Petőfi Népe, 1973. március (28. évfolyam, 50-76. szám)

1973-03-15 / 62. szám

PETŐFI NÉPE A magyar film 25 éve Negyedszázada államosították a magyar filmgyártást. Az év­forduló alkalmából rendezett kiállítást ma délután fél hatkor nyitja meg dr. .Ranódy László Kossuth-díjas filmrendező, a kecskeméti Városi Moziban. Az érdekesnek ígérkező filmtörté­neti bemutató április ötödikéig várja a közönséget. Jelölő gyűlésekről jelentjük Kiskunhalason hétfőn és ked­den tizenkilenc választókörzet­ben tartottak jelölő gyűlést. Üj tanácstagnak jelölték Szalai An­tal nyomdász szakmunkást, aki a KISZ-szervezetben végzett ed­digi munkája alapján került a jelöltek listájára. Nem volt tag­ja eddig a tanácstestületnek Mó­dok Balázsné pedagógus sem. akit társadalmi tevékenysége alapján jelöltek. Élénk jelölő gyűlés zajlott le abban a vá­lasztókerületben, ahol Kővágó Lajos üzemi munkás szerepelt a listán. A gyűlés résztvevői ifjú Csapi József üzemi munkást is jelölték. A kiskunhalasi járásban hét­főn tizenhat községben 75, ked- ken huszonegy községben 112, szerdán húsz községben 80 jelö­lő gyűlést tartottak. Még a kül­területeken is aránylag nagy számban jelennek meg a válasz­tók. Sok közérdekű gondot em­lítenek a felszólalók. Kiskun- majsán például az egyik jelölő gyűlésen elmondták, hogy meg­épült ugyan az új sportpálya, de nincs ülőhely, s az idősebbek kénytelenek széket vinni ma­gukkal, ha futballmeccset akar­nak nézni. Mindjárt el is hatá­rozták, hogy társadalmi munká­ban mozgósítják a község lakos­ságát lelátók építésére. Shakespeare jutalomból Március 15-én, csütörtökön délután középiskolás fiatalok töltik meg a kecskeméti Katona József Színház nézőterét. Shakes­peare: III. Richard című drá­máját tekinti meg az a csaknem hatszázötven diák, akiknek kö­zösségi munkája, magatartása és tanulmányi eredménye kiemel­kedő. A megye húsz középiskolájá­ban a szaktanárok és a tanulók előzetesen megbeszélték a szín­művet, hogy ezzel is maradan­dóbbá tegyék az élményeket. Az előadás jegyeit a megyei művelődésügyi osztály ajándé­kozza a kiváló diákoknak, az utazási költségekhez pedig az iskolák adnak hozzájárulást. Súlyos közúti balesetek Kiskunfélegyháza határában, az 5-ös számú főútvonalon kedden délután könnyen tragikussá válható baleset “történt gyorshajtás miatt. Kiss János, a szegedi Budalakk Festékgyár gépkocsivezetője a rábí­zott tartálygépkocsival nem tartotta be a követési távolságot, s ezért az előtte haladó, s már lassító, majd megálló Pesir József, Kiskunfél­egyháza, Rát utca 3. szám alatti lakos vezette pótkocsis vontatónak ütközött. Mint képünkön is látszik, a tartálykocsi eleje .összeroncso- lódott, a pótkocsis vontató pedig felborult. A tartálygépkocsi utasát, Papdi Ferenc, Szeged, Csendes utca 26. szám alatti lakost lábszár­töréssel a kecskeméti kórházba szállították. A járművekben több mint 50 ezer forint anyagi kár keletkezett. Kiss János ellen a rendőrség eljárást indított, mert nem a csúszós útnak megfelelő sebességgel vezette járművét. Egy másik szerencsétlenség is történt Kiskunfélegyháza határában. Fűz Imré, Forráskút, Felszabadulás útja 57. szám alatti lakos a csó- lyospálosi Kunsági Szakszövetkezet pótkocsis lehergépkocsi-veíetője a jászszentlászlói úton későn vette észre, hogy előtte, az úttest jobb szélén gyalogosok állnak, ezért hirtelen rántotta balra a volánt, s ösz- szeütközött a vele szemben szabályosan haladó Javorsek Franja ju­goszláv állampolgár személygépkocsijával. A jugoszláv személygép­kocsi vezetője súlyosan megsérült, de mint képünkön is látszik, sze­mélygépkocsija ronccsá vált. Fűz Imrét azért terheli felelősség, mert járművének sebességét nem az adott látási, forgalmi és útviszonyok­nak megfelelően választotta meg. Felsőszentiván belterületén nagy sebességgel vezette édesapja sze­mélygépkocsiját Nagy László 20 éves autószerelő, Baja, Siska utca 1. szám alatti lakos. Az egyik éles útkanyarban kisodródott, egy telefon­oszlopnak ütközött, majd az árokba borult. Utasai közül Czinder Va­léria 17 éves, Bácsalmás, Teleki-szőlők 59. szám alatti lakos életve­szélyesen, Tátrai Mária 20 éves, bácsalmási, Lövész Mihály 19 éves bajai lakosok könnyebben megsérültek. Az anyagi kár 30 ezer forint. G. G. Épületalapozás új módszerrel (Folytatás az 1. oldalról.) sabb és olcsóbb eljárásra, az úgynevezett visszanyert acélköpe­nyes kútalapozásra tett javas­latot. Ezek szerint meghatározott számú kútalapra helyezik el a te­herhordó vasbeton szerkezeteket. Megállapodtak a Vízfúró Vál­lalattal, amely mint alvállalkozó, egy vezérgépet készített a talaj­kiemelésre, valamint az acélkö­peny betonozás utáni visszahúzá­sára. A gépet a Vízfúró Vállalat dolgozói kezelik, míg a betono­zást az ÉPSZER dolgozói végzik. Az új eljárás sikeresnek bizonyult, a munka jó ütemben halad. N. O. Bemutató az építkezésen Egy építési-felvonulási terü­letre most kivételesen idegenek is beléphettek. Az Építőipari Tu­dományos Egyesület kecskeméti csoportja ugyanis meghívta a szakmai viághírnévnek örvendő, nyugatnémet AEG Telefunken cég képviselőit, hogy mutassák be azokat a kisgépeket, amelyek meggyorsíthatják a beruházások­nál adódó munkákat, csökkent- hetik a fizikai igénybevételt. Nem ritka, hogy akár 3 millió forint értékű, nagy berendezé­sekkel is rendelkeznek hazai vállalatok, ugyanakkor hiányoz­nak a könnyen kezelhető, „moz­gékony” elektromos kisgépek. A nyugatnémet cégtől éppen eze­ket az univerzális kéziszerszá­mokat importáljuk, s a tartozé­kokkal együtt belőlük hozott el egy tucatravalót a kiállítási ko­csi. Kecskemét újjá alakuló város- központjában, a megyei műve­lődési központ építkezésén vo­nultak fel tegnap délelőtt a be­tont, téglát, márványt és acélt egyaránt vágó, a csiszolástól a polírozásig sok műveletet elvég­ző sarokcsiszoló gépek, a lemez­vágóollók, betonfúrók... A je­lenlevők tetszését különösen az nyerte meg, hogy a gépek az eddig ismerteknél sokkal keve­sebb erőkifejtést igényelnek a munkástól, s 5—6 féle művelet elvégzésére is alkalmasak a tar­tozékok, tárcsák egyszerű cseré­jével. A vándorkiállítás délután Sze­gedre érkezett, majd Debrecen és Miskolc érintésével a jövő héttől Lengyelországban folytat­ja körútját. H. F. • A hiányt pótló kisgépek kollekciójával ismerkednek a megyeszék­hely építőipari szakemberei. (Pásztor Zoltán felvétele) Zöldségfajták vetélkedője 0 A sós lében tartósított tojásgyümölcsből kiváló szendvicskrcmet készítettek. (Pásztor Zoltán felvétele) Uborka és tojásgyümölcs­készítmények­ből tartottak bemutatót teg­nap Kecske­méten, a Zöld­ségtermesztési Kutatóintézet­ben. A rendez­vényt — ame­lyen a Kerté­szeti Egyetem munkatársai és a konzervgyá­rak szakembe­rei vettek részt — dr. Balázs Sándor, az in­tézet igazgató­ja nyitotta meg. A bemu­tató célja a külföldi és a Kecskeméten nemesített, gé­pi betakarítás­ra alkalmas uborkafajták összehasonlítá­sa. értékelése volt, figyelem­be véve a kon­zervipar igé­nyeit. A kuta­tóintézet kon­zervtechnoló­giai laborató­riumában 11 külföldi és 3 kecskeméti fajtából készítettek savanyúságot a feldolgozóipar­ban használatos tartósítási eljá­rással. A tojásgyümölcsöt, vagy padlizsánt az intézetben sós lé­ben tartósították, majd a bemu­tatóra szendvicsekre használatos krémet készítettek belőle. A Nagykőrösi Konzervgyár ugyan­csak jelentkezett a háromfélekép­pen feldolgozott tojásgyümölcs- konzervvel. Az uborka és a tojásgyümölcs nemesítésével foglalkozó kecske­méti kutatók — Kőrös Lajosné és Bujdosó Gabriella — ismertette a zöldségfélék tulajdonságait, illet­ve az uborka gépi betakarításá­nak tapasztalatait. Az előadások után a szakemberek megkóstol­ták a konzerveket, majd értékel­ték a zöldségfajtákat. A konzervipari felhasználható­ságot figyelembe véve a 14 ubor­kafajta közül legjobbnak az ez év januárjában állami elismerést ka­pott Kecskeméti bőtermőt talál­ták. második helyezést a holland KORA fajta kapott. Kiválónak minősítették a tojásgyümölcs-ké- szítményeket és javasolták, hogy a rendkívül magas fehérje, ásvá­nyi só és cukor tartalmú zöldség­féle feldolgozásával feltétlenül foglalkozzanak kisebb konzerv­ipari üzemek. D. É. 0 Jelölő gyűlés. Szerdán is számos városi, községi és külterületi választókerületben volt tanácstagjelölő-gyűlés. Kecskeméten az egyes számú választókerületben az esti órákban tartott gyűlésen nagyszá­mú résztvevő jelölte tanácstagnak dr. Körös Gáspárt, a megyei tanács általános elnökhelyettesét. Képünkön Fehér Sándor, a Hazafias Nép­front városi elnöke megnyitja a jelölő gyűlést. A kép jobb szélén dr. Körös Gáspár. 0 Magyar—lengyel tárgyalások. Varsóban megkezdődtek a magyar —lengyel hivatalos tárgyalások. Képünkön balról: Fock Jenő, a Mi­nisztertanács elnöke, az MSZMP PB tagja és Kádár János, az MSZMP KB első titkára, jobbról: Piotr Jaroszewicz miniszterelnök és Edward Gierek, a Lengyel Egyesült Munkáspárt KB első titkára a tárgyaló- asztalnál. (Telefoto—CAF—MTI—KS) 0 Ünnepélyes zászlófelvonás á Parlament előtt. Az 1848—49-es sza­badságharc és forradalom 125. évfordulója tiszteletére szerdán a kora esti órákban a Parlament előtti Kossuth Lajos téren ünnepélyes kül­sőségek között, katonai tiszteletadással felvonták a Magyar Népköz- társaság állami zászlaját. 0 Vályi Péter hazaérkezett. Vályi Péter, a Minisztertanács elnökhe­lyettese szerda délután hazaérkezett észak-amerikai útjáról. Az Ame­rikai Egyesült Államokban Frederick B. Dent kereskedelmi miniszter, Kanadában Mitchell Sharp külügyminiszter meghívására tett hivata­los látogatást. 0 Shultz elutazott Moszkvából. George Shultz, az Egyesült Álla­mok pénzügyminisztere, az elnök gazdasági tanácsadója szerdán el­utazott Moszkvából, ahol a szovjet kormány meghívására négy napig vendégeskedett. 0 Marx-emlékünncpség Londonban. Marx Károly halálának 90. év­fordulója alkalmából szerdán kosz'orúzási emlékünnepséget rendeztek Észak-Londonban a Highgate-i temetőben. A munkásosztály nagy gondolkodójának síremlékéhez elzarándokoltak a baloldali szerveze­tek, a szakszervezetek, Nagv-Britannia Kommunista Pártja, a Lon­donban működő szocialista diplomáciai missziók képviselői. Koszo­rúik elborították az emlékmű talapzatát. '0 Vállalták a merényletet. A Nemzeti Felszabadítás Hazafias Frontja elnevezésű portugál gcrillaszervezet, amelynek központja Algírban van, szerdán közleményben vállalta magára a felelősséget a szombatra virradó éjszaka lisszaboni katonai létesítmények ellen el­követett három bombamerényletért. 0 Magyar Népköztársasági Ku­pa. Szerdán a labdarúgó MNK döntőjébe jutásáért mérkőztek a csapatok. A Szolnoki MTE együt­tese a BP. Vasas együttesét fo­gadta, s 0:0-ás félidő után a Bp. Vasas 1:0 arányban nyerte a mér­kőzést. Budapesten a Honvéd a Videotonnal mérkőzött. A talál­kozó 1:1-re végződött, de a hosz- szabbítás sem hozott döntést. A büntetőrúgásokban a Bp. Honvéd bizonyult jobbnak és összesítés­ben 4:l-re győzött. A 11-es rúgá­sok érdekessége, hogy Bicskei, a Bp. Honvéd kapusa három bünte­tőt kivédett, s egyet értékesített. Tehát május 1-én, az MNK dön­tőjében a BP. Honvéd és a BP. Vasas csapata mérkőzik. — A nénit miért nem csóko­lod meg, Pistike? — Mert amikor apuka a múlt­kor megpróbálta, belerúgott... (Weltwoche-ből) PETŐFI NÉPI A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Preiszinger András igazgató Szerkesztőség: Kecskemét, Városi Tanácaháza Telefon: 12-619, 12-516 Szerkesztő bizottság: 11-031 Kiadóhivatal: 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/a. Telefon: 11-709 Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj: 20,— forint Postautalványon, valamint átutalással KHI 215—95162 Jelzőszámlára. Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással 6001 Kecskemét, Telefon: 1I-T11 Igazgató: Ablaka István Index: 25 065

Next

/
Thumbnails
Contents