Petőfi Népe, 1973. szeptember (28. évfolyam, 204-229. szám)
1973-09-02 / 205. szám
4 • PETŐFI NÉPE • 1973. szeptember 2. ♦ Az állandó ipari munkát adó szanki földgázüzem — madártávlatból. (Pásztor Zoltán felvétele.) Három bányász a „pusztában" Az erre vetődő idegen talán meglepődik: az Alföld kellős közepén, a bugaci puszta határában — bányászközség van. Ezen a vidéken, Szánk környékén a bányászatot sokáig csak hírből ismerték. A hatvanas évek közepén, mikor elkezdték feltárni a szanki olaj- és gázmezőt, szinte egycsapásra új réteg alakult ki a faluban. A földművesből, parasztemberből ipari munkás lett. A szanki kőolaj- és földgáztermelő üzem munkásainak több mint kétharmada a kapát, kaszát cserélte fel a védősisakra. A változást három nemzedék három képviselőjének a sorsa érzékelteti. — 1945 előtt hói dolgozott? — Dr. Hoffer Jóskánál. Annak volt itt ezer hold földié. A szőlőben metszettem, permeteztem, horoltam. kötöztem. — Naponta hány órát kellett dolgozni ? — Nyáron reggel 4-től este 8-ig. — És a felszabadulás után? — Negyvenkilencig napszámos voltam. Ügy voltam vele, hogy nekem nem kell a föld. Dolgoztam benne eleget, bajlódjon vele más. Aztán mezőőr lettem, az már könnyebb volt. Meg zsákoltam a terményforgalminál. Hatvanhétben jöttem ide, az iparba. — Miért hagyta ott a mezőgazdaságot ? — Itt csak 8 órát kell dolgozni, meg a számításom is jobban megtaláltam. Az építésen vagyok, igaz, segédmunkásként, de sok mindent eltanultam. — Van-e otthon háztáji? — Föld nincs. Csak kert, meg jószág. Kakuk Józsi bácsi eleven, szapora mozgású ember. Valaha a hat osztályig jutott, az is nehezen ment. messze volt az iskola. Most kiegyensúlyozott, megelégedett. Szeretné, ha a földgáz, amiből itt. Szánkon igazán bőven akad. eljutna a lakásáig. Hogy nyugdíjas korára — ami már nincs messze — könnyebb legyen neki, a feleségével együtt. — Mivel foglalkozott, mielőtt a szanki üzemhez került? — A tsz-ben, maid a tanácsnál voltam fogatos. Akkor még nem nagyon láttunk a buckák között autót. Volt egy fiákere a tanácsnak. azzal iártam. Én voltam az elnök „sofőrje”. — Mikor ielentkezett az olajiparba? — 1964-ben mentem a fúrásokhoz dolgozni. Azt mondták a kollégák, aki egy telet kibír, az meghonosodik. Én valahogy akkor nem honosodtam meg. Mező- gazdasággal foglalkozott a nagyapám, az ükapám. a jószágot is nagyon szeretem, vágytam vissza. Egy darabig megint a fogaton ültem, de nem volt. ez egy komoly foglalkozás. Így aztán idejöttem. — Nem volt. szokatlan a sok gép, a nagy zaj? — Eleinte furcsa volt. Három műszakba osztottak. Egy éjszaka megszámoltam: ötszáz valahány toló van a tankállomáson. El is keseredtem, én ezt az életben sose fogom megtanulni. Ügy két- három hónap kellett, amíg az egész ' berendezéssel, a tolózár- rendszerrel tisztába iöttem. Két és fél évig dolgoztam 3 műszakban. aztán csoportvezetővé neveztek ki. Ez egy műszakos elfoglaltság. Azért előnyös, mert délután otthon van az ember, szabadok a vasárnapok. De akad itt a tankállomáson néhány olyan dolgozó, aki, ha egy műszakba osztanák, nem is iönne jól ki. Sokan ugyanis még mindig gazdálkodnak 2—3 hold földön. Az asszony szakszövetkezeti tag, a férj pedig műszak után indul a határba. Merthogy hat munkanap után mindig jár két szabadnap. — Sokan folytatnak ilyen „két- laki” életet ? — Valami kis háztájija szinte mindenkinek van. De nemcsak erre kell az idő. Tizenhatan vagyunk itt a tankállomáson egy brigádban, közülünk talán négynek nincsenek építési gondjai. A többi tizenkettő vagv már hozzáfogott a házépítéshez — van aki el is készült, vele —, vagy ezután lát neki. Amikor itt ez az olajos élet megkezdődött, kialakult a társadalmi munkának egy hagyománya. Nem egyet, nem tízet, dé 40—50 lakást tudnék mutatni, amelyet közösen építettünk. Egyik évben az egyiknek, következő évben a másiknak. Ez így megy sorba. Itt valahogy össze- forrottabb a kollektíva, jobban együtt vagyunk. Kovács Zoltán negyvenedik éve felé jár. A szíve még visszahúzza a mezőgazdasághoz. Két bátyja tsz-elnök. De .ő már itt marad. Május elseién miniszteri kitüntetést kapott. A Bányászat 'kiváló dolgozója lett. — Miért hagyta ott a tsz-t? — Beköltöztem a faluba^ a régebbi munkahelyem nagyon messze esett. Érdekelt az itteni munka. Most végeztem el az olajos szakmunkásképző iskolát. Négyessel. így 40 fillér órabéremelést kaptam. Ügv szólt a megegyezés. hogy annyiszor 10 fillér, amilyen az eredménv. — Mennyire találta meg a helyét az ipari üzemben? — Már a mezőgazdaságban is gépek között dolgoztam. A nagynyomású berendezéseket pedig megszokja az ember. Két gyerekem van. elkészült a házunk, lassanként a bútor is összejön. Meg vagyok elégedve az eddigi haladásommal. — Mondjuk, ha úgy ezer forint havi fizetésemelést ígérnének, visszamenne? — Meggondolnám. Erősen meggondolnám. Ott napi 12—14 órát is kellett a traktoron ülni, az embernek nem maradt másra ideje. Így meg. a 8 óra mellett, otthon a háztájiban nagyon sok mindent meg lehet csinálni. Van kétholdnyi földünk, és rendszerint leszerződünk 4—5 hízóra. — Hogyan tudja összeegyeztetni a kétfajta munkát? — Nagyon jól. Az otthoni dolog mégis más jellegű, mint amit itt csinálok. Ez meg érdekes, szeretem. Marton János gázállomás-ke- zelő eredetileg traktorosnak tanult. A tudását az állami gazdaságban, maid a helyi Űj Élet Szakszövetkezetben hasznosította. Három éve jött a szanki üzembe. Huszonkilenc éves. Trömböczky Péter Bátya és a paprika Bátya neve a fűszerpaprikáéval nem mostanában forrott össze, hanem évszázadokkal ezelőtt. Az első írásos emlék 1747-ből való: a bátyaiak ekkor a paprikából már tizedet adtak az érseknek. A hagyomány tehát ősi. Ez a belterjes, nagy hozzáértést, gyakorlati tapasztalatot igénylő kultúra átvészelte az idők változásait. így az 1936-os évet is, amikortól kezdve az állami monopólium a fűszerpaprika értékesítésére is kiterjedt. A jövedelmezőségre utal az a tény, hogy a termőföld eltartóképessége ezen a vidéken kifejezetten magas volt; egy családra az átszervezés idején sem jutott több 3,5 holdnál. (Ez az arány lényegileg máig sem változott.) Az egyéni világban persze nem volt egyenlő a megoszlás; ám a föld nélküli családok jövedelme is jórészt a paprikából származott, mivel a bátyaiak elég hamar rájöttek arra, hogy a félkész termékként történő átadás a legkifizetődőbb. 330 család fő jövedelmi forrását a „csipedés”, a kikészítés adta. Faluközösségen belüli, patriarchális színezetű munkamegosztás volt ez, s hosszú évtizedeken át ébrentartója a paprikatermesztő szorgalomnak. A megtalált forma Az 1960-as átszervezés itt is szétfeszítette a hagyományos kereteket. Az akkor bizonytalannak látszó közös jövő sokak szemében a paprikatermesztést gyors hanyatlással fenyegette. A borúlátás nem volt teljesen alaptalan, mivel a belépési nyilatkozatokat szinte kizárólag az idősebb gazdák írták alá: az ő nevükön volt a föld. A fiatalabbak egyre-más- ra az iparba „menekültek”, ott keresték a megélhetésüket. Bencze .János, a Piros Paprika Tsz elnöke erre az időszakra, az átszervezés utáni első közös esztendőre így emlékszik vissza: — Azt láttuk, ha a kikészítés továbbra is nálunk maradhat, nyert ügyünk van, mert a jövedelmezőséget biztosítani lehet. Ehhez már csak a megfelelő érdekeltséget kellett megtalálni. Ügy láttuk, hogy ez a százalékos családi művelésben rejlik. Negyven százalék a tagé, hatvan a közösé. A tagok a megtermelt mennyiség arányában kapták a pénzt. Akkoriban ezt a módszert nagyon nehéz volt keresztülverekedni, a felügyeleti szervek, elsősorban a járásiak ellenkezése miatt. Az első esztendőben, 1961-ben még titokban kellett tartani a tagokkal kötött megállapodásokat ... A következő évben azonban megtört a jég, engedélyezték a feldolgozónál végzett bérszárítást, is, ami a kikészítés szempontjából nagy köny- nyebbséget jelentett. A megállapodásokat úgy kötöttük, hogy ez utóbbiban is érdekeltek legyenek a tagok ... Ez akkoriban az Üj Élet Tsz-re vonatkozott. A szerencsésen megtalált jövedelemelosztási formának köszönhetően e gazdaság közös szántójának egy• Százharmincöt tízórás munkanap — ennyi az átlagos munkaráfordítás 1 hold paprikára. negyedén folytattak fűszerpaprika-termelést. Az arány a szomszédos Piros Arany Tsz-ben jóval kisebb volt. Kedvezően alakultak az átlagtermések is; a paprikatermesztés a leggyengébb években sern süllyedt a jövedelmezőség szintje alá. Családi támasz 1967 elején egyesült a két tsz, a százalékos művelés rendszere azonban mindmáig változatlan. Ezért mindenképpen szükséges, hogy a módszer hatékonyságát a mostani, a több mint tíz év előttitől sok tekintetben eltérő viszonyok tükrében is nagyító alá vegyük. A közös terület 3300 hold. Évente rendszeresen 400 holdon foglalkoznak paprikatermesztéssel, önmagában az arányt nem kifogásolhatjuk, azt behatárolja egyrészt az alkalmas összefüggő terület — a legjobb földeket a paprikának szánják —, továbbá a tsz munkaerőhelyzete. Ez utóbbi érdemel körültekintő elemzést. A szövetkezetből jelenleg is több mint 800 család él. A dolgozó életkorban levő családok száma viszont nem több 550-nél. (Kedvezőbb képet látunk, ha a 630 dolgozó taglétszámot vesszük alapul, minthogy jelentős az olyan családok száma, ahol a férj és a feleség is tag.) Az 550 család közül ez évben 385 vállalt paprikaterületet százalékos művelésre. Átlagosan tehát nagyjából egy holdat. Ha eltekintünk az egyébként számottevő „szóródástól” — ennek okára lentebb világítunk rá —, 40 mázsás átlagterméssel kalkulálhatunk. Ebből a tagra eső .jövedelemhányad — a 40 százalékos részesedés — cirka 7000 forintnak felel meg. A kérdés persze az, hogy ennek fejében mit kell a tagnak nyújtania. Ügy határozhatjuk meg, hogy — a termesztés és a kikészítés két fő fázisában — az összes olyan munkaműveletet, amely csak kézzel végezhető. Ennek felsorolását itt mellőznénk, a lényeg úgy is az, hogy egy hold paprikának az ilyenfajta igénye 135 tízórás munkanapban határozható meg. Nemcsak „hivatalosan”, de valóságosan is eny- nyi a tagsági munkaráfordítás. Könnyű kiszámolni ezek után, hogy a paprikában dolgozó családok egy tízórás munkanapra jutó részesedése — a paprikából — nem több 57 forintnál. Ugyanakkor 1972-ben a szövetkezet egészére „vetített” egy napra jutó tagsági jövedelem 101 forint volt. A tsz legigényesebb kertészeti kultúrájának, a hagyományos fűszerpaprikának tehát nem részesedésjavító, hanem jövedelemrontó szerepe van! E kétségtelen ellentmondás további elemzésénél már az okok és okozatok igen sok szálát kellene megragadnunk. Egyelőre maradjunk annál a kérdésnél, hogy ha így van, akkor mi tartja életben a bátyaiak ragaszkodását a paprikához. A dolog nyitja viszonylag egyszerű. Nem a hagyományról van szó. Hanem arról, hogy az egy holdat vállaló tag még másodmagával sem képes elboldogulni, ha azt akarja, hogy minden munkát jól és idejében végezzen el. Másképp viszont nem érdemes... Nemcsak a nyugdíjas, de az iparba eljáró családtagok bevonására is szükség van. Ily módon a 135 napos munkaráfordítás ugyancsak osztódik. így g fűszerpaprika Bátyán bizonyos fokig konzerválja a családi munka- szervezetet, de — a jelenlegi szervezési formában — ez az egyedüli támasza. A kölcsönhatás dialektikus. Az átlagtermést és a minőséget is nagyban befolyásolja, hogy a paprikát vállaló tag hányadmagával tud kiállni. Itt a magyaráza a hozamok „szóródásának”. A. közös ráfordítás Felvetődhet a gyanú, hogy a paprikatermesztés nem a tagok, hanem a közös számára előnyös. (Evidens, hogy a közös fejlődésnek is a tagság látja hasznát, most azonban a közvetlenül megragadható forintokról van szó.) Ám csakugyan így van-e? A közösé az összes közteher, az általános költségeknek a paprikaterületre jutó hányada, a talajelőkészítés és -fertőtlenítés, a gépi erő nyújtása a palántázáshoz, illetve újabban már inkább a magról történő vetéshez,' a talaj gyomtalanítása vegyszerekkel, a gombabetegségek elleni védekezés, az öntözés, betakarításnál a járműköltség. Egy holdra számítva évente 17— 18 munkanap igénye vetődik fel a közös részéről. A gép- és anyagköltség ennek a többszöröse. Nem sokat kellene számolnunk ahhoz, hogy kiderüljön: a fűszerpaprika-termesztés messze nem a legjövedelmezőbb üzemág a Piros Paprika Tsz-ben. (Folytatjuk) Hatvani Dániel / Gilette helyett T/annak szerencsés emberek. ' Például az a Gillette nevű. Borotválkozott otthon, egyszeresük puff, eltört a borotvája. Nézte Gilette a letört darabot és kitalálta az önborotvát. Azonnal világhírűvé vált. Én a villanyborotvámat rontottam el. Bámultam rá egy napig, kettőig, egész hétig — és semmit sem találtam ki, csak szőrös lettem. Mint egy sarkutazó. De Gilette nem lettem. Nem is leszek. Ezt idejében megértettem. Nincs szerencsém — nem is kell. Elhatároztam: elég volt az utánzásból! Elég volt abból, hogy mindig a kiváló emberekről vegyünk példát. Még ha százszor olyan kiváló is az illető. Az életben egyéni úton kell haladni. Elkezdtem figyelni, mit csinálnak házbeli kortársaim. Kiderült, Genies mérnök akar lenni, Juli orvos, Igor berepülő pilóta. A ház legszebb lánya, Natasa, pedig pedagógus. Mindenki képzelt ember szeretne lenni. No, gondoltam, ennek nem lesz jó vége. Idejében észbekaptam. Mert még két év és leérettségiztem volna. Azután ki tudja, hogyan alakulhatott volna az életem. De én uralkodtam magamon. Kitartottam, bár időnként nagyon nehéz volt. A tanáraim szörnyülködtek. A társadalom foglalkozott velem. Apám szíjjal vert. Anyám zokogott. — Hál hogy fogsz élni így, műveletlenül, fiacskám? — prédikálta könnyes szemmel — Hiszen mindenki tanul körülötted?! Legalább esztergályosnak tanulnál, mint apád. — Minek? Nem nekem való gürizni a gyárban — mondtam. — Hadd tanuljanak csak a többiek. Te pedig, mama, ne sírj. Majd megszerzem én a magaméi. Pont tőlük. Nem hitt nekem a jóasszony. Senki sem hitt. Azután mindenkinek lettem a negatív példa. Inni fedtem, verekedni, huli- gánkodni. Mulattam úgy, istenigazából. De soha nem feledkeztem meg nevelési szerepemről. — Ne legyetek ilyenek, mint én! — mondogattam mindenkinek. — Tanuljatok! Nagyon sokan hallgattak rám. Tanultak, szakmát szereztek. Én helyettük is örültem. Olvastam a KSH jelentéseit, és őszinte szívvel örvendeztem. Volt is minek! A képzettségi szint szakadatlanul emelkedett! Mindenki tanult. De én sem vesztegettem hiába az időmet. Vigyáztam az egészségemre. Fejlesztettem a deltáimat. Megőriztem az idegeimet. Épségben. Egyetlen idegsejtemet se pazaroltam el. Majd kicsattanok az egészségtől. Erős vagyok, mint egy bika. Körülöttem meg szaporodnak a szerencsétlen, sápadt, fáradt emberek. De képzettek! Már odáig fajult a helyzet, ha kutyát akarsz ütni, képzett embert találsz. Egyesek mérnökös- ködnek, mások pedagóguskodnak, orvoskodnak. Vannak, akik bonyolult alkatrészeket készítenek. De ki fog most már egy zárat bevésni? Vagy egy telefon- kagylót megjavítani, egy polcot felszerelni, ablakot beüvegezni, csöpögő csapot kijavítani? Egyszóval, fusizni. Ki? Én! Most mindenki hozzám szaladgál. Még autóval is jönnek. A napokban járt nálam egy kolhoz elnök. Kérte, javítsam meg a gabonasilót. De én nem vállaltam. Annyi a munkám a városban is, hogy alig győzöm. LakáDinnyetermesztés a mennyezeten A Kertészeti Egyetem fóliasátrai alatt a szőlőhöz hasonlóan karóra futtatva, csaknem a meny- nyezeten terem a sárgadinnye. Hogyan lehetséges ez? Miért van rá szükség? Magyarázatért dr. Nagy József egyetemi adjunktushoz fordultunk. — Kutatócsoportunk dr. Somos András egyetemi rektor, tanszékvezető egyetemi tanár vezetésével a sárgadinnye új termesztési módszerét dolgozta ki. — Ismeretes, hogy a dinnye a föld felett néhány centiméterrel hoz termést. (Ez az úgynevezett szabadföldi, vagy szántóföldi termesztési mód.) Csakhogy az így növekedett termés nagy esőzések után sokkal több vizet szív fel, mint amennyire szüksége lenne. Ennek következtében minősége romlik, poshadt, ízetlen lesz. — Kutatócsoportunk elhatározta: olyan módszert dolgozunk ki, amelynek alkalmazásával a yíz- és a tápanyagadagolás szabályozható, a termés minősége pedig lényegesen javítható. Olyan új fajtákat kezdtünk hajtatni, amelyek erőteljes főhajtást fejlesztenek, és ezen nővirágot, majd termést kötnek. A hajtást karókra futtattuk és fóliasátorral fedtük le. Ezzel olyan hőmérsékletet tudtunk biztosítani, hogy már június elején termést hozott a dinnyehajtás. Az eredmény: finom, zamatos gyümölcs. A szakemberek kiszámították, hogy hektáronként 400—500 mázsa termést lehet így betakarítani, míg szabad földön, ugyanekkora területen a termésátlag mindössze 100 mázsa. E metódus előnye, hogy minimális kézi munkaerőt igényel, így más növényfajták termesztésével jól társítható. Az sem mellékes, hogy egy négyzetméter területre 1,6 növény jut, tehát kevés növényről takarítható be nagy termésátlag. „Meghajtok, s elérem a csúcsot” Zöld szőnyegként terül el a sarkvidéki botanikus kert Hibin tövében (Szovjet Távol-Észak), Olyan emberek dolgoznak itt, akik igyekeznek széppé tenni e zord vidék természetvilágát. A tundra ősfái — a juhar-, nyár- és nyírfák — alacsony növésűek. Alig nőnek magasabbra fél méternél. Igaza volt a költőnek, aki amikor megpillantotta, a sarkvidéki fákat, így szólt: „Méghajlok, s elérem a csúcsot”. A sarkvidéki botanikus kert munkatársai azon fáradoznak, hogy Távol- Északon is magasra nőjenek a iák, legyenek sudárak, szépek. A 300 hektárnyi területen keresik azokat a fafajtákat, amelyek zord viszonyok között is élet- és fejlődőképesek. Emellett különböző éghajlati övezetekből származó, több mint 4 ezer fűfélét, bokorfajtát is megvizsgáltak. A megfogant növényeket kiültetik a Sarkkörön túl fekvő városok utcáira. (APN—KS) som van, szépen berendeztem, van egy Zsigulim. Azután egy kis kultúrált kikapcsolódásra is szüksége van az embernek. Találkoztam az utcán Natasával és Geniccsel. Valamikor együtt játszottunk az udvarban rabló-pandúrt, sántaiskolát. Eszünkbe jutott a gyermekkorunk. Meghívtam őket egy étterembe. Rendeltem lazacot, kaviárt, grillcsirkét és két üveg konyakot. — Mit csinálsz? — sápadt el Genies. — Csak két nap múlva kapok fizetést! —• Semmi jelentősége — válaszoltam. — Én minden nap kapok fizetést. Vendégeim vagytok. Genies megivott egy pohárkával és búcsúzkodni kezdett, hogy dolga van, meg minden. Viszont Natasa maradt. Azelőtt nagyon büszke volt, mint jövendőbeli pedagógus. Azt sem engedte meg, hogy hozzáérjenek. Most pedig, bár kész pedagógus, csak néz a szemembe és kedvesen mosolyog. Nem régen volt a lakodalmunk. Mindenki ott volt. Csak Genies nem jött el. Elfoglaltságára hivatkozott. Én meg azt hiszem, hogy irigy rám. Csak azt nem tudom, miért? Még ha én találtam volna fel a gilettet! Irta: Varlen Sztrongin (Fordította: Sávolt Béla)
