Petőfi Népe, 1973. június (28. évfolyam, 126-151. szám)

1973-06-20 / 142. szám

2 • PETŐFI NÉPE • 1913. június 20. A magyar bizottság beszámolója Vietnamról A Magyar Népköztársaság kormányának intézkedésére a Vietnami Nemzetközi Ellenőrző és Felügyelő Bizottság magyar tagozatának vezetője, Esztergá­lyos Ferenc nagykövet és helyet­tese, Szűcs Ferenc vezérőrnagy jelentéstétel céljából néhány napot Budapesten töltött. Az ellenőrző bizottság magyar tagozatának vezetői a Magyar Népköztársaság kormánya illeté­kes hatóságainál, a Külügymi­nisztériumban és a Honvédelmi Minisztériumban beszámoltak az ellenőrző bizottság eddigi tevé­kenységéről és a fegyverszüneti szerződés végrehajtásával kap­csolatban június 13-án, Párizs­ban aláírt négyoldalú megálla­podásból eredő feladatokról. Az ellenőrző bizottság magyar tagozatának vezetőit budapesti tartózkodásuk során fogadta Fock Jenő, a Magyar Népköz- társaság kormányának elnöke. Az ellenőrző bizottság magyar tagozatának vezetői kedden visz- szautaztak állomáshelyükre. (MTI) Gierek és Jaroszewicz Magdeburgban Az NDK-ban hivatalos látoga­táson tartózkodó lengyel párt és kormányküldöttség, kedden Mag- deburgba látogatott. Edward Gie­rek, a LEMP első titkára és Piotr Jaroszewicz miniszterelnök, a küldöttség vezetői a küldött­ség többi tagjával együtt Erich Honeckernek, az NSZEP első titkárának és Horst Sindermann- nak, az NDK Minisztertanácsa első elnökhelyettesének és az NDK más vezető személyiségei­nek kíséretében megtekintette az Ernst Thälmann Nehézgépipari Műveket. A Thalmann-művek je­lenleg Lengyelország most épülő legnagyobb cementgyárához szál­lít berendezéseket és a kombi­nátban sok lengyel munkás is dolgozik. A gyárlátogatás befe­jezéseképpen tartott nagygyűlé­sen Piotr Jaroszewicz, lengyel miniszterelnök és Horst Sinder- mann, az NDK miniszterelnöké­nek első helyettese mondott be­szédet. ESEMÉNYEK SOROKBAN Ismét megkezdik az aknátlanítást Az Egyesült Államok felújítja a VDK kikötőinek aknátlanítását. E célból hétfőn Haiphongba ér­kezett az amerikai szakértők első csoportja. Vál.Vi Péter vietnami diplomatákat fogadott Vályi Péter, a Minisztertanács elnökhelyettese — kérésükre — kedden fogadta. Hoang Cuongot, a Vietnami Demokratikus Köztár­saság nagykövetét és Nguyen Thanht, a Dél-vietnami Köztár­saság ideiglenes ügyvivőjét. Indiai—svéd megállapodás Szvaran Szingh indiai külügy­miniszter befejezte svédországi hivatalos látogatását. Hétfőn in­diai—svéd megállapodást írtak alá, amelynek alapján Svédország 1973 és 1976 között 180 millió korona értékű segélyben részesíti Indiát. Magyar pártküldöttség Jugoszláviában A Jugoszláv Kommunisták Szö­vetsége Elnökségének meghívásá­ra Káplár Józsefnek, a KB osz­tályvezető-helyettesének vezetésé­vel kedden reggel Jugoszláviába utazott a Magyar Szocialista Munkáspárt KB pártmunkáskül­döttsége. ^Csi Peng-fej hazautazott Csi Peng-fej, a Kínai Nép- köztársaság külügyminisztere hét­főn befejezte háromnapos pakisz­táni látogatását. Karachiban fo­gadást adtak Csi Peng-fej tiszte­letére. A kínai külügyminiszter kedden hazautazott Pakisztánból. A Szovjetunióba látogat a dán miniszterelnök Mint Moszkvában és Koppen­hágában hivatalosan bejelentet­ték. Anker Jörgensen dán minisz­terelnök a szovjet kormány meg­hívására október második felében hivatalos látogatást tesz a Szov­jetunióban. Saigon kibújik a kötelezettségek alól Légitámadások a tűzszünet érdekében? A DIFK küldöttsége kedden nyilatkozatot adott ki, amely hangsúlyozza, hogy a saigoni kormány — a június 13-i közle­mény aláírása óta — igyekszik kibújni a közleményben vállalt kötelezettségek teljesítése alól és továbbra is súlyosan meg­sérti a tűzszüneti megállapodást. A saigoni kormány azt is ér­tésre adta, hogy nem fogja vég­rehajtani a közös közleménynek a demokratikus szabadságjogok azonnali biztosítására és a fog­va tartott polgári személyek sza­badon bocsátására vonatkozó pontjait. A saigoni kormány — minden alapos ok nélkül — visszautasította a DIFK-nakazt a javaslatát is, hogy már ezen a héten folytassák a két dél­vietnami fél közötti tárgyaláso­kat. A DIFK küldöttsége ' ked­den azt javasolta a saigoni kor­mány képviselőjének, hogy a két küldöttség június 25-e és 30-a között vegye fel újra a tár­gyalásokat. * HATALMAS ERÖITTOGTA- TÓ KATONAI parádéval ünne­pelte meg kedden a saigoni re­zsim ,,a fegyveres erők napját’’. A fővárosban több mint két óra hosszat vonultak a csapátok, a harckocsizó, a tüzérségi és más egységek. Közben az elnöki emelvény felett egymás után húztak el a légierő harci repülő­gépei és helikopterei. Thieu elnök a díszszemlén uszító hangú beszédet mondott. Úgy tüntette fel a párizsi béke­megállapodásokat, mintha azok a saigoni erőfeszítések gyümöl­csei lennének. Kérkedett, hogy a saigoni csapatok ..a főbb fron­tokon mindenütt” vereséget mér­tek a hazafias erőkre. Ugyan­akkor azt állította, hogy a DIFK nem akar békét, hanem erőszakkal akarja megszerezni az uralmat Dél-Vietnamban. Ezért — mondotta Thieu — Saigonnak továbbra is fent kell tartania és tovább kell fejleszt tenie fegyveres erőit. JAMES SCHLESINGER, az Egyesült Államok nemrégiben kijelölt hadügyminisztere á sze­nátus hadügyi bizottsága előtt hétfőn kijelentette, hogy elvi­leg nem zárja ki a VDK elleni amerikai bombatámadások fel­újításának lehetőségét, viszont a harcok folytatódása esetén sem javasolná az amerikai csapatok Dél-Vietnamba való visszakül­dését. Schlesinger, akinek kinevezé­sét a kongresszusnak még jóvá kell hagynia, állást foglalt a kambodzsai bombázások folyta­tása mellett. Azt állította, hogy a légitámadások célja a tűzszü­net megvalósítása. Az új hadügyminiszter úgy nyilatkozott, hogy az Egyesült Államok egy-két éven belül megkezdheti Európában állomá­sozó csapatai egy részének ki­vonását, ha sikerül megegye­zésre jutni a közép-európai csa­patcsökkentési tárgyalásokon. Schlesinger ugyanakkor hang­súlyozta, hogy Washington tisz­teletben tartja a NATO-ban vál­lalt kötelezettségeit. Ma délben parafálják a csehszlovák-nyugatnémet szerződést Kedden délben kétnapos hiva­talos látogatásra Bonnba érke­zett Bohuslav Chnoupek cseh­szlovák külügyminiszter, hogy részt vegyen a Csehszlovákia és az NSZK közötti kapcsolatok normalizálásáról szóló szerződés parafálásán. NSZK-beli tartóz­kodása során megbeszéléseket folytat Walter Scheel nyugatné­met külügyminiszterrel és felke­resi Brandt kancellárt is. Chnoupek személyében először jár csehszlovák külügyminiszter az NSZK-ban. Látogatásával egy hosszú, tárgyalásokkal teli kor­szak zárul le a két ország kap­csolatainak történetében. Több mint kétéves előkészítő munka után a két állam küldöttsége — Jirzsi Götz csehszlovák külügy­miniszter-helyettes és Paul Frank nyugatnémet külügyi ál­lamtitkár vezetésével — idén ta­vasszal egyhónapos intenzív tár­gyalássorozatot folytatott Bonn­ban. Május végén megszületett a megállapodás, amelyet — a kölcsönös szövegegyeztetések után — ma délben parafáinak a bonni külügyminisztériumban. Az okmányok ünnepélyes alá­írására — egy később kijelölen­dő időpontban — előrelátható­lag Prágába utazik Willy Brandt szövetségi kancellár. Bonban rámutatnak, hogy a csehszlovák—nyugatnémet szer­ződés megkötésével az NSZK, az NDK és Lengyélország után utolsó szocialista szomszédjával is rendezte kapcsolatait és ezzel újabb fontos szakasz zárult le a Brandt-kormány keleti politi­kájában. FOKOZATOS RENDEZÉST igazságos elven Hasszán El-Zajjat egyiptomi külügyminiszter, aki hétfőn ér­kezett háromnapos hivatalos lá­togatásra a dán fővárosba, sajtó- értekezleten ismertette kormá­nyának a közel-keleti rendezés­sel kapcsolatos elképzeléseit. Hangsúlyozta, hogy Egyiptom haj­landó a fokozatos, lépésről lépés- de történő rendezés elfogadására, ha a probléma igazságos megol­dását biztosító alapelvek nem szenvednek csorbát. Az egyiptomi diplomácia veze­tője a továbbiakban támogatásá­ról biztosította Gunnar Jarring misszióját, s kijelentette, hogy a jövőben is hajlandó együttmű­ködni az ENSZ-főtitkár megbí­zottjával a közel-keleti válság rendezését célzó erőfeszítésekben. (Reuter, AFP) Két kutató életét vesztette Golda Meir feltétele a feltétel nélküli tárgyalás • Képünkön: a mélyből ki­emelt kutatóhajó, anyahajó­jának, a Sea Diver-nek fe­délzetén. Hosszas és elkeseredett erőfe­szítések után hétfőn este — szinte az oxigén elfogyása előtti utolsó pillanatokban — sikerült kiszabadítani azt a mini kutató­tengeralattjárót, amely Florida partjai mentén beszorult egy korábban elsüllyedt hadihajó roncsai közé. A búvárhajó négy óceánkuta­tója bajbajutása után több mint 30 órát töltött 120 méteres mély­ségben az Atlanti-óceán fene­kén. A tudósok * közül ketten a ki- szabadulás után jól érezték ma­gukat, ijiíg a másik kettő elve­szítette eszméletét. Későbbi- je­lentések szerint nem sikerült megmenteni az életüket. ŰRSÉTA Kedden délelőtt magyar idő szerint 11 óra 53 perckor — ke­reken egy órával a tervezett idő­pont előtt — Charles Conrad és Paul Weitz kinyitotta a Skylab kabinjának ajtaját és kilépett a világűrbe, hogy az űrállomás külső felületén néhány apróbb szerelési munkálatot végezzen el és kiemelje az odakint elhelye­zett kamerákból a filmeket. Eze­ken a filmeken első ízben rög­zítették egy napkitörés lezajlá­sát. Golda Meir izraeli kormányfő Jeruzsálemben egy nemzetközi újságíró-találkozó - megnyitóján beszédet mondott, s ebben Izrael békeakaratának „bizonyítására” kijelentette, hogy kész bármely arab szomszédjával, bármely idő­pontban és helyen tárgyalásokat kezdeni a rendezésről. Az izraeli kormányfő, aki az utóbbi évek­ben nemegyszer tett hasonló ja­vaslatokat, most is sietett egyér­telműen leszögezni: a tárgyalá­sok egyetlen feltétele, hogy azo­kat semmiféle előfeltételhez ne kössék. Az arab államok állás­Juan Perón, volt argentínai elnök, aki 18 éves emigráció után ma tér vissza Buenos Airesbe, emigrációjának színhe­lyén, Madridban, szűkkörű bú­csúvacsorát adott hétfőn mint­egy 40 meghívott részére. A ven­dégek között volt Franco spanyol államfő nővére, részt vett to­vábbá a vacsorán Hector Cam- pora, az új argentin elnök is. Vasárnap . tartották meg Japán Oszaka prefektúrájában a fel­sőházi pótválasztásokat. A több mint hétmillió lakosú közigaz­gatási egység szavazóinak több­sége a Japán Kommunista Párt szenátor-jelöltjét, az 50 éves dr. Ucunugi Takeko asszonyt tün­tette ki bizalmával. Varsóban befejeződött a szo­cialista országok filozófusainak 5 napos, a marxista etika prob­lémáiról tartott tanácskozása. A konferencián bolgár, csehszlo­vák, jugoszláv, lengyel, magyar, NDK-beli, román és szovjet küldöttség vett részt. A napirenden a következő té­pont.ia ebben a kérdésben egyér­telmű: csak a Biztonsági Tanács határozata alapján kezdenek tár­gyalásokat Izraellel. Josef Tekoah, Izrael ENSZ- képviselője hétfőn 50 perces ta­nácskozást folytatott Kurt Wald- heimmel, a világszervezet főtit­kárával a közel-keleti válságról és a Biztonsági Tanács hamaro­san folytatódó vitájáról. A talál­kozó után újságíróknak úgy nyi­latkozott, nem hiszi, hogy a Biz­tonsági Tanács „bármi hasznosat tehetne” a válság megoldása ér­dekében. Az argentin kormány szóvivő­je koholmányoknak minősítette azokat a híreszteléseket, ame­lyek szerint nézeteltérések tá­madtak volna Perón és követő­je, Campora között. A szóvivő leszögezte, a két politikus teen­dői nem összeegyeztethetetlenek, és nyilvánvaló, hogy Perón lesz az irányadó politikus, Campora pedig a végrehajtó hatalom ve­zetője. (Reuter, AFP) A Japán Kommunista Párt a decemberben tartott alsóházi vá­lasztások alkalmával mind a hat képviselői helyet megszerezte Oszaka városában, s most első ízben nyert prefektúrai szintű választást. mák megvitatása szerepelt: a marxista etika mai helyzete és feladatai, a tudományos műsza­ki forradalom erkölcsi problé­mái, a marxista humanizmus ék a szocialista életforma kérdései. A konferencián megvitatták a marxista filozófusok kapcsolatai­nak további erősítését is. Befejeződött Varsóban a marxista konferencia Perón az irányadó, Campora a végrehajtó Ma hazatér az exelnök Kommunista siker a japán felsőházi választásokon HÍREK • HÍREK 1973. június 20., szerda Névnap: Rafael Napkelte: 3 óra 46 perc. Napnyugta: IS óra 44 perc. Holdkelte: 22 óra 14 pere. Holdnyugta: 8 óra 11 perc. — Zombori küldöttség Baján. Tegnap érkezett Bajára Zombor városának delegációja, Koljen- csics Rása, a zombori pártbizott­ság első titkárának vezetésével. A két város vezetői kétnapos megbeszéléseken értékelik az ed­digi testvérvárosi kapcsolatok eredményeit, és aláírják az újo- nan kidolgozott szerződés okmá­nyait. — A KISKUNFÉLEGYHÁZI mű­velődési központ honismereti klub­ja holnap, csütörtökön este 6 órai kezdettel, a Kiskun Múze­umban tartja évzáró foglalko­zását. Ezúttal is vonzó, hasznos a program. Először a műgyűjtés időszerű kérdéseiről beszélgető­nek, majd a múzeum új szerze­ményeivel ismerkednek a jól működő klub tagjai. — Gyári óvoda épül. A Kecs­keméti Baromfiipari Vállalat a már meglevő bölcsődéje szom­szédságában új óvodát létesít, mintegy másfél millió forint költséggel. Az épület alapozását a napokban kezdték meg. Üj fajta szeder­málna A Kertésze­ti Kutató In­tézet Fertődi Kutató Állo­mása többek között gyü­mölcsök komp­lex kutatásá­val foglalko­zik. Az inté­zetben 1948 óta nyolc bo­gyós gyü­mölcsfélét ne­mesítettek. Már érik a legújabb gyü­mölcs, a sze­dermálna. Be­jelentették az Országos Me­zőgazdasági Fajtakísérleti Intézetnek, hogy a szeder és a málna kereszteződéséből előállították a nagy gyümölcsű, bő termő újdonságot. A szeder- málna különlegesen kellemes, savanykás ízű, kiválóan alkal­mas konzerv feldolgozására. (MTI-fotó — Hadus János felv. — KS.) — Tanácstagi csoport. Tegnap délelőtt Kecskeméten, a Haza­fias Népfront megyei bizottsá­ga tanácstermében alakuló ülést tartott a Bács-Kiskun megyei ta­nácstagok kecskeméti járási csoportja. Máté Ignácné, a Ha- z'á’fiás Népfförit járási titká’rá tett javaslatot a csoport elnöké­nek megválasztására, s a javas­latnak megfelelően az elnök Ma- gony Imre megyei tanácstag lett. Ezután a tanácstagok megvitat­ták a megyei tanács júniusi ülésének anyagát. A KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZlNHÄZ MŰSORA Baján, június 20-án este fél 8 III. RICHARD B-bérlet MOZIMŰSOR Június 20: KECSKEMÉT VÁROSI fél 4 háromnegyed 6 és 8 órakor! AZ UTOLSÓ VÖLGY Csak 16 éven felülieknek! KECSKEMÉT ÁRPÁD fél 4 és 7 órakor! HARC RÓMÁÉRT Dupla helyárú! — Űj tanácsháza. Kisszálláson ezekben a napokban hozzáfogtak az 1.1 millió forintos költséggel készülő tanácsháza födémszerke­zetének építéséhez. A tervek sze­rint november 30-ra elkészül a községi tanác* testületének új hivatala. Kereskedelmi fórum Tegnap délután Kecskeméten, a városi tanácsháza dísztermé­ben a Hazafias Népfront és a városi tanács közös szervezésé­ben találkozóra jöttek össze az állami, tanácsi és szövetkezeti kiskereskedelem vezetői, s mint­egy félszáz vásárló. A több órás tanácskozáson — egyrészt az előzetesen kiadott kérdőívekre, másrészt a helyszínen elhang­zott felszólalásokra válaszolva — a kereskedelmi ellátás gond­jait, feladatait vitatták meg és távlatait vázolták fel. A sok ér­tékes gondolatot és ötletet kí­náló megbeszélés részletesebb ismertetésére lapunkban rövide­sen visszatérünk. Július első hetében nemzetközi szövetkezeti nap A hagyományok szerint az idén is július első hetének utol­só napján ünnepli — immár 51. alkalommal — a nemzetközi szövetkezeti napot napjainkban már 63 ország több mint ne- gyedmilliárd szövetkezője. Ha­zánkban a megemlékezéssel a figyelmet a szocialista építő- munka nagy terveinek meg­valósítására irányítja az Orszá­gos Szövetkezeti Tanács elnök­ségének felhívása. A felhívás leszögezi: Magyar- országon csaknem 3 millió a szövetkezeti tagok száma, a szö­vetkezetek a felnőtt lakosság­nak csaknem egyharmadát fog­lalkoztatják, s a nemzeti jöve­delemnek 24 százalékát állítják elő. A hazánkban működő vál­lalatoknak csaknem a fele szö­vetKezet. A szocialista építő­munka sikere, a szocialista de­mokrácia kiszélesítése jelentős mértékben segíti a szövetkezeti mozgalom fejlődését, eredmé­nyeit. A magyar szövetkezeti moz­galom megbecsült résztvevője a nemzetközi szövetkezeti mozgá- lomnak, ami kifejezésre jut ab­ban is, hogy az idén ősszel ha­zánkban ülésezik a Szövetkeze­tek Nemzetközi Szövetségének Központi Bizottsága. Végrehajtó Bizottsága ’ és néhány albizottsá­ga. Az SZNSZ 1904-ben tartott budapesti kongresszusa óta ez az első alkalom, hogy ez a nagy tekintélyű nemzetközi testület ismét hazánkban találkozik. (MTI) ’ Kecskeméti művész ráckevei kiállítása Kisparaszti szülők gyermeke Lisztes István, fiatal szobrász- művész, hajdani tanítványom. Sok akadály nehezítette útját, de töretlenül kitartott elhatáro­zása mellett, hogy képzőművész lesz. Így történt. Elvégezte a Képzőművészeti Főiskolát, jelenleg az intézet szobrászati tanszékén tanárse­géd. Részt vesz az országos tár­latokon. József Attiláról készí­tett portréja Szigetszentmikló- son, díszkútja Mágocs főterén látható. Petőfiről készülő alko­tását Sopronban állítják föl. A napokban nyílt meg Ráckevén, az Árpád Múzeumban első ön­álló kiállítása, amely július 15-ig tekinthető meg. Dr. Gaál Dezső

Next

/
Thumbnails
Contents