Petőfi Népe, 1973. május (28. évfolyam, 101-125. szám)

1973-05-26 / 121. szám

Ifjúgárdisták seregszemléje a Szelidi-tónál A kék egyenruhás fiatalok járási-városi verse­nyei után tegnap reggel a Szelidi-tő partján meg­kezdődött a IV. Bács-Kiskun megyei ifjúgárda- szemle. A háromnapos programon kilenc szakasz vesz részt. Az ünnepélyes megnyitó után elméleti szemlé­re került sor, majd tájékozódási futóversennyel folytatódott az első nap programja. Az esti tábor­tűznél színvonalas, érdekes kultúrműsort adtak az ifjúgárdisták. Ma rendezik meg a lövész, a kézigránát dobási és a megfigyelési versenyt. A megyei szemle ér­dekes színfoltja lesz a víziátkelés, melyhez az if­júgárdisták kötélhidat készítenek. Az egyik legne­hezebb próbatételnek ígérkezik a délutáni harci túra. Vasárnap reggel Hartára utaznak a szakaszok. Színpompás felvonulással, kultúrműsorral és ered­ményhirdetéssel fejeződik be az ifjúgárdisták há­romnapos seregszemléje. Összeállította: dr. Kováts Andor 1. forduló 14. szelvény BUDAPESTI SZOBROK, ÉPÍTMÉNYEK 3. A Halászbástya. Ki tervezte? A hét vége Tiszakécskén Több érdekesnek és színvonalasnak ígérkező kultúrális eseménnyel kedveskedik a tiszakécskei művelődési központ a helybeli lakosság­nak. Ma, szombaton, az intézmény nagytermében mutatkozik be a Bu­dapest Táncegyüttes. Szabadság — szerelem címmel adják elő műso­rukat, amelyben — többek között — a híres Sárközi táncok című összeállítás is szerepel. Vasárnap délelőtt tíz órakor dr. Pankovits József, a megyei pártbizottság munkatársa nyitja meg a művelődési központban, Weintrager Adolf, festőművész tárlatát. A lakiteleki, ja- kabszállási és tiszakécskei gyerekek műveit bemutató kiállítás is ek­kor nyílik. V. S. KÉPES rejtvény- Földieper totő Epi £s cseresznye PIACI KÖRKÉP KECSKEMÉTRŐL Tegnap a kecskeméti piacon közepes volt a felhozatal. A csirkét páronként 54—115 forintért kínálták, a tyúknak páronként 120—150 forint volt az ára. A tojás darabjáért 1,10 —1,30-at kértek. öt—hat forint volt az ára az óburgonyának, amelyből 870 ki­lónyit adtak el. A tavalyi sár­garépáért 10 forintot, a tavalyi gyökérért 12 forintot kértek. Az új sárgarépa csomója 2—4 fo­rint, az új gyökéré pedig 3—4 forint. Első alkalommal árusí­tottak az idén új fejeskáposztát, 30 kilogrammot, kilónként 8— 10 forintért. Ugyanennyi volt az ára az új kelkáposztának, amelyből mindössze 20 kilót hoztak. A 12 ezer 620 fejessalá­tát darabonként 0,80—1,— fo­rintért kínálták. Az új karalá­bét már csomóban is adták, 4— 6 forintért. Megjelent a lila ka­ralábé, 0,60—1— forintért. Jó volt a felhozatal karfiolból, ki­lónkénti ára 15—20 forint. Volt elég paradicsom és egres, kiló­jáért 25—35, illetve 12—15 fo- riritot kértek. Egyre több a zöldpaprika is, darabja 1—3,50 forint. 18—20 forintért kínálták a borsót. A retek csomója 0,80 —1,50 forint. Az uborka ára ki­lónként 16—20 forint, a zöld­hagymáé csomónként 1—1,20 fo­rint. Kisebb mennyiségű spenót, sóska és gomba is volt a pia- . con. A gyümölcspiacon megjelent a földieper, 20—35 forintért. A 105 kilónyi cseresznye kilónként 14—18 forintért kelt el. A csak­nem 40 mázsa alma kilójáért 4—18 forintot kértek. REJTVÉNY POSTA Ybl Miklós (1) Feszi Frigyes (x) Schulek Frigyes (2) 2. A gellérthegyi Citadella és a Felszabadulási Emlékmű. Kér­désünk: Ki alkotta ez utóbbit? Könnyítésül: a megyeszékhely egyik hősi emlékszobra is az ő műve. Stróbl Alajos (1) Ferenczy Béla (x) Kisfaludi Stróbl Zsigmond (2) 3. A millenniumi emlékmű rész­lete. Kérdésünk: hány lovas alakból áll ez a szoborcsoport? ötből (1) Hétből (2) Kilencből (2) Az 1. forduló totószelvénye Szelvényszám Megfejtés 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. • 12. 13. 14. Beküldte: Pontos cím: Ma köböljük rejtvénypályí zntunk 1. fordulójának utolsó rejtvényét, valamint a forduló ..totószelvényét”. Ehhez mellékelni kell a forduló 1- töl 14-ig számozott szelvényét és Iti kell tölteni azok megfejtését 1. x vagy 2 bejegyzéssel. Ha valamelyik szelvénye hiányzik, ez nem akadá­lya a pályázaton való részvételnek, azonban a ,,totószelvényen” csak a valóban mellékelt' szelvények meg­fejtését kell beírni. Egy-egy pályá­zó korlátlan számú megfejtéssel Ve­het részt a pályázaton, azonban szelvényeit mindig sorozatszerűen kell összeállítania és csatolnia kell a most közlésre kerüli ..totószel- vény”-t. Minden helyes megfejtés 1—1 pontot jelent. A pályázók pont­számait fordulónként megállapítjuk és a végső értékelésnél összeadjuk. Ismét közöljük a nyereményeket. A főnyeremény: 2 személyes kül­földi utazás vasúti, vagy autóbusz­jeggyel. szállással, teljes ellátással és idegenvezetéssel. A főnyereményt csak annak a pályázónak adjuk ki, 1 aki minden egyes rejtvényt hibátla­nul fejtett meg. Több hibátlan meg­fejtés esetén sorsolással döntünk. A maximális pontszámot elértek kö­zül. akik a sorsolásnál kiestek, n további nyeremények sorsolásánál részt vesznek. További - nyeremények: hálózati rádiókészülék, háztartási robotgép, táskarádió fényképezőgép, férfi- és női karóra, villanyborotva. évi mozibérlet, lapunk 1 évi előfizeté­se. 5 darab, egyenként 150—150 fo­rintos és 5 darab, egyenként 100— 100 forintos vásárlást utalvány. Ezeket a nyereményeket akkor is kiadjuk, ha a pályázók nem érték cl a maximális pontszámot. Forduló végi nyeremények: La­punk 1 évi előfizetése, kétszemé­lyes és 1 hónapra szóló mozibérlet, 150 és 100 forintos vásárlási utal­vány. A forduló végi nyereménvfe- ket csak abban az esetben adjuk ki, ha a pályázó a forduló összes rejtvényét helyesen fejtette meg. Az itt nyereményt elért pályázók szel­vényükkel a további fordulókban Is részt vehetnek. A pályázatokat szerkesztőségünk címére fíaoi Kecskemét. Szabadság tér l'A., kell 1973. június 2-ig beér- kczőlcg beküldeni, de azok kiadó- hivatalunkban személyesen is lead­hatók. FIGYELEM! A határidő után beérkezett, vagy a most közölt ..to­tószelvény” nélküli pályázatok ér­vénytelenek ! Tudományos diákköri konferencia Kecskeméten Tegnap tartották meg az .Ok­tatási Igazgatóság székhazában az idei tudományos diákköri konferenciát. A pályázó _ esti egyetemi és főiskolai hallgatók mellett megjelentek az Oktatási Igazgatóság vezetői és tanárai is. A pályamunkák elkészítésé­nek, s a diákköri konferenciá­nak az volt a célja, hogy ráirá­nyítsa a figyelmet megyénk tör­ténetének a felszabadulást kö­vető éveire. Ugyanis az idén — a magyar munkásmozgalom tör­ténete tanszék szervezésében — ennek az időszaknak a politikai és pártharcai volt a megadott téma. Az Oktatási Igazgatóság ne­vében Szabó Lajos igazgató üdvö­zölte a megjelenteket. Hangsú­lyozta, mennyire fontos — és milyen nehéz — feladatot kap­tak a pályázók. Részben ennek tudható be, hogy az idén a szo­kottnál kevesebb tanulmány ké­szült el. Ám így is valamennyi megírt munka hasznosan já­rulhat hozzá ennek a történel­münkben oly jelentős időszak­nak a jobb megértéséhez. Dr. Tóth József né tanszékve­zető értékelte a beérkezett pá­lyamunkákat. Ezek közt szere­pel — többek között — a tiisza- kécskei és bácsbokodi földre­form, a munkáspártok szerepe Dunapatajon, a koalíciós pár­tok története Kiskunfélegyhá­zán, valamint a hajósi földosztó bizottság egykori munkájának részletes leírása, feldolgozása. Ez után a tanulmányok szer­zői részleteket olvastak fel mun­káikból, majd átvették az Ok­tatási Igazgatóságtól kapott ju­talmakat. V. M. Képünkön: Taba István duna- pataji tanár felolvasása. (Tóth Sándor felvétele) Zenei fesztivál Szolnokon A Kecskeméti Városi Szim­fonikus Zenekar hétfőn este fél hét órai kezdettel Szolnokon koncertezik. A Ságvári Endre megyei művelődési központban tartják a III. szolnoki szimfoni­kus zenekari fesztivált, melyen a Bács-Kiskun megyeieken kí­vül a szolnoki, a salgótarjáni, az egri, a békéscsabai, a szabol­csi, a tatabányai zenekar vesz részt. A kecskemétiek műsorán Mozart, Facchinetti és Kodály egy-egy müve szerepel. Rablótámadás Kalocsán Rostás Imre 21 éves, alkalmi munkás, Kalocsa, Malomszög 2. szám alatti lakos kedden dél­után Kalocsán együtt italozott S. Jenő 45 éves solti lakossal. Jó néhány pohárral hajtottak fel, amikor elhatározták, hogy elhagyják az italboltot. A kocs­mából való távozás után a mis­kei úton bandukoltak, s amikor a Gabonafelvásárló Vállalat, ke­verőüzemének közelébe érkez­tek, Rostás minden előzetes szóváltás nélkül megtámadta ivócimboráját, ököllel leütötte. S. Jenő könnyebb sérüléseket szenvedett. Rostás a leütött fér­fit átkutatta, elvette cigaretta- tárcáját és a zsebében talált 162 forintot, majd elmenekült. A magához térő S. Jenő felje­lentést tett a rendőrségen. Egy óra telt el, s a rendőrjárőr Ros­tás Imrét elfogta. A motozás •során zsebéből előkerült a rab­lásból származó cigarettatárca, s 28,70 forint. A rendőrség Ros­tás Imrét rablás bűntettének el­követése miatt letartóztatta. Ügyében a vizsgálat még tart. Figyelmetlenségből súlyos baleset Csütörtökön délután Kecske­mét határában, az 5-ös számú főútvonalon súlyos balasetel okozott a figyelmetlenség. Ke­resztúri F. Józsefné 43 éves, makói lakos a 10-es számú Vo­lán teherautójáról szállt le. Nem várta meg, míg a tehergépkocsi elindul, hanem mögötte körül­tekintés nélkül akart átmenni a túlsó oldalra. Ekkor érkezett oda személygépkocsijával VVa­ÍSI lÉ ÉS • ijWYr »-'• ■ ’ :'r■ * -• • '••íí, • ....... .J ...... l iczki László, Kunbaja, Zalka Máté utca 3. szám alatti lakos. Miután a gyalogost féktávolsá­gon belül vette észre, az ütkö­zést nem tudta elkerülni. Ke­resztúri F. Jóasefnét súlyos sé­rüléssel a mentők a kórházba szállították. A személygépkocsi is jelentősen megrongálódott. Mint megállapították, a balese­tért a gyalogost terheli a fele­lősség. G. G. Három tűzeset Csütörtökön délután a megyé­ben három helyen pusztított a vörös kakas. Fél háromkor tűz keletkezett a tiszakécskei MÁV állomáson, a helyi Béke Tsz IFA tehergépkocsijában. A tü­zet a tiszakécskei önkéntes tűz­oltók eloltották, azonban az anyagi kár így is megközelíti az 50 ezer forintot. A tűzeset kö­rülményeinek tisztázása céljából vizsgálatot indítottak. Tiltott helyen való dohány­zás miatt gyulladt ki este fél hatkor Csávolyon az Egyesülés Termelőszövetkezet 300 kéve nádja. A tüzet a bajai állami tűzoltók lokalizálták, az anyagi kár felmérése még tart. Este 6 órakor Kiskunfélegy­házán, a Némedi Varga Sándor utca 25. számú házban a mel­léképület és a hozzáépített ku- koricagóré lobbant lángra. A tüzet a kiskunfélegyházi állami tűzoltók oltották el. de az anya­gi kár így is 6 ezer forintra te­hető. A megállapítások szerint a tüzet szabálytalanul használt tüzelőberendezés idézte elő. • Kádár János az avatón. Pénteken felavatták az ország legna­gyobb energiabázisát, a Gagarin Hőerőművet. Az ünnepségen részt vett Kádár János, az MSZMP KB első titkára és a Magyarországon vendégként tartózkodó Volinov ezredes, a Szovjetunió Hőse, a Szo­juz—5 űrhajó parancsnoka. (MTI-fotó — Vigovszki F. felv. — KS.) •kampóra beiktatási beszéde. Jose Campora, az új argentin elnök, eskutetele után beiktatási beszédében külpolitikai kérdésekről szólva kijelentette, hogy kormánya szolidáris az imperialistaellenes politi­kával es szoros szövetségre lép a harmadik világ országaival, főként a latin-amerikai országokkal. Mint mondta, Argentína haladó szelle­mű diplomáciai kapcsolatba kíván lépni Kubával, a Vietnami De­mokratikus Köztársasággal és a Koreai Demokratikus Köztársaság- gai. ,® Repülő- és űrhajózó-kiállítás. Messmer miniszterelnök pénteken délután megnyitotta a Párizs melletti le Bourget-ben a nemzetközi repülőgépipari és űrhajózási kiállítást, melynek keretében 24 ország csaknem kétszáz különböző polgári és katonai repülőgépeit, helikop­tereit, s repülőgépipari felszereléseit állítják ki. A kiállítás űrhajózási részének legérdekesebb látványossága az 1975. nyarára tervezett kö­zös szovjet—amerikai űrrepülésben résztvevő Szojuz- és Apollo-űr- hajók összekapcsolt modellje. A kiállított repülőgépek közül nagy ér­deklődés előzi meg a két szuperszónikus utasszállító repülőgépet, a szovjet TU—114 és a francia—angol Concorde, bemutató repüléseit. • Nyugat-BerJin. Willy Brandt nyugatnémet kancellár, pénteken Bonnban egyórás megbeszélést tartott Klaus Schütz nyugat-berlini kormányzó polgármesterrel. A tanácskozás utolsó szakaszában részt vett Günter Stuve, Schütz személyi irodájának vezetője, és Günter Gaus, az NDK-ban megnyíló nyugatnémet diplomáciai képviselet jö­vőbeni vezetője is. A találkozó tartalmáról részleteket nem közöltek. • Meghalt Ubrizsy Gábor akadémikus. Dr. Ubrizsy Gábor, Kos- suth-díjas akadémikus, 54 éves korában, rövid betegség után várat­lanul elhunyt. Ubrizsy akadémikus, mint a Magyar Tudományos Aka­démia rendes tagja, illetve a Növényvédelmi Kutató Intézel tudomá­nyos tanácsadója és húsz éven át volt igazgatója, főként a növény- védelem, a növénykórtani mykológia, a gyomnövénykutatás területén szerzett elévülhetetlen érdemeket. Eredményei az ország határain túl is elismerést vívtak ki a magyar tudomány számára. Munkásságának elismeréseként kormányzatunk Kossuth-díjjal és a Munka Érdemrend arany fokozatával tüntette ki. Temetéséről később intézkednek. • Péter János hazaérkezett. Hivatalos látogatásról hazaérkezett Bulgáriából Péter János külügyminiszter. A repülőtéren Púja Frigyes a külügyminiszter első helyettese fogadta. (MTI-fotó — Tormai An­dor felv.) • Apollo. Föld körüli pályára tért a három amerikai asztro­nautát szállító Apollo-űrhajó és a Skylab-űrállomás nyomában van. • Ukrajnában. A. P. Ljasko, az SZSZK Minisztertanácsának el­nöke, pénteken délelőtt Kijevben fogadta Rapai Gyulát, hazánk moszkvai nagykövetét, valamint Váczi Lászlót, az új kijevi ma­gyar főkonzult, és szívélyes, ba­ráti eszmecserét folytatott velük. • Salt. A Szovjetunió és az Egyesült Államok küldöttségei pénteken Genfben újabb talál­kozón folytatták a hadászati fegyverrendszerek korlátozásáról szóló tárgyalásaikat. A megbe­szélésre a Szovjetunió genfi ál­landó ENSZ-képviseletén került sor. GYEREKÉSZ k**6,# — Nem le mondtad nekem, anyu, hogy ezt a köpenyt fürdés­hez kaptam... (A Wcltwoche-ből.) PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja Főszerkesztő: Dr. Weither Dániel Kiadja: a Bács-Kiskun megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Preiszinger András igazgató Szerkesztőség és kiadóhivatal: 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1 a Telefonszámok (központi): 11-709, 11-122, 12-516, 12-619. Telexszám: 224609 bmlv h Terjeszti: a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési dij: havi 20,— forint Postautalványon, valamint átutalással a KHI 215^95162 jelzőszámlára. Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással 6001 Kecskemét Külső-Szegedi út 5. Telefon: 13-729 Igazgató: Ablaka István Index: 25065

Next

/
Thumbnails
Contents