Petőfi Népe, 1973. június (28. évfolyam, 126-151. szám)
1973-06-30 / 151. szám
I Hárman a kitűnők közül „Biológia tagozatra megyek” — Öröm. is, de szomorúság is van bennem most. Jő a szünet, a pihenés, a szórakozás; de az együtt töltött éveket nehéz lesz felejteni, összeszoktunk, jó közösséggé forrtunk az iskolában. Radvánszki Gyöngyi, a kecskeméti Zrínyi Ilona Általános Iskola 8.a. osztályában végzett. Nyolc éven át kitűnő volt. Indulhat ősszel a gimnáziumba. Boldogan mutatja a kapott kitüntetést, s a jutalomkönyvet. Biológia tagozatra megyek a Bányaiba. Nagyon szeretem a matekot; szakkörbe jártam. Zongorázom is, három éve. Szeretek úszni, van hangversenybérletem: Nem unatkozom hát sohasem. — Mi akarsz lenni? — Orvos. De addig még sok minden változhat. — Szívesen lennél már felnőtt? — Nem; de örömmel lennék néhány évvel idősebb. „ — Mit csinálsz a nyáron? — Üdülünk a Büdös-tónál. S két hétig tsz-ben dolgozom, utána otthon leszek. Sokat olvasok és zongorázom. Na és persze úszom, amennyit csak lehet. „Kedvenc tárgyam a kémia” Romány Anna szintén a .Zrínyibe járt, ott végzett a 8,b- ben. Golovics Ilona volt az osztályfőnöke. Arra a kérdésemre, hogy mit szeretett legjobban ebben az iskolában, ezt válaszolta: — A kabinetrendszerű oktatást. Talpraesett kislány. Felszabadult, határozott. Amikor kérdezem: minek tulajdonítja, hogy nyolc évig ötös került a bizonyítványába, így válaszol: — Nehéz ezt megmondani. — De meg akartad őrizni a kitűnő szintet, ugye? — Meg bizony. S ha ezt nem is tudom tartani, a gimnáziumban is szeretnék 4,5 fölött lenni. Tudom, nem lesz könnyű, de azért gondolom, sikerülni fog. Az általános iskola után gimnáziumba jelentkezett. Izgatottan várja a találkozást az új iskolával. Furcsa lesz — mondta —, hogy eddig ők voltak itt a legnagyobbak, s szeptembertől ők lesznek a „kicsik”. — Gondoltál már rá: hová mész az érettségi után? — Egyetemre, mert biokémikus szeretnék lenni. Vagy, ha nem sikerül, a közgazdaságira. — S ha egyik sem sikerül? — Hiszen, ha eleget tanulok hozzá egyik sikerül. Anna tavaly a megyei tanulmányi versenyen magyarból első lett. Az idén meg kémiából negyedik. „Örömet akartam szerezni” — Nekem nem volt könnyű tartani végig a kitűnő szintet. De édesanyámnak akartam örömet szerezni. Egyedül nevelt kis korom óta, meg beteges is. Ezért is akartam, hogy örüljön az eredményeimnek. Rebek László is frissen végzett nyolcadikos. így kezdte a beszélgetést, amikor a bizonyít- ványosztás után meglátogattam. Azután ezt mondja: — Az ötödik és nyolcadik osztály volt f e nehezebb. Nekem azért, mer ponta öt óra előtt kellett f idnem. Édesanyám akkor ir munkába. Meg kellett szoknom a korai kelést, a reggeli tanulást. Laci munkát is vállalt nyaranként. Év közben pedig egy hatodikost tanított naponta. Pénzt akart keresni. Korán arra kényszerült, hogy belássa: édesanyjának szüksége van az ő segítségére is. A tanulás mellett a rajzolás, festés, batikolás is nagyon érdekli. Albérleti szobájuk falán az ő munkái láthatók. Fegyelmezett, megfontolt. A szomszédok — nyolc család lakik az udvarban — elégedettek vele. — Kedvenc tantárgyad? — Az orosz. Dr. Ikrényi Im- réné tanárnő szerettette meg velem. Orosz tagozatos osztályba jártam. Három évig németet is tánultam, de abbahagytam. — Igaz, hogy vívásban díjat nyertél ? — A Városi úttörő-bajnokságon második lettem. — S az is, hogy kicsi kprod- ban elhatároztad: mérnök leszel? — Hadmérnök szeretnék lenni. Erre készülök mindig. Az édesanyja mondja: Soha nem kell biztatni, hogy tanuljon. El akarja érni a célját. Nyolc év alatt figyelmeztetést soha nem kapott, az iskolában sem. Dicséretet, jutalmat annál többet. — Mit csinálsz a nyáron? — Elmegyek dolgozni. Tavaly is kerestem ezerötszáz forintot. És sokat szeretnék olvasni. Az a kedvenc szórakozásom, ha van egy kis szabad idő. — Hol tanulsz majd tovább? — Kiskunfélegyházán, a gépipari szakközépiskolában. Örülök, hogy felvettek kollégiumba. Jó lett volna ösztöndíjat is kapni, de ez nem sikerült. Varga Mihály Keresse fel a Szék- és Kárpitosipari Vállalat bemutatótermét! Kecskemét, Törökfái 159. (2-es busz végállomásánál) Kárpitozott ülő- és fekvőbútorok, garnitúrák gazdag szövet- és szín- választékban kaphatók. OTP-hitelre is. PILLANGÓ egyszemélyes heverő 1041 1973. június 30. • PETŐFI NEPE » 3 Erőnk és igazunk biztosítéka Sánta Ilona Interjúk a munkás egységről című kötetéről • Három héttel előbb, a munkásosztály felszabadulás utáni egyik legnagyobb és mindenképpen történelmi jelentőségű ne- gyedszázados évfordulóját ünnepeltük: a két munkáspárt egyesülését. A Budapesten, Győrben és Diósgyőrben tartott nagygyűlések szónokainak beszédét mintegy részletekre bontja, és ezzel kiegészíti Sánta Ilona Interjúk a munkásegységről (Kossuth Kiadó) című kötete. Sánta Ilona jó ismerője a két párt egyesülése időszakának. hiszen több mint tíz évvel előbb a Munkásmozgalom Történeti Tanulmányok sorozatban már megjelentette A két munkáspárt egyesülése 1948-ban című könyvecskéjét. Éppen ezért Sánta interjúsorozata elérte célját: hitelesen. élő tanúkkal, sok-sok szempontból megközelítve állított írott emléket huszonöt évvel korábbi múltunknak, nem hiábavaló küzdelmeinknek, ennek az eredményekben is bővelkedő időszaknak. Hiteles, mert a mozgalom minden posztjáról szólnak a politika egykori és mai jelesei. Hiteles, mert nagyon őszinte, nem kertel kimondani a valóságot, ugyanakkor mentes a túlzásoktól; minde- nekfelett a higgadtságnak és1 a mindenkor helytálló igsfcságnak ad helyet. Hiteles azért is, mert elmondja, miként is táplálódott a munkásegység megteremtésének gondolata elsősorban a két pártban, a szakszervezetekben, az ifjúság és a nők körében, az értelmiségiek törekvéseiben, a munkások akaratában. Mindezt olyan régi és elismert harcosok fogalmazzák meg. mint Kádár János, Marosán György, Apró Antal, Kisházi Ödön, Révész Ferenc és Szabó Piroska. A nyilatkozatok a kötetbe örökítették (bár ebből több is lehetett volna) a vidék hangját: mi is történt Baranyában, vagy Miskolcon. • A nyilatkozók a történelem értékítéletével egybehangzóan vallják: a munkáspártok egyesülése. a munkásosztály egysége nélkül nem mondhatnánk magunkénak ma meglevő eredményeinket. Szakasits mend.ia a kongresszuson elmóndott beszédében: „Mert mindannyian rettenetesen szenvedtünk a szakadás miatt, mindannyiunkban százszor felmerült a kérdés, hogy mi mindent alkothattunk volna együttesen, mennyi értéket halmozhattunk volna föl megosztatlan erővel, közös egységes erőfeszítéssel.” Tehát erre a lépésre volt múlhatatlanul szükség, amit objektíve nemcsak a belpolitikai helyzet és célkitűzéseink, hanem a kapitalista világ .meghirdette hidegháború is indokolták. Nagy győzelem volt tehát 19^8. június 12—14. Olyan győzelem, amelynek harcait az 1919-es proletárdiktatúra szétesésétől számítva csaknem harminc éven át vívták a munkáspártok. A két párt. egyesülése jó lehetőséget biztosított az egész társadalom összébb- forrásához. az új nemzeti függetlenségi front kialakulásának segítségével. (Ezzel a kérdéssel a kongresszuson Rajk László foglalkozott.) Ezért mondotta Révai József felszólalása befejezéseként olyan magabiztosan a küldöttekre nagy hatást gyakorló néhány mondatát: „Voltak a történelemben törekvések, amelyek nem tudtak győzni, mert bár igazuk volt, de erejük nem volt. Azután voltak olyan törekvések, amelyeknek erejük volt, de igazuk nem és ezért elbuktak. Nekünk igazunk van. erőnk is van: ezért fogunk győzni.” • Nagyon érzékletesen beszélnek arról a nyilatkozók, hogy az egyesülés után egyre szaporodtak a személyi kultusz jelei, hogy a koncepciós perekben nemcsak kommunisták, hanem volt szociáldemokraták is a vádlottak padján ülték. Ehhez a magatartáshoz társult még az elhibázott gazdaság- politika, ami lassította a szocializmus alapjainak lerakását. Ebből következik, hogy az igazi munkásegységet, és erre támaszkodva a népi nemzeti egységet néhány éves késedelemmel — a Magyar Szocialista Munkáspárt következetes elvi politikája teremtette meg, amely visszaállította a lenini normákat a párttagok és az állampolgárok életében egyaránt. Sánta Ilona interjúsorozata a magunk huszonöt évvel előbbi vidéki gondjait is eszünkbe juttatja. Az egész mai Bács-Kiskun megye területére vonatkozóan nehéz volna emlékezni, hiszen akkor a déli Bács-Bodrog megye kivételével, az attól északra eső rész (Peet megye egy. része) csak töredék volt. Bács-Bodrogban kevés munkás élt, de még ézen kevesek is megosztva voltak a két pártban. nem beszélve azokról, akik párton kívül éltek. Éppen ezért még nagyobb léhetőség volt arra, hogy a szociáldemokrata pártba bekerüljenek és szerepet kapja-, nak a kispolgárok, és más a munkásosztályon kívül eső elemek. A Magyar Kommunista Párt tagságát főként a földhöz juttatottak (az SZDP-ben közülük alig volt), a munkások és értelmiségiek adták. Ebből azután szinte természetesen következett a két párt együttműködését zavaró, sok-sok energiát lekötő vita. Az 1947-es választásokon . a jobboldali szociáldemokraták nem kímélték erejüket, hogy kompromittálják a kommunistákat. Jánoshalmán a választásokat, megelőző nagygyűlésen a szociáldemokrata párt szónoka többek között annyit mondott: „Nem mi akarjuk a csajkarendszert.” Az alapszervezetek egyesülési taggyűlései előtt a kommunista párttal' együttműködve a szociáldemokrata párt vezetősége megtette a legfontosabb lépést: a nem odavalókat kizárta soraiból. Baján a Bajai Hírek című lap részletesen publikálta a kizártak .névsorát. Ez akkor nem kis feltűnést keltett, olyannyira a Bajai Hírlap című lapban Andrásfi Gyula megyei titkár nyilatkozott. „Nem halálos ítéletet, szükség- szerű megvetést, vagy a politikai kritika gyakorlásán túl messzebbmenő következményeket, állás- vesztést stb. jelentenek a kizárások. Az egységes munkáspárt megszületése körül a felelősség a szülőket, mindkét munkáspártot illeti.” Negyedszázad távlatából is azt kell mondani, hogy erre a lépésre szükség volt, de azt is, hogy csupán minimális méltánytalanság történt. (Ezek közül egyik, hogv dr. Tóth Lászlót, Kecskemét akkori polgármesterét — akinek 1919-ben is jelentős vezetőszerepe volt — felső utasításra nem lehetett átigazolni az MDP-be.) Amit etekintetben elmulasztottunk. azt helyreigazította az 1949 elején lezajlott általános felülvizsgálat, • A megyei egyesítő konferencia. 1948. május 17-én volt Baján. A konferencián Donóth Ferenc, Harustyák József, Török János, Andrásfi Gyula, és az új megyei titkár (volt szociáldemokrata), Herbálv Lajos tartottak beszámolót. A konferencia hallatlan lelkesedéssel fogadott minden előremutató szót és jól- demonstrálta a teljes egységet. Nagyon élénk vita alakult ki. A vitában részt vevők nevét már csak azért is érdemes feljegyezd:, hadd tudja meg a megye, hogy kik voltak a közügyek már akkori szószólói.. Varga Györgyné Felsőszentiván- ról a délszláv-nyelven a nők gondjairól. Juhász János a pedagógusokról. Sarok Antal az ifjúság egységéről. Török Sándor a néphadseregről. Nemes Tibor a hadigondozottakról Révész Ferenc Bácsalmásról, az értelmiség problémáiról. dr. Kelen Gyula a kórházak helyzetéről, Vecseri Mihály a földkérdés teljes rendezéséről, Farkas Ferenc Mátételke panaszairól, Aczél Pál a Bajai Posztógyár eredményeiről. Radvánszki Ferenc Kunbaja dolgairól; Folcz Antal szervezeti kérdésekről. Sztrinkó Józsefné a hadiözvegyekről és Kancsár Sándorné a nők politikai munkásságáról 1 szólt O Sánta Ilona kötete, és ez a : néhány megyére piliántó-emléke- ző sor is azt a meggyőződést érleli, hogy jó volna valamennyi megyében összegyűjteni az egyesülés időszakára vonatkozó -emlékeket. hiszen ezek az adatok is^ igazolnák azt, ami országosan történt, illetve gazdagítanák e történelmi lépés szükségességének indokait és hozzájárulnának ahhoz, hogy az azóta felnőtt gehe- '• ráció ne csak általában, hanem lokálisan is tudjon az 1948-as fordulatról. —r —1 »Szakmunkás vagyok!« lufikor érettségiztem — ne is ■L'J- említsem az időt, olyan borzasztó rggen volt —, június 13-át írtunk. Es pénteket. A feszültség bénító kínjából felengedve baktattam hazafelé. Esőre állt az idő. Most is látom a falevelek szomorúzöld színét, s érzékelem a csendet, amely körülvett a Püspökladányi úton. Vitt a lábam, végtelenül üresnek éreztem magam. Talán annak a belátásnak feneketlen mélységétől is, hogy ezentúl senki nem vonhat felelősségre, ha nem tudom, Vak Béla meddig ült a trónon (ki gondolta, hogy újságíró leszek, s ezen a pályán megint csak azt lesik Árgusszemmel, mikor lehet rajtakapni a tévedőt), vagy hogy mi is a ko- tangens összefüggés... El velük örökre! Ennek a szabadulásnak a bevezetője végeredményben akkor megvolt már, amikor az ember a tételt kihúzta. Ha nem is fogalmazta meg, de a sejtés is erőt adott: abból az iszonyú anyagtömegből most már csak ezzel az egy tétellel kell megbirkózni, aztán enyém a világ!... — Rosszul érzed magad, kisfiam? Apám ijedt hangja ébresztett fel alvajáró káprázatomból. Eljött elébem . .. Alig tudta, hogy kérdezze, sikerült-e? Mikor megértette, minden jól ment, csak ezt ismételte megilletődötten. — így hát leérettségiztél... Jó darabot haladtunk már, mikor észbekapott. — Nézd csak, ezt meg majdnem elfelejtettem. En se figyeltem fel rá, hogy egy hártyapapírba csomagolt, gömbölyű formájú valamit hozott magával. — Ezt meg neked vettük anyáddal. Most már nagyfiú vagy. S ide adta életem első kalapját. Mert egy akkor érettségizett fiúnak ez adott rangot. Wem tehetek róla, hogy ezek ^ " a sokszor visszaidézett régirégi epizódok járnak ma — június 26-án — eszembe, amikor az ablakpárkányra könyökölve lesegetek a főutca felé. Minél jobban átlendül a Nap a delelőn, annál izgatottabban. Végül már szinte görcsöt kap a nyakam, annyira csak abba az irányba fordítom a fejem... Napfürdözik a park, kótyagos a boldogságtól a sok madár. Ma ment a fiam a szakmunkásvizsga utolsó erőpróbájára, a szóbelire. Az írásbeli sikerült. A gyakorlatiról — második nap — elsőként az ő csoportjuk jött el; leghamarabb végeztek. „Nem volt semmi baj. Ez ne ment volna?” — nyugtatott bennünket. De különösen anyukát nem hagyta békén a gyerek homlokára időnként kiült felhő. Amikor tudtán kívül gondolataiba feledkezett. Nem kellett faggatni, magától előjött vele. — Mindent megcsináltam, arról nincs szó, hogy... De nem vagyok mégse megelégedve ... Egyszer megcsúszott a kezem a szerszámmal... és a munka nem olyan jó, mint ahogy tőlem telik. Aztán csak felvidult. Már ebédelni se volt türelme. Rohant focizni. Nem láttuk sötétedésig. Ma félig ette meg a reggelit. Sápadt, ideges volt. Türelmetlenül fordult ki anyja elől, aki még egy utolsót igazított a nyakkendőn. A küszöbön „elviselte”, hogy anyuka egy pelyhet lelegyintsen a válláról, de a puszit már nem várta meg. Hogy akarattal, ebből láttuk. — Beszéltük a srácokkal, hogy senki elébe nem jönnek ... Minek érzelegni? . . . Nem vagyunk már kisgyerekek ... Értettük. Egy szakmunkásjelölt szava parancs. Mit húzhatott a gyerek anyag- ismertből? Hogy ment a szakmai? A munkásvédelmi? Jaj, csak „ki ne fogjon" valami komplikált tételt történelemből!... Igaz, azóta túlvan már mindenen, hiszen mindjárt egy óra... Reméljük, reméljük... Anyuka ki-bejár. Sehol nem fogja a hely. — Nem jön még? — nyitja be az előszobaajtót és, látom, hogy fiunk kék munkaruháját szemlél- geti. Most éppen a zubbonyt veszi le a fogasról. Biztosan a három esztendő reggeli óráira gondol, amikor a munkahelyre út- rabocsátotta. Még most se jön? — Csókolom . . . Hosszú pillanatok után jut el tudatomig a szó. Persze, persze. Hiszen fiunk barátai, gimnazisták, szakközépiskolások, „hagyományos” ipari tanulók, akik már túljutottak a nehezén, reggel óta itt hajtják a bőrt a fák alatt. Most a labda idegurult a ház elé „Fityók” — szaladt érte, s felköszönt. hogy visszafordítom sajgó nyakam az eredeti irányba, a szomszéd ház szürke betonsarkánál, s a kilátást takaró kerítés fölött ismerős ritmusban közeledik egy fényesbarna fejtető, aztán a homlok, s a leszegett arc is előbukkan. De csak addig a pillanatig előre hajtott az a fej, míg oda nem ér a vaskerítésre felfuto\t virágokig, ahonnét már fellátni mindkét ablakunkra. Anyuka a konyhából látta meg, én innét, az utcai szobából. — Jön a gyerek! — kiáltunk egyszerre egymásnak. O pedig férfias önfegyelemmel előbb anyukának bólint két óriásit. Nekem már nem is jelez a kisbüdös. Megvárja, míg sürgetem. Akkor hirtelen vége a fel- nőtteskedésnek. Ragyog, mosolyog eléggé megviselt pofikája, ahogy hátraveti fejét, mint a futó, aki elsőnek szakította el a célszalagot. A hangot hallom, de a szavakat a szájáról olvasom le inkább. — Szakmunkás lettem! Szerencsére mi is „rendbejövünk”, mire felrobog a lépcsőn. Anyukával úgy kapunk a szemünkhöz, mintha bogár tévedt volna oda. A gyerek „betódul”, s hosszú pillanatok múlva se jön rá, hogy úgy pusziljuk, mint egy „kisgyereket”, Mikor kibontakozik kezünk közül már dobálja is magáról a nyakkendőt, sötét zakót, nadrágot. Nyári lezserben szalad az ablakhoz, s lekiabál. — Rohanok, Lecsó, Artúr, Liba. Beállók bekkelni... Nekünk meg. — Délután megyek a vállalathoz az ösztöndíjért. Estére én vendégellek meg benneteket. Tóth István Válaszol az illetékes Mi is egyetértünk A Petőfi Népe 1973. május 17- i számának Olvasóinké a szó rovatában jelent meg a Legyen rend a Vasútkertben! című írás, amelyben foglaltakra a következőket válaszoljuk: Véleményünk is az, hogy a kecskeméti Vasúikért kifejezetten a ki- kapcsolódásra, pihenésre vágyó emberek részére van fenntartva. B tényt, , sajnos, kevésbé veszik figyelembe az ebtulajdonosok és a kerék- pározgatók, akik nemegyszer a játszótérre is bemerészkednek, s veszély eztetik a gyermekeket. Idős parkőreink. minden esetben figyelmeztetik a rendzavarokat. Az olvasói levélben említett visz- szásságok megszüntetésére üzemünk intézkedési jogköre nem elegendő, ezért köszönettel verinénk, ha a rendőrség Is segítséget nyújtana nekünk. A KISZ városi bizottsága közbenjárására végleges helyükre kerültek a közszemlére kitett harcászati eszközök, amelyek meglazult szerkezeteit már stabilizálták. Egyetértünk a szigorúbb parkőri szolgálatot sürgető megjegyzéssel, s a jövőben még fokozottabb gondot fordítunk a nagy kiterjedésű parkterület rendjének biztosítására. Feladatunk maradéktalan ellátása érdekében várjuk az érintett hatóságok és a sajtó további támogatását. örömmel vettük á nyilvánosságra hozott észrevételt, de annak még inkább örülnénk, ha minél többen hozzájárulnának a megyeszékhely legnagyobb, s talán leghangulatosabb parkjának megóvásához, rendeltetésszerű használatához. Kovács Péter üzemvezető főmérnök, Kommunális és Költségvetési Üzem.
