Petőfi Népe, 1973. július (28. évfolyam, 152-177. szám)
1973-07-26 / 173. szám
4 PETŐFI NEPE • 1973. július 26. Fényes lapok a Csávolyi Krónikában Tizenhét-tizennyolc esztendeje is megvan már, hogy egy csendes nyári alkonyaton kiszállásról tartottunk hazafelé, a szerkesztőségbe. Akkoriban még szerettünk dalolászni — ilyen utakon is. No nem torkunk szakadtából,_ jóllehet az se lett volna feltűnő, mert jócskán „transzformálta” gépkocsink zúgása. Valahol Cibakháza táján zen- dített rá Szekulity Péter kollégám. .»Végigmegyek a csávolyi főutcán, Utánam néz, utánam néz minden lány...” Búgta, búgta szép baritonján. A dallam ismerős volt, a szöveget meg egykettőre megtanultuk. Csak ismételnie kellett, s már együtt fújtuk vele. „Azt mondják, hogy helyre legény vagyok én. Nem tudják, hogy fittyet hányok rájok én.” — Honnan veszed a nótába ezt a Csávolyt? — kérdeztük Pétert. — Hát én ott születtem. Akkor hallottam először Csávolyról. Ki gondolta volna akkor, hogy Szekulity Péter a Tolna megyei világról fogja írni majd két évtized múlva gyönyörű riportjait. Én meg az ő szülőfalujában éppen egy új „főutca” születésé- n"^körülményeit firtatom Pálfia Mihály tanácselnöktől. Aki meg azt nem sejtette még akkor, hogy 1963-ban mint általános iskolai nevelőt kérdezik meg — váratlanul: „Mit szólnál hozzá, ha te lennél a tanácselnök?” .Mit szólt, mit szólt? Amit mindenki mondana, amikor olyasminek az elvállalására kérik, amit még sose csinált. Tény, hogy a Csávolyi Krónika 1963-as — első — évfolyamában ezt olvashatjuk: „November 1. A községi tanács Pálfia Mihályt vb- elnökké választotta.” Elnöksége idejének legutóbbi jelentős eseménye megint csak belekerül a krónikába. Az 1972. évi megyei településfejlesztési versenyben — a 2500 lakos feletti községek között — Csávoly lett az első. Jutalma 200 ezer forint, zászló és oklevél. a megye is ad egymilliót, a község népe, az állami gazdaság, a téesz, a kátéesz — csákánnyal, lapáttal, gépekkel segít több mint félmillió értékűt. Ezek után a KPM is több mint 3 és fél millióval szállt be. 1971-ben tették az első kapavágást és 1972 nyarán át is adták a vadonatúj kövesutat, amely 1 kilométer és 300 méter hosz- szúságban szalad belterületen. Az ebbe adott nehéz társadalmi munka is sokat nyomott a településfejlesztési versenv pontgyűjtésében. A sűrűn lakott Széchenyi utcában is 300 méter hosszan építettek 4 m széles betonutat. — Még háromszáz méter kell hozzá, s akkor megkönnyítjük az itteni ÁPÉSZ-bolt dolgát — mutatja a helyzetet a község makettjén Pálfia Mihály. — Ä kocsi még nem tud bemenni odáig, s rossz időben, sárban úgy kell az árut kézben behordani. Csávoly abszolút helvmegha- tarozó adatai a krónikából: a keleti hosszúság 19. foka 09. perce, az északi szélesség 46. foka, 11. perce, 30. másodpercén fekszik Hogy miért oly fontos most ez a „pontosítás”? Mert ez a község közepén végigfutó képzeletbeli vonal egyúttal a fór- galmas Baja—Szeged országutat is jelenti, amelynek mentén fekszik. Nos, míg kevés autóbusz, személygépkocsi meg egyéb jármű közlekedett errrefelé, elviselte, hogy az Arany János utcán négy derékszögű kanyar megtétele után sétáljon tovább a helységből. De az út annyira „betelt” mar az utóbbi esztendőkben "°gy „egyenesítésre” szorult’. Mégpedig úgy, hogy szerepét egy másik, a Petőfi utcának adta át. Ennek előnye azonban kezdetben csak az volt, hogy egyenes Hátránya jóval nagyobb: földes kátyús medrében igencsak megfeneklettek volna a buszok. A KPM csak a következő öteves tervre tudott ígérni korszerűsítést. A csávolyiak összedugták a fejüket. Tanácskoztak, tapogatóztak, a megyénél is minden követ megmozgattak, a tanácstagok pedig a lakossággal értettek szót. A KPM elé kész javaslattal áll- tak. A saját fejlesztési alapból hozzájárulnak 600 ezer forinttal. A Csávolyi Krónika ilyen rokonszenves tőmondatokban tudósít az életről: „Április 15... Ezen a napon érkeztek meg a fecskék.” _ „Május 1. Közös ünnep a Bp. Gázgyár patronáló brigádjával. Ebéd: borjúpörkölt.” — „Május 19. Megeredt az aranyat érő májusi ?sö” — „Július 22. A tsz befejezte az aratást.” — Az első kötet néhány „tudósítása” ez. Ma már a 22. kötetet írják. Szerencsére nemcsak betűkkel. A tűzpiros fedelű kötetekben fényképek, a községgel kapcsolatos újságcikkek is illusztrálják a bejegyzéseket. Másképp hogyan is volna tőmondatokba szorítható az a sok ezer név, kihagyhatatlan mozzanat, Je*emény, küszködés, öröm, amiből csupán ennek a településfejlesztési versenynek a dobogója a legmagasabb lett. Kellenek bele fotók, hogy lássa az utókor, miként ültették be virágokkal az újjávarázsolt Petőfi utca két partját. Vagy hogy cseperednek a, kivénhedt eper- fák, juharfák, jegenyék helyén az újonnan ültetett gyümölcsfák szazai. A. közvélemény döntött bei««;,; erre szilypfák kerüljenek, amoda gesztenye, emitt meggyfák sorakozzanak, amarra cseresznye. A tanács beszerezne a csemetéket, egy-egy család 4— 5-öt vett a háza elé. Saját zsebből fizették a 30 forintokat. Mi lesz itt, ' te jó isten! Gyümölcsfákat — utcára?! Megnézhetik, mi marad belőle — kételkedtek a kishitűek. Körülbelül 600 gyümölcsfát ültettek el. Mind megfogta. — Mindössze négyet törtek el nyakban, rügyezéskor — egy hétfőre virradóra — hitelesíti ezzel is a sikert a tanácselnök. _ A krónikának ebben is őszintének kell lennie. Eötvös utca. Rövid kis beton- utacska. A tanácsházáról ezen át közlekednénk a Fetőfi utcára. Jobb felől takaros kis buszmegálló. Ezt is a nagy „útegye- nesítés” tiszteletére építették ide. A régi, a kultúrház előtti keskeny sávon már veszélyes volt. Ha két jármű összetalálkozott, bajos volt kiszállni is. Ide tökéletes nyugalomba gördülhetnek be a testes jószágok. Három ember rekordidő alatt felhúzta a kis fedett váróhelyiséget. Reggel 5-kor a tanácsi takarítónő „teszi tisztába”, s mikor beköszönt a hideg, fűtik. Tessék a csávolyiak ulán csinálni! Átellenben kis-aktatáskás férfi várakozik. Alig várja, hogy a tanácselnökkel találkozzék. Ju- rich István, alapszervezeti párttitkár, az iparcikkbolt vezetője. — Sikerült? — így Pálfia Mihály. — Fél tizenegykor — válaszol felkiáltójellel a boltvezető. — Kilenc órától ültem a nyakatokon. A boltnak, amely 129 százalékos teljesítéssel zárta a félévet — még nincs telefonja. Pedig naponta hívják fel Bajáról is többször az üzletvezetőt, s olyankor mindig a tanácstól kell érte szaladni. Ha meg ő hív valakit, órákig kulcsolhat a tanácsházán, míg bejön a vonal. Hányszor kellene gyorsan rendelni valamit. Ha telefonunk volna, egy hívás — és el lenne intézve. Levelezéssel sokkal von- tatottabb, nehézkesebb, s az már nem is olyan ... így rengeteg idő elmegy, hogy folyton a tanácshoz fut telefonálni az ember. Addig két munkatársamra marad minden... Ez nem takarékosság. — Ki a gazda? — A Bököd és Vidéke ÁFÉSZ ... A postánál nem lenne semmi akadály. Ikerállomása lehetnénk akár a tanácsi, akár a diákotthoni telefonnak. Ez utóbbinak még inkább. — Megfigyelhető-e valami változás a vásárlók igényességében — térünk most már üzleti témára. — Újabban kapós a fürdőszoba-garnitúra, 5—6 ment el rövid időn belül. Az árukészlettel bajban vannak. A raktár födémje málladozik, s mivel esős időben lavórt: kell ratjkni a szorgalmasan csurranó víz alá, elképzelhető, milyen átcsoportosításokra szorul a raktárkészlet. Az iskolabővítés is hozta a pontokat. Adatai: 4 tanterem 1 úttörőklub, 3 helyiség a falumúzeumnak, 1 fotószoba, ruhatár és „vizes részek”. Az előtérben fekete szakállas tanár paroláz velünk. Jól kinőtt a sárból a fiatalember, félrehajtott fejjel kell felnézni rá. Mutatja, merre találjuk az igazgatót. Mándics Mihály, a pedagógus országgyűlési képviselő éppen bajai muzeológusokkal van nagy beszédben. Alighogy köszönt bennünket, újabb látogató kér „pár percet”, a biztosító embere. Ez van itt, szüntelen vendégjárás. Mándics Mihály őszintén örül a nagy idegenforgalomnak. Csoda, ha országhatáron túl is híre van ennek a csávolyi _ n em fellengzős a megfogalmazás, higgyék el — kultúrkombinát- nak. Az iskola, a tantermek felszereltsége, ellátottsága szemléltetőeszközökben, a szellemes fantáziával, játékos könnyedséggel formált környezet, a szobák, tantermek, folyosók. Annyi kép, színes gondolatébresztő ábra, versrészlet, facsimile mindenfejé, okos elrendezésben és mértéktartó bőséggel, hogy szemfülesebb gyerek akár ne is készüljön mondjuk egy irodalomórára. Ha jól körülfigyel, szinte a „falról” lefelelhet. Lépcsőn szállunk alá a „mélyföldszintre”. — Ezt is a szülők ásták — emlékeztet Mándics Mihály. Pénzt is adott a lakosság, általában 100—100 forintot, de volt, aki 300 forinttal járult az iskolabővítéshez. 1970-ben kezdődött a gyűjtés, 1971 őszén már tanítottak benne. A hivatalos átadás 1972. június 11-i dátummal került a krónikába. Sé- '■ • Ilyen a Petőfi «teái házak eleje. Gyümölcsfáikat, virágaikat féltő szeretettel gondozzák az asszonyok. • Két éve itt még poros szekérül volt. Jobbról Pálfia Mihály tanácselnök, szemben Páncsics István népfrontelnök. • Az Egyesülés Tsz új szénaszárítójában a zsákokban finomra őrölt lucernaliszt ömlik. — Mennyien adtak pénzt? — Könnyebb úgy, hogy csak 10 család nem adott... Tehát, mindenki, mondhatjuk... Nagyon jólesett, hogy ennyien sosem voltak még évzárón, mint most. Hat-hét más helységből is jöttek szülők, akiknek a gyereke a tanyai diákok kollégiumában tanult... Ja, még a gyűjtéshez. Idős, kispénzű emberekhez nem mentünk. Jön ám hozzám László István és Lengyel Ferenc bácsi — nyolcvanon felüliek már: „Igazgató úr, az én nyugdíjába nem pénz? Miért nem akarják elfogadni a mi pénzünket az iskola agyusztálására?” Ha a Csávolyi Krónika, a szülőföld szeretetének ábécéje — unikum, hogyne lenne az a falumúzeum, amely az előbbit is őrzi. Három olyan szoba, amelyet bárrpely nagy múzeum büszkén vallana magáénak. Az elsőben gazdag néprajzi gyűjtemény, Csávoly nemzetiségeinek — sváboknak, bunyevácoknak — tárgyi emlékei. A középső helyiség központjában a község makettje. Körben, üvegtárlók alatt, üveges szekrényekben korszakok iratai: cselédkönyv, katonakönyv, behívójegy, beadási könyv, birtoklevél: Páncsics Tádé 1945. április 4-én 8 kát. hold földet kapott... Pénz- és éremgyűjtemény, tablók, portrék százával ... A falon, gombnyomásra kigyulladó lámparendszerrel kis falumakettek, vagy inkább domborított térképek. Gombnyomás: megtudod, hol vannak üzletek; újabb billentyűre a szolgáltatóhelyek pontjai világítanak. Másik maketten ott gyullad ki a lámpa, ahol autó van. A harmadikon újabb rendszer azt mutatja, melyik házból adtak már emléket a múzeumnak. Magára venné-e valaki, hogy az ő házánál hunyva marad a csöpp villanykörte. A harmadik szobában a legújabb kor, s a munkásmozgalom emlékei. No, meg a krónika kötetei. Amelynek szerzője az egész falu. A maga módján mindenki. Az is, aki pruszlikot, ko- loncos órát, fityulát, kabaktököt, mángorlót vagy csobolyót ad a múzeumnak, végeredményben „adat” szolgáltatója a krónikának . . . Azok is, akik pár éve az Egyesülés Tsz modern borpincéjét építették a csempefal mögé rejtett betontartályokkal. Meg akik legújabban a 7 millió forintos szénaszárítót tető alá hozták ... Mennyi új fényes lap kerül a Csávolyi Krónika 1973-as évfolyamába! Hány oldal kellene csak a neveknek, akik a legtöbbet tették azért a fejlesztési elsőségért. Tanácstagok és választók: Hódos Mátyás, Solymosi János, Szerencsés Ferenc. Ga- ramvölgyi Márton, Schwob Flórián. Páncsics Károly. Petri Henrik, Bohner Mátyás, Varga István. Piukovits Boldizsár, Nemes Gusztáv — és feleségük. Babits Antal a téesz elnöke, László Lőrinc a kátéeszé. És a Község- és Városfejlesztésért emlékéremmel és emléklappal kitüntetettek: Pálfia Mihály tanácselnök. Farkas Ferenc párttitkár, Páncsics István népfrontelnök, Solymosi János tanácstag... Diákotthon. Átellenben az öregek napközi otthona. Itt az új világ új fogalmait kifejező sza- vakkal gazdagodik a nyelv, amott iéltő^ szeretettel adják tovább megőrzésre — nemcsak a régi tárgyakat, hanem az ízes régi kifejezéseket is. Például: kend! — idézett pár éve egy régi emléket Szakái Imréné vendégnek. Valaha milyen nagy megtiszteltetés volt. A nagyapa m egyszer így szólítottam: maga! Amire azt felelte: Ne tegezz lányom! Mond csak így: kend!” Tanári szoba. Kitört a vakáció, a nevelők az asztal végen egykupacban — ultiznak. Most már nekik is lehet. Köztük a szakállas, nyurga fiatal tanár. Hosszú lába messzire kinyúlik, széles karmozdulattal készül lecsapni egy lapot. A tanácselnök odacsippent a szemével. — Csuda szeretik a fiatalok Katanics Ferencet. Roppant ért a nyelvükön. Fél év alatt olyan pinceklubot hozott össze az ifjúsággal, hogy mikor Gajdócsi elvtárs, a megyei tanácselnök látta igyekezetüket, mindjárt szép summát küldött nekik felszerelésre a megyei ifjúsági alapból. Tóth István^ Á gyermekjátszótér »»Mindenki egyet”-aIapon készült A hií-ii . , , . képen a buszváró. ‘ J ekben do,^07° csavo,v,ak *PP«gy beleadtak munkát, anyagot, mint a helybeli kisiparosok. A jobb oldn ' (Pásztor Zoltán felvételei)
