Petőfi Népe, 1973. március (28. évfolyam, 50-76. szám)

1973-03-13 / 60. szám

‘4. -0 PETŐFI NÉPE 0 1973. március 13. Ismét felfüggesztik az amerikai csapatkivonásokat ESEMÉNYEK SOROKBAN Helsinki konzultáció A helsinki Dipoli konferencia­teremben hétfőn ismét összeültek 32 európai ország, valamint az Egyesült Államok és Kanada dip­lomatái és a munkabizottság ke­retében folytatták az európai biz­tonsági és együttműködési érte­kezlet előkészítését. Berlinguer Moszkvában A Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának meghívására vasárnap délután Moszkvába érkezett az Olasz Kommunista Párt küldöttsége, Enrico Berlinguernek, a párt fő­titkárának vezetésével. Nasszer Mohammed hazatért Szombat este visszaérkezett Adenbe Ali Nasszer Mohammed dél-jemeni miniszterelnök, aki lá­togatást tett Magyarországon, Csehszlovákiában, Lengyelország­ban és a Szovjetunióban, illetve útban hazafelé Szíriában. Véget ért Kalevi Sorsa látogatása ötnapos hivatalos lengyelor­szági látogatása befejeztével va­sárnap elutázott Varsóból Kalevi •Sorsa finn miniszterelnök. A finn vendéget a repülőtéren Piotr Ja- rosz.ewicz, a Lengyel Miniszter- tanács elnöke búcsúztatta. Anglia vonat nélkül Vasárnap — 11 napon belül immár harmadízben — vonatok nélkül maradtak az angolok. A mozdonyvezetők és gépészek szak- szervezete. amely 29 000 dolgozót tömörít, szombat éjféltől 24 órás sztrájkot kezdett béremelési kö­vetelései alátámasztására. A 107. áldozat ' Szombaton este egy párizsi kór­házban belehalt sérüléseibe Jean- Pierre Burdiat francia steward, aki február 21-én túlélte a Sinai- félsziget fölött lelőtt líbiai Boeing- gép katasztrófáját. Halálával 107-re emelkedett az áldozatok száma. Golda Meir elégedett Kéthetes amerikai látogatásá­nak befejeztével vasárnap ha­zaérkezett Tel Avivba Golda Meir izraeli miniszterelnök. Megérkezésekor elégedetten nyi­latkozott az eredményekről. Ki- Jeléfitétte, még tárgyalópartne­reivel együtt megállapította, hogy „ nincs szükség Izrael kö­zel-keleti politikájának megvál­toztatására", mivel Izrael szom­szédjainak álláspontja sem vál­tozott. Golda Meir elmondta még, hogy semmi vonakodást nem tapasztalt amerikai részről az általa előterjesztett „meglehető­sen szerény lista” kielégítését illetően.. Washington tehát meg­adja az Izrael által kért segít­séget, beleértve a katonait is. A parlament is Jasszer Arafat, a PFSZ vég­rehajtó bizottságának elnöke táviratban mondott köszönetét azért, hogy a Szovjetunió Leg­felsőbb Tanácsának elnöksége felhívással fordult Husszein jor- dániai ' királyhoz: ne végeztesse ki a halálra ítélt Abu Daudot, a palesztin ellenállás kiemelke­dő személyiségét, és a többi el­fogott Palesztináit. A palesztin vezető végül a palesztin nép és a maga nevé­ben mélységes háláját fejezte ki. Az Egyesült Államok a viet­nami békemegállapodás és a csatolt jegyzőkönyvek aláírása óta második alkalommal füg­gesztette fel csapatainak a do­kumentumokban előírt kivoná­sát Dél-Vietnamból. Gilbert Woodward tábornok, a négyoldalú katonai vegyes bi­zottság amerikai tagozatának vezetője hétfőn reggel bejelen­tette: vasárnap félbeszakították az amerikai fegyveres erők ki­vonásának harmadik szakaszát, s a csapatkivonást csak akkor folytatják, amikor a VDK és a DIFK fogságába esett amerikai­ak harmadik csoportja — a ter­vek szerint e hét közepe táján — visszanyerte szabadságát. A bejelentés nyomán egyelőre Dél-Vietnamban marad az a több mint ezer amerikai katona, akit a békemegállapodásokban rögzített időrendi tervnek meg­felelően hétfőn kellett volna elszállítani. Woodward tábornok a négy­oldalú katonai vegyes bizottság hétfő reggeli ülésén azt is kö­zölte, hogy az amerikai csapat- kivonás negyedik szakaszát csak (Folytatás az 1. oldalról) értek el a választásokon; mind a kommunisták, mind a szocialis­ták megkétszerezték képviselőik számát. A kommunista párt a ko­rábbi 34-gyel szemben most 73, a szocialista párt pedig 44 helyett' 89 képviselőjét küldheti a nem­zetgyűlésbe. A közös programmal fellépő baloldal összesen 176 mandátumhoz jutott. A reforme­rek 28 helyhez jutottak az új nemzetgyűlésben. Georges Marchais, a Francia Kommunista Párt főtitkára a nemzetgyűlési választások ered­ményéről nyilatkozva kijelen­tette : — A kommunista párt nagy választási sikert ért el. Marchais ismételten felhívta a figyelmet az igazságtalan választási rendszerre, amely első­sorban a kommunistákat sújtotta. Rámutatott, hogy az FKP, amely mindössze néhány százezerrel ke­vesebb szavazatot kapott mint az UDR, h gaHlle-istá pártnál mint­egy két és félszer kevesebb kép­viselői mandátumhoz jutott. A baloldali erők lényegesen megnövelték képviseletüket a nemzetgyűlésben, hangsúlyozta az FKP főtitkára, majd ígv folytat­ta: a baloldal sikere annál is je­lentősebb. mivel példa nélkül ál­ló hazugság- és hamisítási kam- nánvt. indítottak ellene. A balol­dali erők képviselik a városok és falvak fizikai és szellemi dolgo­zóinak. mindazoknak az érdekeit, akik a nagytőke kegvet.len nvo- mása alatt élve egvre inkább igénylik a változásokat. megszavazta A távirat tartalmát a palesz­tin hírügynökség, a Wafa is­mertette. Jordánia mindent megtesz, hogy a maximális törvényesség látszatát kölcsönözze az Abu Daud Palesztinái gerillavezető és társai ellen hozott halálos ítéletnek. A kormány és Husz- szein király jóváhagyása után szombaton a parlamenttel is megszavaztatták a halálos íté­letet. akkor fogják megkezdeni, ha a VDK és a DIFK már átadta a fogságába esett amerikaiak ne­gyedik csoportjának — a sza­badon bocsátás időpontját is feltüntető — listáját. Az amerikai fél hétfő reggeli bejelentése teljesen jogtalan és indokolatlan. A VDK és a DIFK delegációja ugyanis hétfőn is­mételten közölte, hogy az ameri­kai foglyok harmadik és egyben utolsó előtti csoportját e hét szerdáján vagy csütörtökén ad­ja át az amerikai félnek. Hír- ügynökségi értesülések szerint a fogolycsere harmadik szakaszá­ban 138 amerikait fognak sza­badon bocsátani. A négyoldalú katonai vegyes bizottság VDK-tagozata — egy saigoni amerikai szóvivő szerint — megígérte, hogy a harmadik szakaszban szabadon bocsátan­dó amerikai foglyok névsorát hétfőn adják át az amerikai fél­nek. A DIFK-tagozat szóvivője ugyanakkor bejelentette, hogy a dél-vietnami hazafias erők fog­ságába esett amerikaiak szaba­don bocsátandó harmadik cso­portjának listáját ma adják át. A választás eredményeként a kormánykoalíció — bár lényege­sen meggyengülve — megőrzi ab­szolút többségét a francia nem­zetgyűlésben, ám az erőviszonyok — mind a kormánykaolíción be­lül, mind azon kívül — lényege­sen eltolódtak. A választáson több ismert po­litikus megbukott, köztük két mi­niszter is: Maurice Schumann külügyminiszter és René Pleven igazságügyminiszter. Az ismer­tebb gaulle-ista politikusok közül elvesztette eddigi mandátumát Michel Habib Deloncle, a Nation- nak, a UDR lapjának főszerkesz­tője és Alexandre Sanguinetti, de Gaulle volt minisztere. Két korábbi sikertelen próbálkozás után most viszont bekerült a nemzetgyűlésbe Maurice Couve de Murville volt miniszterelnök, akit Párizs 8. kerületében vá­lasztottak meg képviselővé. Az ismert baloldali politikusok közül egyedül Michel Rocard, a PSU országos titkára vesztette el man­dátumát. Georges Marchais-t, az FKP főtitkárát az egyik Párizs környéki választókerületben vá­lasztották meg képviselőnek. Magában Párizsban, mely eddig az UDR fellegvára volt, szintén jelentősen előretörtek a kommu­nisták. A legutóbbi választáson a 31 párizsi mandátum közül az UDR 30-at szerzett meg, most csak 22-öt sikerült megtartania, az FKP hét, a reformerek két mandátumot szereztek a főváros­ban. Hétfőn a kora reggeli óráktól 2 210 000 18 éven felüli Szíriái ál­lampolgár járul a szavazőúrnák- hoz, hogy igent vagy nemet mondjon a parlament által janu­ár 3Q-án elfogadott új alkotmány­ra. A népszavazás pozitív kime­netele esetén az ország az 1939 óta érvényben levő ideiglenes al­kotmány helyett új alkotmányt kap. A Szíriát népi demokratikus szocialista köztársaságnak nyílvá­nító új alkotmány tulajdonkép­Hétfőn reggel a Tan Son Nhut légitámaszponton ülést tartott a négyoldalú katonai ve­gyes bizottság három albizott­sága. A fogolykérdésekkel fog­lalkozó albizottság ülésén Tran Van Tra tábornok, a DIFK tagozat vezetője ismételten til­takozott a dél-vietnami felek közötti fogolycsere egyik színhe­lyéül kijelölt Dúc Pho térségé­ben szombaton éjszaka a saigo­ni rendszer tüzérsége által vég­rehajtott támadás miatt. A fo­golykérdésekkel foglalkozó albi­zottságon kívül ülést tartott a katona: kérdésekkel, valamint az ügyrendi kérdésekkel megbí­zott albizottság is. Dúc Pho és Tam Ky körze­tében továbbra is szünetel a dél-vietnami felek közötti fo­golycsere. Az akció lebonyolí­tására kijelölt harmadik térség­ben, Bong Son körzetében azon­ban — saigoni források szerint — zavartalanul folyik a foglyok kölcsönös átadása. Ebben a kör­zetben szombaton és vasárnap állítólag összesen 1400 fogoly nyerte vissza szabadságát. George Shultz Moszkvában George Shultz, az Egyesült Ál­lamok pénzügyminisztere hétfőn Moszkvában találkozott Mihail Kuzminnal, a szovjet kereskedel­mi miniszter első helyettesével. A megbeszélésen a szovjet—ame­rikai kereskedelmi és gazdasági kapcsolatok fejlesztésének kérdé­seivel foglalkoztak. Shultz a szov­jet kormány vendégeként vasár­nap érkezeit Moszkvába. Elnökválasztás , Argentínában BUENOS AIRES A vasárnapi argentin választá­sokon leadott szavazatok 98 szá­zalékának , megszámlálása után Hector Campora, a peronisták el­nökjelöltje 48,7 százalékkal vezet, jelentette be hétfőn magyar idő szerint délben az argentin bel­ügyminisztérium. A hivatalos részeredményből valószínűnek látszik, hogy a pe­ronisták nyilatkozataival és más nem hivatalos becslésekkel el­lentétben Hector Camporának nem sikerült megszereznie a meg­választásához szükséges abszolút többséget — a szavazatok 50 szá­zalékát, plusz egy szavazatot — és így csak a választások máso­dik fordulójában dől el, kj lesz Argentína új elnöke. pen elnöki rendszert vezet be az országban, az államfőre ruházva a legfontosabb állami és párt­funkciókat. Az alkotmány értel­mében az államfő egyszemélyben a fegyveres erők főparancsnoka, a kormányzó Baath párt főtitká­ra és a különböző pártokat tö­mörítő nemzeti front elnöke is. Ö nevezi ki az alelnököket és mi­nisztereket. Megbízatása hét évre szól. Az elnököt hivatalából csak hazaárulás esetén a parlament kétharmados többségével lehet el­mozdítani. a halálos ítéletet A francia választások után Népszavazás Szíriában Zárva maradnak a japán tőzsdék Nincs új kezdeményezés Vasárnap délután 16.00 óra­kor Brüsszelben megnyílt az EGK kilenc tagországa pénzügy- miniszteíeinek tanácskozása, amely 10 órás tanácskozás után hétfőn hajnali 2 órakor ért vé­get. A kiadott nyilatkozat szerint az EGK hat tagja: az NSZK, Franciaország, Dánia és a Be- neluX-országok kölcsönösen lé- begtetni fogják pénzük árfolya­mát a< dollárral szemben. A rég­óta tervezett és vitatott közös lebegtetésből három ország: Anglia, Írország és Olaszország egyelőre kimaradt. Ezek tovább­ra is teljesen szabadon lebegte­tik valutáikat minden más pénz­zel szemben. Az új valutarendszer a „tí­zek” március 16-ára tervezett párizsi tanácskozása után, 19- én a valutatőzsdék megnyitásá­nak napján lép életbe. A japán pénzügyminisztérium hétfőn reggel bejelentette, hogy egész héten zárva tartják a tö- kiói pénzügyi tőzsdét, amely immár március másodika óta zárva van. A döntést pénzügyi körökben azzal indokolják, hogy még mindig nem történt előre­haladás a kapitalista világ pénz­ügyi válságának rendezését cél­zó európai tárgyalássorozaton. A Tanaka-kormány egyidejű­leg elhatározta, hogy támoga- . tásban részesíti azokat a kis és közepes méretű japán export- vállalatokat, amelyek érzékeny veszteségeket szenvednek a pénzügyi válság elhúzódása kö­vetkeztében. Japán kormánykörökben és az üzleti élet berkeiben logikus lépésnek minősítik hat nyugat­európai országnak azt az elhatá­rozását, hogy közösen lebegtetik valutáikat. Tokióban rámutat­nak, hogy számítottak erre a fejleményre. Másrészt hangsú­lyozzák; ezek után a leglénye­gesebb kérdés az, vajon a kö­zös piaci országok el tudják-e fogadtatni a válság megoldását célzó követeléseiket «az Egyesült Államokkal. Közel-Keleten! Az EAK hivatalos szóvivője kategorikusan megcáfolta Rogers amerikai külügyminiszter nyi­latkozatát, amely biztatónak mi­nősítette pz egyiptomi elnöki ta­nácsadóval, a jordániai király- lyal és az izraeli miniszterel­nökkel folytatott washingtoni tárgyalásokat, azt állítva, hogy a három érdekelt fél tárgyalá­sokat kíván kezdeni a közel- keleti válság megoldásáról. Nincs új közel-keleti kezdeményezés, Egyiptom nem fog tárgyalni Iz­raellel, nem mond le a meg­szállt arab területekről és a Palesztinái nép jogáról — szö­gezte le szóvivő, majd a továb­biakban kifejtette: Rogers ha­zug és félrevezető nyilatkozata az amerikai—izraeli pszicholó­giai hadviselés része, arra irá­nyul, hogy egyrészt gyanakvást keltsen az arab országok között, másrészt gyengítse Egyiptom belső frontját. A szóvivő hangsú­lyozta, hogy Hafez Iszmail nem­zetbiztonsági tanácsadó was­hingtoni látogatására átfogó egyiptomi diplomáciai offenzíva keretében került sor, amellyel párhuzamosan folytatódnak a katonai előkészületek a meg­szállt területek felszabadítására. Az egyiptomi diplomáciai kampány keretében hétfőn kezdte meg kínai látogatását El- Zajjat külügypiniszter. Ismere­tes, Kairó mindenekelőtt az öt nagyhatalom, a Biztonsági Ta­nács állandó tagjainak támoga­tását > kívánja megnyerni a kö­zel-keleti redezési határozatok végrehajtásához. A világszerve­zet egységes és hatékony fellé­pését mindeddig gyengítette, hogy Kína elveti a Biztonsági Tanács határozatát és ezzel a válság politikai megoldását. HÍREK* HÍREK NAPTAR 1973. március 13., kedd Névnap: Krisztián Napkelte: 6 óra 03 perc. Napnyugta: 17 óra 46 perc. Holdkelte: ll óra‘27 perc. Holdnyugta: 2 óra S0 perc. Időjárás Várható időjárás kedd estig: időnként megnövekvő felhőzet, egy-két helyen kisebb havazással, havasesővel. Mérsékelt, napköz­ben kissé megélénkülő északi, északkeleti szél. Reggel egy-két helyen köd. Várható legalacso­nyabb éjszakai hőmérséklet mí­nusz 1, mínusz 6, legmagasabb nappali hőmérséklet kedden plusz 3, plusz 9 fok között. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: március 11-én a középhómérséklet 0,9 (az ötven éves átlag plusz 4,6), a legmagasabb hő­mérséklet 6,1 Celsius-fok volt. Napsü­tés 3,6 óra. Március 12-én a reggel 7 órakor mért hőmérséklet mínusz 2,9, a délután 1 órakor mért hőmérséklet 6,8, a legalacsonyabb hőmérséklet mí­nusz 4,4 Celsius-fok volt. Csapadék nem hullott. KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZfNüAZ MÜSOKA Március 13, kedd du. 3 órakor III. RICHARD Ifjúsági A-bérlet — A VÁROSI TANACS FEL­HÍVÁSA. Március 15-én ünnepli az ország Petőfi Sándor születé­sének 150. évfordulóját. Különös jelentőséget ad a mostani ünnep­ségeknek az, hogy a halhatatlan költő és forradalmár Bács-Kis- kun megyében született és szá­mos ifjúkori esemény fűzi a me­gyeszékhelyhez, Kecskeméthez Is. A munkahelyek és iskolák, az if­júsági és úttörőszervezetek már hetek óta szorgalmasan készülnek a forradalmi ifjúsági napok már­cius 15-i rendezvényeire. A Ha­zafias Népfront és a KISZ Kecs­keméti Városi Bizottsága, vala­mint a városi tanács felkéri a la­kosságot, hogy az ünnep alkal­mából a középületeket, munkahe­lyeket és lakóházakat lobogózzák fel. — VÉDŐSZEMÜVEGEK. Mun­kavédelmi szemüvegekből tart szakmai előadással és filmvetítés­sel egybekötött bemutatót Szerdán délután az OFŐTÉRT kecskeméti optikai szakboltja. Ez az első ilyen jellegű kiállítás Kecskemé­ten, amelynek a megrendezését a városban végbemenő iparfejlődés indokolja. A vállalatok képvise­lői előtt felvonulnak mindazok a gumikeretes, műanyagbetétes, szi­lánkvédő üveggel ellátott és más szemüvegek, amelyek jó szolgála­tot tehetnek az ipari műhelyek­ben, laboratóriumokban dolgozók­nak. MOZIMŰSOR KECSKEMÉT VÁROSI Március 13: Fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakori C S A R D A SKIR ALYNÖ KECSKEMÉT ÁRPÁD Fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor! FÖLT AM ADOTT A TENGER — LEÉGETT A SZALMAKAZAL. Szombaton a déli órákban vette észre Dóra Ferenc, hogy Kecskeméten, a Borbás 2. számú tanyánál ég a Ker­tészeti Egyetem főiskolai karának szalmakazla. A kecskeméti állami tűz­oltók rövid idő alatt eloltották a tü­zet, de Így Is mintegy 10 ezer forint anyagi kár keletkezett. A tüzet felte­hetően eldobott égő gyufa, vagy ci­garetta idézte elő. Az ügyben vizsgá­latot indítottak. — A RENDŐRSÉG FELHÍVÁ­SA. A kecskeméti rendőrkapi­tányság kéri, hogy jelentkezzenek azok a személyek, akik február 24-én, szombaton délután jelen voltak a kecskeméti MÁV Nagy­állomáson annál az esetnél, ami­kor a pályatesten három férfi összeverekedett, s egymás kezé­ből egy műanyagkannát rángat­tak ki. A tanúk Kossuth tér 3. I. emelet 15-ös számú szobában je­lentkezzenek. — Kölcsön. Az Országos Taka­rékpénztár kiskunfélegyházi fiók­ja az elmúlt esztendőben 68,8 millió forint kölcsönt folyósított. A 4 ezer 723 igénylő építési, sze­mélyi, illetve áruvásárlási hitel címén igényelt különböző időre szóló kölcsönösszeget. — Három műszakban. A Ke­lenföldi Textílgyár részére Táz- láron negyvenkét asszony és leány három műszakban naponta 24—25 mázsa fonalat gombolyít fel. úgynevezett keresztcsévélők- re. Az elmúlt évi tervet túltelje­sítették. 2 millió forint helyett 2,5 millió forint értékű munkát vé­geitek el. — Vágóhíd. A balotaszállási Kossuth Termelőszövetkezet ser- tésvágóhídat épített, hogy saját üzemi konyháját és a község la­kosságát folyamatosan friss hús­sal lássa el. A továbbiakban egy kenyérüzem és egy famegmun­káló műhely építését is tervezik. — Elromlott a motorkerékpár­ja Deli Imre kecskeméti lakos­nak, emiatt Kecskemét határá­ban áttért az út bal oldalára, s nekiütközött egy másik motor- kerékpárnak. Bakó Antal köny- nyebben megsérült. A két jármű­ben 15 ezer forint anyagi kár ke- letekezett. A balesetért Deli Im­rét terheli a felelősség. — SZELLEMI VETÉLKEDŐ. A megye úttörőcsapatai részére rendez szellemi vetélkedőt a kis­kunfélegyházi Móra Ferenc Mű­velődési Központ csütörtökön, március 15-én délután 2 órakor. A vetélkedőn a résztvevők Pe­tőfi Sándorral kapcsolatos esemé­nyekről, versekről és egyéb tud­nivalókról adnak számot. — Tizenhat lerakat. Az Ültet­vénytervező és Szaporítóanyag Forgalmazó Vállalatnak a me­gyében 16 lerakata van. A leg­látogatottabbak között van a két kecskeméti telep a- Körösi he­gyen, illetve az Alsószéktóban. A kiskert tulajdonosok részére a szokásos gyümölcsfacsemeték és gyökeres suhángok mellett újfajta hibrid meggycsemetéket is kínálnak. — Harminc folyóirat. A Forrás, az Autóközlekedés, a Városi köz­lekedés, a Víziközlekedés, a Szili- káttechnika, a Ruhaipar, az Épü­letgépészeti technika — csak né­hány cím a Kecskeméti Petőfi Nyomdában készülő harminc fo­lyóirat közül. A folyóiratok egy része havonta, a többi kéthavon­ta, illetve negyedévenként jelenik meg. — Dohánykombájnok. A kis­kunfélegyházi Egyesült Lenin Termelőszövetkezet tavaly két dohánykombájnt vásárolt Kana­dából. Az új gépek jelentős se­gítséget nyújtanak a dohánybeta­karításban, ezért a szövetkezet vezetősége úgy határozott, hogy 58 hektár helyett 135 hektáron termesztenek dohányt. TOJASPATKOLÚ KOVÁCS 0 A Fejér megyei Sárosdon él és dolgozik Sallai László ko­vácsmester, aki „megpatkol­ja" a tyúktojást. A nagy ügyességet és szakértelmet igénylő „mutatványt” immár 45 éve évről évre megismétli húsvét táján. A kiszemelt nyers tyúktojásra az idén Is 18 ötfii:érés nagyságú vaspat­kót erősít 108 szeggel. (MTI Foto: Jászai Csaba fel­vétele — KS) — VAROSSÁ LETTÜNK! — Ez a címe Lovrity Sándor előadásá­nak, amelyet március 14-én szer­dán este 6 órakor tart Baján, a József Attila Művelődési Köz­pont ifjúsági klubjában. — Tömítések. Hét milliméte­restől 5 centiméteresig, különbö­ző vastagságú tömítéseket készí­tenek építőipari vállalatok meg­rendelésére a TEMAFORG Tex­tilhasznosító Vállalat kisszállási telepén. Ezen kívül vagonlekö­téshez használatos köteleket gyártanak természetes és szin­tetikus alapanyagokból. — Napokon belül megkezdi a munkát a Jakabszálási Népfront Szakszövetkezet új szeszfőzdéje, ahol pálinkát készítenek az egyébként nem hasznosítható gyümölcsből. A kapacitás napi 100 mázsa nyersanyag feldolgo­zását teszi lehetővé. — Kedvezményes családiház­építéséhez évente 8—10 dolgo­zóját juttatja a Kunbajai Álla­mi Gazdaság. Azok a dolgozók, akik 15 éves szerződést írnak alá a gazdaságnál, 40 ezer fo­rintot kapnak az építkezéshez, amit nem kell visszafizetni. Az így lakáshoz juttatott dolgozók­nak mintegy 20 százaléka fia­tal házas.

Next

/
Thumbnails
Contents