Petőfi Népe, 1973. március (28. évfolyam, 50-76. szám)
1973-03-16 / 63. szám
i 8 • PETŐFI NÉPE • 1973. március 16. PANAMÁBAN ÜLÉSEZIK A BIZTONSÁGI • A Biztonsági Tanács a latin-amerikai Panamában ülésezik. Az or- i szág elnöke, Torrijos tábornok, látogatást tett a főváros nyomor- negyedeiben. Panama azzal vádolja az Egyesült Államokat, hogy a Csatornaövezet megszállásával megfosztja az országot területe — és lehetséges jövedelme — lényeges részétől. (Telefoto—AP—MTI—KS) Panama fővárosában középeurópai idő szerint csütörtökön délután 16 órakor a törvényhozó palotában megnyílt a Biztonsági Tanács panamai ülése. A tanácskozásra szerdán este megérkezett Kurt Waldheim, az ENSZ főtitkára. elküldte a tanácskozásra külügyminiszterét több mint tíz latin-amerikai állam. Köztük van Raul Roa kubai külügyminiszter is. Jakov Malik, a Szovjetunió állandó ENSZ-képviselője, a Biztonsági Tanács panamai ülésszakán részt vevő szovjet küldöttség vezetője megérkezése után még a repülőtéren nyilatkozott újságíróknak. Üdvözletét és jókívánságait tolmácsolva. Malik kifejezte meggyőződését, hogy a nemzetközi béke és biztonság, a szabadság, az egyenlőség és a függetlenség. a más országok belügyei- be való be nem avatkozás és a baráti együttműködés eszméi ugyanolyan közel állnak a panamai, mint a szovjet néphez. A Szovjetunió az egyenlőség, a be nem avatkozás, és a kölcsönösen előnyös együttműködés elvei alapján építi kapcsolatait a latinamerikai országokkal. Végezetül Malik kifejezte reményét, hogy a BT panamai ülésszaka gyümölcsöző lesz. PANAMÁKTÓL PANAMÁIG Gyilkosság a lóversenypályán Az Egyesült Államok 1902-ben átvette tehát a csődbe jutott francia Panama-csatorna építkezését. Kolumbia azonban, amelynek Panama akkor tartománya volt, nem akart kiváltságos jogokat biztosítani az amerikaiaknak. Washingtonban elhatározták, hogy a víziúthoz létesítenek egy új államot 1. A terv végrehajtása nem sokáig váratott magára. 1903 no- vembdtében, felhasználva bizonyos szeparatista érzelmeket, az amerikaiak zendülést szerveztek, és november 3-án kikiáltották az önálló Panama Köztársaságot. A kolumbiai hadsereg le akarta verni a zendülést, ám a már jó ideje készenlétben levő tíz amerikai hadihajó, a Nashville cirkáló parancsnoksága alatt, megakadályozott minden csapatmozdulatot. November 6-án az Egyesült Államok hivatalosan elismerte Panamát, és — jellemző apróság — a magával hozott panamai zászlót, egy Murray Black nevű amerikai őrnagy vonta fel először. November 13-án már Washingtonba érkezett a francia Philippe Bunau-Varilla, akit ideiglenesen panamai külügyminiszternek neveztek ki. öt nappal később aláírta a csatornaszerződést. Szerződés „örök időkre” • Az amerikai—p inamai szerződés értelmében az Egyesült Államok tízmillió dolláros „örökáron” a Panama-csatorna és a hozzá tartozó 1432 négyzetkilométeres csatornaövezet birtokába jutott. Ezenfelül mindössze évi negyedmillió dollár illetéket volt köteles fizetni. (1936-tól ezt az évi összeget 430 ezer dollárra, 1952-től 1 millió 930 ezer dollárra emelték. Figyelembe véve az arperikai valuta értékvesztését, mindez nem sokkal több, mint az eredeti összeg.) Az első amerikai mérnökökkel együtt te igerészgyalogos osztagok érkeztek, majd az első gépekkel együtt rakodták ki az akkortájt jelentős fegyverként számontar- tott 40,6 centiméter kaliberű ágyúkat. Amikor 1913-ban ténylegesen elkészült a csatorna, és húsz tonna dinamit felrobbantásával eltüntették az utolsó gátat is, a víziút két partján kialakult a csatornaövezet képe is. Ezt, a Panamát gyakorlatilag kettészelő „államot az államban” amerikai katonai kormányzó igazgatja, védelmét tizenkétezer tengerészgyalogos biztosítja, de a közrendre is amerikai rendőrök ügyelnek. Puccsok körhintája Az övezeten túli Panamában is csaknem maradéktalan amerikai befolyás érvényesült. Ha valamelyik vezető netán komolyan vette volna a függetlenséget, megindult a puccsok körhintája, s addig forgott, amíg megbízható Amerika-barát államfő maradt felül. A panamai állapotokra talán legjellemzőbb Remón ezredes pályafutása volt. A negyvenes években. mexikói és amerikai katona- iskolák után. Panama fegyveres erejének, a Nemzeti Gárdának parancsnoka lett. Az ország tényleges uraként elnököket nevezett ki, s váltott le. 1948 őszén összehívott egy bankettet, ahol pohárköszöntőjében bejelentette Jimenez elnök félreállítását és saját vejének államfői kinevezését. Ezután a palotába indult, hogy a mit sem sejtő elnökkel is közölje a hírt. Jimenez becenevén szólította a hadseregparancsnokot: — Hogy tehetted ezt, Chichi! Hiszen én neveztelek ki először rendőrfőnöknek! — Nem leszek hálátlan, maradhatsz! — mondta az ezredes, majd visszatérve a bankettre, közölte elhatározásának megmásí- tását. Később mégis megunta, hogy hivatalosan csak második legyen, és maga vette át az elnöki posztot. Az ‘államfői tisztségben új hangokat hallatott, a csatornaszerződés felülvizsgálatáról beszélt. s a tervezett washingtoni utazásával kapcsolatban kijelentette: „Mostantól kezdve nem kérünk sem milliókat, sem kö- nyöradományokat. Amit akarunk, az az igazság”. Ez valóságos jelszó lett Panamában és széles körű egyetértésre talált. Már készen állt az amerikai útra, amikor 1955. január 2-án a Juan Franco lóversenypályán meggyilkolták. Utódja Ramon Guizado, az Ame- rika-barát alelnök lett. Néhány napon belül kiderült, hogy a gyilkosok felbújtója Guizadó volt. Az óriási felháborodás következtében le kellett mondania, igaz, soha nem ítélték el. Tizenöt nap alatt tehát három elnöke volt az * országnak. A nemzeti szégyen napja A függetlenségi mozgalmat azonban nem lehetett visszaszorítani, és a latin-amerikai változások. különösen a kubai forradalom új biztatást adtak. 1964 januárjában diáktüntetés robbant ki a csatornaövezetben, ahol az amerikai katonák Théodor Roosevelt szobra előtt a tömeg közé lőttek. Huszonkét halott és ötszáz sebesült maradt a kövezeten. Ezt a napot azóta is a nemzeti szégyen napjaként említik a panamaiak. Washingtonnak is be kellett látnia, hogy elkerülhetetlen némi rugalmasság. Tárgyalások kezdődtek az „örök időkre szóló” csatornaszerződés felülvizsgálatáról. Jó három évig húzódtak, azután 1967 végén eredménytelenül megszakadtak. Látszólag minden maradt a régiben ... (Folytatjuk) Veszélyben a foglyok élete „A politikai foglyok életét Dél- Vietnamban súlyos veszély fenyegeti. Egy percet sem szabad veszíteni, hogy megmentsük- őket” — jelentette ki Julien Laupretre, a Francia Népi Segély szervezetének főtitkára az Humaniténak adott nyilatkozatában. A főtitkár rámutatott arra, hogy a dél-vietnami börtönökből és koncentrációs táborokból nagyon riasztó hírek érkeznek. E hírek megerősítik, hogy helyenként már megkezdték a politikai foglyok lemészárolására kidolgozott tervek végrehajtását. A Francia Segély szervezete felhívást bocsátott ki, hogy mozgósítsa a közvéleményt a dél-vietnami politikai foglyok érdekében. E felhívást eddig több mint 100 000 francia írta alá, köztük több mint 600 neves közéleti és kulturális személyiség. Mitchell Sharp kanadai külügyminiszter csütörtökön Saigonba érkezett. A Tan Son Nhut-i légitámaszponton tartott sajtóértekezletén azt mondotta, hogy a helyszínen kívánja tanulmányozni országának a nemzetközi ellenőrző és felügyelő bizottságban való részvételét, s „őszinte eszmecserét’* akar folytatni a saigoni kormányzat vezetőivel. Az Egyesült Államok szárazföldi hadseregének saigoni parancsnoksága csütörtökön 20 perces ünnepség keretében hivatalosan befejezettnek nyilvánította dél-vietnami tevékenységét. A ceremónián megjelent tisztek között volt Frederick Weynand tábornok, annak a 6800 amerikai katonának a parancsnoka is, aki az Egyesült Államok úgynevezett dél-vietnami katonai segélyprogramjának ürügyén továbbra is Vietnam déli részében marad. Husszein megváltoztatta a halálos ítéletet Ammanban szerdán este bejelentették, hogy Husszein király megváltoztatta az Abu Daud palesztin gerillavezető és tizenöt társa ellen hozott halálos ítéletet. Minderről a király üzenetben tájékoztatta Ahmed Tarauna belügyminisztert, ügyvivő minisztelnö- köt. Az üzenetben a király rámutat, hogy a halálbüntetést „emberbaráti tényezők és az arab világon belül és kívül elhangzott felhívások” figyelembevételével változtatta meg. A királyi rendelet nem tartalmaz utalást arra' nézve, hogy milyen időtartamú börtönbüntetésre változtatták a halálos ítéleteket. Az ENSZ Emberi Jogok Bizottsága kétnapos vita után szerdán 18 szavazattal 2 ellenében és 10 tartózkodással elítélte Izraelt a megszállt területeken végrehajtott akcióiért. A határozatban a bizottság elítéli a polgári lakosságra vonatkozó genfi konvenció elleni súlyos merényleteket, amelyeket Izrael a megszállt arab területeken követ el és a tel-avi- vi kormánynak ezt a tevékenységét háborús bűntettnek minősíti. A határozat felszólítja Izraelt, hogy haladéktalánul szüntesse meg a megszállt területek gyarmatosítását. Az afroázsiai országok által benyújtott határozattervezethez Hollandia módosító javaslatot terjesztett elő, amely a határozatból törölni kívánta a „háborús bűntett” kitételt. A holland javaslatot 17:13 arányban elvetették. A végső szavazásnál csak az Egyesült Államok és a Dominikai Köztársaság foglalt állást a határozattal szemben, a holland javaslatot támogató többi ország — köztük Nagy-Britannia és Franciaország — tartózkodott a szavazástól. Alekszej Koszigin Teheránban Ámir Abbasz Hoveida iráni miniszterelnök szerdán este fogadást adott a hivatalos látogatásra Teheránba érkezett Alekszej Koszigin szovjet miniszterelnök tiszteletére. Mint Hoveida mondotta a fogadáson: A kölcsönös megértés és együttműködés jellemzi Irán és a Szovjetunió kapcsolatait. amelyek a békés egymás mellett élés, az egyenjogúság elvein alapulnak Ezután az iráni miniszterelnök méltat-k ta több fontos megállapodás és szerződési jelentőségét, különösen a gazdasági és műszaki együttműködés fejlesztéséről megkötött 15 évre szóló egyezményt. Válaszában Alekszej Koszigin nagy jelentőséget tulajdonított az együttműködésnek és' a jószomszédi kapcsolatok alakulásának. HÍREK* HÍREK BÜDÖSTÓ? Mielőtt az utas Soltvadkerten a központ felé elkanyarodna, lát Jobb kéz felöl egy táblát, mely jelzi: arra van a Büdöstó. S ha megy tovább, néhány méterre onnan másik tábla áll, s ezen meg ez olvasható: arra jobbfelé a Vadkerti tó. Nafene. Két tó van? Az egyik bii ős, a másik meg vadkerti? Hát a hhrmadik? Hisz — nemrégen — egy ideig a Büdöstó — eröltetetten — Pe- tőfi-tónak „neveztetett”. Nem vált be, hálistennek! Hisz sok volt már, hogy tsz, patika — meg a csudase tudja mi — után még ez a tó is nagy költőnk nevét viselje. Am most kérdezheti az utas: melyik tábla az igazi? Gondolom, az illetékesek tudják, és mielőbb eltávolitják majd azt a fránya másikat. V. M. 1973. március 1$., péntek Névnap: Henriette Napkelte: S óra 57 perc. Napnyugta: 17 óra 51 perc. Holdkelte: 15 óra 15 perc. Holdnyugta: 4 óra 29 perc. Időjárásról A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: március 14-én a középhőmérséklet 0,9 (az 50 éves átlag 4,5), a legmagasabb hőmérséklet 3,8 Celsius-fok volt. Március 15-én a reggel 7 órakor mért hőmérséklet mínusz 0,7, a délután 1 órakor mért 4,5, a legalacsonyabb hőmérséklet 0,4 Celsius-fok volt. KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ műsora Március 16, péntek este 7 óra BOROSTYÁN, A VÁNDORSZÍNÉSZ A TIT szervezésében. MOZIMŰSOR Március 16. KECSKEMÉT VÁROSI 25 év magyar filmsikerei sorozat! fél 4, .háromnegyed 6 és 8 órakor! TALPALATNYI FÖLD KECSKEMÉT ÁRPÁD fél 4 és 7 órakor! CSAJKOVSZKIJ Másfél helyárú! — VIT VETÉLKEDŐ. Szombaton a bajai művelődési ház ifjúsági klubjában VIT-vetélkedőt rendez a KISZ városi bizottsága. A diák- és munkásfiatalok a megyei középdöntőbe jutásért versenyeznek. — TEGNAP, Apostagon jól sikerült Petőfi-emlékünnepet rendeztek a művelődési házban. Az általános iskola nyolcadik osztályosai az ünnepség záróakordja- ként megkapták személyi igazolványaikat. — Dokumentumfilm. A Bács- film Stúdió munkatársai a 31-es számú Állami Építőipari Vállalat megrendelésére 25 perces, 16 milliméteres. színes, dokumentumfilmet készítenek a Leninváros- ban épülő olefinműről. OJ EMLÉKLAPOK • A házasságkötések és névadó- ünnepségek egyik kedves gesztusa, amikor az ünnepeiteknek az anyakönyvvezető emléklapot nyújt át, amely a tanács végrehajtó bizottságának jókívánságait fejezi ki. A Kecskeméti Családi és Társadalmi Eseményeket Rendező Iroda színvonalas ünnepségeihez a régi emléklapok helyett, közösen a Népművelési Intézettel, újat terveztetett. A reprezentatív, színvonalas nyomdatechnikai eljárással készült emléklapból, névadásra 6700, házasságkötésre 13 ezer 500 darabot nyomtattak ki. Képünkön a házasságkötésre készült emléklap díszítő motívuma látható, amelyet ezüst színű alapra nyomtattak. — NÉPMŰVÉSZETI KIÁLLÍTÁS. Tegnap a Gödöllői Agrár- tudományi Egyetem kollégiumában p forradalmi ifjúsági napok keretében nyitották meg a KISZ kalocsai, járási bizottsága által összeállított népművészeti kiállítást: Viszonzásul az Agrártudományi Egyetem Bács-Kiskun megyei ifjúsági klubja szakmai segítséget nyújt a kalocsai járási KISZ-bizottság termelési versenyeinek megrendezéséhez. TER M ELŐSZŐ VE T KÉZ ETEK, ÁLLAMI GAZDASÁGO, FIGYELEM! MEZŐGAZDASÁGI ÜZEMEK ÁRENGEDMÉNYT nyújtunk az alábbi gépek alkatrészeire 1973. március 15-től 1973. december 1-ig SZK-2.6 silózó A-591 vetőgép RS-76 szervestrógyaszóró S-050 erőgép PÁPITOX II. permetező Kiss Bálint-permetező S-293 permetező Az alábbi méretű GUMIABRONCSOKRA 40%-< 9x24-es gumiabroncs és tömlő, 10x28-as gumiabroncs és tömlő Bács m. Mezőgazdasági Ellátó Vállalat Kecskemét, Halasi út 29. Telefon: 12-550 1062 pótkocsi os árengedményt nyújtunk j