK kecskeméti telepén átválogatják a Narancsízű fürtjeit. És az egész éves árusítást manapság már nemcsak importból biztosítják. Hanem az üvegfelületek alatti ültetvényekről is. Ez a módszer különösen Belgiumban dívik. A nyugat-európai piac végeredményben telített, s a csodálatos zamatú magyar csemegeszőlőnek aligha lehet reménye, hogy oda az őszi szüretelési szezon idején törjön be. Márpedig jelenlegi tárolási lehetőségeink — vagy inkább lehetetlenségeink — közepette csak erre szorítkozhatnánk. Továbbra is csak ígéret Tegyük hozzá mindjárt: ha volna elegendő termőfelületünk. De nincs ... Bács-Kiskun csak potenciálisan hazája a csemege- szőlőnek. Valóságosan is azzá válhatna? Az elmúlt néhány évtized a készülődés jegyében telt el. Manapság már ez sincs. A telepítésre készülődő gazdaságok is „leírták” tervükből a csemegeszőlőt. A borkonjunktúra láza a borfajtákat diktálja. A szaporítótelepek az egysíkú igények kielégítésére készülnek fel. Csak annyi csemegevesszőt gyökereztetnek, amely a házikertek igényeit kielégíti. Itt zavarólag hat a több éve tartó növényegészségügyi zárlat is, némely fajták érzékenyek a gyökérgolyvára — ami növényi „rákos betegségnek” fogható fel —, s azok elszaporí fására tilalom terjed ki. A jövédelmezőség kérdésének kulcsa alighanem az átlagtermésben leledzik. A költségek döntő hányada alacsony hozam esetén is épp úgy terheli a gazdaságot, mintha rekordot érne el. Márpedig ez utóbbihoz a nagyüzemek holdankénti 40—50 mázsás átlaga is messze jár. Manapság már a hektáronkénti 150 mázsa feletti átlag elérése volna a kívánatos. Ennek persze feltételei vannak. A tápanyagban szegény fu- tóhomokot a szőlő megkötheti és „termővé teheti”, ám azon nem válik jövedelmező kultúrává, vagy csak horribilis talaj- javítási költségek órán. Még mindig gazdaságosabb a jobb talajokat elfoglalni a szőlővel. Heves megye szőlőtelepei az ottani legjobb földeken díszlenek. Bár a fogyasztó sokallja az árat, s ez a „hozzáállás” a kereseti viszonyok függvénye, a termelési költségeket más szempontból sem árt revízió alá venni. Itt megint a nemesítésre váró teendők kerülnek előtérbe. A mediterrán országok szőlőtermesztésével csak úgy lehetünk versenyképesek, ha peronosznak és fagynak ellenálló fajtákkal rukkolunk elő. S ugyanakkor olyanokkal, amelyek a legfiny- nyásabb igényeket is kielégítik. És nemcsak szeptemberben, hanem februárban is, s nemcsak Kecskeméten, de ezer kilométerrel nyugatabbra is. Hosszú, távra megrajzolt elképzelések? Bizonyára. De ha nem akarunk lemondani végérvényesen a homoki csemegeszőlő reneszánszáról, akkor a 'feladatok összetettségével idejében számot kell vetnünk. Kezdeti kiindulásnak már azt is örömmel üdvözölhetnénk, ha a szőlőtermesztésben élenjáró állami gazdaságok technológiája terjedne el a mostaninál jóval szélesebb körben. Hatvani Dániel • Aranyérmes fűszerpaprika. A kalocsai fűszerpaprika nemesített — úgynevezett intenzív fajtáit a hamburgi nemzetközi kertészeti kiállításon arany-, illetve bronzéremmel tűntették ki. Kecskeméten, az országos zöldségtermesztési napok alkalmával a miskei 504-es fajtájú fűszerpaprika ugyancsak elnyerte az aranyérmet. — Úszódon, az Egyetértés Termelőszövetkezetben K. Tóth Ignácné részes művelő fiatal segítőjével, Nemes Sándorral zsákba gyűjti a nemes fűszernövényt. (Foto: Kiima,) Ötvenéves a meteorológiai megfigyelés Soltvadkerten Az Alföld kiskunsági részén egyik jelentős szőlő- és gyümölcstermő hely Soltvadkert. Felfigyelt erre az Országos Meteorológiai Intézet, s ötven évvel ezelőtt, 1923 szeptemberben csapadékmérő állomást szervezett a nagyközségben. Az első megfigyelő Krutschnitt Antal, evangélikus esperes ívolt. Később Sikter András esperes folytatta ezt a munkát. 1938. szeptember elseje óta az észlelést e sorok írója végzi. Az elmúlt harmincöt esztendő alatt az adatokat kiegészítettem a hőmérséklet, a felhőzet, a széljárás és légnyomásméréssel. Az észlelés szerint Soltvadkerten a legkevesebb csapadék, 334 milliméter, 1931-ben hullott. Ha így folytatódik, az idei esztendő tartja majd a rekordot. 400 milliméternél kevesebb évi csapadékot 1929-ben, 1935-ben és 1961- ben mértünk. A legtöbbet 1940- ben, amikor 877 milliméter hullott. Ez vetekszik hazánk legcsapadékosabb vidékének, a zalai dombságnak évi átlagával. 1966. augusztus 19-én észleltem Soltvadkerten a legtöbb esőt, 56,1 millimétert. Hó 1942. február 15-én éjjel volt a legtöbb, 80,; .centiméter. A legkevesebb hó az elmúlt esztendő telén hullott. 1972. december 21-én a barométer 789 millimétert mutatott. A magas légnyomást a legszárazabb tél követte. Decemberben csupán 0,1 milliméter csapadékot mértem. Az elmúlt évtizedek során . a legmagasabb hőmérsékletét, 41,5 Celsius fokot 1952. augusztus 15-én észleltem. A legalacsonyabb hőfokot, mínusz 30,5 C°-ot, 1942. január 23-án mutatott a hőmérő. A soltvadkerti meteorológiai megfigyelő állomás fél évszázados működése alatt számos, érdekes adatot sikerült feljegyezni. 1925. augusztus 2-án hatalmas jég pusztított Akasztó, Kiskőrös és Soltvadkert határában. Volt tyúktojás nagyságú jégszem is. 1941. február elsején afrikai eredetű homok jutott a Kárpátmedencébe. Soltvadkerten sárgásbarna hó esett. 1952. május 20-án mínusz 5 fokra süllyedt le a hőmérő higanyszála, és a talajmenti fagy súlyos kárt okozott. 1956. december 16-án gyönyörű szivárvány volt látható Soltvadkerten. Ebben az évszakban ez igen ritkg természeti jelenség. 1971-ben az átlagosnál jóval több, összesen huszonöt zivataros napot észleltem. Sok említésre méltó esemény történt még az elmúlt évtizedek alatt. Ezekről ’ a helytörténeti krónikában számolok majd be. Szakács László tanár, meteorológiai megfigyelő F. JÉG PRO Ki A szálak Schönhausen tábornokhoz vezetnek Fordította: Havas Ervin 12. Lida és Jakov Vasárnaponként Ligyija Alek- szandrovna és Szergejev elmentek valamelyik múzeumba, moziba, vagy meglátogatták a teheráni bazárt, hogy gyönyörködjenek a perzsa szőnyegekben, az iszfahá- ni réz- és ezüsttárgyaiban. Néhány hónap telt el Szergejev Iránba érkezése óta, s a két ember összebarátkozott. Az estéket sétával töltötték, vagy beruccantak a szovjet klubba. Az egyik esős, januári vasárnapon elhatározták, hogy még egyszer ellátogatnak az Ókori Múzeumba. Egy alkalommal már jártak ott, de nem volt idejük végigjárni a gazdagon berende- zet.t' termeket. Itt állították ki a szasszanida uralomtól a muzulmán korszakig ' terjedő időszak történelmi emlékeit, amelyek az archeológiái ásatások során kerültek felszínre: ékírásos táblákat, freskómaradványokat, pénzérméket, háztartási eszközöket. Éppen egy tükör előtt álltak, amikor a szomszéd teremből hirtelen feltűnt Hodzsa Ali figyelő arca. Az öreg, feléjük sietett. — Allah adjon békét és boldogságot — fuvolázta édeskésen Hodzsa Ali és meghajolt Lida előtt. — Üdvözlöm Ligyija kisasszony. Hodzsa Ali szinte mentegetőzve kezdte magyarázni jelenlétének okát Szergejevnek. Itt dolgozik az unokafivére, sürgős dologban kérte a segítségét. Amíg Hodzsa Ali Szergejevvel beszélgetett, Ligyija figyelmét egy polcon álló, furcsa lámpa vonta magára. — Mit gondol, Jakov Vaszilje- vics, miféle lámpa ez? — kérdezte. — A „sire” meggyújtására szolgál — sietett közbevágni Hodzsa Ali. — Ez maga a pokol, amellyel az irániak a szélbe füstölik erejüket és férfiasságukat. Rosszabb a hasisnál. Hodzsa Ali felnevetett, mintha valami jó tréfát mondott volna. Csodálkozván hogy partnerei nem osztoznak vidámságában, még egyszer sürgős munkájára hivatkozott és meghajolva elbúcsúzott. — Kellemetlen fráter — jegyezte meg Lida. — Nem elég. ha otthon egymásba botlanak? — Alig látom őt. — Meggyőződésem, hogy figyel minket. Ez a gazfickó mindent tudni akar, ami a kirendeltségünkön történik. Még azt is, hogy ki kivel tart kapcsolatot. — Nem hiszem, egyszerűen dolga akadt itt. — Lefogadom, hogy semmiféle unokatestvére nem dolgozik ebben az épületben. Amikor elhagyták a múzeumot, az utcát napfény borította, csak a tócsák emlékeztettek a korábbi esőre. — Moszkvában most kemény fagy uralkodik. Maga is vágyik Bakuba? — Már a hajón elfogott a szomorúság. Fájó volt látni, amint Baku körvonalai elmaradnak a horizont mögött. Lida arra gondolt, hogy őt csak később fogta el a honvágy, amikor az új élmények és izgalmak csitulni kezdtek. — Tudja, Lida ... Nehezen szokom meg, hogy így nevezzem magát. Lida könnyedén felnevetett. — A napokban elküldöm a kérelmemet., hogy visszatérhessek a hazámba. Úgy látszik, ez a kiima nem használ az egészségemnek. Lida meglepetten pillantott Szergejevre. — De hiszen még fél esztendőt sem töltött itt... — Mindennap rosszabbul érzem magam. — Egy-két hét múlva fölmelegszik az idő és jobban fogja érezni magát. Biztos vagyok benne. Lida igyekezett, hogy szavai minél meggyőzőbben hangozzanak, de nem mentette föl magát az egoizmus vádja alól. A lány úgy megszerette ezt a kissé idősebb, de számára egyszerű és jó embernek tűnő férfit, hogy nem akarózott elválni tőle. A múlt héten is, amikor Szergejev két napig betegeskedett, s nem ment be a képviseletre, I.ida alig találta a helyét. — Miért nem -gyógyíttatja magát komolyan? — Teheránban nem jók a körülmények ehhez. Azt hiszem, csak a kórházi ápolás használna, de idegen helyen fűlik a fogam tőle... — Meg sem ismerhettük egymást, s máris el kell válnunk — mondta halk-szomorúan Lida. — De az egészséget nem szabad kockáztatni. Segítenék, de nem áll módomban. A lánynak összeszorult a torka. Könnyekkel küszködött, any- nyira sajnálta a férfit. — Lida, kedves — kézen fogta a lányt —, egy éven belül maga is hazatér, és ismét találkozunk. Meglátja, elrepül az az év. Addigra én is meggyógyulok. — Igaza van, Jakov. — Megérkeztünk — mondta Szergejev és megállt. — Elmegyünk este a klubba? Beugor- jak magáért? — Várom — felelte Lida és gyorsan eltűnt a kapuban, mintha a könnyeitől menekülne. A kétszobás lakás, amelyet Óljával bérelt, szegényesen volt berendezve. A „hálószobában” két öreg vaságy, egy asztalka hajlott tükörrel, meg egy ruhás- szekrény állt; a másik szobát ci- kornyás, évszázados heverő, kerek asztal és néhány rozoga szék gazdagította. Igaz, a lakás bére sem volt drága. Ólja éppen ruhát Vasalt. — Mi történt, Lida? Nem vagy magadnál! — kiáltotta, átölelve a barátnőjét. Lida leereszkedett a heverőre. — Jakov haza akar utazni. Nagyon beteg — mondta. Ólja letette a vasalót és mellé ült a díványra. — Lidocska, már régen szeretnék beszélni veled Jakovról. Lehet, hogy nem rám tartozik, de nekem többet számítsz egyszerű barátnőnél. Igyekezz jobban megismerni ezt az embert. — Éppen eléggé ismerem.' — Nem igaz, alig tudsz róla valamit. Titokzatos férfi. Szerintem felesége is van, hiszen már negyven éves. Száraz ember, egy mosolya sincs. Túl sokat beszél a betegségéről, de azért elcsavarja egy lány fejét. — Tévedsz, Olenyka. — Lida elhúzta a kezét barátnőjétől. — Jakov rendes ember, kiegyensúlyozott. Nincs abban semmi furcsaság, hogy még nem tjősült meg. Katona volt, sokat utazott, Aztán a front, a sebesülés ... egyszerűen nem talált egy olyan lányt, akit megszeretett volna. Azóta sem épült fel teljesen. És különben sem száraz ember, ahogy mondod — gazdag lelkű, kellemrés. — Lehet, hogy becsületes ember, mégis azt mondom, hogy nem ismered eléggé, ö csak magára gondol. — Ólja, ne akarj összeveszni velem. Ólja legyintett a kezével és felemelte a vasalót. (Folytatjuk)
