Petőfi Népe, 1973. június (28. évfolyam, 126-151. szám)
1973-06-30 / 151. szám
4 • PETŐFI NÉPÉ • 1973. Június 30. A pártmunka gyakorlatából Agitáció- és propagandafelelős — A. pártéletben rendkívül jelentős az agitáció és a propaganda. Megítélésem szerint nálunk szakértő kézben van ez a fontos feladatkör — említette beszélgetésünkkor Zrínyi Mihály, Lajos- mizse nagyközség pártbizottsági titkára. Nem véletlen tehát, hogy röviddel később a község pártvégrehajtóbizottsága tagjaként viselt tisztségéről, az azzal járó sokrétű tevékenységéről kérdeztem az illetékest: Korsós István elvtársat. A tanácsházi kis iroda, ahol művelődésügyi felügyelőként dolgozik, nem bizonyult valami nyugodalmas helynek a beszélgetésre. Nem számoltam, hányán keresték meg ott-tartózkodásomkor, tény azonban, hogy szinte ötpercenként nyílott az ajtó. S a zömök, deresedő hajú férfi rokonszenves, bizalmat gerjesztő közvetlenséggel, de lényegre tőrön megbeszélt, útbaigazítást, tanácsot, vagy éppen biztatást adott a hozzá fordulóknak. S ha sűrűn félbe is szakadt beszélgetésünk, jegyzetfüzetem híven őrzi mindazt, amit Korsós István a párttisztségével járó munkájáról lényegesnek tartott elmondani. íme: közreadom: — Pártbizottságunknak — az élén a végrehajtó bizottság egy- egy tagjával — három munkabizottsága van: a pártépítésí, a gazdaságpolitikai és az agitációval és propagandával foglalkozó. Tevékenységük lényege, hogy véleményezéssel, állásfoglalásaikkal, javaslataikkal segítsék a pártbizottság és a végrehajtó bizottság munkáját. Jómagam az agitáció- és propagandabizottságban tevékenykedem. a vezetője vagyok. Ez a reszortfeladatom a végrehajtó bizottság tagjaként is. Tennivalónk nagyon sokrétű,' így csak vázlatosan arról, mivel is foglalkozunk: az agitáció és propaganda állandó szélesítésével és erősítésével, a 21 alapszer vetünk agit-prop. munkájának ellenőrzésével. módszereik elemzésével, az állami és társadalmi szervezetek, tömegszervezetek agitációjának és propagandájának ellenőrzésével, ilyen irányú tevékenységük korszerűsítésével; a párttagság politikai és szakmai műveltségével kapcsolatos kérdéseik vizsgálatával, a közoktatás és közművelődés, a kulturális élet viszonyainak konkrét elemzésével. Ez utóbbi témakörben kiemelt fontosságú a tanyai terület. A pártbizottság éves programja és a végrehajtó bizottság féléves munkaterve jóváhagyásakor meghatározzuk, hogy megannyi napi tennivalónk mellett milyen főbb feladatok állnak egy-egy munka- bizottság előtt. Az agitá- ciós és propagandabizottságnak például két ilyen nagyobb teendője van az idén: véleményezni az ÁFÉSZ agitációs és propagandatevékenységét, illetve az arról szóló jelentést, amely hamarosan a párt-vb elé kerül. Munkabizottságunk két tagja segít a beszámoló előkészítésében, másik két elvtársunk pedig a tagság körében való tájékozódás alapján ellenőrző jelentést készít. A valós helyzet ismerete nagyon fontos, hiszen ebből derül ki. miben és milyen módon lehet segíteni. Mint a végrehajtó bizottság agitációs és propagandafelelősének magától értetődően segítenem kell a pártalapszervezetek hasonló tisztségviselőit. Az év elején például egész napos tanácskozásra ültünk össze velük. Tapasztaltuk ugyanis, hogy a pártoktatás megszervezésekor esetenként nem voltak kellően körültekintők. Megesett, hogy alapképzettség nélkül marxista középiskolába osztottak be embereket. Érthető volt tehát a következmény, hogy többen „lemorzsolódtak”, kényelmetlen volt számukra, hogy nem tudtak részt venni politikailag felkészültebb társaik vitáiban. Másik tapasztalatunk: korábban az agitáció egy-egy üzemben érthetetlenül mellőzte a saját gyakorlatból vett példákat, szinte csak a brosúrára hagyatkozott. Szót kellett tehát értenünk abban, hogy sem a jó, sem a rossz példákért __ nem szükséges a szomszédba mennünk. Az embereket az érdekli, ami velük, körülöttük történik. Arra várnak választ, hogy a rossz miért az. hogyan lelehetne jobban, s ki-ki mit tehet ezért a maga szűkebb munkaterületén. Az ilyen agitációnak van cselekvésre mozgósító hatása. A legjobban az bizonyítja az év eleji tanácskozásunk hasznosságát, hogy ma már van üzemeinkben termelési agitáció és a hatása is mérhető. Nagyon fontos a lakóhelyi politikai felvilágosítás és mozgósítás. Eljutni a háztartásban dolgozó nőkhöz, kisgyermekes anyákhoz, a szabad foglalkozásúakhoz, nyugdíjasokhoz. Sok tapasztalatunk van rá. mennyi a segítőkészség a lakosság e rétegeiben. Legutóbb a tanácsválasztások előkészítésekor volt alkalmam érzékelni ezt. Minthogy egyikként a Petőfi Tsz pártszervezetét patronálom, sokat jártam községünk e határrészében. Valamikor ott tanítottam a tanyai iskolában. Tény, hogy minden tanyában, ahová csak betértünk, tapasztaltuk a közügyek, a párt politikája iránti nagyon őszinte érdeklődést. Nem véletlen tehát, hogy a lakóterületi eszmecserékre mostanában a korábbinál is nagyobb gondot fordítunk. Hogy , milyen eredménnyel, talán a tanácstagok a megmondhatói. A község szépítése érdekében ugyanis minden házba eljutnak, ismertetik céljainkat, cselekvésre mozgósító, agitációs munkát végeznek. És eközben sok minden szóba kerül. A kommunális, kereskedelmi ellátás, a művelődés, szórakozás. Még ilyen észrevételek is: nem elég, hogy az ÁFÉSZ-nél szocialista brigádok vannak, de ha valaki bemegy a textilüzletbe, elfelejtik fogadni a köszönését. Soha nem téveszthetjük szem elől, hogy a lakóterületi közérzet feltételeinek javításáért, az ott folyó politikai munka, a szocialista közgondolkodás fejlődéséért valamennyi pártszervezet, tömeg- szervezet és mozgalom, állami szerv és vállalat felelős. Az agitációnak és propagandának óriási a szerepe ebben. Sok mindenre, tömérdek apróságra kell érzékenyen felfigyelnünk, s szükség szerint változtatással, javítással reagálunk, hogy pártunk határozataiban foglalt elvek és tervek a mindennapok munkájában valóra váljanak. Perny Irén / Szeptemberben jöhetnek a tanyai diákok Valamikor régen malom volt, azután toliüzem lett, most pedig építőmunkások szorgoskodnak az ósdi falak között. A városi párt- bizottság és. a tanács kéréssel fordult a kiskunfélegyházi Egyesült Lenin Termelőszövetkezet vezetőségéhez, vállaljanak részt a tanyai diákok kollégiumának építésében. A munka sürgős, szeptemberben már 152 diáknak már innen kellene jártai iskolába. A vezetőség gyors számvetést készített, felmérte a munka nagyságát, a kapacitást, s nem utolsósorban azt, hogy az építőrészlegnek a termelőszövetkezeten bélül milyen feladatai vannak, amelyeket esetleg később is megoldhatnak. — Nagyon meglepődtem, amikor megtudtam, hogy milyen nagy munkát kell elvégeznünk, s milyen rövid határidő alatt — emlékezik Lenkefi János, az építőrészleg vezetője. — Egy pillanatig szinte elképzelhetetlennek látszott, hogy szeptember elsejéig elkészüljünk ezzel a 3 millió forintos átalakítással, de azután, amikor a részleg tagjaival is megbeszéltük a feladatot — vállaltuk. A félegyházi Vörös Csillag Termelőszövetkezet építői végzik a munka egyharmadát, mi pedig a többit. Azonnal megkezdtük a hiányzó anyagok beszerzését és ide szállítását. Miután az emeletes épület átalakítása vár ránk, szükségünk volt egy gyorsfelvonóra is. A Bács megyei Építőipari Vállalat igazgatója, amikor megtudta, miről van szó, készségesen rendelkezésünkre bocsátott egyet. Ugyanígy segítséget kaptunk másoktól is. Egyelőre huszonötén dolgoznak itt, de hamarosan másik két brigád is idejön, s akkor negyvenegy kőműves harcol majd a határidők betartásáért. Nem nagy szavak ezek — teszi hozzá az építésvezető — mert itt valóban harcról van szó. Az építők már a kezdet kezdetén elvállalták — külön felszólítás nélkül —, hogy nyújtott műszakban, reggel hattól este hatig dolgoznak. Néhány nap múlva pedig bevezetjük a két műszakos, reggel hattól este tízig tartó munkát. Azt hiszem, a tizennyolc szakiparos, villany- és vízvezeték-szerelők,. burkolók • Hegyi Sándor kőműves egy új ablak részére bontja a régi falat. (Opauszky László felvételei) • Lenkefi János (jobbra) az építőrészleg vezetője rövid megbeszélést fart a kollégium terve felett Dömötör Mihály művezetővel. Képünk bal oldalán a Bács megyei Epitőipari Vállalattól kölcsön kapott gyors- felvonó a felállítás előtt. • Igen fontos feladat a munkahely elektromos energiával való ellátása. Felvételünk idején Sinkó Béla villanyszerelő az ideiglenes kapcsolóhelyet szerelte, innen kapnak majd áramot az építőipari gépek. és a többiek — ha majd rájuk kerül a sor, szintén „kitesznek magukért”. , Örömmel vettük tudomásul a napokban hogy termelőszövetkezetünk KISZ-csúcsvezetősége az alapszervezetek nevében védnökséget vállalt az építkezés felett. A KISZ-isták felajánlották, hogy legkevesebb 100 ezer forint értékű munkát végeznek itt az építők irányítása mellett Nos, jól jön a segítség. Ha jönnek — munkaidő után, szabad szombatokon és vasárnap — segítenek majd az anyagok előkészítésében, a törmelékek eltakarításában és majd a takarításban, a kollégium belső csinosításában. — A termelőszövetkezet saját építkezései ? — Természetesen a kollégium kialakítása miatt a fsz-ben sem „áll meg az élet”. Építőrészlegünk százhúsz tagú, s a többieknek is bőven akad tennivalója. Hamarosan befejeződik Bugacon a 40 férőhelyes lóistálló építése, Kisfáiban szeretnénk augusztus 20-ra átadni a lovas iskolát, s ugyancsak határidőre végzünk ä kiskunfélegyházi dohánybeváltó üzemben a szociális létesítmények — öltöző, fürdő — bővítésével ... Százötvenkét diák az új tanévben már nem tanyai dűlőúton ballag a távoli iskolába, az Egyesült Lenin Tsz építőinek jóvoltából második otthonra talál majd a város közepén. Opauszky László Még egyszer a felvételiről Sok levelet kaptunk a lapunkban nemrég megjelent Felvételi előzetes című sorozattal kapcsolatban. Érthetően, elsősorban fiatalok, felvételiző vagy egyetemekre, főiskolákra készülő középiskolások figyelmét keltették fel a tájékoztató jellegű cikkek. Általában kiegészítő információkat kértek tőlünk, de voltak, akik kissé eltértek a témától, általánosítottak, s a „dolgok eredeteként” tették fel a kérdést: „Jó-e az egyetemekre, főiskolákra váló felvételi vizsgák jelenlegi rendszere, módszere?” A kérdés oka nyilvánvalóan a kétség: a maximális 20 pontot elérő fiatalokon kívül tulajdonképpen senki se veheti biztosra, hogy felvételt nyer az egyetemre, vagy főiskolára. De egyes szakokon vagy ágazatokon jóval kevesebb pontszám is elég ahhoz, hogy a felvételiző valamelyik felsőoktatási intézmény hallgatója legyen. Izgalmas napok ezek: a fiatalok túl vannak az írásbeli vizsgán, amely tulajdonképpen a középiskolai anyag lexikális tudásáról ad megközelítően pontos képet. Erre a célra elsősorban a teszt-kérdések szolgálnak. A jelenlegi felvételi rendszerben ez, vagyis az írásbeli vizsga a döntő. A rátermettséget, a tehetséget, a fel vételin, ma még csak néhány felsőoktatási intézmény veszi figyelembe. Nem mintha ez valamenyire is megnyugtatná a mostani felvételizőket, mindenesetre egyre gyakrabban hallunk olyan szakértői véleményeket, amelyek feltárják a felvételi vizsgák rendszerének, módszereinek hiányosságait. És örvendetesen már csak elvétve nyilatkoznak erről a témáról úgy, mint a televízió 10X10 a X. VIT- re című műsorában egy lány, aki derűlátóan így fogalmazott: „Nálunk nyitott oktatási rendszer van, ami azt jelenti, hogy minden fiatal azon az egyetemen vagy főiskolán tanulhat tovább, ahol akar...” Évente több tízezren tudnák bizonyítani hogy ez így nem igaz. Sokkal reálisabban ítélte meg a jelenlegi helyzetet az a pszichológus , professzor aki a felvételi vizsgák lélektanával kapcsolatos interjút, illetve a nyilatkozatot «azért tagadta meg lapunktól, mert véleménye szerint elképzelhetetlen, hogy például száz fiatal. közül csak öt vagy esetleg tíz felvételiző alkalmas az általa választott pályára. Márpedig az egyetemeken, főiskolákon körülbelül ez az arány. S ha ez így van, a felvételi egyetlen „pszichológiája”: a lexikális tudás mellett — a szerencse. A pályára való alkalmasságot egyes egyetemeken, főiskolákon nagyon könnyen, másutt nehezebben tudják eldönteni. A matematikus jelölteknél ez nyilvánvalóan nem jelent különösebb problémát, annál összetettebb, pszichikai elemző módszer kialakítására lenne azonban (szükség például az orvoskaron, amelyen jelenleg biológiából és fizikából vizsgáznak a felvételizők. De sorolhatnám tovább a példákat, a tanárképző főiskolák, jogi egyetemek, a természettudományi karon némely szak felvételi vizsgáinak hiányosságait. A 60-as évek végén bevezetett felvételi rendszer eddigi tapasztalatai azt mutatják, hogy az egyetemekre, főiskolákra a szorgalmasabb és a továbbtanulásra tudatosan készülő diákok jutnak be. Ez főként a lányokra jellemző, amit a statisztika is igazol: az egyetemek, főiskolák hallgatóinak 70 százaléka nő. Ilyesformán beszélhetünk úgynevezett „elnőiesedett” . szakmáról, mint például jogász, orvos, tanár stb. De ennél sokkal lényegesebb, a társadalomnak, népgazdaságunknak kifejezetten káros, hogy az egyetemekre felvett kevésbé tehetséges, nem arra a pályára termett fiatalok, megtartva szorgalmukat, diplomát szereznek, de nem a szakmájukban helyezkednek el. Nemrég az Élet és Irodalom megdöbbentő adatot közölt a budapesti Eötvös Lo- ránd Tudományegyetem bölcsészkaráról : az ötszáz végzős hallgató közül csupán százan mentek el tanítani. Ezek a jelenségek, ha közvetetten is, a felvételi hiányosságaira, illetve a fiatalok rátermettségének, pályaszere tétének teljes hiányára utalnak. Mi lesz azoknak a sorsa, akiket nem vettek fel? Ezekben a napokban nagyon 'sok fiatal fejében megfordul ez a gondolat. S aki ezt már egyszer átélte, nem is igyekszik szépíteni a helyzetet. Természettől, akaraterőtől függ, hogy ki, mennyire csalódik. A rugalmasabbak köny- nyébben kiheverik, hamarabb feltalálják . magukat. Képzel írott, másfél oldalas levelet olvasok, írója hat éve érettségizett. Kérdesz; „Van-e olyan iskola, ahol ha már magasabb képesítést nem is, de valamilyen ezzel egyenrangú szakmát tanulhatna az ember, vagy mezőgazdasági technikumi 'különbözetivel termelőszövetkezetbe, állami gazdaságba mehetne? Állattenyésztési, állategészségügyi vagy kertészeti szakra lehet jelentkezni?” Kirívó eset ez. vagy a sok közül egy? Van olyan fiatal, aki nem tudja hol, s hogyan kell jelentkezni továbbtanulásra? Nem tudom. De a levélíró tovább kérdez: „Mi lesz a többséggel, azokkal, akik a tanulás, s a tudás fellegvárából kiszorultak és kikerülnek az életbe?” Erre már pontosabb és megnyugtatóbb a válasz: a „tudás fellegvárából” senki som szorul ki — ha van akaratereje. Évente több tízezren tudnák ezt bizonyítani. Tárnái I/ászló Szakszövetkezeti kérdőjelek Egy soltvadkerti ankét nyomában A szakszövetkezeti társulási forma mindmáig fel nem oldott, sőt a korszerűbb termelési feltételek, valamint a társadalmi átrétegződés nyomán a korábbinál kiélezettebben jelentkező ellentmondásai vetődtek felszínre azon az ankéton, amelyet Soltvedkerten rendezett a Szakszövetkezetek Te-, rületi Szövetsége. „Ha nem történik előrelépés, még azokban a szakszövetkezetekben is életszínvonalesés várható, ahol okszerűen használták fel a tízszázalékos tagsági hozzájárulást, vagyis ahol a közös alapok fejlesztésére fordították” — fogalmazta meg a helyzet lényegét az ankét egyik résztvevője. Majd hozzátette : — „De ez csak a közös gazdaságok kisebb hányadát jellemzi, a kiskőrösieket, a kecelieket, a soltvadkertieket. Bócsán és Tázláron például a tagsági hozzájárulást — mondjuk ki kekeken — elherdálták. *A vége az lett, hogy közös alapok sincsenek, s a hozzájárulás is elapadt.” Szövetségi szinten nem a hektoliterekkel van baj. A kétezer hektáros üzemi szőlőtelepítés több mint 150 ezer hektós termése pótolja a parcellás szőlők pusztulása miatt keletkezett kieséseket. A 160 ezer hektós üzemi tárolótér, a 250 ezer mázsás szőlőfeldolgozó kapacitás a 300 vagonos hűtőházi tárolási lehetőség, a palackozás, az egy-két számottevőbb ipari kezdemény összességében azt is jelentheti, hogy ez a társulási forma — a termelés szférájában — beváltotta a hozzáfűzött reményeket. Csakhogy ott van a gond, hogy ezek az alapok a néhány legstabilabb szövetkezetben koncentrálódnak. A járulékos beruházásokkal, elsősorban a jelentősebb saját pincével rendelkező szakszövetkezetek tekinthetők ma fejlődőképeseknek. Túlságosan széthúzódott a skála — nemcsak a helységek, s a határukban működő szövetkezetek, hanem legalább annyira szakszövetkezeti tagság viszonylatában is. Azt lehet tapasztalni, hogy a fenntartáshoz, illetve a hozamok fokozásához szükséges anyagi erővel egyre inkább csak a jobb módú szakszövetkezeti tagok rendelkeznek. A jobb életkörülmények megteremtéséhez viszont nem feltétlenül a nagyobb szőlőterületek szükségesek Hanem a kisebb, a 2—3 holdas tagsági művelésű, ám annál nagyobb hozamot biztosító szőlők. Ez a koncentrálódási folyamat a lépést tartani nem tudó tagok ezreit - szorítja ki lassanként a paraszti létfeltételek kereteiből. A tízszázalékos tagsági hozzájárulási kötelezettség a gazda számára ténylegesen teherként jelentkezik. Ezt csak az tudta ellensúlyozni, akinek alkalma volt szőlője termőképességét fokozni. És aki erre el is szánta magát... Az alapok megteremtésében a szakszövetkezetek az elmúlt évtizedben jórészt a tagsági hozzájárulásra támaszkodtak. De vajon nem a szakszövetkezeti tagság terhére gyarapodtak maguk a községek is? Már £mi a kommunális feljesztésüket illeti. Mert a szakszövetkezeti adó egyúttal tanácsi bevételt is képez. Az ankéton nem az adóztatás jogosultságát kérdőjelezték meg, hanem azt a fajta adózási rendszert, amely nem a prosperitásra, de a szőlőkultúra sorvasztására ösztönöz. A területek elhagyására. Stabilabb, a tényleges jövedelmi helyzetet jobban kifejező szakszövetkezeti adópolitikára volna szükség Mert a mostani korcs ellensúlyozásaként fogható fel a szakszövetkezeti gazdák részéről a borok cukrozása, a túlzott pálinkafőzés elharapózá- sa, valamint a szőlőterületeknek akár idegenek részére történő szétíratása, a progresszív adó elkerülése végett. Elhangzik egy élesre exponált kérdés: „Van-e. jogalapunk a tagok részéről számonkémi az érzelmi kötődést, amíg az alapvetően meghatározó érdekviszonylatok rendezve nincsenek?” Nem olyan levegőben lógó kérdés ez, mint amilyennek első hallásra tűnik. Abból a kötöttségből adódóan, hogy ha a szak- szövetkezet á saját tagját foglalkoztatja a közös területen, csak mezőgazdasági társadalombiztosításra jelentheti be, míg bárki mást — tehát más szövetkezet tagját is — ipari biztosítottként alkalmazhat, egyedülálló helyzetet teremtett. Szövetségi szinten a szakszövetkezetek mintegy 3200 alkalmazottal kötnek évente szerződést. Olyanokkal, akik más szakszövetkezetnek a tagjai. A kiskőrösi Petőfi Szakszövetkezet mintegy ezer tagja között összesen hat olyan akad, aki ugyanott alkalmazott is. Ez a szakszövetkezet egyébként 80 állandó személyt foglalkoztat Ilyen skizofrén állapotot képes teremteni a felemás, a következetességet nélkülöző társadalom- biztosítás. A tagság 46%-a — ugyancsak szövetségi szinten — kettős foglalkozású, s az arány emelkedőben van. A folyamat emeltyűje — mind többen hangoztatják — az, hogy bár szőlőművelésnek társadalmi rangja nincs, az iparban elhelyezkedők a családi örökségként tulajdonukba került szőlőtől korántsem igyekeznek megválni, számukra az a jövedelemkiegészítést, a biztonsági alapot, sőt, sok -.esetben a szabad idő eltöltésének módját jelenti. Még kiterjedtebb a kettős foglalkozás ott, ahol maga a szakszövetkezet létesít ipari telephelyet. Mint például a soltvadkerti Kossuth-ban. A „volumen-szemlélet” a hobby-szerű szőlőművelést lebecsüli, mondván, hogy soha nem lesz képes nagy tömegű, egységes minőségű fajtát adni. A saját szükséglet megteremtésére azonban alkalmas, s ez sem elhanyagolandó körülmény. Egyéb előnyei mellett... Az egységes fajtájú és művelési rendszerű, szigorúan meghatározott technológia szerint művelendő szülőföld kialakítását a kettős foglalkozásúak számára is elő lehetne írni. De ebből hol maradna a hobby? ... Ha a szakszövetkezeti társulási formának a tagsági szőlőművelés elválaszthatatlan része, akkor ez utóbbinak a sorvadását nem nézhetjük ölhetett kézzel. Ebben az összefüggésben a rekonstrukció nemcsak a termelőfelület, hanem a művelési technológia és a tagsági érdekeltség új alapokra helyezését is jelenti. Egyik a másik nélkül nem vezet eredményre, s a legkövetkezetesebben gondolkodó szakszövétkezeti vezetők már e felismerés jegyében láttak hozzá a kivitelezéshez. A soltvadkerti Jóreménység Szakszövetkezet a jól előkészített, megtrágyázott, megforgatott 40 holdat a kellő mennyiségű gyökeres vesszővel adta át a tagsági telepítésre vállalkozó 46 gazdának. Az e munkában, s később a művelésben eltöltött napokat a közös nyugdíj szempontjából is „jóváírja”. A telepítés támogatása és a gépi művelés ellenértékéként a tag a termőrefordulis után a termelés 30%-át adja a közösnek. Harminc évre kötött megállapodást a telepítésre vállalkozó tagokkal a kiskőrösi Petőfi Szak- szövetkezet. Itt feltételek között szerepel, hogy a tagok a jó gazda gondosságával művelik a szőlőt, de az is, hogy a használati jogot az egyenesági leszármazottak örökölhetik. Ha teljes mélységében megvilágosodik az a felismerés, hogy ezen a vidéken a szőlő nemcsak „üzemi növény”, hanem az életnek is az alapja, akkor bízhatunk a szakszövetkezeti tagsági szőlőtermesztés jövőjében. Hatvani Dániel
