Petőfi Népe, 1973. május (28. évfolyam, 101-125. szám)

1973-05-24 / 119. szám

1973. május 24. • PETŐFI NFPE • 3 KÉPERNYŐ Építünk, gyarapodunk A filmesztétikában járatosak, a rendszeres mozilátögatók tudják, hogy a felvételek összeillesztésé­nek sorrendje módosítja az egyes — egyedi — képek jelentését, hangulatát, mondandóját, súlyát. A tv-programra is érvényes ez a törvényszerűség. A szerkesztők ily módon befolyásolhatják a bemu­tatott filmek, közlemények, hatá­sát. A műsor környezet, a sorrend sokszor olyan összefüggésre is fel­hívja a figyelmet, amire az al­kotók nem gondoltak. Tapasztal­hattuk ezt kedden délután is. Látványos. „kézzelfogható” eredményeket összegezett Knoll István rendező-operatőr Egymil­lió lakás című filmjében. Sikerült érzékeltetnie a 15 éves lakásprog­ram lenyűgöző méreteit, a társa­dalmi összefogás erejét. Azt sem titkolta, hogy az új értékek lét­rehozása lemondással, rengeteg gonddal jár. A fészekrakó, az új helyen berendezkedő családokhoz ellátogatva jelezte, hogy az új környgzet némileg átalakítja az emberek szokásait, életvitelét. Vajon az új falak között ott­honra lel-e a szép muzsika, el­jut-e a zene mindenhová. Kicsit erről szólt az új házsorokat, lakó­negyedeket bemutató filmet kö­vető műsor, a Szűcs László ren­dező irányításával készült „Épít­sünk várat muzsikából!” Téves hiedelmeket igyekezett eloszlatni. Elterjedt valamikor az a nézet, hogy az igényes muzsika csak kevesek kiváltsága. Min­denki gyönyörűsége — hangoztat­ta kitartóan, szenvedélyesen Ko­dály Zoltán. „Meg kell szüntetni azt a régi burzsoá felfogást, hogy csak egyesek tanulhatnák zenét. A múltban csak az jutott hozzá, akinek pénze volt. Ez nyomban megszűnik, ha az állam elismeri, hogy a zene közügy. Erre pedig bizonyíték ez az iskola” — mon­dotta tíz esztendeje éppen Kecs­keméten. az ének-zenei iskolában. A Tanár úr nemcsak célt adott, hanem munkatársaival, tanítvá­nyaival, követőivel kidolgozta a korszerű zeneoktatás elveit. A ki­alakult módszereket, elgondoláso­kat' ma már világszerte méltá­nyolják, elismerik. A Kodály- módszerről tájékoztatta a tv mil­liós táborát az Építsünk várat muzsikából! stábja. Azt a folya­matot ábrázolták, amíg. ahogy a kisdiákok színes építőkockákból, játékokból, mondókákból felépítik a muzsika várát, saját maguk és mások gyönyörködtetésére. Mi sem bizonyítja jobban a magyar zenepedagógia színvonalát, mint a kedden délután hallott gyerekek éneklése. Néhány évtizede elkép­zelhetetlen volt, hogy kisdiákok ilyen értően tolmácsolják a nép­dalokat. a klasszikus és kortárs szerzők alkotásait. Az egymás után vetített két mű láttán csak azt a következtetést vonhatjuk le, hogy nálunk —örö­münkre — egyformán közügy a lakásépítési program teljesítése és harmonikus, sokoldalúan képzett, jóra, szépre fogékony emberek ne­velése. Az embert általában és a közös­ségi embert különösen jellemző tulajdonságok: a megismerés vá­gva és a cselekvés, az alkotás. Szocializmust építő társadalmunk alapvető érdeke a kezdeményező, önmagukat és a közösséget gyara­pító férfiak, nők ösztönzése, segí­tése. Ilyen építőket mutatott be a tv tegnapelőtt délután. Mindkét film elkészítésével jó ügyet szolgált a televízió. Heltai Nándor Pótló foglalkozások a javítóvizsga elkerülésére RÉGI GOND: az általános is­kolások egy részét a tanév vé­gén osztályismétlésre utasítják, illetve egy vagy két tantárgyból javítóvizsgát kell tenniök. Ezen a helyzeten lényegében nem változtatott az augusztusban szervezett korrepetálás sem, amely a javítóvizsgára készített elő. Különböző okok miatt nem vált be. Ezért más, eredménye­sebb megoldást kerestek az ille­tékesek, hogy a tanév végén egy vagy két tárgyból elégtelenre álló diákok pótolhassák hiányai­kat. Az elmúlt tanévek során számos általános iskolában kí­sérleteztek úgynevezett pótló foglalkozások megszervezésével. Az ezen részt vevő tanulók nagy többségének sikerült pótolniok tudásbeli hiányaikat, és így meg­menekültek a nyári rendszeres tanulástól, illetve a javítóvizsga esetleges kedvezőtlen következ­ményeitől. A MŰVELŐDÉSÜGYI MI­NISZTÉRIUM állásfoglalása sze­rint a pótló foglalkozást az ál­talános iskolák valamennyi év­folyamában célszerű megszer­vezni. Külön gondot kell fordí­tani az elsősökre. A kijelölt ta­nulók számára kötelező a rész­vétel. A foglalkozások lényegé­ben három szakaszból állnak. Az első, előkészítő részben a tavaszi szünetet követő első ta­nítási naptól a nevelők figye­lemmel kísérték és segítették a gyengén tanuló diákokat. Május közepén a tanév végi ismétlés meginduláskor újból értékel­ték a diákok teljesítményét, és számbavették a bukásra állókat. Az időközben kapott pedagógus- segítség eredményeként a diákok egy része az utolsó tanítási na­pig általában már elégséges szinten képes teljesíteni a tan­tervi követelményeket. A foglalkozások második sza­kasza az utolsó tanítási naphoz kapcsolódik. Június elsején kez­dik meg ezeket abban az eset­ben, ha az iskolában a tanév­hez szükséges 198 tanítási napot már teljesítették. Ennek hiányá­ban a tovább folytatandó min­dennapi tanítást június 8-cal be kell fejezni. Tehát legkésőbb jú­nius 9-én mindenképpen meg-, tartják az első pótló foglalkozó-'' sokat, ezeket általában a tanév­záró értekezletig befejezik, a pótló foglalkozások időtartama tehát tizenegy munkanap. A FOGLALKOZÁSOKON azok a tanulók vesznek részt, akik­nek a tanítás befejezésekor a rendtartás szerint javítóvizsgát kellene tenniök. A tanulók ki­választása valamennyi évfolya­mon az utolsó tanítási napot megelőzően, az osztályozó érte­kezleten történik. Akik egy-két tantárgyból elég­telenre állnak, azoknak ezt az osztályzatát sem az osztályozó naplóba, sem a anyakönyvbe, sem a bizonyítványba nem ve­zetik be, a többi osztályzatot azonban igen. A foglalkozást naponként két-három órában tartják, és azt is biztosítják a pedagógusok, hogy ha két tan­tárgyból vesz ilyenen részt a ta­nuló, a korrepetálás időpontja ne ütközzön. AZ UTOLSÓ FOGLALKO­ZÁST közvetlenül követően a végleges érdemjegyet osztályozó értekezleten állapítják meg, és megfelelő határozatot hoznak. Amennyiben a diák az egyik vagy mindkét tantárgyból elég­telenaugusztus végén javító- vizsgát kell tennie. A foglalko­zások harmadik szakasza tehát a nyári szüneti felkészülést je­lenti a javítóvizsgára. Erre azo­kat utalják, akik a júniusi, JJ napos pótlófoglalkozások után sem feleltek meg a követelmé­nyeknek. CSENDES BÚCSÚ A képen: amflteátrumi hangulat. Mintha a „körszínház” színpada víz alatt állna. Igaz, akkor is volna rajta nézni — s meditálni való. Így még- inkább. Mert hiszen eleven színházban gyönyörködhetnek, akik pár negyed­órára itt felejtkeznek a Sugovica-part karéjában. A „jelenetek” vontatot- tabb ritmusban követik ugyan egym ist, mint a „valódi” színházban, de roppant előnyük ezzel szemben, hogy megismételhetetlenek. A ballagások, vizsgák időszakában jó ide lehúzódni, örökre belefényképezni az iskolai évek emlékei közé a békés vizet, a csendesen himbálózó csónakokkal a bokros sétányt, a padokat, ahol talán elkezdődött az első szerélem. A hi­dat, amely a várost és a szigetet összeköti. A part fölött messze ku­kucskáló romantikus háztetőket, barátságos tornyokat. Jó lesz emlékezni, majd amikor a nagybetűvel írott ÉLET nyugodt vagy viharos „rév”-é- ben jut néhány percnyi idő erre, hogy mielőtt végső búcsút mondtunk az alma maternek Bajának, „összebeszélés” nélkül mindannyiunkat oda­vitt a lábunk a „Sugo” oldalába. Nem beszéltünk írásbeliről, tízpercről, iz­galmakról, csak nagyokat hallgattunk... De közben, hangtalanul is, olyan hosszan beszélgettünk a kedves várossal, ahogy még soha. Igaz édesbús az útravaló, de amit kaptunk, elég lesz, bennünk marad, míg élünk . . . (Tóth Sándor felvétele.) Autószerviz az E-5-ös mentén Aki Kecskemétről Budapest felé elhagyja a várost, az E—5- ös úttól balra csupán néhány épületet, veszteglő teher- és sze­mélygépkocsikat, némi sürgést- íorgást láthat a városföldi Dó­zsa Tsz autójavító és szervizüze­méből. A telep azonban belülről egészen mást mutat, hiszen azon túl, hogy a műhelyekben a leg­modernebb berendezések, jól képzett szakemberek dolgoznak az egyik legtermelékenyebb ilyen szolgáltató egység a megyében. Jó néhány évvel ezelőtt a vá­rosföldi Dózsában a javító mű­hely csupán traktor és teher­gépkocsik hibáinak elhárításával foglalkozott, ám az élet, a közü­leti és magán gépjárműállomány növekedése, törvényszerűen meg­kívánta, hogy mások számára is vállaljanak munkát. Évek alatt szinte a semmiből teremtődött meg, terebélyesedett ki ez a „melléküzemág”, amely a múlt évben korszerű teleppé bővült Tavaly az E—5-ös és a La- dánybenei út mocsaras három­szögében a tsz gépei, dózerei te­rítették a földet, hordtak el egy homokdombot, hogy azon a te­rületen szinte hónapok alatt a tsz építőbrigádja felépítse a mű­helyeket, s szociális létesítmé­nyeket. összesen 12 millió fo­rintot költöttek arra, hegy az autószerviz és a javító műhely megfeleljen a legkorszerűbb kö­vetelményeknek. Első kísérőm Baranyi Tibor, a tehergépkocsi javítóműhely művezetője volt. Róla csupán annyit, hogy mint ipari tanuló, itt tanulta meg az autószerelő szakmát, majd a telepvezető biztatására elvégezte a felsőfokú gépipari technikumot. — Jelenleg a közületek részé­re végezzük a tehergépkocsik javítását. Bővebben az egyes szemlétől egészen a roncs felújí­tásig. Az ÁFOR-ral 5 éves szer­ződésünk van az üzemanyag- szállítók és egyéb tehergépko­csik teljes javítására, felújításá­ra. Hozzánk jár javíttatni az Autóker, a Kőolajipari Vállalat és sorolhatnám tovább. Okosan, logikusan, a munka- műveletnek megfelelően alakí­tották ki azt a két nagycsarno­kot, ahol a tehergépkocsikat hozzák rendbe. A mosó és zsírzó helyiséghez kapcsolódik az autó­szerelő, az autóvillamossági sze­relő. a kárpitos, az asztalos és az adagolóbeállító műhely. S míg a nagy csarnokban az egyes munkahelyeket nézegettük, mel­lénk csatlakozott Csata József, az ÁFOR mérnöke. Alkalom volt, meg is kérdeztük: hogy van megelégedve a munkával ? — Évente átlagosan 500 spe­ciális gépkocsit javíttatunk, ezen kívül 150—200 futójavítást vé­geznek. Az egész országot járom, de kijelenthetem, itt műszaki­lag, esztétikailag és más bizton­sági szempontok szerint kiválóan végzik a javítást. A szolgáltatás — élve a köz- nyelvben elterjedt szóval —szűk keresztmetszet, különösen a sze­mélygépkocsik szerviz munkái­nál. Acél Szabó Istvánnal, a sze­mélygépkocsi javító és szerviz szolgálat művezetőjével azt a műhelysort tekintettük meg, amely a legkényesebb igényeket is kielégíti. — Alig több, mint egy hónappal ezelőtt kezdtük meg a munkát, de már most kénytelenek vagyunk néhány kocsit a következő nap­ra besorolni. Alapelvünk, hogy naponta csak annyi személygép­kocsi mosását, zsírzását, javítá­sát vállaljuk, amennyit tökéle­tes állapotban adhatunk át a tu­lajdonosoknak. Ezen túl foglal­kozunk a nagy karambolok, az elroncsolódott járművek teljes javításával is Például említem, hogy a teherautón ideszállított autóroncsból, anélkül, hogy az kimenne a telepből, teljesen új autót varázsolunk, ugyanis ka­rosszéria lakatosaink; kárpitosa­ink is vannak.. . Akad azonban itt más „fur­csaság” is. Például a 15 forintos ember. Az autószerviz vezetői jól tudják, ma már igényesek a javíttatást végzők, s ezért a szer­vizállomáson egy kiváló szakem­bert alkalmaztak 15 forintos órabérért, akinek a következő a feladata: A gépkocsi teljes át­vizsgálása, s a tulajdonos fi­gyelmeztetése az esetleges mű­szaki, közlekedésbiztonság be­rendezések hibáira, s egyben fel­ajánlja azok gyors és szakszerű javítását is. Ezt talán legjobban azok tudják értékelni, akik egy- egy szerviz után dühöngve , vi­szik másik szerelőhöz .gépkocsi­jukat, mert azon „elfelejtettek” valamit megjavítani. — Lelkes a kollektíva — mondta Ferenci Lajos, a telep helyettes vezetője —, mert nagy családként dolgozunk együtt, s megbecsüljük a szakmunkáso­kat, a jól dolgozókat. Sokszor még munkaidő után is itt ma­radtak a szerelők, a lakatosok, hogy a műhelyt még szaksze­rűbbé, kényelmesebbé tegyék, szerszámokat készítsenek, vagy áthelyezzenek egy-egy emelőt. Megbecsülés! Vajon mennyit keresnek itt átlagban a szak­munkások? Az átlagórabér 11.90 forint, igaz, a telepet elhagyó valamennyi gépkocsinak kifo­gástalan állapotban kell lennie. Egyik műhelyből be, a másikba ki, s az újságíró — aki nem szo­kott hozzá az órákon át való járkáláshoz — megkérdezte: az iroda merre van? A válasz le­hangoló volt, ugyanis sem a te­lepvezetőnek, sem helyettesének nincs irodája, de a százhúsz fi­zikai munkás, az évi 28 millió forintos termelési érték admi­nisztrációját mindössze tizenket- ten végzik. Igaz, a művezetők és az adminisztrátorok kényel­me, munkafeltétele kitűnő. S miután máshol leülni nem tud­tunk, az egyik raktárba kértünk bebocsátást. Amíg az adatokat a papírra vetettük, alkalmunk volt körülnézni. Érdekes, hogy itt, ahol javarészt tehergépkocsi­kat javítanak, ehhez szereznek be inkább alkatrészeket, mégis az országban futó valamennyi típusú személygépkocsihoz nem­csak apró és általában gyorsan tönkremenő szerkezeteket talál­tunk, de még kész karosszériá­kat is. A városföldi Dózsa Tsz autó­javító és szerviz üzeme tulajdon­képpen egy olyan hiányt pótolt, amellyel nem tudott lépést tarta­ni az áLlami és szövetkezeti szol­gáltató ipar. Ezt a hivatását — mint azt a felsorolt adatok is bi­zonyítják — méltó módon töltöt­te be, sőt alkalmazkodott a kor követelményeihez, lépést lúd tar­tani a modern technika változá- savial. Ez a telep egyetlen ilyen típusú szolgáltató vállalatnak sem lehet versenytársa, nem je­lenthet konkurrenciát, csupán bővíti azt a szolgáltatási tevé­kenységet, amely iránt egyre na­gyobb a kereslet. Fent a városföldi Dózsa autó­javító üzemének távlati képe. Gémes Gábor Irodalmi est Lakiteleken Három esztendeje sorozatot indított el a lakiteleki művelő­dési ház, hogy bemutassa a szomszédos országok értékeket teremtő magyar irodalmát. Po­zsonyból Duba Gyula, Mács Jó­zsef, Ozsvald Árpád, Zs. Nagy Lajos és Keszeli Ferenc, Erdély­ből Sütő András, a Vajdaságból Fehér Ferenc és Németh István voltak emlékezetes vendégei a községnek. E vállalkozás utolsó állomása pénteken 19 órakor lesz, amikor Szakolczay Lajos irodalomtörté­nész, a Kortárs irodalmi folyó­irat rovatvezetője tart előadást Kárpátalja magyar irodalmá­ról, művészeti életéről. A SZIK­RA női kórus népdalokat éne­kel, az irodalmi színpad a Be- regvidék gazdag népköltészeté­ből. s Bállá Gyula verseiből ad ízelítőt. A könyvbemutatón a Kárpáti Könyvkiadó munkái szerepelnek. Az irodalmi est keretében — mely az/ ünnepi könyvhét köz­ségi megnyitója —, Farkas Jó­zsef, a Hazafias Népfront me­gyei bizottságának titkára nyitja meg Faragó József, a félegyhá­zi lafaragó művész két hétig nyitva tartó kiállítását. Kalandom a BNY-n Hogy egyik szavamat a má­sikba öltsem, már most áperté kinyilatkoztatom: haragszom a komputerre. Nem irigységből, * mivel jobban tud számolni ná­lam. Nem ezért. Legutóbb a Budapesti Nemzet­közi Vásáron akasztottuk össze a bajuszt a számítógéppel. Saj­nos, ezúttal olyan érzékeny pon­tomon ért orvtámadása, hogy lesújtottságomból aligha lesz fel­támadás. Hogy rövid legyek: szépségem­be vetett hitem törte-zúzta poz- dorjává — a piszok... Mert nem is tudok rá mást mondani. Eladdig milyen jól megvoltam magammal. Mindig derűs opti­mizmussal '■ felplankolva indul­tam a termelésbe, miután borot­válkozás végeztével erről is, ar­ról is felmértem magam. — Ingen, iiigen: — fakadt fel belőlem hangos szóban is a meg­elégedettség az eredmény láttán — egész karakán fattyú vagyok még. Annak ellenére, hogy már... — de ezt hagyjuk. Ha nem is látszom kimondottan Gérard Philipe-nek, azért szép­ségem még töretlen annyira, hogy attól a kis különbségtől eltekintsünk ... Mondtam én .. . No persze ... Mert — most már lehetek őszinte — be kell vallanom, hogy az utóbbi években több esetben fülembe jutott némely túligé- nyes nő ellenkező előjelű véle­ménye. Hogy finoman fejezzem ki magam. Legfájóbb csapás pont onnét ért, ahonnan a legkevésbé vár­tam: saját feleségemtől. Stran­doltunk. Éppen kint voltam a vízből, mikor a nagy prüszkölés, vizet rázás közepette is felfi­gyeltem, hogy nejem iszonyú szúrós szemmel várja jöttömet a családi pléden hasalva. Azt a hangot — ma se felejtem. — Idefigyelj, — döngicséite áruló mosollyal aláfestve —, ha néki.:,™ nem törődsz az alakod­dal, itt- az uszodában csak öt lé'rérösel előttem vagy mögöttem közlekedhetsz a társaságomban. Ebből a szempontból mind nehe­zebb esztendők szakadtak már rám, de az apró és alattomos sértése­ket, melyekkel szépségemet két­ségbe vonták, csak sikerült min­dig kiheverni. Mígnem jött ez a mostani BNV. A „felejthetetlen”! Kóricálok a vásárban, mikor egy kis felüdülést remélve, be­sompolyogtam a Fabulon pavi­lonjába. Na azt az enyhületet! Akkora sokadalom zsenyegett odabent, hogy attól nem vettem észre, nini, hiszen egytöl-egyig nő — ez a teméntelen ember. Vissza? Hogyne, éppen én hozzak szégyent nememre efféle megfutamodással! Inkább ki­húztam magam. Antul jobban, minél határozottabban sejtettem a kaján pillantásokból szőtt ke­reszttűzben, hogy itt valami nem stimmel. De, mint ilyenkor lenni szokott, még görcsösebb igyeke­zettel álltam a sarat. Feszítet­tem, mint két krumpli egy zsák­ban. Az inzultust megúszván, tájé­kozódásra is képes lettem. Ele­ven radarrá válva kiderítettem, hogy ez a többtucat hölgy vég­eredményben sorban áll. A nők ősi türelmével várja, hogy meg­jelenjen a Videoton gyártmányú igazmondó számítógép színe előtt, s ott választ kapjon: ki a leg­szebb a világon, s ha éppen nem is ők, de mit kell tenniök, hogy még szebbek lehessenek. Amint kiderült, a komputer „agya” Székesfehérvárott szupe­rál. i'degszálakkénf telefonkábe­lek kötik össze a városligeti té­véképernyőivel. Itt, a BNV-s tetthelyen két irgalmatlanul he­lyes kozmetikusnő tölti be a tolmács szerepét. Szaporán kifag­gatja a pácienseket mindenről, amiből az ember szépsége össze­áll. Az adatokat betáplálják az igazmondó számítógépbe, s a vá­lasz másodpercek alatt megérke­zik Fehérvárról. Ki mivel szap­panozza, krémezze magát, s mi­lyen Fabulon-készítménytől lesz szebb a tükörben. Elég az hozzá, hogy rám ke­rült a sor. Némi pislogás, szem­dörzsölés után meggyőződött a két aranyos firtató, hogy való­ban erősebb nembeli kuncsaft magasodik előttük — náluknál alacsonyabban —, de mint mo­dern teremtések, egykettőre túl­tették magukat holmi szőrözésen. Ha férfi, legyen férfi. Egyébként is, kezemet remegön tartottam már ekkor újságíró igazolványom fölött, hogy szükség esetén fel­mutatom, s őszintén és férfiason bevallom: „Olyan zavarban va­gyok, hogy magam se tudom, fiú vagyok-e, vagy lány.” Ok kedvesen legyintettek, s máris záporoztatták kérdéseiket: hány cigarettát szívok naponta, milyen erős szeszes italok iránti vonzalmam, hány Celsius fokú körülöttem a légkör odahaza, s munkahelyemen, hadd lám csak, milyen érzékeny az arcbőröm (hogy vastagolták, megértőén szakmai ártalomnak tudták be). Érdeklődtek, forrón eszem-e a kását, avagy? Mind a két olda­lát megzsírozom-e a kenyérnek, szeretem-e a borsostokányt, vagy l inkább a halászlét cseresznye­paprikával? Csak az arcomat sze­sze zem? No, de jó helyen tapogatóztak. Most vettem csak hasznát a szak­mai gyakorlatnak. Minden kér­désre az optimális középarányos választ adtam. Tehát kijött egy nagyon pontos átlag, hogy se sósán, se paprikásán, se hidegen, se melegen, se nem iszom, ha dohányzom — és fordítva. Na mondom, ha ezekből se mutatja ki az igazmondó komputer, hogy hazánk legvonzóbb férfiegyénisé­gét tisztelheti bennem, akkor nincs igazság a Videoton-ban sem. Tetszenek tudni, mit felelt az átkozott? — Ha egy-egy alkalommal két kiló Fabulont is kenne magára — kezdte nyomatékkai— a maga képe akkor is .. . Egyébként tö­kéletesen zavarba hozott — he­begje a komputer. — Ha maga ilyen mértékletes mindenben, hogy az ördögbe lehet mégis olyan csúnya? Reménytelen eset. Tóth István

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents