Petőfi Népe, 1973. június (28. évfolyam, 126-151. szám)
1973-06-20 / 142. szám
1973. június 20. • PETŐFI NÉPE ® S KÉPERNYŐ Háborús filmek Több olvasónk indulatosai^ kifogásolta, a tv műsorpolitikáját. Sokallják a háborús filmeket. „Elegünk volt a borzalmakból, a rombolásból. Azért ülünk a képernyő elé — érveltek —, hogy kikapcsolódjunk, szórakozzunk, megfeledkezzünk a napi gondokról.’’ Néhányan — a levélírók közül — megjegyezték, hogy a hajdani események hátterét, összefüggéseit bemutató dokumentumműsorok ellen nincs kifogásuk. Az Amerre a vaddisznók járnak és hasonló jellegű kalandfilmektől és a csataterek szörnyűségeit felidéző műsoroktól viszolyognak. Megérne egy külön misét e magatartásnak, felfogásnak, reagálásnak az elemzése. Kétségtelen, hogy olykor a szükségesnél több efféle műsor kerül a képernyőre és a változatosságot kedvelő néző joggal bosszankodik a gyenge produkciók láttán. A hangsúlyt én a gyengére helyezem. Az a hiba, hogy legtöbbször ügyeskedő mesteremberek igyekeznek kihasználni a szerkesztőségi piacokat. Eredeti lelemény, mondanivaló, tehetség hiányában üres sablonokat, szólamokat, krimikből ismert fordulatokat ismételnek vég nélkül. Hát ez az, ami elfogadhatatlan. Vasárnap este, amikor a kitűnő A HÉT műsorában a bombáktól tépett, aknákkal pusztított, riasztó kopárságú dél-vietnami tájat láttam, Sugár András szűkszavúságában is döbbenetes riportját hallgattam, az említett levelekre gondoltam. Vajon mit szólnak ehhez a műsorhoz. Azt hiszem, hogy — „háborús jellege” ellenére — ők is helyeslik az ilyen sokkoló, figyelmeztető, éberségre intő dokumentumok vetítését. És — a távol-keleti volt harcterek látványa után — megértik azt is, hogy miért tűzte a tv műsorára A tábornok kutyája című, a második világháború éveiben játszódó történetet Heinar Kipphard színművének tv-változata az egyes ember felelősségére figyelmeztető, és a militarista, az erőszakra, a katonai hagyományokra hivatkozó szemlélet jelenlétére. Peter Wirth rendező jól érti szakmáját és kitűnően irányította színészeit, akik közül Rampf tábornok félelmetes figuráját megszemélyesítő Paul Hoffmant és a két egyszerű katonát, Cymek bábjátékos őrvezetőt (Willi Sem- melrogge) és Priffer közlegénykönyvtárost formáló Robert Graft -emeljük ki. A rádió mellett Biberkopf, a kisember Megszoktuk már, hogy a Rádió hétfői programját a lehető legnagyobb igényességgel állítják ösz- sze a műsorszerkesztők. Ha a kritikus ki akar emelni egy-egy műsort a három adóállomás június 18-i ajánlásaiból — nem könnyű feladatra vállalkozik. És ez szó szerint értendő. Csak a rádiójátékok közül négy kínálkozott meghallgatásra ezen a napon. Tv-adás nem lévén, valószínűleg sokan hallgatták az esti Kos- suth-műsorban Alfred Döblin hangjátékát, a Berlin — Alexanderplatz című világhírűvé vált regény rádióváltozatát. Nem szokványos rádióadaptációról van szó, amint a Rádióújság is írja, hiszen a mű hangjátékváltozatát maga a regény szerzője, Döblin az első világháború katonaorvosa írta. Valódi hanggal való játék részesei lehettünk. Az író mesterien érzett rá századunk rádiós technikai lehetőségeire — még a húszas évek végén. Stílusmegoldásai telitalálatok, az expresszionista hatások alkalmazása túlmutat az akkori kor divatos áramlatain. Az Agárdi Gábor és Szabó Gyula által „emberiesített” automobilok megdöbbentő képzettársítást keltettek bennünk — az ember géppé, eszközzé válhat egy kor embertelen közegében, a fasizálódás társadalmi folyamatában. Török Tamás rendező avatott kézzel fokozta Döblin hangjáté- kának hatásait. Megoldásaival nem túlzott, a mondanivaló hitelességét emelte ki. Sinkovits Imre a megszokott gazdag sokszínűséggel állította elénk Franz Bi- berkopfot, a kisembert, aki tisztességében, becsületességében hal meg. Akinek rádiókészüléke URH- sávval rendelkezik, vasárnap 10.45-kor sztereováltozatban hallgathatja meg Döblin klasszikus hangjátékának ismétlését. Kontra György Egy gép három alkotója • Huszonöt hektár után együtt vizsgálják, hogyan bírja a vágószerkezet a munkát. (Tóth Sándor felvétele.) HINTÁK A FOCIPÁLYÁN A Lenin téri rejtvény Nagyon nehéz volt rájuk találni. Harmadszori próbálkozásra véletlenül sikerült elcsípni egyiküket a téesz központjában. Még nem volt ideje visszamenni a géphez, ami mindhármuk idejét, gondolatai jó részét lefoglalja, olyan, mint a mágnes, vonzza őket. Mindig a nyomában járnak, kitartó figyelemmel vigyázzák működését. Márciusban kezdődött. Akkor beszélték meg, hogy teljessé kellene tenni a borsógépsort, átalakítani a kombájn vágószerkezetét. Azóta nagyon ritkán volt olyan napjuk, hogy ne foglalkoztak volna valamiképp a feladattal. Legalább gondolatban. Aztán, ha' összejöttek, ki-ki előállt az ötletével. Sorra alakultak ki a gépek: az elektromos rakodóvilla, a cséplődobhoz vezető felvivőszalag, aztán a vágószerkezet. Legyen az épület vagy gép, számomra elképzelhetetlen, hogy először ne papíron alakuljon ki, és minden részlet aprólékos kidolgozása után kerüljön aztán a műszaki rajz a műhelybe. A három fiatal szakember — Baracsi György, Sipos Miklós és Szécsé- nyi Tibor — csak vázlatokat készített. Ügy nagyjából lerajzolták, amit elképzeltek, aztán odaadták a kollektíva negyedik, nélkülözhetetlen tagjának, Kovács János lakatosnak. Sok-sok ötlet gyakorlott kivitelezői voltak eddig is a műhelybeliek. Kevés az olyan gép a termelőszövetkezetben, amit ne alakítottak volna át, hogy hatékonyabban használhassák a termelésben. Tulajdonképpen ezért kellett a borsóvágó is. Tavaly még három UBÁ-val dolgoztak — egy műszakban 15 hektárt vágtak le velük. A mostani szezonra is kijavították őket, készenlétiben állnak, de csak azzal dolgoznak, amit átalakítottak. Bírja — 10 óra alatt tíz hektáron vágta le a borsót. Egy nagy tábla végén utolsókat fordultak a kassák. Aztán rövid pihenőre megállt a gép, a három újító mellészegődött, alaposan átvizsgálta. Huszonöt hektárról takarították be a zöldborsót — eddig semmi baj. Ránézésre is olyan a gép, mintha ipari üzemben gyártották volna. Rendhagyó csupán a cégjelzés: hármuk neve feketével felírva a sárga védőlemezre — Szécsényi—Baracsi—Sipos. Egyikük sem tudta elsorolni, hány hasznos újítása, ésszerűs'*"-" volt, amióta a kecskeméti gyár—Szovjet Barátság Tsz pészeti üzemágában dolgoznak. Abban viszont megegyeznek, hogy a legnehezebb, legtöbb szaktudást kívánó munka volt mindannyiuk számára a borsóvágó módosítása. Még nem tartják kifogástalannak. Ottjártamkor kinn a szántón, a néhány perces műszaki szemle ideje alatt mondta el egyikük a legújabb ötletét: miként lehethe a kaszave- zetőt rászerelni, hogy se előre, se hátra ne dörzsölődjön a vezetősín. Jó érzés volt figyelni beszélgetésüket, mozdulataikat. Kedvvel dolgoztak, könnyedén — a maguk örömére, de mindanyD. É. Az újságokban közölt rejtvények ritkán keltik föl érdeklődésemet. Egy talány azonban évek óta foglalkoztat. Megfejtésén hiába töröm fejemet. Igaz, ezt a rejtvényt a kecskeméti Lenin téren találtam, s nem valamelyik időszaki kiadványban. Megértéséhez némi históriai visszapillantás szükséges. Néhány hintát helyeztek el az új lakótelep építésekor az apróságok szórakoztatására. A középütt szabadon hagyott salakos placeon különösebb szervezés nélkül pompás focimeccseket rögtönöztek a nagyobbak. Békésen élt egymás mellett a két nemzedék, nem zavarták egymás örömét. Évekig pattogott a labda tavasztól őszig, föl-le hintáztak a kicsinyek. Amíg egy napon az illetékes közbe nem lépett'. Jött és anélkül, hogy bárkivel szót váltott volna, áthelyeztette a hintákat. Nem messzire; az alkalmi focipálya kellős közepére. És távozott. Mielőtt megkérdezhették volna, hogy miért határoztatott el az átrendezés. Talán egyedül ő tudja. Én hiába törtem a fejem. Kész rejtvény — csak ennyire jutottam. Minél kevesebbet használnak egy tárgyat, annál hosszabb életű. Vitathatatlan. Nyilvánvaló, hogy az intézkedés kiagyalója a gyerekek érdekeit védte. Szeretné, ha évekig épen maradnának a leltári tárgyak. Ezért helyeztette a kicsinyek számára megközelíthetetlen focipályára. Világos? — mondaná Hofi és hunyorítana egyet. Az is megfordult a fejemben, hogy közvetve a labdarúgók képzését segítik a hinták áthelyezésével. A szokott körülmények között a labda továbbításánál ésak a játékosok elhelyezkedését kell figyelni. A Lenin téren a hintákat is. Ügy kell emelni, csavarni a bőrgolyót, hogy ne ütközzék a salakon éktelenkedő játékszereknek. Ehhez pedig kifinomult technika szükséges. Aki itt a megfelelő helyre rúgja, pöccinti a labdát, egy stadionban behunyt szemmel is megteszi. idegenforgalmi érdekek diktálták az említett intézkedést? Ilyen labdarúgó-pálya nincs még egy a világon. A különlegesség nagy vonzóerő. Lehet, hogy rákapnak a taliánok, meg az ánglusok? Nincs kizárva, hogy a gyerekes szülők türelmének* a határait próbálják kitapogatni. Meddig nézik még el szó nélkül, hogy egy elhamarkodott intézkedés elrontsa a gyerekek szórakozását. Várom a megfejtéshez lapunk olvasótáborának a segítségét. Az ötleteket meghálálom. Ha valaki megoldja a Lenin téri talányt, elintézem, hogy részt vehessen a nagy kecskeméti rejtvénysorozat következő fordulójában. Élvezetes, ígéretes szórakozásban lesz része. Csupán azt kell majd kitalálnia, hogy miért nézi tétlenül a hatóság a városközpont egynémely épületének csúfítását. A Batthyány utca elején, meg a református templom mellett néhány hete megkezdték egy-egy kopott ház kifestését. Csinálták egy darabig, azután a felénél, harmadánál abbahagyták. Miért? Persze, aki a Lenin téri rejtvényt megfejti, annak a többi már gyerekjáték. Végül még egy kérdés, amire a feleletet is megadom. Miért csinálok ilyen „apróságokból” ügyet? Mert az efféle látszólagos kicsiségek okozzák a legtöbb kellemetlenséget. Heltai Nándor Magé- nyiunk hasznára. Növekvő a hazai szarvasmarha- állomány A szarvasmarha-tenyésztési kormányprogram alapján a gazdaságok és a háztáji állattartók jó ütemben fejlesztik a tenyésztői munkát. Ehhez ad segítséget a programot koordináló szerv, az Országos Állattenyésztési Felügyelőség. Dr. Csomós Zoltán, az OAF szarvasmarha-tenyésztési osztályvezetője ezzel kapcsolatban az MTI munkatársának elmondotta. — A szarvasmarha-tenyésztéstv anyagilag ös'-:tftrv/ű intézkedések nyomán növekvőben van a hazai állomány. Az év első negyedében 3,7 százalékkal nőtt az elmúlt év azonos időszakához képest. A tejipar az első félévben 16,5 millió literrel több tejet vásárolt, illetve vásárol fel, mint 1972 első hat hónapjában. A gazdaságok fokról fokra megalapozzák a következő évek növekvő tejtermelését is azzal, hogy nagy teljesítményű importáltatokkal, illetve keresztezésekkel, kitűnő apaállatokkal javítják az állomány összetételét és biztosítják a nagyobb hozamokat. örvendetes, hogy egy év alatt 34 százalékkal növekedett ez állattenyésztési felügyelőségek ellenőrzése alatt levő szarvasmarha-állomány. Ezen belül az úgynevezett termelési ellenőrzésbe vont tehenek aránya eléri a 66 százalékot. Ezekre a nyilvántartásokra azért, van szükség, mert ily módon rögzíteni tudják a tenyésztési adatokat, s a hozamokat és más gazdasági mutatókat, mégpedig úgy, hogy minden egyes állatról külön-külön szakszerű nyilvántartást vezetnek. Az üzemek ennek alapján szelektálni tudják állományukat, tehát ki tudják zárni a tenyésztésből a gyengébb teljesítményű teheneket, és dönthetnek arról, hogy melyik állattól nevelnek fel „utánpótlást”. Az adatok alapján az állattenyésztők kiválaszthatják a legmegfelelőbb apaállatot és általában jó eredménnyel valósíthatják meg a keresztezéseket, s az állomány összetételét javító más intézkedéseket is tehetnek. A nyilvántartott állatokért nagyobb árat kapnak a gazdaságok. A háztáji állattartók nemigen veszik igénybe a törzskönyvezés adta előnyöket, ellenben az állategészségügyi előírásoknak megfelelően kötelesek minden szarvasmarhájukat külög-külön megjelölni, s ily módon az állat- tenyésztési felügyelőség tájékoztatás jellegű adatokat kap. A háztáji gazdaságok kéthetes korban értékesíthetik az üszőt, mégpedig úgy, hogy a fiatal állatot a termelőszövetkezetek központi borjúnevelő-telepeire szállítják, s innen kerülnek az utónevelő gazdaságokba, majd részben ezekkel az állatokkal „népesítik” be az új telepeket. A háztáji állattartóknak is biztosították azt a kedvezményt, hogy a legjobb apaállatokból válogathatnak. (MTI) Itt a HA 8 KVG jelentkezik ... Naponta sokszor elhangzik ez a hívójel az MHSZ kiskunhalasi rádiósklubjában. Ez a pár betű és szám ugyanis a klub hívószáma. Fiatalok veszik körül az elmúlt esztendőben kapott, nagy teljesítményű adó-vevő készüléket és szorgalmasan beszélgetnek, vagy „pötyögtetik” a távírógombot. Az avatatlan fülnek idegen és szokatlan hangokat, jeleket vesznek és adnak. Nagyapáti Istvántól, az egyik legaktívabb és legeredményesebb klubtagtól megtudtuk, hogy igen széles körű a klub nemzetközi kapcsolata, s mintegy igazolásául az általa elmondottaknak, az egyik fiókból színes lapokat emel ki. Az egyiket a Gabon Köztársaságból, a másikat Japánból, a harmadikat Algériából és a világ sok-sok országából kapta a klub.' Az egyik sárga lapon hatalmas piros betűkkel a következő jel olvasható: 9VIQK. Ezt a lapot az egyik singapore-i klubtársunk küldte igazolásul, hogy valóban vették a halasi klub adását. Egy másik színes lap Honoluluból érkezett, de mint Nagyapáti István elmondta, sikerült kapcsolatot teremteniük a Déli-sarkon dolgozó három szovjet expedícióval is. A kiskunhalasi klub az elmúlt esztendő óta válogatott kerettagokat is ad a nemzetközi találkozókra, s az elmúlt esztendőben a Csehszlovákia által megrendezett nemzetközi versenyen a halasi klub a nagyon megtisztelő, rangos harmadik helyezést érte el, s az európai versenyen második helyet vívtak ki maguknak. A klubhelyiség falán elhelyezett arany, e*züst és bronz diplomák is a halasi rádiós fiatalok eredményes munkáját dicsérik. Cz. F. Gépkocsi es kispolgsi isAg (II.) Maradjunk a gépkocsi- példánál. Mindannyiunknak van olyan ismerőse is, aki szívós szorgalommal, becsületes munkával, a közösségért is vállalt sok évi áldozatos tevékenysége során félrerakott annyi pénzt, hogy most már vehetne magának egy Zsigulit. De nem mer. Fél ennyi engedményt tenni önmaga kényelmére, mert hátha emiatt „kispolgári gondolkodásúnak’ tartják. I.ehet mosolyogni ezen a puritánságon, de ha mélyebben keresgéljük ennek érzelmi okait, inkább tisztelni tudjuk túlzásában is barátunkat, s nem elnézően megmosolyogni. Tudjuk, hogy sokan gondolkodnak hasonlóan, csak nem mondják ki. Jóllehet, nincs igazuk az ilyen önmegtartóztatóknak, de megértjük őket. A saját boldogságát a közösséggel együtt kereső ember a közhangulat minden rezdülését megérzi. Úgymond: magából indul ki. Nemcsak ismeri, tudja, hanem érzi is az alaphelyzetet: nálunk se futja még a többségnek autóra (hétvégi nyaralóra, stílbútorra, ■színes tévére stb.). Természetes emberi vonás, hogy ez a többség — ha nem is nyilvánítja ki mindig — igen odafigyel .arra, ki hogyan jut gépkocsihoz. Emiatt húzódoznak nem egyszer gépkócsivásárlástól emberek, holott tehetségük volna rá. Mert hát „mit gondolnak rólam?” — „Még azt hiszik, hogy Ugyanezek közül némelyek betévednek a valódi kispolgárok utcájába, amikor egyrészt félnek „hírbejönni”, másrészt ezen rágódnak, hánykolódnak: „gépkocsi nélkül nincs az embernek tekintélye”. Itt ,van az a határ, amikor azt kell mondani: álljunk csak meg egv szóra. Ezt a nézetet, Mercedes-öntudatot kárhoztatjuk, amely az ember értékét, tehetségét, tekintélyét a megvásárolt javak mennyiségén, ezek minél nagyobb áruértékén méri. Ez a szemlélet degradálja az embert. A párt X. kongresszusának határozata így jelöli meg életszínvonal-politikánk útját: „A termelés emelésével összhangban növelni kell a nép jólétét, gazdagítani életét, biztosítani műveltségének gyarapítását.. .” — A szocialista jólétet, értelmes életet azonban nem azonosítjuk sem az anyagi javakban yaló, csömört előidéző dúskálással, sem a gépkocsi-központú élet- eszménnyel. Ez kapitalista értelemben vett jómód lenne. A fogyasztói társadalom életideálja. Azt valljuk: az anyagi javak bőségének, választékának az a szerepük, hogy eszközként szolgálják az embert, segítsék minél kellemesebbé tenni közérzetünket, biztosítsák minél gazdagabban tehetségünk, a bennünk rejlő értékek kibontakozását Aki azért vesz autót, hogy világot lásson, gyorsabban kerüljön közelebb nagyvárosok betonrengetegéből a természeti szépségekhez, könnyebbé, hatékonyabbá tegye munkáját, mint körzeti orvosét, népekkel barátkozzék — értelmes célért teszi. Az már kinek-kinek a maga dolga, hogy „vért izzad”, míg kikeresi a rávalót; hogy évekig zsíros kenyeret eszik főmenüként, mert kocsira kuporgat. Még az is, hogy sokan lemondanak a kocsi miatt a kicsiről. Bár az ilyen autó-központúság már távolít a szocialista életeszménytől. Mint az olyan is, hogy hosszú éveken át se jobb ruha, se könyv, se színház, se kirándulás nem kell, mert a „bálvány’-ért minden garast élére raknak. S milyen ellenszenvessé válhatnak az autóért minden önmegtartóztatásra kész megszállottak, ha már mint gépkocsitulajdonosok nevetséges rongyrázásba is kezdenek. Amikor fokozatosan szakítanak egykori barátaikkal, ha azok „gyalogosok” maradnak. Majd • később már beszélgetni is csak hasonszőrűekkel tudnak, hiszen van „közös téma”, a gyertya, a karburátor. meg hogy hány kilométer van a kocsiban. Olyan is megfigyelhető, hogy autós — autóst szívesebben felvesz: „Gyere, hazaviszlek." Vannak aztán, akik úgy érzik, hogy ,.önértékük'' alaposan megemelődött a gépkocsival. Lehet „felfelé” tör- leszkedni. Az új kapcsolat kiépítésekor mindig az anyagi helyzet, a rang, a társadalmi státusz a mérvadó. Tehát minden olyan egyoldalú, az adott ember valódi értékétől elvonatkoztatott áleszmény, aminek a lerombolására már a régi társadalomban törekedtünk. S amikor az autótulajdonosok, nyaralóépítők már egymás közt is rivalizálnak, s életcéljuk. ..-örömük” arra összpontosul, miként verjenek rá egymásra mindig drágább kocsival, víkendházzal, mert hát ugye, „bebizonyítom, hogy tehetségesebb vagyok”, ez már közösségellenes, ellenszenves. Sérti, bántja a nagy többséget, nyugtalanságot kelt. s érthetően — nem egyszer ilyen keserű megjegyzéseket: ..Hogy nézi el az állam ezt a burzsuj- tempót?!” Nem csoda, ha az „újgazdagok” ilyen cinikus versengése sokakban általános gép- kocsiellenességet provokál, hiszen milliónyi ember még „belépő tőkére" gyűjt lakásépítéshez, bútorra, televízióra spórol, sőt talán a tisztességes megélhetésre is feszes beosztással van módjuk. Nem az autóban van a hiba. Mert vajon nem lenne-e furcsa ellentmondás, hogy amikor mind mennyiségre, mind világszínvonalra nézve hallatlan ütemben emeli személygépkocsi-gyártását a szocialista országok egész sora — ugyanakkor visszatartaná, eltanácsolná szorgalmas állampolgárait . az autóvásárlástól? Faramuci „egyenlőség” lenne az, amely abban nyivánulna meg, hogy „vagy mindenkinek —vagy senkinek” autót. Ez egvenlősdi- ség lenne. Szerencsére régen mögöttünk van már az az idő, amikor a lódenkabát és a micisapka „egyenviselet” jelentette a „társadalmi egyenlőséget”. Legyen csak differenciáltság a jövedelmekben, ez hajtóerő magában is. Mutatkozzék ez meg abban is, hogy aki képességeivel, szorgalmával eljutott odáig, legyen gépkocsija, ha azt szereti. Csak azt a Volvo—Mercedes— Fiat-öntudatot gyomláljuk — ahol megjelenik —, amely feledtetni akarja, hogy a mi státuszszimbólumunk a munka. Ez a közösségi életszemlélettel párosulva, ad igazán társadalmi megbecsülést, súlyt, rangot, értéket az embernek. S nem a gépkocsi önmagában. Tóth István
