Petőfi Népe, 1973. május (28. évfolyam, 101-125. szám)
1973-05-13 / 110. szám
2 • PETŐFI NÉPE • 1973. május 13. A DIFK tiltakozott az amerikai bombázások miatt „Az amerikai légierő a DIFK által ellenőrzött övezeteket bombázza Dél-Vietnamban” — mondotta szombat reggeli sajtóértekezletén Duong Dinh Thao ezredes, a kétoldalú katonai vegyesbizottságban részt vevő DIFK- küldöttség szóvivője. „Csak az amerikai kormány rendelkezik B—52-es. F—4 Phantom és F—105 Thunderchief típusú repülőgépekkel — fűzte hozzá, sejtetni engedve, hogy ez a három amerikai géptípus bombázza Dél-Vietnam felszabadított körzeteit. Thao ezredes felhívta a figyelmet arra. hogy a Kambodzsában tevékenykedő amerikai harci repülőgépek már hetek óta nyíltan megsértik a DIFK által ellenőrzött területek légiterét és több alkalommal bombázták a felszabadított körzeteket. Sajtótájékoztatójából kitűnt, hogy az Egyesült Államok harci 1 repülőgépei áprilisban és május elején Loc Ninhtől északra és Tay Ninhtől nyugatra bombázták a DIFK ellenőrzése alatt álló övezeteket, amelyek szomszédosak a kambodzsai határral. Amerikai repülőgépek május 9-én, egyetlen egy napon mintegy tíz alkalommal támadták a 13. számú országút mentén fekvő Loc Ninh környékét — hangoztatta. Duong Dinh Thao ezredes végül bejelentette, hogy kormánya az amerikai légitámadások ügyében szombaton hivatalos tiltakozást nyújt be a Nemzetközi Ellenőrző és Felügyelő Bizottságnál. A hanoi rádió szombati adásában részletesen ismertette az amerikai és a saigoni repülőgépek Dél-Vietnam felszabadított körzetei ellen végrehajtott bevetéseit. s megállapította: „AzEgyesült Államok és a saigoni kormányzat súlyosan megszegte a párizsi megállapodást, s cselek- ményeinek következményeiért vállalnia kell a teljes felelősséget.” Szovjet—lengyel közlemény Közös közleményt adtak ki Leonyid Brezsnyevnek, az SZKP KB főtitkára május 11—12-i varsói látogatásáról és Edward derekkel, a LEMP KB első titkárával folytatott megbeszéléseiről. Brezsnyev és Gierek mindenekelőtt nagy megelégedéssel szögezte le, hogy sikeresen fejlődnek a sokoldalú baráti kapcsolatok az SZKP és a LEMP, valamint a Szovjetunió és a Lengyel Népköztársaság között. A két párt vezető örömét fejezte ki az európai helyzet javulása felett. Leszögezte, hogy ezt jelentős mértékben a szovjet-— nyugatnémet és a lengyel—nyugatnémet szerződés, a Nyugat- Berlinnel kapcsolatos négyoldalú megállapodás, valamint az NDK —NSZK alapszerződés aláírása mozdította elő. Létrejöttek a feltételek az NSZK és a szocialista országok, a müncheni egyezmény érvénytelenítése alapján pedig az NSZK és Csehszlovákia kapcsolatai rendezésének befejezésére. Létrejöttek a feltételek ahhoz, hogy a két német állam csatlakozzék az ENSZ-hez. A szovjet és a lengyel fél hangsúlyozta a vietnami nép történelmi győzelmének hatalmas jelentőségét és kijelentette:a közel-keleti háborús tűzfészek mielőbbi felszámolását. Az SZKP és a LEMP vezetői kijelentették: a népek érdekeiért és társadalmi fejlődéséért folytatott harc eredményességének biztosítéka az antiimperialista erők harci egysége. A közlemény végezetül megállapítja, hogy Leonyid Brezsnyev és a lengyel vezető személyiségek találkozói a szívélyesség és a kölcsönös megértés légkörében folytak le. A megbeszélések során bebizonyosodott, hogy az SZKP és a LEMP valamennyi megvitatott kérdésben teljesen azonos nézetet vall. Elejtették a vádat Ellsberg és Russo perében A Los Angeles-i kerületi bíróság péntek este elejtette a vádat Daniel E’.lsberg és Anthony Russo ellen. Mint ismeretes. Élisberg professzort és Anthony Russot az Egyesült Államok vietnami beavatkozására vonatkozó Pentagon-iratok nyilvánosságra hozatala miatt állították bíróság elé kémkedés, összeesküvés és lopás vádjával. Matt Byrne bíró azzal indokolta a vád elejtését, hogy bizonyos kormányhivatalok „példátlan akciókat hajtottak végre a vádlottak ellen’’. Ezek között szerepel Ellsberg telefonbeszélgetéseinek lehallgatása és az, hogy a Watergate ügyből ismert Howard Hünt vezetésével az FBI emberei betörést hajtottak végre a profesz- szor pszichiáterének irodájában! „A kormány eljárása — mondotta a bíró — nem teszi lehetővé, hogy az esküdtszék tárgyilagosan és igazságosan ítélje meg az ügyet.” Matt Byrne bíró döntése nyomón Dániel .Ellsberget és Anthony Russot ugyanezekkel a vádakkal . már nem állíthatják bíróság elé. Holnap: plenáris ülés Bécsben Holnap délelőtt Bécsben a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség székházában plenáris ülést tartanak az európai haderő és fegyverzet csökkentésére kezdeményezett előzetes konzultáción. Az ülés összehívásáról szóló hivatalos bejelentést a Szovjetunió és az Egyesült Államok szóvivője tette, s a közléskor hangsúlyozták, hogy a jelenlevő 19 ország nevében nyilatkoztak. A január 31-én megnyílt konzultáció óta ez az első közös határozat, s létrejöttét hetekig tartó diplomáciai munka előzte meg. Hétfőn délelőtt fél 11-kor a tárgyalóasztal mellett az angol ABC sorrendjében foglalnak majd helyet a küldöttségek, s zárt ülésen, az angol Thomson nagykövet elnökletével szervezési és ügyrendi kérdésekben döntenek. Jól értesült körök szerint az ülés elé már konkrét javaslat kerül a résztvevő óilamok státuszának meghatározásáról, valamint az ügyrendről, miután a Szovjetunió, az Egyesült Államok és Magyarország küldöttsége, valamint a NATO-országok konzultációs főmegbízottja a szervezési és ügyrendi kérdésekben az előzetes megbeszé'éseken megfelelő javaslatokat dolgozott ki. Nem lesz testvérháború Libanonban Bár pénteken délután Libanon keleti részében újabb fegyveres incidensre került sor — a libanoni légierő egy, más jelentések szerint két vadászbombázója a Palesztinái gerillák állásait támadta Baalbek közelében. A szombatra virradó éjszaka csendes volt és általános vélemény szerint a feszültség tovább mérséklődött. Pénteken este a libanoni hatóságok biztosították a Palesztináinkat, hogy nincs szándékukban az ellenségeskedések felújítása. Mindez Khalil Abuhamad külügyminiszter és Hani Al-Hasz- szán palesztinai gerillavezető találkozóján hangzott el, ahol jelen volt Szaeb Szalam volt miniszterelnök, továbbá Marokkó bejrúti nagykövete is. A megbeszélés résztvevői megegyeztek abban, hogy helyre kell állítani a bizalmat és kölcsönös erőfeszítéseket kell kifejteni a válságot kirobbantó okok kiküszöbölésére. A Reuter iroda erről szóló, nemhivatalos forrásokra hivatkozó jelentését látszik alátámasztani Jasszer Arafatnak, a Palesztinái felszabadítási szervezet elnökének a tűzszünet életbelépése alkalmából a Palesztinái ellenállás tagjaihoz intézett üzenete is. Arafat rámutatott, hogy kudarcot vallott az „az amerikai-cionista összeesküvés, amely testvérháborúba akarta dönteni” a libanoni népet és a palesztinai menekülteket. HETI VILÁGHÍRADÓ AZ ESEMÉNYEK KRÓNIKÁJA HÉTFŐ: Csehszlovák—nyugatnémet tárgyalások Prágában, a müncheni diktátum érvénytelenítéséről. — A jobboldali provokációk miatt rendkívüli állapotot rendeltek el Chilében, Santiago tartományban KEDD: Kissinger befejezi megbeszéléseit a szovjet vezetőkkel. — Folytatódik a libanoni válság,' arab közvetítési kísérletek. SZERDA: Saigoni részről visszautasítják a DIFK rendezési javaslatait. — A Jugoszláv Kommunisták Szövetségének országos konferenciája. — Barzel lemond a bonni parlament kereszténydemokrata frakciójának vezetéséről. CSÜTÖRTÖK: Helsinkiben továbbra is a tervezett európai konferencia harmadik napirendi pontjáról vitáznak. — A bécsi EKHT konzultációk eredményre vezetnek: összehívhatják az első plenáris ülést. PÉNTEK: Brezsnyev Varsóba érkezik. — Bonnban a Bundestag biztos többséggel ratifikálja a két német állam alapszerződését. SZOMBAT: Az SZKP főtitkára továbbutazik Berlinbe. így látja a hetet hírmagyarázónk, Réti Ervin Az emlékezőtehetség a nemzetközi politikában sem felesleges tulajdonság. Pontosan egy esztendővel ezelőtt, 1972. májusában, a tudósítások és hírmagyarázatok vastagon szedett címei gyakran idézhették Bonn ratifikációs idegháborúját. A nyugatnémet parlamentben magasra csaptak a szenvedélyek; halálosan beteg képviselőket vittek be hordágyon az ülésterembe, mert minden szavazat számított; mandátumokat adtak- vettek; s a Brandt—Scheel kormányt kevés választotta el a bukástól. Azóta sok minden változott a Rajna partján, s a két német állam alapszerződését a szociáldemokrata-szabaddemokrata többség nagy fölényével iktatták törvénybe. Még a CDU néhány képviselője, így Kiep, a pártelnökség tagja is a kormánykoalícióval szavazott. Az ENSZ- tagság kérdésében valósággal ketté vált a kereszténydemokrata ellenzék, alig százegynéhá- nyan vállalták annak felelősségét, hogy az NDK világszervezeti felvételét megakadályozandó, az NSZK se foglalhassa el helyét az Egyesült Nemzetek Szervezetében. Ha volt izgalom a ratifikációs eljárás során, az a kereszténydemokraták belső válságából adódott. A szélsőségesen reakciós illetve a valamivel mérsékeltebb csoportok ösz- szecsapása nyomán Barzel kénytelen volt leköszönni, s átmenetileg egy ugyancsak „új emberre”, a korábban egyszer már le- vitézlett Kissingerre bízták a parlamenti ellenzék frakciójának vezetését. A viszálykodás azonban folytatódni fog, Barzel nyilván ellentámadásokkal próbálkozik, ám Strauss sem fog lemondani a bajkeverésről. A lényeg mégis az, hogy a nyugatnémet jobboldal valósággal felőrlődött az európai enyhülés, valamint az ezzel párhuzamosan végbemenő nyugatnémet hangulatváltozások folyamataiban. (A Brandt-kormány ereje valóban a realista külpolitikában van, az inflációt ugyanis nem sikerült megfékeznie, s a gazdaságban, „hosszú, forró nyarat” várnak a nyugatnémet lapok.) Lényegében befejezéshez közeledik tehát annak az európai egyezményrendszernek kialakítása, amely kedvező feltételeket nyújt a biztonsági konferenciához is. A héten hivatalos formában is megkezdődött Prága és Bonn párbeszéde, s a jelek szerint .a nyugatnémet kormány most már hajlandó elhatárolni magát a müncheni diktátumtól. Rendeződik a két német állam ENSZ-tagsága is. A keleti politika pozitív elemeinek további erősödése Bonnban jótékonyan készíti elő Brezsnyevnek a jövő hét végére esedékes nyugatnémetországi látogatását. Az SZKP főtitkára a most záruló héten rövid látogatást tett Varsóban és Berlinben, eszmecserét folytatott két olyan szövetséges, szocialista, állam vezetőivel, akik különösen érdekeltek a Bonn-nal való kapcsolatok Alakulásában. Előzőleg, több napon keresztül, Kissinger- rel, Nixon nemzetbiztonsági főtanácsadójával tekintette át Brezsnyev a kétoldalú kapcsolatok, valamint a közös érdekű nemzetközi problémák széles körét. A különböző formájú és szintű megbeszélések nyomán érthető ügyelem kísérte a Helsinkiben és Bécsben folyó tanácskozásokat. A finn fővárosban a nagykövetek, „Európa-szalonja” látszólag kissé megrekedt a tervezett biztonsági konferencia harmadik napirendi pontjának vitájánál. (A kulturális csere lehetőségeinek és követelményeinek megfogalmazásán folyik a vita.) Az általános vélemény szerint azonban júniusban valószínűleg be tudják majd fejezni az értekezlet politikai-szervezeti előkészületi munkálatait. Az osztrák fővárosban egyelőre csupán a kezdetről van szó: száz napnak kellett eltelni ahhoz, hogy az EKHT-konzultáció végre plenáris ülést tarthasson. Előreláthatólag tizenkilenc ország képviselői lesznek jelen a bécsi nemzetközi atomenergia-ügynökség székházában lebonyolításra kerülő találkozón, részben teljes jogú. résztvevőként, részben megfigyelőként. Délkelet-Ázsia és a Közel-Kelet fejleményeiről ezen a héten viszonylag kevés biztatót mondhatunk. Többszöri nekifutás után sikerült megvalósítani a dél-vietnami' polgári fogolycsere első szakaszát — sajnos, csak az elítéltek töredéke került ki a saigoni rendszer börtöneiből. A DIFK átfogó rendezési javaslatai továbbra is visszautasításra találnak a Thieu-rezsim részéről. Lesz miről tárgyalnia Kissinger- nek és Le Dúc Tho-nak, akik újból találkoznak majd Párizsban. Áz arab-kelet jelentéseinek többségét Bej rútból keltezték, s a libanoni fővárosban szinte óránként változott a politikai klíma. A fegyveres harcokat legalább ötször beszüntették és ötször kiújultak. Bizonyos idő kell még hozzá, hogy az események letisztuljanak, s jobban kirajzolódjék az érdekelt arab országok, a palesztin szervezetek, a libanoni csoportok egymáshoz való viszonya. Amíg ennyire bizonytalan a helyzet, addig várhatólag a következő napokban is úgy szólnak majd a tudósítások: ingatag tűzszünet Libanonban .. . ÉRTESÍTJÜK KEDVES VENDÉGEINKET, HOGY i A SZELIDI-TÓ VENDÉGLŐJÉT május 1-én megnyitottuk ÍZLETES ÉTELEK! SZOLID ARAK! PANZIÓ! KÉNYELMES SZÁLLODA! HANGULATOS KÖRNYEZET! SZERETETTEL VÁRJUK KEDVES VENDÉGEINKET! RÁCS-KISKUN MEGYEI VENDÉGLÁTÓ VÁLLALAT 1852 HÍREK * HÍREK NAPTÄR 1973. május 13., vasárnap Névnap: Szervác Napkelte: 4! óra 11 perc. Napnyugta: 19 óra 12 perc. Holdkelte: 15 óra 3» perc. Holdnyugta: 2 óra 2 perc. Időj rt • r r ~ aras Várható időjárás ma estig: csökkenő felhőzet, néhány helyen, inkább csak keleten kisebb eső. Élénk, napközben megerősödő északnyugati szél. Hűvösebb éjszaka, melegebb nap- - pal. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3—8, legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 17—22 fok között. Növényvédelmi prognózis Az almafavarasodás primer tünetei a fiatal leveleken a május 8—10-e körüli időpontban megjelentek. Csapadékos időjárás esetén a fertőzés gyors terjedésével kell számolnunk. A megelőző védekezéseket" folyamatosan ajánlatos végezni. Az elmúlt időszakban a kórokozó számára kedvező időjárási tényezők miatt az almafaliszt- harmat fertőzés lényegesen erősödött, a megye több körzetében járványsze- rüvé vált. A hűvösebb időjárási periódus elmúltával a betegség jelentős mértékű továbbterjedésével kell számolni. A varasodás és a lisztharmat elleni együttes védekezésre jó eredménnyel használható fel a Fundazol 50 WP 0,06—9,03 százalékos koncentrációban (egy termőfaegységre 1,2 dkg szer). A -varasodás ellen az Orthocid 50 0,2—0,3 százalékos vagy a Dithane M—45 0,2 százalékos koncentrációban, a lisztharmat ellen a Thiovit 0,5 százalékos, vagy a Karathane 0,1 százalékos koncentrációban ajánlható. TAVASZ A PARKBAN (Tóth Sándor felvétele) LOTTÓ A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 19. játékhéten öltalálatos szelvény nem érkezett. Négy találatot 158 fogadó ért el, nyereményük egyenként. 28 129 forint. Hármas találata 12 390 fogodónak volt, nyereményük egyenként 179 forint. A kéttalálatos szelvények száma 264 428 darab, ezekre egyenként tíz forintot fizetnek. A nyeremények a nyereményilleték levonása után értendők, a közölt adatok tájékoztató jellegűek. KÉTÉVESEK A GDANSKI ÖTÖSIKREK • Május 12-én ünnepelték második születésnapjukat a gdanski ötösikrek. A képen: a Rychert-ötösikrek édesanyjukkal (balról jobbra) Adam, Roman, Piotr, Agnieszka és Ewa. . (Telefotó — CAF—MTI—KS.) — Csaknem félezer látogatója volt eddig Kalocsán, a Széchenyi lakótelepen működő klubkönyvtárnak. A megye első lakótelepi klubkönyvtárában több mint 6 ezer kötet könyv és harmincféle folyóirat, napi- és hetilap várja az olvasókat. A KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ MŰSORA Május 13, vasárnap du. 3 óra AKVÁRIUM Tsz- és nyugdíjas bérlet este 7 óra AKVÁRIUM Madách-bérlet MOZIMŰSOR Május 13.: KECSKEMÉT VÁROSI fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor! KAKUK MARCI Csak 16 éven felülieknek! KECSKEMÉT ÁRPÁD fél 4 órakor! SZTRQGOF MIHÁLY háromnegyed 6 és 8 órakor! TUDÓSÍTÁS AZ ALVILÁGBÓL Csak 16 éven felülieknek! Május 14.: KECSKEMÉT VÁROSI fel 4, háromnegyed 6 és 8 órakor! KAKUK MARCI Csak 16 éven felülieknek! KECSKEMÉT ÁRPÁD fél 4. háromnegyed 6 és 8 órakor! ÉS AZ ISTEN MEGTEREMTE A KÁVÉHÁZI ÉNEKESNŐT 14 éven aluliaknak nem ajánlott! — Segítség az érettségihez. Ma délelőtt 10 órakor először az iskolatelevízió „Oldjuk meg című adásában — közvetítik az érettségi. s egyben az egyetemi felvételi matematikai írásbeli feladatok megoldását. A műsor célja az, hogy szülőknek és nem utolsósorban az ..érdekelteknek”, a végzős diákoknak bemutassák, hogyan kellett megoldani a feladatokat, milyen variánsok között választhattak. Az ..Oldjuk meg” vendégei neves egyetemi tanárok lesznek, akik különféle szemléltető eszközök segítségével levezetik a tételeket, részletes magyarázat kíséretében. — Zöldségtermesztés. A hartai Erdei Ferenc Termelőszövetkezetben az idén összesen több mint 100 hektáron termesztenek zöldségfélét. Ebből a területből' 54 hektáron zöldborsót. 18—18 hektáron paprikát, illetve uborkát, és 10 hektáron görögdinnyét. Az ízletes. lédús nyárvégi gyümölcsöt az idén első alkalommal termesztik ilyen nagy területen. VOLÁN 9. sx. VÁLLALAT autóbuszvezető tan folyamot szervez Jelentkezni lehet: KECSKEMÉTEN és BAJÁN, A SZEMÉLYZETI ÉS OKTATÁSI OSZTÁLYON. > 2027 Értesítés Kiss Sándor által vezetett KAROSSZÉRIÁJA VÍTÓ-MÜHELY ÁTKÖLTÖZÖTT KECSKEMÉT, LADÁNYBENEI ÚTBAN LEVŐ „DÓZSA” MG. TSZ. AUTÓJAVÍTÓ ÜZEMÉBE . Egyben közöljük autós ügyfeleinkkel, hogy SZEMÉLYGÉPKOCSI SZERVIZÜNKET MEGNYITOTTUK. Városföldi Dózsa Mg. Tsz Autójavító üzeme, Kecskemét, Ladáriybenei út 1. 1819